Halott Nevek Könyve írta: Szakkara

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


Devdas Yamir halkan lépkedett a tikami főpalota egyik sötét folyosóján, miközben többször körbenézett. Senki sem követte. Befordult jobbra, s egyenesen egy kék virágot mintázó mozaikkal kirakott ajtóhoz lépett, majd kinyitotta. A holdfény egy belső kis kertre vetült, amelynek közepén apró növénymotívumokkal halmozott szökőkút csobogott. Devdas a szökőkút melletti padra ült. Ahogy várt és hallgatta az éjszakai neszeket, a tücskök ciripelését, közben többször önkéntelenül hozzáért a zsebébe lapuló borítékhoz. Szíve heves, ideges dobogását képtelen volt lecsendesíteni a nyugalmat árasztó kis kert, hiszen talán élete egyik legfontosabb üzenetét hozta Asha anyakirálynőnek, nem mástól, mint Jishnu hercegtől, Yamika nagybátyától, aki az előzőnap vesztette el minden esélyét az inori trónra.

Devdas megrezzent, amikor hallotta az ajtó nyikordulását, önkéntelenül is kitapogatta varázspálcáját, ha szükség lenne rá, használhassa. Most érezte igazán, mennyire izgul, sőt, talán fél is. Ha illetéktelenek megtalálnák nála a levelet, akkor vége lenne az életének. Devdas feszülten figyelt, majd megkönnyebbült, amikor az éjszaka fényei Asha arcát világították meg. A fiú rögtön felpattant, és meghajolt az asszony előtt, majd szó nélkül átadta a levelet.

Asha fényt bűvölt, majd gyorsan átfutotta az írást.

Felséges asszony!
Mind tudjuk, hogy korából és betegségéből adódóan unokaöcsém képtelen az ország irányítására, s most az anyja gyakorolja a hatalmat helyette. Ez a momentum igencsak aggodalommal töltött el eddig, hiszen szegény Yamikával bármi történhet, és ez esetben zavar támadhat az öröklési rendszerben, hiszen akkor az unokahúgom férje gyakorolhatná Inor felett a hatalmat a gyermek helyett, nem a törvényes dinasztia egyik tagja, és ez igencsak komoly belső ellentétekhez vezethetne szeretett hazámban. Azonban megnyugvással értesültem soraiból, hogy ha valami oknál fogva kedves unokahúgomat, ne adják az égiek, végzetes baj éri, az ön fia nem tart igényt sem régensi, sem másmilyen posztban Inor trónjára, és a beteg gyermeket sem terheli az állam súlyos gondjaival, hanem mint bölcs apa, a nevében lemond a koronáról. Ez a gesztus a két ország további együttműködését csak pozitív irányba mozdítja el.

Mindenben segíteni fogjuk egymást.

Jishnu herceg.


Asha elégedett volt a levél tartalmával. Sejtette, hogy azzal, hogy Jishnu hercegnek Yamika halála után felajánlja az inori trónt, az a későbbiekben nem ágál majd Jaman ellen, nem kívánja megtorolni rokona halálát, de jobb volt ezt írásban is látnia.

Asha előbűvölt egy borítékot. Ramaninak már előre megírta a levelet, mivel biztos volt a herceg válaszában, de amíg azt nem kapta meg, nem küldhette el a lánynak. Ráadásul Devdas sem tartózkodott Jamanban.

– Ezt vidd el Ramaninak, amikor elutaztok Yamikával Angliába. Egy percet se késs az átadással, nagyon fontos, hogy a bizonyos színházi előadás előtt legalább egy nappal megkapja.

– Igenis, felség.

– Vigyázz magadra, Devdas! Ha minden a terv szerint alakul, akkor több ilyen borítékot már nem kell kézbesítened – mosolyodott el Asha, aki a Jihsnu hercegtől kapott levelet ez alkalommal nem semmisítette meg.

*


Amikor Ramani felébredt, és érezte derekán Lucius ölelő karját, boldogan sóhajtott fel. A férfi még aludt, Ramani óvatosan kibújt a karjai közül, majd kiment a szobából, hogy valami ennivaló után nézzen. Mire lefőtt a kávé, és a szendvicsek is elkészültek, Lucius is felkelt, és álmosan kitámolygott a nappaliba, majd átölelte Ramanit, és megcsókolta.

Ramani egész nap a fellegekben érezte magát amiatt, hogy már nem kell ellenségesen viselkednie a szőke varázslóval szemben, hogy léptén nyomon átölelheti, ha akarja. Csak az hozta ki a sodrából, hogy szétszórtsága miatt megégette a kezét ebédkészítés közben, ráadásul akkor csengettek és nem vehette elő a pálcáját, hogy kezelni tudja a sérülést. Azt hitte, hogy Mrs Holub az, így sietett ajtót nyitni. A mögött azonban nem az idős asszony, hanem egy vékony, sápadt arcú, sötét hajú fiú állt, aki a Sprint Way futárszolgálat sárga kék sávokkal tarkított egyenruhájában feszített, s kezében egy hatalmas dobozt szorongatott.

– Ez a Bardwalk utca 5/26-os – magyarázta kissé ingerülten az eltévedt futárnak. Ramani megérezte a derekán Lucius kezét, s ettől egy kicsit megnyugodott, és szelídebben folytatta – A csomagon 5.A/26-os van, az egy háztömbbel arrébb lesz.

– Köszönöm, bocsánat a zavarásért, csak most kezdtem – hadarta a kézbesítő.

– Már harmadjára téved el – mondta Ramani Luciusnak, miután becsukta maga után az ajtót.

– Lehet, nem is tévedt el, csak téged akart látni. Én is bármikor eltévednék, ha csak így láthatnálak.

Ramani elmosolyodott, minden mérge elszállt, főleg miután lüktető kezét is el tudta látni.

Míg az előző napok alig akartak telni, a mai szempillantás alatt tovatűnt, s Ramani azt vette észre, hogy Lucius karjába fészkelődve alszik el.

Ramanit ismerős dallam ragadta ki az álmok mezejéről. Már nappali világosság honolt a szobában. Pár pillanatig fülelt, mire rájött, hogy a halk, ismétlődő dallam nem más, mint a mobiltelefonja csengése. Luciusra pillantott. Úgy tűnt, a férfi mélyen alszik. Ramani óvatosan felkelt, majd lábujjhegyen az ajtóhoz lépkedett, amit halkan kinyitott, majd gondosan becsukott maga mögött, utána sietve a szobájába rohant. A telefonja vidáman csilingelt, a kijelzőn Devdas neve szerepelt. Ramani gyorsan felvette a telefont.

– Szia!

– Szia! Már majdnem letettem. Hol voltál? Harmadjára hívtalak.

– Csak fürödtem – rögtönözte Ramani. – Miért hívtál, van valami hír?

