Játékos nyereményjáték! Vegyetek részt velünk egy szórakoztató, összetett játékban, ami napi szinten nem sok időtöket veszi igénybe, ugyanakkor duplán megéri, mert a játék élménye mellett egy igazi, kreatív Harry Potter rajongónak való főnyereménnyel is jár. Ez pedig nem más, mint egy 92 oldalas Harry Potter színező-könyv egyenesen tőlem.

Ez jár tehát a legügyesebb első helyezettnek, és úgy gondoltuk, a dobogó másik két fokán állót is jutalmaznánk egy-egy merengős ajándéktárggyal, ezért mindenkit csak biztatni tudunk, hogy játsszon és érezze jól magát!
Amennyiben úgy érzitek, hogy versenybe szállnátok, akkor figyeljetek a részletekre:
Adott négy kép – tekintettel arra, hogy a főnyeremény kifestő –, ami egy-egy fandomhoz kapcsolódik. A fő feladat, hogy megmondjátok majd melyik fandomhoz tartoznak, kit ábrázolnak, és plusz előnyért, hogy miféle jelenet zajlik éppen rajtuk. Minden képet hat részletre daraboltunk, és minden részletet elrejtettünk egy-egy merengős író profiljában. Persze nem egyszerre, a játék idején minden nap két ilyen képdarabot találhattok meg, azokból kell kirakóznotok. Azt, hogy melyik szerző profiljában keresgéljetek, 24 kis agytornát igénylő feladvány megfejtésével fogjátok megtudni. Ezek a feladványok sokféle fandomot érintenek majd, és mindegyikben számolni kell kicsit, amire azok, akik részt vettek a Keresdrejtvényben, emlékezhetnek már. Ha helyesen fejtitek meg a feladványt, tehát ügyesen számoltok, akkor a legtöbbször egy kétjegyű, ritkábban egy háromjegyű számot kaptok eredményül, amivel ki kell egészítenetek a minden kérdés előtt megadott hiányos linket, amit ha beírtok a Merengőn a címsorba, egy felhasználót fog kidobni. Nála lesz az adott képrészlet.
A példa kedvéért:
Giginél rejtettük el az egyik képrészletet. A hozzá vezető link:
fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=16487
Ebből azonban csak ennyit adnánk meg:
fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=164_ _
Mivel hiányzik az utolsó két számjegy, ahhoz, hogy azt megtudjátok, meg kell majd oldanotok a filmekhez, sorozatokhoz, könyvekhez tartozó rövid feladványokat.
Minden feladvány és szerzői adatlap felfed majd egy képrészletet, amikből ki kell raknotok a teljes képet. Így a játék keretein belül szerzőket is ajánlunk – jó szívvel javasoljuk, hogy nézzetek körül náluk –, fandomos is a dolog, és tétje is van, ami kézzel fogható nyeremény.

Amikor sikerrel megfejtettétek a napi két feladványt, megvan a két szerző és a két képrészlet, akkor a részeredményt – elegendő a szerzőhöz vezető link, amiből látjuk, hogy helyesen vettétek az akadályt – minél hamarabb küldjétek be nekünk, egy rövid üzenettel, a nickeveteket aláírva a
keresdrejtveny@gmail.com e-mail címre. Elvégre természetesen számítani fog a gyorsaság is. A bátrabbaknak, akik úgy érzik, hogy nem várják ki mind a 4 képnél mind a 6 részlet felbukkanását, lehetőségük van hamarabb rákérdezni, hogy melyik fandomhoz tartozik, kiket ábrázol és milyen élethelyzetben a kép. Akár két-három képrészlet után is, viszont ezt követően korrigálásra már nem kerülhet sor. Persze, a kockázat megérheti, elvégre, ha mondjuk négy kirakós darabból megvan a megfejtés, azzal nagy előnyre lehet szert tenni.
Hogy ne érezze úgy senki, hogy lemaradt és kimaradt, biztosítunk rá lehetőséget, hogy mindenki beszállhasson, akár kicsit később is a játékba, ezért nem mutatjuk meg már másnap, hogy mi volt a helyes megoldás, hanem csak minden hatodik kérdés után, amikor megvan egy-egy teljes kép, tehát lementek a kérdések a hat képrészletért. (Úgyis egyértelmű lesz, hogy jó-e a megfejtésetek, hiszen csak akkor találják meg a jó helyen a képrészleteket.) Így be lehet kis lemaradással is kapcsolódni, és ha mondjuk valaki a második napon dönti el, hogy játszana, utólag visszafejtheti az addigi kérdéseket, és még akár be is előzheti azt, aki napi szinten gyorsabb volt, ha mondjuk a 4. képrészlet után megfejti a teljes képet, és megadja hozzá, amire kíváncsiak vagyunk. Ügyeskedni kell persze, de talán így még izgalmasabb.
A megoldásokat tehát háromnaponta tesszük közzé, akkor zárul le egy adott kör, és kezdünk bele egy újabb kép darabjainak az elrejtésébe.
A játék kezdete 2016. április 15. (péntek) délután, amikor is kikerül az első két feladvány az első két képrészletért. Ezt követően 12 napon át tart majd a játék, minden nap újabb két feladattal a játék öröméért és a nyereményekért.
Mutassátok meg, hogy milyen ügyesek vagytok kvíz fejtésben, kirakóban és képfelismerésben is! Használjatok youtube-ot, wikipédiát, keresőket, lapozgassatok könyveket és pörgessetek bele filmekbe, ami csak szükséges és segít a boldogulásban, aztán hajrá!
Reméljük, minél többen részt vesztek és élvezitek majd a játékot! Amennyiben kérdésetek lenne, nyugodtan tegyétek fel itt, a Keresdrejtvény Kérdezz-felelek topikjában.
Üdvözlettel a Felelős
mellons