Dalom miatt írta: Abinor

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---


**

- Sosem leszel olyan jó, mint Hide!
Uruha megrándult, de nem fordult meg. Vállait leeresztve kiment, majd becsukta maga mögött az ajtót.
- Dögölj meg Ruru! – hajította utána Aoi az összetekert papírköteget. – Kértelek, hogy segíts megírni ezt a rohadt dalt, de te még erre sem vagy képes!

**

- Nem segíthetek neki! Az a dal nagyon jó! Nem engedhetem, hogy befejezze! – fakadt ki Uruha.
- Miért parázol ennyire? Féltékeny vagy rá? Aoira? – ült ki a döbbenet Reita arcára.
- Észrevettem, hogy egyre jobban megy neki a játék, és hogy egyre jobb dalokat ír, míg én megrekedtem a saját szintemen. Már nem akar követni, már nem néz fel rám. Külön utakon jár. Attól félek, hogy ki fog lépni a bandából…
- Aoi sosem hagyná itt a bandát – vélte Reita.
- Akkor sem lehet jobb nálam! – csattant fel Uruha.
- Miért?
- Hogy-hogy miért? Én vagyok a szólógitáros, egyszerűen nem lehet jobb nálam!
- Aha. Nem másról van itt szó? – kérdezte a basszeros.
- Magamba bolondítom, így talán elérem, hogy újra irányíthatóvá váljon… - nézett el Uruha valahova Reita mellé.
- Ruru, te megőrültél! Nem játszhatsz mások érzéseivel!
- Most mi van? Nem akarom, hogy halálosan belém szeressen, csak annyira, hogy újra rajongani kezdjen…
- Aha! Hát itt van a kutya elásva! Aoi szép lassan levált rólad, már nincs folyton a nyomodban, és míg ő képes fejlődni, addig te…
- Fogd be! – mordult fel Uruha.
- A lényegre tapintottam, mi? – kuncogott Reita, mire Uruha csak legyintett.

Ezek után Uruha hozzálátott a terve végrehajtásához. Véletlenszerű érintések, kétértelmű elszólások, hosszúra nyúlt pillantások. Mind ahhoz kellettek, hogy Aoi szíve, ha nem is lángolni, de parázslani kezdjen, és újra Uruha mellett akarjon lenni. Reita nem avatkozott bele, csak távolról figyelte kettejüket.

**

Az egyik ügynökségi megbeszélés végén Uruha Aoi után ment a mosdóba. Meggyőződött róla, hogy rajtuk kívül senki sincs bent, és az éppen a kezét mosó Aoihoz lépett. Egy rántással maga felé fordította, és beszorította a sarokba. Kezével Aoi állát megemelve a szájára mart. Aoi a meglepetéstől csak később kezdett tiltakozni.
- Megbolondultál?! Mi a francot csinálsz?! – lökte el magától Uruhát, és bőszen törölgetni kezdte a száját. – Részeg vagy?
- Nem – lépett újra közelebb Uruha, és szorosan átölelte. Ezúttal nem hagyta, hogy az idősebb kiszabadulhasson.
Aoi vergődött egy darabig, majd megadta magát. Gondolta, ha nem ellenkezik, hamarabb szabadul. Uruhának feltűnt Aoi passzivitása, és bosszúsan lépett hátrébb. Úgy látszik, elsiette a dolgot, korai volt még ez a csók.

