A harcok végére sokan elárulták Voldemortot, mégis, a kettőjük árulása volt a legsúlyosabb. Nem csak ez volt a közös Regulus Arcturus Blackben és Perselus Pitonban, sorsuk több ponton is összefonódott, szorosabban, mint azt bárki sejthette volna.
Történetileg canon Perselus/Regulus.

Az utolsó szál cigaretta címmel egy Sirius és Regulus témájú (nem incest!) fic került bétához...

– Mit tegyek meg érted, Regi, hm? – kérdezte Sirius. – Keringőzzek Lucius Malfoyjal? Vagy áldozzam be a szabadságom meg a bal karom?
Regulus pillantása ijedten rebbent rá. – Fejezd be! – kérte riadtan. – Ez nekem számít. Csak…
– Csak? – kérdezte Sirius, és összeszűkültek a szemei.
– Hiányzol.
Újra egymásra néztek, próbáltak kiolvasni valamit a másik tekintetéből. Sirius a hazugságot kereste Regulus arcán, de csak fájdalmat látott, Regulus meg arra várt, hogy Sirius szemében lássa, hogy az idősebb fiúnak ugyanúgy hiányzik ő, és megtalálta: egy apró ránc volt a szeme sarkában. Sirius keserűen kapta el a tekintetét, és a szájához emelte a cigarettát; a szürke füstfelhő apró bodrokkal szállt az ég felé.

Priscilla Parkinson igyekszik bebizonyítani, hogy ő igazi mardekáros, akkor is, ha a többi házban is barátkozik, de Pansy nem hisz neki. Még jó, hogy az unokanővére nem tud arról, hogy Draco nem csak barátkozik az ellenséges területen.

Hazeltől hamarosan egy rövid levelet kaptam, hogy elintézte nekem a pénzem külföldre mozgatását. Elöntött a hála, még a reggelizőasztalnál firkantottam neki egy választ, miszerint köszönöm-köszönöm-köszönöm, találkozunk jövő héten, és teljesen lekötelezett. Újabb levél jött: ugyan, semmiség, minden simán ment, ez a legkevesebb, reméli, jól vagyok, ő el van halmozva munkával, ami nem baj, mert be van ígérve neki a fizetésemelés, és minden hátsó szándék nélkül, igazán örülne, ha a jövő hétvégén elmennék hozzá Londonba, megnézném, hol lakik, és együtt vacsoráznánk. Pizzát, mert a főzést igyekszik hanyagolni.
Így esett, hogy a földalatti főhadiszállásról nem haza mentem lecsutakolni magamról a bájitalok gőzét, kipárolgásait, meg a hozzávalók szagát és maradékait a bőrömről, a hajamról, meg a körmeim alól – rendkívül erősen átveszi az ember a szagukat, mert a mágia segíti őket, hogy beivódjanak, és főzés közben észre sem lehet venni –, hanem Hazel apró, londoni albérletébe. Olyan modern, minimalista berendezése volt, mint Blaise-ék lakásának, minden króm, fehér, fekete, meg vörös, szögletek és egyenesek.
– Nem az én stílusom – szögezte le Hazel, miután kinyitotta az ajtót, és egy pöccintéssel felgyújtotta az üvegbúrába zárt fényeket. – De kényelmes, és könnyű benne rendet tartani, mert mindent el lehet pakolni a tolóajtók mögé. Tedd le a pakkod, és zuhanyozz, addig főzök egy teát.
– Feketét?
– Meg kell kóstolnod a mangós zöldtea keverékem! Imádni fogod.
Ráhagytam. Ha mangós, már nem lehet nagyon rossz.
Míg a forró vizet folyattam magamra (Hazelnek csak zuhanykabinja volt), azon tűnődtem, hogy igazán otthon érzem magam. Odakint borzongató tavaszi vihar tombolt, Hazel a konyhában teát csinált, tudta, hogy arra vágyom, és az egész… egyszerűen olyan természetes volt. Fiú és lány hazaérnek, esznek, beszélgetnek, ez a világ rendje, akkor is, ha az egészben semmi romantikus nincsen. Sőt, éppen ez adta a varázsát.
Hazel utánam szintén elrohant fürödni, csak teát töltött, és meghagyta, hogy fizessem ki a mugli pizzafutárt a pénzzel, amit a pultra tett. Amikor a fickó az ajtóban látta, hogy percekig válogatom az érméket, megkérdezte, hogy amerikai vagyok-e, hogy még nem láttam a királynőt a font hátulján. Tökéletes franciasággal kezdtem káromkodni előtte, mert ilyen durván még egy mugli sem sértett meg. Hazel nedves hajjal rontott ki a fürdőből, hogy elsimítsa a dolgot, aztán percekig nevetett rajtam.

Ah, Inszomnia tizenegyedik fejezet bétánál.
Érdekel valakit, hogy mit dobtam a "kukába"? Mert lementettem, és beilleszthetem, egy kis várakozás-űzőnek.