Halott Nevek Könyve írta: Szakkara

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


Lucius a mugli tusolóval könnyen megbarátkozott, hiszen ezen is csapokat kellett elforgatni, hogy jöjjön a víz, csakúgy, mint a Roxfortban, ahol bár voltak házimanók sosem készítették el az ember fürdővizét, nem úgy, mint az otthonában. Igaz, egy kicsit elbabrált a hőmérséklettel, mire a kopasztóan forró és a fagyasztóan hideg víz között megtalálta a kényes és igen vándorló hajlamú egyensúlyt. A haját is jó alaposan megmosta a tusolófülke kis fémpolcán lévő virágillatú samponnal, hiszen Ramani sajnálatát már megszerezte, így ideje búcsút mondania az ijesztően ápolatlan kinézetnek. A borotvával is csak egyszer, egy kis helyen vágta meg magát. Mikor lemosta a maradék borotvahabot, és a tükörbe nézett, még mindig egy igen elgyötört férfi arca nézett vissza rá. Sehol sem volt az a fess Lucius, aki bárkit levett a lábáról.

Mi van, ha nem sikerül elcsábítanom? Hiszen, amikor a raktárszobában megcsókoltam, végül ellökött magától, pedig akkor ezerszer jobban néztem ki.

Inkább elfordult a tükörképétől, és kissé utálkozva, amiért mugli öltözékhez kell hozzáérnie, magára kapta a szennyesláda tetején pihenő kölcsönruhákat. Egy szánalmas idiótának érezte magát, amikor felöltözve a tükörbe pillantott.

Kilépett a nappaliba. A házra csend borult, rajta kívül senki sem volt ott. Lucius úgy gondolta, felméri a terepet, megnézi Ramani szobáját, hátha valami ihletet merít, mivel tudná levenni a lábáról a lányt. Görcsösen próbált minden érzelem nélkül gondolni az előtte álló feladatra, holott az a tudat, hogy Ramani lakásában jár, ahol a lány él és lélegzik, azon a padlón lépked, amin most ő, igencsak felkavarta. Sőt, az egész találkozásuk igen kellemes hatással volt rá, leszámítva a szemébe fújt égető sprayt. Ahogy a lány belekarolva óvatosan vezette a lakásáig, ahogy megszüntette a fájdalmát, ahogy saját maga készített neki ennivalót… Oh, és amikor megérintette Ramani kezét a hűtő nevezetű valamin! Boldog, mámorító érzés járta át, s legszívesebben hátulról magához ölelte volna a lányt, hogy utána hosszan a nyakába csókoljon. Bár nem szívesen, de mégis igazat kellett adnia Aznartnak. Hosszú távon képtelen lenne ellenállni Ramaninak, még akkor sem, ha az nem hord olyan rövid nadrágot, hiszen az sem csökkentett sokat a teste ujjongó érzésein, hogy a boszorkány átöltözött, eltávolította magáról a sminket és levette a parókáját. Nem, így még sokkal jobban tetszett neki, mert Ramani legalább visszakapta az igazi arcát, azokat a bájos vonásokat, amikről a bugyuta, de hasznos mugli kellékek elvonták az ember figyelmét.

Az első szobában, ahova benyitott, hatalmas dupla ágy terpeszkedett. A földön lévő leragasztott kartondobozokról, melyekre az volt írva Dawn holmijai, rájött, hogy rossz helyiségbe lépett. Ezután az ezzel szemben lévő ajtót vette célba.

Ramani szobájában egy egyszemélyes, fekete keretes ágy állt hosszában, az ajtóval szemben. A szigorúan bevetett piros ágyterítő simaságát egy ránc sem törte meg. Az ággyal szemben, az ajtó mellett egy ugyancsak fekete komód állt, rajta egy talpas kozmetikai tükörrel és egy fémszínű vázával. Lucius megfogta a vázát, a nehézségéből és tapintásából azt gondolta, valóban fém lehet. A komód mellett egy fekete szekrény terpeszkedett. Lucius odalépett, és kinyitotta.

A szekrény sötét színétől elütött a belsejébe akasztott világos ruhák tarkasága. Több rövid szoknyát látott, megismerte azt a rövidnadrágot is, amit a lány hordott. Ez a többitől távolabb volt beakasztva. Lucius hozzáért.

Milyen rövid!

mélázott el, és végigsimított a nadrág szélén. Önkéntelenül is elképzelte, hogy ha Ramanin lenne a ruhadarab, akkor a lány combközepéhez érne. A torka is kiszáradt erre a gondolatra, a teste pedig libabőrös lett. Ahogy ez tudatosult benne, mintha tűzhöz ért volna, rögtön elengedte a ruhadarabot.

Csak hideg fejjel, semmi érzelem!

