Gumiszoba

Gigi685

Boldog szülinapot!

Merilwen

Sok boldogságot, Wolfie! :give:

Elza Tonks

Wolfie, bár nem nagyon jársz erre, de azért boldog szülinapot!

Gigi685

Neem vagy megmondóember, szerintem mindenkinek van véleménye, és nem szégyen megosztani, nem akartam, hogy támadásnak érezd, amit írtam.

Én alapból nem vagyok az a partizós ember, ehhez képest sok és sokféle barátom van, akikkel sok és sokféle dolgot csinálunk. Mindegyikükkel megvannak a magunk közös dolgai az iváson felül, és mindegyikükkel voltam nagyjából részeg is, de én nagyjából két-három havonta iszom alkoholt, és ennél ritkábban vagyok részeg. Azért, mert általában nincs nagy igényem rá. Ha valaki viszont jobban szereti ezt csinálni, szerintem tolja nyugodtan. Ha rendszeresen is bulizol fiatalon, a májaddal vagy az agysejtjeiddel valószínűleg minimálisan fog történni bármi is, ahhoz nagyjából egy haladó alkoholizmus kellene.

De egyébként én se vagyok kibékülve az alkoholfogyasztás hájpjával, az ilyen "nekem a sör a legfontosabb" viccekkel, meg úgy mindennel, aminek semmi humoros értéke nincs azon kívül, hogy kiemeli, hogy "na igen, mert alkoholt fogyasztani mindannyian szeretünk, és mindenkinek szeretnie is kell", és azt se, hogy szinte vicces azt mondogatni, hogy gyakorló alkoholista vagy, amikor ez egy komoly betegség, és eléggé sok halált okoz.
Meg személy szerint utálom, tényleg gyűlölöm az alkohol ízét, nem is értem, hogy szerethet valaki borozgatni meg ilyen nem "összeszorítodafogadatésvége" italok felett ülni.
És igen, persze, mindenki azért kezdte el, mert felnőttnek akarta érezni magát. Mármint, egy dolog, hogy ha olyan társaságban vagy, akkor jól érzed magadat, meg vicces sztorik lesznek belőle meg szociálisnak érzitek magatokat, de tizenöt évesen, mivel még azelőtt soha nem voltam részeg, nem is érdekelt egyáltalán.

Viszont az, hogy egy gyerek a tablettel játszik, szerintem nem furcsa. Mármint, azon kívül, hogy formailag más, mint egy kifestőkönyv, ugyanúgy használhatja a fantáziáját játék közben, gondolkozhat problémák megoldásán, szóval csinálhatja azt, amiért egy gyereknek szüksége van egy játékra. Egy gyerek eleve ezek miatt élvezi a játékokat, szóval, ha ezek nem lennének meg, valószínűleg nagyon unalmasnak gondolná a tabletezést. Az meg, hogy egy új platform egyre nagyobb szerepet tört magának, szerintem egyáltalán nem furcsa, mert végül is így működik a történelem.
És persze igazad van, mindenki felnőttnek akarja képzelni magát. Én is kegyetlenül idegesítő gyerek voltam, folyton fontoskodtam meg előadtam magamat, de persze mindenki más is. A gyerekkor a pszichológia szerint eleve nagy részben szól arról, hogy a felnőtteket utánzod, mert hát mi mást csinálhatnál. De azért fontos megjegyezni, hogy az, hogy egy tizenhárom éves lány felnőtt nőnek akar tűnni, nem a modern kor vívmánya, tekintve, hogy kábé kétszáz évvel ezelőtt ebben a korban már bőven normális volt pasizni (például Arany János Tengeri-hántásában Dalos Eszti maximum tizennégy éves, és egy árva "micsodageneráció" se hangzik el), pedig hormonálisan ugyanolyanok voltunk. Nem vagyok a téma szakértője, de én inkább azzal azonosulok, hogy mostanában vannak eltolódva az életkori szakaszok, hogy hosszabb a várható élettartam, egyre nagyobb területen tudunk kommunikálni egymással, eleve talán nagyobb nyomással szembesülsz, ha kezdeményezel valakinél. És ez csúcsjó, mert még az én koromban is nagyon törékeny az ember, nem hogy tizenhárom évesen, és úgy gondolom, hogy ez kétszáz éve se volt máshogyan. Viszont tény, hogy a késztetés, hogy az ember megtalálja a nemi identitását, párkapcsolatot keressen, elkezdjen gondolkozni azon, hogy mi a feladata az életben, már a pubertásban megkezdődik, szóval 12-13 éves korban, és nagyon is természetes. A majmolásnak igazságtalanul nagy negatív visszhangja van, pedig a legnormálisabb dolog, így lehet megtanulni a szociális viselkedési formákat.

Felnőni meg - mondjuk éppen a közepén vagyok - szerintem mindenkinek egyedi élmény, és összehasonlíthatatlan másokéval. Nem csak tíz-húsz-harminc évvel idősebb emberekével, de még a kortársakéval sem. Van, aki ennyi idősen már rég eljárt, van, aki abban a korban a három barátjával kártyázott a szünetekben, a harmadikat meg még csak nem is érdekelte, hogy hogyan lesz a gyerek egy jó ideig, és mind úgy élik meg, hogy az övék az ultimate emberi igazság (amit én is fenntartok a sajátomról), amit a többiek maximum nem mernek kimondani.

1wolfgirl1

Lehet, hogy az előző hozzászólásomnál kicsit elnagyoltan fogalmaztam: a hangsúly nem feltétlenül a tanáron volt. Nyilván, ebből a szempontból egy leheletnyit konzervatív és zárkózott vagyok, nekem egyszerűen fura lenne egy ilyen szituáció. Amin jobban fenn vagyok akadva, az az, hogy tizenhárom-tizennégy-tizenöt évesek masszívan járnak el hetente májat és egyéb szerveket károsítani. Nekem egyszerűen ez korainak tűnik - lehet, azért, mert nekem a péntek estém azzal telt, hogy "EZ AZ, TÚLÉLTEM MÉG EGY HETET" forever alone partit tartottam a szobámban -, főleg olyanoknál, amikor valaki egy este alatt annyit dönt magába, mint amennyit én egy év alatt.
Persze, az alkohol jó, bizonyos esetekben finom, de ez utóbbi szituációval képtelen vagyok teljes egészében megbarátkozni. Ettől függetlenül, tudomásul vettem, hogy már ez van, és mást nemigen lehet csinálni.

