The ashes of pride - A büszkeség hamvai: 2. fejezet

írta: Inata

GRBVjH0


2. fejezet

A Roxfort romokban hevert. Voldemortot legyőzték. A varázsvilág még alig tért magához, néhány hét telt csak el, de az iskola tanári kara és minden mostani, valamint volt diák, akinek csak akadt ideje, segített a Roxfort helyreállításában. Rengeteg törmeléket kellett eltüntetni, sok falat újra húzni. Annyi volt a teendő, és Eleonora is ott segített, ahol tudott. Perselusszal a pincét és a Mardekár házat igyekeztek renoválni néhány másik diák segítségével.
Perselus Piton nem keveseknek okozott hatalmas döbbenetet. A Harrynek átadott emlékek alapján, amit még a csónakházban adott neki, tisztázódott a helyzete a háború alatt. Most már nem volt kétséges senkinek sem, hogy végig Albus utasításait követte, de Lora maga is örömmel igazolta volna a saját emlékeivel. Perselus tárgyalása gyorsan zajlott, valahogy úgy tűnt senki nem akarja megkérdőjelezni Potter és a barátai szavát. Talán a legnehezebb a férfi számára az volt, hogy újra szemtől szembe kerüljenek Minervával. A nő úszott a bűntudatban, hogy még meg is átkozta a férfit. De élt, és jól volt. Mindez Lora érdeméből. Ő maga is jó munkát végzett Piton ellátásával, de a nő anyja, Eloise még másfél hétig náluk tartotta ágynyugalomra ítélve a férfit.

- Perselus, vissza fogsz még jönni tanítani ide? - Kérdőn pillantott oldalra a férfira, miközben épp az egyik keleti folyosóról tüntették el a törmeléket.

- Nem jövök. - A válasza gyors és határozott volt, ami egy kissé meglepte a lányt. Számíthatott volna rá. Figyelmesen hallgatta, ahogy a mentora tovább folytatta. - Amennyi jó, annyi rossz emlék is fűz ide. A diákokhoz pedig sosem volt igazán türelmem.

- Nyithatnánk együtt egy üzletet. - A gondolat már nem volt új keletű Eleonora fejében, csupán eddig nem mondta ki hangosan. Perselus egyik szemöldöke a magasba szaladt, a szája széle pedig egy nagyon aprót fölfelé mozdult.

- Még a RAVASZ-t sem tetted le, ahogy a bájitalmesteri vizsgát sem.

- Ne kötözködj, tudod, hogy amint lehet, leteszem a RAVASZ-t. A fiúk természetesen kihagyják, aurori állást kaptak, de Mione, Camille, Neville és én befejezzük a vizsgákat. Igaz, ezt az évet nem fogjuk megismételni. - Sunyi mosolyt villantott. - Még a tanoncod vagyok, nem? Szerintem amint lesz időnk rá, ezen könnyen segíthetünk. Mi ketten jól tudunk együtt dolgozni, gondold csak el! Egy csendes kis üzlet az Abszol úton, elkészítjük a bájital megrendeléseket, a maradék időben meg újakon dolgozunk. Most mi az, miért mosolyogsz így rám?

- Nem áll jól önnek, ha hadar, Mrs. Moreau. - A férfi játékos tekintete láttán Lora méltatlankodva fölnevetett, és megrázta a fejét. Hát persze, hogy hagyja itt csacsogni, míg próbálja meggyőzni a férfit, amikor Perselus már rég tudta, hogy beleegyezik a közös üzlet tervébe. Ez olyasvalami volt, amit mindketten szerettek volna, de a háború alatt sosem hozták szóba. Az emberek nem szőnek terveket, amikor az sem biztos, hogy megélik a másnapot, vagy a következő órát. - Gondolkodtam rajta az utóbbi napokban, hogy a vizsgák után szívesen tanulnék jogot is. Fred és George is sok tanácsomat megfogadták a Weasley Varázsvicc Vállalat kapcsán.

- Azért ne a Weasley ikrekből indulj ki, ha kérhetem… - A férfi szavaira csak megforgatta a szemét. Pereslus sosem fog megbékélni az ikrekkel, szerencsére a csata után Fred is meggyógyult. Molly azóta is süteményes kosarakkal árasztja el a Moreau rezidenciát hálája jeléül.

- A Papa is remek üzletember volt attól függetlenül, hogy átkokkal és rontásokkal foglalkozott, de olyan hamar meghalt… nem tudtam tanulni tőle semmit. A Mamát pedig nem érdekli túlzottan az ilyesmi. Valakinek foglalkoznia kellesz a család anyagi dolgaival, és ha üzletet akarunk nyitni az sem lesz olyan egyszerű.

