Halott Nevek Könyve írta: Szakkara

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Voldemort, miután meghallgatta Ramani szökési kísérleteinek részletét Thatchertől, úgy döntött, nem ront ajtóstól a házba. Valahogy megpróbálja megbékíteni új foglyát, mielőtt beszélne vele. Törte a fejét, ki lenne a legalkalmasabb személy a feladatra, végül beugrott Narcissa neve.

Igen, ő tökéletes lesz. Sosem volt halálfaló, és beszélő viszonyban is van a lánnyal. Narcissa majd meggyőzi, hogy nem akarjuk bántani.

Hívatta Luciust.

– Hozd ide a feleséged! – adta ki a parancsot, amint belépett hozzá a férfi. A szőke varázsló sietve tett eleget a kérésnek, s nemsokára ismét megjelent a halálra rémült Narcissával az oldalán.

– Nem kell félned, Narcissa. A férjed bebizonyította nekem, hogy újra bízhatok a Malfoyokban.

A szőke boszorkány megkönnyebbülve sóhajtott, de utána újra megfeszültek az izmai az idegességtől, hiszen nem tudta, a Nagyúr miért is hívatta pont őt. Voldemort a ki nem mondott kérdésre azonnal felelt.

– Egy nagyon fontos feladatot bízok most rád.

– Rám? – kérdezte csodálkozva, remegő hangon Narcissa.

– Igen, rád.

– Amit, kívánsz Nagyúr, azt megteszem – mondta a boszorkány.

– Van egy kedves vendégünk, Ramani Black.

– Ramani? – szólt közbe meglepetten Narcissa. – Hogy került ide?

– Lucius hozta el hozzánk – felelt kurtán Voldemort.

Narcissa kérdőn a férjére pillantott, aki viszont konokul maga elé meredt.

– Nem szeretném, ha nagyon rosszul érezné magát – folytatta Voldemort. – Most azt hiszi, hogy rab, és valóban, a saját érdekében be is kellett zárnunk. Bizonyára nagyon mérges, amiért a férjed nem volt hozzá teljesen őszinte, amikor idehozta. Szóval neked az lesz a feladatod, hogy meggyőzd, semmi rossz szándék sincs abban, hogy bezártuk. És, hogyha együttműködik velünk, szabadon járhat-kelhet.

Narcissa többször felpillantott Luciusra, s nem tudta nem észrevenni, hogy az általában érzelemmentes arc egy pillanatra idegesen megfeszült, amikor Voldemort arról beszélt, hogy neki beszélnie kell Ramanival.

– Nagyuram – szólalt meg torkát köszörülve Lucius. – Biztos vagy benne, hogy Narcissa a legalkalmasabb? Rá kell nézni, remeg, mint a nyárfalevél. Nem hiszem, hogy hihetően elő tudná adni, hogy... – itt a hangja elakadt – …annak a lánynak nincs félni valója. Talán valaki más...

– Lucius, ugyan kit bízhatnék meg ezzel a feladattal? Narcissán kívül mindenki más halálfaló. Vagy szerinted Bellatrix jobb választás lenne?

Lucius lepillantott a cipője orrára, miközben bal kezének hüvelykujját többször végighúzta a körmein. Narcissa elég jól ismerte a férjét ahhoz, hogy tudja, az ideges, méghozzá valami számára igen kellemetlen dolog miatt, amit el akar titkolni. A férfi általában bármilyen hazugságot szemrebbenés nélkül elő tudott adni. Szóval az, hogy most nem uralkodott rendesen az árulkodó mozdulatain, olyan dologra következtettek, amit a férfi igencsak szégyellne, ha fény derülne rá. Narcissa, ha eddig vonakodott is Voldemort által rábízott feladattól, most már önként jelentkezett volna rá. Ki akarta deríteni, mit akar eltitkolni előle a férje. Talán bántotta Ramanit? Lehet, hogy meg is kínozta? Narcissában erre a gondolatra harag ébredt.

– Szerintem, Nagyuram igaza van, valóban én vagyok a legalkalmasabb a feladatra – jelentette ki határozottan.

Lucius rápillantott. Szemében lévő röpke ijedség még eltökéltebbé tette Narcissát. Azon nyomban neki is akart látni a feladatához, de Ramanit annyira elkábították a szökése után, hogy még nem tért magához. Luciusnak, miután kiléptek a Nagyúrtól, hirtelen rettentő sok dolga akadt a kúria másik végében, egy percig sem akart felesége közelében maradni.

Ki fogom deríteni, mit titkolsz gondolta Narcissa.

Ramai csak másnap este ébredt fel.


*


Ramani úgy érezte, mintha egy bombát robbantottak volna fel a fejében. Ismét fogoly volt, de most sem hideg cellában feküdt, pedig azt várta, hogy a szökési kísérlet után minimum ennyi büntetést kap. Ahogy kinyitotta a szemét, rájött, hogy azért mégsem maradt következmények nélkül merész cselekedete. A szobában az ágyon, egy széken és egy robusztus asztalon kívül semmilyen bútor sem volt. Semmi, amivel másban, vagy magában kárt tehetne. Még a függönyöket is leszedték, az összes karnissal együtt, s így az ezüst hold fénye bevilágította a szobát. A képeknek is csak a faltól néhány árnyalattal sötétebb nyomai látszottak. Még a szőnyeget is elvitték, csak a lakkozott keményfa padló csillogott vidáman, mintha örülne, hogy már semmi sem takarja a szépségét.

Ramani észrevette, hogy a cipője is eltűnt, sőt a sötét nadrágjában lévő övet sem találta. Felállt az ágyról. A bútort el akarta tolni de azt, meg sem lehetett mozdítani, mintha a padlóhoz ragasztották volna. Az ágyon nem volt párna, csak egy takaró. A többi bútor sem akart egy centit sem mozdulni. Ramani föl-alá járkált a szobában. Tudta, hogy mostantól fogva bizonyára jobban figyelnek az őrizetére, így nem sok esélye lesz megszökni. Nem hagyta nyugodni a tudat, hogy képtelen teljesíteni Asha anyakirálynő parancsát. Mérgében az ágy szivacsát csapkodta.
Arra is gondolt, hogy vajon meg fog-e halni, amikor Yamika sértetlenül távozik az előadásról.

