Mischa visszatérése: Mischa visszatérése

írta: lilcsyke

Mischa visszatérése

Dr. Hannibal Lecter szeretett vásárolni. Nem okozott gondot számára, hogy órákig nézelődjön egy áruházban. Megnyugvással és örömmel töltötte el a különböző termékek kiválasztása. Ha valamiben nem volt biztos, ha nem tudott dönteni két tárgy között, hát megvette mindkettőt, a biztonság kedvéért. Most éppen egy londoni kereskedő üzletében ácsorgott. Odakint esőcseppek koppantak az aszfaltra, és a bolt kirakatának üvegére. Hangjuk zsongító volt – Lecter doktor szerette az esőt.

Vetett egy pillantást a fenyőből készült bölcsőre, azután hátrafordult.

Néhány sorral arréb Clarice Starling egy hosszú estélyi ruhát tartott maga előtt. Lecter doktor elképzelte Mischát, a húgát Starling helyén, szőkés-vörös haján megcsillant a neonlámpa fénye. Aztán ismét a bölcsőre nézett. A többi kiságy sötét és szépen faragott volt, de Mischa hajához a fenyő színe illett jobban. A fa erezetei néhol narancsos-piros színnel kúsztak be a drapp alapszínbe a lakk alatt. A krémszínű selyem baldachin lágyan omlott a bölcső fejrészére, az ugyanilyen anyagú, fodros szélű párnácskára. Lecter doktor elégedetten magához intette az egyik eladót, és becsomagoltatta a kiállított kiságyat.

Starlinghoz sétált, aki még mindig estélyiket nézegetett. Fülében smaragd fülbevaló himbálózott, és Lecter doktor tekintete egy pillanatra megakadt az ékszer mögötti, karcsú, pihés nyak vonalán.

- Én azt a fehéret ajánlanám, Clarice – mondta a nőnek, miután pillantása elszakadt a hölgy nyakáról, és szemrevételezte a felakasztott ruhakölteményeket. Starling felnézett rá, és elmosolyodott.

- Köszönöm a segítséget, Han. – Starling fejet hajtott, és még pukedlizett is. Lecter doktornak mosolyogni támadt kedve – szerette, hogy Starling végre igazi nőként viselkedik, nem pedig a régről ismert, hűvös nyomozóasszonyként. Sokat tanította őt erre, amióta együtt voltak, és a nő napról napra változott. Ezért hát el is eresztette a becenevet a füle mellett, melyet korábban csak Mischától hallhatott. Nem is bosszantotta különösebben. Ez is a változás része volt. Starling egyre inkább kifordult ama régi szerepéből, és hamarosan…

Mire elindultak hazafelé az üzletből, gazdagabbak lettek egy fenyőbölcsővel, egy lágy fényű, ernyős asztali lámpával, két jókora, elegáns bársonyfüggönnyel és egy fehér estélyi ruhával. Egy birtokon laktak az erdő közepén, nem messze Londontól, és közel más nagyvárosokhoz is, hogy különösebb gond nélkül eljuthassanak bármelyik színházba, ha úgy tartja kedvük. Házuk gótikus stílusú volt, sok üres, tágas szobával rendelkezett, és Lecter doktor már a beköltözésük napján tudta, melyik lesz Mischa szobája.

Húga szenvedélyesen szerette a színeket. A padlizsán, narancs és rózsaszín voltak a kedvencei. Nagy, kék szemeiben mindig visszatükröződtek az árnyalatok, és szinte az íriszeibe ivódtak, ha sokáig figyelt valamit. A szobája keletre néző ablakaiból jól fogja látni, hogy ha felkel a nap, arany-rózsaszín sugaraival az ég padlizsánná szelídült csíkjait hogyan üldözi el.

Lecter doktor egyre inkább érezte a pillanat közeledtét, mikor Mischa visszatér, és egyben sajnálta is, hiszen halott húgának Starling helyét kell majd átvennie a világban. Biztosan tudta, hogy közel van már a perc, hiszen Starling minden nappal egyre kevésbé hasonlít régi önmagára – igaz, ezt Lecter doktor nem is bánta, sőt, örvendett neki –, és ezen a napon már az illata is más volt, mint a megszokott. Édesebb és kívánatosabb. Nehéz lesz majd nélküle. De Mischa mindenben kárpótolni fogja.

Mikor az ezüstkék Mercedesszel begördültek a garázsba, már mindketten nagyon éhesek voltak. Lecter doktor felküldte Starlingot az emeletre, és meghagyta neki, hogy térjen vissza az étkezőbe pontosan másfél óra múlva. Ő maga a konyhába ment, és előkészítette az aznapi vacsora hozzávalóit. Először a friss szarvasgomba felé fordult, de aztán meggondolta magát, és inkább a fagyasztott osztriga mellett döntött. Starlingnak nagyon ízlett az osztriga, amikor legutóbb egy kis párolt orcával tálalta. Most ugyan nem volt kéznél orca, de tudta, hogy a szarvashús is megfelel majd a nőnek. Mellé rizst főzött zöldborsóval. Míg a hús párolódott, és főtt a köret, megterített az étkezőben, a legszebb, herendi porcelántányérokkal, és alpakka evőeszközökkel, tett az asztal közepére egy háromágú gyertyatartót, aztán viszont kicserélte egy egyszerűbbre. Amikor már a délelőtt elkészített húsleves is a tűzhelyen melegedett, elindult, hogy ő is átöltözzön. Nem szerette volna, ha a vacsorán esőszagot áraszt magából. Út közben bepillantott Mischa szobájába is, és eszébe jutott a bölcső, melyet még nem hozott fel az autóból. Majd, ha Starling elalszik…