Egy kis utólagos hozzátétel:
Természetesen, ezek alapján nem tartozom a "bezzeg"-megmondó emberek közé (legalábbis remélem), egyszerűen csak nem tudom ezt hova és miként tenni. Ofc nem várom el, hogy mindenki ugyanazon a szemüvegen keresztül lássa a világot, mint én, ezt most így jobbnak látom leszögezni. Csak valahogy rendkívülien más, ahogy látom, hogy egy öt éves gyereket mobilos játék applikációval kötnek le, míg az én legjobb barátom ilyen esetekben a színező vagy valamilyen játékos fejlesztőfüzet volt. Ahogy az is, hogy sokan, ilyen korban nagyon hamar fel akarnak nőni, felnőttnek tűnni azzal, hogy már korai években a sminkkészlethez és egyebekhez nyúlnak.
Valami olyasmit érzek ezzel kapcsolatban (mind a piálással, mind a "nőjünk fel" áramlattal kapcsolatban), mint mikor a szüleim mesélnek, hogy (apa szerint "bezzeg az 1700-as években...") az ő gyerekkoruk, szórakozási lehetőségük mennyivel, de mennyivel másabb volt... vagy én nem forogtam olyan társasági körökben. Vagy csak lelki alkatomnál fogva ez a valami a perifériámon kívül esett.

Gigi685

Wolfi, szerintem az, hogy valakik együtt isznak a tanáraikkal, még nem jelent olyan ordas szakadékot.

Mármint, ez csak öt gyerek. Egyébként meg ki tudja, színjátszókörrel, ami ugye egy zártabb közösség a sulin belül, mindig volt buli az előadás után, kocsmázni mentünk, és beivott a tanárnő is, ez szerintem nem olyan vészes dolog. Persze, a tanár felelőssége, ha a gyerekkel történik valami, és éppen ezért tartani kell a mértéket, és nagyon vigyázni mindenkivel, de ha nem a csontig lerészegedés ment együtt, akkor szerintem még belefér.

1wolfgirl1

Kokapu, a gyerekek fiatalítanak! :-D

Az én szüleimről se mondanák meg sokan, hogy ötven környékén vannak, mert simán lehetnék már húsz éven felüli, de még csak a tizenkilencediket taposom lassan.

Az egyetemi gólyatábor kismilliószor jobb volt, mint amire számítottam. Igaz, ahogy az unokatesóm fogalmazott, simán beillett volna alkoholtábornak is, és rögtön az első nap hazamentek már négyen, mondván, hogy itt túl sok szeszes ital folyik. De, saját példámból mondom, kis mennyiséggel is ki lehet húzni.
De hogy középsulisnál, gimisnél ugyanez... :shock:

Tanárokkal... :shock:

Ilyenkor lepődöm meg, mégis mekkora a szakadék, mondjuk köztem és egy 3-4-5 évvel fiatalabb tinédzser között, pedig hát...

Merilwen

bojoe írta:

Merilwen írta:

..... mert akkor még csak a szervezők voltak kint, és este rajtam kívül az egész osztály együtt ivott a tanárokkal…

ezt most jól értettem? egy középsulis osztály együtt iszik a tanárokkal?!
vagy csak én szenvedek fogalomzavarban?

Jól értetted, bojoe. (Sajnos… :-(

)

bojoe

Merilwen írta:

..... mert akkor még csak a szervezők voltak kint, és este rajtam kívül az egész osztály együtt ivott a tanárokkal…

ezt most jól értettem? egy középsulis osztály együtt iszik a tanárokkal?!
vagy csak én szenvedek fogalomzavarban?

Kokapu

Merilwen írta:

Ahogy a nagymamám mondja: "mi nem öregszünk, csak a gyerekek nőnek." És tényleg beválik: hetvennyolc éves, de maximum hatvannak néz ki

Ebben van valami! Nekem két fiam van, az egyik 5 a másik 8 éves (30 után szültem őket), de van olyan általános iskolai osztálytársam, akinek már unokája(!) is van, és elég sokuknak van 16-20 éves gyereke. Döbbenet, de némelyikükre az osztálytalis képekről nem akarták elhinni a munkatársaim, hogy egyidősek velem. Na nem mintha én olyan fiatalnak néznék ki (dehogyisnem :haha:

), hanem mert ők valahogy olyan "asszonyosak", bár nem tudom, érthető-e így ez a kifejezés.

Merilwen

Chris írta:

Kinek hogy teltek a gólyatáborok? :mrgreen:

Köszönöm kérdésed; jobban, mint vártam.

Mondjuk az első nap kicsit szorongós volt, mert akkor még csak a szervezők voltak kint, és este rajtam kívül az egész osztály együtt ivott a tanárokkal… :labi:

Aztán mikortól megjöttek a kilencedikesek, már nagyon jó volt. Még a kissé bunkó tesitanár is visszavett valamicskét. Az öcsém osztályánál voltam feladatlebonyolító. Hát, mit mondjak, életemben nem röhögtem még ennyit két nap alatt :-D

Övék volt a legjobb fej gólya-osztály, szóval nagyon jól jártunk én is, meg az öcsém is.

Vannak itt idei gólyák? ;;)

Chris

Kinek hogy teltek a gólyatáborok? :mrgreen:

BNori

Nagyon boldog szülinapokat! :give:

Merilwen

Elza Tonks írta:

Kokapu írta:

*szörnyenöregvagyokbrühühü*

Naa!

Én szerintem olyan nincs, hogy nagyon öreg, max. nagyon tapasztalt/bölcs...

