Csokibékát soha!: Csokibékát soha!

írta: botkrisz

Csokibékát soha!

*Vajon Albus Potter miért szereti annyira a Csokibékákat? És mire képes Harry Potter a kisebbik fiáért? Draco Malfoy erősen kételkedik abban, hogy a kis Túlélő nem szenvedett-e maradandó agykárosodást az eltelt évek alatt.
Hirtelen ötlet kis szösszenetet szül. Jó olvasást! Csak semmi komolyság. :) *



Albus Potter már alig várta, hogy hazamehessen. Most, hogy végre a kezébe foghatta az ajándékát, amire egész délelőtt vágyott, elérkezettnek látta az időt, hogy továbbálljon. Ideje gyarapítani a gyűjteményét!
Albus minden volt, csak türelmetlen nem. De ezen a délutánon alig bírt magával, várta, hogy mikor bukkan fel végre apja sötét üstöke a bejárati ajtó méretes deszkái alatt.
Hol lehet már? Albus fel-alá járkált a folyosón és állandóan a kívülről érkező hangokat fülelte. Tekintete minduntalan a faajtóra tévedt, csak azért, hogy két másodperccel később csalódottan hulljon vissza a tulajdon cipőjére. Nem jön… Még nem jön.
- Mi a baj, Albus? Nem érzed jól magad? – jött ki hozzá kérdő tekintettel a nagyanyja.
- Semmi baj, csak… - válaszolta a hat éves fiúcska.
Albus marka még szorosabbra záródott az ajándék Csokibéka körül.
Az asszony a vállára tette a kezét, és visszairányította a csalódott tekintetű ifjút a konyhába.
- Az apád mindjárt itt lesz érted, ne aggódj! – válaszolta mosolyogva az asszony, és letuszkolta unokáját az egyik székre.
Elővarázsolt egy tál süteményt és töprengve nézte Albus fancsali arcát.

Mi üthetett ebbe a fiúba? – kérdezgette magától Molly Weasley, miközben egy újabb süteménykrém tökéletesítésén fáradozott. Lopva rápillantott unokájára, aki épp egy Varázscsókba harapott bele nagy sóhajjal. - Mióta Albus megkapta a Csokibékát, alig lehet bírni vele. Egyfolytában Harry után kérdezősködik, mintha valaki táltostüzet gyújtott volna a feneke alatt. Ennyire nem szeretne az Odúban vendégeskedni, a saját nagymamájánál?
Molly csalódott volt.
Igaz, nincs benne semmi rendkívüli, hogy a mai fiatalság nem szívesen tesz látogatást a nagyszülőknél, de ez eddig nem volt igaz Harry és Ginny gyerekeire. Albus, a kis Lily, és még a nagyobbik fiú, James is szívesen jött, alig lehetett őket este hazacipelni. Harrynek mindig valami trükkös dolgot kellett kitalálni, hogy a gyerekek végre hajlandóak legyenek beszállni a kandallóba. Akkor most mi változott?
Molly kiábrándultan tett-vett.
Ráadásul a süteménykrém sem lett olyan, amilyennek szerette volna… Valamiért nincs meg az az íz, amit keres. Mi lehet a hiba? Lehet, hogy már nem képes sütni sem? Hiszen Albus is olyan kötelességtudóan eszi azt a Varázscsókot… Talán benne van a hiba, nem a fiúban. Amint Arthur megjön, vele is meg fogja kóstoltatni. A férje majd megmondja az igazat. De mi lesz, ha neki sem fog ízleni?
Ajtócsapódás zaja zökkentette ki a gépies kavaró mozdulatból. Á, megjött Harry. És lám… a gyerek már szalad is hozzá, mintha nyolc sárkány kergetné.