Starling éppen akkor libbent az étkezőbe, amikor elhelyezte az asztalon a gőzölgő levest. A nő karcsú alakjára szinte második bőrként tapadt a selyemruha, és nem fehér, hanem arany színben csillogott, hiszen a kandalló, a gyertya, és a fali lámpások lángjai táncoltak rajta. Most különösen örült, amiért nem a másik, krémszínű estélyit ajánlotta Starlingnak, mert azon nem érvényesültek volna ilyen szépen a fények. Lecter doktor halk, lágy zongoraszót, és egy hegedű lassú kíséretét képzelte a homályban ragyogó asszonyhoz, és kedve támadt egy saját darabot komponálni hozzá.

- Jó estét, Clarice!

- Jó estét, Hannibal!

Ő merte ki a levest, és közben mélyen a nő szemébe nézett. Az íriszei is arany színbe öltöztek, akárcsak a ruhája, és szabadon repkedő, szőkés tincsei.

- Ma különösen szép, Clarice.

- Köszönöm – mosolygott a nő. – Annak is érzem magam.

Vacsora alatt egymással szemben ültek, Starling apjáról és családjáról beszélgettek, azután, mint rendszerint mindig, Lecter doktor mesélt Mischáról.

- Egyre közelebb érzem őt magamhoz, Clarice – vallotta be eltöprengve. – Mit gondol, saját vágyaim űznek velem őrjítő játékot, vagy Mischa tényleg visszatér hamarosan?

Starling megnyalta ajkait, és Lecter doktor csak nehezen tudta a nő szemeire fordítani a tekintetét.

- Úgy gondolom, valóban közel lehet a pillanat. – Bólintott is egyet, s hozzá hasonlóan elgondolkodó kis fintor tűnt fel a keskeny szemöldökei között. – Nem tudom, mire alapozom ezt, de… mostanában már sokadszor fordult elő, hogy vártam az ajtó nyílását, vártam, hogy valaki belépjen rajta, de mielőtt megtörtént volna, egyszerűen magamhoz tértem. Izgatottság és várakozás van bennem, és fogalmam sincs, mi váltja ki.

Lecter doktor feltálalta az osztrigát, mely szerencsére ugyanolyan ízletes volt szarvashússal, mint orcával, és Starlingnak ettől, és a finom vörösbortól, igazán jó kedve kerekedett. Vacsora után táncoltak is egyet, csak úgy, zene nélkül. Élénken élt benne az összes zongoramű, amit életében hallott, csak fel kellett idéznie, hogy vezethesse a kuncogó Starlingot. Azonban rögtön a tánc után a karjába kapta a nőt, és elindult vele az emeletre – nem szerette volna sokáig pörgetni a hölgyet, nehogy rosszul érezze magát az elfogyasztott italmennyiségtől. A nő hálószobájába tértek be, óvatosan lefektette terhét az ágyra, elegyengette haját a fehér párnán, ujjbegyei végigsiklottak a csupasz kulcscsonton, majd a nő háta alá csúsztatta a kezét, és kioldozta a ruha kötözőit. Csak akkor kezdett ő maga is vetkőzni, amikor a nő már meztelenül feküdt a vastag paplanon, és a homályos szobában megcsillant sápadt bőrű testén az első verejtékcsepp.

A hálót sóhajok zenéje töltötte be, és Lecter doktor szerette ezt a kompániát, pont úgy, mint Bachot vagy Mozartot. Starling átkarolta őt, és ő a nyakára hajolt. Szerette volna érezni a nő vérének ízét, és a vastag, szaporán verő ütőér csábítóan kékes színnel dudorodott ki a nyakán, de nem harapott belé, csak a bőrt ízlelte meg. Volt olyan finom, mint az osztriga és a szarvashús.

Aztán elérkezett az a csodás pillanat, melyet a legjobban szeretett az egész aktusban: amikor meghallotta Mischa gyöngyöző kacaját, és ahogy lepillantott, látta maga előtt Starling lehunyt szemeit, s a nő és a húga arca egészen egymásba olvadt. Elbűvölten figyelte őt, és már egészen biztos volt benne, hogy nincs sok hátra, Mischa hamarosan megérkezik.

Amikor percekkel később Starling átkarolta őt, és fejét a vállgödrébe hajtotta, ő is egészen elálmosodott.




Kilenc hónappal később, a keletre néző szobában, a fenyőfa bölcsőben egy csecsemő feküdt, fején pihés, szőke hajjal, nagy, kék szemekkel, de a kelő nap színei helyett a felette álló, két felnőttet figyelte. Az alacsonyabbik lehajolt hozzá, és közelebbről már tisztán látta a Mama arcát, a széles mosolyát, és hallotta kedves, kellemes hangját.

- Jó reggelt, Mischa!


Ez a történet itt található:: Merengő Fanfiction

https://merengo.hu/viewstory.php?sid=76990