Merengő Fórum

Én is géppel szeretek írni, úgy gyorsabb, és ha valamit módosítani akarok, nem kell kihúzgálnom szavakat/mondatokat.
Új szereplőnél előbb a külsejét mutatom be, azt pedig, hogy milyen a személyisége, párbeszéde és cselekedetei alapján ábrázolom.
Na, én is kérdezek akkor : Szerelmi jelenetet hogy mutattok be (pl csók)? Hosszan, vagy csak gyorsan ,,túlestek" rajta?

_________________
I will take what is mine with fire and blood ~ Daenerys

_________________

[Off, Luna: öltöztetős játékból van ]


Alapvetően igyekszem annyit foglalkozni vele, amennyit csak tudok, lehetőség szerint napi szinten, hogy ne felejtsek.

Régebben suliban az órákon/szünetekben sokkal jobban ráértem, akkor volt egy (több xD) spirálfüzetem, amibe megállás nélkül írtam, simán potyogtak a fejezetek. Nem tudom, hogy csináltam, csak arra emlékszem, hogy nem is hallottam, hogy ki mit beszél, egyszerűen foglalkoztam a kis történetemmel és kész. ((Énekórán írtam a legjobb részeket és életem első szexjelenetét, de ez mellékes. ))

Ez nagyon megváltozott, elpuhultam vagy nem tudom, de régebben mikor valaki megkérdezte, hogy mit csinálok, simán rávágtam, hogy semmit/semmi közöd hozzá, mostanában kínosan érzem magam, szóval nyilvánosan már elő se veszem a füzetemet. Pedig még mindig mindenhova magammal viszem, hátha eszembe jut valami. Általában már egyenesen gépbe írok, amikor van időm és kedvem is, úgy nem megy, hogy azt mondom, szerdán hattól nyolcig, pedig sokkal produktívabb lenne. Nyaralásokon szokott jönni az ihlet, talán a környezetváltozás vagy a semmittevés hatására, de akkor két hét alatt simán megvan 10ezer szó vagy több is, ha nagyon-nagyon, máskor 6-7ezreken ülök egy hónapot.

Kézzel vagy géppel írtok szívesebben?

_________________

_________________

_________________

_________________
Jafnan er hálfsögð saga, ef einn segir.
Mal einen Kreis
Wiener Kaiserschmarrn
Itt is megtalálsz: Tumblr, AO3

_________________

Egyetértek, pedig nem ártana, ha rugalmasabb lennék

Igazság szerint engem vagy hidegen hagynak a fogyatékos szereplők, vagy baromira irritál, hogy minden áron valamiféle érzelmi kitörésre akarnak késztetni velük, például mint a Katedrálisban -- szerintem a megközelítés és a következtetés egyaránt csöpögős és közhelyes. Ahogy az is, hogy ha valakinek bemutattak, akkor magamban nem vak embernek nevezem, hanem Robertnek vagy Kiskutyafülének. Mondjuk engem minden idegesít abban a novellában, úgyhogy leszállok a témáról xD

Azért durva általánosítás lenne azt mondani, hogy az amerikaiak mind műveletlenek, szerintem az már nem reménytelen eset, aki önként könyvet vesz a kezébe. Csak mondjuk hogy gondolkodjon rajta/próbáljon gondolkodni, ha Steele megközelítésének hála nincs is mondanivaló vagy olyan primitíven tálalják, hogy mindenkinek leesik első olvasásra. Amúgy szerintem az itteni átlag se írónak akar elszegődni -- főleg, ha figyelembe vesszük, hogy büszke európai mivoltunk ellenére nálunk is hemzsegnek a funkcionális analfabéták.

@Tigi:
Ami az értelmi színvonalat illeti, sajnos el kell fogadni, hogy amerikai ez a könyv. Közhelyes, de tényleg más az átlagműveltség itt és odaát. Az más kérdés mondjuk, hogy az ottani átlag nem biztos, hogy írónak akar elszegődni.
Azt amúgy én se tudnám, hogy ha venném a fáradságot és megcsinálnám a feladatokat, akkor a drága írókör milyen véleménnyel volna róluk.
A Katedrális nekem tetszett, bár nem mondom, hogy nem olvastam jobbat életemben. Mondjuk engem fogyatékos szereplőkkel mindig meg lehet fogni, és az is igaz, hogy nem azt lestem, hol jön vissza a "tanított", csak hagytam, vigyen magával a történet. Na meg az egész könyven végigvonuló kemény hype is jól felcsigázott, annyi szent.
A hosszú okfejtésedhez pedig egy kérdés, úgy mindenkihez: párbeszéd kommentek? Mit gondoltok róluk? Mennyire használjátok, hogyan?
Én speciel igyekszem kerülni, ha lehet, de ez eléggé fakad abból, hogy én látás helyett inkább "hallom" a könyveket, és csak akkor teszek oda valamit, ha a hangszínnel valamit ki akarok fejezni. Bár lehet, ez picit sokszor fordul elő

@ LanRain: Be tudnál linkelni párat, hogy mire gondolsz? Szvsz a Steele-könyv sem korlátozó jellegű (na jó, azért némileg igen), de kíváncsi lennék ezekre a cikkekre.

@ Susie Lupin: Nekem az a legnagyobb rákfeném a történet előre kialakításával, hogy ha felrajzolom, hogy hogyan, honnan és hová jutok el, akkor nálam az írás mint tevékenység sokkal nyögvenyelősebb válik. Hiányzik a meglepetés. De ez legyen az én egyéni szocproblémám

_________________
Jafnan er hálfsögð saga, ef einn segir.
Mal einen Kreis
Wiener Kaiserschmarrn
Itt is megtalálsz: Tumblr, AO3

_________________
„Az ember mindig legyen tisztában azzal, hogy kicsoda. Vagy, hogy ki nem.” J.R. Ward

_________________

Szia!

Én se csináltam meg a feladatokat, egy részüket gagyinak, másikat időpocsékolásnak tartottam volna, persze mire elértem a feladatokhoz, úgy felment a vérnyomásom, hogy az is rájátszott. Nem azt mondom, hasznos lehet, ha valaki azzá a bizonyos Hamletet pötyögő majommá akarja képezni magát vagy időmilliomos, de én egyik se vagyok.

Mielőtt elmondom a véleményemet... Nyilván azért vettem meg a könyvet, mert a hozzáállásom olyan, hogy bizonyos szintig (technikai szempontból) tanulhatónak tartom az írást, ahogy a számolást is. Nyilván kell valami plusz, hogy az ember Rowling legyen, de én ettől a könyvtől azt vártam, hogy jó tippeket ad, tanít valamit, ehhez képest többségében olyasmiket ismételget, amivel messzemenően nem értek egyet, mondhatni hülyeségnek tartom - szerintem nem is alaptalanul. Amivel egyetértek, az többnyire evidenciának tűnik. A másik fontos dolog, hogy lehet, hogy nem úgy állnék se a tananyaghoz, se a feladatokhoz, hogy eszeveszett, primitív baromság, ha valaki (mondjuk egy intelligens, meggyőző ember) élőszóban előadta volna a lényeget.