– Találkoznunk kell még ma.

– Ma? – kérdezett vissza Ramani.

– Igen. Rendkívül fontos üzenetem van számodra, ha minden jól alakul, ez lesz a legutolsó. Találkozzunk egy óra múlva a Greek Streeten a Maison Bertaoux kávézóban – mondta határozottan Devdas.

– Ott leszek – hadarta Ramani, gyorsan leírta az éjjeliszekrényén lévő jegyzettömbre a címet, majd azzal a lendülettel kis is nyitotta a ruhásszekrényét, és fél kézzel kezdte összeszedni a ruháit.

– Várlak – fejezte be Devdas, majd letette a telefont.

Ramani kezébe egy farmerszoknya, egy zöld blúz került, sietve felvette őket, majd kitépte a jegyzettömbről a címet. Ezután írt egy üzenetet Luciusnak, miszerint lement a boltba, majd nemsokára jön. A cetlit a konyhapultra tette, magára kapta a bakancsát és a farmerdzsekijét. Már majdnem indult, amikor eszébe jutott, hogy a gyűrűje nincs az ujján. Nem akarta, hogy Devdas észrevegye az ékszer hiányát, és esetleg kérdezősködni kezdjen, miért nem viseli. Rövid töprengés után rájött, hol hagyta. Gyorsan bement a fürdőszobába, és levette a polcról a jegygyűrűt, majd miután kilépett a lépcsőházba az ujjára is húzta.

*


Lucius álomittasan átnyúlt az ágy másik oldalára, de ott senkit sem talált. Valamilyen halk dallam teljesen felébresztette. Felkelt, és kilépett a szobából. Ramanit hallotta, mintha az beszélt volna valakivel, igaz, a másik fél hangját nem hallotta, és semmit nem értett a számára idegen nyelvből. Lucius úgy vélte, talán megint az a mahari látogatta meg a lányt, mint múltkor, így jobbnak látta visszavonulnia a szobájába, nehogy a festett arcú nő észrevegye őt, ha az Voldemort szolgálatában áll, ki tudja miket mondana róla Ramaninak. Elhatározta, hogy majd megkérdi a lányt, hogy miért járnak hozzá maharik. Nemsokára mozgolódást hangjaira lett figyelmes, végül a bejárati ajtó csukódása után csend lett. Kilépett a szobájából, a konyhapulton egy sárga cetli várta.

Elmentem bevásárolni, nemsokára jövök! Szeretlek.

Lucius mosolyogva simított végig az utolsó szón. Bement a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát. A friss víz az álom utolsó cseppjét is kimosta a szeméből. Törölközés közben, a tükrön át pillantása végigsiklott a fürdőszoba polcokon. A legalsón tovább időzött a szeme, mint a többin, valami nem volt vele rendben.

Nincs ott a gyűrű! – csapott belé a felismerés. – Hova lett? Ramani eltette volna? De hiszen amióta levettem az ujjáról a polcon hevert az ékszer. Miért pont most kellett eltennie? Miért pont…

Ahogy gondolkozott, még a törölközést is abbahagyta.

Biztos találkozik vele!

Lucius lelkébe égető féltékenység költözött, ledobta a törölközőt, majd a szobájába viharzott. A rongyos ruhája zsebéből ismét előkereste a térképet. Látta is a lányt jelző fénypontot, ami egyáltalán nem a környéken bóklászott. Lucius sietve felöltözött. Elhatározta, hogy Ramani után megy. Bizonyságot akart. A térképet a zsebébe tette, és elindult, azonban a bejárati ajtót most is zárva találta. Luciust ez a momentum igencsak felingerelte.

Direkt zárta rám, hogy ne mehessek utána. Biztos jót mulat rajtam, míg a követ fiával enyeleg.

Egyszer csak zár kattanását hallotta. Hatalmas kő esett le a szívéről – Ramani tényleg csak a közeli boltokba ment bevásárolni! –, de ahogy nyílt az ajtó, csalódottan vette tudomásul, hogy a boszorkány volt lakótársa az.

– Üdvözlöm! – köszönt Dawn széles mosollyal. – Bocsi, hogy így betörök. Rami itthon van?

– Nincs – válaszolt kurtán a varázsló.

– Azért jöttem, mert múltkor a kulcsom elfelejtettem leadni Mrs Holubnak, és ő elutazott. Szóval beadnám a kulcsom. Nos, majd adja át ezt Raminak, és mondja meg neki, hogy adja oda Mrs Holubnak – mondta Dawn, és Lucius felé nyújtotta a rózsaszínbolyhos kulcstartós kulcscsomót. A szőke varázsló pillanatnyi habozás után a kulcsokért nyúlt. El sem hitte, hogy ekkora szerencséje van.

– Persze, amint hazajön, átadom. Most pedig, ha megbocsát…

– Oké, megyek. Viszlát! – köszönt el Dawn.

Lucius a fülét az ajtóra tapasztotta, várta a záródó liftajtók jellegzetes hangját, majd amikor már biztos lehetett abban, hogy a lány lement a lifttel, maga is kilépett a lakás ajtaján. Lucius idegesen hívta a liftet, majd beszállt, megnyomta a földszintet jelző gombot, a lift ajtaja becsukódni készült, amikor egy fém bot az ajtó szárnyai közé csapódott – Lucius megrezzent a hirtelen jött támadástól –, mire az ajtók újra kinyíltak.

Egy töpörödött, idős asszonyhoz tartozott a sétabot. Az asszony kék bevásárlókosarát lengetve kényelmesen betipegett, majd maga is a földszintre vezető gombot nyomta be. Lefelé menet Lucius kényelmetlenül érezte magát, mivel a vénasszony leplezetlenül bámulta őt. Alig várta, hogy megszabadulhasson a nyanya túl kíváncsi fekete szemétől. Szinte kiugrott a liftből, amikor az a földszintre ért.

Amint kiért a házból a park felé vette az irányt, ott az egyik nagy bokor mögött elővette a térképet, majd az ujját Ramanit jelző fénylő pont közelébe helyezte, ahogy Aznart tanácsolta neki annak idején. Így, hogy tudta, Ramani lakásának pontos helyét, és visszaemlékezett arra, hova is lyukadt ki, amikor először használta a térképet, hozzávetőlegesen fel tudta mérni, Ramanitól milyen távol fog felbukkanni a hoppanálás után. A lány fénylő pontja már nem mozgott, ez megkönnyítette Lucius dolgát.

*


Ramani sietve lépkedett a kék csíkos ernyős kávézó felé. Devdas már a kávézó előtt lévő kétszemélyes asztalkák egyikénél ült, az utat figyelte, ujjaival dobolt a fehér terítőn, előtte egy érintetlen csésze kávé volt. Amint Ramani megérkezett, a fiú felállt, majd kihúzta a lánynak a széket, utána maga is visszaült a helyére.

