Egy emlék: 1. fejezet

írta: lilcsyke

A rendetlen szobát csupán egyetlen gyertya világította be, kis lángja meg-meglebbent a szoba tulajdonosának mélyebb sóhajától. A fekete taláros, félhosszú hajú férfi összevont szemöldökkel meredt a reszketeg fényben az asztalra, azon is egy nyitott, bőrkötéses könyvre, melyből ifjú önmaga méregette a gondterhelt alakot.
Perselus Piton gyűlölködve nézegette sápadt, fiatal arcát. Utálta, hogy annyira hasonlított az apjára. Utálta, hogy tőle és nem anyjától örökölte a külsejét, mert akkor legalább azon nem tudott volna elszórakozni Potter és hasonszőrű társai. Tizenévesen a pokolba kívánt mindent és mindenkit, még saját magát is, amiért olyannak született amilyen. Ez a későbbiekben sem változott sokat, csak épp már mindenki félt tőle. Felvette magára a hideg, gúnyos álarcot, s végre elérte vele, hogy rá se merjenek nézni, nemhogy megszégyeníteni…háh, nem, ezt többé soha…
A mai estén azonban már nem tudott gyűlölködni. Megfáradt. Elege volt már abból, hogy senki nincs az ég világon, akivel beszélhetne, aki meghallgatná, vagy akit egyáltalán érdekelne ő maga. A fél világ gyilkos árulónak tartja, és igazuk is van. Ölt is és el is árult embereket. Nincs ezen mit tagadni. Rápillantott a fényképekre, s egy halálfaló maszkon akadt meg sötét tekintete. Az volt az első. Úgy emlékezett a napra, mintha tegnap történt volna.

**

A beavatása. Milyen régóta várt már erre! Hogy megbecsüljék, befogadják, hogy együtt harcolhasson nagyra törő eszmékért. Ma éjjel megkapja a Jegyet. Igen, azt a Jegyet. Lucius Malfoy ott sétált mellette és bátorítóan megszorította vállát. Ő már rég a Sötét Nagyurat követte, megértette, milyen nagy esemény ez Perselus számára.
- Amikor kérdez, nézz a szemébe! - adta a halk, utasításszerű tanácsot a szőke varázsló, miközben egy ódon kúria körvonalai rajzolódtak ki a távolban. – És ha lehet, ne üvölts fel, mikor megkapod az ajándékát! Azt nem szereti túlzottan - húzta el a száját a fiatal férfi. Perselus automatikusan bólintott és ökölbe szorította kezét. Méghogy üvölteni… ő! Nevetséges.
Felmentek a lépcsőkön, be a kétszárnyú ajtón és végig a keskeny folyosón egy másik szoba vaskos ajtaja felé. Ott már egy magas, egyenes derekú, büszke boszorkány várakozott rájuk. Sötét szemei vadul villogtak hosszú pillái alatt.
- Bella - bólintott Lucius a szinte még gyerekkorban lévő lánynak. Az mosolyogva végigsimított szép, fényes fekete haján és felsőbbrendűen Pitonra tekintett.
- Piton, ugyebár - mást nem is mondott, kitárta az ajtót és bevezette a vendégeket egy hatalmas, üres helyiségbe. A halálfalók körben ültek, a terem távolabbi végében pedig, egy elegáns székben foglalt helyet a Nagyúr. Piton megborzongott a vörös, átható szemektől, de állta a pillantást, miközben a Sötét Nagyúr kivallatta, hogy valóban ezt az utat akarja-e járni és megfelelően viszonyul-e majd pozíciójához. És Perselus megfelelt, minden kérdésre kielégítő válasszal. Ezt követően a Nagyúr kinyújtotta felé kezét, feltűrte bal karján az éjszínű talárt és alkarját az ég felé fordítva ismét szemébe mélyedt. Érezte a varázsló tapogatóit az agyában, de a világért sem mutatta meg neki, mennyire fél is most. A mágus sápadt bőrére szegezte hosszú pálcáját, s egy éles fénycsík vágott bele húsába. Rendkívül fájdalmas volt, de összeszorította száját és szemeit is lehunyta. Óráknak tűnt, pedig csak percek voltak. Ránézett bal alkarjára. Csörgedezett belőle a vörös vér, de még a kipirosodott, sebes bőrén is élesen kirajzolódott a fekete koponya és a szájából előkúszó kígyó.
- Perselus Piton, mától közénk tartozol - a Nagyúr átnyújtott neki egy mívesen megmunkált maszkot, de nem várta meg, míg érte nyúl, ő maga helyezte arcára. – Hozzátok!
Két csuklyás kiment a teremből, s míg távol voltak, Perselus összekapargatta maradék erejét és felállt a földről. A sötét mágus rezzenéstelenül figyelte.
A nemrég távozott két alak egy ernyedt kis testet hozott be az ajtón. Perselusban meghűlt a maradék vér is. De hiszen ez csak egy kisgyerek! Tudta mi lesz a feladata. A sovány kisfiút ledobták elé, a szoba közepére, majd a Nagyúrral együtt kihátráltak, teret adva neki a munkára. A fiúcska mugli gyerek volt, ez látszott tágra nyílt, barna szemén, sírásra görbült száján és nem utolsó sorban különös ruháin. Megviselt, könnyes kis arca reménykedve fordult felé, és ő érezte, ahogy a gyomra a padlóra süllyed.
- A gondolkodásodért fizetni fogsz, Perselus - vágott a csöndbe a sziszegő hang. Összerezzent. – Kínozd meg! Utána megbeszéljük a szabályokat és kapsz egy kis ízelítőt, mi történik, ha nem teszed, amit mondok.
Piton sóhajtott és a meggyötört kisfiúra szegezte pálcáját…


**

A gyerek kétségbeesett kiabálása és fájdalmas sírása még ma is ott visszhangzott a fülében. Már aznap megbánta, hogy a karjára került a Jegy, s ez később csak fokozódott. Akkor éjjel, három Crucio után megkereste a kisfiút, majd megnézte mit tehet érte, de a gyerek már alig élt így magára hagyta a hideg ködben a fal tövében fekve. Aztán hazament mugli apjától örökölt házába és az átélt borzalmaktól összeesett. Napok múltán sikerült talpra állnia. Az általa megkínzott gyerek – Lucius elmondása szerint – még akkor éjjel meghalt.
Perselus undorodva beharapta száját és olyan gyűlölettel nézett a képre, hogy az majdnem felgyulladt tőle. Becsapta a fényképalbumot és egy ingerült mozdulattal a tűzbe hajította. Elég! Elege volt! Igenis szembe tud szállni a sötét oldallal. Segít Potternek is, ha kell, de ezt nem tűrheti tovább. Az a sok ártatlan ember, akit a Nagyúr megölt, akit ő ölt meg a varázsló parancsára… nem! Nem és nem! Elég volt ebből! Dumbledore-t is ő kényszerült megölni, az egyetlen embert, aki hitt benne. Aki számított rá, és akit a nagyapjának nevezhetett volna.
Perselus Piton megragadta fekete köpenyét, egy mozdulattal magára kapta, mitől a gyertya lángja megadta magát a légáramlatnak és elaludt. Nem érdekelte. Széles, sötét alakja átszelte a szobát és elszántan indult a Kiválasztott keresésére. Ha kell, hát meghal érte, csak Voldemort tűnjön már el a világból. A bájitalmester kivágta öreg házának korhadt ajtaját és elhagyta a lakását. Örökre.


Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=24876