Családi Kötelékek írta: herika

[Kritikák - 8]

+++ betűméret ---
<< >>


8. fejezet
Mi van egy pálcában?




Holnap tesznek egy sétát az Abszol útra, de Harrynek most pihenésre van szüksége, és ő maga is mindjárt kidől a rajta eluralkodó fejfájás miatt. Perselus egy utolsó pillantást vetett a már üres portréra, majd besétált a zöld lángok közé, miközben magában máris azt a tananyagot tervezte, ami Harryt a leginkább érdekelni fogja.



A másnap reggel ugyanúgy virradt, mint az azt megelőző. Perselus dacosan próbálta figyelmen kívül hagyni a keleti ablakból beáradó nap első sugarait; lehetett ő tanár, de a fenébe, most augusztus van! Egy nyögéssel a párnája alá dugta a fejét, úgy döntve, hogy még legalább egy órát aludni fog. Az éjjel a legelképesztőbb álomban volt része; szerepelt benne Merlin, Harry és ő maga is, és arról beszélgettek egy könyvtárban, amit ő hozott létre a saját elméjében, hogy Harry a Fiú, Aki Túlélte. Na persze, csak azután, hogy Merlin kiszórt rá és Harryre egy varázslatot az irodája falán lévő, általában üres, portréjából. Felmordult erre az elképzelésre; nem csoda, hogy úgy érezte, mintha egy hordányi megvadult hippogriff csörtetett volna át a fején.
És álmában Harry apunak szólította őt – ez Perselus véleménye szerint olyasminek számított, ami a világ összes fejfását megérte. Persze ez csak tovább erősítette a tényt, hogy többet kell aludnia és kevesebbet álmodnia, de…

– Pers, Pers, Pers! – Valami kicsi és hiperaktív kezdett boldogan pattogni az ágyán, félig ráhozva a szívrohamot. – Ébredj fel, Pers! – Az a valami – aki lapos pislogások és némi alapos vizsgálódás után Harrynek bizonyult – tovább ugrált az ágyon, mind közelebb és közelebb szökdécselve, miközben könyörgött neki, hogy keljen fel.

– Merlin szakállára, Harry! – nyögött fel Perselus ismét a párna alá rejtve a fejét; sikerült egy gyors pislantást vetni az éjjeliszekrényen álló órára. Még mindig csak húsz perccel múlt hat óra. – A nap még fel sem kelt teljesen. Legyen benned némi könyörület, kölyök.

– De Merlin azt mondta, hogy be kell szereznünk a pálcámat, és te megígérted, hogy ma elmegyünk! Na, gyere már, Pers! Megígérted! – Hogy mit mondott Merlin? Honnan tud Harry az álmomról? A koboldok aranyára! Perselus egy hirtelen lendülettel, tágra nyílt szemmel, és tökéletesen összekuszálódott hajjal kiugrott az ágyából. Tehát igaz volt – tűnődött, miközben tekintetével bejárta Harryt.

– A pálcád? – kérdezte Perselus, hogy megpróbálja kideríteni, jól hallotta-e.

– Igen! Az mondtad, hogy ma elmehetnénk. Ó, még mindig fáj a fejed? Bocs, hogy ugráltam az ágyadon. Akarod, hogy hozzak neked egy kis teát? – Harry hadarva beszélt, alig állt meg levegőt venni, amitől Perselus önkéntelenül is elmosolyodott.

– Megígértem, nem? – kérdezte Perselus, miközben kidörzsölte a szeméből az álmot. Azért még egy utolsó ellenőrzés nem árt… – És milyen ma a jeled? – érdeklődött félig arra számítva, hogy Harry majd úgy néz rá, mintha megőrült volna.

– Ugyanolyan, ahogy tegnap! Nézd csak meg! – közölte, és rámutatott a farmere fölött látható szimbólumrészre; tagadhatatlanul ott volt, pont úgy, ahogy arra a férfi emlékezett az álmából, vagy inkább a tegnapi, késődélutáni eseményekből.