Ahogy a nagymamám mondja: "mi nem öregszünk, csak a gyerekek nőnek." És tényleg beválik: hetvennyolc éves, de maximum hatvannak néz ki

Elza Tonks

Kokapu írta:

*szörnyenöregvagyokbrühühü*

Naa!

Én szerintem olyan nincs, hogy nagyon öreg, max. nagyon tapasztalt/bölcs...

Kokapu

Én is köszönöm!

*szörnyenöregvagyokbrühühü*

Gigi685

Boldogat!

Merilwen

Sok boldog szülinapot!

Athe

Koszonom

Elza Tonks

Athe, Kokapu, nagyon-nagyon boldog születésnapot mindkettőtöknek!

Kokapu

Köszönöm, lányok!
Nem én voltam beteg, hanem a férjem, de ő gyakorlatilag június elejétől még mindig, közben kórházzal is. Nekem annyiban volt rossz, hogy a két kisgyerek + meló mellé jött még az ápolás. Ráment az összes szabim, ezért még csak ki sem tudom pihenni magam. Na mindegy, ez van.

Cserébe megmondtam, hogy ha legközelebb megyünk Londonba (oda mentünk volna nyáron, egy hétre - nem vagyunk tengerpartos család), akkor a Warner stúdiójába el kell mennünk, ide: https://www.wbstudiotour.co.uk/
Nagyobbik gyerkőcnek is biztos fog tetszeni, őt most kezdik érdekelni a HP világa (8 éves), bár még nem nézhette meg csak az első film első felét.
Egyébként volt esetleg már itt valaki?

Zsiraf

Wha, visszatértem!
Amúgy én imádtam ezt a nyarat, meg még mindig imádom. :xx:

Bár meriről elég rendesen eltűntem, azért nem voltam annyira haszontalan.

Én is gólyatábort szervezek, borzasztóan fogom élvezni, ahogy szívathatom a gólyákat. :twisted:

Nem vagyok szadista, se semmi ilyesmi, csak elégtételt veszek, minket ugyanis tavaly eléggé nagyon szétszívattak...
Kokapu, jobbulást!
Wolfie: íjjjjj...
Filmek?
Háát, szülinapomon a nővérremmel megnéztük a Központi hírszerzést, amin én szétröhögtem az agyam, meg nemrég (kb. Egy hónapja...) az Amerika kapitány első két részét (kell nekem egy Steve... <3).

1wolfgirl1

Egen. :'D Ilyen szempontból jobban szerettem volna a nyarat, csak azért volt bennem egy kis méreg - amikor ez kiderült -, mert nem említette hamarabb. Egyetem közbe pedig azért nem vállaltam volna szívesen, mert egyénként azért mégiscsak változó, hogyan gyógyul a seb, hiába mondja azt, hogy a műtét utáni következő napon már járkálnak... A doki nem tudja, hogy a családom általánosan a kisbetűs rész az orvosi könyvekben.

Elza Tonks

Wolfie, ez most komoly?

Ne már...

Elég szar ügy.
A gólyatáborhoz sok sikert, és Kokapu, neked meg jobbulást!

1wolfgirl1

Egész nyáron műtétre vártam, aztán hamar kiderült (khm, augusztus eleje, khm), hogy amúgy teljesen feleslegesen, szóval nyugodtan aktívkodhattam volna ebben a szűk három hónapban. Na, sebaj.

Nemsokára gólyatábor, mentálisan és fizikai szempontból is készülök rá, mert a verébtáborra nem így mentem, aztán ki is készültem.

Huh, Kokapu, jobbulást kívánok!

Kokapu

Nekem ez a nyár elég rossz lett, főleg mert nyaralni sem tudtunk menni, egy egész nyáron át tartó betegség miatt (ráadásul a repjegy árának nagy részét is buktuk).

Sokat elmond az is, hogy legjobb nyári filmélményem a Szenilla nyomában volt :haha:

Elza Tonks

Á, szegény Merilwen!

Hát, mit mondjak... nem irigyellek. ;;)

A kórusversenyhez viszont sok sikert!

Én filmeket nem igazán néztem, asszem csak a Tóparti kísérteteket, meg a Démonok között 2-t, otthon (a videó minőségéről inkább nem mondok semmit, a film maga egyébként tetszett, klassz volt

), meg megnéztem az American Horror Story első két évadát, tegnap kezdtem a harmadikat, de lassan haladok vele... Aztán hamarosan egy családi nyaralás, és áá, máris vége a szünetnek.

Merilwen

Elza Tonks írta:

Helóó!

Megint eltűntünk egy kicsit... ez vlmi géesz átok. xD Kinek hogyan telnek a nyár (lassan) utolsó napjai? És van olyan, aki úgy érzi, tök haszontalan volt egész nyáron? (Rajtam kívül... :labi:

) Nekem valahogy mindig sikerül nyáron elfelejteni a terveimet, és gyakorlatilag csak döglök, és semmi érdemlegeset nem teszek.
Nézett valaki valami jó filmet-sorozatot?

Két hét múlva kórusversenyem van, utána gólyatábor (jelenleg szervező vagyok :twisted:

). Meg lassan el kéne kezdenem készülni a jövő tanévre, mert pl. biosz fakton rögtön biokémia témazáróval indítunk, és angolból szintemelő érettségit akarok tenni, meg nyelvvizsga is kéne… *jaj* :-t

Filmek!

Most idén két kiemelkedő élményem is volt: nyár elején "A király beszéde," pár napja meg a "Büszkeség és balítélet" (ez utóbbi eredeti nyelven). Néhány napig olyan eufóriában voltam mindkettőtől, hogy csak na… :beee:

"A király beszedét" azóta is tervezem megmutatni a családomnak, a "Büszkeség és balítélet" magyar szinkronjával viszont nem vagyok kibékülve. (Komolyan, hogy lehet egy szerelmi vallomást ilyen hangsúlytalanul mondani?! ~x(

)
Jövő hétre tervezem még a "Jó reggelt, Vietnam!"-ot, remélem összejön…

Elza Tonks

Helóó!

