The ashes of pride - A büszkeség hamvai: 5. fejezet

írta: Inata

GRBVjH0


5. fejezet

- Ó, Cher, úgy várom a délutáni ebédet, mint valami kamasz lány. Ha Camille itt lenne, biztosan rajtam nevetne. - Lora fel-alá járkált a szobájában, a haja tökéletes loknikban, miközben még csak egy köntös volt rajta, kezében a szerződéssel, amit még Lucius küldött át neki, a másik kezében egy pohár pezsgővel, és éppen a macskájával beszélgetett. A gyönyörű, fehér bundájú állat figyelmesen hallgatta a gazdáját, és egy szemrehányó nyávogással válaszolt a fésülködő asztalon ülve. Legalábbis Lora szerint szemrehányó volt, még a pillantása is, amikor a papírokból felpillantva, és az értelmetlen habogását abbahagyva megállt, hogy ránézzen a kedvencére. Ivott egy kortyot a pezsgőjéből. - Ne nézz így rám, tudom, hogy nevetségesen viselkedem.

Cher lassan pislogott egyet, mire Eleonora felsóhajtott. Cher nem olyan volt, mint Hermione fél murmánc macskája, Csámpás. Mione még harmadévben szerezte be az Abszol úton a furcsa állatkát, de Lora társa már gyerekkora óta vele volt. Az emberek többnyire meglepődtek, mikor személyesen is találkoztak a fehér bundájú állattal, mert Lora néha elfelejtette megemlíteni, hogy Cher egy tiszta vérű murmánc. A nagymamájának még most is volt egy, hosszú évtizedekig is élhettek, és nagyon hűséges társsá válhattak. Védelmező természetük, és nagyon jó emberismeretük volt.
Cher hivatalosan is jegyzékbe volt véve a Mágiaügyi Minisztériumban, ahogy minden más fajtársa, mivel a murmáncok külön osztályba voltak sorolva. Harmadosztályú, azaz képzett varázslóra nem veszélyes kategóriába sorolták őket a, nos… elég védelmező természetük miatt. Mondjuk Cher a légynek sem ártott volna, mindig mindent a lehető legnagyobb eleganciával tett, még azt is, amikor a gazdájára mért szemrehányó pillantásokat. Nem túlzott, mikor egy levelében kis mademoiselle-nek hívta. Szegény állat általában mindig áldozatául esett Lora hasonló pillanatainak az életében, mint amikor lányosan idegeskedett egy ebéd miatt Lucius Malfoyjal.

- Nem mintha randevúra készülnénk, de Merlin szakállára, igazából fogalmam sincs mit csinálunk. Évek óta levelezünk, most meg egymás után kétszer is együtt ebédelünk. Persze milyen igazunk volt! Másnap már meg is jelent néhány cikk, a firkászok olyan indiszkrétek… - És kezdte elölről a véget nem érő csacsogást. Kedvelte a férfit, kinek akarna hazudni, tényleg őszintén a barátjának tartotta. De Lucius megmozgatta a fantáziáját, és titkon melyik nőnek nem? Mély levegőt vett, és egy húzásra megitta a maradék pezsgőjét, majd letette az asztalra a szerződést. Igyekezett összeszedni a higgadtságának a maradékát, meg a méltóságát, amiről úgy három pohár pezsgővel ezelőtt, valahol a lakrészében fel és alá masírozva elfelejtkezett. Eleonora Moreau elegáns, fiatal üzletasszony volt, és remek bájitalmester. Néha pedig egy szeleburdi nő, aki pezsgővel a kezében, a macskájával beszélget.
Valójában kívülről tudta, mit tartalmaz a szerződés, nem volt szüksége rá, hogy újra átolvassa, a férfi pontosan, és világosan fogalmazta meg, egyáltalán nem talált kivetnivalót benne. Tartalmazta Lucius azon üzleteit, amelyekbe betekintést enged a nőnek, ezeknek a részleteit, valamint a munkakapcsolatuk jellegét. A boszorkány a tanácsadója lesz, nyomon követi, ha a varázsló új szerződést köt bárkivel, és ha Malfoy igényt tart rá, ott lehet egy-egy megbeszélésen is. A fizetsége, amit megnevezett nevetségesen méltányos volt, a férfi nem fukarkodott. Könnyedén abba is hagyhatná így azt a heti néhány alkalmat, amikor hasonló tanácsadást nyújtott a Minisztériumban. A Perselusszal közös bájital üzletük remekül működött, és ha Lora nem volt ott, az idősebb bájitalmester akkor is kézben tartotta a dolgokat. Nem szerette volna, ha bármi a bájitalkészítés rovására menne. Az volt a szenvedélye.
Ezúttal blúz helyett egy elegáns ruhát választott, a fehér, bársonyos ruhadarab a térdéig ért. Egyszerű volt, és elegánsan játékos, kiegészítve egy mélybordó talárral. Szerette variálni az angol és francia stílust, Hermione sosem értette, hogyan tud ennyi energiát fektetni a külsejébe, míg Camille a barátnőjük lehetetlenül sok cipőjével nem tudott sosem kibékülni. Pedig Lorának sosem került sok energiába elkészülnie, nem töltött órákat a tükre előtt, de szerette a divatot. Bármelyik boszorkány könnyedén megirigyelte volna azt a könnyed stílusosságot, amit az édesanyjától tanult el már gyerekkora óta. Mindig mondogatta Hermiónénak is, hogy nincs abban semmi rossz, ha szeret az ember szép lenni. Talán ezért imádta annyira Bill Weasley feleségét, Fleurt. A másik francia boszorkány volt az egyetlen Lora női ismerősei között, aki osztozott ezen szenvedélyükön. Imádtak együtt vásárolni, és órák hosszat csacsogni olyasmiről, amitől a másik két lány a falnak tudott volna menni, Bill húgával, Ginnyvel együtt. Fleur egyszer még Párizsban is meglátogatta, és együtt töltöttek néhány napot, amíg ott tanult.
Elégedetten pillantott a képmására, a madaras bross most itt ott pihent a talárjára tűzve. Minden talárja és kabátja valamilyen mély, sötét színben tündökölt, sokkal szebb kontrasztot adott a világos bőrével, meg a fekete fürtjeivel, mint valami unalmas, sápatag szín.