Alig ért Ramani feneke a székhez, egy pincérnő jelent meg felvenni a rendelést. Ramani egy tejeskávét kért. Míg nem hozták ki nekik a kávét, Devdas nem tért rá az üzenetre.

– Örülök, hogy látlak – mondta a fiú mosolyogva.

– Én is örülök neked. Mi történt Jamanban?

– Ott semmi. Inorban annál inkább. Bhim király meghalt, és Yamika megkoronáztatta a fiát.

– Miért nem mondtad?

– Asha anyakirálynő utasított, hogy hallgassak róla, nehogy felesleges reményeket keltsen benned az ügy.

A pincérnő meghozta a tejeskávét, majd elment.

Ezután Devdas a kabátja mellényzsebébe nyúlt, és egy prospektust vett ki onnan, majd Ramani elé tette. A prospektus az Angliában rendezett jamani kulturális hetek színes brosúrája volt.

– Otthon olvasd el!

Ramani magához vette a prospektust, és a kabátja belső zsebébe süllyesztette, majd belekortyolt a kávéjába.

– Kellene rólad egy fénykép – szólalt meg, miután lenyelte a forró italt. – Dawn hívta fel a figyelmem arra, hogy nincs is rólad képem, és ezt gyanúsnak találta.

Devdas kutatott a kabátja belső zsebében, előhalászta a tárcáját, és keresgélt benne. Ramani észrevette, hogy a fiú tárcája képtartó része tele van fényképekkel, a sajátját is megpillantotta közöttük.

– Azt honnan szerezted? – kérdezte a képére mutatva.

– Az eljegyzésünkön volt egy fényképész, vele készítettem. Tessék – nyújtott át Devdas egy mozgó képet. – Ez is akkor készült.

A kép Ramanit és Devdast ábrázolta, ahogy egymás ujjára húzzák a jegygyűrűket, és mosolyogva néznek egymásra.

– Ez tökéletes lesz. Senki sem mondhatja, hogy nem is vagy igazán a vőlegényem.

– Egy dermesztő bűbájjal olyan lesz a fotó, mint a mugliké, így megmutathatod annak a lánynak is, akivel laksz – mondta Devdas.

– Nekem mennem kell – sóhajtotta Ramani, miután eltette a képet, majd megitta a kávéját.

Devdas bólintott, tárcájából kivett némi pénzt az innivalókra és a borravalóra, majd a csészéje alá tette, végül maga is felállt. Pár pillanatig álldogáltak egymással szemben, úgy tűnt, a fiú még szeretne mondani valamit.

– Rami...

– Igen?

– Vigyázz magadra! – nyögte ki végül Devdas.

– Te is! – mondta Ramani, majd kezet nyújtott Devdasnak. A fiú kézfogás helyett hirtelen, a pillanat tört része alatt megölelte Ramanit, majd szájon csókolta. Ramani annyira meglepődött, hogy először meg sem moccant, majd kibontakozott az ölelésből, és hátrébb lépett.

– Devdas, mi ütött beléd? – hüledezett.

– Bocsáss meg, sajnálom – hebegte a fiú –, de meg kellett tennem. Lehet, hogy így már soha többé nem látjuk egymást.

– Oké, megértem – mondta nyugodtabban Ramani – Nem akartam így rád förmedni, csak én nem szeretlek úgy téged.

– Tudom – sóhajtotta szomorúan a fiú, miközben megsimogatta Ramani arcát. – Jobb ha mész.

Ramani csak bólogatott, majd megfordult és elindult.

*


Lucius egy újságos bódé és egy hirdetőtábla között állt. Az emberek sorra elhaladtak előtte, de senkit sem méltatott figyelemre, szinte pislogás nélkül az utca túloldalán lévő kék csíkos ernyős kávézó teraszát figyelte. Ramani háttal ült neki, Devdast azonban jól láthatta. A féltékenység zöld szemű szörnyetege egyre inkább hatalmába kerítette, ahogy látta a fiú miképp néz Ramanira, hogyan mosolyog rá.

Lucius észre sem vette, de a keze ökölbe szorult, amikor Ramani megigazította a haját, és ujján megcsillant a jegygyűrű. A párocska nem sokáig tartotta fel a kávézó forgalmát, rövid idő után mozgolódni kezdtek. Lucius felkészült arra, hogy bárhová is menjenek, követni fogja őket. Tisztán akart látni, tudni akarta, hogy a boszorkány csak játszott-e az érzéseivel. A szívéhez kapott, amikor látta, hogy Devdas átöleli Ramanit, és megcsókolja.

Háttal állt neki a lány, de ezt a mozdulatot nem lehet félreérteni. Harag és tömény gyűlölet öntötte el a lelkét. Abban a pillanatban, ha lett volna nála pálca, megölte volna mindkettőjüket. El is fordult, képtelen volt elviselni, hogy az, akit szívből szeret mást csókol.

Hazudott nekem ez a kis céda! Még hogy vásárolni megy!

Amikor összeszedte magát, visszapillantott a kávézóra, de akkorra már eltűnt a pár. Körbenézett. Ramani nem messze tőle egyedül kelt át az úton. Lucius úgy vélte, hazafelé tarthat, így jobbnak látta dehoppanálni, nehogy a lány rájöjjön, hogy ő elhagyta a házat. Pár pillanat múlva Lucius már a Ramani háztömbjéhez közeli parkban volt, majd sietve visszatért a lány lakására. Áldotta az eget, hogy előző nap az a béna kézbesítő rossz címre hozta a csomagot, és Ramani jól hallhatóan elmondta a lakása címet, így Luciust már nem téveszthették meg a lány háztömbjét és lakását védő bűbájok és átkok.

A szőke varázsló idegesen járkált a nappaliban. Azon töprengett, hogy most mit csináljon. Legszívesebben kérdőre vonta volna a lányt, de nem tehette, hiszen elméletileg kis sem léphetne a lakásból, mert nem találna vissza. Ráadásul ő most a pálca nélküli szerencsétlen varázsló figuráját alakítja, aki még hoppanálni sem tud a varázseszköz nélkül, nemhogy megtudni, hova is ment Ramani. Az pedig nyilvánvaló, mivelhogy a varázstalanok világában járatlan, hogy mugli eszközökkel nem tudta volna megkeresni, illetve eljutni ahhoz a cukrászdához. Tehát, ha kérdőre vonná a lányt, az rögtön rájönne arra, hogy ő sem volt teljesen őszinte vele… A végén még kidobná innen. Nem! Nem puskázhatta el az esélyét arra, hogy a családját megmenekítheti a Főnix Rendje segítségével. Nem, nem. Majd miután Draco és Narcissa is biztonságban lesznek, kérdőre vonja Ramanit. Elgondolta magában, milyen sértő megjegyzésekkel illeti akkor a lányt, ettől némileg csillapult a haragja. Egy órával hazatérte után, nyílt a bejárati ajtó, és Ramani jelent meg mögötte egy nagy szatyorral.