Aoi meredten bámult az előtte álló szólógitárosra.
- Te akarsz tőlem valamit – állapította meg. – A kérdés, hogy mit? – billentette félre a fejét. Néhány pillanat múlva elmosolyodott. – A dalt befejeztem, odaadtam Rukinak. Reita és Kai most csinálják az alapot hozzá. Az én nevem alatt fogják jegyezni. Ha segítettél volna, a tied is lehetne.
Uruha összeharapta a száját, arcán megrándult egy izom. Aoi elkomorodott.
- Ne hidd, hogyha rám mászol, akkor lemondok a dalomról! – mondta indulatosan.
- Honnan veszed… Miért hiszed azt, hogy…
- Annyira átlátszó vagy! Azt hiszed, hogy Rukival ketten ti vagytok a Gazettó, csakhogy tévedsz! Van még másik három ember is, aki számít! A banda öttagú! Nem körülötted forog minden!
- Én nem…
- Ugyan már! Ismerlek Uruha! Bár nem gondoltam, hogy ennyire aljas lennél…
- Aoi!
- Hagyj békén! Ne akarj velem barátkozni! Nem megy ez neked! – nevetett gúnyosan Aoi, majd faképnél hagyta a szólóst.

**

- Reita menjünk már! – türelmetlenkedett Ruki.
- Mindjárt csak Uruha…
- Ha nem jössz, itt hagylak!
- Ruki! Tíz perc! – nézett keményen Reita az apró énekesre. Az állta a pillantást, majd kelletlenül elindult kifelé a bárból.
Reita visszaült az asztalhoz Uruhával szemben.
- Ruru, ha leiszod magad, attól nem lesz jobb.
- Tudom, de… annyira fáj!
- Mi bajod van tulajdonképpen?
- Aoi.
- He? Ruru, mit tettél?
- Kikezdtem vele.
Reita felszisszent.
- Ezt nehéz lesz jóvátenned.
- Nem akarom jóvátenni. Folytatni akarom…
- Mi? Nem értelek – nézett értetlenül Reita.
- Tudod, Rei, rájöttem, szóval azt hiszem… Kedvelem Aoit.
- Ez nyilvánvaló. Mi is kedveljük.
- Nem, nem úgy! Félreérted. Nekem kell Aoi!
Reita felnevetett.
- Kinevetsz? – kérdezte Uruha kesernyésen. - Nevetséges vagyok ugye? El akartam csábítani, azt akartam, hogy függjön tőlem, de végül én estem bele a magam állította csapdába, és most szenvedek.
- Értem. Nem baj, Ruru, majd elmúlik. Mint minden, majd ez is megoldódik. Alszol rá egyet, utána teljesen más színben látod majd a világot. Most mennem kell, Ruki már türelmetlen – állt fel Reita az asztaltól.

Kint a bár előtt az utcán elővette a telefonját, és tárcsázott.
- Aoi! Gyere el Uruháért a Hamvas Rózsasziromba! Vidd el magadhoz, itass meg vele egy vödör kávét, és fogjatok a dalod gitárszólójának a kidolgozásához!
- Mi? Abba bárba? De hát az egy leszbi-bár!
- Az. Na és?
- De, oda csak nők járnak!
- Ja, meg Uruha, és mostanában mi is. Itt nem zaklatnak folyton autogramért. És Aoi! Ruki üzeni, hogy a szöveg jó, a dallam is oké. Az utolsó versszak után írjatok egy olyan részt, ahol egymásnak felelgettek Uruhával. Érted Aoi? Nem Uruha szólózik és te meg alájátszol, hanem egyenrangúként szólóztok! Ketten! Ezután Ruki megismétli az utolsó versszakot, a többit meg majd Kai-nál megbeszéljük.
- De miért pont hozzám?
- Hogy-hogy miért? Rurunál akarsz dalt szerkeszteni? Tőlem oda is mehettek, csak haladjatok vele! Tudod Ruki milyen hepciás tud lenni, ha valami nem úgy megy, ahogy ő szeretné…
- Tudom – sóhajtott Aoi. – Akkor indulok.
- Uruha az ajtótól számítva a harmadik asztalnál kornyadozik, de igyekezz, mielőtt még úgy döntene, hogy egyedül indul haza, mert akkor egy hétig kereshetjük megint!
- Nincs más választásom, igaz?
- Nincs!
A vonal másik végén felhangzó hangos sóhaj mosolyt csalt a basszeros arcára. Elégedetten tette el a telefont.