A fő problémám, mint mondtam, az, hogy egész egyszerűen bizonyos frázisait röhejesnek tartom. Rég olvastam már, most csak pár ilyen részlet jut az eszembe.
Az egyik az, amikor a dialógusokhoz fűzött megjegyzésekről beszél. Azt mondja, hogy senki se köp oda semmit, nem hangsúlyoz semmit, nem vet oda, nem morog, stb, csak mond, max. bólint. Abszolút nem értek egyet ezzel a tanáccsal, lehet, hogy a szavak, amikkel kommentáljuk a mondat stílusát, hangnemét, gyakran túl erősek: mégis, abból, hogy "mondta", semmi nem következik, már-már visszataszítóan általános kijelentés, akár ott se lenne. A megszólalás szempontjából lehet, hogy nem 100%-osan odaillő, de ha azt írom, hogy "vetette oda", de két szóval elmondok mindent, amit egyéb körülmények között csak hosszú mondatokkal lehetne: a testtartását, az arckifejezését, a hangnemét, még a tekintetét is - lehet, hogy ez az általános utalás húsz emberben húszféle képhez vezet, nagyjából mégis mindenki ugyanarra gondol. (Pedig a pasi nagyon fontosnak ítéli, hogy a szövegek tömörek maradjanak.)

A másik, ami megmaradt bennem, az, hogy a szövegeket nem egy gondolkodó ember szempontjából közelíti meg, hanem kizárólag a szórakoztatóirodalmat kereső olvasókéból. Gondolok arra, hogy A párizsi Notre-Dame-ot elsősorban a szerelmi szál ötleteinek egymásra épülése miatt tartja értékesnek, hogy sok apró részletből hogyan lesz egy, kidolgozott történet -- ugyanakkor Hugo nyilvánvalóan nem azért írt 500 oldalt, hogy bemutassa azt bugyuta szerelmi maszlagot. Ezzel nem kisebbíteni akarom Hugo érdemeit, sőt, de érted a problémámat.

Még az is bosszant, hogy az olvasót minden szempontból primitívnek tekinti és ehhez igyekszik igazítani minket: semmi se lehet bonyolult, nehogy kezébe kelljen vennie egy szótárat vagy (szörnyű) az agyát is használnia kelljen. Például mert kétsoros mondat is szerepel a szövegben.

A legsúlyosabb mégis az, hogy a Katedrális c. mű, amit végig istenít, szerintem semmilyen szempontból nem olyan egyedi vagy értékes, hogy oktatni lehetne rajta bármit is. Lehet, hogy a fordítás is ront rajta, nem tudom, eredetiben nem olvastam, de szerintem a stílusa bicskanyitogató, a cselekmény még olyanabb. Ha csak Merengőben gondolkodom, tucat szerzőt tudok, aki háromszor olyat alkotott mondanivalóját és megfogalmazását tekintve egyaránt. ÉS! Itt nem profikról beszélünk. Általában hasonló a véleményem a példaszövegekről, mint a Katedrálisról, vagy az, hogy félre(vagy egyáltalán nem)értelmezi őket.

Másoknak, akikkel erről beszéltem, elsősorban az volt a problémájuk, hogy nem hittek benne, hogy az írás tanítható, de szerintem esetemben nem ez a helyzet.

Szia!

Nekem volt, és bár nem mondom, hogy tökéletes (némelyik feladat kegyetlenül erőltetett, vagy legalábbis annak hat), nekem eléggé bejött, annak ellenére, hogy... nos, egyelőre egyet sem csináltam meg a feladatai közül. Szvsz nem is igazán tanácsgyűjtemény - legalábbis én nem annak kezelem -, hanem gyakorlókönyv. És még ha nem is csináltam meg a feladatait, azért belegondoltam, hogy na igen, ez keményen favágós lenne nekem.
Neked mi nem tetszett benne?

Ami az alapkérdést illeti, mivel mostanában nem nagyon fanficezek, szinte mindig a karakterek vannak meg először, őket beledobom egy alapszituációba, és utána úgyis viszik magukkal az egészet. Ihletet sokat tudok meríteni zenéből, olvasásból (igen, pillanatig se tagadom, a karaktereim jó része itt vagy ott lopás a javából) vagy másokkal való személyes találkozásból (lopás alert 2)

Én még csak nem is hallottam róla.

Mellesleg, nekem jelenleg három történetem fut. Van, hogy abból merítek ötletet, hogy zenét hallgatok, vagy a városban járva meglátok valamit, meghallok valamit. Ficek esetében ha megnézem a filmet újra, amiből írok, akkor szoktam ihletet kapni.

Fanfic esetén igyekszem hogy az eredeti karakterek ne legyen OOC-k, és az új, általam kitaláltak illeszkedjenek a történetbe. Igyekszem egyszerre nem túl sok karaktert szerepeltetni, és nem sok szálon futtatni a cselekményt, mert abba mind én, mind az olvasók belezavarodnának.
Ami a lezárásokat illeti, a végére igyekszem mindig minden szálat elvarrni, hogy ne legyen utánérzés. Kivételt képez a dolog, ha második szezont is tervezek, bár erre még nem volt példa.

Saját fandomú történet esetén is igyekszem megragadni a lehetőséget mindig új szituációkra. Sosem tervezem el amúgy egy történetemnél sem nagyon előre a cselekményt, inkább úszom az árral, mert magamat ismerve, sosem az jön ki a sztorimból, amit előre eltervezek. Így még én is meglepődöm sokszor, hogy hová is vezetnek a gondolataim írás közben.

Ha már szó volt a kezdésről, az nekem könnyen szokott menni, mivel eleve ez az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok. Mármint, hogy hogy kezdjem el egy-egy történetem. A befejezés, lezárás már nehezebb.

_________________
"Az Idő megsértődött, amiért elütöttem, és megállt"

"Love is the most powerful magic of all."

"Every magic comes with a price."

Hát egy részt a történet már kinőtte magát annyira, hogy nélküle is menjen tovább, másrészt vannak olyan módszerek, hogy vissza hozzam Igazából csak látszólagos halál.


mikor az olvasóim kommentelnek, hogy ők valamit másképp csináltak volna, vagy mondjuk túl erős valaki, akkor én finoman fogalmazva annyit mondok: Nézd ezt a történetet magamnak írom, és csak közzéteszem, hogy mások is elolvashassák, ha akarják. Persze a kritikákat örömmel veszem, viszont nem hagyom, hogy mások beleszóljanak a sztorimba. Elvégre én lennék a szerző, vagy mifene. Tehát ha teszem azt, ha megkérdezném, és A befejezésre 75% szavazna, B befejezésre 25%, de nekem a B a szimpatikusabb, akkor automatikusan a B lenne.

_________________
Sword Art Online: http://swordartonline.5mp.eu/web.php?a=swordartonline

Valakinek volt szerencsétlensége a Kezdő írók kézikönyvéhez (Steele)? Nekem nem tetszett, de érdekelne, hogy mások hogy vannak ezzel, végül is az is ilyen hasznos tanácsokkal teli gyűjtemény (szeretne lenni).