– Bocsáss meg, hogy ilyen sokáig elvoltam, de a belvárosba mentem – mondta Ramani, miközben lepakolta a konyhapultra a szerzeményeit. – Remélem nem unatkoztál nagyon.

Lucius észrevette, hogy nincs a lány ujján a gyűrű.

– Valami baj van? – pillantott Ramani a szőke varázslóra.

Lucius nagy levegőt vett, majd a lehető legnyugodtabb arcát öltötte fel magára. Oly sokszor színészkedett már életében, most sem fog nehezére esni. Sőt, a legjobb alakítását hozza, és minden percét ki fogja élvezni.

– Csak rettentően hiányoztál – mosolyodott el, és Ramanihoz lépett, majd szorosan átölelte. – Jó lett volna magamhoz ölelni téged, amikor felébredek – súgta a lány fülébe, majd csókolgatni kezdte annak nyakát.

– Szerintem ideje lenne reggelizni, éhes vagyok – mondta Ramani, és kibújt az ölelésből.

– Nem akarsz engem? – förmedt rá Lucius, és sértődötten összefonta a karjait a mellkasán.

– Én nem úgy értettem – mentegetőzött Ramani. – Csak éhes vagyok.

– Persze, kifogásokat keresel, nem is szeretsz.

– De szeretlek. Sajnálom, nem akartalak megbántani – mondta Ramani, és megsimogatta a férfi karjait. – Már nem is vagyok éhes.

– Engem nem kell sajnálni – morogta Lucius, a szobájába ment, és becsapta az ajtót.

Lucius leült az ágya szélére az éjjeliszekrényén lévő órára pillantott, kíváncsi volt, a lány hány perc múlva lép be hozzá. Alig várta, hogy Ramani bocsánatot kérjen tőle, és felajánlja, hogy bármit megtesz, hogy kiengesztelje. És ő nem fogja könnyen adni a bocsánatát, a lánynak tényleg bármit meg kell tennie.

Először is neki kell kezdeményeznie, én nem fogom megkönnyíteni a dolgát.

Eddig mindig Lucius kezdeményezett, Ramani sosem. Úgy gondolta, ez a lánynál valami olyan gátlás miatt lehet, amit nem akar átlépni.

Most muszáj lesz neki, és más gátlásait is muszáj lesz levetnie, ha azt akarja, hogy „megbocsássak”.

Elmosolyodott arra a gondolatra, hogy milyen elégtétel lesz neki, amikor annak idején Ramani arcába vághatja, hogy csak játszott vele, valójában sosem érzett iránta semmit. Eldöntötte, hogy mégsem emlegeti fel a követ fiát, nehogy már a boszorkány egy percig is azt higgye, hogy fájdalmat okozott neki, hogy bármit is jelentett neki.

Alig telt el öt perc, kopogást hallott az ajtaján, majd mivel nem válaszolt, az ajtó óvatosan kinyílt, és Ramani lépett be rajta.

– Bocsáss meg, én tényleg nem akartalak megbántani – szólalt meg Ramani, majd Lucius mellé ült…

*


Ramani nagyon sóhajtott, majd levette a dzsekijét, kivette belőle a gyűrűjét, és visszatette a fürdőszoba polcára, utána némi téblábolás után erőt vett magán, és bekopogott Lucius ajtaján, majd mivel senki nem szólt ki, benyitott. A férfi lehajtott fejjel ült az ágyon. Ramani nagyon megsajnálta a férfit, nem gondolta, hogy ilyen könnyen megbánthatja. Úgy vélte, talán a hosszas bezártság, és a társaitól elszenvedett megaláztatások miatt reagálta túl Lucius a dolgot, ezért meg nem hibáztathatja, ha neki kellene ilyesmit elszenvednie, talán ő is így viselkedne. Elhatározta, hogy helyre hozza a hibáját.

– Tényleg nagyon sajnálom – mondta, és megfogta a férfi kezét. Az azonban kivette az övéből, és még a fejét is elfordította.

– Engem nem kell sajnálni – morogta Lucius. – Én nem fogom erőltetni. Ha te nem akarsz, akkor nem akarsz.

– De akarlak.

– Érdekes, eddig nem úgy vettem észre – mondta sértődötten a férfi. – Sosem jöttél úgy hozzám, hogy azt éreztem volna, hogy te is szeretnéd. Mindig én kezdtem, te sosem. Mi ez, ha nem bizonyíték arra, hogy csak sajnálatból feküdtél le velem?

Ramani elgondolkozott ezen. Való igaz, ő maga sosem kezdeményezte a szerelmes együttléteket. Rendre Lucius tette meg az első lépéseket. Ő hívta mindig tusolni, vagy ha Ramani már a zuhany alatt volt, akkor a férfi kéredzkedett be a fürdőszobába, hogy együtt fürödhessenek. Ramani a maga részéről egyedül tusolt volna, eszébe sem jutott, hogy behívja a szőke varázslót. Talán mert tudta, hogy mi lesz a vége a közös zuhanyzásnak. Ramani szerette Luciust, de akkor is feszélyezve érezte magát, amiért nem házasok, és mégis olyasmit csinálnak, amihez csak férjnek és feleségnek van joga Jamanban. Hiába beszélte meg az első alkalom után magával a dolgokat, mégis utálta azt, hogy minden egyes alkalommal házasságtörést követ el, mivel sokszor eszébe jutott Narcissa. A szőke boszorkány is meg fogja tudni a dolgot, hiszen ha a férje elválik és szinte azonnal elveszi őt, ez felér egy beismerővallomással. Rosszul érezte magát attól, hogy Narcissának, aki olyan kedves volt vele mindig, fájdalmat fog okozni.

Ramani Luciusra pillantott, az még mindig nem nézett felé.

Komolyan azt hiszi, hogy nem szeretem?

Azt gondolta, mivel itt Angliában sok szempontból másképp nevelik a gyerekeket, más értékrendet is kapnak felnőtt korukra, így elképzelhető, hogy Lucius valóban azt hiszi, hogy ő nem szereti, hogy csak megsajnálta... Elhatározta, hogy minden ellenérzését leküzdve bebizonyítja a férfinak szerelmét, úgy ahogy az akarja. Hozzáhajolt és megcsókolta az arcát az ajkait, majd a nyakát, kezeivel pedig lágyan simogatni kezdte a varázsló testét…

Ramani mindent megtett, amit a Lucius kért tőle, olyan dolgokat is, amihez nem igazán volt kedve, például a kérésére áthozott a szobájából néhány nejlon harisnyát, és hagyta, hogy a férfi kikötözze, nem akart ellent mondani és ezzel megbántani a varázslót, pedig rettentően rosszul érezte magát ilyen kiszolgáltatott helyzetben, és önkéntelenül is kellemetlen érzések kerítették hatalmukba. Mikor Lucius így birtokba vette a testét, legszívesebben felkiáltott volna, hogy engedje el! Kötözze ki, mert nagyon fél, de uralkodott magán.