* *

Aoi a bárba benyitva rögtön meglátta az asztalnál lehajtott fejjel ülő Uruhát. Kelletlenül elhúzta a száját, majd hozzálépett. Megállt mellette, és egy hosszú pillanatig csak nézte.
- Szia! – ült le végül vele szemben.
Uruha lassan emelte fel a fejét az ismerős hangra, és zavartan pislogva nézett Aoira.
- Minek jöttél? – kérdezte.
- Mert küldtek – vonta meg a vállát Aoi, és az asztalra könyökölt.
Uruha elnézett oldalra, majd vissza Aoira.
- Csak ezért?
- Aha.
Aoi feléledő kárörömmel figyelte a másik gyötrődését. Volt idő, mikor felnézett az előtte ülő emberre, aggódott érte, és féltette, de mostanra már rájött nincs értelme. Régen bármit megadott volna, ha Uruha csak egy kicsit kedvesebb vele, és most, talán most is… Talán újraélednének azok az érzések, amiket mélyen eltemetett magában az évek során. Csak egy szó kellene, egy igazi érzelmet tükröző pillantás elég lenne, hogy újra higgyen, hogy hinni tudjon Uruhában.

- Segítened kell megszerkeszteni a gitárszólót – bökte oda Aoi.
- Mi? Ki mondta? – kapta fel a fejét Uruha. – A szólót én írom!
- Ezúttal nem. Ketten írjuk. Ezt Ruki mondta.
- Hát ez már… - fojtott el egy szitkot Uruha.
Aoi még mindig az asztalon könyökölve mosolyra húzta a száját.
- Képes vagy velem együtt dolgozni? – kérdezte a feldúltnak látszó Uruhától. – Egyáltalán, képes vagy bármit is csinálni ilyen állapotban?
- Te most provokálsz? – szűkült össze Uruha szeme.
- Meglehet.
Uruhát ingerelte Aoi ajkain játszó félmosoly.
- Csak kávéra van szükségem – állt fel hirtelen, de megtántorodott, és az asztalra támaszkodott. Aoi felnevetett.
- Lúzer! – vigyorogta, amivel mégjobban bőszítette a másikat.
- Fogd be, és rendelj nekem egy dupla kávét!

Aoi méregette egy darabig az imbolygó gitárost, majd ő is felállt.
- Majd én főzök – lépett Uruha mellé, mire az értetlenül pislogott. - Felmegyünk hozzám, megkapod a kávéd, megírjuk a szólót, és azután azt csinálsz, amit akarsz, nem érdekel!
Aoi hangjára Uruha megfeszült, majd elernyedt.
- Menjünk – mondta végül csendesen.
Aoi bólintott, Uruhát átkarolva kitámogatta őt a bárból. Besegítette a néhány lépésnyire parkoló kocsiba, majd a volán mögé ülve, várakozva ránézett.
- Képes leszel rá? – kérdezte.
- Mire?
- Képes leszel elfogadni, hogy ezúttal én diktálom a szabályokat?
Uruha egy pillanatra nem tudta az idősebb mire gondolt, és később sem jött rá, ezért inkább csak csendben bólintott, mire Aoi elégedett mosolyra húzta a száját, és indított.

Fent a lakásban Aoi a konyhába ment kávét főzni, Uruha pedig leült a nappaliban. Fejét hátrahajtva, szemét lecsukva igyekezett megfejteni a helyzetet, amibe került. Aoi dalszövegéhez, Aoi zenéjéhez kellett asszisztálnia, ami nagyon nem tetszett neki. Úgy érezte háttérbe szorult. Nagyot sóhajtva felállt, majd átment a konyhába Aoi után.
- Ülj le, kész van a kávé – tolta Aoi a gőzölgő csészét elébe, majd kiment.
Uruha lassan leült, belekortyolt a kávéba, de nem bírt nyugton maradni. Óvatosan felállt, és járkálni kezdett a konyhában. Mindent megnézett. Benézett a szekrényekbe, kihúzgálta a fiókokat. Egy díszesebb konyhakést magához véve visszaült az asztalhoz. Elgondolkozva nézegette.