Érdekes

A kutatás nem kérdés, akarva vagy akaratlan, de mindenki utánajár a dolgoknak, ennek az intenzitása viszont már egyénenként eltér. Azt, hogy történelmi regény, úgy értettem, hogy nem kell utána nézni evidenciáknak, mint hogy a Suzuki olcsó, a BMW drága autóként él a köztudatban, ha történelmi regény, akkor oké, hintó-kocsi ellentét, de azon belül... Egészen más kategória szerintem. A kérdés pedig igazából arra irányult volna, hogy például te személy szerint megnézed-e, hogy mennyibe kerül a Pall Mall vagy sem.
Ezzel teljesen egyetértek, szerintem is ez a helyzet -- igazából ez is a forráshasználatra vezet vissza, ha jártam valahol, nem szeretek olyasmit olvasni, ami nem is lehetne igaz.
Lehet, hogy nem jól fogalmaztam meg a kérdésem, oké, hogy az ihlettől tudok írni, de ettől még én nem úgy tekintek rá, mint a múzsámra, hanem mint ihletre, ami van vagy nincs és kész, nem feleltetem meg egymásnak a két fogalmat. Ezek szerint ha jól értem, te azt nevezed a múzsádnak, mi képessé tesz az írásra és nem látsz benne felsőbb hatalmat/önálló akarattal rendelkező valamit, stb.
Érdekes, ezt a variációt még nem hallottam, ha mondjuk meghalna a szereplőd, mást választanál múzsának vagy attól még ő maradna, mert az, hogy a történetben kinyírtad, számodra még nem teszi halottá?A fejezeteket én is könnyen befejezem, az egész történet lezárásával is úgy vagyok, mint te, csak amikor megtaláltam a tökéletes befejezést, akkor nagyon sokáig tart eljutni odáig a történettel - ami talán azt jelenti, hogy nem is az a legjobb lezárás, de ha nekem az tetszik?Nagyon szerencsés vagy Régen én se felejtettem el semmit és senkit, pontosan emlékeztem még többször előforduló szókapcsolatokra is, mostanában valószínűleg a "civil élet" hatásai rombolják a képességeimet, ettől függetlenül nem tudok vele mit csinálni. Én is úgy vagyok vele, hogy sajnálom kidobni, hátha jó lesz valamire, de nyomaszt is a dolog.

iHotch: Pontosan így vagyok a Google Earth-szel és a jegyzetekkel is

Mivel én Star Wars témakörben írok, nekem csak arra kell figyelni, hogy ne történjenek olyanok, amik ütköznek valahol a Galaxis történetmenetével. Az viszont baromira nehéz. Főleg, hogy a Klónok Háborúja (ami egy altéma) még be sem fejeződött, és a fejemben máris van egy olyan szereplő, aki elég fontos lesz a történetemben, és ha ő meghal a sorozatban, akkor kb. olyan 4 part mehet a kukába és teljesen mást kell kitalálnom.

Múzsa? Nekem konkrétan a sztori egyik főszereplője a múzsám, de ez nem azt jelenti, hogy úgy bánok vele, mint aki teljesen szent és semmi rossz sem történik vele. Nálam mindig mindenkivel történnek jó és rossz dolgok, senki sem fekete vagy fehér.

Én körülbelül az egyes fejezeteknek találom ki a végét. A teljes befejezést soha nem találom ki, mert idegesítő, mikor még van egy ötletem, és az nem jó, mert már megvan, hogy mi lesz a vége. Így mindig van hely új események berakására, események cseréjére, elvetésére.

Én nem listázom a szereplőimet. Borzasztó jó a névmemóriám, és ezért hálás is vagyok. Nem szoktam kifelejteni senkit sem.

Na igen, a már kitalált, de még nem kidolgozott ötletek, azok nagyon érdekesek. Én általában egyiket sem vetem el, még ha nem is tudom beleépíteni abba a történetbe, ahová kitaláltam, akkor félreteszem, hátha még jól jön valahova. Ugyanezt szerelőkkel is meg tudom (meg szoktam) csinálni. Én fejezetekbe bátran belenyúlok, de egyes partokba (amik nálam a fejezetek részei) már nem.

_________________
Sword Art Online: http://swordartonline.5mp.eu/web.php?a=swordartonline

"Mennyi forrást használtok?"
A források használata történettől és az egyéni képességektől függ. Én könnyebben tudok írni teszem azt egy transzformátorállomásról, egy jármű elektromos rendszeréről, villanymotorok javításáról. Neked, ha nem foglalkoztál vele korábban, esetleg nem ez a szakmád, sokkal nehezebben fog menni vagy jóval többet kell utánajárnod. Az internetet, mint forrást nem szabad lebecsülni, hasznos az nagyon.

"...hanem egy átlagos XXI. században játszódó regényre"
Az is egyfajta történelmi regény, oda is kutatás kell. Milyen jelentősebb vagyon elleni bűncselekmények történtek Győrben az utóbbi 3 nap? Hogy lehet a leggyorsabban repülő nélkül eljutni Teheránból Mashadba? Mi folyik Gyöngyösön? Mennyibe kerül Helsinkiben egy doboz piros Pall Mall? Satöbbi. Lehet, hogy kevesebbet, lehet, hogy többet, de kutatni mindenképp fogsz. Abba már nem is megyek bele, milyen is egy átlagos XXI. században játszódó regény.

"Szerintetek mennyire fontos, hogy egy történet valósághű maradjon - már a tényekhez képest"
Abszolút. Ha egy történetben az I. világháborúban AK47-el lövöldöznek egymásra, ha olvasol benzinmotoros Ikarusokról, vagy bármiféle nyilvánvaló hülyeségről, nem dobod ki/törlöd ki röhögve a könyvet? Én igen. Ne jöjjön senki az időutazós elméletekkel, mindenki tudja, miről van szó. A keretek közé szorított hitelesség a legfontosabb. Ezeket a kereteket még a történetírás kezdete előtt kell meghatározni.

"Valaki beszámolna nekem erről a múzsa-dologról? Nagyon érdekelne, hogy gyakorlati értelemben kinek mit jelent, ugyanis nekem nincs. Antik megközelítés/lelki társ/konkrét személy/ihlet szinonimája?"
Na hol a múzsa?
"Az ihletet - ha nem csak spontán eszembe jut valami, mint általában - film és olvasmányélményekből merítem"
Ott a múzsa. Nevezheted ihletnek is. Írni tudsz tőle, ez a lényeg.

_________________
"Rossz rendszerben nincsenek jófiúk" G.M

A sztori elkezdése számomra nagyon könnyű, szinte perceként pattognak ki a fejemből a jobbnál-jobb ötletek, amiket rögtön lejegyzetelek. Igyekszem minél kevesebb szálon futtatni a cselekményt, ezért inkább egy adott karakter szemszögéből mesélem el a történetet, a kívülálló szemszöget eléggé elhanyaglom. Amúgy soha sem készítek cselekményvázlatot, nincs meg előre se a közepe, se a vége. Amikor éppen írok, akkor találom ki, amivel sokszor saját magamnak teszek keresztbe, mert olyan fejezetbefejezéseket írok, hogy a hajam is égnek áll. A végső elszámolásnál meg gondolkodhatok azon, hogy mi tévő legyek, hiszen tartanom kell magam a korábbi fejezetekhez. Egyfajta kihívást állítok magam elé, és nekem ez teszi izgalmassá az írást. Az esetek túlnyomó többségében így a befejezés is igazán ütősre sikeredik.