Megint eltűntünk egy kicsit... ez vlmi géesz átok. xD Kinek hogyan telnek a nyár (lassan) utolsó napjai? És van olyan, aki úgy érzi, tök haszontalan volt egész nyáron? (Rajtam kívül... :labi:

) Nekem valahogy mindig sikerül nyáron elfelejteni a terveimet, és gyakorlatilag csak döglök, és semmi érdemlegeset nem teszek.
Nézett valaki valami jó filmet-sorozatot?

zsuzsanna1987

Merilwen írta:

Ja tényleg, az aranyköpések… :haha:

Szuper ötlet ez a gyűjtemény-füzet ballagási ajándéknak. Kár, hogy nálunk nem működhet, mert a suli hagyománya szerint mindig beleírjuk őket a diáknapi újságba…

Nálunk a gimiben anno a suliújságnak volt egy állandó rovata a tanári aranyköpéseknek.

Merilwen

Ja tényleg, az aranyköpések… :haha:

Szuper ötlet ez a gyűjtemény-füzet ballagási ajándéknak. Kár, hogy nálunk nem működhet, mert a suli hagyománya szerint mindig beleírjuk őket a diáknapi újságba…

Hiriajuu

Az ilyenekről nekem mindig az jut eszembe, mikor az angoltanárunk házi feladatnak fordítandó mondatokat akart diktálni, és így kezdte a mutatványt: "A fejlődő országokban, mint például Afrika..." és nem értette hogy miért fetrengünk a röhögéstől.
(Ugyanez a tanárnő utolsó évben bejátszotta azt, hogy velem tartatta meg az órát, mert neki sok volt a dolga az osztálya papírmunkáival, és "Te meg úgyis tanár akarsz lenni." Khm... Ja, meg én javítottam a saját OKTV-met, meg elég sokszor az osztály dolgozatait. Nem mondom ki a véleményemet a tanerőről, sejthetitek úgyis.)

Ritsu Tonks

Katja írta:

Mi a tanárokról vezettünk négy évnyi naplót ezen a téren.

Mi mondjuk nem naplót vezettünk, hanem füzetekbe vagy az én esetemben noteszbe és cetlikre irkáltuk az aranyköpéseket.

Visszaolvasva nagyon jókat röhögtünk az egészen. :haha:

Ha már tanárok kijavítása: nekem az ofőm volt ugye beszéd téren egy érdekes figura, és sokszor mondtam neki, hogy "de tanárnő, azt nem így mondjuk...", de hát rám se hederített. :roll:

Merilwen

Gigi685 írta:

Hát, nálunk a fizikatanárunknak nekem kellett elmagyaráznom, hogy a halogénelemek és a nemesgázok nem ugyanazok. :roll:

Hasonló helyzet: töri dolgozat, gótikus templom összehasonlítása román stílusúval. A bélletes kapuzat helyett szívókaput írtam. Nem fogadta el a tanár. Hiába mondtam, hogy a kettő egy és ugyanaz, építészmérnök apumtól tanultam a szót, az volt a válasza, hogy "szerintem apukád nem tervezett gótikus katedrálist." :shock:

A legnagyobb vicc a dologban az, hogy de, volt ilyen feladat az egyetemen… De még ha a tanár ezt nem is tudja, akkor is kézenfekvő, hogy egyetemen mindenki megtanulja a saját szakmája történetét! Ráadásul apum műemlékvédelmi szakmérnök is… :roll:

Szerencsére nem ezen múlt a jobb jegy, különben nem hagytam volna rá. :-D

Surreal

Nagyon durva sztorikat osztotok itt meg... szerencsére engem sem általánosban, sem középiskolában nem értek ilyen atrocitások, bár nagyonis jó célpont lehettem volna - én voltam a #furalány az osztályból. Szerencsére mindkét iskolában többnyire támogató közösség és tanárok vettek körbe - persze voltak kivételek, de nem annyira durvák mint itt.

Viszont most már én is a "sötét oldalon" állok, és elképedek néhány kollégám viselkedésén. Sőt, néha az az érzésem, hogy a diákok már akkor nagyon hálásak, ha normális emberi módon viselkedsz, beszélsz velük. Kezdő pedagógusként az ember amúgy is tele van kételyekkel, folyton követendő mintákat, "best practice"-eket keres arra, hogy milyen helyzetet hogyan kellene kezelni. Erre a legtöbb esetben csak az van, hogy hogy NE viselkedjen.

Szóval, nemcsak a diákok oldaláról elkeserítőek ezek...

Egyébként ez a tanári aranyköpéses füzet nagyon jó ötlet :))

Amikor a fagyi visszanyal ...

Gigi685

Hát, nálunk a fizikatanárunknak nekem kellett elmagyaráznom, hogy a halogénelemek és a nemesgázok nem ugyanazok. :roll:

Ero

Hogy én mennyire rühelltem a középiskolát! Soha nem voltunk összetartóak, kivéve persze a klikkeket, nagy részüknek én voltam a célpont: telerakták a kajámat papírfecnivel ( akkor szoktam le róla, hogy itthonról vigyek kaját), ellopták a tollaimat, beleköptek a tolltartómba, lopással vádoltak, és ez csak az első év volt a négyből. Nem is tartom a kapcsolatot szinte senkivel. Osztálytalálkozó? Felejtsék el, akkor lássam őket, amikor a hátam közepét. Vannak dolgok, amiket sem megbocsátani, sem elfelejteni nem lehet!

Elza Tonks

Katja írta:

Mi a tanárokról vezettünk négy évnyi naplót ezen a téren.

Utolsó évben begépeltünk, kinyomtattuk, beköttettük gyönyörű, saját tervezés borítóval, majd ezt adtuk nekik ballagási ajándékként. A saját hülyeségeiket. XD

Ez nem rossz ötlet.

A mi egyik tanárunknak is olyan dumája van néha, hogy az egész órát végig röhögjük (és nem vele, rajta).