Ugyan miért halnék meg? A megszeghetetlen eskü szövegében az áll, hogy nem árthatunk a királynőnek, a külső ellenségekkel szemben megvédjük. Éppen ezért ölhetem meg én Yamikát, mert én vagyok az egyetlen mahari, aki nem tette le a megszeghetetlen esküt neki. Szóval nem fogok meghalni, gondolta, bár igazáról nem volt teljesen meggyőződve.

Megrázta a fejét, mintha ki akarná belőle üríteni a kétséget keltő képzeteket.

Akárhogy is, esküszöm, hogy míg élek, amint lehetőségem lesz rá, a parancsot teljesítem!

Szívére tette a kezét, és megesküdött az életére, hogy amint kiszabadul innen, bárhol is lesz Yamika, végezni fog vele.Ettől egy kissé megnyugodott, majd azon töprengett, hogy őt miért hozatta ide Voldemort.

Ha a Rendet akarja zsarolni velem, akkor nagyon rossz seprűre tett, szintúgy ha Harryről akar információt, gondolta.

Akárhogy is nem akarta, mindig gondolatai közé tolakodott Lucius árulása. Rettentően ostobának érezte magát, és szégyellte is a történteket. Az értelmetlen körözések után rendre lehuppant az ágyra, majd sírni kezdett. Fájt a szíve, a hazugságok miatt, ennek ellenére úgy érezte, a lelke mélyén, bármennyire haragszik is rá, még mindig szereti a férfit, ezért pedig rettentően megvetette magát.

Hogy érezhetek így, amikor így átvert? Amikor tudom, hogy nem jelentettem neki semmit, csak kihasznált? Miért nem tűnik el a szívemből a szeretet, és emészti el teljesen a harag és a gyűlölet? Az biztos, hogy megbocsátani sosem fogok neki – határozta el, ettől egy kicsit erősebbnek érezte magát.

Kopogást hallott, majd nyílt az ajtó, és egy fényfolt lépett be rajta, majd a fény több kis folttá pattant szét, és a fénycseppecskék az ágy melletti lámpákba ugrottak, világossággal megtöltve a szobát, így láthatóvá vált a fényt bűvölő alak. Az ajtó becsukódott.

– Szervusz, Ramani – köszöntötte őt Narcissa. A boszorkány kezében egy tálca volt egy kis ennivalóval és egy csésze gőzölgő teával. – Tegnap tudtam meg, hogy itt vagy, de eddig nem látogattalak meg, mivel eszméletlen voltál. Gondoltam, éhes lehetsz, hoztam egy kis kalácsot – mondta az asszony, és letette az asztalra.

Ramani nem válaszolt, csak meredten nézte a nőt. Ideges csend telepedett közéjük. Ramani azon töprengett, vajon a boszorkány tudta-e, hogy a férjének őt el kellett hoznia ide. Egyáltalán mit tud arról az időről, míg Lucius távol volt? Narcissa egy kedves mosolyt eresztett meg felé. A gesztusban semmi megjátszás sem volt. Ramani elkapta a tekintetét az asszonyról, szégyene fellángolt benne.

– Rami, sajnálom, hogy idehozott Lucius. De meg kell értened, nem tehetett mást – mondta Narcissa, hangja megremegett. – A Nagyúr megölte volna Dracót, ha nem teljesíti a parancsát.

Ramani hallotta, ahogy Narcissa közelebb lépett hozzá. Az asszony lágyan megérintette a vállát, mire Ramani felnézett a tiszta kék szemekbe.

– Bántott téged? Erőszakkal hurcolt ide? – kérdezte Narcissa, szeme aggodalmasan kutatta a lány arcát esetleges sérülések után. – Nekem elmondhatod.

Ramani torkát gombóc fojtogatta Narcissa kedvességétől. Abban a pillanatban biztos volt benne, hogy az asszony semmit sem tudott erről az egészről, míg meg nem mondták neki, hogy ő itt van. Narcissa valóban együtt érzett vele. Ramani lesütötte a szemét. Lelkiismeret-furdalása volt, amiért lefeküdt az asszony férjével. Hogy tehette ezt, ezzel a kedves boszorkánnyal?

– Ne félj, nem lesz semmi baj – suttogta Narcissa, és megsimogatta Ramani arcát.

Ramani már nem bírta elviselni ezt a kedvességet, felpattant az ágyról, és az ablakhoz sietett, karját összekulcsolta a mellkasán. Hallotta, hogy Narcissa követte. Az asszony ismét a vállára tette a kezét.

– Nem… Nem bántott – nyögte ki Ramani. – Kérem menjen el, nem akarok beszélni senkivel – Úgy érezte, a gombóc, ami eddig a torkát szorította, a szemébe vándorolt, hogy azt szúrja. Képtelen volt visszatartani a könnyeit. Narcissa maga felé fordította Ramanit, aki sietve letörölte a könnyeit.

Narcissa mélyen a szemébe nézett, Ramani erre lesütötte a szemét. Érezte, hogy mélyen elpirul.

– Merlinre, hogy tehetted ezt! – kiáltott fel Narcissa.

Ramani felpillantott rá, látta az asszonyon a megvilágosodást. Az nem nézett rá közvetlenül, haragosan pillantott el a válla fölött. Hogy titka kiderült, Ramani még jobban elszégyellte magát, és zokogni kezdett.

– Sajnálom – nyögte ki elfúló hangon. – Nagyon ostoba voltam. Sajnálom.

Narcissa arca megfeszült, ajkait összepréselte, szemei villogtak a dühtől, majd elviharzott. Ramani úgy vélte, a szőke asszony rá haragszik. Az ablak tövébe kuporodott és sírt.

*


Devdas Yamir izgatottan ült a fő páholyban Yamika mellett. A fiú alig bírta ki, hogy ne hajolgasson ki a könyöklőről, egy bizonyos páholy felé. Ide jövet kicsit lemaradt Yamikától, akit a színház igazgatója szóval tartott, és benyitott a hármas páholyba. Az azonban érintetlen volt, a műsorfüzet a könyöklőn virított párhuzamosan a páholy székekkel, pont úgy, ahogy mindenhová le szokták rakni. Aggodalmasan csukta be az ajtót, úgy vélte, Ramaninak már meg kellett volna érkeznie, majd sietett utolérni a királynőt.