Szerintem a jegyzetelés az egyik legtermészetesebb dolgog, amikor valaki történetet ír. Mivel én a krimi területén mozgolódok, oda végképp elengedhetetlen. Az egyik fal folyamatosan tele van post-itekkel, naptárakkal és ötletekkel telefirkált lapokkal. Muszáj, hogy kidolgozzam és kiírjam a helyszíneket, az áldozatok háttéranyagát, az esetleges kapcsolatokat, az elkövető profilját stb. A naptáron jegyzem, hogy mi mikor történt, hogy időben se csússzak el... Ilyenkor valóban nyomozónak érzem magam Talán ezért van az, amit korábban írtam, hogy csak az alapszituációt teremtem meg magamnak, a többit meg hagyom, hogy véletlenszerűen jöjjön, így én is izgalommal figyelem az ügy/történet alakulását. Furcsa, de sokszor képes vagyok önmagamat is meglepni



Egyszerűen oda vagyok a kriminológiáért és a profilozásért, 24 oldalas angolból fordított (köszönet az angol tanárnőmnek, aki felkészített a felsőfokra ) forrásdokumentumom van. Ebben minden lényeges benne van, a viktimológiától a profilalkotás lépésein át, statisztikák, meghatározások, minden amit el tudtok képzelni. Így próbálok hű maradni a történet alaptémájához, és próbálok reális lenni. Szerintem ez nagyon fontos. A tízemeletes házról jutott eszembe, hogy én a helyszínekhez sokszor órákig képes vagyok a Google Earth-öt bújni, hogy megfelelő helyszíneket találjak. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy nem sokan néznének utána annak, hogy a megadott helyszínen valóban egy park, vagy egy játszótér van-e...

_________________

Hogy ezt én eddig nem vettem észre! Le vagyok nyűgözve, nagyon érdekes topic, szóval nem tudom megállni, hogy bepofátlankodjak.

Nekem elkezdeni könnyű a történetet, viszont befejezni iszonyatosan nehéz. Mikor rájövök, hogy már kifújt a téma, túl sok minden fut egyszerre és aránytalanul hosszú befejezés kell, hogy minden szálat tisztességesen elvarrjak -- félbehagyni meg semmit sem szeretek. Valószínűleg a problémámat az generálja, hogy mikor elkezdem a történetet, még nem tudom, hogy mi lesz a vége. Ti mikor találjátok ki a befejezést? Amikor elkezditek írni a történetet, tudjátok, hogy mi lesz a fő cselekménye és hova lyukad ki?

Én mostanában szoktam rá, hogy leírom az eszembe jutó, klassz jeleneteket, amik sehova sem illeszkednek, de még nem barátkoztam meg a módszerrel, nem szeretem, hogy nem csak azzal kell törődni, hogy a hivatalosan leírtakhoz illeszkedjen minden, de még arra is gondolni kell, hogy a már kitalált, de fel nem használt részeket hogyan építsem be. Ráadásul félek és igazából nem is akarok nagyon belenyúlni a már egyszer leírt jelenetbe, a ha működik/tetszik, nem piszkáljuk elvet vallom, ami megnehezíti a fejlesztést

Amúgy technikailag: én mániákus jegyzetelő vagyok, ahhoz, amit éppen most írok, már naptárt is nyomtattam, minden napra szépen beírom az eseményeket, nehogy összekavarodjak, egy havi táblázatba pedig azt, hogy milyen jövőbeli időpontokra utalnak a szereplők -- kicsit beteges, de engem megnyugtat. Az ötleteket felírom egy füzetbe, aztán... Ti listázzátok a szereplőket? Régen nem csináltam, de mostanában ha nem írom fel, a mellékszereplők egyszerűen kimennek a fejemből

fzsuzsi, én a metróban szoktam vizsgálni az embereket

Valaki beszámolna nekem erről a múzsa-dologról? Nagyon érdekelne, hogy gyakorlati értelemben kinek mit jelent, ugyanis nekem nincs. Antik megközelítés/lelki társ/konkrét személy/ihlet szinonimája?

Az ihletet - ha nem csak spontán eszembe jut valami, mint általában - film és olvasmányélményekből merítem, a saját életemből inkább a párbeszédeket emelek át, az a fajta vagyok, aki ott és akkor kreténül viselkedik, aztán öt perccel később eszébe jut, hogy milyen frappáns választ is adhatott volna.

Mennyi forrást használtok? Elsősorban saját történetre gondolok és mondjuk nem történelmire, az nyilván külön kutatást igényel, hanem egy átlagos XXI. században játszódó regényre. Az időm fele azzal megy el, hogy rendesen (na ja, rendesen - interneten) utánanézek a dolgoknak. Szerintetek mennyire fontos, hogy egy történet valósághű maradjon - már a tényekhez képest, nem cselekményében, tehát hogy ne legyenek tízemeletes házak Barnstaple főutcáján, ha egyszer a valóságban sincsenek.

Vannak itt érdekes dolgok! Köszi, hogy belinkelted!

_________________
Bölcsességet könnyű írni; vesd papírra az ellenkezőjét annak, amit alapból tennél!

Ezek nem az én gondolataim, de úgy gondoltam, érdemes belinkelni.
http://www.duncanshelley.com/wp-content ... lettar.pdf

http://www.duncanshelley.com/wp-content ... roknak.pdf
Külön felhívom a figyelmet a 12. pontra.

_________________
"Rossz rendszerben nincsenek jófiúk" G.M

Az alapsztori kitalálása nekem vagy beugrik, vagy egy "katalizátor" segítségével alakul ki.
Van, hogy fürdés közben jön meg az ihlet, ami nem a legjobb, mert mire kiérek a zuhany alól, rendszerint a felére sem emlékszem a dolognak. Második lehetőségként lefekvés előtt jut eszembe valami "zseniális", de erre már felkészült vagyok, ugyanis rendszerint van a párnám alatt toll és füzet az ilyen esetekre.

Ha kiforrott az ötlet, vázlatot készítek (van erre egy külön füzetem és mappám ). Ha még kezdetleges, akkor biztos, hogy novella lesz belőle.

Általában simán megy az írás, ha mégis elakadok, keresek egy katalizátort(zene, kép, videó, minden ami beindítja a fantáziát). Nem szeretem izzadságszagúra írni a sztorit.

OOC. Sajnos nálam elég jellemző, de általában észreveszem, ha nagyon átestem a ló másik felére, és vagy korrigálok, vagy nem teszem közzé a sztorit.

Az utóbbi időben viszont semmi nem képes huzamosabban írásra bírni, de ilyenkor nem erőltetem a dolgot. A múzsámnak is kell a szabadság. Addig, amíg vissza nem tér az Ihlet Asszonya a fejembe, addig várok. Hagyom, hogy a történet magától kiforrjon.