Aoi a kezében papírokkal visszatérve dermedten állt meg az ajtóban.
- Tedd le azt a kést! – szólt rá Uruhára, aki épp a csuklóján húzgálta az ezüstösen csillogó pengét. Persze volt esze, és nem az élét próbálgatta magán, de Aoit így is sokkolta a látvány.
- Ruru! Tedd azt le! – szólt rá még egyszer.
Uruha felnézett, szája gúnyos félmosolyra húzódott. Aoi felé mutatta a karját, majd lassan újra végighúzta a kés fokát a csuklóján. Aoi nem bírta tovább, odaugrott, és kikapta a kést Uruha kezéből. Idegesen dobta vissza a fiókba. Remegését, néhány mély sóhajjal próbálta elnyomni.
- Megijedtél? – kérdezte Uruha csúfondárosan.
- Meg! – fordult meg Aoi indulatosan. – Ha meg akarsz halni, azt ne nálam tedd! Csináljuk meg azt a rohadt szólót, aztán felőlem ott dögölhetsz meg, ahol akarsz!
- Ennyire gyűlölsz? – kérdezte Uruha csendesen.
- He? – nyikkant meg Aoi. Valahogy képtelen volt követni Uruha gondolatmenetét. – Miről beszélsz? – kérdezte értetlenül.
- Tudnál szeretni? – kérdezte Uruha Aoi szemébe nézve. – Lehet engem szeretni?
Aoi megdermedt, idegesen megnyalta a száját, és a hajába túrt.
- Ruru, ajánlom neked, sürgősen józanodj ki, mert egyre furcsább vagy! Tudod mit? Feküdj le egy kicsit! Ha felébredtél, kapsz még egy nagy adag kávét, attól talán elmúlik az elmebajod!

Uruha pislogott egy darabig, majd egy fáradt sóhajjal felállt, és átment a nappaliba. Hanyatt dőlt a kanapén, egyik karját a szemére fektette, a másikat a feje alá igazította. Aoi hozott egy könnyű takarót, ráterítette, majd a számítógépéhez ülve hozzáfogott a meglévő zenei anyag szerkesztéséhez. A fülessel a fején nem hallotta, hogy Uruha halkan beszélni kezdett hozzá.
- Aoi, tudom, hogy rossz voltam hozzád, de… Ne gondold, hogy nem számítasz, hogy nem vagy fontos nekem…
Aoi egy pillanatra hátrafordult, látta, hogy Uruha nyugodtan fekszik a kanapén, ezért visszafordult a géphez. Egy jó óra múlva felállt, és kiment a konyhába még egy adag kávét főzni a nem szívesen látott vendégének.

Elgondolkozva nézte a kávéfőzőt. Ez a két dolog, a kávé és a pia élteti Uruhát. Az egyikkel ellensúlyozza a másikat. Hangulata attól függően változik, hogy éppen melyik hatása alatt van. Nagyon remélte, hogy Uruha normálisan tudja végigdolgozni a projektet, s hogy utána mihez fog, már nem érdekelte. Nem, ez nem igaz. Még mindig fontos neki Uruha, bár igyekszik ezt elnyomni magában.

A lefőtt kávét egy nagyobb bögrébe töltötte.
- Úgy készítettem, ahogy te szereted – mondta két kezével a pultra támaszkodva. Valahogy megérezte, hogy Uruha ott van mögötte, de nem fordult meg. A fiatalabb odalépdelt, majd hátulról hozzásimult. Aoi akkor sem mozdult, mikor Uruha a vállára hajtotta a fejét.
Néhány pillanatig lehunyt szemmel állt, majd lerázta magáról Uruhát.
- Tudtam, hogy egy beképzelt egoista dög vagy, de sosem gondoltam, hogy ilyen messzire elmész, csak azért, mert úgy gondolod, hogy más nem lehet jobb nálad!
Uruha arca kifürkészhetetlenné vált, fejét lehajtotta.
- Nem is tagadod? Hogy csak azért nyomulsz, mert azt hiszed, ezzel hatalmat nyersz felettem? Térj már észhez! Egyébként is, férfi vagyok, ha nem tűnt volna fel! - Uruha még mindig nem szólalt meg, nem is mozdult. - Ne gyere a közelembe, ne is érj hozzám! Nézz a tükörbe, szánalmas vagy!