Nyugodj meg, Devdas, mondogatta magának. Ramani tudja, mit csinál. Itt lesz, amikor kell.

Minél többször elismételte ezeket a mondatokat, annál idegesebb lett. Sajnálta, hogy nem tudott beszélni a lánnyal a cukrászda után – a telefont Ramani nem vette fel, azután meg nem volt kapcsolható (valószínűleg lemerült a készülék) –, mert akkor tudná, hogy pontosan mikorra számítson a merényletre, és nem őszülne meg itt idegességében. Devdas örült, hogy a színházra sötétség borult, ahogy elkezdték a darabot, mert így nem volt olyan feltűnő a félhomályban az ideges arca.

Vígjátékot adtak, de Devdas nem tudott koncentrálni a műsorra, csak belülről rágta a száját, és minden ajtónyílásra megrezzent. Azonban sosem Ramani jött, hanem hol az igazgató ment ki, hol visszajött, hol a biztonságiak feje ellenőrizte, minden rendben van-e. A darab véget ért, a fények felgyulladtak, Yamika királynő pedig élt és virult. A maharinak álcázott zsoldosai azonban igencsak elálmosodtak a darab láttán, egymásnak ütköztek, és felbuktak a saját lábukban.

– Mi van veletek? Képtelenek vagytok rendesen végigállni egy színdarabot? Nem azért fizetlek titeket, hogy szégyent hozzatok rám! Csak nem ittatok? – szűrte a fogai között mérgesen Yamika. – Most, hogyan fogunk visszatérni a szállodába kínos procedúra nélkül? Tele lesznek velünk az újságok! Mekkora szégyen!

Yamika rettentően mérges volt, látszott rajta, hogy legszívesebben megátkozná az összes zsoldosát.

– Felséges asszony – szólt közbe Devdas –, talán a színház biztonsági főnökétől segítséget kérhetnénk.

– Igazad van. Intézkedj!

Devdas azzal kilépett a páholyból, hogy a harmadik páholyhoz siessen, az üres volt. A műsorfüzet, amit a könyöklőre tettek ugyanolyan pózban pihent, mint amikor legelőször benézett ide. Megállította az egyik egyenruhás alkalmazottat, aki a páholyaikhoz szokta kísérni a vendégeket, és most a folyosókon irányította el a kedves nézőket.

– Elnézést, megkérdezhetem, hogy a hármas páholyt ma használták-e?

Az alkalmazott, egy sötét hajú fiatalember, elgondolkozott.

– Nem, nem jött senki. Pedig egy fiatal lányé volt az egész. Tegnap délelőtt el is jött megnézni, hogy hol lesz a helye, magam kísértem oda, de máma nem jött.

– Biztos?

– Biztos. A hármas négyes ötös páholy az enyém volt ma, én kísértem fel a vendégeket.

– Köszönöm – hadarta Devdas. – Még azt meg tudná mondani, hogy a biztonsági főnök merre van?

– Ott van – mutatott az egyenruhás fiú egy csillogó emberfejnagyságú golyóra, a biztonsági főnök kopasz fejére. Devdas a kopasz férfihoz sietett, minél hamarabb el akart tűnni a színházból, és Yamika figyelmét is elterelni zsoldosai furcsa viselkedéséről, nehogy nagyobb nyomozásba kezdjen, hogy kiderítse, azok miért is voltak így elbódulva.

Devdas, miután Yamikát sikeresen a szállodába vitette kínos procedúra nélkül, és a királynő már nem tartott tovább igényt a szolgálataira, elhagyta a szállodát. Meg akarta keresni Ramanit. Egy elhagyatottabb utcában elővette a London térképét, majd a gyűrűjére szórt kereső bűbájt. Úgy tudta, az eljegyzés során kötött egyezség miatt, a gyűrűk bármikor egymásra találhatnak. A térképen fel is villant egy pontocska.


*


– Remus, én is veled megyek, nincs apelláta! – jelentette ki Arthur Weasley.

– Arthur, mivel nem kaptam válaszlevelet Miss Blacktől, szerintem nem akar veled találkozni – mondta Lupin, és nehézkesen felkelt az ágyából. Bár anyósa, Androméda még intette a mederöltetéstől, Lupin mégis el akart menni Ramanihoz. Valahogy rossz érzése támadt, amiért a lány a legutóbbi levelére nem válaszolt. Úgy érezte, sokkal rohamosabb ütemben gyógyul mint várta, így csak egy nappal későbbre halasztódott a találkozás. Reggel írt is a lánynak, hogy este meglátogatja őt, válaszpapírt is küldött, de hiába.

– Remus, látnom kell őt, meg kell beszélnünk vele, hogy félre értés volt. Molly teljesen odavan.

– Arthur, már így is túl sok időt kések, már órák óta ott kellene lennem, de Tonks és Méda megitatták velem azt a szörnyű erősítő főzetet, amivel meg nem lehet hoppanálni. Most már felszívódott a szervezetemben, szóval mennem kell.

– És ha nem bújnék elő? Csendben ott leszek kiábrándító bűbáj alatt. Felkészíthetnéd, hogy beszéljen velem.

Lupin felállt, és egy kicsit megszédült.

– Remus, te is tudod jól, hogy jobb, ha veled megyek, akkor nagyobb biztonságban leszel.

– Így igaz! – szólalt meg egyszerre a szobába belépő Tonks és Androméda. Előbbi egy élénk kék pihés hajú síró kisbabát ringatott. Lupin ellágyulva nézett feleségére és fiára, a kis Tedre.

– Engedd, hogy veled menjen Arthur, különben lefogunk, és megitatunk veled még egy adag főzetet! – fenyegette meg tréfásan Tonks. – Nyugodtabb lennék, ha veled menne – tette hozzá komolyabb hangon.

– Rendben – hagyta rá nagyot sóhajtva Remus, majd talárját magára kanyarította, és Arthurral a nyomában kilépett a szobájából.

