Halott Nevek Könyve írta: Szakkara

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


Ramanit másnap kocogtató hang ébresztette. Eltelt némi idő, mire rájött, hogy a zörej az ablaka felől érkezik. Odapillantott. Egy szürke színű bagoly verte bőszen az üveget. Ramani álmosan felkelt, kinyitotta az ablakot, mire az állat berepült a szobájába, és letelepedett az éjjeliszekrényére. Ramani leült az ágyra, megdörzsölte fáradt szemét, majd lekötötte a bagoly lábához erősített pergamendarabot, és széthajtotta azt.

Miss Black!
Örülök, amiért írt nekem. Sajnos nem tudok azonnal találkozni önnel, leghamarabb, a maival együtt, öt nap múlva keríthetnénk sort a beszélgetésre, úgy estefelé. A továbbiakban még megírom a pontos időpontot. Addig is vigyázzon magára!
Remus Lupin


Öt nap, az rengeteg idő!

Ramani csalódottan dobta maga mellé a pergamendarabot, és bosszúsan tessékelte ki a szürke baglyot a szobájából. Miután bezárta az ablakot, visszaült az ágyára, és újra elolvasta a levelet. Mondjuk, az jó, hogy nem öt hetet írt – töprengett. Öt héthez képest ez a néhány nap nem is olyan sok, majd csak túl lesz rajta.

Napközben majd elmegyek, és estére jövök csak haza, akkor gyorsan el fog telni.

Ahogy így ezt megbeszélte magával, hangokat hallott a nappaliból, s mivel a gyomra is korogni kezdett, ezért felöltözött, gondosan bevetette az ágyát, majd kilépett a szobájából. Lucius fel-alá járkált a nappaliban, mint aki nem találja a helyét. Ramani egy kicsit megsajnálta a férfit, ezért kedvesebb hangon hívta reggelizni.

– Az előbb kaptam egy baglyot attól a bizonyos Rendtagtól. Azt írta, hogy öt nap múlva tud eljönni – újságolta, miközben Lucius elé tolt egy adag gabonapelyhet.

– Megírtad neki, hogy a családomnak és nekem kell a segítség?

– Nem, akkor nem hiszem, hogy bárki eljönne a Rendből – válaszolta Ramani, majd kivette a hűtőből a tejet, és öntött a saját pehely adagjára, majd a varázsló elé tolta az üveget.

– Becsaptál miattam egy rendtagot? – vonta fel a szemöldökét Lucius, miközben a kanalával összekeverte a már tejes reggelizőpelyhet. Végül belekóstolt az elsőre nem túl bizalomgerjesztő ételbe.

– Nem! – vágta rá Ramani. – Azt írtam Lupin professzornak, hogy beszélni akarok vele, és azt is szándékozom tenni.

– Egy vérfarkassal? – hüledezett Lucius, még a kanál is kiesett a kezéből. – Azokban nem lehet megbízni.

– Ne beszéljen így róla! – háborodott fel Ramani. – Nála megbízhatóbb, lelkiismeretesebb embert nem ismerek. Ráadásul ő az egyetlen, akiről feltételezem, hogy előbb kérdez, mint átkoz. De ha nem tetszik, akkor menjen és keressen olyan rendtagot, aki szóba áll magával. Én csak ennyit tehettem – tárta szét a karját, majd újból a reggelijére összpontosított. Néha azért felpillantott a varázslóra, aki igencsak eltöprengett valamin. Úgy nézett ki, mint aki valami nehéz feladványt akar megoldani, majd, mint akinek valami nagyszerű dolog jutott az eszébe, felcsillant a szeme, s utána már nem homlokráncolva törte a fejét.

Ramani megette a reggelijét, és már azon volt, hogy a müzlistálját a mosogatóba tegye, amikor a férfi megfogta a szabad kezét, és megszólalt.

– Bocsánat, nem akartalak megsérteni. Köszönöm, hogy segítesz nekem.

– Kérem, ne érjen hozzám! – Ramani el akarta húzni a kezét a férfiéból. – Engedje el a kezem!

Lucius azonban csak még szorosabban fogta, majd a szájához emelte, és hosszasan megcsókolta Ramani kézfejét. A lánynak, ahogy megérezte a férfi ajkainak melegét a bőrén, a testéből minden erő egyszerre kiszállt, s ha akarta volna sem tudta volna kiszabadítani rabul ejtett kezét, de abban a pillanatban nem is akarta. Luciusra nézett, és úgy elveszett a szürke szemek végtelenjében, mint egy hajótörött az óceánon. Az idilli állapotot zárcsörgés, majd egy harsány hang szakította félbe.

– Hello, Rami! Jöttem a…

Dawn lépett be a nappaliba, kezében egy rózsaszín bolyhos kulcstartóval. Ramaniba visszatért az erő, és gyorsan kiszabadította a kezét Luciuséból.

– …maradék cuccomért. – A lány sokat sejtetően elmosolyodott.

Ramani gyorsan felpattant a székéről, és régi lakótársához sietett.

– Öhm… A szobádban vannak a dobozok, majd segítek levinni – hadarta, miközben zavartan megvakarta a homlokát.

– Be sem mutatsz? – kérdezte Dawn, és közelebb lépett a konyhapulthoz.