- Kívánj szerencsét, Cher. - Vetett egy utolsó pillantást a barátjára, majd hoppanált.

*********

Már nem is tudta miért volt olyan ideges korábban, amikor a Minisztérium előtt meglátta a rá várakozó Luciust. A férfi a rá jellemző magabiztos, kellemes félmosolyával köszöntötte, apró csókot hintve a kézfejére. Úgy tűnik ez kezdett a szokásukká válni, ha ők ketten találkoztak.

- Elbűvölően fest, Mrs. Moreau, mint mindig.

- Ahogy maga sem panaszkodhat, Mr. Malfoy. - A nő kacér mosolya láttán Lucius vigyorogva felvonta az egyik szemöldökét, és máris jól szórakozott a boszorkány társaságában. Nem lehetett panasza, hogy a nőbe nem szorult elég kurázsi.

- Ha jól emlékszem, ezúttal maga akart éttermet választani, úgyhogy önre vagyok utalva, hölgyem.

- Csak nem fél, Malfoy? - Lora kihívóan pillantott a férfira, mire Lucius közelebb lépett a nőhöz, így amikor a szemébe nézett, kihasználta, hogy jóval magasabb tőle. A varázsló szürke tekintete veszélyesen villant.

- Nem. Magának viszont nem ártana, Moreau kisasszony. - Lora egy pillanatra megborzongott, könnyű volt elfelejteni, hogy az elegáns sármja mögött Lucius Malfoy nem egy egyszerű férfi volt. És ez tetszett neki. Állta a szürke pillantást, és vékony mosolyra húzta a száját.

- Ahhoz előbb mutasson valami olyat, amitől félnem kellene.

- Pimasz boszorka. - A férfi szavaival ellentétben a mosolya elégedett volt, mikor visszahúzódott, majd felkínálta a karját boszorkánynak. Lora könnyű érintését karján már ismerősnek érezte a korábbi társas hoppanálásuk után. És roppant kellemesnek. London egyik mozgalmasabb utcáján kötöttek ki, a nő egy a korábbinál kisebb étteremhez hozta magukat.

- Az utcával ellentétben maga az étterem elég csendes, szerintem tökéletes lesz, hogy az üzletről is beszéljünk, és megigyuk ezt. - Lucius tekintete követte, ahogy Lora a talárja mögül elővesz egy boros üveget, és hatalmas vigyorral az arcán föltartja. Valószínűleg bűbájjal zsugoríthatta össze, de a boszorkánynál már sosem tudta, mire számítson.