- Apa, apa! – Albus belevetette magát apja nyakába.
- Atyaég, Al, mikor nőttél meg ennyire!? – Harry játékosan úgy tett, mintha nem bírná el a fiát. – Lehet, hogy a nagymama sütije okozta?
Harry rákacsintott a konyhából kilépő Molly Weasleyre.
- Kötve hiszem, hogy attól, hiszen alig akart belőle bekapni egy falatot – mérgelődött az asszony.
Harry ismerte már annyira Mrs Weasleyt, hogy tudja, valami nem stimmel. Érdeklődve húzta fel a szemöldökét, és a fiára pislogott.
- Nem ettél a nagyi sütijéből?
- De… - válaszolta Albus, és félrenézett.
Persze, hogy evett. Az előbb pumpált le egy jókora darab Varázscsókot a torkán. Csakis azért, hogy gyorsabban teljen az idő, és még a nagymamát se bántsa meg. – Akkor megyünk haza? – kérdezte, és felcsillanó szemmel bámult fel apjára.
Molly egy csalódott sóhajjal már el is tűnt a konyha ajtaja mögött, és Harry hallotta, hogy magában motyog. Bizonyára a hálátlan unokákról…

- Al, most nagyon megbántottad a nagymamát. Azt hiszi, hogy nem szeretsz itt lenni nála.
Harry komolyan nézett a fiára, miközben letette a földre.
- De hát… de hát ez nem igaz! – nézett rá döbbenten Albus.
- Nem? – kérdezett vissza Harry. – Akkor mi ez a viselkedés? Máskor úgy kell elrángatni titeket a sütistáltól!
- A süti mindig finom, apa, te is tudod! – védekezett Albus. – De most haza akarok menni.
Molly szipogása hangosabb lett a konyhában.
Harry lehajolt a fiához, hogy a szemébe nézhessen.
- Nézd, fiam… - kezdte, de Albus közbevágott.
- Nem a nagyi miatt! Szeretem a nagymamát! – kiáltotta. – Tőle kaptam a legújabb Csokibékámat! Haza akarok menni és kinyitni!
Harry döbbenten meredt a kinyújtott kis kézen lapuló Csokibékára. Aztán hirtelen elnevette magát, és a kezét Albus fekete hajára simította.
- Gyere, és magyarázd el a nagyinak is a helyzetet, mert halvány fogalma sincs róla.

Molly Weasley döbbenten hallgatta unokája akadozó beszédét.
- Mindez egy nyavalyás Csokibéka miatt? – nyögte ki hatalmasra tágult szemekkel.
- Nem a Csokibéka a lényeg! – közölte Albus zavartan. Kis arcán kigyulladt két piros folt. – Hanem a kártya! Mindig van benne egy kártya, nagyi! Minél hamarabb meg akarom nézni, hogy ki van benne!
Molly megcsóválta a fejét. Az ő idejében is gyűjtötték a kártyákat néhányan, sőt még régebben Ron fiának is volt egy egész gyűjteménye, de hogy még mindig ezzel szédítik az ártatlan varázscsemetéket, az több mint sokkolta.
Még akkor is ezen mérgelődött, amikor Harry és Albus elhagyta a konyhát, hogy a kandallón át távozzanak.
Varázskártyák! Mi abban olyan jó? A süteményei százszor többet érnek.
Molly dühében beleszórt valami olyan hozzávalót is a frissen kikevert krémbe, ami csak úgy véletlenül volt ott az asztalon. Mire feleszmélt, már késő volt. A mágikus fakanál azt is belekeverte.
- Ó, Merlin aranyüstjére! – sopánkodott, és bosszúsan állította le a keverést.
Belekóstolt a kotyvalékba és már készült, hogy kihajítja az egészet, amikor megérezve az ízt a szájában, kénytelen volt meglepetten felnyögni. Hiszen ez mennyei!
Mi is volt az, amit véletlenül hozzákevert? Mentalevél. Még Albus hozta a kertből délelőtt, ő meg felvagdosta, hogy jó illatot csináljon vele.
Molly elmosolyodott és újult erővel vetette bele magát a sütésbe.