_________________
Félszárnyú angyalok vagyunk mindannyian, ezért csak akkor tudunk repülni, ha a másikat átöleljük.

Nekem van olyan szerencsém, hogy történetek kitalálásáért nem kell a szomszédban kopogtatnom, ugyanis gyakran megesik, hogy egy-egy történetet, vagy részletet megálmodok. De az is gyakori, hogy meglátok egy képet, meghallok egy zenerészletet, és abból indul el minden. Vagy éppen az, hogy megnézek egy filmet, és kezdődik a "Mi lett volna, ha...?" játék. Visszatérve az álomból kiindult történetekhez, azok esetében először csak azon gondolkozom, hogy hogyan illik bele ebbe vagy abba a sztoriba, és ekkor sajnos leesik, hogy ez bizony megáll a saját lábán is. (Azért mondom, hogy sajnos mert már rengeteg megkezdett történetem van, befejezett viszont alig. ) Persze szoktam még csiszolni, hozzárakok egy-két szereplőt, helyszínt, vagy épp elveszek belőle. Na, miután megvan a történet, kezdődhet maga az írás. Mivel én "félek a fehér papírtól" vagyis, elsőre sosem tudom, hogy hogyan kezdjek neki, ezért néha én is odakanyarítok néhány sort, hogy ebben a fejezetben most ez és ez fog történni. Szerencsére, a rövid leírás közben szinte azonnal kitalálom a kezdést, és onnantól pedig már a kezem külön utakon jár. Először addig írok, míg fel nem forrósodik a billentyűzet, vagy meg nem fájdulnak az ujjaim, utána következik az átolvasás. Ilyenkor jön a nagy feketeleves, és gyakran megesik, hogy akkora hibákat követek el, (nem nyelvtani- az már a rövid leírásban is benne, van, tiszta piros az egész szövegszerkesztőm szinte mindig -, hanem a tartalmi bakikról beszélek), hogy az már fáj. Ilyenkor a javítás sokkal több időt vesz igénybe, mint a megírás, mert van, hogy egy fejezetet akár négyszer-ötször is átolvasok, mielőtt azt mondanám rá, hogy készen van.
A nem akciódús, supermegafoxyawesomehot-fontos részeknél viszont piszok lassan telik az írás. (Mert ugye nem lehet, mindig csak párbajozni. ). Néha csak napokig ülök a gép előtt és bámulom a képernyőt. Vizuális típus lévén, könnyen elképzelem, de leírni már nem olyan könnyű. Ezért van az, hogy két fejezet közt eltelik akár egy-két hónap is.
A szemszöget pedig sohasem tudom eldönteni. E/1 során közelebb érzem magamhoz a főszereplőt, személy szerint ezt a szemszöget könnyűnek találom, viszont az E/3-ban írni szerintem nehezebb. Nincs közvetlen kapcsolat az író és szereplő között, ilyenkor több leírást vár az olvasó, stb. És gyakran épp ezért választom ez utóbbit, mert némi kihívást érzek benne.

_________________
Don Matteo legyen veled!

Hú hát ez nálam nagyon változó. Van hogy csak egy kép vagy egy weboldal (igen ez komoly) adja az ihletet, de van hogy egy zene adja az inspirációt, máskor meg csak eszembe jutnak dolgok, hogy ezt tök jó lenne beleírni, és akkor megírom. Máskor meg nagyon nehezen jönnek az ötletek, és hiába gondolkozok hónapokig egy részen, 2000 szónál nem lesz több. A harcokra térnék még rá, amiket én úgy csinálok, hogy sose tervezem meg előre, hogy ki fog nyerni. Mindig csak írom, jön az erősítés, elbuknak a védők (vagy épp a támadók) és akkor még legyen benne ez is, meg az is... mivel én elsősorban Star Wars témájú regényeket írok (konkrétan egy nagyon dolgozok) mindig problémát okoz, hogy ne felejtsem el, hogy az adott fejezetben milyen járművek szerepelnek. A másik a szereplők, mikor a nagy seregben van hat-nyolc különleges ember (aki nem csak név nélküli katona) akkor mindenkit szerepeltetni. Ezzel is sokszor van probléma. Ja és egy jó tanács: Hosszabb regényeknél új fejezet/rész írása előtt mindenképpen olvassuk át az előzőt! Sokszor van, hogy rosszul emlékszel, és akkor olyan tartalmi bakik szoktak létrejönni, hogy ihaj. És azt senkinek nem kívánom, hogy 10 oldalon keresztül egy nevet cserélgessen ki, csak mert azt hitte, hogy az adott szereplő ott van pl. a csatatéren, holott az előző fejezet végén ki van írva, hogy csak a parancsnoki központból figyeli. Az elkezdésről: Eddig rengeteg történetem volt már, amik amilyen nagy hévvel elindultak, olyan gyorsan be is fejeződtek, mert meguntam őket (a rohamosztagosok bosszúja, számtalan klónháorús írás, a Sithek Kamrája, stb...). Meguntam őket. Nekem valahogy az E/1-ben való írás hozta meg az izgalmakat. Jobban beleélem magam, jobban azonosulok a főszereplővel, mintha én lennék az, akivel az adott dolog történik.
Szereplőkkel hogy bánok? Nos bevallom, vannak olyan részek (Largest Loss, Worse than Death...) ahol a kedvenc szereplőimet kínzom olyan dolgokkal, hogy ihaj. De aztán a végén mindig megmenekülnek. De van olyan szereplő is akit én találtam ki és szívből gyűlölöm, és "mért nem hal már meg", hát igen, néha nem merem megölni a szereplőimet, mert "ki tudja mikor lesz még rá szükség".
Bocsánat a hosszú írásért

_________________
Sword Art Online: http://swordartonline.5mp.eu/web.php?a=swordartonline

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem kell valami kis inspiráció, valami nagyon egyszerű, blőd kiindulópont, ami előbb-utóbb komplett történetté terebélyesedik. Ez lehet egy kép valahol a neten, egy beszélgetés, amit véletlenül meghallok a buszon. Lehet egy érdekes, vagy annak tűnő jelenet is bármilyen filmből, rendezvényről, tv-műsorból, bárhonnan. Lényeg hogy beindítsa a fantáziámat. Utána, ha a történetem váza már megvan, akkor kezdem finomítani a részleteket, kidolgozom a fő és ha szükségét érzem, a mellékszálakat is. Végül újra átolvasom az egészet, bakit, logikátlanságot, anakronizmust, elgépelést keresek benne.
Általában 3-4 hónap egy történet, de van úgy, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal egy évig is foglalkozom vele. Csak egy példa, aztán lehet szörnyülködni:
Egy iráni fórumon találtam egy képet, ahol is a seprűn szálló Hermionera egy Tunguska M1-el lőnek. Na, ebből kerekedett ki egy történet, aminek érzésem szerint 90-95%-a készen is van és ha elérem a 100%-ot, fel is teszem ide.

_________________
"Rossz rendszerben nincsenek jófiúk" G.M

Nekem akkor jönnek a gondolatok, amikor nézem az adott sorozatot vagy olvasom az adott könyvet. Kb. így, hogy: "De jó lenne valaki, aki helyrerakná!" "De jó lenne, ha ők jönnének össze." stb. És ekkor megszólal egy hang a fejemben, hogy "Írd meg!". És elkezdem A versek pedig erős érzelmi gondok, örömök miatt keletkeznek benne. Saját, semmihez nem kapcsolódó, ötleteim vannak, de azokat hagyom érni. Mert ha neki kezdek, akkor az már Best könyv lesz

_________________
Csecselégy avagy az anglisztikus elszabadult

Nálam ez általában úgy megy, hogy találkozok valakivel (rég nem látott barátnő, rokon, ismerős, a barátom etc.), elvagyunk blabla (nem fontos rész), és aztán megyek ugye hazafele. Na már most. Ilyenkor, amikor egyedül vagyok, elkezdek zenét hallgatni, és végig gondolom a nap eseményeit: Mit mondtunk egymásnak, hogy mondtuk egymásnak, egy-egy szituációra visszagondolok, ami valamiért jobban megmaradt bennem, és akkor ezeket elkezdem szövögetni.

