Új élet:

írta: Ero

A fekete hajú férfi szemöldök ráncolva nézett az előtte fortyogó üstre. Minden reménye ebben a bájitalban volt. Már évek óta kísérletezett vele, és végre sikerült áttörést elérnie. Ajkán halvány mosollyal eloltotta az üst alatt a lángot, egy pálcaintéssel rendet tett a laborban, és a hálószobájába indult. Éjfél elmúlt, a házban sötétség honolt, csak a nappali kandallójában égett a tűz. Az ajtóban megtorpant, és csendesen a nappaliba osont. Aggódva ráncolta össze a homlokát, ahogy a kanapén szuszogó alakra nézett. A tűz fénye lágyan ölelte körbe a vékony testet, megcsillanva a barna hajon. Holnap este telihold, nem lett volna szabad ilyen sokáig magára hagynia. Bűntudat mardosta a lelkét, miközben lassan a kanapéhoz lépett, óvatosan a karjaiba vette alvó kedvesét, és a lépcső felé indult.

- Per'sus? - törte meg a csendet az alig hallható motyogás.

- Minden rendben, Remus, aludj csak! - suttogta, miközben gyengéden az ágyra fektette a barna hajú férfit. Egy pálcaintéssel pizsamává alakította Remus ruháit, betakarta őt, majd a fürdőszobába indult, hogy ő is lefeküdhessen végre. Miután végzett, még benézett a gyerekszobába. Mosolyogva állt az ágy mellett, és szívében fájdalommal figyelte az ott alvó ötéves kisfiút. Megigazította rajta a takarót, majd gyengéden félresöpört a homlokából egy rakoncátlan, fekete hajfürtöt, felfedve ezzel a gyermek homlokán lévő villámalakú sebhelyet. Az utóbbi időben keveset tudott vele lenni, de végre elkészült a munkájával, így ezentúl több időt tud a családjával tölteni.

- Álmodj szépeket, Harry! - suttogta, majd egy utolsó pillantással elhagyta a gyerekszobát. Halkan a hálószobába osont, és a mélyen alvó Remus mellé feküdt. A barna hajú férfi, mintha megérezte volna a jelenlétét, álmában felé fordult, és átölelte a karjával. Perselus ajkán halvány mosollyal aludt el.



Egy hangos sikolyra ébredt. Pálcáját a kezében fogva ugrott fel az ágyról. Egy gyors oldalt pillantásból rájött, hogy Remus is hasonlóan harcra kész volt. Újabb sikoly dermesztette meg a levegőt, mire mindketten a hang irányába futottak. Megrettenve torpantak meg a gyerekszoba ajtajában. Egy pillanattal később Perselus fényt gyújtott, Remus pedig az ágyhoz sietett, és felvette a rémálomtól szenvedő gyereket. Szorosan magához ölelte az izzadságtól csatakos kis testet, miközben csendesen beszélt hozzá.

- Shh, minden rendben, Harry! Itt vagyok, nem bánthat senki! - Perselus hozzájuk lépett, és szomorúan rámosolygott a párjára. Remus megérezte, amint Harry megmerevedik a karjában, majd hirtelen zokogni kezd.

- Sajnálom! Sajnálom!