*


- Akkor lássuk! – Albus lázasan felgyűrte a pulóverje ujját, és kinyitotta a nagymamájától kapott Csokibékát.
- Megehetem a csokit? – csapott le az édességre rögtön a bátyja.
James már éppen húzta volna maga felé a csokit, azonban apja közbelépésére csalódottan hagyta abba a mozdulatot.
- Albus még nem válaszolt – tette a kezét a fiáéra Harry.
- De hát nem kell neki! Mindig csak a kártya kell neki! Apaaa! – James türelmetlenül próbálta kiszabadítani a kezét és vele együtt az eltulajdonított édességet is.
- Al? – Harry kérdőn nézett a fiára.
Albus csak szórakozottan bólintott, miközben azzal volt elfoglalva, hogy előbányássza végre a kártyát a csomagolásból. Kitette maga elé a konyhaasztalra a már meglévő darabokat, és kíváncsian zakatoló szívvel nekiállt, hogy megfordítsa a kezében tartott darabot.
- Na, ki az? – kérdezte tele szájjal James, miközben az asztal fölött próbálta meglesni öccse tevékenységét. – Fordítsd már meg! Mire vársz?
James szája széle csokitól volt maszatos, miközben akaratos tekintettel meredt tétovázó öccsére. Végül megelégelte a várakozást, és egy hirtelen mozdulattal kikapta Albus kezéből a kártyát.
- Add vissza! – követelte könnybe lábadt tekintettel Albus, és nekiállt, hogy végigkergesse bátyját a konyhában, az asztal körül.
- Fiúk! – szólt rájuk Harry, és elkapta a menekülő James karját.
A vörös hajú kisfiú fancsali arccal vette tudomásul, hogy vissza kell adnia, amit elvett, de mindezt diadalmas arccal akarta megtenni. Megfordította a kezében tartott tárgyat, és hatalmas vigyorral vissza is nyújtotta az időközben odaérkező testvérének.
- Tessék. Ron bácsi az. Már vagy háromszor megvan.
Albus könnyes szemmel vette el a Csokibékás kártyát és rápislogott az integető alakra.
A kép alján világosan kivehető volt a Ron Weasley felirat, és a képből büszkén kivigyorgó arc is, amit a lángoló vörös haj tett egésszé.
Albus csalódottan fintorgott egyet, és lehajtott fejjel a tűzbe dobta a Csokibéka papírját és vele együtt a nagybátyját ábrázoló kártyát. A hálószobákhoz vezető ajtó kisvártatva csapódott utána, és Harry egyedül maradt a konyhában nagyobbik fiával.

- Mi a baja? – ráncolta össze a homlokát Harry, miközben Albus után nézett. – Mindig olyan lelkes volt, ha a kártyák gyűjtéséről volt szó…
- Nem ezt a kártyát akarta – vont vállat James, és bekapta a maradék Csokibékát.
Feltornászta magát az ebédlő asztalhoz, és rendezgetni kezdte öccse otthagyott kártyakészletét.
- Már majdnem mind megvan neki – gondolkozott hangosan James. – Nehéz lesz megtalálnia azt a kettőt, ami még hiányzik.
- Miért, melyik hiányzik? – érdeklődött Harry, és fia válla fölött szemügyre vette Albus gyűjteményét.
- Az egyik hiányzó darab Perselus Piton – válaszolta James, miközben kirakosgatta a különböző varázslók és boszorkányok képeit. – Egy ritka példány. Ron bácsi szerint minden évben kettőt gyártanak belőle.
- És a másik? – kérdezte Harry. Derűsen figyelte, amint Albus Dumbledore ráhunyorog a legközelebbi kártyáról.
- Az is ritka darab – válaszolta James és vigyorra húzódott a szája.
Harry értetlenül bámult a fiára.
- De ki van rajta? – kérdezte Harry, és érezte, hogy lassan elfogy a türelme. James jó abban, hogy hogyan játsszon az ember idegeivel.
- Te – válaszolta egy gyerekhang a konyhaajtóból.
Albus tért vissza, immár könnyek nélkül.
James bólogatott.
- Harry Potterből csak egyet gyártanak egy évben.
Harry azt sem tudta sírjon vagy nevessen. Ez az egész cécó csak azért van, hogy Albus megszerezhesse az ő képét? Legszívesebben hangosan felkacagott volna, de Albus sírós arcát látva inkább mégse tette.
Viszont egy terv kezdett körvonalazódni a fejében. Beszélnie kell valakivel, aki illetékes ebben az ügyben…