A csillagok már feljöttek az égre, a kertben lengedező virágillattal teli szellő jólesően cirógatta a varázslók arcát. Remus remélte, hogy Ramanit nem éppen álmából fogják felverni. Megfogta Arthur karját, majd társas hoppanálással a fiatal boszorkány háztömbje előtti parkba hoppanáltak. Remust megviselte a mágikus utazás, de megpróbálta nem mutatni. Elővette a Ramai által régebben küldött papírrepülőt, amin rajta volt a cím. A két férfi elindult a szemközti nagy épülettömb elé. A lift szerencsére működött, Remus úgy érezte, hogy nem lenne képes megmászni a megszámlálhatatlanul sok lépcsőt.

A legfelső emeleten kiszálltak. Arthur nézelődött, csak egy ajtót látott jobbra, azzal szemben pedig egy falat. Lupin a fehér fal irányába lépett.

– Biztos, hogy ide jöttünk? – kérdezte Arthur.

– Biztos – válaszolta Lupin, és megállt a fal előtt, majd kopogott rajta. Ő ugyanis látott egy ajtót maga előtt. – Miss Black, én vagyok az, Remus Lupin. Kérem, nyisson ajtót!

Újra kopogott, de nem jött válasz. Lenyomta a kilincset, az engedett. Ezt rossz előjelnek vélte, ezért magához intette Arthurt, és elolvastatta vele a széthajtott papírrepülőn lévő címzést.

Arthur előtt lassan kibontakozott egy ajtó az előbbi fal helyén.

– Ez Fidelius bűbáj? – kérdezte Arthur. – Azt nem tud akárki csinálni.

– Nem az, mert ahhoz kell titokgazda, és szerintem Miss Black nem volt olyan helyzetben, hogy bárkiben is megbízott volna, de valami olyasmi lehet, bár sokkal gyengébb, és csak a mágia használók ellen véd. De a célnak megfelel – magyarázta halkan Lupin. – Legyünk csendben, az ajtót nyitva találtam – suttogta alig hallhatóan. Arthur bólintott, pálcáját elővette, majd Lupint követve óvatosan belépett a lakásba.

Gyorsan felmérték a terepet, senkit sem találtak a műteremlakásban. Arthur örömmel kapcsolta fel a villanyt. Sokat olvasott már mugli lapokban az áramról, és a lámpákról, a kapcsolókról nem is beszélve, de még sosem próbálhatta ki a működésüket, élete e hiányosságát most pótolhatta.

– Vajon miért volt nyitva az ajtó? – kezdte aggódva Lupin. – Amennyire eddig megismertem Miss Blacket, nem hagyná nyitva az ajtaját, ha elmegy otthonról. Itt valami nem kerek.

Ezután benézett a szobákba.

– Ketten laktak itt – állapította meg Lupin.

– Akkor talán a másik személy hagyta nyitva az ajtót, és nem Ramani. – Arthur is benézett a szobákba. A tökéletesen bevetett ágyú helyiségbe pillantva rögtön tudta, hogy az lehetett Ramanié. A másikba lesve azonban zavarba jött, hisz az nem volt bevetve, és két párna volt az ágyon ráadásul egy nagy takaró. Tehát ott ketten aludtak, együtt.

– Remus, nem hárman laknak mégis? Ebben a szobában két ember aludt.

– Két teríték van a konyhapulton, és a mosogatóban is kettő kávéscsésze pihen. De igazad lehet, hárman is lakhatnak itt – gondolkozott el hangosan Lupin. – Talán a másik kettő később reggelizett, és rumlit hagyott maga után.

Lupin a szemetesbe nézett, azt nem vitték ki. Pálcája egy pöccintésével kivarázsolta a tartály tartalmát a levegőbe, és egyenként megvizsgálta őket.

– Mit csinálsz? – kérdezte undorodva Arthur.

Lupin elmosolyodott társa arckifejezésén.

– Tudod, amióta kikerültem az iskolapadból, sokszor kellett más kukáira fanyalodnom, hogy éhen ne haljak, azt jól megtanultam, hogy az emberek rengeteg érdekes dolgot kidobnak.

– Oké, te tudod, akkor én megnézem a fürdőszobát – mondta Arthur, és eltűnt a fürdő ajtaja mögött.

Lupin a lebegő szemét között talált egy cédulát.

– Tényleg ketten laknak itt! – hallatszott Arthur hangja. – Csak két fogkefe és fogmosópohár van.

– Én is találtam valami érdekeset – mondta Lupin, majd a szemetet visszavarázsolta a kukába, a cetlit pedig a konyhapultra tette és kisimította.

Elmentem bevásárolni, nemsokára jövök! Szeretlek.

– Ez Rami írása – állapította meg Arthur, miután a fürdőszobát elhagyva Lupin mellé lépett. – Lehet, hogy a vőlegényével élnek együtt.

Ekkor motoszkálás hallatszott a bejárati ajtó felől. Arthur gyorsan lekapcsolta a villanyt, majd Lupinnal együtt felkészülve vártak.

*


Devdas előtt az eljegyzési gyűrű mágiája miatt nem maradt rejtve Ramani lakásának ajtaja. Kopogott az ajtón, majd benyitott. A házban halvány, a városi fények által keltett derengés honolt.

– Ramani! – szólt, hangja a csendbe veszett. – Itthon vagy?

Senki sem válaszolt. Devdas a pálcájával fényt varázsolt, majd beljebb lépett a lakásba. Szeme sarkából mozgást vett észre a konyhapult felől. Oda irányította a fényt. Két férfit pillantott meg, akik pálcával voltak felszerelkezve. Mivel idegei pattanásig feszültek a színházban, és még most sem nyugodott le, ezért reflexből, mielőtt átgondolhatta volna mit tesz, feléjük küldött egy kábító átkot. Az egyikőjük viszonozta a gesztus, azonban célt tévesztett, a másik a villanykapcsoló felé vetette magát, mire barátságos fény öntötte el a nappalit. Devdas a kapcsolónál lévő férfit felismerte.

– Mr Weasley, mit keres itt? – kérdezte, miközben leeresztette a pálcáját.

– Ramanit – válaszolta röviden a vörös hajú férfi. – Nem tudod hol lehet?

