The ashes of pride - A büszkeség hamvai: 4. fejezet

írta: Inata

GRBVjH0


4. fejezet

Senki nem látta, amikor a vékony nő feltűnés nélkül sétált végig az utcákon, majd a régi birtok határán megtorpant. Jól emlékezett a helyre gyermekkorából.
A ritkán lakott kúria, és a kert még most is pompázott, a házimanók gondoskodtak róla. A boszorkány nosztalgikus mosollyal az arcán állt meg a nagy, öreg tölgyfa előtt, ami a birtok hátsó részén nyúlt a magasba. Végighúzta az ujját a törzsén. Hány délutánon ültek itt az édesapjával kettesben. Néha annyi is elég volt, hogy hiányozni kezdjen az apja, vagy valami olyasmi történjen az életében, amit elszeretett volna mesélni neki.
Ez volt az utolsó napja Párizsban, miután befejezte a jogi tanulmányait, és haza készült menni, vissza Londonba.

- Tu me manques papa. (Hiányzol papa.) - A hátát a fának döntve ült le a fűbe, és felhúzta a térdeit. A fejét a térdére hajtotta, és becsukva a szemeit szinte el tudta képzelni, ahogy az édesapja simogatja a haját, mint annak idején, és megint a legújabb bűbájról mesél neki, amin éppen dolgozott. Nem mindig értette az apja bonyolult szavait, de szerette a hangját hallgatni. Mély volt, és kedves, biztonságot jelentett. Bárcsak itt lett volna. Sosem ihatta meg vele az első igazi whiskey-jét. A gondolatra elmosolyodott. Aldric mindig szeretett felbontani egy üveggel, ha sikerült az egyik új bűbája, vagy átka. Ilyenkor az édesanyja csak mosolyogva nézte a férjét, és csatlakozott hozzá. Egy idő után ő is oda furakodott közéjük, nyaggatva az édesapját, hogy hagy kóstolja meg mit iszik, mire az apja nevetve közölte minden alkalommal, hogy majd egyszer, ha ő is nagy lesz, mint a mamája. Vajon mit szólt volna most a lányához, büszke lenne rá? Szerette volna hinni, hogy igen. Felemelte a fejét, majd elővett a táskájából egy üveg whiskey-t, amit magával hozott, és elővarázsolt két poharat. Az egyiket letette maga mellé, míg a másikat kissé a magasba emelte.

- Santé! (Egészség!) - Az ajkához emelte a poharat, és az ital kellemesen égette a torkát. Lora még órákig nem mozdult a fa alól, és a másik pohár mellette szomorúan érintetlen maradt.

*********

A hetek és a hónapok gyorsan teltek, olybá tűnt a varázsvilág teljesen maga mögött tudta hagyni a háborút. Azonban bármennyire is igyekszik mindenki élni az életét, az emlékeket nem tudjuk kitörölni. Legalábbis az ilyesfajtákat még a mágia sem oldhatja meg. Ezektől az emlékektől kísérve hordják sokan még most is a talárjuk ujjában a pálcájukat, mintha bármikor szükségük lehetne rá, vagy tekintenek a hátuk mögé, forgolódnak éjjel álmukban. Ennek ellenére az elmúlt három évben sokan változtak is, új szerelmek és barátságok születtek. Új álmok.
Eleonora sem volt ezzel másképpen. Gyönyörű és elegáns nővé érett, a huszadik szülinapját éppen Párizsban ünnepelte, pont mielőtt befejezte volna a jogi tanulmányait. Most is a Minisztériumból tartott kifelé, heti néhány alkalommal jogi tanácsokat adott azoknak, akik igényelték, szerződéseket nézett át, és roppantul élvezte. Így is bőven maradt ideje a Perselusszal közös üzletükben dolgozni, Angliának immáron nem csak Perselus Piton volt az egyetlen tehetséges bájitalmestere. Mit mondhatna, egy boszorkánynak sokoldalúnak kell lennie.
Ahogy a kijáratnál a siető boszorkányok és varázslók között kiszúrt egy ismerős sziluettet, a gyomra kellemes görcsbe rándult. Ezer közül is felismerte volna a férfi szikár, és magabiztos tartását.

