modszerk.Hiriajuu írta:
Talán az az, ami birizgálja a fantáziámat, és ebben pont te is érintett leszel, bojoe, hogy titeket mi visz rá arra, hogy letöröljetek egy vagy több írást Meriről?
hát, ööö...
igazából, ezt nem fejtettem ki a ficblogon sem, de mivel konkrétan rákérdeztél (és mert az előbb
elbasztam a köszöntést, és akkor vedd nászajándéknak a választ

), hát legyen.
sokat őrlődtem a kérdésen, hogy megtegyem-e. most sem tartom jó döntésnek, sőt, most már kifejezetten úgy vélem, hogy hiba volt, de akkor még nem úgy véltem. akkor (kb 1 éve) az alábbi indokok miatt: (nem fontossági sorrend, csak ahogy eszembe jut)
1. a kiadás.
nem, nem a GB sorozat kiadása, mert az eleve nem lehetséges (kivéve, ha eladom a kínaiaknak). azonban, GB egy nagyon összetett karakter lett, és nem csak ő, hanem gyakorlatilag majdnem mind, akiket én alkottam meg. egyszerűen lusta voltam új karaktereket alkotni,hiszen készen voltam a 7-10 főnyi kész karakterrel. életúttal, érzésekkel, amik passzoltak egy valós és hihető karakterhez. volt egy komplex világom. egy fantasy alapú mágusképző intézet, órákkal, tanárokkal, épülettel, szokásokkal, stb.
ha kiveszem belőle azt a kevés hp-t és amit Parselmouth Lion adott hozzá, kész egy saját bejáratú fantasy világ.
minimális átírással meg lehet csinálni.
és innen már továbblendültünk a felnőtt GB karakterekhez. nem tudom, anno ki olvasta a felnőtt GB és Gyufa kalandjait, ezeket ma sem tettem vissza.
és miért? mert ővelük már úton van egy írásom, és nem akarom, h bárkitől visszajöjjön az, hogy te ezt bojoe-től loptad. vicces lenne, de meg sem kísérlem, h előjöjjön a szitu. (nyilván, ezeket a karaktereket nem gántffy balázsnak és gyufának hívják, de hívhatnák)
szóval, 1 éve úgy gondoltam, hogy mára már meglesz egy komplett regény. de nem úgy alakult.
2. a merengő
ezt most nagyon kényelmetlen kimondani, de a merengő rendszere miatt is vettem le. nem hibáztatom őket, az adminokat és senkit, de nekem abban az időben kényelmetlen volt feltöltögetni. nyilván, ez a regények szempontjából, nem a novelláknál.
3. az olvasók
ez is eléggé kényes téma. valamiért az aránylag magas megnyitási szám mellett csak a feltöréseket láttam. véleményt sose. ez meglehetősen bosszantó volt. persze, őszinte voltam magamhoz: mit is vártam? egy 18+-os rétegzsánerű, sajátszereplős regénynek nem sok esélye van a merengőn. pláne, h nincs benne slash. egyébként, ettől függetlenül, azt gondolom, elég jó eredményt ért el, a maga 100-on és 200-on felüli hsz-eivel.
de... a GB sorozat megírásakor nem teljesen ezzel az elvárásokkal indultam el. próbáltam nyitva hagyott kérdésekkel motiválni az olvasókat a véleménynyilvánításra, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez rossz stratégia. próbáltam velük együtt írni a történetet, azaz egyéni kívánságokat teljesíteni, de nem jött össze. ezt az ötletet más fic íróktól vettem át. náluk működött. nálam nem.
én egy-két motiváló visszajelzésen kívül csak a köszi és folytasd, ez nagyon jó hsz-eket kaptam, ami akkoriban azért nem tüzelt fel. (most sem) de ettől függetlenül, értékeltem, hogy vannak ezek is. és tényleg köszönöm, ha vki magára ismer.
de sajnos nekem anno ez kevés volt.
mivel nem kaptam irányvonal hsz-t, és ami még fontosabb: kritikát (persze, ebből is volt, ne értsétek félre), úgy gondoltam, fölösleges a feltöltésekkel, és ami még inkább zavart, az üres, feltörés utáni kritikákkal foglalkoznom.
így hát csináltam egy fb csoportot. akit érdekel, ott követheti.
így derült ki, hogy a., nem érdekli annyira az olvasókat b., nem merik felvállalni a személyiségüket, hogy ők olvassák a történetet
legalábbis, a csatlakozottak száma és a hajdani megnyitások száma nem konvergál egymáshoz.
4. a javítás
nem teljesen, de vannak átírások a regényben. magában a menetében nem változtattam, de tettem bele plusz megjegyzéseket, új szakaszokat, amik logikusabbá teszik a történetet.
igaz, emiatt nem kellett volna leszednem a regényeket, de akkor úgy véltem, a régi változat ne legyen fent.
5. a feltöltés rendszeressége
ez igazán nem érinti a meglévő részeket, de a 3. kötetnél vettem észre, hogy lassabban töltök fel (az 1. és 2. részt egy éven belül tettem fel, a 3.nak a kb felét pedig 1 év alatt), és a 3.-al még most sem vagyok kész.
nem akartam ilyen szempontból kitolni az olvasókkal. igaz, a fb-n havi 2 fejezetet lövök fel, de csakis azért, mert ált. kérik. én egyszerre akartam fellőni az egészet, mert hát az a reményem, hogy az olvasókkal haladok fejezetről fejezetre, füstbe ment.
6. a kész könyv
az első kettőt úgy akartam felrakni, hogy teljesen készen van. és nem a merengőre. azaz úgy, mint egy elektronikus könyvet. borítóval, formázva, grafikával, miegymással. hogy aki akarja, kinyomtathatja, beköttetheti és kirakhatja a polcra. (nekem speciel így megvan)
eleinte jó poénnak tartottam, hogy leadom egy nyomdának, és onnan bárki előrendelheti, ha akarja.
nos, aztán rájöttem, hogy jogilag ezt megoldani, ha nem is lehetetlen, de nehézkes. és mivel vannak jóakarói az embernek, semmi kedvem nem lenne pereskedni az animussal, vagy JKR-el. (bár ez tény, h reklám lenne... csak nem érné meg.)
becsszó, semmi hasznot nem tettem volna rá, én a nyomdának csak az elektronikus verziót küldetem volna el, ők meg kiszámolták volna, mennyiért csinálnak belőle könyvet. és annyiért csinálnának belőle. (mármint könyv formátumút)
de ezt ugye nem tudod bebizonyítani, h neked nincs hasznod. hát bukta.
(még mindig meg lehet oldani ezt a verziót, ha vkit ez érdekel, de előre szólok, h irdatlan költsége van, mivel egyedi nyomásról van szó)
persze, azzal is tisztában vagyok, h ez kb 5 embert érintene, csak vki nem szeret elektronikusan olvasni (én sem, csak munkahelyen