– Jó rendben, elmegyünk – döntötte el Perselus beletörődve a sorsába; ezek szerint tegnap találkozott Merlinnel, és felfedezte, hogy Harryvel együtt részei egy próféciának, sőt mi több, valójában Harry az, aki állítólag örökre le fogja győzni a Sötét Nagyurat. És most elvileg neki kell képeznie őt titokban, mivel Potterék és az ország (meg a világ) varázsló társadalmának többi része úgy hiszik, hogy az ikerbátyja az igazi Fiú, Aki Túlélte. Ő pedig beleegyezett ebbe. Miért is?

Azért, mert Harry azzal a pillantással nézett rá, és manipulálta őt megint. Ó, és azért, mert Merlin nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy az egy nagyszerű ötlet, ahogy egy másik jóslat is, amit nem más mondott, mint Morgana Le Fay, aki történetesen Merlin felesége volt. Az élete biztosan jóval komplikáltabbá vált, amióta Harry feltűnt benne. De Perselus semmi pénzért nem akarta volna, hogy másként legyen.

– Menjünk, el fogunk késni! – kiáltott fel a fiúcska, aztán leugrott az ágyról és a lépcső felé iramodott.

– Lassíts, Harry! Először is, veszélyes lerohanni a lépcsőn, másodszor pedig az Abszol úti boltok csak hét órakor nyitnak. Addig pedig pontosan – ismét az ébresztőórája felé pillantott – harmincöt perc van.

– Ó, rendben – mondta Harry eltűnődve a hallottakon. – Akkor megyek reggelit készíteni! – jelentette ki, és leszökdécselt a lépcsőn. Jobb, ha lemegyek segíteni neki – gondolta magában Perselus, mialatt gyorsan lezuhanyozott és felöltözött. Harry már akkor is fel volt öltözve, amikor felébresztett – döbbent rá, és megpróbálta elképzelni, vajon mikor ébredhetett fel a kisfiú. Jókedvűen ingatta a fejét, miközben ő is lement a lépcsőn, majd a konyhába térve rábukkant a hétéves varázslóra, amint óvatosan kitölti a teát két csészébe, és az asztalra teszi őket. Elmosolyodott a látványon, és a gyerekhez lépett.

– Akkor hivatalosan is jó reggelt, Harry! – köszöntötte, és szélesebb mosolyra húzta a száját, amikor meglátta a pirítóst, amit Harry a konyhapultra rakott. – Mióta vagy fent?

– Öt óra óta; nem tudtam aludni! – válaszolta a gyermek izgatottan, és nagy kortyokban itta a teáját.

– Lassabban, Harry! Nem kapsz pálcát, ha megfullasztod magad! – dorgálta meg őt vidáman Perselus, amire Harrynek kidülledt a szeme, és lassabban ivott tovább.

– Bocsánat, Pers – mormolta a kisfiú, és arca halványrózsaszín pírba borult.

– Érthető – vágta rá somolyogva az ifjú professzor. – De néhány dolgot tisztáznunk kell, ha valóban végig akarjuk csinálni ezt. – Harry rögtön bólogatni kezdett. – Egy: a pálcád nálam marad, amikor te a Potter kúriában vagy; olyankor olvashatsz az elméletről, ami segíteni fog neked a gyakorlásban. – Harry beleegyezően bólintott. – Kettő: erről senkinek nem beszélsz; ha azt akarod, hogy a dolgok olyanok maradjanak, amilyenek most, akkor a kiképzésedet titokban kell tartani. – Perselus figyelmesen méregette a gyermeket. – Nem foglak elítélni érte, vagy megpróbálni megakadályozni, ha bármikor is el akarod mondani a szüleidnek, de ha megtörténik, akkor az végleges lesz, rendben?

– Nem fogom elmondani, Pers – állította Harry eltökélten. – Én voltam az, aki kérte, hogy így képezz, emlékszel? – Perselus elmosolyodott és folytatta.