Remus körkörösen simogatta a kis hátat, miközben semmiségeket suttogott neki. Harry lassan megnyugodott az őt ölelő karokban. Remus kérdőn rápillantott a fekete hajú férfira, aki mosolyogva rábólintott a néma kérdésre, majd Harryvel a karjaiban a saját hálószobájukba indult. Lassan lefektette a kisfiút az ágy közepére, majd ő is mellé feküdt. Betakarta magukat, és mély álomba merült. Perselus az ajtóban állva nézte a két csendesen szuszogó alakot. Csendesen megfordult, és a lépcsőn lesétálva a dolgozószobájába ment. Harry rémálma kiverte a szeméből az álmot, tudta, hogy ma már úgysem fog aludni. Egy pálcaintéssel meggyújtotta a tüzet a kandallóban, és egy pohár whiskyvel a fotelbe ült. A kisfiú egy hónapja, amióta elhozták őt a rokonaitól, folyamatos rémálmoktól szenved. Amikor a Potter családot elárulta a titokgazdájuk és Voldemort megölte őket, a kis Harry végleg legyőzte őt. Albus Dumbledore, a Potter család titokgazdája, az Azkabanba került árulásért. Mielőtt elkapták volna, Dumbledore megölte Siriust és ismeretlen helyre vitte a Kis Túlélőt. Senki nem tudott semmit az alig egy éves kisfiúról. Remus és Perselus mindent megtettek, hogy megtalálják. Közel négy évükbe telt, mire sikerült őt felkutatni. Perselus Azkabanba tett egyik látogatása során a volt igazgató motyogásából sikerült egy címet kivennie. Amint elhagyta a börtönt, a megadott címre hoppanált. Amikor Perselus meglátta a szinte csontsovány, apró gyermeket, egy percig sem habozott. Felkapta a rémült kisfiút, és elhoppanált a Privet drive-ról. Beletelt néhány napba, amíg Harry megszokta az új környezetét, és beilleszkedett a két férfi életébe. Remus mindent megtett azért, hogy a fekete hajú kisfiú minél hamarabb elfelejtse a rokonai bánásmódját, de a rémálmok szinte minden éjjel visszatértek.

Az ablakon beszűrődő napfény magára vonta a fekete hajú férfi figyelmét. Perselus egy korttyal eltüntette a maradék whiskyjét, felállt a fotelből, és a laborjába indult. Az este elkészült bájitalnak mostanra már ki kellett hűlnie. Gyorsan kiadagolta a bájitalt, egy fiolányit elküldött a minisztériumba, hogy az engedélyezés után forgalomba lehessen hozni, majd a konyhába ment, hogy reggelit készítsen. Miközben az asztalt terítette, a tekintete az ajtó felé rebbent, és szélesen mosolyogva, az ajtóban álló kisfiúra nézett.

-Jó reggelt, Harry! Jól aludtál? - kérdezte az álmosan pislogó gyerektől, miközben egy bögrébe kakaót öntött. Harry lassan az asztalhoz sétált, leült az egyik székre, és onnan válaszolt.

- Jó reggelt! Sajnálom, hogy kitúrtam az ágyából, uram! - suttogta lehajtott fejjel. Perselus mélyet sóhajtott, hozzá lépve leguggolt a széke mellett, és gyengéden maga felé fordította a fejét.

- Harry, már megbeszéltük, hogy nem kell uramnak szólítanod. A nevem Perselus, és szeretném, ha így hívnál. - Lágyan elmosolyodott, miközben az ideges Harryre nézett. - Valójában nem túrtál ki az ágyamból. Remus és én döntöttünk úgy, hogy ott aludj. De még nem válaszoltál a kérdésemre. Jól aludtál?

- Igen, köszönöm - válaszolta a félénken Harry, majd egy apró mosolyt villantott az előtte guggoló férfira. Perselus megsimogatta a mindig kócos fekete fürtöket, és az ajtó felé nézett. Mosolya kiszélesedett, amikor meglátta a lazán ajtókeretnek támaszkodó Remust.

- Jó reggelt, Remus!

- Jó reggelt! Isteni illatok vannak - lépett beljebb a barna hajú férfi, és egy csókot nyomott szerelme arcára. Leült az asztalhoz, öntött magának egy csésze teát, és mosolyogva nézte, ahogy Perselus rántottát és pirítóst pakol Harry tányérjára. Annyira türelmes a kisfiúval, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, akit tizenegy éves korában megismert.

Miután befejezték a reggelit és elpakoltak, egy-egy csésze teával a kezükben a nappaliba mentek, hogy a kandalló előtt elfogyasszák, miközben mosolyogva nézték a dohányzóasztalnál lelkesen rajzoló kisfiút. Perselus letette a csészéjét, Remus felé fordult, és halkan megszólalt.