- Mr. Malfoy! - Többen is meghallották a fiatal nőt, mire a varázsló hátrafordult, majd a meglepettsége ellenére könnyed mosolyt villantott.

- Mademoiselle… - Lora a megnevezés hallatán elmosolyodott, és hagyta, hogy a férfi kezet csókoljon neki. Malfoy maga volt a kimért elegancia. - Úgy tűnik a véletlen találkozások valóban minket pártolnak.

- Látja, igazam volt. Gondoltam, hogy ha hazatértem előbb utóbb itt úgyis egymásba futunk.

- Épp ebédelni készültem, velem tart? - Lucius egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében várakozóan fölvonta az egyik szemöldökét, ami újabb mosolygásra késztette a boszorkányt. A férfi semmi kivetnivalót nem talált a boszorkányon, a sötétzöld talárja és az alatta lévő blúz illetek az alakjára, a fekete, göndör loknik a mellét súrolták.

- Hogy is mondhatnék nemet. Sajnos az a bizonyos bor épp nincs nálam.

- Úgy hiszem lesz időnk bepótolni máskor is. - Közben felajánlotta a karját a nőnek, mire Lora készségesen belékarolt. A Minisztérium csarnokában rengeteg szempár követte a kettősüket, kik bizalmatlanul, mások értetlenül.

- Látom a hírnevét nem tudta lemosni magáról. Kissé mulattató, vajon holnap hány cikket látunk viszont, hogy Mr. Malfoy éppen megront egy háborús hőst? - Lora jól szórakozott a gondolaton, az emberek szeretnek pletykálni. A férfi halkan felnevetett.

- Biztos lehet benne, hogy reggel erről fognak cikkezni. Rendben van, ha társashoppanálunk? - Lepillantott Lorára, mire a nő bólintott.

- Mehetünk. - Néhány pillanat múlva egy rántással eltűntek a csarnokból, és valahol London belvárosában jelentek újra meg egy brit eleganciát kölcsönöző étteremnél. A hely nem volt eldugott, de túlzottan szem előtt sem volt. A város kevésbé muglik lakta környékén voltak. Bent már ismerték Luciust, ugyanis rögtön egy csendesebb részre kísérték őket, majd miután lesegítette Eleonora talárját, a férfiével együtt elvitte egy dolgozó. Kihúzta előtte a széket, majd amikor mindketten helyet foglaltak, Lora pimasz mosolyt villantott.

- Remek ez a hely, jó látni, hogy a levelezéseink óta az ízlése a régi maradt.

- A feltételezés is sértő, Mrs. Moreau. - Az évek óta tartó levelezéseikről egyikőjük sem tudta, mit mondhatnának. A Lucius előtt ülő nő valószínűleg jobban ismerte a férfit, mint jelenleg bárki más. Ez egy olyan dolog volt, amiről az ember nem ejt egy könnyen szót, főleg egy Malfoy. - Mit szeretne enni?

- Ehetnénk valami többfogásost, még sosem voltam ebben az étteremben. Magára bízom, de az italt én választom ki!

- Ahogy a hölgy szeretné. - Lucius jól szórakozott a nő vigyorán, és a kérésének eleget téve először egy könnyű levessel fognak kezdeni, amit majd később több étel is követ. Kedvérevaló volt, hogy Lora így rábízta magát, de közben határozottan megvolt a saját véleménye is, és egyáltalán nem udvariaskodott azt illetően mit, és mennyiért fognak fogyasztani. Egyértelmű volt, hogy az ebéd Lucius kontóját terheli, nem mintha a boszorkány rászorult volna, de eszükbe sem jutott, hogy szembe menjenek a hagyományokkal. Kíváncsi fél mosollyal nézett a nőre. - Nos, mit fogunk inni, amíg várunk az ételekre?

- 1758-as évjáratú száraz Vellichét. - Régi évjáratú száraz fehér bort választott, amit hamarosan eléjük is hoztak. - A közös véletlenekre.

