sziasztok! én a kedven ficsönírómtól hoztam nektek a kedvenc idézeteim!Drachiss a legjobb,humorban legendás! meg is érdemli! szinte az össze ficcét olastam,nem is egyszer!
Dzsungelharc
Idézet:
Hazaérve ugyanis tüchtig kis lakásomba, azzal a cseppet sem felvidító ténnyel kellett szembesülnöm, hogy jövendőbeli nejem, Pansy, ismét nem bírt a fenekén maradni, és újfent nekilátott annak az eleve bukásra ítélt projektnek, hogy meghódítsa a szívemet.
Ezúttal főzött.
Ő azt mondta, pástétomos kakast, én azt, hogy feketére sült gorillaherét. Igaz, hogy volt körülötte valami, egykor talán folyékony halmazállapotú, mostanra megszilárdult takonyra emlékeztető förtelem, de ettől függetlenül nem hittem neki.
Enchanting
Idézet:
A lány – mivel nagyon okos volt, és bőven volt információ a tarsolyában – kitalálta, hogy a hang forrása nem lehet más, csakis a felette lakó Malfoy rezidenciája.
Így hát felvette a köntösét, és álmosan, kótyagosan, mérgesen felmasírozott az emeletre, majd megállt Draco szobája előtt.
Először finoman, nőiesen kocogtatta meg az ajtót, ám mikor nem kapott választ, hangosabban kezdett kopogni.
Semmi.
Újabb kopogás.
Még mindig semmi.
A lány pár pillanatig habozott, hogy most mi tévő legyen, de végül egy vállrándítás kíséretében úgy döntött, hogy nagy meglepetés nem érheti odabent, így benyitott a szobába…
… és szembe találta magát a világ női populációjának legcsodálatosabb –, bár kissé eltorzult, de még így is ínycsiklandozóan, padlófelnyalásra, bugyi mosásra késztetően gyönyörű – álmával.
Egy pucéran hegedülő Draco Malfoyjal.
Idézet:
Malfoy egy pillanatra meglepődött ezen a mozdulaton, ám a következőben már eszeveszetten szaggatta le a lányról a nadrágot, majd a bugyi „ Az alagút lezárva” feliratával mit sem törődve tépte ketté az olcsó anyagot. Elhelyezkedett a lány felett, ajkaival ismét az ex-griffendélesére tapadt, s lelkiekben felkészült a behatolás mámorító érzésére, mikor kinyílt az ajtó, s felhangzott egy mély, női hang.
– Draco Malfoy! De rég láttalak!
Azzal Millicent Bullstrode – Hermione rémült sikolyával, és Draco halálhörgésével mit sem törődve –, „kicsi a rakás”- stílusban a szerencsétlenül járt párosra vetette magát.
Idézet:
Zambini – miután a többiek megnyugtatták valamelyest, s Draco sem volt rest egy üveg konyakot előkeríteni – teljesen higgadtan, majdhogynem mosolyogva sétált a szobája felé, abban a biztos tudatban, hogy ő nem az a fajta nyámnyila férfi, akit egy kommandós múltú, csupa izom-nő megfélemlíthet.
Így tehát a rezidenciájába lépve a szívinfarktus nem enyhébb változata örvendeztette meg csinnadrattával, agyérgörcsös tüdőembólia felvonulással Blaise-t, amint megpillantotta az ágyán elterülő, falatnyi fehérneműben pózoló Milliet. Az ex-mardekáros ajkait egy igazán szépen kivitelezett, horrorfilmbe illő sikoly hagyta el, ám Bulstrode ezzel mit sem törődve, kacéran pillantott a fekete hajú, megtestesült rémületre. A férfi meg sem mert mozdulni, mikor a nő kajánul maga mellé intette az ágyra, így Millicent úgy érezhette, neki kell cselekednie.
Kéjes lassúsággal állt fel az ágyról, majd indult el Blaise fel, aki ekkor már minden ízében remegve várta, hogy a halál Millicent Bulstrode nevű angyala elérje. Ám a lány nem az a típusú ember volt, aki a lágy romantikát, az érzéki vonaglást részesítette előnyben ilyetén helyzetekben, így két lépéssel a férfi előtt termett, és szó szerint ráugrott.
– Tégy a magadévá, te férfiállat!