- Remus, van egy meglepetésem. - A hangja remegett az idegességtől. Zaklatottan a hajába túrt, és gondolatban ezerszer elátkozta magát, amiért belevágott ebbe. Nem volt benne biztos, hogy sikerülni fog, és nem akart Remusnak csalódást okozni. Igaz, hogy a tesztek szerint hatásos lesz a vérfarkas-kór ellen, de nem lehetett benne teljesen biztos. A barna hajú férfi megérezte a társa idegességét, óvatosan megfogta a kezét, és lágyan rámosolygott.

- Perselus, minden rendben?

A fekete hajú férfi mély levegőt vett, majd a párja szemébe nézett. Remegett a gyomra az idegességtől.

- Az utóbbi időben nem sok időt töltöttem veletek, mert egy kísérleti bájitalon dolgoztam - kezdett bele idegesen. Remus érdeklődő arccal figyelte, már egy ideje nagyon kíváncsi volt, hogy min is dolgozik ennyire elmélyülten a párja. - De tegnap sikerült végre befejeznem. Minden teszt, amit elvégeztem, az bizonyítja, hogy valóban hatásos lesz. Tegnap este elküldtem a mintát a minisztériumba.

- Ez nagyszerű hír, Perselus! - mondta mosolyogva a barna hajú férfi, miközben letette a csészét az asztalra, és szomorú mosollyal ránézett az asztal túloldalán homlokát ráncoló kisfiúra. Gondolatai elkalandoztak az elmúlt évek felé. Még nem sikerült teljesen feldolgoznia a barátai halálát és Dumbledore árulását. Szerencsére Perselus mindig mellette állt, és a mogorva bájitalmester tartotta benne a lelket. Az évek során már a reményt is feladta, hogy valaha is megtalálják Harryt. De Perselus egy percig sem adta fel, és rendszeresen bejárt az Azkabanba, hátha Dumbledore elárul valamit a fiúról. Remus legszebb perce volt, amikor meglátta az ajtón belépő fekete hajú férfit a karjában tartott gyerekkel. Minerva McGalagony hathatós segítségével elindították Harry örökbefogadását.

Harry megérezte, hogy nézik, és felnézett az őt figyelő barna hajú férfire. Ajka szégyenlős mosolyra húzódott, majd visszafordította a figyelmét az előtte lévő papírra.

- Lassan megszokik minket - vonta magára csendesen a barna hajú férfi figyelmét Perselus, és lágyan megfogta a kezét. - Van már valami hír Minervától?

- Még semmi! - sóhajtott egy nagyot Remus. - Remélem, hogy minden rendben lesz.

- Minden rendben lesz, ne aggódj, Remus! - Perselus legnagyobb döbbenetére egy apró kéz vonta magára a figyelmét. Lágyan rámosolygott az előtte zavartan toporgó, papírt szorongató kisfiúra. Előre hajolva az ölébe ültette a gyereket, és derűsen nézett az aggódó arcra.

- Ezt neked rajzoltam - nyújtotta át a rajzot Remusnak -, hogy ne legyél olyan szomorú.

- Köszönöm! - vette át a rajzot, majd mosolyogva felállt. - Ki is teszem a kandallópárkányra. Szeretnél segíteni?

Perselus mosolyogva nézte a két ügyködő alakot, majd felállt a kanapéról, összeszedte a teáscsészéket és a konyhába ment. A mosogatóhoz lépett, és csendesen elmosogatta az edényeket.

Miután végzett, visszavonult a dolgozószobájába, hogy megírjon néhány levelet, és befejezze a cikket a Havi bájitaltan magazinnak a legújabb kutatásáról. A délutánt a kertben töltötték, ahol boldogan figyelték a lelkesen hintázó kisfiút. A bájitalmester bármit megtett volna, hogy boldog gyerekkort biztosítson a kisfiúnak. Tudta, hogy Remus is ezt szeretné.

A vacsorát hármasban készítették el, miközben Perselus és Remus iskoláskori történetekkel szórakoztatták a gyereket. Vacsora után a nappaliban telepedtek le egy-egy csésze teával a kezükben. A bájitalmester arcán halvány mosollyal hallgatta, amint a barna hajú férfi a szüleiről mesél a kisfiúnak.