– Ja, tényleg – mondta Ramani. – Dawn, az úr Mr Malfoy, Mr Malfoy, Dawn Ridley.

– Örvendek – mondta lelkesen Dawn, és kezet nyújtott a varázslónak, aki ha egy picit vonakodva is, de elfogadta.

– Én is örvendek.

– Rami nem is mondta, hogy vannak barátai Angliában.

– Mr Malfoy igen távoli ismerősöm – szögezte le Ramani, és összefonta a karját.

– Van keresztneve is, vagy csak Mr Malfoynak hívják? – kérdezte Dawn a varázslót.

– A barátaim Luciusnak hívnak, a távoli ismerőseim Mr Malfoynak – Lucius a mondat végét megnyomta, Ramanira pillantott, majd vissza Dawnra.

– Dawn, nem kellene a dobozokat levinni? – szólalt meg Ramani.

– Nem sietek sehová – válaszolta a lány, miközben leült a konyhapult előtti bárszékre. – Egy kávéval megkínálsz?

– Persze.

Ramanit elsőre nagyon kínosan érintette régi lakótársa megjelenése, és gyorsan meg akart szabadulni tőle, de ahogy jobban belegondolt, inkább azt kívánta, hogy Dawn a lehető legtovább maradjon, mivel nem akart kettesben lenni Luciusszal. Éppen ezért most nem instant löttyöt akart felszolgálni, hanem valódi kávét, mert azzal hosszan szöszmötölhet. Sokáig pepecselt a kávéfőzővel, háromszor is újra kiszámolta a kávé adagot, mire nagy nehezen feltette.

– Mondja, régóta ismeri Ramanit? – kérdezte kedélyesen Lucius Dawntól.

– Pár hónapja találkoztunk először, egy csóró hotelban – válaszolt a lány. – De aztán megvették pár képemet, és ideköltöztünk. Tudja, festő vagyok. Maga régóta ismeri? Tényleg semmit sem hallottam magáról.

– Lassan öt éve találkoztam vele először.

Dawn egy pillanatra ledöbbent, és kérdőn nézett Ramanira, aki inkább visszafordult a kávéfőző felé, és annak tartályát figyelte, hogyan telik meg lassan a fekete folyadékkal.

– Egy nagyon unalmas helyen, valamilyen hivatalban. Már nem is emlékszem mit kerestem ott – beszélt tovább Lucius.

A kávé lefőtt, Ramani csészékbe öntötte, majd a konyhapultra tette őket egy kis tálnyi kockacukor kíséretében.

– Mr Malfoy felesége az én édesapám másodunokatestvére – szólt közbe Ramani, a feleség szót kihangsúlyozva. – Nagyon kedves asszony, szerintem te is megkedvelnéd – mondta Dawnnak.

– Ha te mondod, biztosan – felelte a lány, és belekortyolt a kávéba. – Hú, ez nagyon erős lett! – köszörülte meg Dawn a torkát. – Ez még a holtakat is föltámasztja.

Miután megitták a kávét, Dawn elérkezettnek látta az időt a dobozai összepakolásához.

– Segíthetek? – ajánlkozott Lucius.

– Nem! – vágta rá Ramani, mielőtt Dawn esetleg igent mondott volna. Felvette az egyik dobozt, és elindult a kijárat felé.

– Viszontlátásra, Mr Malfoy! – köszönt el Dawn.


Dawn a lépcsőházban hümmögött magában, majd a liftben Ramanira nézett, és sejtelmesen elmosolyodott.

– Mi van? Mi ez a mosoly? – kérdezte indulatosan Ramani.

– Nem is tudtam, hogy vadidegen pasikat rejtegetsz a lakásodban.

– Nem rejtegetek vadidegeneket.

– Azt mondtad, távoli ismerősöd – nevetett fel Dawn. – Nekem nem tűnt olyan távolinak, ahogy a kezedet megcsókolta – kuncogott.

Ramani érezte, hogy mélyen elvörösödik.

– Félreérted a helyzetet – mondta zavartan.

– Nem értek félre én semmit.

– Mr Malfoy és köztem nincs semmi.

– Mondtam egy szóval is, hogy van? Te hoztad fel, és aztán ellenkezel itt nagyon, az meg tudjuk, hogy azt jelenti, hogy…

– Nem jelent semmit!

– Jaj, nem vagyok vak! Az a pasi teljesen odáig van érted, ahogy te is érte. Előttem nem kell titkolóznod, nyugodtan bevallhatod, hogy együtt vagytok.

– De nem vagyunk együtt! Nekem vőlegényem van.

– Ja, a telefonos fiú? – húzta el a száját Dawn. – Érdekes kis vőlegény…

– Miért mondod ezt?

– Az előbbi kis szócsatátokban a „távoli ismerősöddel” sokkal több volt az érzelem, szinte szikrázott a levegő köztetek, mint amikor az állítólagos vőlegényeddel beszélgettél.

– Nem is értetted, miről beszélünk Devdasszal – morogta Ramani.

– Azt nem, de a hangsúlyt azt igen. És egyáltalán nem volt valami meggyőző, mintha olyasvalakivel beszéltél volna, akihez nem fűz semmi különösebb érzelem.

