GazettE Dosszié – saját gyűjtemény írta: Abinor

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


**
- Aoi, értsd meg, számomra elképzelhetetlen, hogy valaki mellett lekössem magam, vagy, hogy csak veled feküdjek le! – magyarázta Uruha felnézve az ebédjéből.
Aoi elsápadt a haragtól.
- Soha többé nem akarlak látni! – sziszegte, és rávágta a konyhaajtót Uruhára. Az pislogott néhányat, majd vállat vont, és hozzáfogott a levese kanalazásához. Biztos volt benne, hogy Aoi rövid időn belül vissza fog jönni.

**
Néhány nap múlva az ügynökség büféjében:
- Láttad, Aoi milyen furán nézett ki?...
- Mint aki halni készül. Eléggé depis feje volt…
- Ja, ezek szoktak aztán öngyilkosságot elkövetni!...
- Főleg egy ilyen napon...


Uruha ültében megdermedt. Amit a szomszéd asztalnál folyó beszélgetésből hallott, cseppet sem tetszett neki. Hirtelen előrántotta a telefonját, és idegesen tárcsázta újra és újra Aoi számát, de senki nem vette fel. A gyomrában kezdődő félelem valódi rettegéssé nőtte ki magát, és vasmarokkal szorongatta a szívét.

Nem! Az nem lehet, hogy képes lenne odáig elmenni! Nem tenné meg! Tudhatná, ezzel úgysem oldana meg semmit!... Igen, de ő Aoi! – túrt a hajába Uruha, majd felpattant, és gyors léptekkel a kocsijához indult.
- Istenem, add, hogy ne legyen semmi baja! – hajtogatta magában, miközben őrült tempóban szlalomozott a forgalomban.

Aoi lakásához érve rátenyerelt a csengőre, de semmi mozgás. Gyors elhatározással berúgta a lakásajtót, és az idősebb keresésére indult. Ha esetleg mégsem lenne itthon, majdcsak kimagyarázza valahogy a betört ajtót, de bizonyosságot akart szerezni, hogy Aoi nem csinált magával semmi hülyeséget. Már mindenhol megnézte, csak a fürdőszobában nem.

Félve nyitott be az ajtón, és az elé táruló látványtól kis híján infarktust kapott. Aoi a kádban lehunyt szemmel feküdt, és feje épp abban a pillanatban csúszott a víz alá, mikor Uruha mellé lépett.
- Neee! – kiáltotta Uruha, és ülőhelyzetbe rántotta Aoit. Az ijedten, majd kicsit később bosszúsan meresztette a szemét a feldúlt szólósra.
- Mi a jó büdös francot keresel te nálam?! Hogy tudtál egyáltalán bejönni?!
Uruha nem válaszolt, csak kiemelte Aoit a vízből, és azonmód vizesen magához ölelte.
- Annyira féltem! – sóhajtotta.
- És ezért kellett kirángatnod engem a kádból?! – kérdezte Aoi indulatosan.
- Nem – mondta Uruha -, ezért! – préselte az ajkait Aoi szájára.
- Hé, te! Miért csókolgatsz?
- Miért is?… Hát, mert Valentin-nap van! – vágta rá Uruha.
- Ez a szerelmesek napja – felelte Aoi csendesen, majd megpróbálta eltolni magától Uruhát, ám az nem hagyta magát. – Engedj el! – próbálkozott újra. – Mi nem vagyunk szerelmesek!
- Nem? – kérdezett vissza Uruha. – Már nem szeretsz, Aoi?– nézett mélyen az idősebb szemébe.
Aoi nem válaszolt. Fejét félrefordítva kibontakozott Uruha öleléséből, majd ellépve tőle, magára tekert egy törölközőt, és elindult kifelé.

Uruha Aoi karja után kapott, erővel maga felé fordította, majd Aoi kezét a saját mellkasára simította.
- Mit akarsz? – kérdezte az idősebb még mindig ingerülten.
- Tudod, Aoi, sok szeretőm volt már, és talán lesz is, de egyik sem kap vagy kapott olyan ajándékot, mint te!
- Mégis miről beszélsz? – kérdezte élesen Aoi.
Uruha vibrálóvá váló tekintete nyugtalanná tette.
- Neked adom a szívem. Ez csak a tiéd! Kérlek, vigyázz rá! – mondta halkan Uruha.

Aoi mondani akart valamit, de amint felnézett a szólós arcába, elakadt a szava. Uruha tekintetének mélyére a határtalan vágy rajzolt apró, izzó jeleket, ami arra késztette Aoit, hogy kezét felemelve megérintse a fiatalabb arcát. Óvatosan húzta végig az ujjait, majd hirtelen a nyakát átölelve szorosan hozzásimult.
Uruha lágy simogatásra indította kezeit, mire Aoi megremegett. Haragudott Uruhára, de nem tudta tagadni, hogy jólesik az érintése, kívánja a csókjait.
- Szeretlek, Aoi!
- Nem hiszek neked! – sóhajtotta Aoi, mire Uruha számítóan elmosolyodott, és az idősebb nyakába csókolt.