*


Draco Malfoy még soha nem vágott ilyen bamba képet. Világéletében ügyelt rá, hogy értelmesnek, szellemesnek, jóképűnek és kellően fennhéjázónak hasson. De most egyszerűen képtelen volt uralkodni magán. Amikor meghallotta az előtte álló kérését, komolyan gondolkozott rajta, hogy egy tökéletesen malfoytalan tettet hajt végre, vagyis a falba veri a fejét.
De most komolyan. Harry Potter, az a Harry Potter, csak azért jött el hozzá, mert el akar menni a Mágikus Játékok és Kacatok gyárába és Csokibékákat akar nézegetni? Ez abszurdum.
- Potter! Te meghibbantál az eltelt évek alatt. Tudsz róla? – Döbbenetében csak ennyit bírt magából kipréselni.
- Malfoy, tudtommal a tied az üzem. Csak annyit kell csinálnod, hogy a rendelkezésemre bocsátod a Csokibékákat, amit legyártasz. Én meg majd…
- Igen, értettem az előbb is. Csak elsőre azt hittem, hogy tréfálsz, te idióta. - Malfoy megigazította a félrecsúszott talárját. Valamiért az irdatlanul hangos röhögés nem tesz jót a talároknak. - Szóval odaadom a Csokibékákat, te kibontod, megnézed a kártyát, én meg csomagoltassam vissza?
Harry bólintott.
Draco Malfoynak erősen uralkodnia kellett az arcvonásain, hogy ne röhögje el magát újra.
- És mennyit is fizetsz nekem ezért a kis műsorért?
Harry felsóhajtott.
- Azt hittem, hogy vagy olyan rendes, és ingyen is belemész. Cserébe eladhatod az újságoknak, hogy Harry Potter meghibbant.
- Mondasz valamit… - ráncolta elgondolkozva a homlokát a szőke férfi. – Jó, rendben. De ott akarok lenni, amikor ráveted magad a békákra.
Harry vágott egy fintort. Volt egy olyan érzése, hogy ezt nem fogja megúszni szárazon…


A Mágikus Játékok és Kacatok Csokibékákkal foglalkozó részlegén több ezer dolgozó verődött össze. Többen csak a nyakukat nyújtogathatták, mert az előtte állók takarták a képet, de néhányan voltak olyan szerencsések, hogy élőben megcsodálhatták, amint a híres Harry Potter, és a gyártulajdonos, Draco Malfoy Csokibékák garmadát nyitja ki, majd adja tovább visszacsomagolás céljából. És tették mindezt már több órája, és teszik még mindig.
- Te, Malfoy! – szólt Harry, miközben szorgosan járt a keze. Vagy az ezredik békánál tartott, és már tökéletesítette a technikáját, olyannyira, hogy a papírcsomagolás sem szakadt el, amikor feltépte.
- Mi van? – szólt vissza a kérdezett. Ő csak nemrég szállt be a műsorba, mert nem bírta elnézni, hogy Harry mennyit vesztegel a kicsomagolással. Állítása szerint ő már tucatnyi Csokibékát kicsomagolt életének kezdeti szakaszában, tehát Harrynél profibb, mivel ő ezt csak 11 évesen kezdte.
- Mi lenne, ha egyszerűen kikérdeznéd a dolgozókat, hogy melyikbe rakják bele Pitont, és melyikbe engem?
- Már mondtam neked, Potter – válaszolta Malfoy, és rádobott egy nagy kupacra egy újabb békát. – Azt még ők sem tudhatják. Szigorúan titkos. Még én sem tudom.
- De hát te vagy a tulajdonos! – rökönyödött meg Harry.
Malfoy csak legyintett.
- És ez még csak a napi termés… - motyogta Harry, és ránézett a mellette hegyként emelkedő Csokibéka-halomra.
- Mindig is tudtam, hogy mazochista vagy Potter, de hogy ennyire!?
- Fogd be! A fiamért teszem – válaszolta morcosan Harry, egy újabb békával a kezében.
Ha ennek vége, sose akarok több Csokibékát látni… - fogadkozott magában.


*


- Hol van már apa? – faggatózott James. – Még Albus születésnapján is dolgoznia kell?
Ginny Weasley tanácstalanul tárta szét a kezét. Harry ma reggel motyogott valamit az orra alatt holmi Játék gyárról, aztán elviharzott. A felesége el sem tudta képzelni, hogy mi lehet az a dolog, ami még a fia születése napjánál is fontosabb.
Legszívesebben még hozzátette volna, hogy Harry már hónapok óta furcsán viselkedik, és állandóan csokifelhőbe burkolózva jön haza, bárhol járjon is előtte.
Lehet, hogy a férje titokban csokifüggő?
- Biztos nemsokára megjön – válaszolta ösztönösen.