–Mondd, hogy csak az enyém vagy – nyögte szenvedélyesen a varázsló.

– Csak a tiéd vagyok – suttogta Ramani, miután megemberelte magát, nehogy megremegjen a hangja. Többször is meg kellett ismételnie addig, míg a férfi el nem jutott a beteljesülésig, de végül kibékítette a varázslót.

Amikor Lucius elment tusolni – most nem akarta, hogy Ramani is vele tartson –, a lánya szobájába vonult, hogy elolvassa Asha királynő üzenetét.

Kedves Ramani!
Yamika a napokban Londonban lesz. A levél mellé mellékeltem egy jegyet arra a színházi előadásra, amire ő is hivatalos. Nem tudom, hogy Devdas mikorra tudja neked kézbesíteni a levelem, de úgy vélem, mielőtt megtennéd a kötelességed a hazáért, jó lenne, ha körbenéznél a színházban, megnéznéd a terepet, hogy minél zökkenőmentesebben juthass Yamika közelébe. A jegyedet mutasd meg a portán, és mondd, hogy meg szeretnéd nézni, pontosan hol is kaptál helyet, nem fognak akadékoskodni. Yamika a színpaddal szemben lévő díszpáholyban lesz, és a maharinak álcázott zsoldosai is a közelében lesznek. Az angol biztonságiak könnyen átengednek téged mahariként minden biztonsági blokádon, a páholyban sem keltesz majd feltűnést, s Devdas egy késleltetett hatású bájitallal gondoskodik arról, hogy Yamika testőrsége ne legyen a helyzet magaslatán, amikor te a közelében leszel.
Úgy örül a szívem, hogy csak pár nap, és újra köztünk lehetsz!
Asha.



*


Devdas zaklatottan tért vissza a luxus szállodába – ahol Yamika kíséretével együtt szállt meg –, még mindig a tette hatása alatt állt. Megcsókolta Ramanit, hogy lehetett ilyen ostoba? Teljesen idiótán viselkedett. Legszívesebben visszacsinálta volna az egészet, de nem lehetett. Észre sem vette, ahogy a szálloda felső szintjére ért, Yamika és közvetlen kíséretének lakosztályaihoz. Töprengéséből Yamika éles hangja ragadta ki. A boszorkány igen bosszús kedvében volt.

– Hol voltál, Devdas? Nem emlékszem, hogy adtam volna neked kimenőt – morgolódott Yamika a folyosón, mögötte testőrei álltak. – Miattad késében vagyok. Úgy döntöttem, még ma letudom a korcs varázsló meglátogatását, holnap beszélgetnem kell a követasszonnyal, és meg kell látogatnom egy gyerekkórházat, teljesen elfáradnék, mire ahhoz a nyomorulthoz kellene mennem, és nem szeretek fáradtnak mutatkozni előtte.

– Bocsásson meg felség, nem állt szándékomban hátráltatni, ha tudtam volna, hogy megváltoztatja terveit, nem sétáltam volna egyet, de nem tudtam ellenállni, mindig is szerettem a párás angol délelőttöket, hiszen mifelénk minden olyan napos.

– Jól van, Devdas, ez egyszer megbocsátok, de most siessünk a korcshoz.

Devdas nem értette, neki miért is kellett elkísérnie Yamikát, amikor a folyosón kellett álldogálnia, míg a királynő a maharikat lelkesítette, utána pedig Voldemortal beszélgetett. Unalmában járkálni kezdett. Mivel sok időt töltött ebben a házban nem tartott attól, hogy könnyen eltéved, de szerencsétlenségére mégis elvesztette a tájékozódási képességét. Bizonytalanul nézett szét az egyik folyosó végén, majd elindult balra. Azt remélte, hogy talál valakit, aki útba igazítja, de továbbra is kihalt folyosókkal találta magát szemben. Bosszúsan továbbment, majd nemsokára megtorpant.

Az egyik ajtó mögül halk sírás hangja szűrődött ki. Úgy vélte, bármily udvariatlan is, bekopog, és útba igazítást kért, mivel nem akarta kockáztatni, hogy Yamika királynő megint ne találja a helyén. A végén a felséges asszony nem lesz elnéző vele, és szeszélyből levágatja a fejét, ezt pedig nem kockáztathatta, hiszen akkor holnap este nem tudja a Lassú álom nevű késleltetett hatású bódító bájitalt Yamika zsoldosainak a szokásos vacsorához fogyasztott teájukba önteni, és akkor holnapután este túl éberek lesznek az előadáson.

Kopogott, majd benyitott.

A szobában egy boszorkány sírdogált, aki egy barna keretes képet szorított a mellkasához. Szőke fürtjei ziláltan omlottak a hátára. Narcissa Malfoy kérdőn pillantott váratlan vendégére, egy pillanatra még a sírásról is megfeledkezett.

– Bocsásson meg a zavarásért, asszonyom. Devdas Yamir vagyok. Sajnos eltévedtem, meg tudná mondani, hogy jutok a második emeleti szalon elé?

– Tudom ki maga – mondta az asszony, miközben megtörölte szemét. – Persze, tudok segíteni.

Narcissa felállt, a képet a fotelja előtti asztalkára tette, és automatikus mozdulatokkal megigazgatta a ruháját, és valamennyire haját is.

Devdas a keretre sandított, a nő fiát ismerte fel a képen lévő alakban.

– Történt vele valami szörnyűség? – kérdezte a képre mutatva, és beljebb lépett a szobába.

Narcissa a képre nézett.

– Nem tudom. Tudom, hogy még él, de biztosan bántják – mondta, és újra sírás fojtogatta. – Amióta Lucius kiesett a Nagyúr kegyeltjei közül, szegény Dracónak annyit kell szenvednie, és én nem tehetek semmit. Itt kell ülnöm ölbe tett kézzel, és csupán remélhetem, hogy nem éri őt semmilyen „baleset” – zokogta az asszony, és a foteljába roskadt. – Bárcsak mindig tudhatnám, hogy jól van! Bár védőburkot vonhatnék köré!

Devdas a síró asszonyhoz lépett, és együtt érzően megsimogatta annak vállát. Eltöprengett, végül megszólalt.

– Vonhat köré védőburkot.

– Tessék? – nézett fel értetlenül Narcissa.

Devdas a nyakához nyúlt, és a gallérja alól előhúzott egy nyakláncot, majd kikapcsolta, megfogta Narcissa kezét, és az ékszert az asszony tenyerébe tette.