– Már két éve jegyben járunk, természetes, hogy nem csipogok a telefonba, mint valami lüke tini.

– Cö cö – csóválta a fejét Dawn.

A lift a földszintre ért, és kinyílt az ajtaja.

– Én szeretem Devdast – jelentette ki Ramani megtámadhatatlan érvként, és kilépett a bejárati csarnokba.

– Az éjjeliszekrényeden egy kép sem virított a kis vőlegényedről. Egy képet sem mutattál róla, de lehet, hogy ronda és azért nem akartál dicsekedni vele, ezt még megértem. De hogy még a tárcádban se legyen még egy igazolvány kép sem...

– Honnan tudod, hogy nincs képem – kérdezte mogorván Ramani.

– Onnan tudom, hogy nincs a tárcádban, mert kértem már kölcsön tőled a múltkor, mikor az enyémet itthon hagytam és hát nem csak a pénzt néztem meg. De képzeld, pár hete meg tollat kerestem, és az éjjeliszekrényedbe is benéztem és ott sem volt.

– Te kutattál a szobámban?

– Nem, csak egy tollat kerestem, nem akartam kutatni – magyarázkodott Dawn. – Mindegy, ne tereld a témát. Te akkor sem szereted azt a fiút. Egy-egy beszélgetés után sosem sóhajtoztál vágyakozva, és alig beszéltél róla. Például sosem mondtad, hogy milyen jól csókol, vagy mennyire hiányzik az érintése – jegyezte meg végül.

– Nem mondtam, mert még nem is csókolóztunk – hadarta Ramani.

Dawn a döbbenettől megállt, majd amikor Ramani kilépett az üveges bejárati ajtón, utána szaladt. Az utcán érte utol.

– Ugye most csak vicceltél – nevetett bizonytalanul Dawn. – Két éve jegyesek vagytok, és még csak meg sem csókoltátok egymást?

– Nem, mifelénk nem szokás nyilvános helyen csókolózni.

– Ne mondd, hogy sosem voltatok kettesben.

– De voltunk.

– És akkor sem? Az a fiú beteg vagy meleg? Még le sem feküdtetek! – csapott a felismerés Dawnba.

– Ugyan miért tettük volna, nem vagyunk házasok.

– Akkor még szűz vagy?! – pislogott hitetlenkedve Dawn. – Hé, már nem a középkorban élünk. Ha szeretjük a másikat, akkor már nem kell várni a házasságig. Mi lesz ha kiderül, hogy egyáltalán nem jó az ágyban?

– Mivel ilyen téren nincs összehasonlítási alapom, nem tudom milyen lesz a nem jó.

– Más téren van?

Raman elpirult.

– Csókolóztál már, mi? – mosolyodott el kajánul Dawn.

– Erre nem válaszolok – felelte Ramani, és még jobban elpirult.

– Az előbb, mikor felmentem, azelőtt?

– Hülye vagy? Dehogy! Évekkel ezelőtt, és összesen csupán háromszor, ebből kétszer csókolt vissza.

– Ki volt az, egy osztálytársad? Nem, az a pasi fent! Ő volt az, mi?

Ramaninak nem kellett felelnie, paprikapiros arca és zavart félrenézése felért egy beismerő vallomással.

– És most mi lesz? Összejöttök?

– Nem! Dawn, megörültél?

– De miért? Hiszen szeret téged és te is szereted.

– Ez nem igaz.

– Dehogynem, jobban szereted, mint a telefonos vőlegényed. Rami, láttam, amit láttam, még ha hűvösen is beszéltél vele, teljesen bele vagy esve abba a szőke pasiba. Ne légy már bolond! Hozzámennél egy olyan alakhoz, aki két év alatt még csak meg sem csókolt, amikor itt van ez a férfi, akibe szerelmes vagy, akit már többször megcsókoltál, és aki viszonozná az érzéseid, ha hagynád?

– Te ezt nem értheted! És különben is Mr Malfoy nős ember, nem tehetem tönkre a házasságát.

– Szerintem azt már nem kell tönkretenned. Ha egy nős ember ilyen megviselt, ott már nagy gáz van a házasságával. – Dawn nagyot sóhajtott, majd folytatta. – Lehet, hogy nem értem a vőlegényed meg a te kapcsolatod – mondta, és megállt a frissen vásárolt autójánál, és a csomagot a motorháztetőre tette. – Azt viszont tapasztalatból tudom, hogy csak olyannal szabad lefeküdnöd, főleg elsőre, akit szívből szeretsz. Annál boldogabb, szebb érzés nincs is a világon. De ha olyannak adod magad, akit nem szeretsz, talán épp csak kedvelsz, abból semmi jó nem fog kisülni, és örök életedre bánni fogod. Egyszer élünk, ezért a fontos pillanatokat úgy éljük át, hogy érdemes legyen emlékezni rá, és ne kelljen eltemetni a tudatunk legmélyére. – Dawn kinyitotta az autót, majd a csomagtartót is, amibe belepakolták a dobozokat. – Vigyázz magadra, Rami! Majd még találkozunk – mondta Dawn, gyorsan megölelte Ramanit, majd beszállt a kocsiba és elhajtott.