– Három: keményen fogsz tanulni. Nem kétlem, hogy így lesz, csak muszáj hangot adnom neki! – tette hozzá a bájitalmester, amikor észrevette, hogy Harry tiltakozni készül. – Végül pedig e falakon kívül ne beszéljünk arról, hogy találkoztunk Merlinnel – közölte vigyorogva a férfi. – Nehéz lesz képezni téged a Szent Mungo pszichiátriai osztályáról. – Harry kuncogni kezdett az utolsó megjegyzésre, de persze beleegyezett.

– Akkor most már indulhatunk? – Harry képtelen volt tovább uralkodni a lelkesedésén. Gyakorlatilag pattogott a székén, mire Perselus úgy döntött, hogy megszánja őt.

– Eredj, hozd a köpenyed – mondta válaszképpen, mire Harry izgatottan felkacagott, és mielőtt elszaladt volna a köpenyéért, szorosan – bár röviden – megölelte a férfit. A fiúban volt lehetőség, Perselus mindig is tudta ezt, és hogy ebben még egy olyan varázsló is egyetértett, mint Merlin, további bizonyítékul szolgált. Perselus alig várta, hogy meglássa, hogyan fog Harry fejlődni az évek során. Miközben a boldogságtól majd kicsattanó kisfiú visszatért a helyiségbe, Perselus megismételte az esküt, amit tegnap megfogadott magában. Hogy bármi is jöjjön, ő ott lesz Harrynek, és biztosítja, hogy nem számít milyen jóslat és végzet áll az útjába, a fiú élvezni fogja az életét; hogy Harrynek lesz gyerekkora, és hogy idősebb korában képes lesz visszatekinteni és gyengéden mosolyogni ezeken az éveken, nem pedig minden napját csak a célnak szentelve edzéssel tölteni. A világ összes Sötét Nagyurának a legyőzése sem ér meg ekkora veszteséget.

– Kész, Pers! – kiáltott Harry, majd a fiatalembert a karjánál megragadva rángatni kezdte a megjavított kandalló felé. Perselus elcsodálkozott a tényen, hogy tegnap este még volt benne annyi lélekjelenlét, hogy kiszórjon egy varázslatot anélkül, hogy további sérülést okozna a falban. A hopp-hálózaton át a Foltozott Üstbe mentek, majd onnan egyenesen az Abszol útra sétáltak. Senkivel nem álltak le beszélgetni; na, nem mintha ilyen korán még olyan sok ember lett volna ott.

– Először beugrunk a Gringottsba, majd onnan megyünk a pálcádért – mondta a mellette ugrándozó fiúnak, mire a gyerek rögvest megtorpant.

– Mi a baj, Harry?

– Hát csak az… Pers, nekem nincs pénzem, és… – A kisfiú mély döbbenetére Perselus felnevetett.

– Harry, én leszek a felelős a képzésedért, ezért úgy hiszem, rám hárul, hogy megajándékozzalak az összes szükséges felszereléssel, legyen az pálca, vagy bármi más – nyugtatta meg a bájitalmester Harryt, és ismét mozgásra késztette őt. – Emellett, kölyök, meséltem már neked az anyám családjáról és a sok pénzről, amit tőle örököltem. Szerintem épp ideje, hogy valami jó hasznát vegyem. – Mosolya eléggé megnyugtatni látszott a kisfiút, hogy ne kezdjen el tiltakozni. És ha már az anyai örökségről van szó… Harrynek szüksége lesz egy helyre, ahol gyakorolhat, és a Fonó sori háza nem engedett meg ilyen fényűzést. Talán ideje lenne… De erről majd később gondolkozom – döntötte el, amikor beléptek a varázslók bankjának hatalmas márványépületébe. Egy gyors csilleúttal később, amit Harry – és Perselus is, ámbár ezt utálta beismerni – nagyon élvezett, beléptek a széfbe, ahol Harry csak áhítatos szemmel bámulta a kupacokban álló aranyat, mialatt az ifjú tanár összeszedte a pénzt, amire aznap szükségük volt.

Tíz perccel később a két varázsló már Ollivander üzlete előtt állt, és Perselusnak eszébe jutott az első alkalom, amikor betért a boltba, hogy megvegye a saját pálcáját; édesanyja egy évvel korábban meghalt, és apja hagyta, hogy egyedül menjen. Megfogta az ijedt gyermek kezét, és bekísérte őt az ajtón, eltökélten, hogy Harrynek sosem kell átélnie egy olyan tapasztalatot.