– Ezt még az édesanyámtól kaptam – magyarázta Devdas. Az ezüst láncon egy ölelő kart ábrázoló medál volt, a karok egy gyűrűt fogtak közre. – Édesanyám azt mondta, az anyai szeretetnél nincs hatalmasabb erő. – Devdas szétnyitotta a pici karokat, és közülük kivette a gyűrűt. – Küldje el a fiának a gyűrűt, és az meg fogja védeni őt. Valamilyen ősi varázslattal van átitatva, mely az anyai szeretetet juttatja el a gyermekhez, úgy egyengeti a gyermek útját, hogy ne érje baj, kínjait pedig enyhíti.

Narcissa elvette a gyűrűt és a láncot, majd szipogva vizsgálgatta.

– Ez igaz? Tényleg hatásos? – nézett reménykedve Devdasra.

– Mióta az eszemet tudom a nyaklánc az anyám nyakában lógott, míg a gyűrű az ujjamon pihent, velem együtt nőtt, így védve voltam minden ártó szándéktól. Sosem ért el halálos átok, és ha szenvednem is kellett, éreztem anyám szeretetét magam körül, erőt adott nekem.

– Most miért nincs magán? – kérdezte Narcissa.

– Amint menyasszonyom lett, anyám levette a nyakából a láncot, és nekem adta, hogy majd tovább adhassam a feleségemnek. Addig is a két ékszert egymásba rakva vigyázott rám.

– Nem fogadhatom el, magának is kell – mondta Narcissa, ennek ellenére nem nyújtotta Devdas felé, hanem szorosabban fogta az ékszert.

– Nekem még nincs gyermekem, feleségem sincs. Magának nagyobb szüksége van rá, mint nekem.

– Vissza fogom adni, amint elmúlt a veszély – hadarta Narcissa, és sietve a nyakába akasztotta az ékszert.

Ahogy bekapcsolta a láncot, az ezüstösen felfénylett, csakúgy, mint a gyűrű, és halvány csillogó füst szálak alakultak ki a két ékszer között, hogy erősen összekapaszkodva egy fényes erőteljes szállá váljanak eggyé, majd az egész jelenés lassan elhalványodott. Narcissa úgy érezte, azon nyomban el kell küldenie az első keze ügyébe akadó bagollyal Dracónak a gyűrűt.

– Ha elküldöm Dracónak, nem fogják elvenni tőle? Nem lesz baj? A Nagyúr nem fog árulással vádolni, vagy ilyesmi? – kérdezte ajkait harapdálva.

– Ezen az ékszeren nincs semmiféle rontás, vagy gonosz mágia – válaszolt Devdas. – Leküzd minden akadályt, hogy a fiához jusson. Érezni fogja, ha megkapja a fia, legalábbis anyám ezt mondta. Azt mondta, mindig úgy érezte, mintha mellette lennék.

Narcissa elmosolyodott.

– Nem is tudja milyen hálás vagyok! Hogyan köszönhetném meg?

– Talán megmutathatná, hogyan is jutok el a második emeleti szalonig. Ha a királynő nem talál az ajtó előtt, igen csak bosszús lesz, és nem szeretném, ha a fejemet venné.

Narcissa felállt a fotelből, egy borítékot bűvölt magának – a szalontól visszafelé jövet fel akarta adni Dracónak a gyűrűt –, majd elkísérte Devdast a megfelelő ajtóhoz. Devdas nagyon megkönnyebbült, mert alig tűnt el Narcissa a folyosó végén, már nyílt is a szalon ajtaja, és megjelent mögötte Yamika.


Narcissa szívéről hatalmas kő esett le, amikor elküldte a gyűrűt a Roxfortba. A szobája felé sietett, amikor a folyosón egy csapat halálfaló haladt el mellette, ők általában átnéztek rajta, sokan újabban már bolondnak is tartották, tudta ezt jól. Férje régi cimborái harsányan nevettek.

– Ez nagyon jó nap volt, kár, hogy végül az a vérfarkas kicsúszott a markunkból, fene egye meg, hogy ennyire ért a sötét varázslatokhoz, nem néztem volna ki belőle – dünnyögte az egyik.

– Ne sajnáld, elkaptunk elég ellenállót, legalább nem mocskolja össze a cellákat, úgysem húzza sokáig. Bellatrix jól elintézte, amikor Yaxley megemlítette, hogy az a korcs Bella rokona, teljesen elszállt az agya.

– Hogy kikérte már magának?

– Cissa, te is szétátkoztad volna azt a vérfarkast? A sárvérű unokahúgod férjét?

Narcissa megrezzent a kérdésre.

– Nekem nincs sárvérű unokahúgom, nekem csak egy nővérem van, Bellatrix, és neki nincs gyermeke – felelte, majd magára hagyta a két férfit.

*


Mrs Holub estére hazaérkezett. Lucius továbbította Dawn üzenetét Ramaninak, így a lány lement az idős asszonyhoz átadni a kulcsokat.

– Mrs Holub néha nagyon sokat tud beszélni, lehet, hogy egy órát is oda leszek – mondta Ramani mielőtt elment. – Ugye nem baj? Nem szeretném megharagítani, mégis csak tőle bérlem ezt a lakást.

– Persze, hogy nem baj, drágám – mondta Lucius a lehető legkedvesebb mosolyával.

Most nem is hazudott, örült annak, hogy a lány elmegy egy kis időre, mert így nyugodtan átkutathatta Ramani szobáját. Úgy vélte, a boszorkánynak biztos kellett valamit kapnia a követ fiától, talán talál valamilyen levelet, vagy bármit. Nem is tudta, miért kutat bármilyen bizonyíték után, hogy egyáltalán mit keres, csak úgy érezte, csinálnia kell valamit. A féltékenység annyira eltöltötte elméjét, hogy nem is tudott tisztán gondolkodni, mintha a zöldszemű szörnyeteg átvette volna az irányítást tettei felett.

Igaz, délelőtt még azt mondogatta magában, hogy nem érdekli már Ramani, csináljon amit akar, ő kihasználja a helyzetet és jól érzi majd magát. De nem érezte jól magát, sőt, sosem érezte még ennyire nyomorultul magát. A nap folyamán annyiszor elgyengült a lány közelségétől, és felejtette el a kék ernyős kávéháznál látottakat, hiszen olyan jólesett neki, ahogy Ramani rámosolygott, átölelte, megcsókolta, és ő olyan boldogan, szorította magához a boszorkányt, olyan mohón csókolta. Azonban mindannyiszor a lehető legrosszabb pillanatokban jutott eszébe, hogy hazudott neki Ramani, hogy visszavette a jegygyűrűjét egy kis időre, hogy délelőtt a követ fiát csókolta. És attól fogva a következő elgyengülésig, a lány minden mosolyában a gúnyt látta, minden ölelés hideggé vált és a csókok megkeseredtek.