Ramani visszafelé nem vette igénybe a liftet, a lépcsőket róva Dawn szavai jártak az eszében. Nem örült annak, hogy a lány így átlátott rajta. A Devdasszal való álszerelmük díszletét ki kell egészítenie, szereznie kell a fiúról egy képet. Igen, ha legközelebb találkoznak, kér is tőle egyet. Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy észre sem vette, máris az ajtaja előtt állt. Nagyot sóhajtva benyitott. Az első, amit meglátott, egy kisebb vértócsa volt a földön, majd észrevette a cserépdarabokat. Pillantása feljebb vándorolt, s az a látvány fogadta, hogy Lucius a pólójába csavarta jobb kezét, az anyagon pedig sötétvörös folt terjengett.

– Mit csinált? – kérdezte riadtan.

– Én csak el akartam tenni a tányért, de kicsúszott a kezemből, és összetört, azután meg fel akartam szedni a cserepeket, de elvágtam a kezem – sorolta Lucius.

Ramani odalépett hozzá.

– Mutassa! – mondta, és kibugyolálta a pólóból a férfi kezét. Az elég szerencsétlenül vágta el a tenyerét, amiből erőteljesen folyt a vér. Ramani elsietett a pálcájáért, majd a varázsló sérült kezét megfogta, és gyógyító bűbájt mondott rá. A seb nyomtalanul eltűnt.

– Máskor inkább hagyja a földön, nem ér annyit, hogy megvágja magát – mondta, miközben még mindig fogta Luciusét. Felnézett a varázslóra, aki a következő pillanatban hozzáhajolt, ajkaik majdnem egymáshoz értek. Ramani arcába szökött a vér, és gyorsan hátralépett.

– Most el kell mennem – suttogta gépiesen. – Majd jövök. – A fogasról leakasztotta a farmerdzsekiét.

– Ramani, ne menj! – lépett elé Lucius, és elállta a bejárati ajtót, amikor a lány ki akart menni. – Bocsánat, nem kellett volna, de… annyira vágyom rád. Esküszöm, nem érek hozzád, csak ne hagyj magamra!

– Mr Malfoy, engedjen ki! Muszáj most elmennem.

– Kérlek, maradj velem! – kérlelte Lucius.

– Nem lehet.

– És ha történik velem valami, amíg távol vagy? Mihez kezdjek nélküled?

– Odaadom a pálcám, akkor majd meggyógyíthatja magát – mondta Ramani, és a férfi kezébe nyomta a varázspálcáját.

– Az én bajom holmi fadarab nem gyógyíthatja meg, csak te – adta vissza a pálcát a lánynak. – Ramani, hát nem érted mennyire szeretlek, hogy szükségem van rád? Ha nem is érhetek hozzád, de azt akarom, hogy velem legyél. Velem, örökre.

– Ezt nem gondolhatja komolyan.

– De, komolyan gondolom. Narcissától elválok, és még mielőtt bármit is mondanál, ez nem új keletű ötlet, ő sem akar már velem élni. Elválok tőle, és feleségül veszlek téged.

– Ez nem ilyen egyszerű.

– De, ilyen egyszerű. Amint biztonságban lesz a családom, Narcissa meg én különélési nyilatkozatot teszünk, s miután a Nagyúr elbukik és újra szabadon járhatunk, kelhetünk, elválunk.

– És ha sosem bukik el?

– Elfog, nem lehet másképp – Lucius egy kicsit odébb lépett az ajtótól Ramani felé, s a lány ezt kihasználva gyorsan kinyitotta azt.

– Ezt jobban meg kellene fontolnia. Még ha maga szabad is lehet, én nem – mondta, majd kisietett a lakásból.

*


Lucius egyedül maradt. Nagyot sóhajtott. Igaz, nem úgy sült el, ahogy várta, de legalább ki merte mondani, azt,hogy mit is akar. Igen, el akarja venni feleségül Ramanit. Ezt eddig így nem fogalmazta meg magában, mivel szemernyi reális esélye sem volt rá, hogy valóban megtehetné. Azonban reggel, amikor a lány elmesélte, hogy egy rendtaggal sikerült kapcsolatba lépnie, és hogy az még napokkal azelőtt megjelenik, mielőtt Luciusnak át kellene adnia Ramanit Voldemortnak reményt öntött belé.

Míg a lány távol volt, már el is tervezett magában mindent. Úgy érezte, hogy meg tudja majd győzni a vérfarkast, hogy vele és az információival jól jár a Főnix Rendje. Emlékezett arra, hogy a roxforti tanárok közül sokról feltételezték azt, hogy köze van Dumbledore szervezetéhez, így azok segítségével Dracót is ki lehetne menekíteni az iskolából. Narcissa épségét már nehezebb lesz garantálni, de Luciusnak erre is meg volt a terve. Ismert titkos járatokat, melyek a kúriájába, illetve onnan elvezetnek, és a Nagyúr sem tudott róluk. Igaz, Luciusnak át kellett adnia minden tudását a birtokáról, de a pincerendszer nagy részének leírását képtelen volt megosztani vele. Egyik őse, Achille Malfoy – aki a félkarú sárkányölő néven írta be magát a mágiatörténelembe, ki a kora legveszedelmesebb sárkányát ölte meg, és mentett meg emberek tízezreit a haláltól – igen erős, szülőről gyermekre szálló, a birtokot védő átkokat szórt ki. Ezért, ha akarta volna sem tudott volna sem Lucius, sem Draco információkat kiadni a titkos járatokról. Lucius még olyan szobáról is tudott, amit híres őse a halála előtt zárt le, és amibe azóta nem léphetett be senki.