- A véletlenekre. - Halkan koccant össze a két pohár, és ráérősen iszogatni kezdtek, miközben Lucius továbbra is a nőn gondolkozott. Senki sem kérdőjelezte volna meg, hogy aranyvérű családból származik, Eleonora finom, elegáns nő volt, de közben magabiztos és független is egyben. Voltak dolgok, amikhez ragaszkodott, akárcsak a férfi maga, másban viszont annyira szabadelvű volt. Nem beszéltek sokat a családjaikról, legalábbis a boszorkány gyakrabban, de most mégis kíváncsi lett a szüleire. - Mrs. Moreau, a szülei házassága elrendezett volt?

- Igen, de szerencsések voltak. Még az iskolás éveik alatt oda-meg vissza voltak egymásért, talán pont mert tudták, hogy a szüleik majd össze akarják adni őket, nem is igen keresték mások társaságát. A Mama családja talán valamivel régimódibb volt, de mivel a Papa átoktöréssel, és új bűbájok kitalálásával foglalkozott, édesanyám is azzal tudott foglalkozni, amit szeret. A házasságukban ragaszkodtak sok régi dologhoz, amikhez a szüleik is, de elég nyitottan kezelték.

- Ezt maga is tovább vitte, a saját feje után megy, de közben ezt olyan határozott és ízléses módon teszi, hogy senki sem kérdőjelezné meg.

- Enyje, Mr. Malfoy, még a végén zavarba hoz. - Lora halkan felkuncogott a borospohara mögött, majd kérdőn nézett a férfira. - És az ön szülei?

- Apám egy nagyon szigorú, és rideg férfi volt, de szerettem és tiszteltem érte. Sajnálatos módon magam is hasonlóan neveltem fel Dracót.

- Javult azóta a kapcsolatuk?

- Mondhatni. A közös ünnepeken mindig meglátogat, vagy én őt és a menyasszonyát. Astoria egy kedves nő, azt hiszem az ő keze is benne van, hogy Dracóval ennyit javult a kapcsolatunk. - Lora élvezettel hallgatta minden egyes alkalommal, ha a férfi bármilyen módon is betekintést engedett a magánéletébe, mert tudta, hogy a családja egy érzékeny pont nála.

- Emlékszem Astoriára, mindig is kedves lánynak tűnt. Draco szerencsés, hogy egymásra találtak. - Lora vigyorogva vágott egy grimaszt. - A barátaim is túlzottan egymásra találtak.

- Áh, igen… Mr. Potter és Mr. Weasley…

- Mintha csak Perselust hallanám. - Mindkét férfi ugyanazzal a lenéző hangsúllyal ejtette ki a két fiatalabb férfi nevét, de Lora már meg sem próbált a lelkükre beszélni. - Ginnyvel és Mione-val össze vannak nőve.

- Látom nincs oda a gondolatért. És Mrs. Saint-Claire? - A férfinak rémlett a nő vörös barátnője, ha jól emlékezett, akkor egy kviddics csapatban játszott jelenleg is.

- Nem zavar, inkább csak akkor, ha közösen találkozunk. Az én ízlésemnek egy kicsit sok, de így szeretem őket. Camille még most is a Hárpiákkal repked, élvezi az életet. Sosem tudott nyugton meglenni. Azt hiszem mind éljük az életünket, maga, én és mindenki más is. - Mindketten hallgattak egy darabig, de a csönd nem volt kellemetlen. Eleonora maga is sokat megtapasztalt már a kora ellenére, de közel sem annyit, mint a vele szemben ülő férfi. Közben lassan nekiláttak enni is, ahogy kihozták az első fogásokat. A csöndet végül Lucius törte meg.

- Lenne kedve velem dolgozni, Mrs. Moreau? - Lora szemöldöke a magasba szaladt, de nagyon is kíváncsian várta, hogy a varázsló jobban kifejtse mire is gondol pontosan, és Lucius mintha csak erre várt volna, már folytatta is. - Átnézné az üzleteimet, és a jövőbeli szerződéseket, természetesen ha jól tudunk együtt dolgozni kötünk szerződést is róla.

- Legyen, majd küldje át nekem a részleteket. - Lora izgatottan válaszolt, amin a férfi elmosolyodott.

- Izgatottnak tűnik.