Éppen végzett a konyha rendbetételével, amikor egy tompa puffanás és egy sikoly vonta magára a figyelmét. Berohant a nappaliba, ahol meglátta a kandalló előtt eszméletlenül fekvő Remust és a mellette zokogva térdeplő Harryt.

- Apu, ébredj! - rázta gyengéden Remus vállát. Perselus hozzájuk sietett, leguggolt melléjük, és gyorsan elvégzett egy diagnosztikai bűbájt. A megkönnyebbüléstől mélyet sóhajtott, majd átölelte a zokogó gyereket.

- Shh, minden rendben. Nincs semmi baj, csak nagyon gyenge, gyere, fektessük le, rendben?

Harry bólintására lassan felállt a földről, és az ernyedt testet felemelve, nyomában a kisfiúval, a hálószobába ment. Egy intésére azonnal meggyulladtak a gyertyák. Óvatosan lefektette Remust az ágyra, betakarta, majd a gyerekhez fordult.

- Vigyáznál rá, amíg visszajövök?

- Igen, el sem mozdulok, megígérem! - válaszolta Harry komolyan, miközben az ágyra mászott a mélyen alvó férfi mellé. Perselus rámosolygott, és az ajtón kilépve a dolgozószobájába sietett. A kandallóhoz lépett majd egy marék hop-por beszórása után bekiáltotta a címet.

- Roxfort, gyengélkedő!

Türelmetlenül várt, hogy megjelenjen a Roxfort javasasszonya.

- Mi történt, Perselus?- kérdezte aggódva a smaragd lángokban megjelenő boszorkány.

- Át tudnál jönni, Poppy? Remus elájult, szükségem lenne a segítségedre!

- Már megyek is! - válaszolta az asszony, és átlépett a smaragd lángokon. - Mi történt?

- Remus egyre nehezebben viseli az átalakulást - sóhajtott egy nagyot Perselus -, elájult a gyengeségtől. Már a Farkasölőfű főzet sem sokat segít neki. Attól félek, hogy, ha továbbra is ennyire nehezen viseli, akkor nem sokáig marad köztünk. Az utóbbi időben belevetettem magam a kutatásba, és tegnap végre befejeztem a bájitalt. Már a Minisztériumba is elküldtem a mintákat.

- Milyen bájital ez, Perselus? - kérdezte Poppy izgatottan.

- Gyógyír a vérfarkas-kórra - válaszolta a férfi mosolyogva. Az idős boszorkány a melléhez kapott, és bele rogyott a háta mögött lévő karosszékbe.

- Ez biztos?

- Igen! Azért hívtalak ide, hogy figyelj Remusra, miután megitattam vele a bájitalt. Nem akartam a Roxfortba vinni, nem biztos, hogy jót tenne neki egy utazás. Segítesz? - nézett reménykedve a boszorkányra. Minden reménye ebben a bájitalban, és a boszorkányban volt.

- Persze, hogy segítek, menjünk! - állt fel tettre készen az asszony.

- Köszönöm! - pillantott hálásan a boszorkányra, majd az íróasztalhoz lépett, felkapott egyet az ott sorakozó üvegcsékből és a hálószobába indult. Az ajtóban megtorpanásra késztette a látvány. Harry Remus mellett ült az ágyon, és halkan mesélt az eszméletlen férfinak, miközben a haját simogatta. Szelíden ránézett a mellette álló boszorkányra, majd belépett a szobába. Poppy könnyes szemmel figyelte az előtte zajló jelenetet.

- Harry, már itt is vagyok. - mosolygott a fekete hajú kisfiúra. - Minden rendben?

- Igen! - válaszolta megszeppenten a kisfiú, és elhúzódott Remustól, miközben az ajtóban álló boszorkányra nézett.

- Ő itt Madam Pomfrey, azért jött, hogy Remust megvizsgálja - magyarázta türelmesen a gyereknek. Harry bólintott, majd visszafordult a barna hajú férfihoz. Madam Pomfrey belépett a szobába, és néhány pálcamozdulattal megvizsgálta az eszméletlen férfit.

- Nos, a kimerültségen kívül semmi baja nincs.