Már akkor megfogadta magának, hogy minden érzelmétől megszabadul, hogy csak a feladatra tudjon koncentrálni, amikor a Narcissa testébe bújt lény meghatározta Ramani hollétét. Luciusnak még most is borsódzott a háta attól, hogy az a valami olyan könnyedén megszállta Narcissát és úgy használta a nő testét, mint egy közönséges ruhadarabot. Miután behatárolták, merre is van Ramani, Lucius azonnal fel akarta keresni, hogy mihamarabb elkezdhesse a feladatát, minél hamarabb túl lehessen az egészen. De Aznart nyugalomra intette, azzal érvelve, ha az éjszaka közepén rontana be Ramanihoz, az biztos nem bízna meg benne, hiszen a boszorkány bizonyára varázslatokkal védi a lakását, s ha egy varázsló pálca nélkül be tud oda menni… Jobb, ha semleges helyen találkoznak először.

Aznart, mielőtt elvitte volna Narcissa testét a boszorkány szobájába, megmondta neki, hogy hova hoppanáljon, és valamit még bűvölt a térképen, hogy az továbbra is a lány pontos mozgását mutassa.

Így Lucius már reggel nyolckor a megadott helyen várt, és nézte a térképet a muglik sűrűjében. Ahogy a kis pont a papíron egyre közelebb került hozzá, nagy elhatározás ide vagy oda, a szíve hevesebben kezdett dobogni. Utoljára a minisztériumban látta Ramanit, és el sem hitte, hogy most újra megpillanthatja, sőt „igazoltan” a közelében lehet. Ezt a felfokozott érzést jeges zuhanyként hűtötte le az a gondolat, hogy mit is kell tennie, hogy végső soron el kell árulnia a lányt.

Legszívesebben eldobta volna messzire a térképet, hogy fogalma se legyen a boszorkány hollétéről, és így sose árulhassa el. De tudta, nincs választása. Remegett a papír a kezében, hol az izgatottságtól, hol a félelemtől és a szégyentől. Egyszer csak a kis pont már elég közel volt ahhoz, hogy a lányt szabad szemmel is megpillanthassa. Azonban sehol sem látta a muglik tömegében. Akármerre nézett, vagy konszolidált öltözetű idősebb emberek vagy igen vad külsejű fiatalok kerültek a szeme elé. Senkit, aki kicsit is hasonlított volna Ramanira, nem vett észre. Egy pillanatra azt gondolta, hogy Aznart bizonyára rossz bűbájt mondott a térképre, és fel is lélegzett, ugyanakkor gyomra összeszorult a rémülettől. Árgus szemekkel figyelte az embereket, persze őt nem sokan méltatták figyelemre. Részeg csavargónak vélték és átnéztek rajta, és a lehető legnagyobb ívben kikerülték, ami igencsak nagy bravúr volt részükről, ha nem is „látták”.

Lucius újra a térképre pillantott. A pontocska éppen előtte haladt el. Felkapta a fejét. Karnyújtásnyira tőle egy lány sétált el, akinek rózsaszín tincsei a háta közepéig értek. Ormótlan bakancsot és rövid, sötét nadrágot hordott vörös, szakadt harisnyával. Ez nem lehet ő! –, gondolta. Újra a térképre pillantott. A pont egyre távolodott a papíron, abba az irányba, mint a rózsaszín hajú alak, ezért a nyomába eredt. A lány zsebre tette a kezét, majd sietősebben lépkedett, végül egy parkban megállt. Lucius majdnem utolérte. A térképre pillantva már biztos lehetett abban, hogy ezt a lányt jelöli a pont, hiszen a kihalt parkban senki más nem volt előtte. A rózsaszín hajú alak pillanatnyi álldogálás után sietősebbre vette az iramot. Lucius végül már szaladt utána – nem akarta, hogy a lány esetleg dehoppanáljon –, s amint elég közel volt hozzá, megérintette a vállát. Utána jött az az égető spray a szemébe. Akkor lett teljesen biztos abban, hogy Ramanit találta meg, amikor a neve említésére a lány odajött hozzá, és megszólította. Lucius nemigen látott egész addig, amíg a boszorkány lakásán végre megszűnt szeme égő fájdalma.

S most ott állt Ramani ruhásszekrénye előtt, a rövid szoknyákat mustrálva. Gyorsan becsukta a szekrény ajtaját, majd tovább nézelődött a szobában. Az éjjeliszekrényen csupán egy mugli ceruza és egy írótömb hevert. Rendkívül kopárnak hatott a kis bútor. Lucius eddig akárhol járt, egy-egy családi képet, vagy ferdén letett könyvet, vagy valami más személyes apróságot látott az éjjeliszekrényeken. Ez azonban olyan személytelennek tűnt, mintha a szoba használója nem is igazán lakna itt.