- Persze hogy az vagyok! Nem olyan régóta mozgok ebben a közegben, és valljuk be, magával egészen biztos nem lesz unalmas együtt dolgozni. - Lucius csak jól szórakozva megrázta a fejét, és miközben folytatták a kora délutáni ebédet, tovább társalogtak. Meglepő módon mindkettőjüknek sok mesélni valója akadt, Lorának sosem okozott gondot, hogy mindenféléről beszéljen, általában élvezte, ha valakivel el tudnak merülni egy jó beszélgetésben. Ami meglepőbb volt, hogy maga Lucius is élvezte a délutánt. Talán mert már úgy hozzá szokott a nő stílusához a levelekben. Az évek alatt ritkán találkoztak, néha elcsípték egymást az Abszol úton, vagy a varázsló tért be valamiért Lora üzletébe, de a legtöbbször a bájitalokat Apollon, a nő baglya vitte el neki. Mégis, a levelezéseik és most itt az ebéd alatt nem érezte, hogy olyan más lenne, ahogy egymással beszélgettek. Néhány pohár bor után pedig nagyon is oldottan tudták folytatni.
Már órák óta az étteremben voltak, és az ebéd végén egyikük sem tűnt úgy, mintha sietnének.

- Megismételhetnénk az ebédet, mit gondol?

- Szívesen. - Eleonora arca kivirult az újabb közös ebéd gondolatára, és Lucius is elégedettnek tűnt a válaszával. - De legközelebb én választok helyszínt.

- Legyen. Mondjuk két nap múlva ugyanekkor, mint ma? Addig el tudom küldeni a szerződés részleteit, és lesz ideje átnézni.

- Tökéletes. - Mikor már kint voltak az étterem előtt, Lora szembe fordult Luciusszal, és egyenesen a férfi világos szürke szemébe nézett. - Jól éreztem magam ma délután.

- Úgy szint, legközelebb elhozhatja azt a bizonyos francia bort, amit már annyit emlegetett.

- Nem fogom elfelejteni! - Felnevetett, miközben Lucius tekintete sem hagyta el a boszorkányét. Fogalmuk sem volt, mégis hogyan jellemezhetnék a kapcsolatukat, barátok voltak, annyi biztos volt, de valahogy ez mégsem tűnt igazán megfelelőnek, hogy ezzel írják körül a kapcsolatukat, ami hamarosan bővül azzal is, hogy üzlettársak lesznek. Talán nem is feltétlenül kell jelenleg ezzel foglalkozniuk. Eltöltöttek együtt egy kellemes délutánt, amit hamarosan meg is fognak ismételni, és ezzel egyenlőre mindketten megtudtak békélni. Finoman csókot hintett a nő kézfejére.

- Addig is viszlát, Mrs. Moreau.

- Au revoir, Mr. Malfoy.

Mindketten haza hoppanáltak a saját otthonaikba, és Eleonora nem tudta megállni, hogy ne meséljnek a délutánjáról az édesanyjának. Eloise, Perselus, és Camille is tudtak róla, hogy az utóbbi években a bájitalok mellett gyakran levelezett az idősebb Malfoyjal, és míg Camille mindig nagyon izgatott lett, ha a férfiról mesélt, az anyja csak meghallgatta, és kíváncsian követte figyelemmel hová alakul a lánya és a férfi kapcsolata.
Ellenezhette volna, Lucius Malfoynak nem volt túlzottan szép a múltja, de ugyanakkor ez képmutatás lett volna, hisz Perselus sem volt mindig ártatlan. Mindkét férfinak megvoltak a maga démonjai, és ha Eleonora úgy látta, bizalmat ad Luciusnak, akkor ezt el tudja fogadni. Perselus másrészt sosem felejtette el figyelmeztetni a lányt az egykori Mardekárosról, és volt halálfalóról. Mindketten azok voltak, és tettek kimondhatatlan dolgokat, de Lucius múltjában sok olyan dolog lapult, amiről Lorának csak sejtései lehettek.

Mégis, valahogy megtalálták egymás társaságát, és a fia mellett a nő volt az egyetlen, akit ilyen közel engedett magához a férfi az évek alatt. Új barátságok és kapcsolatok a legváratlanabb helyeken és formákban tudnak alakulni. Az emberi kapcsolatok pont olyan gyönyörűek és kiszámíthatatlanok voltak, mint maga a mágia. A kérdés már csak az volt, mivé növi ki magát idővel?


Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=146357