- Beadhatom neki a bájitalt? - tette fel Perselus az őt foglalkoztató kérdést.

- Igen, de jobb lenne, ha Harry nem lenne itt ma éjszaka, csak hogy biztonságban legyen, ha mégsem működne a dolog.

- Igazad van, Poppy, megyek, és megkérdezem Minervát, hogy átvihetem-e hozzá - indult el Perselus az ajtó felé, de egy vékony hang megállásra késztette.

- Ne, kérlek! Szeretnék itt maradni, kérlek! Ne küldj vissza Dursleyékhez, megígérem, hogy nagyon jó leszek! Kérlek!

A bájitalmester visszament az ágyhoz, és felemelte a zokogó gyereket. Szorosan magához ölelte, és csendesen beszélni kezdett hozzá.

- Dehogy küldelek vissza. Örülök, hogy itt vagy velünk. Emlékszel, hogy megígértem, soha többé nem kell visszamenned oda? - kérdezte a csendesen szipogó gyereket. Egy apró bólintásra tovább folytatta. - Soha nem szegem meg az ígéreteimet. Csak biztonságban szeretnélek tudni. Tudod, hogy Remus vérfarkas, és ez mivel jár. - Újabb bólintást, és egy halk "igen„-t kapott válaszul. Örült neki, hogy Harrynek mindent elmondtak, amit tudnia kellett róluk és a varázsvilágról. - Készítettem egy bájitalt, amitől meggyógyul, de nem főztem meg a Farkasölőfű főzetet. Ha a bájital nem használ, akkor veszélyben lehetsz.

- De akkor te is veszélyben leszel - emelte fel riadtan a fejét Harry. - És Madam Pomfrey is.

- Ne aggódj, Harry - lépett közelebb a javasasszony -, Perselusszal meg tudjuk védeni magunkat. Ami azt illeti, Perselus nagyon erős varázsló, de Remus kap egy kis Álommentes altatót, így szépen végigalussza az éjszakát.

- Akkor jó! Én is szeretnék itt maradni, kérlek!

- Rendben, maradhatsz, de csak akkor, ha megígéred, ha bármi baj történik, azonnal átmész a szobádba, és ki sem jössz onnan reggelig - nézett komolyan Harryre a bájitalmester.

- Megígérem! - válaszolta komolyan a gyerek, miközben elhelyezkedett az ágyon Remus mellett.

Perselus ránézett a javasasszonyra, majd az ágyhoz lépett, és az eszméletlen férfi gyomrába varázsolta a bájitalt.

- Már csak várnunk kell. Poppy, megkínálhatlak egy csésze teával?

- Nem, köszönöm - felelte a boszorkány, majd hirtelen a karjához kapott, és felhúzta a talárja ujját. Arca aggodalomról árulkodott, ahogy a mágikus karórájára nézett. - Most mennem kell! Bevittek a gyengélkedőre egy súlyosan sérült gyereket. Boldogulni fogsz egyedül?

- Persze, Poppy, menj csak, ő most fontosabb!

- Ne vigyem magammal Harryt?

- Nem kell, köszönöm, megleszünk!

- Azonnal értesíts, ha történik valami!

- Persze, Poppy!

- Rendben! Vigyázz magatokra. Reggel pedig átjövök, és megnézlek benneteket! - ígérte meg a boszorkány, miközben lesietett a lépcsőn. Perselus a dolgozószobájába kísérte a nőt, majd hop-port szórt a tűzbe, és nézte, amint a boszorkány távozik. Miután kihunytak a zöld lángok, a konyhába indult, majd egy csésze kávéval és egy tányér szendviccsel a kezében visszatért a hálószobába. Az ajtóban megtorpant, és mosolyogva nézte a laposakat pislogó fekete hajú kisfiút, aki egy percre sem vette le a szemét a barna hajú férfiről.

- Harry, miért nem alszol, már nagyon késő van? - kérdezte a szobába belépve.

- Itt szeretnék maradni - ásított egy nagyot a kisfiú.

- A kettő nem zárja ki egymást! - válaszolta Perselus, miközben az éjjeliszekrényre tette a kávéscsészét és a tányért.

