|
|
|
Klaudia nagyon elégedett volt magával – lehetett is, hiszen vakmerő tervét zökkenőmentesen sikerült végrehajtania. Pimasz mosollyal a szája szegletében süllyesztette táskájába a pénzköteget, amit előbb rabolt a valutaváltóból. Igen, sikerült. El sem hitte, pedig a gyomra ökölnyire szorult, verejtéke átáztatta hátán a könnyű nyári ruháját. Ez az öltözet is a terv részét képezte, hiszen a lány normális esetben leginkább a farmer-póló-tornacipő kombinációt részesítette előnyben, tehát úgy gondolta, a feltűnő ruházat jó elterelés lesz. Kint az utcán meg… ki is gondolná erről a cicababáról első ránézésre, hogy épp pénzváltót rabolt? Már épp a kocsija ajtaját nyitotta volna, amikor rászólt egy reszelős hang valahonnan a magasból. – Láttam ám, szépségem! Klaudia ijedten kapta fel a fejét, de nem, nem a lelkiismerete öltött testet, és nem is valami felsőbb hatalom akarta fejére olvasni a bűnét, hanem csak egy kamionsofőr hajolt ki a járművéből. – Tessék? – kérdezett vissza Klaudia riadtan. – Jól hallottad, láttam mindent. – A férfi széles vigyora láttatni engedte a nikotintól sárga fogait, napcserzett bőre ráncokba húzódott a szeme körül. Seszínű barna, zsíros hajából csak tincsek látszottak ki a baseball-sapka alól, tekintetével pedig szinte felfalta a lányt. – És mit fog most tenni? – szegte fel a fejét dacosan a lány. Fogalma sem volt, hogy mászhatna ki ebből a csávából. Te jó ég, ekkora blamát! Ha egy rendőr vagy valaki hasonló kapja el, azt még elviselte volna, de pont egy kamionsofőr? – Megjegyeztem minden kis részletét – kacagott fel a férfi, majd mélyet szippantott a cigarettából, aminek füstjét élvezettel fújta ki. Klaudia megborzongott. Jó, megjegyezte… most mi legyen? Fizesse le, fenyegesse meg? Lenne értelme tovább bővíteni bűnlajstromát? Pedig ő igazán nem akart rosszat tenni, csak… annyira bántotta, hogy ennyire kilóg a tehetős barátnői közül, és mindenáron velük akart menni Ibizára. Ő ezt nem engedhette volna meg magának, hiszen nem keresett annyit, és a szüleitől sem tudott kölcsönözni. Végül utolsó lehetőségként eszébe jutott a megoldás a jelenlegi helyzetére – miért is kellene törvénytelen eszközhöz folyamodni ahhoz, hogy elhallgattassa a pacákot? – Ó, tényleg? – kérdezte a tőle telhető legártatlanabb arckifejezéssel. – Igen. És meg kell mondjam, nagyon tetszett, amit láttam – biccentett elismerően a sofőr. – Igazán szép a mosolyod. – Hát… köszi – vonta fel a szemöldökét Klaudia a bók hallatán. Belül átkozta magát, kellett neki belevigyorognia a vakvilágba, ahogy levette az álarcot! De amikor olyan büszke volt magára. – Ha már így elcsevegtünk… Elárulod a neved, cica? – emelte megint a szájához a cigarettát a férfi, amit egy utolsó szippantással tövig égetett. A csikket aztán egy laza mozdulattal messzire pöccintette. – Klaudia. És ne hívj cicának, ha megkérhetlek. – Rendben, szépségem. Én Béla vagyok. – Ez esetben örvendek a találkozásnak, Béla. Ugye nem baj, ha én inkább eltekintek ettől a becenévtől az esetedben? A férfi erre hangosan, érdesen felnevetett. – Ez jó! Imádom, ha egy nőnek van humora! Mondd csak, errefelé laksz? Klaudia készségesen válaszolgatott a kérdésekre – a rablás szerencsére szóba sem került. Egy darabig lentről csevegett Bélával, majd később a sofőr felinvitálta maga mellé az anyósülésre. A lány kedvesen mosolygott, és hősiesen tűrte a férfi célzásait miszerint lehetne közöttük több is, és amikor el kellett válniuk, mert Béla kapott egy hívást a munkáltatójától, azzal váltak el, hogy később még találkoznak. Este Klaudia kedvetlenül kezdett vetkőzni a fürdőben. A barátnőivel összeveszett, amikor azok meghallották, hogy a lány mégsem tud velük tartani, Béla pedig már este felhívta őt, hogy újabb találkát kérjen. Nem is olyan kellemetlen alak, vigasztalta magát. Igaz, a sofőr udvarlása elég… nyersnek volt mondható, de nem viselkedett túl erőszakosan. Még ha Klaudia normális esetben az együttjárás lehetőségét lenéző kacajjal utasította is volna vissza. És az, hogy Bélának a romantika csúcsát az olcsó, lepukkant mozi és a gyorsétterem jelenti… hát istenem, nem lehet mindenki tökéletes. Elvégre nem akarta hívni a rendőrséget, ez is valami, nem? A lány kicipzárazta a ruhát, a könnyű anyagot egy laza mozdulattal a szennyesbe dobta. Ekkor az egészalakos tükörre tévedt a tekintete, és a látványtól elakadt a lélegzete. Hirtelen minden értelmet nyert, ő pedig legszívesebben a falba verte volna a fejét. Emlékezetébe villant a hatalmas széllökés, ami a szoknyája alá kapott az úton, amikor az autója felé tartott, és amivel nem is foglalkozott, annyira lekötötte gondolatait a sikeres akció. Viszont itt a tükör előtt ő is látta, amit Béla láthatott: a fehérneműjén a mosolygós kis sárga fejet, a klasszikus smileyt. Vége :) |
Kritika küldése |