– Mr. Piton! Vagy most már professzor, nemde bár? – kérdezte egy idős, ősz hajú férfi, akinek olyan átható, kék szeme volt, amilyet Harry még sosem látott; a gyerek nem tudott eligazodni rajta. – És az ifjú Harry Potter! Korábban, mint számítottam önre, de hát a testvére is itt járt néhány nappal ezelőtt. Egy ébenfa pálcát választott, sárkányszívizom húrral; hajlékony, kimondottan átalakításhoz való, pont úgy, mint az édesapjáé! Azt mondtam, ő választotta, de persze tudjuk, hogy valójában a pálca választja a varázslót, Mr. Potter. – Harry egyre nyugtalanabbá vált, ahogy Ollivander beszélt, és Perselus, megértve a fiú félelmét, félbeszakította a pálcakészítő monológját.

– Szeretnénk Harrynek egy pálcát.

– Ó, hát persze. Árulja el nekem, Mr. Potter, melyik a pálcás keze? – Harry zavartan pillantott Perselusra.

– A domináns kezed, Harry – mosolygott rá a férfi.

– Ó, jobbkezes vagyok, uram – mondta Harry ijedten, és követte Mr. Ollivander utasításait, miközben egy ezüst vonásokkal ellátott mérőszalag, önállósítva magát, körberepülte őt, méretet véve a karjáról, kezéről és tenyeréről.

– Értem! – közölte Ollivander, és összecsapta a tenyerét. – Rövidesen visszatérek a…

– Várjon egy pillanatot, Mr. Ollivander! – állította meg őt Perselus, mielőtt a férfinak sikerült volna a pult mögé mennie, hogy a pálcáért induljon.

– Igen, Mr. Piton? – kérdezte a pálcakészítő meglepetten.

– Harrynek személyre szabottan elkészített pálcára van szüksége. – Ollivander szemöldöke olyan magasra szökött, hogy eltűnt a haja vonalában, miközben Perselust figyelte.

– Meg tudom érteni, hogy miért akar külön rendelésre gyártott pálcát, Mr. Piton, de hadd biztosítsam, hogy az ilyen pálcákról szóló híreszteléseket félretéve, nem mindenki tudja használni azokat! – jelentette ki Ollivander, majd felkapott egy dobozt a pult mögül. – Ritka esemény, hogy olyan pálcát készítsenek, és bízzon bennem, amikor azt mondom, hogy a legtöbb varázslónak, majdnem mindenkinek, akivel valaha is találkoztam, megvan a maga mágiája, amivel tökéletesen be tudja azonosítani a lényt, amiből a pálcájuk magja származik.

– Nem próbálom megmondani önnek, hogyan végezze a munkáját, Mr. Ollivander, csak azt állítom, hogy…

– Próbálja ki ezt a pálcát, Mr. Potter; tölgy, unikornis szőr maggal. Csak suhintson vele – mondta az agg pálcakészítő, figyelmen kívül hagyva Perselust. A fiatal tanár bosszankodott, de úgy döntött, nem mond semmit, aztán majd meglesz az elégedettsége, amikor később mondhatja, hogy: „én megmondtam!” Vigyorogva odabólintott Harrynek, aki segítségkérően nézett rá. Harry óvatosan tanulmányozta az előtte heverő dobozban levő pálcát, majd megsuhintotta; pont úgy, ahogy azt számtalan alkalommal látta Perselustól.

–Lumos! – parancsolta, aztán sokkoltan nézte, amikor ragyogó fény tört elő a pálca hegyéből, néhány másodpercig egyre fényesebb és fényesebb lett, mielőtt darabokra robbant a kezében. Ollivander tágra nyílt szemmel meredt rá, miközben Perselus önelégülten elvigyorodott: hát ez történik, amikor kiég egy pálca.