- Rendben! - adta meg magát fáradtan Harry. Óvatosan elhelyezkedett az ágyon, hogy ne zavarja az ágy túloldalán alvó férfit. Szívébe melegség költözött, amikor a bájitalmester betakargatta.

- Jó éjszakát, Harry! - mosolygott a kisfiúra Perselus, miközben figyelte, ahogy elalszik. Lassan átsétált az ágy másik oldalára, egy pálcaintéssel odahívta az egyik kényelmes fotelt, és csendesen leült. Eddig minden rendben volt. Remus nyugodtan aludt. A telihold lassan felkúszott az égre, bekukucskálva az ablakon. Sápadt fénye az ágyra esett, megvilágítva a két csendesen szuszogó alakot. Perselus hálát rebegett, amiért Remus meg sem moccant a rávetülő holdfénytől. Remény költözött a szívébe, máskor ilyenkor már elkezdődött az átalakulás, de ma este minden nyugodt és csendes volt.

Gondolatai elkalandoztak az elmúlt évek felé. Eszébe jutott egy vörös hajú kislány, aki a nővérével mindig abba a parkba járt, ahová ő is. Sokáig csak csendben figyelte őket. Lilyvel való barátsága akkor kezdődött, amikor először mutatkozott meg a kislányban a varázserő. Mind a ketten nagyon izgatottak voltak, amikor megkapták a roxforti levelet. Perselus elmosolyodott magában, ahogy felidézte a beosztási ceremóniát. Lilyvel egymás kezét szorongatták, miközben vártak a beosztásukra. Már akkor is feltűnt neki a vékony, komoly tekintetű, barna hajú kisfiú, aki nem messze állt tőlük. Bár a lánnyal más-más házba osztotta őket a süveg, a barátságuk megmaradt. Lily állhatatossága bebizonyította a többi griffendélesnek, hogy a sovány, rosszul öltözött kisfiúban több van, mint elsőre látszik. Első évük végére Perselusszal megtörtént az, amire soha nem számított: Lilyn kívül is lettek barátai. Második évükben ők öten James Potter, Sirius Black, Remus Lupin, Lily és Perselus szinte minden idejüket együtt töltötték.

Egy idő után kezdte őket egyre jobban érdekelni, hogy hová tűnik el Remus minden hónapban néhány napra. Addig nyaggatták a barna hajú fiút, amíg szégyenkezve bevallotta nekik a legféltettebb titkát. Remus legnagyobb meglepetésére barátai nem fordultak el tőle, hanem ott segítettek neki, ahol csak tudtak. Teljes titokban tanulták az animágiát, miközben az RBF vizsgára készültek. Egy hosszú beszélgetés után Lily és Perselus feladták az animágiát és belevetették magukat a bájitalkutatásba. Hatodévük végére Jamesnek és Siriusnak sikerült elsajátítani az animágiát, míg ő és Lily továbbfejlesztették az Erősítő főzetet, így Remus hamarabb erőre kapott a telihold után.

Perselus előrébbhajolt ültében, és lágyan végigsimított a szeretett arcon. Ma is élénken él az emlékezetében, amikor rájött, hogy többet érez a barátja iránt, mint barátság. Nagyon megrémült, mert nem akarta elveszíteni a fiú barátságát. Nem tudta, hogy mit tehetne, ezért elkezdte kerülni őket. De a többieket nem olyan fából faragták, hogy hagyják magukat. Amikor James és Sirius beszorították a könyvtár melletti sarokba, nem volt számára menekvés, be kellett vallania a megváltozott érzéseit. Legnagyobb megdöbbenésére a barátai elnevették magukat, majd a karjánál fogva elrángatták a Szükség Szobájába, ahová be is zárták. Nem sokkal később nyílt az ajtó, és Remust lökték be rajta. Egy „ Beszéljétek meg végre! " felkiáltással később ismét bezáródott az ajtó. Mire délután kiengedték őket, addigra mindent megbeszéltek, és végre egy párt alkottak. Hetedévükben Lily és James is összejöttek végre. Addigra Voldemort fenyegetettsége egyre nagyobb lett. A Roxfort befejezése után James, Sirius és Remus Aurorképzőbe mentek továbbtanulni, míg Lily gyógyítónak, ő pedig bájitalmesternek tanult tovább. Lily és James esküvője után boldogan költöztek be Remusszal egy apró lakásba. Harry születése után mindannyian elvégezték a Fideliust, hogy biztonságban legyenek. De Jamest és Lilyt elárulta Dumbledore, így Voldemort megölte őket. Szerencsére Harry túlélte a találkozást, a róla visszapattanó átok azonban megölte a Sötét Nagyurat. A varázsvilág fellélegezhetett.