– Nincs itt? – kérdezte meglepetten Devdas. – Itt kell lennie eszerint – mutatta fel gyűrűs kezét. – Párat körzött az ékszer felett, mire abból arany füstpamacshoz hasonló röppent ki, és a fürdőszobába repült. – Mégpedig ott! – bökött a fürdő ajtajára. Odalépett, és bekopogott.

– Nincs bent senki – szólalt meg Arthur.

Devdas belépett, majd körbenézett. Az aranyszín füstpamacs az egyik polcon pihent. Arthur és Lupin is bedugták a fejüket az ajtón. Devdas felnyúlt a polcra, és levette a gyűrűt.

– Ma találkoznunk kellett volna, de nem jött el – mondta maga elé. – Miért nem volt rajta? – El sem tudta képzelni, mi oka lehetett a lánynak arra, hogy levegye az ékszert. Hiszen mindig az ujján volt, különben régebben az éjszakai üzeneteire sem tudott volna olyan hamar válaszolni.

– Talán zavarta fürdéskor, félt, hogy lecsúszik és inkább levette – szólt közbe Arthur.

– Akkor meg miért nem vette vissza, amikor elment? – töprengett Devdas. – Alváskor is mindig rajta volt – mondta határozottan.

Lupin és Arthur sokatmondóan összenéztek, eszükbe jutott a szemetesben talált írás. Most már biztosak lehettek abban, hogy Ramani nem Devdasszal élt együtt, és nem is neki írta azt, hogy szeretlek. De akkor kinek? Talán köze van a lány eltűnésnek, ahhoz a titokzatos személyhez?

– Mikor találkoztatok utoljára? – kérdezte Arthur.

– Tegnapelőtt – válaszolta a fiú. – Akkor még hordta a gyűrűm.

– Nem akart szakítani veled, vagy ilyesmi – kérdezte óvatosan Lupin. – Nem volt furcsa a viselkedése?

Devdas erre a kérdezősködésre összeszedte magát, nehogy véletlenül kikotyogjon olyasmit, amihez ennek a két férfinak semmi köze sincs.

– Nem. Úgy viselkedett, mint máskor – felelte. – Miért kérdik?

– Csak... – habozott Arthur – Csak mert úgy tűnik, hogy Ramanival más valaki is élt.

– Tudom, egy lány élt vele. Egy mugli lány, beszélt nekem róla telefonon.

– Valóban? – képedt el Arthur. Sosem gondolta volna, hogy Ramani egy lánynak írja azt, hogy szeretlek.

– Igen. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de egy lány volt, mert a hangját is hallottam a háttérben.

Devdas zsebre tette a gyűrűt, majd kilépett a fürdőszobából. Maga is körbe akart nézni. A sárga papír a konyhapulton virított, nem mehetett el mellette úgy, hogy ne olvassa el. Megtorpant. Felvette a papírt, és újra elolvasta.

Hát ezért nem tud szeretni engem, nem vonzódik a férfiakhoz?

Devdas behunyta a szemét, majd megrázta magát.

Teljesen mindegy, hogy kit szeret vagy sem. Ramaninak ma fontos kötelezettsége volt, amit senkiért sem mulasztana el, tehát abból, hogy nem jelent meg, és itthon sincs, semmi jóra nem lehet következtetni.

– Melyik volt Rami szobája? – kérdezte, a már ismét nappaliban ácsorgó varázslókat.

Arthur a Devdashoz közelebbi felé mutatott. A fiú belépett, gondosan becsukta az ajtót, majd tüzetesen átvizsgálta a szobát. A két varázsló nem követte, úgy vélték, Devdasnak egyedül kell lennie, hogy megeméssze a dolgokat. A fiú az ágy alá is benézett, és ott talált egy hegedűtokot. Kinyitotta, hozzá akart érni, de a hangszer érintése fájdalmat okozott neki. Mivel sejtette, hogy Ramani nem tud játszani a hangszeren, úgy vélte, nem is igazi hegedű pihen a tokban, hanem egy álcázott fegyver, Ramani kardja. Ettől megrémült. Ramaninak bárhol is van, ha Yamika ellen készült, akkor a kardjának is nála kellene lenni, nem itt, az ágy alatt. Úgy érezte, történnie kellett valaminek a lánnyal, valami szörnyűségnek.

Azon nyomban ki akarta deríteni, ki is volt Ramani titokzatos lakótársa. Talán nem is igazi mugli volt, talán a jamani nemesek valakit küldtek Ramaniért, és erőszakkal Jamanba hurcolták. Azonnal meg kell írnia Asha anyakirálynőnek a fejleményeket, hogy felkészülhessenek az újabb lázadásokra. Bhim király már halott, Inortól nem kell félni, ha meghal Yamika és kiirtják az Uttam dinasztiát a lázadók. Devdas a hegedűtokot visszacsúsztatta az ágy alá, majd Asha anyakirálynőtől megkérdezi, mit tegyen vele, addig meg, majd hogy új lakó ne költözhessen be, maga veszi ki a lakást, és lezárja. Felállt, és kilépett a szobából. A másik szoba felé igyekezet, úgy vélte, hogy Ramani lakótársa biztos hagyott maga után nyomot, minél hamarabb kideríti ki volt az, annál hamarabb megtalálhatja Ramanit.

– Fiam, szerintem nem kellene bemenned – tette a vállára a kezét Arthur.

– Meg kell tudnom, ki vitte el Ramanit. Biztos nem önszántából ment el – rázta le a férfi kezét magáról. – Nekem biztos elmondta volna, ha elmegy.

Devdas belépett, és felkapcsolta a villanyt.

Pillantása a gyűrött ágyneműre siklott, gyorsan felfogta, hogy ebben az ágyban két ember aludt. Szívébe fájdalom nyílalt arra a gondolatra, hogy Ramani akárkivel is együtt volt, ha őt nem volt képes szeretni. Erőt vett magán, és a szekrényekhez lépett. Érzékelte, hogy Arthur és a másik varázsló is belépett a szobába. Devdas rájött, hogy még be sem mutatkozott az idegennek, de most kisebb gondja is nagyobb volt az udvariaskodásnál.