Úgy vélte, Draco és Narcissa kiszabadítását egy időpontban kellene végrehajtani, mert akkor mindketten biztonságban lennének. Lucius megkönnyebbült, amiért nem kell Ramanit elárulnia, s közben Aznartnak tett ígéretét sem kell megszegnie, hiszen az nem adott konkrét határidőt a feladatra, s amikor a lány a felesége lesz, úgyis egymáséi lesznek. Ezután már lelkiismeret-furdalás nélkül hajolt Ramanihoz, amikor az begyógyította a kezén a sebet, egy csókért. Hiszen jövendőbeli aráját csókolná. A lány azonban továbbra is ellenségesen viselkedett vele. Talán miután elgondolkozik a szavaimon, rájön, hogy nem akarom kihasználni, hogy tisztességes mederbe akarom irányítani a kapcsolatunkat.

Még ha maga szabad is lehet, én nem – jutott eszébe Ramani utolsó mondata. – Csak nem a jegyesére gondol? Talán mégis érez valamit a fiú iránt? – Erre a gondolatra kínzó féltékenység járta át a lelkét. – Nem érezhet semmit, hiszen ahogy rám nézett… biztos engem szeret.

És ha mégsem?


Lucius fel-alá járkált a nappaliban, hol elmosolyodott, hol pedig pengevékonyra szorította a száját és ökölbe szorult a keze, attól függően, hogy gondolataiban Ramani éppen őt vagy a követ fiát szerette.

*


Ramani nem is tudta merre megy. A varázsló szavai teljesen felkavarták. A férfi valóban képes lenne elválni, hogy őt elvegye feleségül? Könnyek szúrták a szemét, és muszáj volt leülnie egy padra. Nagyot sóhajtott.

Bárcsak hozzámehetnék! De nem tehetem. Nem hagyhatom, hogy miattam menjen tönkre egy házasság, és Asha anyakirálynő sem engedné, hogy hozzámenjek. Nekem nem lehet férjem, akkor nem lehetnék többé mahari.

Hosszú percekig sírt, mire valamelyest lenyugodott, szeme égőn fájt. Eszébe jutott a királynő Devdasszal küldött utolsó levelének utolsó sora.

Jutalmad hűségedért és kitartásodért pedig minden kívánságodat felülmúlja majd.

Mi lenne, ha nem kérne más jutalmat, csak azt, hogy hozzá mehessen Luciushoz?

Ha megengedi, akkor nem lehetek többé mahari.

De én szeretem őt, vele akarok lenni.

Képes lennék kilépni a királyi család szolgálatából miatta?


Ramani eltöprengett ezen. Vajon megérné otthagyni a testőrséget? Mi lesz, ha a házasság nem működik? Akkor soha többé nem térhetne vissza a maharikhoz. Erre a gondolatra megijedt. Szereti ő annyira a férfit, hogy bevállalja érte ezt a kockázatot? A kérdése válasz nélkül maradt. Azt érezte, hogy szereti, de hogy ez az érzés mire elég, azt nem tudta. Sosem volt még szerelmes, nem volt összehasonlítási alapja, fogalma sem volt arról, hogy milyen mértékű az érzése.

Bárcsak ne éreznék ilyesmit! Akkor nem kellene döntéshelyzet előtt állnom.

Eszébe jutott, hogy amikor visszatér a testőrség kötelékeibe, kitörlik az emlékeit. Erre kissé megnyugodott, hiszen akkor nem kell töprengenie azon, hogy mi legyen. Visszamegy és kész. De aztán elméje egy újabb, zavarba ejtő kérdést szült.

Az érzéseket is ki tudják törölni? Nem érzem majd valaminek az iszonyatos hiányát? Nem leszek újra szerelmes egyszer, ha most az lettem?

A kérdések egyre csak szaporodtak, és válasz nemigen érkezett rájuk. Ramani már azt sem tudta, mit akar. Felállt és sétált, hátha valami szellő megsúgná neki, mit is kellene tennie. De hiába kóborolt céltalanul a városban, a kérdései megválaszolatlanok maradtak.

Késő délután ért haza. A fürdőszobából vízcsobogás hallatszott, Lucius fürdött. Ramani a szobájába ment, levetette magát az ágyra, majd mintha rugóra járna, felpattant, majd letérdelt és kivette a hegedűtokot az ágya alól, és felnyitotta azt. Abban a hegedűnek álcázott rúnakardja pihent. Már éppen hozzáért, amikor valaki megköszörülte a torkát. Kezét elrántotta a hegedűről, s utána az ajtó felé pillantott. Swapna állt ott. Ramani megrémült.

Nem láthatja meg Luciust!

A falon keresztül is arra pillantott, amerre a férfi lehetett.

– Mi a baj? – kérdezte Swapna. – Rosszkor jöttem?

– Mindig olyan csendesen lépkedsz, megijeszted az embert – hadarta Ramani.