- Néha könnyű elfelejteni, hogy belül ízig vérig aranyvérű boszorka vagy.

- Oui. - Pimaszul bájos módon mosolyodott el, és pukedlizett egyet. A mosolya egy pillanat múlva kicsit halványodott. - Apropó, az üzletről jut eszembe, nemsokára itt van a Malfoy tárgyalás is. Te ott leszel?

- Nem tudom, Luciusszal az utóbbi néhány évben nem volt a legjobb a barátságunk.

- Azt hiszem Harryék elmennek. Mrs. Malfoy segített neki a csata alatt, és még a Malfoy kúriában Draco is. Mr. Malfoynak egyszer már segítettem, és közben ő is megmentett engem. Azt hiszem szeretnék tanúskodni mellette, hátha az emlékeim enyhítenek valamit a tárgyaláson.

- Túl jószívű vagy. De ha így érzed helyesnek, akkor tégy belátásod szerint. Lucius az apja neveléseit és nézeteit követte, míg Draco a saját apjáét. Narcissa pedig próbálta egyben tartani a családot. - Lora felsóhajtott. Szerencsétlen család. Ilyenkor hálás volt érte, hogy a saját családja egyben volt, és mindenki más is, aki fontos volt a számára.

***************

Néhány nappal később valóban elment a tárgyalásra. Lesimított egy redőt, ami ott sem volt a sötétkék, elegáns és drága anyagú taláron. Az apró arany madaras bross, amit még Perselusnak adott oda zsupszkulcs gyanánt, most újra a talárjára volt tűzve.
Eleonora Moreau megjelenésére sosem volt panasz, a szülei talán nem ragaszkodtak görcsösen az aranyvérűek szokásaihoz a saját házasságuk alatt, de voltak dolgok, amit megköveteltek. Az édesanyja mindig is figyelt a megjelenésére, így Lora is. Nem volt mit igazgatnia a rendezett ruháin, így az idegességét máshogy próbálta leplezni. Az egyik göndör hajtincsét kezdte csavargatni. Pedig igazán nem kérdeztek tőle sokat. A kapcsolatát a Malfoy családdal, majd a csata alatt történtekről, s végül meg kellett osztania az emlékeit. Amikor először hangzott fel a tanúk között a neve, Mr. Malfoy döbbent tekintettel nézte a nőt, míg Lora csak halványan elmosolyodott.
A java amúgy is Harryékre maradt. Narcissa és Draco ügye gördülékenyebben zajlott le, mint Luciusé. A tárgyalás végén azonban mind három Malfoy szabadon elmehetett. A férfi felesége azonnal távozott, ahogy a résztvevők zöme, így újra kettesben futottak egymásba, csak ezúttal sokkal másabb körülmények között.

- Mrs. Moreau, meglepett a jelenléte.

- Remélem csakis kellemes értelemben. - Pimasz mosolyra húzta az ajkát, és úgy tűnt a férfi értette a tréfát, mivel a szája széle egészen kicsit följebb kunkorodott. Jobb színben volt, mint ahogy korábban a csata alatt emlékezett rá. A haja újra tiszta és rendezett, minden tincs a helyén volt. A sötét talárja kifogástalan. A szemei alatt azonban még mindig karikák húzódtak. Fáradtnak tűnt. - Nem alszik jól, Mr. Malfoy? Tudja, nekem is vannak rémálmaim.

- Mutasson olyan boszorkányt, vagy varázslót, akinek nincsenek. Azonban bármennyire is értékelem, az aggodalma fölösleges. Minden esetre köszönöm a segítségét, ismét.

- Remélem, nem lesz harmadik alkalom.

- Reméljük. - Lucius újra elmosolyodott, noha Lora látta, hogy nehezére esik, így nem is erőltette a dolgot. Lucius Malfoy nem volt egy könnyű természetű férfi, és ha nem kér valaki aggodalmából, akkor nem is fog. - Kandallóval megy haza?

- Igen, ön?

- Szintúgy. Elkísérhetem a csarnokig?

- Hogyne. - Csendben lépdeltek egymás mellett, és Lora fejében ott motoszkált a gondolat, hogy volt ebben valami megnyugtató, ahogy a férfi mellett sétált. A körülmények ellenére is volt egyfajta felsőbbrendű, elegáns tartása a férfinak. Eleonora nem tudhatta, hogy a varázslónak már csak ennyi maradt, a vagyona és a szabadsága, semmi más. Kíváncsian oldalra pillantott. - Mihez kezd most, hogy a tárgyalása lezajlott?