Bizonyára a fiókban őrizgeti a személyes dolgait, mint például egy mozgó fényképet, amit el kellett rejtenie a mugli lány elől – gondolta Lucius, és kihúzta a fiókokat. Mind üresen tátongtak. A varázsló végül még az ágy alá is benézett, hátha talál ott valamilyen utazótáskát, amiben személyes holmik lehetnek.

Talált is valamit, de az nem táska volt, hanem egy hegedűtok. Kinyitotta. A tokban egy fekete hegedű pihent, melynek lakkozásának fényét egy ujjlenyomat sem törte meg. Meglepődött, nem is gondolta, hogy Ramani tud rajta játszani. Ki akarta venni, hátha a hangszer alatt talál valami személyes dolgot, apróra bűvölt naplót vagy ilyesmit, ami a hasznára lehet, de mikor hozzáért a hangszerhez, olyan éles, kínzó fájdalom nyilallt a kezébe, hogy felkiáltott. Rögtön el is rántotta a kezét, mire a fájdalom is enyhült, majd lassan megszűnt. Érdekesnek találta a hegedű viselkedését. Látott és érintett is már közelről mágikus hangszereket, de egyikük sem viselkedett így. Igaz, némelyekre orrzsibbasztó, kézviszkető vagy szájdagasztó rontást tettek gazdáik, nehogy más használhassa őket kényelmetlen következmények nélkül, de az ilyen holmikra valamilyen nemzetközi egyezmény miatt nem lehetett igazán fájdalmat okozó ártásokat, rontásokat, netalántán átkokat tenni. Ha valaki mégis tett, és ebből egy másik embernek kára származott, akár az Azkabanba is bedughatták a vétkest, a sérülés mértékétől függően akár évekre is.
Nem sokáig töprengett, mert zár kattanását hallotta. Gyorsan lecsukta a hegedűtokot, és visszadugta az ágy alá, majd halkan kilépett a nappaliba, és óvatosan becsukta maga mögött a lány szobájának ajtaját.

A bejárati ajtó résnyire volt nyitva, hangok szűrődtek be a lépcsőházból.

– Mrs Holub, ne aggódjon, semmilyen drogost nem hoztam magammal – szűrődött be Ramani hangja. – Csak egy ismerősöm száll meg nálam néhány napig, amíg Londonban tartózkodik.

– Elég szerencsétlenül nézett ki, Mrs Addams meg is ijedt tőle, amikor meglátta a kukucskálón. Ki sem akart lépni a lépcsőházba – hallatszott egy idősebb nő érdes hangja.

– Azért nézett ki úgy, mert vidékről jött, és ellopták a holmijait a... drogosok, és eltévedt a városban.

– Persze, azoktól minden kitelik. Én személy szerint mindegyiket begyűjteném és lekötözném, míg ki nem tisztul végre az agyuk – morgolódott az asszony.

– Mrs Holub, kezd fáradni a karom, szóval bevinném már ezeket.

– Persze, lányom, de hívj Virának, már megbeszéltük.

– Akkor viszontlátásra, Vira!

Ezután nyílt az ajtó, és Ramani több megrakott szatyorral állított be. Mivel nem volt szabad keze, így a lábával csapta be a bejárati ajtót. A holmikat a konyhapultra rakta, majd Luciusra nézett.

– Most már talán nem nézné Mrs Addams kábítószeresnek – mondta, miközben levette a kabátját, és az ajtó melletti fogasra akasztotta, majd bement a szobájába, hogy paróka és szemüveg nélkül jöjjön ki onnan. – Az az öreglány a velem szembeni lakásban lakik, mindig az ajtókukucskálónál gubbaszt. Én ritkán látom kijárni a lakásából, ennek ellenére Mrs Holub szerint az egész tömb összes lakójáról tud valamit mondani – fecsegte. – Kínai kaját eszünk ma ebédre, rendben?

Lucius bólintott, és közelebb lépett a konyhapulthoz, amiről Ramani a szerzeményeit gondosan bepakolta a hűtőbe, végül egy piros fekete sárkánymintás papírtáska maradt csak elöl. Abból pedig a lány kivette a papírdobozokat.

– Lehet a dobozból is enni, de tányért is tudok adni – mondta, és kedvesen elmosolyodott.

Lucius szíve megremegett ettől a gesztustól. Milyen rég is mosolyogtak így rá!

– Tányérba kérném, ha lehet – szólalt meg, és elfoglalta a korábbi helyét.

Ramani az egyik doboz tartalmát egy lapostányérra halmozta, majd villát keresett elő, és átnyújtotta a férfinak. Lucius szeme megakadt a lány jegygyűrűjén. Eszébe jutott Devdas Yamir, Ramani vőlegénye.

