Snanger inspirációk írta: Emyke

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>




Hermione Granger végigsimította kezét a rozoga pamlagon. A Fonó sori lakásban még égett a tűz, de egyedül tartózkodott otthon. Élvezettel szívta be a jellegzetes fűszeres illatot, ami a bájitalmesterre oly jellemző módon mindig ott maradt a férfi ruháiban, a fekhelyén. Perselusnak el kellett mennie, és ilyenkor mindig magányosnak érezte magát. Amióta hozzáment feleségül kín volt minden perc, amit nélküle kellett eltöltenie, aggodalom minden óra, amíg nem szoríthatja magához a férfit, aki nélkül elviselhetetlennek látta az életet. Szerette a professzort, óh, időtlen idők óta szerette. Mosolyogva gondolt vissza az utolsó érintésére, ahogy Perselus úgy ér hozzá, mint senki más. Sosem érezte magát boldogabbnak, most úgy érezte, övé a világ. Egy régi emlék képei kúsztak a gondolataiba, nem várt erővel tolakodott az elméjébe, és Perselust látta az ágyon feküdni.

Letérdelt hozzá, testét rázta a zokogás, a férfit megkínozták. Épphogy arra maradt ereje, hogy valahogyan hazajusson, csak beesett az ajtón, és ő rémülten látta, hogy valami baj van. A férfi nem bírt megállni a lábán, ujjairól csorgott a vér le, a hideg kőpadlóra. A cseppek beleivódtak az apró rések közé, és az ő emlékeibe. Piton sosem nézett még rá olyan reményvesztetten, mint akkor, és az ő szemei megteltek könnyel. Nem maradt benne több erő, elájult, és ő odaugrott hozzá. Kétségbeesetten tette feje alá a karjait, szólongatta, a könnyei a fakó, sebesülésekkel teli arcra hulltak. Ringatta őt, ráborult, és csak szorította véres ujjait, nem akarta elveszíteni. Kellett pár perc, mire összeszedte magát annyira, hogy képes legyen tenni is végre valamit. Egy párnát kerített, hogy fejét megemelje, és feltornázza őt legalább arra. Elkezdte legombolni a szakadt felöltőjét, óvatosan megpróbálta kihámozni belőle a karját. Minden lelkierejére szüksége volt, hogy ne sikoltson fel a vérfoltos ingét látva, aminek már alig látszódott az eredeti színe. Mélyeket lélegzett, és óvatos mozdulatokkal hámozta le róla a testéhez tapadt anyagot. Piton mozdulatlanul feküdt. Akkor érhetett először a bőréhez, akkor láthatta először az oly régóta csak messziről áhított embert. Sebzárót hozott, majd a lehető leggyengédebb mozdulatokkal kezdte lemosni a vért. Lassan, remegő kézzel haladt végig a karján, végigsimított a jegyen, majd tért át a vérző oldalára. Nagyon csúnya sebek voltak, de már nem sírt, nem menekült el. Muszáj volt őt megfordítania, ezért egy takarót terített alá. A háta láttán már nem tudta magába fojtani a sikolyt. Merő seb volt, egymást keresztezték rajta vastag, mély vágások, lila foltokkal. Hasra fordította, és varázslattal kezdett gyógyítani. Ezt is tőle tanulta, dallamos igét suttogott a sebzett bőrre. Addig nem adta föl, amíg legalább a vérzést nem csillapította. Kimerült, mire a végére jutott, de büszke volt az eredményre. Vele maradt egész éjszaka a dolgozószobában. A kastély szinte kihalt volt, hiszen a legtöbben hazautaztak az ünnepekre. A gyengélkedőn sem tartózkodott senki akkor. Csak ő tudta, hogy hívják, és nem nyugodott, amíg vissza nem tért. Szerelmes volt belé. Szerette, nem is tudta, hogyan történhetett meg, de egyszer csak a varázsló karjaiban találta magát, miután két teljes évig kerülgették egymást a különórákon. Mennyire ügyelt arra, hogy ne árulja el magát, de a férfinek nem lehetett hazudni. Mindig is tudta róla, hogy közülük való, sosem ártana nekik ám az sem érdekelte, hogy ő halálfaló. Tudta róla, de nem számított, sőt csodálta érte. Amikor kiderült róla, utána volt alkalma óvatosan kérdeznie erről a férfit, de válaszok helyett csak a szemei beszéltek, és ő megértett mindent. Próbált a saját dolgaira koncentrálni, nem kezdett aggodalmaskodni miatta legalább is látványosan. A ki nem mondott érzései mégis többet árultak el róla mindennél. Piton észrevette ezt, és amikor ott állt egy újabb veszélyes út előtt, és rajta halálos aggodalom vett erőt, a professzor odalépett elé, hogy aztán mélyen a szemébe nézzen, és megcsókolja. Úgy csókolta, mintha utoljára tenné, a lánynak fogalma sem volt, mire képes ez a férfi azokkal a vékony, éhes ajkaival. Nem hazudhatott tovább neki, nem szólt, csak dolgára engedte, szíve a torkában dobogott, legszívesebben sírva kérte volna, hogy nem menjen oda. Akkor nem esett baja. De most…

Most itt feküdt, teljesen magatehetetlenül, és azt kívánta, hogy térjen magához, hogy újra a szemébe nézzen, és újra megérintse őt. Leheveredett mellé, az sem érdekelte, hogy a földön kénytelen feküdni, és remélte, hogy reggelre már jobban lesz. Az éjszaka nyugodtan telt, és reggel ő ébredt elsőnek, méghozzá arra, hogy a férfi átkarolja. Édes, jó Merlin! – gondolta. Megmenekült, és ha már meg tudja mozdítani a karját, az jó jel. Nem akart elhúzódni az öleléséből, de ekkor Piton mocorogni kezdett, és kinyitotta a szemét. A legszebb dolog, amit valaha látott az életében, az ő élettel teli, csillogó szemei voltak. És meg mert volna esküdni, hogy az ő vékony ajkai mosolyra húzódtak.

– Jaj, Perselus! Azt hittem, azt hittem… – szipogta, de nem tudta befejezni a mondatot.
– Shh, itt vagyok, és ezt neked köszönhetem.

A bájitalmester feljebb ült, a karjaira támaszkodott, hogy közelebb tudjon húzódni a lányhoz, és megsimogassa a könnyáztatta arcát.

– Nem lesz semmi baj!
– Annyira féltem. Azt hittem, nem tudok rajtad segíteni, nem tudnék nélküled élni, nem – zokogta a lány.
– Nem is kell. – A varázsló most már egészen feljebb húzta magát, hogy ölelve ringassa a síró kedvesét.


Nem hallotta meg, amikor Perselus hazaért. Álmában őt ölelte, és ez jó volt így, mindennél jobb. Arra eszmélt, hogy valaki szólongatja. Rémülten riadt fel.

– Csak én vagyok, Hermione.

A férje állt előtte, óh, csak álmodta azt a szörnyűséget. Ép és egészséges, és hozzá jött haza. Annyira szerette.

– Úgy örülök, hogy hazaértél!
– Történt valami? – ült le az ágy végébe a férfi.
– Rosszat álmodtam. Átölelnél? Nagyon féltem, hogy bajod esik.
– Kedvesem, azok az idők már elmúltak. Sosem hagynálak el, soha – csitította a lányt.

Hermione lassan megnyugodott a karjaiban. A tűz közben kialudt a szobában, de ő olyan melegséget érzett, amit a legforróbb lángok sem képesek okozni.

Vége


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)