Mi lett volna, ha erre a kérdésére mást felelek? Ő mit mondott volna arra a válaszra? És én erre hogy reagáltam volna...? Stb. Így konkrétan a megtörtént eseményeket totál átírom a képzeletemben. És innen már csak egy ugrásra vagyunk az ff-től. Mi lenne, ha azt, amit xy mondott, mondjuk Sirius mondaná? Mi lenne, ha azt, amit én mondtam, Remus mondaná?
A fejemben meg csak úgy záporoznak ezek után a párbeszédek, a cselekmény magát írja, én pedig már csak papírra vetem, és hopp, kész is van egy novella

Az aktuális szereplőket kétféleképpen választom az adott sztorihoz: vagy egyébként is velük foglalkoztam az utóbbi napokban, és így rájuk vagyok hangolódva, vagy elképzelem, hogy ez meg az kire illene? Egy érzelemdús beszélgetés inkább Sirius/Remusra vall, ahol persze Remus viszi a beszélgetést, Sirius próbálja tettetni, hogy milyen kemény legény is ő. Ha épp veszekedésről van szó, Harry és Draco ugrik be, vagy Harry és Perselus, akik a képzeletemben állandóan vitáznak, és így tovább.

Ez persze csak a novellákra igaz, annak is csak a töredékére (azokra, amiket sose fejezek be, és nagy valószínűséggel nem is fogok, csak jobban múlik az idő hazafele, ha ilyeneken töröm a fejem). A regény persze teljesen más téma (azok egy-egy álommal kezdődnek, amiket ébren tovább írok, mert túl jó volt ahhoz, hogy vége legyen).

Hát, nagyjából ennyi

Nagyon érdekes olvasni hogyan írtok, ezért gondoltam beszállok a mesélésbe.
Nekem általában a canon vagy csak egy kicsit AU történetek úgy kezdődnek, hogy elgondolkozom, hogy mi lett volna, ha... Pl volt egy olyan ötletem, egy nagyon angstos történetre, hogy mi lett volna, ha Voldemortnak sikerül eljuttatnia Pitonnak Lilyt, ahogy megígérte. Ekkor jönne az, hogy mit reagálna erre Lily (utálná), és Pitonnak úgy kellene tennie, mintha nem szeretné, hogy Voldemort ne gyanakodjon, lehet, hogy még ő is kérne valamit belőle... Akkor Neville lenne a kiválasztott és Pitonnak kellene elintéznie, Sirius meg Remus ki akarná szabadítani, és meg akarnák ölni Petert... Ekkor már van egy jó pár oldalas vázlatom, fejezetekre bontva, meg néhány párbeszéd részlet... A történetből meg semmi nincs még meg. :/ És a legtöbb el is akad itt, és valószínűleg soha nem fogom őket megírni.
A vicces történeteknél attól függ, hogy milyen fajtát írok. Ha szóvicces, akkor előtte kigyűjtöm az oda tartozó szavakat, és utána építem köré a történetet. Ha sit-com szerű, akkor elég elkezdeni írni, a többi meg jön magától. Ugyanez van az angol humorral is. Sokszor van, hogy egy poén jut csak eszembe, abból lesz a drabble. ^^

_________________
Macsek

Novellát is úgy szoktam írni, mint forgatókönyvet, tekintve, hogy ez utóbbi formában jóval gyakrabban írok, mint előbbiben.

Első lépésben megszületik AZ ÖTLET. Csak így, csupa nagybetűvel. Ez maximum egy mondat, legfeljebb kettő. Minden film, és regény fő cselekményvonalát le lehet írni egy mondattal. Ezt az ötletet sosem írom le, csak ha két-három hét múlva még mindig a fejemben van. Ha ezt az időt kibírta, akkor - valószínűleg - lesz kedvem is rá, hogy megírjam. Az első lépés a szinopszis elkészítésével zárul. Ebbe leírom, hogy hol indul a történet, hova tart, és a fontosabb cselekményt, ami ezt a kettőt össze KELL, hogy kösse. Ez az ÖTLET.

Aztán félreteszem az egészet egy-két hónapra. Ha ez után előveszem ezt a rövid írást, és megbizsereg az ujjam, akkor elkészítek egy nyers vázlatot, ami a történet hosszát, és alap szerkezetét vázolja fel, valamint tartalmazza a főbb karakterek fontosabb jellemzőit. Próbálom tartani a három ACT szabályt ilyenkor, de ha nem sikerül, az sem baj. Ilyenkor a történet/forgatókönyv még csak vázlatosan, bajuszfülekkel kerül leírásra, de már a ritmust ki lehet alakítani, és szépen átláthatók a történetszálak. Ha valamelyiknek hiányzik a lezárása, azt könnyű pótolni. Nem szabad részletes, és hatalmas vázlatra gondolni! Egy 40 fejezetes történet elfér egy A4-es lapon. Fejezetenként max. 10 szó elég. Ez úgyis változni fog később is

A harmadik lépés a tényleges írás. Ekkor veszem a különböző fejezetek vázlatait, és felhizlalom őket olvasható szintre. Ha írás közben akad egy jó ötletem, ami több fejezetre/ACTra is kiterjedhet, akkor azt átvezetem a vázlatba is, így később nem felejtem el lezárni az extra történetszálakat sem, és mindig tudom, hogy hol is tartok éppen. Valójában, ilyenkorra már megvan a fejemben az egész történet, csak le kell írni Ez a munka fun része számomra, mert a kemény munkát már letudtam a vázlattal. Itt már csak írni kell, és nem kell figyelni történeti buktatókra, elfelejtett részekre, karakterek motivációjának indokolatlan és hirtelen változására, és a többi tipikus hibára.

Maga az írás pedig teljesen személyfüggő. Van, aki így ír, és van, aki úgy. Forgatókönyvnél nincs mese, adott forma és tömörség van csak, de egy novellánál lehet játszani a szavakkal Én szeretek nem kimondani, csak éreztetni dolgokat. Elég nagy hibám, hogy akciót nem igazán tudok írni novellában - forgatókönyvben nincs vele gond -, ezért visszaemlékezésekkel oldom meg a dolgot. Gyakran csinálom azt is, hogy egy beszélgetés félszavaiból derül ki, hogy mi történt korábban. Évekkel ezelőtt írtam egy novellát, amiben olyannyira elfajult ez, hogy nem is volt benne más, csak levelek, és az olvasó ezeket olvasva rakta össze magában a történetet. Ez van, akit idegesít, van, akinek tetszik.
Szóval így. Nekem ez vált be.

_________________
C. R. Messen

igen, vázlatra értettem, bocsánat!