– Ahogy mondtam, Mr. Ollivander, Harrynek egyedi készítésű pálcára lesz szüksége. – Perselus nyugodtan beszélt, miközben megközelítette a riadt gyermeket, hogy megbizonyosodjon, egyetlen szálka sem sértette meg őt.

– Annyira sajnálom, Mr. Ollivander – motyogta bocsánatkérően a tágra nyílt pupillájú, zöld szemű fiú.

– Nem tesz semmit, fiam – válaszolt döbbenten Ollivander. – Kövessen, Mr. Potter, Mr. Piton. – Kivett egy arany kulcsot a fiókjából, és egy zárt ajtón keresztül a raktára műhelyébe vezette a két varázslót. – Eltelt némi idő, amióta személyre szabott pálcát kellett készítenem – jelentette ki séta közben; a műhely nagy volt, teli különböző típusú pálcafákkal és hozzájuk való magokkal, a dobozokban hozzávalókkal; fa és viasz illata lengte körbe a területet.

– Pontosan mivel jár együtt egy egyedi készítésű pálca, Mr. Ollivander? – érdeklődött Perselus.

– Az egyedi pálca alapgondolatát az adja, hogy a pálca magját képező különböző összetevők együtt alkossanak egyetlen magot, ami majd megtestesíti a pálcahordozó mágikus lenyomatát – magyarázta az öreg pálcakészítő. – A számmisztikai tanulmányokat alapul véve, az összeillő pálcamagoknak három típusa létezik; háromrészes, ötrészes és hétrészes mag. Azt tekintetbe véve, hogy milyen heves reakciót váltott ki Mr. Potter varázslásra tett kísérlete, úgy hiszem, egy hétrészes magból álló pálca lesz képes igazodni hozzá, és a legjobban megtestesíteni a mágikus jellemvonásait. – Harry csak várakozóan nézett a két férfire, míg Perselus bólintott, hogy érti, miről beszél Ollivander.

– És hogyan fog működni? – kérdezte, megpróbálva felfogni, hogyan fog működni Harry pálcája.

– Egy mag összetevő adja az úgymond központi részt, ez ábrázolja a hordozó alapvető sajátosságát. Aztán következik három támogató összetevő, ami befogadja a hordozó varázserejének változatait, amelyek hozzá lesznek adva, majd ezt három kötő összetevő követi, amelyek kiegyensúlyozzák a mag hatékonyságát. Ezután a pálcafa kerül kiválasztásra, amit a markolatra erősített fém követ, amelynek az a szerepe, hogy segítse a mágia áramlását. Úgy hiszem, ez mindent lefed – mondta Ollivander, miközben intett Harrynek, hogy lépjen közelebb. A fiú tette, amit kértek.

– És mit kell tennie Harrynek? – kérdezte végül Perselus. Ollivander a fiúhoz fordult, aki zavartan, és kicsit rémülten tekintett rá.

– Semmi szükség félni, Mr. Potter. Szeretném, ha egy pillanatra lehunyná a szemét – kérte Ollivander, mire Harry Perselushoz fordult tanácsért.

– Minden rendben, Harry, tedd azt, amit Mr. Ollivander mond. – Harry felsóhajtott, bólintott, majd lehunyta a szemét.

– Most szeretném, ha lassan lélegezve beszívná a levegőt, majd kifújná. Be és ki. Próbáljon ne gondolni semmi különösre, csak a légzésére fókuszáljon. – Harry kicsit ostobán érezte magát, ahogy ott állt, és nem csinált mást, minthogy mélyeket lélegzett, ahogy arra utasították. Végül, amikor ellazult, halk bizsergést kezdett érezni, hangokat hallott, amelyek mindenfelől érkeztek körülötte; olyan volt, mintha a helyiség különböző részei lágyan vibrálnának.

– Mi ez a zsongás? – kérdezte Harry halkan, de nem nyitotta ki a szemét.