- Rendezem az ügyeimet. - Lucius viszonozta a nő pillantását, és hálás volt érte, amiért egy komoly bólintással megértette a válaszát, és nem kellett kimondania, hogy a romokban heverő családi életét akarja rendezni, majd az üzleti dolgait. - És ön?

- Befejezem a vizsgáimat, majd a bájitalmesteri cím megszerzésére fogok időt szánni. Talán tanulok jogot.

- Ha jól sejtem, Perselus lesz továbbra is a mentora. - Erre nem is várt választ, úgy tűnt Piton és a fiatal nő valóban jó kapcsolatot ápoltak. Ami jobban megakasztotta, az a jogi pálya iránti érdeklődése. - Miért pont jogot?

- A Papa korán meghalt, így egy ügyvéden kívül régóta senki sem foglalkozik a családi vagyonnal. Meg aztán, ha elhiszi, ha nem, van hozzá érzékem.

- Részvétem az édesapja miatt. - A nő csak bólintott, így Lucius sem mondott mást. Tudta, hogy a Moreau név régi, francia aranyvérű családot takar, de nem tudta, hogy a család feje jelenleg a nő édesanyja és a lánya, Eleonora. Egy kicsit talán jobban tisztelte a mellette lévő fiatal nőt, amiért nem akarja, hogy a családja neve eltűnjön. - Nőként ilyen fiatalon nem lesz könnyű boldogulnia, de kívánom, hogy szerencsével járjon, Mrs. Moreau.

- Köszönöm. Önnek is sok szerencsét, Mr. Malfoy. Au revoir. - A férfi csak nézte, ahogy elnyelik a lányt a zöld lángok a kandallóban, mire egy fáradt sóhajjal követte a példáját. Narcissa és Draco a sógornőjénél, Andomédánál voltak már hetek óta. Egyáltalán nem vágyott haza az üres kúriába.

Két nappal később egy üveg lángnyelv whiskey társaságában ücsörgött az egyik szalonban, amikor az ablakon kopogtatni kezdtek. Értetlenül állt fel a karosszékből, amikor a kopogás csak nem szűnt, s meglepve látta, hogy egy közepes termetű, sötét barna bagoly volt az, egy kisebb csomaggal a csőrében. Letette az italos poharát, és beengedve megsimogatta a madár fejét, aki halk huhogással adta a tudtára, értékeli a kényeztetést. Elvette tőle a csomagot, majd a bagoly a lábát nyújtotta, amin egy apró levél volt fölcsavarva. A madaras címer láttán az eddigieknél is jobban meglepődött. A madaras címer a Moreau család jelképe volt. Most már kíváncsian bontotta fel a levelet.

„Mr. Malfoy,

remélem a levelem jó egészségben találja. Noha Ön ragaszkodott hozzá, hogy az aggodalmam fölösleges, mégis bátorkodtam küldeni néhány főzetet. Az egyik saját recept. Használja őket, és remélem jobban fog tudni aludni.

Üdvözlettel, Eleonora Moreau.

ui.: a bagoly neve Apollon, ne adjon neki bagoly csemegét, mert különben az életbe nem tudja elzavarni.”


Egy pillanatig még szemezett a levéllel, majd végül ránézett a bagolyra, és halkan elkezdett nevetni. Nem is emlékezett rá, mikor nevetett így utoljára.

- Egek, az a kis boszorka… - A csomagban valóban bájitalok voltak, felismert köztük néhány nyugtató főzetet, de álomtalan álom helyett egészen mást talált. Tényleg a nő receptje volt. Csatolt hozzá egy rövid leírást, hogy mik a fő összetevői, és hogyan fogyasztható. Ez nem okoz olyan kellemetlen függést, mint az álomtalan álom. Micsoda boszorka… tényleg tehetséges volt, nem csoda, hogy Piton úgy a szárnyai alá vette. Fogott egy pergament, és rövid választ írt.

„Köszönöm.

Üdvözlettel, Lucius Malfoy.

ui.: a bagolyról mindenkinek figyelmeztetést kell írnia?”