Vajon tudja, hogy Devdas a halálfalók között élt egy éven át? – futott át az agyán, ahogy ismét a lányra pillantott. Vajon mennyit tud a halálfalókról, hogy hol a főhadiszállás? Ha tudja, hogy a Malfoy-kúrián van a bázis, akkor nem fog velem jönni.

„ideje lesz megkeresni a kis ártatlan virágszálat, nehogy valaki más szakítsa le”
– jutottak eszébe Aznart szavai. Az a lény biztosan Devdasra célozott.

Hányszor találkozhattak, mióta nem láttam őt? Lehet, minden héten, és Ramani teljesen beleszeretett…. Mi lesz, ha felbukkan itt a fiú?

Az ifjú varázsló megjelenése semmi esetre sem kedvezne neki. Főleg, ha a lány nem tud pontos információkat a főhadiszállásról. Ki kell derítenie, hogy a fiú milyen gyakran látogatja meg a boszorkányt.

Eközben Ramani is kiszedte a maga részét egy tányérra, majd előjött a pult mögül, és a Lucius melletti székre ült.

– Miss Black, nagyon kedves, hogy segít, de nem akarok hosszan alkalmatlankodni. Amint lehet, elmegyek, hátha valahogy kapcsolatba tudnék lépni a Renddel.

– Nem alkalmatlankodik, Dawn szobája üres, ott elfér.

– Gondolom, a vőlegénye is meg szokta látogatni, és nem szeretném, ha problémája adódna, amiért befogadott.

– Ne aggódjon, Devdas nem jön ide – mondta két falat között Ramani.

Lucius felvonta a szemöldökét.Csak nem vesztek össze? A fiúról nem őrizget képet, biztos szétválltak.

– Jamanban van, és nem ér rá – magyarázta Ramani. – Ha van is szabadnapja, akkor inkább kipiheni magát. Mire ide eljönne, aztán meg vissza…

– Ha az én menyasszonyom lenne, a világ végéről is eljönnék, ha tehetném, még ha pár pillanatra is ölelhetném át – bukott ki Luciusból. Valójában nem ezt akarta mondani, legalábbis nem így.

Ramani nem válaszolt erre a kijelentésre, de egy kissé elpirult. Zavarában a sült tésztáját igazgatta a villájára.

– Maga házas ember, nem lehet már menyasszonya – szólalt meg pár pillanat múlva.

– A házasság csak egy állapot, meg lehet változtatni – mondta Lucius.

Ramani még mindig nem nézett fel rá. Nagyot sóhajtott, majd megszólalt:

– Ahogy lent voltam vásárolni, rájöttem, hogy a Rend egyik tagjával kapcsolatba tudok lépni – terelte másik témára a beszélgetést, miközben felnézett Luciusra. – Szóval azért nem kell elmennie, hogy valós cél nélkül bóklásszon. Persze, én nem tarthatom vissza. De ha itt marad, kisebb az esélye, hogy a volt barátaival szembekerül, mintha összevissza csámborogna pálca nélkül.

– Igaza van – bólintott a férfi. – Kivel lép kapcsolatba?

– Arról nem szeretnék beszélni.

– Nem bízik meg bennem? – kérdezte Lucius, miközben letette villáját a tányérjára.

Ramani habozott a válaszadással.

– Ramani, én… én sosem ártanék neked szándékosan. Szerintem tudod jól, hogy mit érzek irántad, és mégis képes vagy azt gondolni rólam, hogy elárulnálak? – Lucius hangja megremegett, mert tudta, hogy el fogja árulni Ramanit, és a lány egy életre meg fogja gyűlölni őt. – Én még mindig szeretlek, jobban, mint bármikor – mondta, és megfogta a lány kezét.

Ramani pár pillanatnyi habozás után elhúzta a kezét Luciusé alól.

– Kérem, ne mondjon nekem ilyesmit! Nem akarom hallani.

– Miért nem? – Lucius leszállt a székről, Ramanihoz lépett, és megfogta a lány felkarját. – Talán mert te is azt érzed, amit én, de félsz bevallani magadnak? Nézz már rám!

Ramani rápillantott, s száját összeszorította, mintha haragudna.

– Talán jobb lenne, ha lepihenne. Ez a sok stressz megviselte a szervezetét, nem képes tisztán gondolkozni, és összevissza fecseg – mondta közönyösen, de szemei nem hazudhattak Luciusnak. Ő rengeteg boszorkányt látott már hazudni az érzéseiről, és voltak is, akik megtéveszthették, de Ramani nem tartozott közéjük. Lucius jobbnak látta nem feszíteni tovább a húrt, mert nem akarta, hogy a végén a boszorkány kidobja őt a lakásából.

– Igazad lehet – válaszolta, és elengedte a lány karját.