– Miért ijedtél meg? Talán nem tiszta a lelkiismereted?

A mahari szigorú pillantása alatt Ramani kénytelen volt lesütni a szemét, de aztán gyorsan visszanézett a hófehér arcra. Hátha nem késő kimagyarázni azt a szemlesütést.

– Úgy hallom – szólalt meg Swapna, majd egy pillanatra elnémult, mire a fürdőszobából a vízcsobogás hangja halványan beszűrődött –, ismét vendéged van. Ráadásul egy férfi.

– Honnan tudod? – kérdezte riadtan Ramani. Attól tartott, hogy a mahari esetleg azt is tudja, hogy kit szállásolt el. Talán beszélt Mrs Addamsszal...

– Mielőtt beléptem volna ide, a másik szobába is bekukkantottam, mert azt hittem, hogy a mugli lány jött vissza, de férfi cipő volt az ágy mellett.

– Csak egy ismerősöm – vágta rá gyorsan Ramani, mielőtt Swapna megkérdezné a vendége pontos nevét.

– Ugye tudod, hogy nem lehet közöd férfiakhoz?

– Persze. Nincs is! Honnan gondolod? – felelt talán túl tiltakozón Ramani.

– Én nem gondolom, csak emlékeztettelek – válaszolta Swapna, és átadta a pergamentekercset, amit eddig a kezében szorongatott.

Ramani gyorsan felbontotta, és sietve elolvasta az írást. Asha anyakirálynő szokásos buzdító szövege volt benne, de az idegességtől szinte összefolytak Ramani előtt a betűk, ahogy a papír remegett a kezében.

– Látom, éppen jókor jöttem – szólalt meg Swapna. – Nem úgy viselkedsz, mint akinek nincs takargatnivalója.

– Én nem csináltam semmit!

– Nem is ajánlom, hogy csinálj – mordult rá Swapna. – Ne hozz szégyent ránk! Egyáltalán hogy jutott eszedbe, hogy egy férfit fogadj a házadba?

– Segítenem kell neki, hiszen segítőkész embernek ismertek meg az itteniek – vágta rá Ramani.

Swapna rosszallóan nézett rá, mint aki nem hiszi el ezt a sánta magyarázatot.

– Még nem vagy teljesen kiképzett mahari, képtelen vagy arra, hogy megfelelően kezelj bizonyos helyzeteket. Az anyakirálynőnek nem lett volna szabad egy ilyen félkész testőrben megbíznia, akit még irányíthatnak az ösztönös vágyai – sziszegte gúnyosan az utolsó mondatot.

– Engem nem irányítanak.

– Dehogynem, idáig érzem a gyengeséged szagát. El fogsz bukni, és szégyent hozol ránk – villant haragosan a mahari szeme.

– Nem fogok elbukni – mondta Ramani, a torkát sírás fojtogatta. – Nem fogok.

Rettentően elszégyellte magát minden Lucius iránt érzett gyengéd érzéséért, és azért, hogy valaha is megfordult a fejében, hogy a férfi felesége lehetne, és hogy képes lett volna kilépni a testőrségből érte. Ahogy Swapna beszélt vele, úgy érezte, valóban testi vágyai irányították gondolatait, és megvetette magát ezért.

– Kérlek, ne mondd el az anyakirálynőnek, hogy kicsit is gyenge voltam! Nem csináltam még visszafordíthatatlan hibát. Kérlek! – Már patakokban folytak a könnyei. Swapna bejárta a szobát végül ismét az ajtó elé lépett, és Ramanira nézett.

Kintről halk hang hallatszott, mintha valami, talán egy díszpárna leesett volna a kanapéról.

– Rendben, nem mondom el neki. De nehogy szégyent hozz ránk!

– Nem fogok, ígérem.

Erre Swapna kissé elmosolyodott, pont úgy, mint régen Abhita, Ramani egykori mentora egy jól elvégzett feladat után, majd hangelnyelő bűbájt szórt maga köré, és dehoppanált.

*


Lucius éppen fürdőt vett, amikor hallotta a bejárati ajtó csapódását. Ramani hazatért. Lemosta magáról a habot, utána kilépett a zuhanyzóból, majd szárazra törölte a testét. Ekkor vette észre, hogy nem hozott magával ruhát. Aki hozzászokott ahhoz, hogy a házimanók kiszolgálják, az könnyen elfelejti, hogy más környezetben önellátóbbnak kell lennie. Fülét a fürdőszoba ajtajára tapasztotta, hallgatózott, és mivel nem hallott neszezést, maga köré csavarta a törölközőjét, majd kinyitotta az ajtót, és a szobájába sietett. Nem akarta, hogy Ramani így lássa meg, nehogy félreértse, és azt higgye, direkt öltözött ilyen lengén.