Ostobának érezte magát, amiért egy ilyen kis fruska túljárt az eszén. Ilyenkor ordítani tudott volna, és legszívesebben ellökte volna magától a lányt, bántani akarta őt. Gyűlölte, hogy bár a vonásain neveltetése miatt képes volt uralkodni, belülről nem kerekedhet felül ezen az érzelmi hullámvasúton. Rájött, hogy eddigi életében még sosem volt igazán féltékeny.


Ramani elment, Lucius vár néhány percet, majd bekapcsolta a televíziót, ugyanis rájött arra, hogy óránként olvassák be a híreket az egyik adón, így ha hallja a műsor szignálját, tudni fogja, hogy letelt az egy óra, és nem kell a valódi óra számlapjára pislognia állandóan, miközben belemerül a kutatásba. Belépett a lány szobájába, amiben látszólag semmi sem változott. Lucius átnézte az ajtó melletti komódot, a szekrényt, végül az ágy mellé lépett, és az éjjeli szekrény fiókjait nyitotta ki.

Az egyikben egy prospektust talált, mely Jamani kulturális heteket reklámozta. A füzetkét kiemelte a fiókból, a lapok közül kiesett valami. Lucius lehajolt érte, és felvette. Egy arany szegélyes fehér alapon sötét betűkkel nyomtatott színházi jegy volt, ami egy holnaputáni előadásra szólt, és egy egész páholyt foglaltak le vele, nem csak egy széket. Biztos ott fognak legközelebb találkozni! – szólalt meg Luciusban a zöld szemű szörnyeteg. Ezt nem engedhetem meg! Ha azt hiszi, hogy majd csak úgy tűröm, hogy se szó se beszéd elmenjen nélkülem bárhová is, nagyon rosszul hiszi. Nekem adta magát először, ő már az enyém, és kész. Kíváncsi vagyok milyen mesét fog elő adni, miért megy el?

Álljunk csak meg? Holnapután este, lehet, hogy már itt sem leszek. Hiszen az a vérfarkas holnap estére ígérte magát. Ha a Rend elfogadja a segítségemet, akkor gondolom, elrejtenek. Ezt jól kitervelte, kicsit elszórakozott velem, azután meg…

Ilyen könnyen átlépne rajtam? Már azt tervezgeti, hogy holnapután randevúzik azzal a fiúval?

Hogy teheti ezt? Ennyire nem számítok neki?


Lucius lelkét keserűség töltötte el arra a gondolatra, hogy ő mennyire jelentéktelen. Még egy ilyen kis tapasztalatlan fruska is oly' könnyen átlép rajta, mintha ami köztük történt volna semmit sem jelentene.

De azt mondta, hogy szeret.

Tudja is ő mi a szerelem!?
– nevetett fel keserűen. Lehet már rájött, hogy mégsem én vagyok az, akire igazán vágyott. Hiszen sokkal idősebb vagyok nála, és valljuk be, a mostani állapotomban, az a fiú ezerszer jobban néz ki nálam, és a háttere sem olyan kényes, mint nekem.

Erre elhúzta a száját. A szekrény fiókjába pillantott, és szíve kihagyott egy ütemet, ahogy meglátta a fényképet, amin Ramani és Devdas egymás ujjára húzzák a jegygyűrűket. A prospektus alatt lehetett a kép, de annyira lefoglalta a színházjegy, hogy eddig nem is vette észre.

Ezt is most kaphatta. Eddig semmilyen kép sem volt itt

Felemelte a fotót, keserűen nézte a boldognak látszó párt rajta.

Egy senki vagy Lucius. Hogy gondolhattad akár egy percre is, hogy valóban megtarthatod őt, hogy örökre a tiéd lenne? Nézz már magadra! A hálószoba jótékony félhomályában még nézel ki valahogy, de ahogy felkel a nap, a bántó fény megmutatja mennyire leharcolt vagy. Bizonyára megbánta már, hogy engedett neked, itt a bizonyíték. Egy kép, ami az eljegyzésére emlékezteti, az ígéretére, ami ahhoz a fiúhoz köti. Hogy szerethetne, akarhatna pont téged, amikor egy jobbat, fiatalabbat is kaphat? kérdezte magától gúnyosan.

Nem akarom, hogy elvegye tőlem. Meg kell akadályozni, hogy találkozzanak.

Egy bagoly kocogtatta meg az ablaküveget. Lucius megrezzent, majd megütötte fülét a tévében felcsendülő hírműsor szignálja, sietve visszatette a helyére képet, a prospektusba a jegyet, és a füzetet visszahelyezte az éjjeliszekrénybe, majd kiment a nappaliba.

*


Ramani egy óra hossza után szabadult el Mrs Holubtól, aki vidéken volt a húgánál, és nem győzte ecsetelni, hogy milyen unalmas tud lenni ott az élet. Nem mintha az asszony itt Londonban bármi izgalmasat, vagy érdemlegeset csinált volna azon kívül, hogy lement a boltba, megnézte a kedvenc sorozatait, illetve havonta beszedte az általa kiadott lakások bérleti díját.

Ramani Luciust a nappaliban találta, a férfi a kanapén ült, éppen a híradót nézte. Ramani üdvözlésképpen hátulról megölelte a varázslót, majd meghallotta az ablakát kocogtató hangot.

– Baglyom jött! – kiáltott fel. – Lupin professzor bizonyára megírta, pontosan mikor is jön holnap.

A szobájába sietett, az ablak mögött egy igen izgatott bagoly kopogtatta mérgesen az üveget. Ramani kinyitotta az ablakot, és beengedte a madarat. Az állat most is az éjjeliszekrényre telepedett, Ramani felé nyújtotta a jobb lábát, amiről a lány leoldotta a pergamendarabot. Az üzenet nem azt tartalmazta, amit várt. Igen reszketeg betűkkel volt a lapra róva az írás, némelyik szó kissé el is volt mosódva. Úgy tűnt, mintha az írója alig tudta volna felemelni a kezét írás közben.

Kedves Black kisasszony!

Sajnos holnap nem tudunk találkozni, mivel igen súlyos sérüléseket szenvedtem. Androméda, Tonks édesanyja azt mondta, hogy legalább hat nap, míg felépülök annyira, hogy egyáltalán hoppanálni tudjak. Jelenleg a lúdtollat is alig bírom tartani. Úgy gondolom, ha nagyon sürgős az ügy, egy másik Rend tagot küldenék magam helyett. Arthur szívesen vállalkozott rá, hogy felkeresi önt. Persze, ha ragaszkodik hozzám, akkor mikor jobban leszek, állok rendelkezésére, de Arthurban is megbízhat.

Kérem válaszoljon, hogy megtudjam, hogyan döntött, hogy megadhatom-e Arthurnak az ön címét.