Katja

Aranyköpések:

Mi a tanárokról vezettünk négy évnyi naplót ezen a téren.

Utolsó évben begépeltünk, kinyomtattuk, beköttettük gyönyörű, saját tervezés borítóval, majd ezt adtuk nekik ballagási ajándékként. A saját hülyeségeiket. XD

Nemámka

Elza Tonks írta:

olyannak kéne lennem, mint a többiek, még akkor is, ha ez nekem kellemetlenséget okozna)

jóságos istenek, ez aztán a formára vágós nevelés :haha:

soha soha ne hallgass erre a hülyeségre

még ha igaz is, hogy te vagy a fura lány, az még mindig nem szinonimája a "baj"nak

Elza Tonks

Ritsu Tonks írta:

Én épp ezért már nem fűzök sok reményt az egyetemhez sem.

Kolis leszek megint, majd meglátjuk, túlélem-e.

Túléled.

Majd ott leszünk BNorival (oké, nem mindig

), és támogatunk.

Én még általánosba járok, és most fogok felvételizni gimibe. Sosem hittem volna, hogy ennyire fogok annak örülni, hogy vége lesz ennek az egésznek, de sajnos ez így van.
Az osztálytársaimmal sosem voltam jóban, mert nekik és nekem teljesen más az érdeklődési körünk, és bár én elfogadom az övéket, és meghallgatom őket, ha beszélnek róla, sajnos ez nem kölcsönös, és úgy állítanak be engem, mint a "fura" lányt. (Persze aztán meglehet, igazuk van, és velem van a baj.

) Alsós tanárom célzott arra egyik beszélgetésünk során, hogy olyannak kéne lennem, mint a többiek, még akkor is, ha ez nekem kellemetlenséget okozna, és akkor befogadnának maguk közé. Hát, ha ez az ára annak, hogy egy közösség része legyél, akkor köszönöm, maradok a csendes, fura lány. :haha:

Mindenesetre bízom benne, hogy szerencsés leszek, és a gimi jobb lesz, de hát, sosem lehet tudni.

Ritsu Tonks

*bepof*

Hát nekem az általános egy rémálom volt. Én három iskolába jártam, az egyikbe elsőtől második első félévéig. Itt még ugye minden normális volt, mindenki elvolt mindenkivel. Aztán költözés, iskolaváltás. Pff... Az nekem akkora változás volt, hogy hihetetlen. Az osztálytársaim totál kiközösítőek, barátaim sem nagyon voltak egészen negyedikig, ahol jött egy újabb iskolaváltás. Itt azért már találtam barátokat, de az osztályközösség nem volt jobb. Itt a bully nagyon durva volt. Egyetlen egy tanárom volt, aki ebben benne volt, a matek tanárom, aki egyben az igazgatóhelyettes (igen, a pozíciója ellenére nem sok esze volt...) is volt. Na, neki megvoltak a kis kedvencei (vagy egy, vagy több, már nem emlékszem), a többi meg mind semmirekellő volt, hogy szépen fogalmazzak. És azt a többit ott bántotta szavakkal, ahol érte, égette az osztály előtt. Egyszer még engem is. Amúgy erről a tanárról cikk is van a neten, az iskola egyik volt diákja írta. :haha:

Jól tette.

Aztán nyolcadik év végén már alig vártam, hogy elhúzzam a csíkot. Oly' sok reményt fűztem az új gimihez, meg a kolihoz, hogy akkora csalódás volt az egész a végén... Mondtam, biztosan jobbak lesznek a diákok, jobb lesz a hely is. Hát a francokat. Itt is bántottak, csak itt annyi volt a különbség, hogy az ofőt illetően egész jól megegyezett az osztály. Mert szegény ofőnk elég idétlen volt. XD Aranyköpéseink nekünk is voltak, nekem pl. kis cetliken tőlen van a legtöbb, mert néha mondott olyanokat, hogy a hajunk égnek állt. Viszont gimiben nem nagyon volt cserépedény tanárom.
Bár én gimibe is két helyre jártam, még kilencedikben volt egy váltás, és hát az se volt jobb. És azon a helyen azért a tanárok is másabbak voltak. Na mindegy.

Gigi685 írta:

És nem mindegy, hogy milyen közösségről van szó. Azt bírtam, amikor a nyolcosztályosban azzal érzelmizsaroltak a tanárok minket, hogy majd meglátjuk, mennyire nem fogunk találni még egy ilyen összetartó osztályközösséget.

Én 5 suliba jártam eddig, és abból 4 nem volt összetartó. Nagyon nehéz normális osztályt találni.

Én épp ezért már nem fűzök sok reményt az egyetemhez sem.

Kolis leszek megint, majd meglátjuk, túlélem-e.

Még az aranyköpésekhez: mi ezeket az osztálycsoportba tettük ki, mert a banketten az osztály hiányolta. Volt vagy négy adag, azt hiszem, de én még begépelés közben is szakadtam a nevetéstől. :))

Gigi685

Nekünk banketten húzta elő a töritanár-ofőhelyettes a négy éven át vezetett aranyköpéseket, és szakadtunk a röhögéstől. Meg lehetett nézni utána, hogy melyiket ki mondta, mindenkitől volt valami, és egyáltalán nem volt megalázó, hanem együtt szórakoztunk rajta. Alapjáraton talán ez is lenne a célja az egésznek, hogy enyhítse a feszkót, hogy mindenki írhat marhaságokat, és hogy nem kell mindig tökéletesnek lennie, mert te is ember vagy meg a tanár is az. Minden dolgozat után viszont ez az ellentettjébe csap át; egy dolgozatban nyilván nincs húsz aranyköpés, szóval a tanár nekiáll a tudatlanságokat, szerencsétlen megfogalmazásokat pocskondiázni, és tényleg megalázó.
És nem mindegy, hogy milyen közösségről van szó. Azt bírtam, amikor a nyolcosztályosban azzal érzelmizsaroltak a tanárok minket, hogy majd meglátjuk, mennyire nem fogunk találni még egy ilyen összetartó osztályközösséget. Közben csak egy normális suliba kellett mennem, és rögtön egy olyan osztályba kerültem, amit tényleg szeretni lehetett, és tényleg összetartottunk. Köze nem volt ahhoz, amit az előző helyen megtapasztaltam. És sokkal több dolog a tanártól jött le tényleg jófejségként.