Uruha kitartó ténykedésének hála, Aoi ellenállása lassan szűnni látszott, amit Uruha azonnal a saját javára fordított, és a háló felé terelte őt. Az ágyhoz érve óvatosan döntötte le rá, majd melléfeküdve elölről kezdte izgató simogatásait, amit Aoi egy-egy sóhajjal nyugtázott, miközben gondolatai egyre azon jártak, hogy Uruha csak játszik vele.
Uruha megérezte az idősebb nyugtalanságát, és kérdően nézett rá. - Miért nem hiszel nekem? – kérdezte szomorkás hangon.
- Tudod, Ruru, én már réges-rég neked adtam a szívem, de te folyton összetörted, és…
- Mert akkor még nem tudtam! – vágott Közbe Uruha.
- Mit?
- Amit most tudok.
- Ruru! Ne húzd az agyam! – vált megint ingerültté Aoi.
- Sosem gondoltam bele, mi lenne velem nélküled, mit éreznék, ha történne veled valami…
- Aha! És most egyszerre megvilágosodtál?!
- Mondhatni. Rájöttem, hogy fontos vagy nekem. Az érzelmeim egyértelműen azt jelzik, szerelmes vagyok beléd, és belehalnék, ha elveszítenélek.
- Szavak! – biggyesztette le Aoi a száját.
- Nem! Komolyan ezt érzem! Azt hittem, hogy készülsz valamire… Hogy kárt teszel magadban, és ez megrémített. Aoi, hidd el, nagyon szeretlek!

Aoi pislogott egy darabig, gondolkozott, majd úgy döntött hisz Uruhának, mert hinni akar azoknak a szemeknek, az érintéseknek, melyek izzó nyomot hagynak bőrén, és lángoló máglyát gyújtanak a lelkében. A szenvedélynek, amelynek tüzében úgy érzi teljesen elég, hogy aztán a beteljesülés pillanatában újjászülethessen.
- Hát akkor szeress! És úgy igyekezz, hogy soha, de soha ne bánjam meg, hogy most engedtem neked! – mondta végül.
Uruha elmosolyodott, majd Aoira hajolt.
- Mindent megteszek, hogy ne bánd meg – lehelte az idősebb ajkaira.
- Akkor az én Valentin-napi ajándékom neked, a bizalmam. Hogy elhiszem neked, tényleg szeretsz.
- Aoi! - örült meg Uruha, és hozzálátott, hogy meghálálja az ajándékot.

Később a nagy hálálkodástól kimerülten, egymás karjaiban pihegtek, mikor Aoi hirtelen felült.
- És, hogy a fenébe jöttél be? – nézett Uruhára, mire az óvatosan lecsusszant az ágyról, és megpróbált kislisszolni a szobából.
- Ruru, te idióta, betörted az ajtóm?! – vetődött utána Aoi felbőszülve. – Hányszor mondtam neked, hogy a tartalék kulcs a lábtörlő alatt van?! He? Hányszor?!
Végül sikerült Uruhát beszorítania egy sarokba, és vérszomjas tekintettel lépett egyre közelebb hozzá. A fiatalabb úgy gondolván legjobb védekezés a támadás, egy mozdulattal magához rántotta Aoit, és a szájára mart.

- Megbocsátasz? – kérdezte Uruha olyan hangon, hogy Aoi megértette, Uruha most nemcsak a betört ajtóra gondolt.
- Már miért tenném? – kérdezett vissza némiképp nyugodtabb hangon.
- Mert szeretlek – jött a felelet.
- Ez még nem ment meg a bosszúmtól – jelentette ki az idősebb.
- De te is szeretsz engem – állapította meg tényként a szólós.
- Igen, szeretlek – sóhajtott bele Aoi az újabb csókba.
- Akkor megbocsátasz? – forszírozta tovább Uruha.
- Talán lehet róla szó…
- Aoi, Valentin-nap van, meg kell bocsátanod nekem!
- Ezt ki kell érdemelned!
- Mi tegyek, hogy kiérdemeljem?
- Ó, tudod te azt nagyon jól! – húzta magával az ágyra Aoi a fiatalabbat.
Uruha elvigyorodott.
- Telhetetlen, kéjenc! – helyezkedett el Aoi mellett.
- Boldog Valentin-napot, Ruru! – mosolyogta az idősebb csillogó szemekkel.
- Neked is, Aoi! – válaszolta Uruha szintén mosolyogva.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)