A szekrényekben a várakozásának ellentmondóan csak férfi ruhákat talált. Ezen kicsit meglepődött, de az utcán hömpölygő embereket visszaidézve nem találta annyira furcsának, hiszen a mugli nők egy része előszeretettel viselt férfi ruhát. Ha pedig valakinek az érdeklődése is a nőkre korlátozódott, akkor semmi meglepő nincs azon, hogy ilyen gúnyában jár. Az ágy felé pillantott, a fényben egy hosszú, ezüst szőke hajszálat látott megcsillanni a jobb oldali párnán. Odalépett, és óvatosan felvette.

– Nekem azt mondta, hogy rózsaszín a haja – töprengett hangosan.

– Tessék? – kérdezte Arthur a háta mögött.

Devdas megfordult, és a szőke hajszálat a szekrény ajtajának sötét burkolata elé tartotta, hogy a többiek is jól lássák.

– Nekem azt mondta, hogy a lánynak, akivel együtt lakik, rózsaszínű a haja. Ez pedig nem rózsaszín.


*


Arthur a nyitott szekrény tartalmától kissé megkönnyebbült, amiért Ramani mégsem a lányokat szereti, majd ugyanezzel a lendülettel görcsbe rándult a gyomra, hisz akkor egy ellenkező nemű egyénnel aludt együtt. A varázsló fejében az is megfordult, hogy Ramani azért tűnt el ilyen hirtelen, hogy még a vőlegényét sem értesítette, mert terhes lett attól a másik férfitól.

Nem lett volna szabad hagynom, hogy azon az estén elmenjen. Most a Roxfortban lehetne viszonylagos biztonságban, legalábbis biztos nem akadt volna össze akárkivel, aki kihasználhatja a naivságát.

Amikor Devdas az ezüst szőke hajszálat mutatta fel, Arthur pár pillanatig dermedten nézte a fényben csillogó szálat. Gyomrában lévő görcs haraggá változott.

– Lucius! – nyögte ki.

– Tessék? – kérdezte Lupin.

– Lucius volt itt, ő csábította el Ramanit!

– Miből gondolod?

– Nem látsz a szemedtől, Remus? Csak Malfoynak van ilyen színű haja – mutatott a hajszálra.

– Arthur, feltételezésekbe bocsátkozol – próbálta nyugtatni barátját Lupin.

– Add ide fiam, megvizsgálom, hogy mugli haj-e vagy sem! – intett Devdas felé Arthur.

A vörös hajú varázsló saját maga kísérletezett ki és szabadalmaztatott egy olyan varázsigét, amivel meg lehetett állapítani, hogy muglitól vagy mágiahasználótól származnak bizonyos dolgok, például a hajszálak. Ez a bűbáj megkönnyítette Arthur dolgát a munkája során, mert a varázslat azt is ki tudta deríteni, hogy varázsló, boszorkány, kobold, házimanó, vagy más varázslény számlájára írható egy-egy muglikat sértő eset. Így a nyomozás során le lehetett szűkíteni az elkövetők körét.

Devdas átadta a hajszálat Arthurnak. Az fintorogva vette el, majd körzött felette a pálcájával. Hangosan nem mondta ki az igét, hiszen csak minisztériumi dolgozók használhatták, és a civileknek nem lehetett átadni a tudást. Arthur pálcájából pirosas csillag tört elő, ami végigfutott a szőke szálon. Ezután a kis csillag csillogó kék színben ragyogott fel.

– Megmondtam! – kiáltott fel diadalittasan. – Ez egy varázsló hajszála. Egy boszorkánynál halvány-barack, mugliknál tompa zöld fény csillanna fel. Én egy szőke hosszú hajú varázslót ismerek, akiről tudom, hogy Ramani közelébe akart férkőzni.

– Arthur, nem gondolod, hogy Ramani talán… – habozott Lupin. – Hogy Mollynak ig...

– Nem hiszem, hogy Mollynak igaza volt! – vágta rá ingerülten Arthur. – Ő sem hiszi. Tudja, hogy nem volt igaza, hogy csak képzelgett. Remus, emlékszel mit mondtam neked arról a dobozról, amit a Malfoy-kúrián találtam? Lucius kivárt, és várakozása nem volt hiába való. Ramani magára maradt, senki sem vigyázott rá. Pitontól könnyen értesülhetett arról, hogy már nincs velünk – Remus kétkedőn félrenézett – De, hogy te is nyugodt légy kérdezzük meg az itt lakókat.

– Ilyenkor akarod felriasztani a házat? – nézett ismét barátjára Lupin.

– Mire várjunk? – mondta Arthur, és kicsörtetett a lakásból.

Ramani lakásával szemben lévő ajtó résnyire nyitva volt, majd ahogy Arthur odapillantott, hirtelen becsapódott. A varázsló az ajtóhoz sietett, és bekopogott, mire az kisvártatva nagy csörgések közepette kinyílt. Ekkorra már Devdas és Lupin is Arthur mögött álltak.

Az ajtó résből egy kíváncsi fekete szem kukucskált ki.

– Miért zavarják fel az embert a legszebb álmából? – nyafogott az idős hölgy.

– Bocsásson meg, de azt hittem, hogy ébren van még, az előbb becsukódott az ajtaja. A nevem Arthur Weasley, a szemben lévő lakás bérlőjének nagybátya vagyok. Ő – intett balra – Remus Lupin, a tanára, a fiatalember pedig Devdas Yamir, a vőlegénye.

Az öregasszony szeme a vőlegény szóra felcsillant, majd szélesebbre tárta az ajtót. Kíváncsisága erősebb volt óvatosságánál.

– Nem is tudtam, hogy annak a kislánynak vannak ismerősei azon a férfin kívül.

– Milyen férfin? – kérdezte izgatottan Arthur. – Tudja, Ramani elszökött otthonról, és haza szeretnénk vinni – magyarázta, miért is keresik annyira a lányt.

Az öregasszony még szélesebbre tárta az ajtaját. Úgy elmosolyodott a szaftos pletyka ígéretére, mint egy jóllakott macska.

– Jöjjenek be, ne a folyosón beszélgessünk. A falaknak is füle van. A nevem Mrs Addams.