Egyébként Nemánka, én js tökre így vagyok ezzel. Már megbocsátottam mindenkinek mindent, de egyszerűen érzelmi reakciót vált ki belőlem. Nem hirdetem mindenfelé, és bőven rácáfolt eddig is az élet mindenre, de nem tudok érzelmek nélkül beszélni róla, vagy úgy tenni, mintha nem érdekelne.

1wolfgirl1

Nemámka írta:

1wolfgirl1 írta:

ismerősömnek a gyereke pont emiatt váltott iskolát

:'D hát, én is... azért mentem át a gimnáziumba mert az általános még rosszabb volt, de huh oda már ne menjünk vissza

Bevallom, bennem is érlelődött egy párszor a gondolat, hogy szedem a kis cókmókomat, és egy kecses mozdulattal elsuhanok az iskolából, de mind a szüleim, mind jómagam is azzal biztattam magam, hogy ezt a néhány évet már kibírom. Persze, a kérdés továbbra is ott leng a levegőben, hogy érdemes volt-e mindezért kicsinálnom magam idegileg. :roll:

Amúgy, az aranyköpéses szituáció ismerős, szintén zenész volt egy ideig, aztán szerencsére kiritkult ezeknek az eseteknek a száma. Noha, ennek a nevelői célzatának kulcsát mai napig is keresem, azonban nem nagyon találom. Úgy vélem, hogy még az se érdemli meg ezt a "megszégyenítést" (mert lényegében ez az), akit amúgy nagyon nem szeretek. Természetesen, amikor mondjuk nem tudtam egy görög nevet és gyorsan improvizáltam egyet, s nevetség tárgya lett, akkor én is röhögtem, hogy aha, nagyon nagy arc vagyok, újraírom a görög mitológiát, bitte, de legbelül azért sírtam, hogy elvileg a saját hülyeségem a tanárra és rám tartozik. :shock:

De lehet, hogy a pici agyacskámmal ezt rosszul gondolom.

Mellesleg a téma szinten tartását a közvéleményben támogatom. Habár, ez olyan, hogy valamilyen szinten sohasem évül el, mert újra és újra történik valami, ami nem helyénvaló. Soha nem felejtem el, mikor apukám mesélte, hogy az ő sulijában anno repült a kulcscsomó, meg akkora taslit kevertek le neki, hogy a szemüvege a harmadik padsornál állt meg. Mondjuk, a fizikai fegyelmezésnek egyáltalán nem vagyok híve, lehet, hogy azért vagyok ilyenen kiakadva, hiába volt ez, mondjuk harmincöt-negyven évvel ezelőtt.

Nemámka

Sybill, örülök, hogy mutathattam újat Harryről ^^ Persze ez is csak teória, de én kifejezetten imádom amikor az emberek alá tudják támasztani ezeket pszichológiailag, viselkedéstanilag, és akkor jobban megértjük a karaktert :mrgreen:

Gigi, a te tanáros történeted is... te jó ég :shock:

De a legdurvább az benne, hogy ehhez nem is lett volna joga, hogy az ilyesfajta felmérésbeli válaszokat nyilvánosságra hozza az illető engedélye nélkül. Nekem az egyik magyartanárom volt olyan, hogy minden dolgozat utáni órán kiosztás előtt felolvasta a kedvenc aranyköpéseit, hogy "tanuljunk belőle" - de sajnos névvel tette, ami már nnnnnnneeemigazán okés.

1wolfgirl1 írta:

ismerősömnek a gyereke pont emiatt váltott iskolát

:'D hát, én is... azért mentem át a gimnáziumba mert az általános még rosszabb volt, de huh oda már ne menjünk vissza

Masinyka írta:

meg merem kockáztatni, hogy - a gimnáziumi tanárokról sokkal durvább történeteket hallottam, mint az egyetemiekről, és én magam is rosszabbul éreztem magam gimnáziumban, mint az egyetemen valaha is.

Ez egyáltalán nem csak te vagy!

Ugyanez a tapasztalatom. Az egyetemi tanárok irtó segítőkészek tudnak lenni, főleg ha tényleg nagyon érdeklődsz a szakterület iránt, és azért mentél oda, hogy azt tanuld, és nem csak hogy legyen egy papírod, és lelkes vagy, fejlődsz, stb. A gimiben meg hát... vagy érdekelt valami, vagy nem, mindent meg kellett tanulni :'D

Kadma írta:

az ilyet NEM. LEHET. ELÉGSZER. MEGRÁGNI.

Veled vagyok, Ours is the fury! :') Én úgy vagyok ezzel, hogy megbocsátottam, de mindig haragudni fogok

Ebben lehet csak én látok logikát, de nekem így jó.

Szerintem emlékezni kell az ilyenekre, hogy aztán ne engedjük újra megtörténni, legalább ott, ahol mi bele tudunk szólni. Nem csak a tanárokra vonatkozóan, hanem úgy mindenhol, neveljük bátran arra embertársainkat hogy ne legyenek bunkók és elnyomók

*agresszívan terjeszti a pozitivitást* [a legyetek jók ha tudtok halkan szól a háttérben]

1wolfgirl1

Jaj, az óvoda. :))

Amúgy is év-vesztesként szerettek volna még visszatartani egy évet - maradjunk annyiban, hogy egyik fél részéről sem volt egy vidám kapcsolat -, mire anya bepöccent, és elvitt iskolaérettségi vizsgálatra. (Mondjuk, igazából nem sokat jártam oviba, de őszintén szólva, nem is bánom utólag, hogy annyit voltam beteg.) A másik kérdés, hogy a zárójelben említettek miatt kirúgtak az intézményből, tartva attól, hogy nem kapják meg rám a támogatást, amit anya ismét egy velős cirkusszal rendezett le, így visszavettek. Meg arról is elfelejtettek szólni, hogy alvás helyett a fülemet fájlalva sírtam egész délután, amiből végül egy négyórás fülműtétem kerekedett ki a végén.