- Éppen ideje volt. Már majdnem aggódni kezdtem, hogy újra elfelejti, és gond van a memóriájával. - A nő nemes egyszerűséggel nyelvet öltött rá, mire Lucius pár hosszú pillanatig csak bámult a nőre, majd jóízűen nevetni kezdett. Meg kellett néhányszor köszörülnie a torkát, Lucius Malfoy nem az a fajta ember volt, aki csak úgy leáll egy étterem előtt nyilvánosan hahotázni, és lám, a boszorkány mire rá nem veszi… - Khm, talán inkább menjünk be.

- Remek ötlet. - Lora vigyorogva faképnél hagyta a férfit, aki nem sokkal utána követte be az étterembe. Tetszett neki, hogy Lucius vevő a humorára, kellemesen csalódott benne. Az épület belső teraszán foglalt asztalt, így oda kísérték őket, de a nő nemes egyszerűséggel elküldte a felszolgálót, és saját maguknak töltötte ki a bort, majd helyet foglalt a férfival szemben. A varázsló jól szórakozott a kis közjátékon, legalábbis a szája sarkában bujkáló mosoly erre utalt. - Most mit mosoly úgy? Azt ne mondja, Mr. Malfoy, hogy ellenére van, ha egy nő szolgálja fel az italát.

- Ó, nekem igazán nincs bajom a szép nőkkel. - A megjegyzésre enyhén elpirult, ami nem kerülte el Lucius figyelmét sem, így inkább koccintottak, és Lora elbújt a borospohara mögé. Lucius kaján mosollyal az arcán támasztotta meg az állát, és nézett a nőre. - Csak nem zavarba hoztam, Mrs. Moreau?

- Ugyan, csak képzelődik. - Lora kihúzta magát, de mindketten tudták, hogy a varázslónak van igaza, de belement a játékba.

- Minden bizonnyal. - Malfoynak nagyon is tetszett, hogy ilyen hatással tud lenni a fiatal nőre, Narcissa óta néhány alkalmi afféron kívül nem sok időt szentelt egy nőnek sem, legalábbis annak az egynek a kivételével, aki most itt ült szembe vele. Eleonora jóval fiatalabb volt tőle, nem mintha ez a varázslók körében olyan sokat számítana, tekintve a hosszabb élettartamukat, de őszintén kíváncsi lett volna, hogy mit lát benne a nő. A volt halálfaló múltja nem éppen olyasmi volt, ami túl sok boszorkányt vonzott volna, és Lorának a vagyonára sem lett volna szüksége. Nem igazán talált más értelmes okot azon kívül, hogy a nő szimplán kedveli a társaságát. Amikor a Roxforti csata napján szembe találkoztak, nem gondolta, hogy néhány év múlva így fognak együtt ülni, és borozgatni. Még a gondolat is abszurdnak tűnt.
A boszorkány akkor, és ott olyasmit mondott neki, amire abban a pillanatban nem is tudta, mennyire szüksége van, hogy hallja. Mert maga nem egy rossz ember, csak egy férfi, aki sok rossz döntést hozott. El akarta ezt hinni, de valahogy nem tudta, még most sem. A tetteire nem volt jó mentség, és ezzel már ő is tisztában volt. Nem sokat beszélgettek a leveleikben a háborúról, nem tudta, hogy ez Eleonora részéről szándékos-e, de ő maga direkt kerülte a témát, ha tehette. Úgy tűnik tényleg egy gyáva ember, és a gondolatot kellemetlenül próbálta kizárni a fejéből, helyette ivott inkább újra a borból.

- Ez tényleg nem rossz. - Úgy tűnik a nőnek igaza volt, a nagyszüleitől hozott bor tényleg páratlan volt.

- Megmondtam, nem?

- Ebben egyáltalán nem kételkedtem. - Lucius egy vigyorral válaszolt, és kíváncsian nézte tovább a boszorkányt. Fesztelenül ült az asztalnál, lassan kortyolgatva a bort, majd amikor észrevette, hogy a férfi őt nézi, kérdőn felvonta a szemöldökét. - Maga egy érdekes nő, Mrs. Moreau.

- Ezt vehetem bóknak?

- Csakis annak. - Okos, talpraesett nő volt, a maga humorával és határozottságával. Egészen közelről megismerhette a leveleikből, de így is rengeteg olyan dolog volt még, amit nem tudtak egymásról. Mindig is kíváncsi volt a lány családjára, hiszen gyakran említette őket. - A nagyszüleivel milyen közel állnak?

