A második kör megoldásai:A teljes kép:

2. kép: Agymenők – 5. évad 3. rész. Címe: Plusz egy fő. Amy és Leonard van a képen. A jelenet, hogy Leonard kísérte el Amyt két tudóstársa esküvőjére, mivel Sheldon legutóbb egy ugyanilyen eseményen gyerekesen viselkedett. Így ezúttal Leonard Amy plusz egy fője, és végül egész jól érzik magukat, többek között táncolnak is, ahogy a képen is látszik.
7. draco girl:
http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=5696http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=56_ _
A link utolsó két számjegye hiányzik. A hiányzó első számjegyet úgy kapjátok meg, ha az alábbi feladványt megfejtitek, aminek eredménye az utolsó számjegyet adja meg. Miután megvan a megfejtéssel az utolsó számjegy, ha hozzáadtok hármat, akkor megkapjátok az előtte lévő számot is.
Vegyük azt, hányan vannak a Madagaszkár pingvinjei, és adjuk össze azzal, hány tagot számlál az Északi szél elit csapata ugyanebben a filmben. Ezt szorozzuk meg azzal, hányan testvérek a Darling gyerekek a Pán Péterben, és vonjuk ki belőle, közülük hány fiú. Ha ez megvan, vonjuk ki belőle Hófehérke azon törpéinek számát, akik tudnak beszélni, és az eredményből szintén vonjuk ki annak a számnak a háromszorosát, hogy hány lába van Aranyhaj kiskedvencének, majd végül adjuk hozzá, hogy hány része volt a mozikban eddig a Verdáknak.
4 pingvin van
4 tagja van az Északi szélnek
3 Darling testvér van, Wendy egyedül lány, 2 öccse van
6-an, mivel Kuka ugye néma
Pascal, a kaméleon 4 lábbal büszkélkedik, a kétszerese 12
2 része volt a Verdáknak
4+4=8x3=24-2-6-12+2=6
6+3=9
A link hiányzó száma a 96.8. baghyra:
http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=4310http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=4_ _ _
Ezúttal a link utolsó három számjegyét keressük, amihez az alábbi feladványt kellene megfejteni:
Indulunk abból, hogy a Star Trekben a Csillagflotta hányas számú rendelete mondja ki, hogy: annak a tisztnek, aki érzelmileg kompromittálódik, át kell adnia a parancsnokságot. Ebből vonjuk ki, hogy hányas számú parancs rendelte el a Jedik kiirtását a Star Warsban, valamint Bilbó életkorának kétszeresét a Gyűrűk ura első részében, amikor a születésnapi búcsúünnepséget tartotta. Ehhez adjuk hozzá hány törp kelt útra a Hobbitban, és vonjuk ki belőle Zachary Quinto életkorát, végül adjuk hozzá azt a számot, ami egy olyan Marvel film címében szerepel, melynek szereplőit egy űrbéli tudományos küldetés során kozmikus sugárzás érte, és ezért fantasztikus képességekre tettek szert.
A Csillagflotta 619-es számú rendelete
66-os számú parancs
Bilbó akkor 111 éves volt, aminek a kétszerese 222
13-an vannak
Zachary 1977. június 2-án született, tehát idén áprilisban még 38 éves
A Fantasztikus négyes, tehát a szám a 4
619-66-222+13-38+4=3109. Marion:
http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=4146http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=41_ _
Újból a link utolsó két számjegye a kérdés:
Vegyük azt, hány éves volt Perselus Piton az Arany trió első roxforti évének kezdetén, és adjuk hozzá azt a számot, hogy hányadikán született Hermione, majd vonjuk ki belőle, hogy hány film került már a mozikba a Harry Potter kötetekből. Ha ez megvan, adjuk hozzá azt is, hányan voltak annak idején a Tekergők, aztán vonjuk ki, hogy Voldemort végső bukásakor hány Weasley gyerek volt még életben. Végül ehhez adjuk hozzá, hogy a legidősebb és a legfiatalabb Weasley testvérnek összesen hány gyereke született a béke beköszönte után.
Perselus 1960. január 9-én született, 1991. szeptemberében indul Harry a Roxfortba, így Piton akkor 31 éves.
Hermione születésnapja szeptember 19.
A hét könyv ellenére 8 film készült
4 Tekergő volt
6-an maradtak életben, Fred meghalt
A legidősebb Bill, akinek Fleurrel közösen 3 gyerekük lett, a legfiatalabb Ginny, akinek Harryvel közösen szintén 3 gyerekük született, összesen tehát 6.
31+19-8+4-6+6=4610. Avina:
http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=4340http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=43_ _
Ismételten a fenti link hiányzó két számjegye a kérdés, ahogy láthatjátok. A feladvány:
Vegyük azt, hogy a Teen Wolfban Stiles imádott Roscoe nevű babakék jeepjének rendszámán mi az utolsó két számjegy, és abból vonjuk ki, hogy az Once Upon a Time sorozat világa szerint hány törpe volt eredetileg. Ebből vonjuk ki azon két szám szorzatának az eredményét, amit a Jumanjiban kell dobni ahhoz a kockával, hogy Alan kijöhessen a dzsungelből a játék által megadott kis versike szerint, majd adjuk hozzá, hogy hány testvére van a Bones (Dr. Csont) című sorozatban Dr. Temperance Brennannek.
A jeep rendszámán 87 az utolsó két szám: https://pbs.twimg.com/profile_images/68 ... hxeSxq.jpg
8 törpe volt
„A Jungelben várni fogsz, amíg ötöt, nyolcat dobsz.” Tehát 5x8=40
Brennannek egy bátyja van, Russ.
87-8-40+1=4011. Nellas:
http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=4093http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=40_ _
A link utolsó két számjegye hiányzik. A hiányzó első számjegyet úgy kapjátok meg, ha az alábbi feladványt megfejtitek, aminek eredménye az utolsó számjegyet adja meg. Miután megvan a megfejtéssel az utolsó számjegy, ha hozzáadtok hatot, akkor megkapjátok az előtte lévő számot is.
Induljunk onnan, hogy hány keresztneve van Dumbledore professzornak, majd adjuk hozzá, hogy a Harry Potter könyvsorozatban hány házimanót ismertünk meg név szerint a történetükkel, aztán vonjuk ki belőle azt, hogy ez epilógus szerint az aranytriónak hány fia született összesen, végül pedig azt is vonjuk ki, hogy hányadik kötetben derült fény a roxfortosok számára Harry párszaszájúságára.
4 keresztnév - Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore professzor
Négyet – Dobby, Sipor, Winky, Hóki.
3 fiú – Harrynek kettő (James és Albus), Ronnak és Hermionénak közösen 1 (Hugo)
2. kötet, A Titkok kamrája
4+4-3-2=3
3+6=9
A beírandó szám a 93.12. Laurenar:
http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=1946http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=19_ _
A megadott link utolsó két számjegyét keressük az alábbi feladvány megfejtésével:
Az első számunk az, hogy hányadik körzetből került ki Katniss Az éhezők viadalában, és ahhoz adjuk hozzá, hogy hány tagból áll a Gyűrű szövetsége a Gyűrűk urában. Aztán szintén adjuk hozzá annak a számnak a kétszeresét, hogy hányadik doktort játszotta David Tennant a Doctor Who című sorozatban a War Doctort nem számítva, végül pedig adjuk még hozzá, hogy a Twilightban Edward családjában hányan viselik a Cullen nevet.
A 12. körzet
9-en vannak
David volt a 10. doktor, aminek kétszerese 20.
7 tagú a család, és ebből 5-en Cullenek.
12+9+20+5=46