Ramani felállt, és nagy ívben kikerülte Luciust.

– Ez lesz a szobája – intett Dawn volt szobája felé. – Mindjárt előkészítem, addig fejezze be az ebédet – mondta, s azzal eltűnt az ajtó mögött.

*


Ramani kezei remegtek, amikor a szekrényből elővette az ágyneműt. Szíve szaporán vert az előbbi jelenettől. Lucius szerelmet vallott neki. Hogy mennyire félt ettől! Míg a boltokat járta, azzal nyugtatta magát, hogy a férfi nem érez már iránta semmit, hiszen annyi idő eltelt már azóta, hogy utoljára látták egymást. Úgy vélte, a varázsló talált magának valaki mást, vagy megjött a jobbik esze, és a feleségére fordítja az idejét. Erre most meg szerelmet vallott neki.

Mi lesz most? Hogy fogunk egy fedél alatt meglenni, amikor legszívesebben magamhoz ölelném és megcsókolnám? Gyorsan üzennem kell Lupin professzornak, hogy beszélni akarok vele – gondolta.

Ha a Rend tud Luciusnak menedéket találni, akkor elmegy innen. Nem sok idő, addig ki kell bírnom, nem dobhatom ki az utcára. Erősnek kell lennem! Ő teljesen összetört a megpróbáltatások alatt, természetes, hogy bele akar kapaszkodni az első emberbe, aki nem löki el a segítségért nyújtott kezét, de nekem kell okosnak, józannak lenem. Igen, én józan leszek, nem vesztem el a fejem, és nem teszek semmit, amit később megbánhatnék. Ha megint előhozakodik ilyesmivel, majd hűvösen válaszolok neki, és emlékeztetem, hogy felesége van, illetve nem hagyom, hogy hozzám érjen. Igen, így fogok tenni – bólogatott magának, miközben elkészítette az ágyat.

– Kész van, pihenjen le! Kényelmesebb ruhadarabot talál a jobboldali alsó fiókban – sorolta az információkat, miután kilépett a szobából.

– Köszönöm.

– Szívesen – hadarta Ramani, és besietett a szobájába, amit még kulcsra is zárt.

*


Lucius hallotta, ahogy kattan a zár Ramani ajtaján. Nagyot sóhajtott, majd belépett a számára kijelölt helyiségbe, és levetette magát a frissen bevetett ágyra. Nem tudta, jól tette-e, hogy szerelmet vallott a lánynak. Valójában nem akarta kimondani, ha nem muszáj, hogy szereti, míg ez az egész tart, hiszen tudta, hogy akkor árulása még fájóbb lesz. Nem akarta ezt a szép szót bemocskolni a tettével. De már kicsúszott a száján, nem tehetett ellene. Azon töprengett, most hogyan tovább. A lány szemében ugyan azt látta, amit látni akart, de Ramani láthatóan elutasító viselkedése nem sok jót ígért a továbbiakra nézve. Hiába fog már előtte szomorkodni, a lány valószínűleg nem fogja úgy átölelni, mint délelőtt. Mennyire jó is volt olyan szorosan tartani a karcsú testet, milyen kellemes volt a mellkasára hajtania a fejét, hallani a szívdobogását, érezni a ruganyos keblek puhaságát, és a ruhájából áradó, csak a lányra jellemző illatot… Nem sok kellett hozzá, hogy elveszítse az önuralmát. Ha csak egy kicsit szorosabban ölelte volna Ramani, vagy lágyan végigsimította volna a hátát...

Luciust teljesen felizgatta az emlék és az ábrándozás. Talán jobb is, ha egy kicsit távolságtartóbb lesz velem, így biztos nem teszek elhamarkodott dolgokat. Lucius érezte, hogy álmos, végül is a fél éjszakát egy megszállt nő mellett töltötte, de bármilyen fáradtnak érezte magát, képtelen volt elaludni a testét égető vágytól. Hiába nem akart, félálomban mindig a szomszéd szobában lévő lányra gondolt, az ölelésére, hogy valószínűleg ezen az ágyon lesznek egymáséi, hiszen a másikon nem férnének el ketten. Végül a vágy annyira úrrá lett rajta, hogy mint az utóbbi időben oly sokszor, kénytelen volt magán segíteni. Szerencsére az éjjeliszekrényében talált egy csomag zsebkendőt. Miután átmenetileg csillapult a benne égő tűz, nagy nehezen elaludt. A nappaliból beszűrődő beszédhangokra ébredt fel. A szobáját szürke derengés töltötte be, és ahogy kipillantott az ablakon, látta, hogy besötétedett.