Igen, nekem is unalmasnak tűnik leírni az egészet azoknál a részeknél, amik meg vannak a fejemben, ha vázlatot készítek, inkább azokra a részekre vezetem rá magamat, amik még nem tiszták, satöbbi.
Erről a hópehely dologról én isolvastam, első ránézésre nem tűnt rossznak, de mikor másodszor olvastam el a lényegét, rájöttem, hogy nagyon nem való nekem.

huh, velem alapvetően az a probléma, hogy mindent agyon bonyolítok a maximalizmusom miatt - pontosabban elveszek a részletekben. a vázlat ennek a leküzdésében segít. arra képtelen lennék, hogy gyakorlatilag az egész történetet előre megírjam (ahogy Asha is írta, akkor kimarad a móka), viszont szeretem összeszedni, hogy minek kell történnie az egyes fejezetekben; milyen utalásokat kell elejtenem stb. illetve ha támad egy jó ötletem, vagy eszembe jut egy jó párbeszéd, azt is gyorsan megírom előre - de ez már nem annyira a vázlat kategória, inkább a korábban említett előredolgozás

amikor nincs ihletem, vagy sehogy sem akar összeállni a cselekmény, akkor szokott sokat segíteni a jegyzetelés. leginkább egy hatalmas ötletbörzéhez tudnám hasonlítani, amit csinálok. leírok mindent, ami eszembe jut, aztán amikor ténylegesen eljutok oda, hogy megírjam, csak azt használom fel, amit még mindig jónak tartok - és többnyire egy rakás jelenetet át is alakítok, vagy kihagyok.

_________________
Jafnan er hálfsögð saga, ef einn segir.
Mal einen Kreis
Wiener Kaiserschmarrn
Itt is megtalálsz: Tumblr, AO3

A jegyzet alatt most a vázlatot érted, nem? Szóval nem az előre lejegyzett egy-két jelenet, bekezdés, amiről most beszélsz, nem?

A vázlat egyébként szerintem egy dologra jó: ha az ember megszokja tartani magát hozzá, akkor nem engedi, hogy szerkezetileg elcsalinkázzon a történet. Én kétszer kaptam meg, hogy elhúzok-nyúzok jeleneteket, és akkor elegem lett. xD Azóta minimum észben tartok egy fejezetes lebontást, de általában azért le is írom, hogy minek mikor kell történnie, csak hogy egy adott esemény ne legyen se hosszabb, se rövidebb az elviselhetőnél vagy a szükségesnél. (Plusz akkor az előre elkészített jegyzeteket és jeleneteket is be tudom pakolgatni a fejezetek alá.)

Hosszabb, összetettebb vázlattal amúgy képtelen vagyok dolgozni én is. Talán ti is ismertek ilyen vázlatfelépítős módszereket, mint például a hópihe-metódus, meg még évekkel ezelőtt találtam másokat is, amikor azt hittem, ettől lesz jó a végeredmény... de belőlem ezek kiölik az alkotói lázat. Hiszen miért írjam le előre, aprólékosan azt, amit úgyis tudok? És ha már nekiállok magának az írásnak, és eddigre nem tartogat nekem semmi újat a történet, csak át kell írnom virágnyelven a vázlatát, és kész, abban nekem mi lesz a buli? Játék nélkül kutya fülét sem ér az egész. ^^

De hát... kinek mire van szüksége. Nem hiszem, hogy rá kell rászoktatnod magad, ha nélküle is remekül tudsz dolgozni, és úgy, ahogy nem minden írónak, igazából nem is minden történetnek van szerintem igénye rá.

Ami nekem valahogy sosem megy, az a jegyzetkészítés. Nyilván, szoktam írkálni, de ha elkezdek egy történetet, nálam sosem úgy valósul meg, hogy egy lapra leírom, mi hogyan merre hány méter. Nekem kell, hogy legyen minimum 50-60 oldal alap, megírt rész, amikből már ki tudok indulni, és külön füzetkébe írhatom, hogy melyik nap mi történik, egyes események között mennyi idő telik el, mi lesz még ezután, hogy aztán a jeleneteket is úgy tudjam rendezni; vagy éppen, ha gondolkozok valamin, akkor oda írom le az ok-okozati kapcsolatokat is stb, meg persze a szereplőkkel kapcsolatos dolgokat, de nekem tényleg nem megy az, hogy először jegyzetbe írjam meg az egész sztorit, aztán bontsam ki rendesen.

Ti ezzel hogy vagytok? Esetleg bármi tipp, hogyan szokhatnék rá a jegyzetkészítésre? Bizonyos szempontból egyszerűbb lenne, ott le lenne írva minden ötlet, stb, de én szeretem fejben megtervezni a dolgokat, és ott hagyni őket addig, amíg történetben el nem jutok oda...

hehe, ez is ismerős! viszont erre is csak azt tudom mondani, hogy "türeleeem".
nekem az is nagy segítség volt, hogy írtam ide néhány sort; ez olyan, mint futás előtt a bemelegítés. utána valahogy erőre kaptam, és megírtam azt a jelenetet - és most már elégedett vagyok vele és persze, a tanulással nem haladtam egy fikacrnyit sem, de annyi baj legyen) amikor meg úgy van, szeretem megteremteni a hangulatot: a sztorihoz illő zenével, egy bögre kávéval vagy finom teával, sütivel, ideális fényviszonyokkal, ilyesmi. és ami a leginkább tud lelkesíteni, az az, ha beszélgetek valakivel a történetről - akit érdekel és eleven, és tele van kérdésekkel, mert beleéli magát... és átragasztja rám
sajna tényleg nincs tuti recept... van olyan történetem, amit három kimaradt év után fejeztem be, és van, amikor hónapokig várat magára az ihlet, de aztán egyszer csak hopp, újra feltámad. (hmm, bár tudnám, hogy mi történik közvetlenül a "hopp" előtt!)


mennyire így vagyok én is a mostani történetemmel! annyi a különbség, hogy öt éve alakítom már a "nyamvadt" karakteremet (akit amúgy imádok), folyamatosan formálva a személyiségét, az élettörténetét... aztán valahogy ezt az egészet beraktam a HP-ba, és teljesen új értelmet nyert. kialakult hozzá egy merőben más cselekményszál, és napról-napra jönnek hozzá ötletek. imádom elrejteni a későbbi eseményekre való utalásokat (ezeket minden történetben nagyon szeretem, annyira le tud nyűgözni, mert érzem, mennyit foglalkozott vele az író, hogy összeálljon egy egésszé, és minden kis részecske a végén a helyére kerüljön...) csak igen, nehéz, amikor már a történet közepén jársz, és akkor jut eszedbe valami igazán nagyszerű - és mehetsz vissza a sztori elejére, hogy elejts néhány feltűnésmentes megjegyzést.
amúgy külön fejezetenként mentem el az írásaimat, illetve van egy olyan doc fájlom is, amiben az egész addig meglévő, javított regény benne van - és ezt szoktam újra meg újra elolvasni, és megjegyzéseket fűzni egy-egy részhez (pl. hogy ezt azért mondta, mert amikor 10 fejezettel később itt és itt lesz, ki fog derülni, hogy...). így könnyebb nyomon követni, hogy mire tettem már utalást

Sziasztok!