Szóval, igen, ilyenkor az ember zsebében kinyílik a bicska, hogy megmutassa, "Hé, vittem valamire!", és utóbb szemlélve az eredményeit szinte kárörvendően elvigyorodik magában (remélhetőleg nem törzsközönség előtt :-D

). De ebben csak annyiban látom a problémát, hogy valamelyik gyerek versenyhelyzetnek fogja fel ezt az egész szituációt, és csak azért is megmutatja, hogy benne több rejlik; a másik esetben egy életre elmegy a kedve attól a valamitől, és undorodva gondol már csak az emlékére is. És az ez utóbbiak álláspontját is bőven meg tudom érteni, mikor a sorozatos kudarcok érik.

Gigi685

Igen, az óvodás beskatulyázás is borzalmas. Még annyi a szerencse, hogy azokra az időkre mintha nem emlékezne annyira az ember (én), vagy a suli utána sokkal traumatikusabb, nem tudom... Nem voltak rosszak az óvónőim, de utáltam oda járni, nem kötött le, és tanulni akartam. Engem mondjuk antiszocnak könyveltek el, az először a nyolcosztályosban volt vitatva, hogy okos gyereknek számítok-e (mondjuk úgy, hogy maga a tanár közölte az osztálytársaimmal, hogy a szüleim írják a fogalmazásaimat, nem volt nehéz butának gondolni), de igen. A jó gyerek az az, aki mindenkivel játszik, két kis copfba van fogva a haja, és mindenkire mosolyog. És nem a sok jógyerek elől vitatom el a szép jövő vagy a létezés jogát, de brutális belegondolni, hogy mennyire újkeletű dolog számomra az, hogy én se vagyok totál trash.
Egyébként nagyon nem lettem antiszociális, de valahogy óvodában nehéz érvényesülni. És tök sokáig rosszban voltam a korombeliekkel, valahogy nem lehetett senkivel csak úgy ellenni, folyton ment a majré valamin, hogy most ki a barátod meg adsz-e nekem a gumicukrodból, és utáltam, és menekültem tőle.
Meg tényleg jó nagy kitolás ez a sok óvodás visszajelzés. Mintha hatéves gyerekekből nem lehetne még akárki. Én egész gyerekkoromban csodabogár voltam, és tényleg mindenki kivétel nélkül problémásnak látott meg, hogy "uramatyám, ennek soha nem lesznek barátai", aztán az egész spontán elmúlt magától, amikor kamasz lettem na meg olyan társaság(ok)ba kerültem.

Assa

Nekem iszonyatos nagy mázlim volt; az efféle történeteket olvasva jövök rá mindig, hogy valójában mekkora. Általánosban, gimiben, de még egyetemen is végig elkerült ez az emberileg-tanárnak-abszolút-nem-való típus.
Akikkel én találkoztam, azok tényleg azt tették, ami a dolguk, ha konfliktus volt az osztályban azt igyekeztek elsimítani, aztán vagy jól működtek a módszereik vagy nem, de mindenestre próbálkoztak, és odafigyeltek a közzöségre, hogy ha olyan szituáció alakult ki diákok vagy diákcsoportok között, ami közbelépést igényelt, léptek is. Az pedig, hogy ők pécézzenek ki és szekírozzanak valakit, teljességgel távol állt tőlük. Persze tökéletesek ők sem voltak, tanítás szempontjából se például - néhányuk kb. annyira érdekesen tartotta az óráját, mintha a telefonkönyvet olvasta volna fel, néhányan meg egyszerűen nem boldogultak már azzal a generációval.
(Egyvalaki volt, aki rendesen földbe tudta döngölni az embert, tőle viszont eleve tartott mindenki, már azelőtt is, hogy az első óráját megtartotta volna. Igazából az hergelte fel, ha valaki nem tudott valamit. De akkor se könyvelte el, hogy az illető hülye a tantárgyhoz, és ha megszakad se kaphat ezután jobb jegyet; ha bizonyítottad, hogy meg megtanultad és érted miről van szó, megkaptad a jó osztályzatot, akkor is, ha a korábbi próbálkozásnál csúfosan szerepeltél.)

De az iskola mellett az óvoda is megérne egy misét.
Bár az ember szerintem arra annyira nem emlékszik, ami nem is baj. Már én sem emlékszem rá, vagyis a csoporttársaimra igen, az óvónőkre alig. Azt tudom, hogy volt, akit jobban szerettem, volt, akit kevésbé, és hogy érezni lehetett kinek ki a kedvence, de azt hiszem, ez akkoriban nem hatott rám különösebben. Viszont így utólag érdekes megtudni, hogy szülői szemmel milyenek voltak az egyes óvónők és a viselkedésük.
Pl. mint kiderült, az egyikük - az, aki értékelést írt az iskolák számára a gyerekekről -, kifejtette, mekkora problémát fog szerinte jelenti számomra az iskolai munka. Ez az első szülőértekezleten derült ki, mert az osztályfőnök utána félrehívta anyát, és megmutatta neki a papírt, azzal hogy nem akarta elhinni el, hogy ez ugyanaz a gyerek, akit ő megsimert.
Furcsa, hogy 6-7 éves gyereket is arról ítélnek meg, kik a szülei, mennyire nyal anya és apa, mennyire tetszik az illető pofikája stb. Ha mindez a javadra írható, akkor az, hogy hamar elkészülsz a feladatokkal, könnyen tanulsz mondókát és érdeklődő vagy stb., pozitívum, és jaj, milyen okos vagy, és persze, hogy gyorsan elunod magad, hiszen ezt meg azt már tudod.
Ha nem, na, akkor lassú vagy, nehezen értesz meg dolgokat és problémáid lesznek az iskolában.