Uruha erre felkapta a fejét, néhány lépéssel Aoi előtt termett, és szorosan magához ölelte.
- Igen, szánalmas vagyok! Szánalmas, ahogy próbálok hozzád közelebb kerülni, hogy próbálom megérteni, mit is érzek irántad, és hogy miért!
- Hogy miért? – tolta kissé távolabb Aoi magától – Mert nem bírod elviselni, hogy…
- Nem bírom elviselni, hogy nem velem vagy! – vágott a szavába Uruha. – Aoi, fontos vagy nekem!
- Ne ámíts! Nem hiszek neked! És miért pont én? Ott van például Tora! Járhatnál vele! Igen, Tora az Alice9-ből. Sokszor vagytok együtt, jól megértitek egymást.
- Tora? Nem értelek. Már miért kellene nekem Torával járnom? – húzta fel Uruha a szemöldökét.
- Hagyjuk. Nem érdekes. Írd meg a szólót, már mindent előkészítettem hozzá! – fordult ki Aoi a konyhából, és a hálóba ment. Idegesen ült le az ágya szélére.

Honnan a fenéből jutott eszébe Tora? Nem értette magát. Ennyi erővel bármelyik más együttes gitárosát is említhette volna, hiszen Uruha sok időt tölt velük. Szereti hallgatni, mikor dicsérik, hogy a legutóbbi koncerten milyen jól játszott. Néha visszadicsér, de szerénytelensége és az egója nem engedi a túlzott lelkesedést.
Aoi elmosolyodott. Még ezzel együtt is tudná Uruhát szeretni, ha érezné, hogy viszontszeretik. Talán adhatna egy esélyt neki…

Ehh! Hülyeség! Csak a féltékenység váltja ki Ruruból ezt a fajta viselkedést – ugrott fel az ágyról és kezdett járkálásba. Nem igaz, hogy csak úgy hirtelen, minden átmenet nélkül Uruha beleszeretett volna! Valamit akar. De mit? A dal már nem lehet ok, hiszen az majdnem kész van.
A francba, Uruha! Teljesen megzakkanok miattad! – kapott bele a hajába. Aztán eszébe jutott a jelenet, ahogy Uruha a kést húzgálja a saját karján, alaposan próbára téve Aoi idegeit. Azt vajon miért csinálta? – tűnődött el egy pillanatra.

Éppen visszaült az ágyra, mikor halkan kinyílt az ajtó, és Uruha dugta be a fejét rajta.
- Főzz még kávét!
- He?
- Nem megy, nem tudom rendesen megírni a szólót. Valahogy nem passzol az alaphoz.
- Hagyd a fenébe, és pihenj egy kicsit! Majd holnap folytatod…
- Nem! Addig nem megyek el, míg kész nem lesz! Tudod, hogy nem szeretek semmit sem félbehagyni!
- Tudom, persze hogy tudom – morogta Aoi. – Épp elégszer láttalak már berúgni!
- Kávét! – keményedett meg Uruha hangja.
- Nehezedre esne azt mondani, hogy kérek!? – csattant fel Aoi.
Uruha megfejthetetlen pillantást küldött Aoi felé, majd eltűnt az ajtónyílásból.