- Tessék, ezt vidd és menj haza a gazdádhoz. - A bagoly lábához rögzítette a pergament, és még egyszer megsimogatta. Apollon vidáman huhogva hagyta ott a férfit, aki újra a kezébe vette az italát. Nem számított ilyesfajta figyelmességre senkitől, főleg nem a boszorkánytól, de már kezdte egyre kevésbé meglepni. Aznap este rémálmok nélkül aludt el, hosszú idő óta először. Nem is sejtette, mennyire szüksége volt már egy nyugodt alvásra, de Eleonora valahonnan mégis tudta.

***************

- Éljen, sikeresen levizsgáztunk!
- Jéj! - Négy korsó koccant össze a Három Seprűben, ahogy a négy barát éppen ünnepelt. Neville, Hermione, Camille és Lora végre maguk mögött tudhatják a RAVASZ vizsgákat. Nem is gondolkodtak ünneplésen, mégis a fogadóban kötöttek ki, az iskolás évek emlékére egy-egy korsó vaj sörrel a kezükben. Talán gyerekes volt, de mi mással lehetett volna koccintani, és lezárni a roxforti korszakjuk végét, ha nem vajsörrel? Harry és Ron éppen dolgoztak, különben is, szinte alig fél órája tették ki a lábukat a kastélyból a vizsgák után. Az ikrek már valami eszement mulatságot terveztek a frissen vizsgázottaknak, ahol úgyis ott lesz minden barátjuk. Meg aztán, egy jó mulatsághoz nem is kell indok.

- Amennyire izgulok, hogy felvegyenek a Minisztériumba, annyira örülök, hogy a szüleimmel elutazunk egy kicsit nyaralni.

- És hova mentek majd, Mione? - Lora és a többiek is érdeklődve néztek a barna hajú lányra, Hermione is sokat szenvedett, mire vissza tudta hozni a szüleit és az emlékeiket. Kitörölte magát a szülei emlékezetből, minden nyomát, hogy van egy lányuk, és új névvel, új életet kreált nekik távol Londontól. Féltette őket, hogy miatta bajuk eshet a háború alatt. A lány teljesen maga alatt volt, mert rettegett, hogy a szülei gyűlölni fogják. Ilyesmi végül nem történt, de biztosan sok időbe telik majd, mire újra a régi lesz a kapcsolatuk. Lora ilyenkor szerencsésnek érezte magát, amiért az anyja boszorkány. - Ausztráliába fogunk menni. Anyáék örülnek, hogy újra itthon lehetnek, de szívesen vissza mennének, ezúttal velem együtt. És ti?

- Szerintem én egy ideig kutatni fogok ritka növények után, aztán ha Bimba professzor nyugdíjba megy, lehet átveszem a helyét.

- Ez nagyszerű, Neville! Legalább már tudom, hogy majd kitől kell a különleges hozzávalókat beszereznem. - Lora szélesen a fiúra vigyorgott, mire Neville viszonozta.

- Tényleg, szóval te és Piton professzor tényleg üzletet nyitottok majd? Gondolom előbb még leteszed a bájitalmesteri vizsgát is.

- Még szép! Úgyhogy ha bájitalra van szükségetek, meg is sértődök, ha nem hozzám jöttök majd.

- Aww, még a végén bedurciznál itt nekünk. Ha netán csődbe mennél, majd adok autogramot, amit árulhatsz.

- Előbb ahhoz még híresnek is kéne lenned. - Gúnyosan nézett a vörös hajú barátnőjére, mire Camille elröhögte magát. Camille Saint-Claire már az első iskolai napja óta a legjobb barátja volt, ha Eleonora volt az elegáns, és higgadt francia, akkor Camille a szöges ellentéte. Cserfes, energikus, sosem tudott nyugton maradni, de valami furcsa oknál fogva remekül kijöttek egymással.

- Dolgozok rajta. Na kitt vettek fel egy kviddics csapatba terelőnek? - Cam önelégült vigyorral az arcán nézett végig a barátain, mire Lora és Mione halkan felsikkantottak, és még Neville is hangot adott döbbent örömének.

- Utálom a kviddicset, de te nagyon jó vagy benne, Camille. Gratulálok! - Hermione sosem szeretett repülni, és utálta, ha kviddicsről volt szó, de néha még ő is félre tudta tenni az utálatát egy barát kedvéért.

- Mindenkinek csupa jó hírei vannak, erre innunk kell valami jobbat is! - Lora rendelt maguknak Hermione legnagyobb megkönnyebbülésére manóbort, és a következő órákban töviről-hegyire kitárgyalták a terveiket, és egy szót sem ejtettek a háborúról. A boszorkányoknak és varázslóknak nem ártott már végre valami, amit ünnepelhettek.


Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=146256