7. kíváncsiság
a kizárólagos fb csoporton való elérhetőséggel nagyjából be tudtam lőni, h kit érdekel igazán. hát, nem sok olvasót.

mondjuk, amíg fent van máshol is az írás, addig nem is fog csatlakozni. így hát levettem. a merengőről.
8. szakítani akartam a fiatal balázzsal
az eredetileg 5 kötetesre tervezett GB sorozatot (hp 7, hp 8, illetve a nurmangard trilógia 3 kötetével párhuzamos évek), végül levittem 3-ra. rengeteg ötletem volt, de aztán rájöttem, hogy nem itt kell elpufogtatnom őket.
anno olvastam egy blogban, hogy fic világában hamar unalmassá válhat egy történet, mégpedig azért, mert nem egyben olvassa az ember. mert ki az, aki 5-6 évig olvas el egy történetet? hát, valljuk be, a Gb sorozat nem rendelkezik ilyen erősséggel.
aztán elfordultam balázstól. írtam saját történeteket, meg akartam vele jelenni a piacon. balázs sajnos nem merült feledésbe. iszonyatosan piszkálta az agyam.
aztán rájöttem, hogy amíg végleg nem végzem ki balázst, életem végéig kísérteni fog. így hát visszatértem hozzá és az ultra sylvanumhoz. és minél hamarabb be akarom fejezni, hogy legyen másra energiám. (többek között tanulmányokra, de az írás is köztük van--> aztán persze majd a piac eldönti, hogy az írással is szakítok-e, vagy visszatérek a ficekhez. hiszen addigra kijön a salamander új kalandjai, ami lehet, hogy motiválni fog.)
9. ne lopjanak tőlem
ezt most nagyon hülyén hangzik, és roppant önzőnek is tűnik. amikor szakítani akartam balázzsal, akkor az is eszemben volt, hogy máshogy és másféleképpen be tudom építeni őket a saját sztorijaimba. de aztán leesett, h más is megteheti. ez egy hp teóriázás során esett le, egy hp oldalon. egy helyen teljesen a saját (könyvbéli) véleményemet olvastam vissza, és... rosszul esett. Lehet, hogy köze sem volt egymáshoz a két dolognak, de pont ekkortájt történt, amikor fontolgattam a dolgot.
utólag visszatekintve szamárság, de ott konkrétan nem az volt. ekkor kezdtem megérteni GRR Martin tiltakozását a ficek ellen.

10. a novellák spoilerei voltak a regénynek
ezeket nem is tettem vissza.
és miért tettem vissza az 1.-2. részt?
csupán reklámból. az első kötet talán még nem indította meg az olvasókat, a 2. már egy alternatív, könyvhű (legalábbis remélem) hp folytatást ad, mi lett harry potterrel és a trióval a 8. évben (nálam mindhárman visszamennek a roxfortba) világot ad, saját folytatással, saját ötletekkel kívánja bemutatni, hogy hogyan képes a roxfort talpra állni a háború után.
szeretném azt remélni, hogy aki idáig eljut, (a 2. könyv vége), azt már érdekli a befejezés. (hát nem)
a könyvet feltettem a fanfiction. netre is, de ott olyan kevesen nyitották meg (illetve lett egy követőm), hogy fölöslegesnek tartottam, h ott is legyen. akit annyira érdekel, a gugli megsegíti.
szóval, összegezve: én azért vettem le eredetileg, mert meg akartam szabadulni balázstól, továbbá meg akartam tudni, ténylegesen kit érdekel a történet.
mai szemmel hiba volt levennem a regényeket, már csak azért is, mert a korábbi 350 hsz eltűnt, és a., most hülyén néz ki, hogy összesen 2db hszt kapott egy 34 fejezetes regény b., néha jó volt visszaolvasni a véleményeket, mert b1., motivált, b2., segítettek abban, hogy mi az, ami megfogja az olvasót a regényben.
Hiriajuu írta:
És nemrég egy kedvenc novellámat akartam fölkeresni újraolvasás céljából, és meglepődve tapasztaltam, hogy eltűnt az író profiljáról, pedig viszonylag új mű volt.
hát, én is így jártam

az író original, félkész krimijére mondtam, hogy nagyon jó, próbálja meg a piacon is, lehet, hogy érdekli valamelyik kiadót.
erre levette.
és a leggázabb, hogy sem az író nevére, sem a krimi címére nem emlékszem, mert a kedvencek között volt, és csak simán kattoltam, nem jegyeztem meg.