Vérszerződés: Átkelés

írta: Nezumi

Tom, amikor magához tért, egy hatalmas kapu előtt találta magát, amelyet koponyák és démon faragványok díszítettek. A közeli, hatalmas oszlopok tetején égő tűz adott elég fényt ahhoz, hogy a kapu fölötti feliratot el tudja olvasni. Ez állt ott cikornyás betűkkel:

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”


Tom kínjában elnevette magát, majd hirtelen nyílni kezdtek a hatalmas kőszárnyak, ő pedig elhátrált két lépést, nehogy elsodorják. Nem látott át a túlsó oldalra, teljes volt a sötétség a kapun túl. Hátra nézett, de csak annyit észlelt, hogy egy óriási szirten lehet, alatta pedig a hatalmas üresség és talán a purgatórium. Onnan csak egy út vezetett, mégpedig befelé. Vett egy nagy levegőt, aztán határozott léptekkel elindult. Amint elnyelte a sötétség, majd becsukódott mögötte a kapu, hamarosan fény gyúlt. Egy hosszú, faragott kőfolyosón találta magát. Nem természetes volt, és nem is mágiával készítették. A földön apró tüzek égtek, azok nyújtottak fényt végig a járatban.
Pár méterre előtte pedig egy elég csalódottnak látszó démon tömeg állt. Páran hangot is adtak nemtetszésüknek. Az ő kezében pedig abban a pillanatban megjelent egy sötét nyelű kasza. Élén megcsillant a fény, aztán mintha végigszaladt volna rajta.

– Szívesen láttalak volna a bugyromban, de úgy tűnik, máshoz kerültél – szólalt meg a tömegben egy számára ismerős hang, majd szétnyílt a tömeg és Paimon lépett elő.
– El tudom képzelni, milyen szívesen látott volna mindannyiótok. Sajnálom, hogy csalódást kellett okozzak – mondta Tom szarkasztikusan, miközben két kezébe fogta a kaszáját. Inkább dolgozik a Halálnak, minthogy ezek kezére kerüljön.
– Úgy bizony! Úgyhogy kérem szépen a jussomat. Gyerünk, mindenki, én nyertem! – kiáltotta a tömeg mögül egy mély férfi hang, ami hirtelen ismerős volt neki.
– Na igen, az öreg most elég gazdaggá vált – szólalt meg mellette Paimon, miközben vigyorogva figyelte a csalódott arcokat.
– Az öreg? – kérdezte értetlenül Tom, felé fordítva a fejét.
– A Halál! Ne mondd, hogy máris elfelejtetted a munkaadód hangját – mondta felvont szemöldökkel Paimon.
– Az előbb nem éppen így nézett ki – jegyezte meg Tom, miközben végigmérte a körülbelül két méter magas, rövid sötétbarna hajú férfit, amint a démonoktól szedte el a nyereményét.
– Az csak egy kis trükk, szépségem – mondta a Halál, egy pillantást vetve feléjük. – A rajtam lévő köpeny nem egyszerű köpeny. Azt a célt szolgálja, hogy ráijesszek a halandókra, amit egyébként nagyon élvezek – felelte, és rákacsintott Tomra.
– Vettem észre – morogta az orra alatt Tom. – Egyébként mire is fogadtatok?
– Én semmire. Viszont volt két lehetőség. Az egyik, hogy a Kapu büntetésül valamelyik bugyorba száműz, a másik pedig, hogy nem kapsz büntetést. Mivel ezt mindenki kizártnak tartotta, csak a Halál nyert az egészen – felelte Paimon, megvonva a vállát.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy a Halál rám fogadott? – kérdezte Tom, és képtelen volt hinni a fülének. Ennyire biztos volt benne, hogy szolgálni fogja?
– Egyébként van más nevem is – mondta eléjük lépve a férfi, miközben egy már elég kövér tarisznyába dobálta az utolsó pénzérméket is. – Azrael vagyok.
– Azrael? Mint a halál angyala? Nem Isten mellett lenne a helyed? – kérdezte Tom felvont szemöldökkel.
– Nos, igen. Elég sok névvel illetnek. Pártatlan vagyok, ami pontosan azt jelenti, hogy nem parancsol nekem senki. A purgatórium a fő helyem, ahonnan én küldöm tovább a holtakat. Persze megeshet, hogy valakit örök várakozással büntetek. A révész csak a pokolban létezik, ő szállítja a bugyrokba a lelkeket. Vele is össze szoktak keverni, de még csak nem is hasonlítunk – mondta elmosolyodva a férfi.

