|
Drachiss
Bocsánat, kicsit hosszú, de hát... a szerelemért meg kell szenvedni *drámai harangszó, Drach kitöröl két könnycseppett a szeme sarkából, még az orrát is kifújja*
Draco Malfoy próbálta a kemény -leendő- halálfalót játszani. Már réges-régen szerelmes volt Evelin Hissbe, egy hollóhátas évfolyamtársába, de nem mert közeledni a lány felé, hisz tudta, neki be kell állnia a halálfalók közé, amint elvégezte a Roxfortot. Evelin is szerette Dracot, és tudta, hogy a fiú miért nem akar vele együtt lenni, de ő ennek ellenére folyton folyvást játszott a tűzzel. Titkos találkák, lopott csókok, pillantások, apró, eltitkolt vágyak. Evelin mugli származású volt, s emiatt reménytelen, esélytelen volt a szerelme Dracoval. Mégsem tudtak egymás nélkül élni.
Egy nap, hetedéves korukban, amikor a háború a leginkább dúlt, s az sem volt biztos, hogy a másnapot megéred, Lucius Malfoy, Voldemort jobb keze magához hivatta fiát. Draco rettegett, hisz csupán csak két oka lehet annak, ha az apja elhívja magához a Roxfortból, kockáztatva a lelepleződést.
Az idősebb Malfoy abban a hitben volt, hogy fia a végsőkig hűséges az urukhoz, és hozzá. Fogalma sem volt Evelinről, arról, hogy Albus Dumbledore már majdnem egy éve felajánlotta Draconak a segítségét, s azt sem tudta, hogy a fiú ezt hálásan elfogadta, remélve, hogy így talán túlélheti a háborút, és végül boldog élete lesz, Evelinnel. Hát igen, Draco Malfoy ezt hitte az apjáról. De tévedett… méghozzá nagyot… nagyon nagyot…
*
A Malfoy-birtokon tucatnyi halálfaló gyülekezett, ugyanis sokan ott voltak elszállásolva, vagy egyszerűen csak odamentek valamilyen indokkal és aztán nem volt kedvük otthagyni a fényűző kúriát. A Malfoy-család birtoka –hiába voltak feketemágusok már nemzedékek óta -, fényűző volt, és díszes, hisz a család mindig is gazdag volt, egy ősi arisztokrata família. Volt mit a tejbe aprítaniuk. S ezzel szerettek is kérkedni. Gyakran meg is tették. Voldemort úgy gondolta, a birtok tökéletes egyfajta főhadiszállás, gyülekezőhely, szálláshely kialakítására. Ezért például a tanácskozásait is gyakran tartotta a házban.
Draco a hatalmas bálteremben állt az apja előtt, határozottan, merészen felszegve fejét. Próbált bátornak tűnni, de belül jobban félt, mint eddigi élete során bármikor.
- Miért hivattál, apám? – kérdezte végül, összeszedve minden bátorságát.
- Tudok a kis sárvérűdről – Lucius Malfoy nem kertelt, rögtön a lényegre tért. Draco úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szívébe, a fiú megremegett. Próbált pókerarcot vágni, de nem igazán ment neki.
- Nem tudom miről beszélsz, apám – mondta, de hangja remegett.
Lucius intett a bal oldali ajtók egyike előtt álló halálfaló-társának, mire az bólintott, és kivonult a teremből, majd egy perccel később visszatért, de akkor már nem egyedül. Maga után vonszolt egy megkötözött, letapasztott szájú, félájult, több sebből vérző, barna hajú és zöld szemű lányt, Evelint.
Draco szíve kihagyott egy dobbanást. Rettegve meredt, hol az apjára, hol Evelinre, hol pedig a lányra pálcát szegező halálfalóra.
- Lám csak, lám – szólalt meg ismét Lucius. – Tehát mégis ismered Ezt – azzal a lábai előtt, a földön heverő lányra mutatott. Evelin lassan kinyitotta a szemét, s rettegve pillantott fel a fölé tornyosuló magas, félelmetes alakra. Aztán mikor tekintete Dracora tévedt, a szemei megteltek könnyel, s az is látszott, hogy szörnyű fájdalmai vannak.
Lucius intett a csatlósának, mire az elkiáltotta magát:
- Crucio! – Evelin abban a pillanatban vergődni, rángatózni és nyöszörögni, nyögdécselni kezdett. Mivel a száját letapasztották, sikolyai csak elfojtva, tompítva jutottak ki a légtérbe.
- Elég! – kiáltotta, kevesebb, mint félpercnyi néma szenvedés után Draco, miközben Evelinhez rohant. – Hagyjátok abba! Könyörgöm ne, ne bántsátok őt!
- Te mocskos kis áruló fattyú – vetette oda neki közömbösen az apja, miközben fia letérdelt szerelme mellé, a karjaiba húzta, leszedte a tapaszt a lány szájáról, s egy fájdalommal teli csókban forrtak össze. – A Pokolba veled.
- Menj te a Pokolba! – Draco előrántotta pálcáját, de az egy gyors Invito után az apja kezében landolt.
- Melyiktekkel kezdjem, veled vagy a kis ribanccal… - kérdezte Lucius, miközben intett csatlósának, aki erre megszűntette a kínzó átkot Evelinen.
- Ne merészeld így nevezni – dühöngött Draco, s magához szorította a némán zokogó lányt. – Könyörgöm, hagyj minket elmenni. Soha többé nem fogsz hallani rólunk, eltűnünk innen. Mi nem akarunk háborúzni, mi csak együtt akarunk lenni.
- Akkor a halál pont kapóra jön nektek – felelte Lucius Malfoy. – Ott nincs háború, és együtt lehetsz ezzel a sárvérűvel.