Ahogy áthaladt a nappalin, beszédhangok ütötték meg a fülét. Az egyik hang Ramanié volt. A másik valahonnan ismerősnek tűnt Luciusnak. Ramani ajtaja rosszul lett becsukva, így a résen át, vékony szelet látszott a szobából. Lucius szeme elé az ágy sarka, a szőnyeg egy vékony sávja, meg az ablak kis része tárult. Ramanit nem látta, de valószínűleg ha nagyobb rés marad nyitva, akkor meglátná a lány alakját az ágyon ülni. Hirtelen valaki eltakarta előle a szoba belátható darabját. Először nem is tudta, hogy mi lehet az, de aztán rájött, hogy egy ember áll előtte. A lélegzetét is visszafojtotta. A beszélgetésből semmit sem értett, mert nem angolul folyt, azt viszont elég jól hallotta, hogy Ramani a sírás határán áll. Legszívesebben berontott volna az ajtón, és kérdőre vonta volna azt a valakit, hogy hogyan meri megríkatni a lányt. De egy szál törölközőben nem igazán lett volna a helyzet magaslatán. Pár pillanat múlva az idegen elindult az ablak felé, s Luciusban megállt az ütő. Egy mahari alakja bontakozott ki előtte. A nő háttal állt neki, de így is felismerte a fejdíszéről, az uniformisáról, na meg a derekához kötött kardjáról.

Ez mit keres itt? – ötlött fel benne a kérdés. – Talán a Nagyúr szolgálatából lehet az egyik? Akkor véletlenül sem láthat meg. De miért jött ide? Mit mondott Ramaninak?

A nő hangja igen keményen csengett, pont olyan hangsúlyt vett fel, mintha leszidná valamiért a lányt. A mahari megfordult, pillantása a padlót seperte, s száját úgy összeszorította, mint aki igazán bosszús, majd megfordult az ajtó előtt, és Lucius ismét a hátát nézte. A varázsló nem vette észre, de ahogy elmerült a megfigyelésben a törölközője meglazult a derekán. Az anyag végül lepottyant a földre. Lucius megdermedt, félt, hogy a szobában lévők meghallották. Szerencsére azonban nem keltette fel a két nő figyelmét. Óvatosan felvette a törölközőt, majd úgy gondolta, jobb lesz visszavonulnia, nehogy hallgatózáson kapják. Éppen be tudta csukni résnyire szobájának ajtaját, amikor Ramani kilépett az övén. Lucius még láthatta a sírástól vörös szemeit, meglepetésére azonban a lányon kívül senki nem lépett ki a szobából. Azt gondolta, talán a mahari valahogy dehoppanált, azonban nem emlékezett semmilyen pukkanásszerű hangra.


*


Ramani a nap további részét főleg a szobájában töltötte, alig mozdult ki, csak vacsorára jött elő hosszabb időre. De akkor sem szólt egy szót sem. Teljesen el akart zárkózni Luciustól, levegőnek nézni, a férfit vagy legalábbis nem venni róla tudomást, ha nem muszáj. Az érzéseit is el akarta nyomni, bármily nehéz is volt. Nem hozhat szégyent a maharikra.

– Valami baj van? – kérdezgette tőle a szőke varázsló.

– Nem érzem jól magam – válaszolta Ramani. – Lehet kicsit meghűltem a szabadban. Ha megbocsát, visszavonulnék.

Azzal a szobája rejtekébe menekült, nehogy a férfi véletlenül hozzáérjen, és az épp szinten tartott közönyének páncélját egy érintéssel összezúzza. Ramani azt gondolta, hogy ha az elkövetkező napokban így jár el, míg a veszély el nem tűnik, akkor ő fog nyerni, és sokkal erősebb és magabiztosabb lesz, amiért képes volt uralkodni az ösztönös vágyain.

*


Lucius arra ébredt, hogy rettenetesen fázik, s a hideg a csontjáig hatolt. Még jobban beleburkolózott a takarójába, de ez sem enyhített a remegésén. Végül teljesen felébredt, és úgy érezte, hogy másvalaki is van rajta kívül a szobában. Kapkodva az éjjeliszekrényéhez nyúlt, amiről sikeresen le is verte a lámpát, ami a padlóra érve szerencsére nem tört össze, hanem felkapcsolódott. A fényben a varázsló ijedten vette észre a lehelete fehér páráját. Szeme sarkából egy sötét foltot látott meg a szemben lévő falon. Egész testével a különös jelenés felé fordult, hogy jobban szemügyre vehesse. Egy emberforma füstszerű árnyalak lebegett előtte, a lámpa fényét elnyelte a lénye. Lucius önkéntelenül is hátrébb araszolt az ágyán a jelenés elől.

– Ne ijedj meg! – hallott egy férfi hangot, de nem tudta pontosan behatárolni, hogy szemből, oldalról vagy a háta mögül jött-e a hang, de úgy vélte, hogy az árnyalak irányából kell jönnie – Aznart vagyok, most a megszállt test nélkül, így a test nélküli hangom hallod.

– Hogy jött…. Hogy jelent meg?

– Ahogy azt te is érzed, a szoba lehűlt, mert energiát vontam el, hogy szólhassak hozzád.

– Mit akar?

– Nagyon úgy tűnik, számomra, hogy nem igazán fárasztod magad a feladat elvégzésével, amit rád bíztam.

– Meg fogom tenni.

– Mikor?

– Öhm…

Az árnyalak hirtelen eltűnt a fal elől. Egy pillanat múlva Lucius úgy érezte, mintha jeges ujjak markolták volna meg a gerincét, majd a hideg érintés, mint a víz, végigfolyt volna az egész testében.