Mrs Addams lakása csupa csipke és hímzés volt. Az ajtó mellett egy magasított szék állt. Arthur azt gondolta, a hölgy bizonyára azon kuporog, és figyeli mi történik a szomszédban.

Mrs Addams leültette vendégeit egy molyirtó szagú kanapéra.

– Teát? – kérdezte.

– Köszönjük, nem – válaszolta Arthur. – Bocsássa meg, ha türelmetlen vagyok, de tudna beszélni arról a férfiról?

Az öreg hölgy leült a kanapéval szembeni fotelba. Élvezte, hogy van hallgatósága.

– Ne szabadkozzon. Nekem is volt lányom, és tudom mennyi gond van velük. Egyszer…

– Maradhatnánk a tárgynál?

– Persze, persze – mondta Mrs Addams, majd belekezdett. – Szóval éppen egy hete a boltba akartam menni. Már-már azon voltam, hogy kilépek az ajtón, amikor úgy éreztem, ki kell lesni a folyosóra. Öreg vagyok már, az ilyen megérzéseket nem szabad félvállról vennie az embernek, fő a biztonság! – Arthur sürgetően bólintott. – Szóval kinéztem a kémlelőn, és a szívem is megállt egy pillanatra. Az a kedves kislány egy csavargót vezetett kézen fogva. A férfi haja ápolatlanul lógott, meg rongyos is volt a ruhája. A szeme vörösre volt dagadva, gondolom, azért vezette a lány, mert olyan szemekkel nemigen lehet látni. Úgy éreztem, tennem kell valamit, és felhívtam Mrs Holubot, aki kiadta annak a lánynak a lakást, hogy milyen alakot is hozott fel a bérlője. Aztán Mrs Holub persze kérdőre vonta a bérlőjét, az azt mondta egy ismerőse száll meg nála néhány napig.

– Azelőtt sosem látta azt a férfit? – szúrta közbe Lupin.

– Nem, még sosem. Ezelőtt egy rózsaszín hajú lány lakott még itt, de elköltözött valami rockerrel.

– Értem, folytassa.

– Szóval Mrs Holub ezt mondta. Furcsa volt nekem, hogy a férfit ezután nem láttam kijönni a lakásból. Amikor a lány elment, mindig gondosan bezárta maga mögött a lakás ajtaját. Egyszóval rázárta a férfira az ajtót. Már három napja ott lehetett a férfi, amikor épp hazafelé sétáltam a sarki boltból. Tudják este szeretek menni, van amikor zárás előtt érek, és olyankor sokkal fürgébbek az eladók. – Arthur türelmetlen tekintetét látva Mrs Addams visszatért a tárgyhoz. – Szóval mentem haza, amikor arra lettem figyelmes, hogy az a buta kislány majdnem elütteti magát az autókkal, olyan fejvesztve szaladt át az úton, mintha legalábbis élet-halál kérdése lenne, hogy átjusson a túloldalra.

– És mi volt a túloldalon? – kérdezte idegesen Arthur.

– Az a férfi. Már jobban nézett ki valamivel, nem tűnt csövesnek, rendes ruhája volt, már ha rendesnek lehet nevezni a mai viseletet. Annak a rózsaszín hajú lánykának a barátja hordott ilyen nevetséges ruhát, lehet azé is volt, csak a nagy költözésben nem vitték magukkal. Na szóval, az a férfi nem messze a park szélétől állt, háttal a forgalomnak, és felhajtotta az inge ujját a bal kezéről. Azért láttam, mert azon az oldalon mentem. Biztos drogot akart magának beadni. Tudtam ám én, hogy biztos drogos! – mondta diadalmasan az asszony.

Arthur és Lupin sokatmondóan összenéztek, ők úgy vélték, Lucius a sötét jegyet akarta megérinteni.

– Ez meg is magyarázná, a lány miért sietett annyira, biztos meg akarta akadályozni, hogy a férfi belője magát – folytatta Mrs Addams.

– És?

– Hát nem lőtte be magát. Nem értettem mit beszélnek, sajnos a hallókészülékem épp javíttatni volt. De aztán a férfi megfordult, a lányhoz lépett, utána megcsókolta. – Mrs Addams e mondatot Devdas felé intézte. – Fiacskám, remélem megtanulta, hogy az ember ne hagyja magára a fiatal menyasszonyát. A lányokat könnyen meg tudják szédíteni, őt is megszédítette az a férfi. Biztos a pénzére hajtott – mondta ismét Arthurra pillantva az asszony. – Tudják, Mrs Holubtól hallottam, hogy a lány előre kifizette fél évre a lakbért. Gondolom, nem maga a gazdag nagybácsija – nézett végig sokatmondóan Mrs Addams Arthur kopottas öltözékén.

– Ezután történt valami? – kérdezte Arthur figyelmen kívül hagyva a sértő pillantást.

Az öreg hölgy pár pillanatig elgondolkozott.

– Szerintem sok minden történhetett – sokatmondóan elmosolyodott – de hát nincs röntgen szemem, meg nem is vagyok az a minden lében kanál, leselkedős szomszéd. De az biztos, hogy másnap, amikor az az idióta kézbesítő gyerek megint eltévedt a csomaggal, és a lánynál kopogott, akkor az ajtóban állva, férfi átölelte a lány derekát. Tudják, úgy mintha együtt volnának vagy mi. Bocsáss meg fiam – pillantott sajnálkozva Devdasra.

– Ez pontosan mikor történt? – kérdezte az ifjú varázsló.

Mrs Addams töprengett.

– Négy napja, mert Peter az alsó szomszéd, aki segít nekem, akkor vitte le a szemetem. Igen, négy napja.

– Azután? – sürgette Arthur a hölgyet.

– Másnap furcsa dolgok történtek – folytatta sejtelmesen az asszony. – Mivel nagyon gyanúsnak találtam azt a férfit, így szegény lány érdekében mindig résen voltam. Szó szerint. Valahogy úgy éreztem, valami nem stimmel.

– Miért érezte ezt? – szólt közbe Lupin.