Ui.: a levél mellé küldtem válaszpapírt, ugyanúgy járjon el vele, mint a múltkorival.

R.Lupin


– Mit írt? – kérdezte Lucius, aki már az ajtóban állt.

– Nem tud holnap jönni, mert nagyon megsérült. Azt írta, legalább hat nap, mire olyan szinten felépül, hogy egyáltalán hoppanálni tudjon.

– Hat nap? – kérdezett vissza Lucius, hangja kissé megremegett. – Más nem tud eljönni?

– Csak Arthur Weasley. Ő pedig, ha kiderül, miért is hívtam, nem fog segíteni. Meg sem hallgat majd. Igazoltnak fogja találni Molly képzelgéseit.

– Milyen képzelgéseket?

Ramani habozott pár pillanatig, majd megszólalt.

– Én azért hagytam ott a Weasley családot, mert Molly azzal gyanúsított, hogy az ellenségnek szivárogtatok ki információkat. Nem másnak, mint neked. Azt hitte, hogy a szeretőd vagyok. Hiába mondtam neki, hogy nem. S lám, most mégis az vagyok. Neked kérek segítséget. Sosem hinnék el, hogy nem voltam az eddig is. Csak Lupin professzor hallgatna meg, csak ő képes rávenni a többieket arra, hogy segítsenek. Muszáj megvárnunk, amíg felépül.

Lucius idegesen az ajkába harapott.

– Sajnálom, tudom, mennyire aggódsz a családodért, én is azt szeretném, hogy mihamarabb kikerüljenek Tudjukki hatalma alól – vigasztalta Ramani a férfit. Felállt az ágyról, hozzá lépett és megölelte. – Ne félj, minden rendben lesz! Üzenek neki, hogy megvárom, míg felépül.

Ramani éppen egy gyors vacsorát ütött össze. Kenyérszelés közben megállt a kés a kezében, hiszen eszébe jutott, hogy mire Lupin professzor eljön, addigra ő már teljesíteni fogja Asha királynő parancsát. Eddig úgy tervezte, hogy a Rend védelmébe veszi Luciust, tehát a férfi addigra már nem fog itt tartózkodni, így nem lett volna szükséges, hogy ő azon az estén hazaérjen.

Bár úgy tervezte, sikeresen el fog tűnni a tetthelyről, de jobban átgondolva nem lehetett mérget venni arra, hogy nem fogják őt lekapcsolni. Mert az egy dolog, hogy a Yamikát védők el lesznek bódítva, de a mugli biztonságiakkal is számolni kell. Előttük nem lehet varázsolni és megtámadni sem kívánta őket, nehogy aztán az elfogása után ne adják ki Jamannak. Tehát az a legtisztább, hogyha nem tud elmenekülni Yamika likvidálása után, akkor hagyja magát elkapatni. Így az itteni igazságszolgáltatásnak ki kell adnia őt hazájának, mivel „csak” Jaman uralkodójának életére tört, angol polgárokéra nem, otthon pedig el fogják engedni, de addig is rabságban lesz.

Nem hagyhatja Luciust csak úgy magára. Ha Lupin itt találja a szőke varázslót, az bármit mondhat, a professzor nem fogja elhinni.

Levél! Írok majd egy levelet Lupin professzornak, és odaadom Luciusnak, hogy adja át neki, ha nem jönnék vissza.

Ramani halványan bólintott magának a tökéletes ötletért, amikor egy újabb probléma fogalmazódott meg benne.

Mit mondok Luciusnak, hova megyek, ahonnan nem jönnék vissza?

Összehúzta a szemöldökét, majd kisimultak a vonásai, amikor kérdésére megadta magának a választ.

Nem mondok semmit. Egyszerűen elkábítom, mielőtt elmennék, és írok neki egy üzenetet a levél mellé. Igen, így kell tennem. Ha vége lesz mindennek, és a felséges asszony is engedélyt ad a házasságra, akkor majd felkeresem őt, ha nem kapok engedélyt, akkor pedig egy szakító levelet fogok írni.

Ramani elszomorodott arra a gondolatra, hogy esetleg Asha királynő ellenezni fogja a leszerelésének, és házasságának az ötletét.

– Min gondolkozol ennyire? – zavarta meg töprengésében Lucius.

– Semmin – hadarta Ramani, majd elmosolyodott –, csak azon, hogy pirítóst csináljak-e, vagy sem.


*


– Szerintem jó lesz a pirítós – mondta Lucius.

Ramani ezután tovább szelte a kenyeret, majd mivel nem sikerültek egyformára a szeletek, úgy döntött, a villany sütőben készíti el a pirítóst nem az erre a célra használatos mugli szerkezetben. Lucius a kanapéhoz ment, és leült rá, közben Ramani minden mozdulatát követte a szemével.

Nagyon elgondolkozott valamin. Biztos eszébe jutott, hogy a kis találkája idején én még itt leszek. De nem leszek már itt, ahogy ő sem, arról kezeskedem.

Lucius, amikor megtudta, hogy az a vérfarkas hat nap múlva méltóztat idejönni, illetve maga helyett Weasley-t küldte volna, már tudta, hogy minden reménye elveszett arra nézve, hogy a Rendnek felajánlva segítségét, védelmet kapjon ő és családja. Nem volt más választása, Ramanit el kellett vinnie Voldemorthoz. Igaz, még öt teljes napja volt a sötét mágus által megadott időből, de úgy vélte, ha hamarabb végzi el feladatát, a Nagyúr megjutalmazza majd, ráadásul így azt is megakadályozhatja, hogy Ramani találkozzon a vőlegényével. Bármit megtett volna azért, hogy ők ketten soha többé ne lássák egymást. Persze ezt így nem vallotta be magának, inkább azzal érvelt, hogy ha engedi, hogy Ramani és Devdas találkozzanak, lehet a lány a fiúval akarna maradni, nem jönne ide vissza, és akkor neki esélye sem lenne arra, hogy elvigye a Nagyúrhoz, és ha nem viszi el Ramanit mesteréhez, akkor Voldemort megöli Dracót.

A fiamat nem hagyhatom meghalni, emiatt a hazug kis céda miatt. Megcsókolta a vőlegényét, nem is szeret engem. Csak játszik velem. Most majd megtudja, hogy jár az, aki hazudik nekem.

Lucius egyre csak hergelte magát, újra és újra felelevenítette a kávéház előtti csókjelenetet, az éjjeliszekrényben talált képet, a színházjegyet, és Ramanit hazug, kétszínű nőszemélynek állította be maga előtt, akiért nem érdemes senkit és semmit sem kockáztatni. Főleg nem olyan fontos dolgot, mint Draco életét. Luciusban, mire elérkezett az éjszaka, megfogalmazódott egy terv. Amikor Ramani már mélyen aludt, elvette a lány pálcáját az éjjeliszekrényről, majd halkan távozott a házból.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)