Mikor Aoi végre rászánta magát, hogy előjöjjön a hálóból és megfőzze a kávét, Uruha már a számítógép előtt ült, fején a fülessel, elmélyülten pengette a géphez csatlakoztatott gitárt. Néha jegyzetelt valamit az előtte levő papírra, majd újra a gitárt kezdte pengetni.
Aoi egy darabig nézte, hogyan dolgozik Uruha, majd a konyhába csoszogott.

Főzök a nyavalyásnak kávét annyit, amennyit akar, csak fejezze be minél hamarabb a munkát és húzzon innen a fenébe! Nem értem, miért nem lehet Ruki stúdiójában dolgozni, mint máskor is, miért kell nálam? – dohogott Aoi magában.
Ránézett a faliórára, hajnali félkettő. Gondolkozott egy pillanatig, majd hozzáfogott, hogy valami ehetőt készítsen maguknak. Sejtése szerint Uruha elég régóta nem evett egy falatot sem. Öntött egy adag rizst a főzőbe, és a zöldségek előkészítéséhez látott. Indulatai hatására egyre bőszebben szeletelte a retket, minek következményeképp sikerült az ujjába is belemetszenie.
- A francba, Ruru! Ez is miattad van! – morogta Aoi félhangosan, majd elküldte Uruhát az összes olyan éghajlatra, ahol tutira nem jó neki.

A csaphoz lépve, vérző ujját a hideg víz alá tartva próbálta némiképp csillapítani a vérzést, mikor egy kéz fonódott a csuklójára, és húzta ki a kezét a víz alól.
- Ezt nem így kell – közölte Uruha, majd a sérült ujjat bekapva nyalogatni kezdte.
- Hé! Te mit csinálsz?! Megbolondultál?! – kiáltott fel Aoi meglepettségében.
- A TV-ben láttam, hogy így kell!
- Hol? A vámpírcsatornán? – rántotta el Aoi a kezét. – Nem akarok fertőzést kapni, inkább a jódra szavazok, és bekötném!
- Tudod, Aoi, köztünk most már kapcsolat van.
- Mi?
- Te most már hozzám tartozol – mondta Uruha, miközben egy kis mosoly jelent meg a szája szegletében.
- Miért is? – pislogott Aoi értetlenül.
- Ittam a véredből, létre jött köztünk a vérkötelék.
- Ruru, te beszedtél valamit, amire aztán ráittál? Régen voltál már ennyire hülye!
- Aoi, miért küzdesz ellene? Add meg magad nekem! Úgysem tudsz sokáig ellenállni, mert én ellenállhatatlan vagyok! – lépett közelebb Uruha, és szoros ölelésbe vonta az idősebbet.
Aoi megfeszült, de most nem akart szabadulni.
- Te, és az a fene nagy egód! Miért nem vallod be, hogy csak a dalom miatt csinálod ezt az egészet? – kérdezte.
- Így igaz, Aoi. A dalod miatt – helyeselt Uruha.
Aoi elsápadt. Hirtelen nem tudta, mit reagáljon, erre nem számított. Most már szabadult volna, de a fiatalabb nem engedte.

- Újraolvastam a dal szövegét, és teljesen új értelmet nyertek számomra a szavak. A te szavaid. Egy olyan ember szavai, aki már lemondott a szerelemről, mert nem tudott tovább várni reménytelenül, inkább elengedte, hagyta elmúlni azt az érzelmet, amibe ez idáig hiábavalóan kapaszkodott, és megpróbált továbblépni. Aoi, ne akarj átlépni rajtam, nem engedem! Tudom, hogy szerettél! Nem engedem, hogy többé már ne szeress! Nem hagyom, hogy mást szeress!
- Befejezted? – kérdezte Aoi szándékosan közönyös hangon. – Ha igen, akkor most már elengedhetsz! – Nem tudta folytatni. Elnémult, ahogy Uruha szemébe nézett. Tekintete mélyén meglátta azt a szikrányi, őszinte érzelmet, amit eddig hiába keresett nála.
- Neked engem kell szeretned! – jelentette ki Uruha.
- Miért? – kérdezte halkan Aoi.
- Mert én is szeretlek!
Aoi lábai erre megroggyantak. Ez már sok volt neki. Idegei felmondták a szolgálatot, már nem bírt erősnek, közömbösnek mutatkozni. Uruhába kapaszkodva hozzásimult.
- Hinni szeretnék neked – suttogta.
- Engedd, hogy bebizonyítsam, igazat mondtam – hajolt Uruha Aoi szájára.
Aoi nem húzódott el, és mikor a fiatalabb ajkai elérték az övét, felsóhajtott. Olyan régóta vágyott már erre, és most mikor végre bekövetkezett, hirtelen úgy érezte a sors nagyon kegyes hozzá.
- Engedd… - mondta újra Uruha. – Kérlek! – vált könyörgővé a hangja, miközben forró csókjaival próbálta elnyerni az idősebb beleegyezését a folytatáshoz.