- Elég jó a kapcsolatunk, apai ágról talán közvetlenebb a viszonyunk, mint tudja, az édesanyám szülei kicsit…

- Régivágásúak?

- Mondjuk. De nem feltétlenül rossz értelemben.

- Tudom mire gondol. - Lucius családjától sem állt távol az, amiről a nő mesélt. A saját nagyszülei, és a szülei is régivágásúak voltak, de be kellett vallania, hogy ő maga is. - Talán én is túlzottan az voltam a múltban, nem tudom, hogy ez fog-e már valaha változni. Minden esetre a családunkat nem mindig mi választjuk.

- Ne aggódjon, Mr. Malfoy, maga még nem menthetetlen. - A lány szavaira megengedett magának egy mosolyt, majd tovább hallgatta, amikor elkomolyodott. - Viszont igaza van, tényleg nem mindig dönthetünk róla, kik vesznek minket körbe, amikor megszületünk, de hogy később az életünk során kik lesznek ezek a személyek, arról igen is dönthetünk.

- Talán nem mindig értettem volna egyet magával, de most szeretném hinni, hogy igaza van. - A lista a férfi életében az olyan emberekről, akiket már bánt, hogy beengedte őket, végeláthatatlannak tűnt. Kissé keserűbben, mint akarta szólalt meg újra. - Cissa is meghozta a saját döntéseit. Bár talán jobb így, a házasságunk amúgy elrendezett volt.

- De hosszú ideig egymás mellett voltak, gondolom ezt azért nem könnyű csak úgy elveszíteni egyik pillanatról a másikra. - Lora teljes figyelme Luciusra irányult, Dracóról gyakran beszélgettek, de a férfi volt felesége ritkán jött szóba. Nem érezte úgy, hogy zavarná, amiért egy másik nőről beszélgettek. Narcissa hosszú évekig mellette volt, és ezt el tudta fogadni.

- Igazából nem történt olyan hirtelen, évek alatt mentünk tönkre mind a ketten, amiről én tehetek. Még most is a volt sógornőmnél él, Dracotól úgy tudom, jól érzi magát.

- Egyszer meg kell tudnia bocsátani saját magának, Lucius. - A neve hallatán a nőre nézett, majd lassan elmosolyodott. Az áthatóan kék szemei most csak őt figyelték, és el tudta hinni, hogy a boszorkány tényleg törődik vele, mint akit valóban érdekel, hogy egyszer megbocsásson saját magának. Nem tudja, hogy valaha képes lesz-e rá.

- Ne aggódjon értem. Beszéljünk valami kellemesebb témáról, mondjuk arról, hogy hamarosan üzleti partnerek leszünk. - Tudta, hogy a nőt nem tudja megtéveszteni, de amikor válaszolt, nem erőltette tovább a dolgot, és ezért hálás volt.

- A hamarosan valójában perceket takar, semmi kivetnivalót nem találtam a szerződésünkben. Itt az aláírásom. - Elővette az aláírt papírokat, és Lucius elé tolta, mire a beszélgetés egy sokkal könnyedebb irányba terelődött, ahogy az egész délután is.

*********

Az Abszol útra visszaérkezve Lucius szembefordult a nővel.

- Innen haza megy?

- Nem rögtön, be kell szereznem néhány bájital hozzávalót. Ha elfelejtem, akkor félek, Perselus engem aprít bele a következő bájitalba. - Lora a gondolatra grimaszolva megrázta a fejét, a bájitalmesterből még ki is nézte volna, ha tényleg felbosszantja.

- Elkísérhetem? Még úgyis dolgom van a Gringottsban.

- Persze. - Kérdés nélkül Luciusba karolt, és folytatva a társalgást sétáltak az Abszol úton. Már észre sem vették, vagy csak nem akarták, hogy sok szempár téved feléjük. A megjelent cikkek után senki sem tudta, hogy igazak-e a pletykák, de most, hogy együtt látták őket sétálni, mindenki azt találgatta, mi lehet két mágus között. Mindkettőjüket jól ismerték, más-más oknál fogva, és míg Lora esetében azt találgatták, mit keres Harry Potterék egyik barátja egy olyan volt halálfaló társaságában, mint Malfoy, addig a férfi esetében azt, mit akarhat a nőtől. Habár akadtak olyanok is, akik nem kerítettek olyan nagy feneket a dolognak, mindketten aranyvérűek voltak, így annyira nem volt szokatlan, hogy együtt mutatkoztak.
Lora biztos volt benne, hogy fog néhány bagoly kopogtatni az ablakán, Harryék leveleivel együtt. Amikor belépett a boltba a férfivel az oldalán, az eladó egyből elmosolyodott.