– Szóval a kézbesítős nap utáni délelőtt a lány furán viselkedett. Láttam, ahogy kijön a lépcsőházból, és felveszi a gyűrűjét, és sietve elment. Utána semmi nem volt, már készültem lemenni a boltba, amikor megláttam a rózsaszín hajú lányt, köszönt is nekem, én persze visszamentem a lakásba, és a kémlelőre tettem a szemem, éreztem, hogy lesz valami. A lány nem marad sokáig, gyorsan elment, majd kisvártatva a férfi is előtűnt az ajtó mögül. Nagyon zaklatottnak tűnt, a liftet is idegesen hívta, úgy tűnt, mintha sietne valahová. Nos, ez nekem gyanús lett, és kivágódtam a lakásból, épp el tudtam még csípni a liftet. A férfi rám sem hederített, nagyon el volt gondolkozva. Nem tudtam hová megy, mert miután megállt a földszinten a lift, ő úgy kisietett, mint valami hurrikán. Utána én bevásároltam, majd hazamentem, de továbbra is figyeltem. A férfi nemsokára meg is jelent. Nagyon dühösnek tűnt. Őszintén szólva én a csukott ajtón keresztül is megijedtem tőle. A lány később jött valamivel, és mielőtt bement volna a lakásba levette a gyűrűjét, és a zsebébe tette.

– Aznap találkoztunk – suttogta maga elé Devdas.

– Na fiam, jól túljártak az eszén – fűzte hozzá Mrs Addams. – Arról a lányról, jobb ha lemond. Annál is inkább, mert biztos megölték.

– Tessék? – képedt el Arthur, keze ökölbe szorult.

– Ez teljesen logikus. Tele van ilyesmivel a tévé. Az a pasi csak a pénz miatt csábította el a lánykát. Tudják, mert kellett neki a pénz a drogokra – magyarázta –, de az meg lehet, nem akarta ráíratni a vagyonát, aztán meg eltűntek. Az a férfi nagyon mérges volt, amikor hazatért. Ennek ellenére másnap kéz a kézben mentek el itthonról, és azóta nem is jöttek vissza. Tuti eltették láb alól a lányt, a férfi haverja meg kirabolta a lakást.

– Volt itt más is? – tette fel a kérdést Lupin.

– Tegnap délelőtt, nem sokkal azután, hogy a lány és a férfi távoztak egy sötét alak jelent meg a lakásnál, és kulcs nélkül kinyitotta azt. Mi lenne más, mint tolvaj? Jelentettem is az esetet Mrs Holubnak, aki körbe is nézett a lakásban. De azt mondta, hogy egy bútort sem vittek el. Én azt mondom, nem is Holub fránya bútorai kellettek a betörőnek, hanem a lány ékszerei meg a pénze, és azokat még a zsebében is elvihet akárki. Biztos azokat lopta el mind. Szegény lányt meg majd egy árok mélyéről szedik össze! Fiacskám, nem szabadott volna magára hagynia a menyasszonyát, most már halott menyasszony, annyi szent.

– Milyen alak volt? – vágott közbe Arthur.

– Olyan fura köpenyt hordott mint maguk – nézett Arthurra és Lupinra. – Csak feketében, és csukja takarta az arcát, így nem láthattam pontosan. Remélem majd maguk megteszik a feljelentést. Én hiába hívtam a rendőröket, Mrs Holub elhárította őket azzal, hogy nem történt rablás, és a lány biztos csak elutazott, vagy meglátogatta a rózsaszín hajú barátnőjét. A rendőrök meg nem is foglalkoztak nagyon a dologgal, körbenéztek, de még az ajtót sem zárták be rendesen. Én ezt már nem mondtam annak az idióta Holubnak, mivel nem beszélek vele, olyan hangnemben szólt hozzám.

– Köszönöm szépen a türelmét – mondta Arthur. – Megtesszük a kellő intézkedéseket.

– Ha Ramani visszatér, illetve ha valami gyanús alak ólálkodik erre, kérem, írja erre a papírra, és dobja be a legközelebbi postaládába. – Lupin átadott néhány írótömböl kitépettnek tűnő sárga cetlit. – Ne ijedjen meg, ha a tinta eltűnik róla, el tudjuk majd olvasni – mondta a varázsló.

Mrs Addams kipirult az izgalomtól. Úgy vélte, bizonyára valami titkos kém akcióba keveredett.

– Számíthatnak rám – mondta.

Arthur Ramani lakásába ment a többiek is követték. Most, hogy tudták, hogy milyen kéme is van a folyosónak, jobbnak látták zárt ajtók mögött megtárgyalni a fejleményeket. Arthurban Mrs Addams beszámolója során egyre csak nőtt a feszültség, s most, ahogy becsukódott mögötte az ajtó, kirobbant.

– Ez az egész az én hibám! – kiáltott fel fájdalmasan. – Ha nem hagyom, hogy elmenjen! Miért is hallgattam akkor! Molly meg a képtelen ötletei miatt egyedül maradt Rami, és lecsapott rá az a féreg. Biztos információkat akart kiszedni belőle, azon túl, hogy elcsábította. És mivel Ramani nem tudott semmit... Lehet azt hiszik hazudik, és megkínozták, vagy kínozzák, vagy...

– Nyugodj le Arthur! – rázta meg barátját Lupin.

– Hogy nyugodjak le? Madhuri rám bízta Ramanit, Adriel azontúl, hogy a másodunokatestvérem, még a legjobb barátom is volt, és én nem törődtem a lányával. Hagytam, hogy elmenjen, hogy elkapják, hogy megbecstelenítsék.

– Arthur, az öreg hölgy szavaiból én úgy szűrtem le, hogy Miss Black önként...

– Az a mocsok biztos Imperius átkot szórt rá, csak így lehetett – vágott Lupin szavába Arthur. – Minden az én hibám!

Lupin nagyot sóhajtott. – Nem tudhattad… Nem a te hibád – próbálta csillapítani barátját. – Kiszórjuk a megfelelő rontásokat, és ha bárki belép, tudni fogjuk. Azt is, ha ő visszatér. Lehet, hogy…

– Csak egy félreértés? – kérdezte élesen Arthur. – Elegem van a félreértésekből, amikből aztán ilyen nagy gond lesz!


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)