A dalom miatt, mi? Nagyon jó dalt írhattam – gondolta Aoi, és ez volt az utolsó értelmes gondolata, mielőtt teljesen átadta volna magát az Uruha által gerjesztett érzéseinek.
Uruha, hogy Aoi már nem ellenkezett, a háló felé terelte az idősebbet. Győzelmének teljes tudatában teperte le az ágyra.
Aoi megérezte, hogy Uruha újra az, aki nem kér, hanem követel, és elveszi, ami neki kell, de a fiatalabb önzése most csak olaj volt a benne tomboló vággyal teli tűzre. Intenzív jelenléte teljesen betöltötte a tudatát. Készségesen adta át magát szenvedélye hevének, és hagyta, hogy Uruha lendülete őt is magával sodorja.
**

Reggel Aoi telefoncsörgésre ébredt.
- Igen? – sóhajtott bele. Meg sem nézte, ki hívja ilyenkor.
- Aoi? Reita vagyok.
- Szia, Rei! Mit akarsz?
- A szóló? – tért a lényegre a basszeros.
- Kész van.
- Uruha?
- Ő is.
- Kimerült?
- Teljesen – nézett Aoi vigyorogva a hason elnyúlva szuszogó Uruhára.
- Délután gyertek be Ruki stúdiójába, hallani akarom a részleteket!
- Miről?
- Aoi, ne mondd, hogy egész idáig csak dolgoztatok?! A zenei részt amúgy is Rukinál szoktuk összerakni!
- De azt mondtad…
- Aoi, ismerlek mind a kettőtöket. Láttam, mi folyik köztetek. A dalod miatt sikerült összehozni, és kettesben hagyni titeket. Ajánlom, hogy délután kéz a kézben, boldog szerelemben érkezzetek a stúdióba!
- Mi?
- Ja, és a saját érdeketekben, Rukinak csak a dalról beszéljetek!
- Miért? – kérdezett vissza Aoi.
- Kicsit ideges az új lemez miatt, nem nagyon sikerült megnyugtatnom, pedig egész éjjel azon dolgoztam. Szóval most mindenre ugrik. Legyetek megértőek vele – vigyorogta Reita a telefonba.
- Én mindig megértő vagyok – mondta Aoi, majd lerakva a telefont, visszafeküdt Uruha mellé, aki a mocorgásra felébredt.
- Kávét! – nézett félszemmel Aoira, majd hozzátette – Kérlek!
Aoi már kezdte felszívni magát, de Uruha szavára megenyhült.

Kikecmergett az ágyból, és a konyhában immár a sokadik liter kávé gyártásához fogott. Kicsit később Uruha is utánaballagott.
- Még mindig szeretlek – közölte Aoit átölelve.
- Idióta! – cibálta meg Uruha haját Aoi. – Ha nem írom meg azt a dalt, mondanál most nekem ilyeneket?
- Nem tudom, de egyszer biztos lett volna egy alkalom…
- Hát persze – hagyta rá Aoi, és engedte, hogy a fiatalabb csókjaival igazolja szavait.





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)