- Eleonora! A megrendelésért jöttél?

- Úgy van, tudod, hogy Perselus milyen türelmetlen, ha valamiből hiányunk van az üzletben.

- Ne aggódj, minden megvan amit kértetek. - Az idősebb nő tekintete ezután a varázslóra irányult. - És Ön, Mr. Malfoy? Miben segíthetek?

- Csak elkísértem a hölgyet, volt egy üzleti ebédünk.

- Áh, valóban, Eleonora mintha említette volna, hogy talán együtt fognak dolgozni. - Lucius egy fél mosoly kíséretében kérdőn felvonta a szemöldökét, ahogy lepillantott Lorára, mire a nő elvigyorodott.

- Talán említettem.

- Pletykás boszorkány. - Lucius vádjára továbbra is vigyorogva összefonta maga előtt a kezeit.

- Aljas rágalom, de ha már pletykáknál tartunk. - Visszafordult az eladóhoz, és a vigyora ha lehet, még szélesebb lett. - Olivia, nem is meséltem, az anyám és Perselus végre randevúzni kezdtek.

- Már ideje volt! Eloise olyan kedves nő, a Mungóban mindenki szereti.

- Ugye? Már azt hittem sosem lépnek semmit, Perselus gyakorlatilag már családtag, szóval sokat nem változtat a dolog.

- Nem is említette, hogy Piton végre lépett az édesanyja felé.

- Igazából ez az előző beszélgetésünk óta történt, el is felejtettem, hogy még nem meséltem róla. A Mama benézett Perselushoz a laborba, és történt egy kis baleset. Amíg anya összefoltozta Perselust, végre összeszedte magát, és megcsókolta. Több részletet egyikőjükből sem tudtam kihúzni, és van egy olyan érzésem, hogy nem is fogok.

- Piton mindig is makacs volt.

- Ezt pont maga mondja? Meg is érdemlik egymást, két makacs tulok, már rég kibékülhettek volna.

- Mrs. Moreau, ha tudja milyen makacs vagyok, nem értem miért nem hagyja annyiban végre ezt a dolgot. - Jól szórakozva nézte, ahogy a nő összepréseli az ajkait, majd odafordul Oliviához.

- Férfiak, mind konok.

- Ó, kedvesem, ha tudnád! Üdvözlöm Perselust és Eloise-t. - Lora eltette a hozzávalókat, és Luciusszal együtt elköszöntek a nőtől. A Gringottshoz érve elengedte a varázsló karját, és a füle mögé tűrt egy fekete hajtincset, miközben Luciusra nézett.

- Akkor gondolom találkozunk legközelebb.

- Természetesen, ha csak nem akar lerázni, de akkor jobb, ha tudja, tőlem nem olyan könnyű megszabadulni.

- Eszemben sincs. - Mindketten elmosolyodtak, és mielőtt a férfi a kezéért nyúlhatott volna, ahogy szokott, Lora lábujjhegyre állt, és apró csókot nyomott Lucius arcára. Mielőtt a döbbent varázsló bármit is mondhatott volna, a lány már szinte ott sem volt.

- Viszlát, Mr. Malfoy. - Nézte a távozó boszorkányt, ahogy a sötét loknik utána libbennek, majd az arcához nyúlt, ahol még érezte Eleonora puha ajkát a bőrén. Lassú mosolyra húzta a száját.

- Pimasz boszorka.

*Kneazle (murmánc)
A kneazle-t, ezt a macskaszerű kisbestiát Nagy-Britanniában tenyésztették ki, de ma már a világ minden részébe exportálják. A kneazle füle feltűnően nagy, farka az oroszlánéhoz hasonló. Okos, önálló, esetenként agresszív állat, de ha megkedvel egy boszorkányt vagy varázslót, remek házi kedvenc válik belőle. Különleges képességei közé tartozik, hogy felismeri az alattomos, gyanús egyéneket, és biztos ösztönnel hazavezeti eltévedt gazdáját. Keresztezhető a macskával; egyszerre legfeljebb nyolc kölyköt fiadzik. (Hermione Csámpás nevű macskája csak félmurmánc.)
A Mágiaügyi Minisztérium által meghatározott osztályok közül a (harmadik) XXX – képzett varázslóra nem veszélyes osztályban van számon tartva.


Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=146391