*


Ramani, amint bezárta maga mögött az ajtaját, nagyot sóhajtott, majd a ruhásszekrényéhez lépett, és az aljából előhalászott egy sötét cipős dobozt, ugyanis a Lupin professzor által adott mágikus papírt egy használaton kívüli sportcipő alá rejtette. Leült az ágyra, kivette a papírt a dobozból, majd az éjjeliszekrényéről magához vette a ceruzát. Pár pillanatig körzött vele a papír fölött, nem tudta, hogy mit írjon. Arra gondolt, ha leírja, hogy kinek kellene segíteni, akkor volt tanára még csak válaszra sem méltatja. Pár percnyi töprengés után megszületett a rövid üzenet.

Lupin professzor, beszélnem kell magával. Ramani Black.

Ahogy leírta a mondatot, az azon nyomban eltűnt a papírról. Ramani azt gyanította, hogy olyan mágiával van kezelve a pergamendarab, hogy csak annak tárhassa fel a titkát, akinek szól az üzenet. Így Ramani a címét is leírta, hogy a volt tanára tudja hova küldeni a választ. Lupint nem olyannak ismerte meg, aki szó nélkül rátör az emberre, és az antihoppanáló rontás miatt nem is tudna a házba hoppanálni.

Miután kész lett a levéllel, nem tudta, hogy mit csináljon vele, de aztán eszébe jutott, hogy Arthur annak idején papírrepülőnek hajtogatva adott át neki egy ilyen papírt. Így Ramani a minisztériumi papírrepülőkre emlékezve megpróbálta olyanra hajtani a pergamendarabot, ezután felállt és kinyitotta az ablakot. Ahogy az első fuvallat elért a kis repülőhöz, az kiugrott a lány kezéből, és meglepő határozottsággal emelkedett az égbe. Ramani remélte, hogy minél hamarabb választ kap.

Ezután kiment, hogy rendet rakjon a konyhapulton, majd dolga végeztével lement a közeli parkba friss levegőt szívni. Ahogy bezárta maga után a bejárati ajtót, Mrs Addams kilépett az övén. A töpörödött fekete hajú asszony egy kék bevásárló kosarat szorongatott a kezében. A lifthez bicegett. Míg várták a liftet, a hölgy megszólalt.

– Kislányom, nem akarok tolakodó lenni, de ki az az ember, akit felhoztál? Bizonyára nagy a szíved, de nem hiszem, hogy okos ötlet volt egy koldust befogadni. Az ember sosem tudhatja, bármi megtörténhet.

– Ne aggódjon, Mrs Addams. Nem egy koldust hoztam fel, de szerintem ezt már tudja Mrs Holubtól. Ha mégsem, akkor felvilágosítom, hogy egy régi ismerősömnek adok szállást pár napra. Vidékről jött, és rossz környékre tévedt.

– Sosem értettem, hogy a vidékiek miért nem figyelnek jobban arra, hogy hova téblábolnak Londonban – motyogta mogorván az asszony. – Idejönnek, és eltévednek, azután megveretik vagy megöletik magukat, hogy rossz legyen a bűnözési statisztika.

Ramani nem fűzött ehhez semmit. Végre megérkezett a lift, így sietve belépett az öreg hölggyel együtt. A földszintig még több lakó szállt be, így Mrs Addams figyelme elterelődött Ramaniról. Inkább a negyedik emeleten lakó Mrs Lyndont tüntette ki a figyelmével. Mikor a feltűnően szép asszony a liftbe lépett, Mrs Addams köhögésnek álcázva csak annyit morgott, hogy céda.

Ramaninak jólesett a park frissítő levegője. Leült szokásos padjára, majd elővette a mobilját. Fel akarta hívni Devdast, de most először a fiú nem volt kapcsolható. Ramani többször próbálkozott sikertelenül.

*


Devdas Yamir Inorban volt, Yamikát kísérte el. A királynő apja ugyanis hét nappal azelőtt örök álomra szenderült. Yamika egy percet sem akart késlekedni, így, amint lehetett, szülőhazájába sietett a fiával. Minél hamarabb megkoronázzák a gyermekét, annál jobb. Nem is teketóriázott sokat, alig rótta le kegyeletét apja kiterített holttesténél, már szervezni kezdte fia koronázását. S így azon a napon, amikor Ramani hívni akarta Devdast, a fiú a koronázási lakomán ült.

Yamika elégedetten tartotta kezében gyermekét, és önelégülten mosolygott nagybátyjára, Jishnu hercegre, aki néhány órája tett esküt a torzszülött csecsemőnek, hogy hű alattvalója lesz. Hiába van egy rakás fiad, mégiscsak az enyém lett a trón –, gondolta magában Yamika. Nagyon örült, hogy az apja jól időzített, hiszen így az angliai útját sem kellett lemondania. Az ifjú királynő ugyanis utálta, ha bármi nem a tervei szerint haladt. A boszorkánynak most a muglikhoz fűződő kötelességeinek kellett eleget tennie. Ugyanis meghívták az londoni-jamani nagykövetségre, mert az európai szigetországban élő varázstalan jamaniak kulturális hetet tartottak, amely során az angolokkal megismertetik hazájuk szokásait, és ő volt a díszvendég. Tervei szerin nem sokáig tartózkodna Londonban, a program keretében meglátogatna néhány árvaházat és gyerekkórházat, végezetül egy színházi előadást nézne meg.