Hamarosan morajlás hallatszott a démonok felől. Arra figyelt, amikor szétvált a tömeg, majd megpillanthatták Lucifert. A karjában pedig ott tartotta a már felöltöztetett, fekete takaróba bugyolált fiukat.

– Gyökeret eresztettél? Gyerünk! – mondta vigyorogva a Halál, aztán hátba vágta Tomot, aki kibillenve az egyensúlyából előre bukott, miközben lépett egyet. Szúrósan nézett hátra a férfira, majd elindult Lucifer felé. Megállt előtte, és felnézett rá. Tekintete végigsiklott a sötét, vastag szarvakon, mielőtt a szemébe nézett volna.
– Tetszik az új kiegészítőd – felelte Tom elmosolyodva. Lucifer beletúrt a hajába, és mélyen megcsókolta. Tom egyik karjával átkarolta a nyakát, vigyázva, hogy a testük között ne nyomja össze kisfiukat. Végül elhúzódott Lucifertől, majd átvette a kicsit a karjába. – Szia – mondta mosolyogva nézve a kicsi érdeklődő tekintetébe. – Adtál neki nevet?
– Lucasnak hívják – felelte Lucifer, miközben Tom ujját megfogta Lucas. Ekkor Gaap jelent meg a Pokol ura mögött, majd megköszörülte a torkát.
– Elnézést, hogy megzavarom az átkelést, de talán nem ártana a magánlakosztályban folytatni ezt. A démonoknak ideje visszatérniük a helyükre. Tom Kaszásként fog szolgálni a Halálnak, ezt most már mindenki jól tudja... és még sok dolgunk van, Felség – mondta Gaap közelebb lépve hozzájuk. Lucifer bólintott felé, majd a démonaira nézett.
– Mindenki térjen vissza a bugyrába és a munkájához! A Kapu meghozta a döntést! – szólalt fel hangosan Lucifer.

A démonok csoportosan indultak el, némelyikük egy lángcsóvát követően tűnt el a helyszínről. Tom figyelte a mellette elhaladó démonokat. Nem mindegyiknek tetszett, hogy nem büntetheti meg. Ő viszont nagyon is örült annak, hogy nem került a kezeik közé. Inkább a szolgálat, mint a kínzás és a szenvedés. Biztos volt benne, hogy sokan már eltervezték, miket fognak tenni vele. Még a hideg is kirázta a gondolattól. Nem akarta megtudni, hogy milyen kreatív kínzási módok juthattak eszükbe. Tom magához ölelte kisfiát, majd egy puszit nyomott a fejére és végigsimított az apró sötét hajfürtökön.

– Menjünk – mondta hozzá lépve Lucifer, miközben a dereka köré fonta a karját.

Tom felnézett rá, aztán Lucasra, és bólintott. Végigmentek a folyosón, és amikor kiértek, egy hatalmas hegyekkel és lávával körülvett területen voltak. Amikor elfordultak balra, Tom megpillanthatta a távolban a magasra nyúló tornyokat. Még olyan messziről is impozánsnak tűnt, pedig csak a faragványokat vagy a díszítőelemeket sem láthatta a kastélyon.
Egy széles úton mentek végig, amelyet mindkét oldalán koponyák díszítettek. A lávatavak nyugodtak voltak, csupán néha törték meg a felszínüket a keletkező buborékok.

– Azt hittem, ezek forróbbak – jegyezte meg Tom a tavakat figyelve.
– Ó, azok. Neked semmit sem árthatnak, éreznéd a fájdalmat, de nem halnál bele, már csak azért sem, mert halott vagy, és ráadásul kaszás – mondta Gaap, aki mögötte lépkedett.
– Köszönöm az ismeretterjesztést – felelte Tom elhúzva a száját.

Nem mintha meg kívánt volna fürdeni bennük. Csupán nagyobb hőmérsékletre számított ennyi láva közelében. Bár még így is elég melege volt. Lenézett a karjában nyugodtan fekvő kisfiára, aki időközben elszundított. Boldog volt, hogy vele lehet.

– Elkísérlek a szobánkba, aztán magadra kell hagyjalak egy időre. Fontos ügyeket kell elintéznem – mondta Lucifer rápillantva.
– Rendben, csak nyugodtan. Egyébként nem baj, ha veled maradok?
– Miért lenne baj? Azraelnek bejárása van a kastélyba is, de úgy is szólít majd téged, amint munkája van számodra – válaszolta Lucifer, majd megálltak a kastély hatalmas bejárati kapuja előtt, ami lassan kinyílt előttük, ők pedig beléphettek.