Én eleinte lineárisan írtam, és valóban, én is hasonlóan jártam, mint itt néhányan, elvesztek a részletek, és a történet totál rossz irányba kezdett haladni. Az újabb regényeimet úgy írom/írtam, hogy megvolt az eleje és pár kulcsjelenet a közepéből, és azokat szépen kitöltöttem. Persze nálam is van, hogy elakadok, ilyenkor átolvasgatom, miket írtam eddig, és gondolkozom, hová akarom vinni a történetet. Pl. egy romantikus sztorinál, ha ott akadtam meg, hogy összejött a szerelmespár, a másik jelenet h hetekkel később csúnyán összevesztek, akkor igyekszem romantikusabb részeket írni, de két romantikus köze szeretek betenni egy kis bizonytalanságot. Ráadásul folyton emlékeztetnem kell magamat arra, hogy nem csak a főszereplők léteznek. Ez inkább fanficnél érvényes rám, ugyanis saját történetnél nagyon fontosnak érzem a mellékszereplők alapos bemutatását is, mivel én hajlamos vagyok arra, hogy túlságosan megszeretek mindenkit, elvégre mégiscsak én vagyok az anyjuk

Az írásban mindig az az egyik kedvenc részem, amikor kitalálok egy szereplőt. Teljesen mindegy, milyen jelentéktelen, ha neve van, saját mondata van, akkor én oldalakat írok tele csak azzal, hogy formálom a jellemét. Szeretek semmilyen párbeszédeket írni velük, csak hogy megvizsgáljam, hogyan beszélnek, különböző szituációkban hogyan viselkednek, stb. Még akkor is, ha valójában semmi köze nincs az eredeti történethez.

Amit mostanában publikálok, az az egyetlen olyan történet, ami igazából a szereplő miatt jött létre. Kitaláltam magamnak a főszereplőt (külső behatások miatt, olvastam/láttam ilyen-olyan történetet, és azokból megalkottam őt), tudtam, milyen közegbe akarom berakni, és bumm. Fejezetekig fogalmam sem volt, hová fog vezetni a történet, egyszerűen csak a főszereplőmről szólt, írtam írtam.
Sokszor meg úgy járok, hogy ha eszembe jut valami rejtélyes dolog, vagy gyilkosság vagy ez-az, akkor az tényleg, tök jó, viszont hetekig ülök azon, hogy egy rendes indítékot találjak ezekre a dolgokra.
Ha ezek megvannak, akkor pedig mindig visszamegyek az előzőekhez, és elrejtek bennük egy-egy utalást, hogy egyrészt ne az legyen, hogy a semmiből egyszercsak akció alakult ki, illetve, hogy aztán az olvasó is a fejéhez kapjon, hogy húú, tényleg, erről mintha már lett volna szó 80 oldallal ezelőtt.

Én egyébként szeretek úgy írni (illetve szeretném hinni, hogy úgy írok), mintha egy filmet nézne az ember, talán ezért is kedvelem újabban az akciójeleneteket/történeteket, rejtélyesebb ügyeket, és fontosnak érzem leírni mindenről az első benyomásokat is.

_________________
Jafnan er hálfsögð saga, ef einn segir.
Mal einen Kreis
Wiener Kaiserschmarrn
Itt is megtalálsz: Tumblr, AO3

Igen, de az én meséim hetek vagy hónapok óta pihengetnek. xD Lehet, hogy nekem ilyen spéci múzsáim vannak - téli álmot alszanak, és szeptembertől márciusig csak időnként kelnek fel, de leginkább akkor is csak bekapni egy falatot.
Az elalvás előtti brainstorminggal csak egy bajom van... mire rájövök, hogy ez klassz, és döntésre jutok, addigra elalszom. ^^" De többnyire úgysem az üresjáratokat kiöltő jelenetek ugranak be, inkább olyanok, amik még sok-sok üresjárattal odébb vannak.

_________________
Jafnan er hálfsögð saga, ef einn segir.
Mal einen Kreis
Wiener Kaiserschmarrn
Itt is megtalálsz: Tumblr, AO3

amikor velem ilyen van, hagyom egy kicsit pihenni az egészet, és direkt valami egészen mással kezdek foglalkozni. (pl. most abban a helyzetben vagyok, hogy egy várvavárt jelenetnél járok, mégis képtelen vagyok megírni, mert sehogy sem tetszik - se a szavak, se a cselekmény, és úgy érzem, felrobban az agyam -, szóval most inkább más dolgokkal foglalkozom - pl a vizsgáimmal XD) aztán majd este vagy holnap újra leülök, elolvasom az utóbbi egy-két fejezetet vagy a vázlatom, és megint nekiállok. ha akkor sem megy, akkor várok még (egyébként ennek a jobbagyfélteke működéséhez van valami köze - mint amikor már napok óta gondolkozol egy szón, de csakazértsem jut eszedbe, aztán amikor már nem is érdekel, naná, hogy beugrik szerintem ez pont ez a szitu - ha nem erőlteted, egyszer úgyis megszáll az ihlet )

a másik "módszerem", hogy elalvás előtt engem is rendszerint megtámad egy rakás ötlet, ami ilyen helyzetekben nagyon hasznos, mert fellelkesít és túllendít a holtponton. ezért kipattanok az ágyból, hogy le/megírjam, ami eszembe jutott (általában ilyenkor gyártok egy 10 oldalas vázlatot, amibe minden hülyeséget beleírok; valamit elintézek egy emlékeztető mondattal, más jeleneteket meg részletesen kifejtek, még a párbeszédeket is megírom, meg hogy ki-mi-hogy érez, vagy teszek kis megjegyzéseket, hogy ez hogy utal a későbbiekre... néha még jobban is élvezem, mint magát az írást kis éjszakai brainstorming )

_________________


"I have stood at the very edge. I have looked into the abyss. If I'd have taken one more step, I would have fallen.
But no matter how far I ran away from God, he was still waiting ahead." (Penny Dreadful)

Az ilyen előre jelenet-fejezetleírás nekem is szokásommá vált, már minden történetemet úgy kezdem, hogy főmappa, és kap rögtön egy jegyzetes dokumentumot is, amiben több ezer szónyi nyers párbeszéd vagy leírás stoppol rendszerint. Régen makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy lineárisan írok, vagy sehogy, de rájöttem arra, amit ti is írtatok - hogy annyi jelenet veszik el, csak mert hülye voltam leírni... Így viszont folyton elakadok. Eljutok valameddig jelenetről jelenetre sodródva, aztán hirtelen egy nagy fekete lyuk, és tudom, hogy a következő fejezetben mit akarok, az előzőt is szépen tudatosan zártam le, hogy folytatni lehessen, mégis képtelen vagyok túljutni ezeken a holtpontokon. Már írtam vázlatot, részleteset és kevésbé részleteset is, de mégis sorban hasalnak el a történeteim egy-egy bizonytalan fejezetnél.

Ti ezeken hogyan juttok túl, hogy oldjátok meg az ilyen helyzeteket? Alakult ki erre valami tuti módszeretek, ha már régebb óta írtok így, vagy csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy mindig fejjel beleszaladok valami falba?


Egyébként azt fura olvasni, hogy mondatokból alakulnak ki írások. ^^" Nekem pont a mondatokba fogalmazás okoz többnyre gondot. Karakterek köré szoktam cselekményt fűzni, az eseményeket pedig annyira filmszerűen látom, hogy néha az okoz komoly gondot, hogy "a fenébe, ezt hogyan fogom szavakba önteni?!"... Ha mondatból írok - az csak párbeszédrészlet lehet. xD