- Hát akkor tessék, ölj meg – kiabálta Draco. – De tedd gyorsan. Ölj meg, gyerünk, végezz velünk.
- Erre ne számíts. Ki akarom élvezni. – Azzal intett csatlós-társának, mire az, vele egyszerre, kimondta:
- Crucio! - S ebben a pillanatban Draco és Evelin testét egyszerre feszítette meg a szörnyű fájdalom, egyszerre kiáltottak, illetve sikoltottak fel. Mindketten szörnyű kínokat éltek át, újra meg újra. Mígnem végül, először Evelin, majd nem sokkal később Draco is elvesztette az eszméletét. De ez a kínzóikat nem zavarta, ők ugyan nem voltak maguknál, de testük újra és újra átélte a kínok kínját. Nem csak a Cruciatus–sal, de sok másik átokkal is gyötörték őket. Draco már ugyanúgy többtucatnyi sebből vérzett, mint szerelme. Evelin pedig már alig élt. De már nem volt sok hátra…
*
A következő pillanatban szó szerint berobbant a bálterem hatalmas, kétszárnyú ajtaja, s a Főnix Rendjének tagjai, köztük a 17 éves Harry Potter, és a sereg vezetője, Albus Dumbledore vonultak be a félig leszakadva lógó ajtószárnyak között. Kábító átkaikkal egyetlen pillanat alatt leterítették Lucius Malfoyt és társát. Ők még szinte földet sem értek, mikor Harry és Dumbledore már Draco és Evelin mozdulatlan teste fölé hajolt, és az életjeleiket kezdték keresni.
- Még életben van, de azonnal a Szent Mungoba kell vinni – mondta gyorsan Harry, miután kitapintotta Evelin, éppen hogy csak érződő pulzusát.
- Igen, őt is – bólintotta az igazgató, és hordágyat varázsolt a két fiatal alá, majd határozott léptekkel elindult kifelé a teremből, maga előtt lebegtetve Dracot és Evelint.
*
Már majdnem egy hónap telt el, Draco Malfoy és Evelin Hiss megkínzása, s megmentése óta. Ez alatt az egy hónap alatt bizony rengeteg dolog történt a varázsvilágban. Például Lucius Malfoyt és társait az Azkabanba zárták, és nem mondhatni, hogy túl sok esélyük lenne a közeli vagy távoli jövőben a szabadulásra. Egy hete, Harry Potter legyőzte végre valahára Voldemortot. A varázslók világa ismét szabaddá vált. Harry azóta újra boldog párkapcsolatban él szerelmével, Ginny Weasleyvel. Legjobb barátai, Ron Weasley és Hermione Granger szintén egymásra találtak. Az országban lassan újra minden rendbe jött.
Azonban Draco Malfoy és Evelin Hiss még mindig öntudatlanul feküdt a Szent Mungo egyik kétágyas kis szobájában. Egy ápoló óránként benézett hozzájuk, hogy minden rendben van-e velük. Biztos, ami biztos, hisz a jelzőbűbájok működtek, de Albus Dumbledore és Harry Potter kérése volt, hogy rájuk külön is figyeljenek oda.
Egy nap aztán, hosszú idő elteltével, Draco Malfoy végre kinyitotta a szemét, és halkan felnyögött. Tagjai zsibbadtak és gyengék voltak, de azért kemény küzdelem árán a szomszédos ágy felé pillantott. Mikor meglátta rajta szerelmét, újabb nyögés hagyta el a torkát, azután rekedten kinyögte:
- Evelin. – Semmi. Még egyszer megpróbálta. – Evelin.
A lány szempillái a második szólításra már megrebbentek, majd ő is kinyitotta végre a szemét, és oldalra fordította a fejét.
- Draco – suttogta rekedten, könnyes szemekkel. – Draco, én úgy… úgy sajnálom… az én hibám volt…
- Csss… - súgta szintén könnyes tekintettel a fiú -, ne beszélj butaságokat… nem a te hibád volt… Ne félj, most már… nem lesz semmi baj… szeretlek. – Kezét lassan, óvatosan lecsúsztatta az ágyról, s kedvese felé nyújtotta. A lány, nyöszörögve ugyan, de szintén így tett, és végül megfogták egymás kezét.
- Én is… szeretlek.
*
Verőfényes tavaszi délután volt, egy szép kis mezőn, az Anglia északi részén található Cumbria megyéjében. Egy nagyjából tucatnyi emberből álló kis csoport gyönyörködött, szépen kiöltözve, mosollyal az arcukon, az eskető előtt álló párban, kik nem mások voltak, mint Draco Malfoy és Evelin Hiss. Draco fekete dísztalárban volt, Evelin egy hófehér, egyszerű, de gyönyörű, földig érő, pántos ruhát viselt.
- A rám ruházott hatalmamnál fogva, örömmel jelenthetem, hogy ettől a perctől kezdve férj és feleség vagytok – fejezte be mondandóját az eskető. – Csókoljátok meg egymást.
A násznép dörgő tapssal, vidáman, s örvendezve ünnepelte, a hosszú forró csókban összeölelkező párost.
Draco Malfoy végre boldog volt, felhőtlenül boldog feleségével, Evelin Malfoyjal.
És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Vége.
*zokogva hányja nyakon a plüssmedvéjét*
_________________
Mesebeli tévedések jönnek sorba
A királyfi...
Jön, megy valahova.
|
Belépés
GyIK
Keresés
Már csak egy iylen leírás hiányoztt volna:
Először nem is értettem, hogy jön ide már a Hello Kitty is. Aztán leesett, hogy leveleznek, és a csaj Kitty
Mindig valami huszadrangú sorozat jut róla az eszembe. 
))