Egy hatalmas belmagasságú hallba érkeztek, amelyben két oldalt vaskos fekete márványoszlopok tartották a mennyezetet. Az oszlopfők a korinthoszi stílusra hasonlítottak. A felső szintre egy L alakú, díszes kőkorláttal rendelkező lépcsősor vezetett fel. Afelé indultak el. Amint felértek az emeletre, jobbra indultak el a folyosón. Festmények és fáklyák mellett haladtak el, néhol egy falikárpit is feltűnt. Végül a folyosó végén egy hatalmas, feketére mázolt, bronz díszítésű kétszárnyú ajtó előtt álltak meg.

– Helyezd magad kényelembe, nézz körül. Pár óra múlva visszatérek – mondta Lucifer, és miután megcsókolta eltűntek Gaappal.

Tom lenézett a karjában tartott, még szundító kisfiára, majd lenyomta a nehéz kilincset és belépett a tágas hálószobába. A helyiségben a fekete és a piros szín dominált a leginkább, bár fellelhető volt némi bronz és sárga árnyalat is. A padlót fekete, vastag szőnyeg fedte, a szoba középpontjában pedig egy hatalmas baldachinos ágy állt, ami sötét fából készült. Az ágy baldachinja fekete fátyol volt, ahogy az ágynemű is, viszont abban vörös minták látszottak. Tom közelebb ment, majd óvatosan lerakta az ágyra a kicsit.

Leült mellé az ágyra, és szusszantva egyet elheveredett mellette. Hirtelen fáradtnak érezte magát, és jól esett a puha ágyon elfeküdnie egy pillanatra. Oldalra fordította a fejét és elmosolyodott a szoba látványán. Látszott mindenhol, hogy Lucifernek mi is a két kedvenc színe. Mindenhol visszaköszönt, de nagyon jól mutatott. Visszanézett Lucasra, majd felült és keresni kezdte, hogy hova rakhatták az ételét. Biztos volt benne, hogy éhes lesz, amikor felébred. Ekkor vette észre a háta mögötti falnál a sötét fából készült, egyszerű babaágyat. Közelebb ment hozzá, és látta, hogy a belsejébe belevéstek valamit. Egy szöveg volt az egyik részen, amit nem értett. Úgy gondolta, hogy jó kívánság lehetett a hercegnek a démonok nyelvén. A másik részre egy fekete rózsa volt felfestve, ami köré egy kígyó tekeredett. Tom végigsimított a művészi véseten.

Viszont nem időzött fölötte sokáig. A babaágy mellett állt egy szekrény, amibe a kicsinek szánt holmikat pakolták, és itt talált is egy megtöltött cumisüveget. Magához véve visszatért az ágyhoz. A földre állította az üveget, aztán elfeküdt az ágyon és behunyta a szemét. Egy kicsit talán ő is pihenhet.

Nem tudta, hogy mennyit aludhatott, de kisfia sírására ébredt. A karjaiba vette, és miután tisztába tette, visszaült vele az ágyra, majd megetette. Szerencsésnek érezte magát, hogy a gyermekével maradhatott. Megszerette ezt az apró, törékeny kis lényt, ami benne növekedett. Az apját is megszerette, nem szívesen hagyta volna magára. Örült, hogy most nem kínokat él át valamelyik bugyorban, hanem itt lehet. A családjával. A szerelmével és gyermekükkel.

Mennyi minden változott azóta, hogy megtudta, hogy várja őt. Most már semmi pénzért nem vetetné el, pedig akkor minden porcikája azt kívánta. Örült, hogy Lucifer lebeszélte róla, hogy meggyőzte őt afelől, hogy jobb, ha megtartja. A hónapok előre haladtával egyre inkább kötődni kezdett hozzá, ezért bántotta volna az, ha nem láthatta volna. Fel akarta őt nevelni, mellette lenni az első lépéseinél, hallani az első szavát és látni, hogy milyen férfi lesz belőle. Volt mit örökölnie.
Tom félretette a kiürült cumisüveget, megtörölgette Lucas száját, aztán megbüfiztette.

Miután ezzel megvolt, befektette őt a kiságyába, egy cumit adott a szájába és a bölcsője szélén megtámaszkodva mosolyogva nézett le rá. Lucas kalimpált a kis vörös rugdalózójában, Tomot pedig boldogság járta át.

Végigsimított a kicsi fején, és felegyenesedett. Úgy döntött, hogy bemegy a mosdóba és vesz egy fürdőt, mielőtt Lucifer visszatérne. Mivel a szobából csak egy ajtó vezetett tovább, így biztos volt benne, hogy amögött fogja találni. Benyitott hát, és királyi látvány tárult a szeme elé. A földbe mélyesztett kádhoz vezető hat lépcsőfok fekete és vörös lapos, szabálytalan alakú kövekkel volt lerakva. Ugyanilyen színek voltak a padlón és a falon.