Úgy gondolta, így legalább Voldemortot is meglátogatja, és az ottani maharikba is lelket önt, ahogy az Árny tanácsolta neki. A sötét alak újabban elég sok időre eltűnt a közeléből, és persze sosem adott választ, arra a kérdésre, hogy merre is járt. Yamika meg már leszokott a kérdezősködésről, de legutóbb az Árny megemlítette, hogy talán csak hónapok kérdése, és Yamika megkaphatja azt a tárgyat, ami a világ fölötti hatalomhoz juttatja majd.
Az ifjú királynő hiába érdeklődött mi az a titokzatos tárgy, az Árny sosem árulta el, csak annyit mondott, hogy amikor eljön az ideje, megtudja.

*


Ramani járt egyet a környéken, mivel nem akart a lakásában lődörögni, és zavarni a vendége álmát. Valójában nem akart kettesben lenni a férfival, de lassan besötétedett, és muszáj volt hazamennie. Lucius még alhatott, mert semmilyen mozgás vagy neszezés nem hallatszott a lakásban. Leült a kanapéra, és bekapcsolta a televíziót, aminek hangerejét a lehető leghalkabbra vette. Vígjáték sorozatot adtak. Dawn nagyon szerette az ilyen műsorokat. Ramani lassan belefeledkezett a filmbe, ami egy család életét követte nyomon. A boszorkány különösnek találta, hogy amióta Dawnnal nézni kezdték ezt a sorozatot, legalább négyszer volt benne karácsony, holott a szereplők nem is öregedtek. A gyerekek sem nőttek, de még az újszülött babát sem cserélték ki sokkal nagyobbra.

– Ez micsoda? – kérdezte Lucius Malfoy a háta mögül. Ramani annyira belemerült a műsorba, hogy nem is hallotta, amikor a férfi kilépett a szobájából, és egy kicsit megugrott ijedtében.

– A frászt hozta rám! Minek oson a sötétben?

– Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Nem tudok fényt varázsolni.

– Nem is kell. A szobája ajtaja mellett, vállmagasságban van egy kiemelkedés, azt lenyomja, és lesz fény.

Ramani látta a televízió kékes fényében, ahogy a férfi a falhoz lépked. Nem volt rajta cipő, azért tudott olyan hangtalanul közlekedni. Kattanás hallatszott, majd fényárban úszott a nappali. Ramani hunyorgott egy kicsit, mire megszokta az erős fényt. Lucius visszalépett a kanapéhoz, Ramani pedig az egyik díszpárnát önkéntelenül is maga elé vette, kezeit a párnán összekulcsolta, és ettől sokkal jobban érezte magát. A szőke varázsló a kanapé másik végén foglalt helyet. Ramani, bár elég messze volt tőle, mégis egy kicsit távolabb húzódott.

– Ez egy televízió – intett a készülék felé. – A muglik mindenféle információkat, meg műsorokat ezen keresztül juttatnak el a társaikhoz. A híreket is itt mondják be, na meg a rádióban. De rádió a varázsvilágban is van, szóval az nem újdonság.

– Érdekes – nézett Lucius a képernyőre. – Ezek a muglik tényleg ilyen esetlenek? – kérdezte.

A sorozatban az apuka éppen a havas ház tetejéről esett le, mert a karácsonyi díszítőversenyen felbuzdulva rettentő nagy díszeket akart erősíteni a háztetőre, és nem figyelt eléggé a biztonságra.

– Ez nem a valóság. Ez egy film, ezerszer le tudják játszani, újra meg újra. Olyan, mint valami színdarab, csak a nézők nem köhögnek bele, és jól lehet hallani. Várjon, mindjárt felhangosítom – mondta Ramani, majd a tévéhez lépett, és megkereste a hangosító gombot.

Sajnos a távirányítót Dawn fiúja eltörte, amikor egyszer összevesztek a lánnyal, mit nézzenek; focit vagy jégtánc bajnokságot, és azóta nem vettek újat.

Lucius és Ramani csendben nézték a sorozatot, majd jött egy reklám.

– Én éhes vagyok – szólalt meg Ramani, még mindig a tévét nézve. – Maga kér valamit? Csak rántottát, tükörtojást tudok sütni, esetleg valamilyen tésztát főzni, de ehetünk szendvicset is.

– Nekem bármi jó lesz.