Ginny ránézett a kisebbik fiára, és majd megszakadt a szíve. Albus elkenődve ült az asztalfőn, és könnyes szemekkel bámulta a tortáját. A család bármelyik tagja szólhatott hozzá, egyszerűen nem volt hajlandó kinyitni a száját. Nem engedte, hogy bárki is hozzányúljon a tortához, és még az ajándékait sem nézte meg, bárhogy unszolta is az anyja.
Miért nincs itt az apja? Hiszen ma lett hét éves!
- Hé, Al, mi lenne, ha…
- Nem ehetsz a tortából, James, már megmondtam! – szólt rá erélyesen az anyja.
James puffogva dőlt hátra a székén.
- Most senki nem csinálhat semmit, amíg apa meg nem jön? – kérdezte fintorogva. – Legalább a gyertyákat elfújhatná…
- James!
James Potter a szemeit forgatta. Ő a születésnapjára egy másik családot fog kérni, az biztos…

Ajtócsapódás, és egy lihegő Harry Potter rontott be a konyhába.
- Boldog… boldog születésnapot, Al! – rikkantotta, és egy apró csomagot tett le a fia elé.
- Na, végre! – csusszant előre James, és már nyúlt volna a torta felé, de az anyja a kezére csapott egy kanállal.
- Áááuu! – jajgatott az érintett, de Albus nem foglalkozott most a bátyja hisztijével.
Csodálkozva bámulta az össze-vissza becsomagolt csomagot.
- Mi ez, apa? – kérdezte kerekre tágult szemekkel.
- Csak nézd meg! – mondta vidáman Harry. Széles mosolyára, Albus bátran nyúlt az ajándékához.
A csomagból két darab Csokibéka került elő.
- Csokibéka? – tátogta hang nélkül Ginny, miközben igyekezett értelmes képpel nézni férjére.
Harry csak legyintett, és büszkén kihúzta magát.
- Albus már utálja a Csokibékákat, apa – kotyogta közbe James.
- Tudom, de ezeket szeretni fogja… - válaszolta kedélyesen Harry.
Albus épp akkor húzta elő az első kártyát a csomagból.
- Piton! – kiáltott fel. – Perselus Piton!
Albus arcán hatalmas mosoly terült szét. Hálásan pillantott az apjára, azután gyorsan bontogatni kezdte a másik békát is.
- Megehetem a békát? – szólt közbe James.
- Apa! Te vagy az! – Albus ujjongva tartotta fel a Harry Pottert ábrázoló kártyát. A békával nem is törődött, egyszerűen apja nyakába ugrott. – Köszönöm!
- Jé, Piton tök morcos… - bírálta James a képet, miközben ide-oda mozgatta, hogy a varázsló csináljon végre valamit.
Perselus Piton az égnek emelte a tekintetét, és ujjaival ingerülten dobolt a kép szélén, mintha megalázónak tartaná, hogy ilyesmire kényszerítették.
- Apának meg feláll a haja… - csacsogott tovább James.
Albus Potter boldogan kapta ki méltatlankodó bátyja kezéből a képeket és már szaladt is, hogy betegye őket a gyűjteményébe.
- Nem is fújod el a gyertyát? – kiáltotta utána csalódottan James, majd vállat vont. Kihasználta, hogy éppen nem figyel senki és ujját a krémes édességbe fúrta. Aztán a kezét is bevetette.
Percek múlva egy nagy lyuk árulkodott róla, hogy James Sirius Potter a tiltás ellenére, bizony megkóstolta öccse tortáját.


*


- Szóval, mennyi a kár? – kérdezte Draco Malfoy a Mágikus Játékok és Kacatok vezetőjét.
- Több ezer galleon, uram – válaszolta a férfi. – Kezdjük az agyonnyomott békákkal, aztán jönnek a megolvadtak, majd a széttörtek, és azok, amik elugráltak…
Az elegáns, szőke férfi sóhajtva túrt a hajába.
Az a nyavalyás Potter!
- Mit tegyünk, uram? – érdeklődött alázatosan a gyár igazgatója. – Hova küldjem a számlát?
Malfoy tekintete ravaszul megcsillant.
- Sehová, majd én elrendezem. De cserébe, tegyen meg nekem valamit.
- Bármit, uram! – vágta magát vigyázzba a férfi.
- A Harry Potter kártya… Kerüljön bele minden nap legalább húszezer békába.
- De… de hát, uram… - hebegte a férfi. – Akkor már nem lesz ritka…
- Tudom – válaszolta Draco Malfoy egy diadalmas vigyor kíséretében.




Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=101221