Becsukta maga mögött az ajtót, és ekkor vette észre a bal oldalán a vécét és a bronzos mosdókagylót, ami egy nagy kőtömbbe volt mélyesztve. Tom nekiállt levetni a ruháit, és miközben a lépcsőkön lépdelve a kádba tartott, a csapokból megindult a víz és pillanatok alatt megtöltötte a kádat meleg vízzel. Tom elmerült benne, majd hátát a peremnek döntötte, miközben lehunyta a szemét. Pár perc múlva felnyitotta pilláit, és kezeit felemelve nézte a tenyerében tartott vizet. Most dühösnek kellene lennie, hogy vesztett? Valahogy úgy érezte, hogy ez most így jó, ahogy van. Talán a baba miatt vagy esetleg Lucifer miatt. Tán mindkettő.

Megmosta az arcát, aztán elmerült a víz alá és onnan nézte a plafont. Őrjönghetne miatta, kiverhetné a balhét, de már felesleges. Örülhet, hogy egyáltalán a kínzást elkerülte. Bár Lucifer kínzásai is elegendőek voltak, még ha később a teste orvul el is árulta, és már a fájdalmas harapások is felértek egy gyönyörteli érintéssel. Abban biztos volt, hogy más gyötrésére nem reagált volna pozitívan. Sőt.

Felbukott a felszínre, hogy megmosakodjon, aztán kisétált a vízből és magához vette az előtte megjelenő fürdőlepedőt. Megtörölközött vele, és a dereka köré tekerte. Még vizes hajjal lépett ki a hálóba, ekkor találkozott a tekintete Luciferével, aki szintén akkor lépett be a helyiségbe. Forróság öntötte el a testét, ahogy a démon végigmérte őt, majd ajkait megnyalva nézett vissza a szemébe.

– Már végeztél is? – kérdezte Tom, miközben elindult az ágy felé, és érezte, hogy Lucifer követi minden mozdulatát
– Igen, pár papírmunka volt és két démon ügye. Csupa apróság – mondta a Pokol ura vágytól elmélyült hangon. Tom elmosolyodott, majd tovább húzva a férfi idegeit megszabadult a törölközőtől, hogy áttörölje vele nedves haját. Hallotta, ahogy a másik felmordul mögötte, és hamarosan maga mögött érezte őt.
– Incselkedsz? – kérdezte átkarolva a derekát, miközben a nyakához hajolva beszívta az illatát.
– Én? Dehogy! Ártatlanul öltözködöm – mondta Tom megfordulva az ölelésben, aztán bezárta ajkaik közt a távolságot. Lucifer karjai szorosabban zárták körbe, majd ledöntötte őt az ágyra.
– Ismerlek már, Tom Denem – felelte a démon, és egyik kezével végigsimított a combján, a másikkal pedig a feje mellett támaszkodott az ágyon. – Benned semmilyen ártatlanság nincs.
– Te már csak tudod – mondta Tom, miközben ujjai azon ügyködtek, hogy kibújtassák a gombokat a helyükről. Pillanatok alatt lemeztelenítette Lucifert, aki ezek után nem tétlenkedett. Minden egyes porcikáját felfedezte az ajkaival és a kezével, majd olyan gyengédséggel tette őt magáévá, mint eddig soha. A lassú, lágy ringatózás szinte már az őrületbe kergette Tomot, de annál másabb volt, mint az eddigi vad és szenvedéllyel teli együttléteik. Lucifer most minden egyes percét kiélveztette mindkettejükkel, mígnem egymás karjaiban, zihálva feküdtek kielégülten.
– Szóval ilyenre is képes vagy – cukkolta mosollyal az arcán Tom.
– Még szép – felelte Lucifer, aztán mélyen megcsókolta. Tom mosolyogva cirógatta az arcát, miközben abba a mély tekintetbe bámult, amiről mindig úgy gondolta, hogy a velejéig hatol, és nem titkolhat előle semmit.
– Szeretlek, démonom – mondta, és hangja suttogásnak hatott. Lucifer megfogta a kezét, aztán belecsókolt a tenyerébe.
– Én is szeretlek, szépségem – mondta magához ölelve őt. Tom mosolyogva húzódott közelebb hozzá, majd lehunyta a szemét. Eddig még sosem tapasztalt boldogság töltötte el őt a szavak hallatára. Semmiért nem akarta volna elcserélni ezt a pillanatot, ezért úgy döntött, hogy mélyen megőrzi magában.


Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=138982