A hercegnő és a Bolond írta: Adra

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---


A hercegnő

Hófehér paplanok között ébredt, és szolgáló lányai halk suttogására. A két lány ijedten nézett egymásra, épp csak pár szót váltottak egymással, nem akarták felébreszteni. Sose tudtak igazán hercegnőként gondolni rá, kisbaba kora óta foglalkoztak vele, sokkal kedvesebb volt számukra, és ezt ő sosem bánta, voltaképpen ő is ugyanígy érzett a két lány iránt. Barátokként szerették egymást, még ha ez nem is volt megengedett.
- Ne haragudjatok, ha megijesztettetek titeket – mondta lágyan. Senki nem tudhatta mire gondol pontosan, arca sosem árult el hallgatójának semmit. Rezzenéstelen és hideg, már régen nem tudott érzelmeket kimutatni.
A kötelező délutáni alvásnak tehát vége volt. Hagyta, hogy, gyorsan felöltöztessék, majd lekísérjék a pompás reggelihez, ahol már apja várta. Sokszor irigyelte a közönséges polgárokat, akik szabadon kószálhattak, táncolhattak, és szerethettek.

A Bolond

A szokásos esti ünnepélyre készülődött, új mutatvány új ruhát érdemelt. Egész új műsoron gondolkodott, sok mindennel próbálkozott már, de mind hiába. Tehetetlennek érezte magát, és nem igazi udvari bolondnak. Az ötlet megvolt, aludni mégsem tudott, így kezdte el varrni új gúnyáját. Soha nem varrt még ruhát, ez a szabók dolga, nem igaz?! Mire végzett, ujjbegyeiből kiserkent a vér, összemaszatolva ezzel a tiszta anyagot. Fájt, de ez a fájdalom semmisnek tűnt, minden tűszúrást érte viselt el, minden öltést Ő ihletett, és ez tette az egészet fájdalmasan széppé.

A hercegnő

A ruha szép volt, a délután csendes. Várta a pillanatot, a találkozást, mikor újra megláthatja. Kisgyermekkora óta ismerte, nevetése mosolyt csalt az arcára. Egy időben sokat beszélgettek, kisétáltak a tisztásra, a folyó mellett baktattak és a harmóniába temetkeztek. Végül a sötétedés hazaterelte őket, a palotába. Az este nagy részét az erkélyén töltötte, a csillagokkal és szíve hangos zakatolásával.
- „Bárcsak másnak születtem volna, bárcsak neki születtem volna.”
Az este árnyékot vetett arcára és szívére, reszketeggé tette lelkét és napjait. Aztán nem sétáltak többé a parton, a nevetés elmaradt, és a mosoly is vele együtt halt.

A Bolond

Az udvari bolond feladata, hogy mulattassa az embereket, a megfáradt vándorokat, a palota lakóit és vendégeit. De mit ér az a bolond, aki csak egy ember nevetésére, egy ember szimpla mosolyára vár, de azt mégsem kapja meg? Nem próbálkozna eléggé? Nem tesz meg minden tőle telhetőt? Mert minden más nevetés vijjogás, ami bántja a fület. Minden más mosoly a szánalom jele, amelytől nehéz lesz a lélek. De az ő nevetése madárcsicsergés, amitől kinyílnak a virágok, és mosolya a remény, amely éltet, és amelytől egész lesz a félbetört. Fiókja legmélyén szép szavak égették a papírlapokat, szavak, melyeket kimondani nem lehet, csak leírni, szavak, amelyek miatt a fejét vétetnék, ha kitudódnának.
„Szeretlek, hercegnőm! Talán mindig is szerettelek. Néha úgy érzem, akkor születtem meg, mikor először megláttalak, talán előtte nem is éltem igazán, csak egy test voltam, volt tüdőm és néha levegőt szívtam belé, de amint megláttalak megéreztem, hogy több vagyok, abban a pillanatban jöttem én a világra. Túl nagy a szakadék hercegnőm, nem lehetünk soha egymáséi, legfeljebb azokban a csodálatos álomképekben, amelyeket olyan gyakran látok, ha lehunyom szemem… és ott nevetsz, és olyan vagy, mint én… Ameddig Isten éltet, az lesz egyedüli célom, hogy újra mosolyt csaljak arcodra. Azt kívánom, bárcsak úgy mosolyognál, mint régen, és akkor talán megnyugodna a szívem, és újra élnék…” És most sapka a fejre! És belép az ajtón.

A hercegnő

Minden csillog, mintha minden őt dicsőítené, de lehet-e ezen csodálkozni? Lehet-e haragudni a tárgyakra, amelyik oly kopárak és színtelenek nélküle, hogy vágynak a közelségére? Mert ha ő ott van, még a festmények is oly elevennek hatnak… Látni, ahogy vágyakozó szemmel néznek felé: mosolyogj, mert ha mosolyogsz az varázslat és életre kelünk, és minden álmunk valóra válik.
„Szeretlek, te Bolond, az első pillanattól kezdve. Amikor kisgyermekek voltunk és csak nekem meséltél, és néha a megbicsaklott a hangod, mert te is belenevettél a történetedbe. És szeretlek, és szégyellem, hogy nincsenek szavaim az érzés leírására, mert annyira összetett vagy te és az érzés, amit hagysz magad után, hogy nem találok szavakat rá. Sokszor kívántam más életet, hogy bár ne hercegnő lennék, hanem olyan, mint Te. És akkor együtt lehetnénk. Azt kívánom, bárcsak tudnál újra a szemembe nézni, és úgy mosolyogni, mint, régen. Akkor talán az én szívem és újra élne, és végre tudnék mosolyogni… Csak egy mosolyt szeretnék te édes Bolond, de azért a pici örömteli pillanatért mindent megadnék.”

A Bolond
„Nem sikerült. ”

A hercegnő
És most kinn az erkélyén, a hold is jobban fényesedik az égen, ragyogóbban, mint máskor, nagyobb árnyékot vetve a hercegnő arcára és szívére.

A Bolond
Drága hercegnőm…

A hercegnő
…azt kívánom…

A Bolond
… hogy bárcsak…

A hercegnő
…újra mosolyognál…

A Bolond
…csak Nekem.

A hercegnő
Hófehér paplanok között ébredt…




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)