– Nem szeretem, ha valaki át akar verni – morogta Aznart.

Lucius határozottan úgy vélte, mintha a lény az ő fejében beszélne hozzá. Fel sem ocsúdott a meglepetésből, amikor azt kellett észrevennie, hogy a teste önálló életre kel, majd felül és feláll.

– Takarodjon ki belőlem!

Aznart csak nevetett.

– Nem hagytál más választást. Muszáj lesz nekem véghezvinnem azt, amit rád bíztam. De ugye tudod, hogy így nem áll a szerződésünk.

Lucius mindent megtett azért, hogy megállásra késztesse lábait, de nem volt uralma felettük, annak ellenére sem, hogy meztelen talpa alatt érezte a padló hűvösét, a bőrén pedig pizsamája anyagát.

Egyenesen Ramani szobája felé lépkedett, majd benyitott. A lány békésen aludt.

– Mit akar csinálni? – kérdezte Lucius Aznartot. Rémülten vette észre, hogy csak gondolatban tudta megkérdezni, mert már a száját sem uralta.

– Ne aggódj, barátom, ígérem, hogy a tested élvezni fogja. Több ezer éve nem voltam nővel, ez a kis barna pedig épp az esetem. Kár, hogy miattad neki nem lesz olyan jó – sóhajtotta.

Lucius látta, ahogy a keze felemelkedik, majd pálca használata nélkül kötelek bűvölődnek elő a semmiből, amik szorosan a lány kezére és lábára, utána pedig az ágy támlájára hurkolódtak.

– Így biztosan nem fog elszaladni, de azért olyan szobor merev sem lesz, mint egy bénító rontás hatására. Nem igaz, Lucius? – nevetett Aznart, majd intett, mire Ramaniról lerepült a takarója.

A lány egy egyszerű szabású pizsamában volt, amit senki nem mondott volna izgatónak. Aznart Lucius kezével megfogta a komódon pihenő nehéz vázát, és leemelte – Lucius határozottan érezte az ezüstös tárgy hideg tapintását –, és elindult az alvó boszorkány felé.

– Ne merje bántani! Hozzá ne érjen! – kiabálta Lucius, de Aznartot nem igazán érdekelte. A lány pizsamanadrágját és alsóneműjét egy intéssel eltüntette, erre Ramani ébredezni kezdett, és mire teljesen magához tért volna, Aznart lecsapott a testére a fém vázával. Lucius hallotta, ahogy a lány egyik bordája eltörött. Ramani felsikoltott, majd kapálózott, de a kötelektől alig tudott mozdulni. Lucius hiába próbálta újra uralma alá hajtani a saját testét, képtelen volt rá. Végig kellett néznie, és éreznie ahogy Aznart az ő testében rámászik a lányra, majd befogja annak száját.

– Drágám, végre-valahára az enyém vagy. Az erdőben még megmenekültél előlem, de most nincs menekvés – morogta Aznart Ramani fülébe Lucius hangján.

– Hagyja abba, hagyja abba! – kiabált Lucius.

– Mondtam, hogy a tested élvezni fogja, és nem hagyom abba, míg el nem értem a célom. Én betartom az ígéreteim – válaszolt Aznart Luciusnak.

Lucius érezte maga alatt Ramani forró bőrét, az illatát. Érezte, ahogy felizgul, majd durván magáévá teszi a lányt, és végül bármennyire küzdött is ellene, a csúcsra jutott. Undorodott ettől az egésztől, hogy mire használta ez a lény az ő testét. Érezte, ahogy Aznart elhagyja őt, Lucius pedig behunyta a szemét, és zokogott. Mikor újra érezte, hogy maga irányítja tagjait, kinyitotta a szemét, bocsánatot akart kérni Ramanitól, de a lány sehol sem volt. Sőt, Lucius is a saját szobájában találta magát. Értetlenül nézett körbe.

– Amit az előbb láttál és éreztél, az csak egy elmédbe vetített képsor volt – szólt hozzá Aznart, ismét árnyalakként. – Ez lesz, ha holnap ilyenkorra nem végzed el a feladatod. Lucius, ne kényszeríts arra, hogy a te hibád miatt bántanom kelljen azt a lányt, illteve elmondanom neki, hogy te támadtad meg az erdőben a Világkupadöntőn.

– Honnan tudja? – kérdezte rémülten Lucius.

– Láttam, hogy mit műveltél vele, az elejétől a végéig. Tudom a titkod, és ha nem viselkedsz megfelelően, Ramani is megtudja, és gyűlölni fog téged. Na meg persze azért is, amit tenni fogok vele rajtad keresztül – nevetett fel hidegen Aznart. – Egy tapodtat sem fog veled menni sehová, nemhogy a Malfoy-kúriába, és arról ne is álmodj, hogy egy ilyen szörnyű éjszaka után bármilyen védelmet is kaphatsz a Főnix Rendjétől. Remélem jól az eszedbe vésted. Látod, Lucius, milyen könnyen kivégeztethetem a szeretteid, ha ellenkezel velem? Bízom benne, hogy holnap ilyenkorra, amikor erre járok azt fogom látni, hogy a kis alvó szépség veled ünnepli az ártatlanságának elvesztését.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)