– Oké, akkor egy adag bármijóleszt csinálok – mondta Ramani, majd felállt, a kanapéra tette a párnát, persze szépen eligazgatva, hiszen nem lehet rendetlen. Nem akarta, hogy ha Swapna eljön, akkor bármi miatt is azt mondhassa rá, hogy hanyag. Ekkor eszébe jutott, hogy vajon a mahari mit fog szólni a szőke varázslóhoz? Swapna Tudjukki szolgálatában van, így nem láthatja meg Luciust! Ki tudja, hogy mit parancsolt neki Tudjukki. Mi van, ha mégsem hiszik egészen halottnak a férfit, és most körözik?

– Valami baj van? – kérdezte Lucius.

Ramani ekkor vette észre, hogy amíg elgondolkozott, abbahagyta a párna igazgatását, azonban ennek ellenére sem engedte el a tárgyat.

– Semmi – hadarta zavartan, és kettőt simított még a párnán, majd a konyhapulthoz sietett, összeütni valamit vacsorára. Egy darabig nézelődött a hűtőben, és végül úgy gondolta, hogy rántottát készít, mellé meg valami salátát.

– Segíthetek? – kérdezte Lucius, aki már a konyhapultnál állt.

– Azzal segít a legtöbbet, ha leül a kanapéra – mondta Ramani kimérten. Nem akart kedvesnek tűnni, nehogy azt a férfi biztatásnak vélje. Lucius visszament a tévé elé, de Ramani bosszankodva vette észre, hogy a varázsló nem a készüléket, hanem őt figyeli. Szinte érezte a bőrén a férfi tekintetét, mintha lágy ujjak cirógatták volna. Ramani jól el tudta különíteni, hogy a férfi mikor, melyik testrészét tünteti ki bizsergető pillantásával, és ettől nagyon zavarba jött. Amikor majdnem elvágta a kezét egy kaliforniai paprika feldarabolásánál, nem bírta tovább szó nélkül.

– Muszáj engem néznie?

– Zavar, hogy nézlek?

– Igen. Úgy értem, nem szeretem, ha bárki néz – helyesbített, nehogy félreérthető legyen a válasza. – Figyelje inkább a televíziót, az sokkal érdekesebb, mint én!

Lucius keletlenül elfordult a konyhapult irányából.

Ramani fellélegzett, most már nem remegett a keze az izgalomtól, így szépen összevághatta a salátának valót. Mikor már a tojást sütötte, újra érezte a férfi tekintetét. Úgy döntött, ezúttal nem vesz róla tudomást. Ha nézni akarja, hadd nézze, őt nem fogja csőbe húzni, és rábírni, hogy olyasmit kimondjon, vagy tegyen, amit nem akar.

A vacsora csendben telt. Ramani konokul a tányérját figyelte, holott Lucius a közelében ült, és érezte magán a tekintetét. Legszívesebben maga is felnézett volna, hogy néhány hosszú pillanatra elvesszen a szürke, igéző tekintetben, majd pillantása lassan végig vándoroljon a varázsló homlokán, az orrán – ahogy gondolatban haladt lefelé az arisztokratikus arc meg is jelent lelki szemei előtt, mintha egyenesen a mágusra nézne. Képzeletében sokáig időzött a száj vonalain. Háromszor is megcsókolta már azokat az ajkakat, ebből kétszer viszonzott is volt a csókja.

Önkéntelenül is felidéződtek benne az ominózus esetek, az érzések. Lucius érintései, melyek nyomán mintha megannyi kis villám cikázott volna át a testén, fájó, édes érzést hagyva maguk után… Most is belesajdult a teste az emlékbe, és önkéntelenül is az ajkába harapott. Nem bírta tovább, felpillantott. A szőke varázsló tekintete az ő ajkainál időzött, majd váratlanul felnézett, és elmosolyodott. Nem szólt egy szót sem, de Ramani így is tudta, hogy ugyanazokat az emlékeket elevenítette fel, mint ő maga. Egy pillanat töredékéig, Ramani egy belső erőtől hajtva úgy érezte, hogy meg kell csókolnia ezt a férfit, bármi is lesz, de e röpke elhatározás után rettentő zavar lett úrrá rajta, még el is pirult. Így inkább újra a tányérjára terelte figyelmét. Sietve megette a vacsoráját, utána pedig még haladósabb tempóba a szobájába ment, majd a fürdőszobába sietett, amit gondosan magára zárt. A zuhany alá állt, és a lehető leghidegebb vízzel akarta észhez téríteni magát több-kevesebb sikerrel, majd felöltözött, és gyors jó éjszakát kívánva a férfinek, átszelte a nappalit, és végül bezárkózott a szobájába.

– Reggelig nyugalom – sóhajtott fel.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)