Utólag, ennyi évvel később ez csak egy-két pillanatra felháborítja az embert, de visszanézve az elért eredményekre, azt lehet rá mondani, hogy "háh, ezt neked".

De mi van, ha valaki rossz tanárral akad össze, aki ez alapján már a kezdet kezdetén beskatulyázza?
És mostanában is - csudiszép pedagógia elméletek és haladó módszerek és modern egyediség/személyiség/mutasdmegkivagy (csak ne nekünk, és iylen meg olyan legyél) szemléletmód ide vagy oda - hallottam nagyon hasonló sztorit ismerőstől, nem is egyszer; újra meg újra, visszafogják-visszahúzzák a gyereket: ne legyél kíváncsi, ne akarja fejlődni, ne foglakozz olyannal, amivel a többiek se, ne próbáld meg azt, ami kicsit nehezebb, mint a te korosztályodnak való feladatok (hátha menne, és akkor mit kezdünk veled?). Az a szerencse, hogy kicsi gyerekben ez talán nem tudatosul vagy nem marad meg annyira, és nyitottan, érdeklődőn, lelkesen tud belevágni az iskolaévekbe is - aztán persze könnyen lehet, hogy ott végleg padlóra küldik ezen a téren.

Kadma

Nemámka írta:

...

Most valahol már én is kénytelen vagyok beleszólni.

Hogy ilyen egyáltalán LÉTEZHET?

Félreértés ne essék, tudom, hogy minden az égvilágon előfordulhat egy általános iskolában/gimiben, én már nem lepődök meg semmin. Csak épp ezek nem a tanár részéről, sokkal inkább a gyerekek részéről érkeznek. Ritkán hallani ilyen szintű túlkapásról.
Én iskolás, főleg általános iskolás koromban egy kis szerencsétlen voltam, ezen nincs mit szépíteni. Így visszanézve, visszagondolva, még meg is tudom érteni, miért is szívattak széjjel. Amellett, hogy elítélem ezt, szar érzés volt, és nem is kívánom senkinek. Tényleg egy szerencsétlen voltam; alapvetően kedves, mindenre fogékony, érdeklődő, jó humorú stb. de akkor is szerencsétlen, aki képtelen volt egy pólót egy nadrággal normálisan felhúzni. A tanárok (sok esetben a szülők sem) viszont nemhogy nem nyújtanak segítséget, mikor valakit, esetleg több embert sorozatban szekíroznak.. hidegen hagyja őket, vagy még föl is mérgelik magukat rajta, ha tőlük várjuk a megoldást. Általában kétféle reakcióval találkoztam:

1. "ne foglalkozz velük, ne hallgass rájuk!"
2. "mert hagyod, hogy piszkáljanak! miért sírod el magad?! látják, hogy veled ezt lehet!!" esetleg: "így meg is érdemled!"

Gimiben már alapvetően jobb volt a helyzet. Eggyel érettebb közösség, kezdetben összetartó, majd egyre inkább klikkesedő, széthúzó. És persze itt is máshogy volt jelen az egész. Mindenki élte már a saját kis életét, de itt is megvolt az az egy-két ember, akiknek egyszerűen MINDENKIRŐL volt pár rossz szavuk, lesújtó, gyalázkodó véleményük - és mindenki tudta róluk, hogy ilyenek, tudták, hogy ez rossz, tudták, hogy ez romboló, mégsem ők voltak a kiközösítettek, hanem azok, akikről ők véleményt mondtak.

Az elvileg már érett gimnazisták, az a bizonyos "10 százalék", a jövő értelmisége, tudósai, tanárai, akik a mi gyerekeinket is tanítani fogják, soha nem merték kinyitni a szájukat vagy ellentmondani.

Bocs, tényleg, az ennyi negatív indulatért (ha valaki elolvasta idáig), csak néha egyszerűen muszáj erről beszéljen az ember, mert igen, elég szomorú, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek vannak ilyen élményei. Mikor így is sorozatosan olvasom a cikkeket a bullyingról, tinédzserkori pszichés zavarokról meg egyebekről... asszem megvan a téma, legalábbis az egyik, mivel töltsem tele az induló blogom. Mert az ilyet NEM. LEHET. ELÉGSZER. MEGRÁGNI.

1wolfgirl1

Általánosban nekem nagyon kedves tanáraim voltak, és talán az a réteg teszi ki az egyetlen pontot abban a nyolc évnyi időszakban, akikre nyugodt szívvel és zéró keserűséggel tudok visszagondolni. Persze, itt is, ott is ütköztem akadályokba, de nem mindegy, ki hogyan nyilvánította ki; általánosban, mikor felsőbe léptem, fogadóórán az egyikük mondta, hogy ennyi hiányzás mellett szinte lehetetlen, hogy valaki jó tanuló legyen, de őt különösebb rábeszélés nélkül, teljesítmény alapján meg lehetett győzni az ellenkezőjéről. Aztán ott van az, aki köti az ebet a karóhoz, és szándékosan lehúzza a dolgozatot, ugyanazon eszme vallásával... :-D

(Ott végül egy külön szülői meg egy névtelen dolgozat kellett a meggyőzéshez, hogy nem vagyok hármas történelemből.)
A gimi az előzőekhez képest ilyen szempontból keményebb volt, ugyebár újrakezdés, és négy év tényleg annyira elég, hogy megszoksz, aztán hajtasz. Itt már voltak rázósabb meneteim, habár az osztályközösség talán annyival jobb volt, hogy nem voltak heti szinten konfrontációim. Négy év alatt tizenkettedikben sikerült felbőszíteniük annyira, hogy kinyissam a számat. ;;)

A felsőoktatásról eddig vegyes véleményeket hallottam, de én reménykedem a legjobban. Bár, azt mondják, hogy a DE-GYTK a SE-GYTK-hoz képest annyiban "lájtosabb", hogy hajlamosabbak a megajánlott jegyekre. Egyelőre még ebbe a reményszálba kapaszkodva himbálózok.

Merengő Fórum

Gumiszoba

Ki van itt