Nem tudta, hogy mikor aludhatott el, de halk beszélgetésre ébredt. Lassan kinyitotta a szemét, és a pillantása az ágyra esett, ahol meglátta Remust, amint halkan beszélget Harryvel. Felkelt a fotelből, az ágyhoz lépett, és egy diagnosztikai bűbáj elvégzése után szélesen elmosolyodott.

- Jó reggelt, Remus, Harry! - üdvözölte őket mosolyogva. - Jól aludtatok?

- Jó reggelt! - köszönt Harry szégyenlősen. - Igen, köszönöm. Minden rendben van?

- Igen, Harry, minden rendben!

- Ez azt jelenti, hogy Remus meggyógyult? - A kisfiú szemei reménykedve csillogtak. Remus értetlenül nézett egyikükről a másikukra.

- Igen, Harry, Remus meggyógyult! - nevetett fel hangosan a bájitalmester. Megkönnyebbült, hogy végre vége annak a rémálomnak, amiben a szerelmének gyerekkora óta élnie kellett.

- Ez, igaz? - kérdezte remegő hangon a barna hajú férfi. Nem merte elhinni, amit most hallott. Annyi szenvedés után végre szabad lehet?

- Igen, Remus, igaz. Meggyógyultál végre. Szabad vagy! - válaszolta Perselus. Könnyes szemmel figyelte a barna hajú férfit. - Harry, magunkra hagynál minket egy kicsit?

- Persze! Örülök, hogy jól vagy! - mosolygott a kisfiú az ágyban fekvő férfira, majd kisétált a szobából és becsukta az ajtót.

Remus eddig tudta tartani magát. Zokogva borult a fekete hajú férfi nyakába. Fél órával később Madam Pomfrey így találta őket, amikor egy tálca szendviccsel és teával belépett a szobába. Gyorsan leellenőrizte Remus állapotát, majd miután mindent rendben talált, csendben elhagyta a szobát. A nappaliba ment, ahol Harry a kanapén üldögélt.

- Most már felmehetsz!

Harry felugrott a kanapéról, és a lépcsőn felrohanva a szobába ment. Az ajtóban megtorpant, és aggódva nézte a két férfit, akik egy levelet szorongatva ültek egymás mellett. Szemükből könny szivárgott, de boldogan mosolyogtak.

- Mi történt? - kérdezte aggódva, miközben óvatosan beljebb osont. Remus felnézett az idegesen toporgó kisfiúra, magához intette és az ölébe ültette őt.

- Most érkezett ez a levél a Minisztériumból.

- Vissza kell mennem Dursleyékhez? - nézett riadtan a két férfira a kisfiú. - Nem akarok visszamenni. Itt akarok maradni veletek. Kérlek, hadd maradjak itt! Megígérem, hogy nagyon jó leszek, kérlek!

- Nem kell visszamenned oda - felelte gyorsan Perselus, és letörölte a kisfiú arcáról a könnyeket. - Ez a levél arról szól, hogy itt maradsz. Mostantól kezdve mi hárman egy család vagyunk.

Legnagyobb meglepetésére Harry sírva a nyakába vetette magát.

- Köszönömköszönömköszönöm!

Perselus ránézett a mellette, mosolyogva ülő férfira, aki lágyan simogatta a zokogó kisfiú haját. Remus megérezte, hogy nézik, és felpillantott az őt figyelő ónix szempárba.

- Szeretlek, Perselus!

- Én is szeretlek téged, Remus!

Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=110554