Idézet:
– De legalább megpróbálod, ami, hidd el nekem, nem utolsó dolog – jelentette ki Draco. – Ugyan! Láttalak már halálfalókkal küzdeni, erre azt akarod mondani nekem, hogy félsz egy csajtól? – Látva, hogy buzdítónak szánt szavai nem érik el a kellő hatást, felsóhajtott. – Mi a baj?
– Hát… a halálfalóknak pálcájuk van…
– Neki meg mellei – tette a nyilvánvaló megállapítást a nem teljesen józan Zambini. – Nagy, kőkemény dudák, amiket lehet gyömöszkölni, harapdálni…
– Blaise! Kuss!
– Na, gyerünk, indulj már – kezdte el óvatosan lökdösni Longbottomot Harry.
Neville, bár remegő lábakkal, de végül, engedve a hosszas unszolásnak, felállt, majd a tőle körülbelül hat méternyire ülő, fekete hajú lány felé indult.
– Jó lenne, ha összejönne neki – sóhajtotta szentimentálisan Potter.
A szőkeség csak felhorkant.
– Nem értem, hogy a fenébe lehet totálisan befrászolni egy nőtől. Ugyanolyanok, mint mi, csak értelmileg csökkentett üzemmódban futnak.
– Hé! – kapott feddő pillantást a társaság szerves részét képező Lunától és Hermionétól.
– Mi… mi a jó büdös francot művel Longbottom? – kérdezte Blaise, elkerekedett szemekkel nézve arrafelé, amerre szalmaszőke barátjuk távozott.
A társaság egy emberként kapta oda pillantását, hogy aztán tátott szájjal bámulják a kiválasztott lány fölé magasodó férfit. Értetlenkedve ültek az események előtt, el sem tudván képzelni, miért nem szólal már meg a pufók.
Végül, három percnyi kőkemény belső küzdelmet követően, mikor a prédaként emlegetett nő már láthatóan megrémült az őt húsz centi közelségből, indulatosan bámuló férfitől, és a kis csapat sem tudta eldönteni, hogy most mégis mi történhetett, Neville kidülledő szemekkel, tomboló halántékkal, ökölbe szorított kezekkel, és bátorságát tetézendő: üvöltve megérdeklődte a szerencsétlen lánytól:
– BENYALSZ VELEM EGY ITALT, CSÖCSÖS?!
Hiú remény
Idézet:
– Potter. Azt hittem, megvárod, míg gyökeret eresztek az ajtód előtt, hogy aztán egész életedben gyönyörködhess bennem, valahányszor kilépsz a lakásodból.
Harry felsóhajtott.
– Malfoy, eszemben sem volt hagyni, hogy magányosan fotoszintetizálgass a küszöbömön, de éppen elég alulöltözött voltam, mikor kopogtál.
– Ennél is jobban? – vonta fel a szemöldökét a szőke, egyértelműen Harry alsónadrágját bámulva. – Nem akarom elképzelni.
– Dehogynem, Malfoy, ne is tagadd – eresztett meg felé egy félmosolyt a Túlélő.
– Touché. És esetleg volnál szíves beengedni, vagy idekint tárgyaljuk meg ügyes-bajos dolgainkat? – Azzal a szőkeség választ sem várva beoldalazott Harry mellett a kicsiny lakás jelenleg eléggé túlzsúfolt nappalijába.
Természetesen nyomban feltűnt számára a torta – valójában nem volt olyan élő ember, akinek EZ elkerülte volna a figyelmét –, így íziben hátraarcot vágott, és kérdőn tekintett az ajtó becsukásával foglalatoskodó, feltűnően zárkózott pillantású Harryre.
– Ugye tudsz róla, hogy a világ legnagyobb és legrondább borzadványa beköltözött a lakásodba, tortának álcázva?
– Igen, feltűnt – bólintott Harry, és még mindig nem nézve a másikra, az asztalhoz sétált, és leült.
– Jóságos ég – ámuldozott tovább Draco, immár újfent a tortát vizslatva. – Ez színes, és… és irdatlanul nagy! És mik azok a förtelmes kis angyalkák ott az oldalán…?
– Puttók – jelentette ki Potter fásultan. – Marcipán puttók. Ne aggódj, már én is átestem egy röpke két órás sírógörcsön a látványuktól.
nagyon szeretem az összes írását főleg a drarryket meg persze az enchantingot! nagyon jó humora van,imádom!