– A pálcája, Mr. Potter– válaszolt Ollivander rejtélyesen. – Most lassan nyissa ki a szemét, és összpontosítson arra a hangra. – Harry óvatosan kinyitotta a szemét, és megpróbálta felmérni, honnan jön a hang; úgy tűnt, mindenhonnan. – Kövesse a hangot, Mr. Potter, és hozza ide nekem a tárgyakat, amelyek kiadják azokat. – Harry tétovázva körbeindult a helyiségben. A leghangosabb zaj egy dobozból érkezett a helyiség túlsó sarkából… Lassan követte a hang forrását, kereste az utat, míg a szeme meg nem akadt egy melegséget sugárzó aranyszínű madártollon. Érte nyúlt, és amint megérintette, a melegség kiáradt abból, bele a testébe, a zümmögés pedig megszűnt. Zavartan fordult a pálcakészítő mesterhez. – Hozza ide a tollat, Mr. Potter, és keressen tovább.

– Rendben… – válaszolt bólintva Harry, miközben ott hagyta a tollat az asztalon, ahova Ollivander mutatott, és ismét elindult a zsongó hang után. Még hat összetevőt gyűjtött az asztalra, mielőtt egy halk, suttogó hang felkeltette Harry figyelmét. Az különbözött a többi alkotórésztől, valahogy lágyabb volt és a két utolsó hang nem hallgatott el; kiderült, hogy az egyik egy sötétbarna színű faág. Az utolsó mormogó hang egy szortírozó dobozból érkezett a helyiség hátsó részén álló polcról. Fel kellett másznia egy székre, és néhány dobozt arrébb mozdítani, hogy bemérje a hang forrását. Egy aprócska fadobozból szólt, amiben felnyitás után egy nagyobb darab csillogó fémet talált. – Ez lila – állította Harry zavartan, amikor megérintette azt.

– Tehát ez minden? – kérdezte Perselus, aki figyelmesen szemrevételezte a kiválasztott tárgyakat, mialatt Harry a fémdarabbal a kezében közeledett.

– Ezek azok. És egész kis gyűjteményt tesznek ki – mondta Ollivander, felvéve egy vörös főnixtollat. – Különös. Roppantul különös – jegyezte meg a tollat tanulmányozva.

– Bocsánat, uram, de mi olyan különös? – kérdezte Harry halkan.

– Különös, Mr. Potter, hogy a sors ezt a tollat szánta a pálcája egyik alkotó eleméül. A másik toll, amit ugyanez a főnixmadár adott annak a pálcának a magját képezi, amelyik a testvére híres sebhelyét okozta – közölte Ollivander. Perselus azonnal a gyermek mellé lépett, és kezét a félelemtől megdermedt Harry vállára tette. Muszáj ennek a férfinak még jobban megrémisztenie ezt a szegény fiút?

– Értékelném, ha elmondaná, hogy melyek a pálca további alkotó elemei – próbált témát váltani.

– Nos, igen, ahogy mondtam, ez az összetevők igen érdekes gyűjteményt alkotnak! – kiáltott fel Ollivander. – A kiválasztott fő mag egy aranyfőnixből való, ami még a főnixek között is ritka. Aztán támogatásul egy újabb főnix tollat – meglehetősen vad természetűt! –, egy Magyar Mennydörgő szívizom húrját, és… no, de ilyet… egy Nundu szívizom húrját kereste meg.

– Nundu? – kérdezett vissza Perselus, maga elé képzelve az Afrikában őshonos, halálosan veszélyes, óriás leopárdot.

– Egészen érdekes, nem igaz? – jegyezte meg Ollivander, miközben Harry félelemmel vegyes áhítattal hallgatta, hogy milyen lesz a pálcája. – És hogy ezeket összehozza, egy Unikornis meg egy Thesztrál szőrét – ezek pont egymás ellentétei – választotta, valamit egy Réem arany szőrszálát.

– A Réem nem valamiféle róka? – kérdezte meglepetten Harry.

– Így is mondhatod, Harry – motyogta Perselus, végiggondolva a meséket, amelyeket a pompás, aranyszőrű lényről hallott.

– Pálcafának egy Lignum Vitae nevűt hozott ide. Ez a világ legkeményebb fája, sokan vasfának is nevezik. Ha hisz a tündérmesékben, azt mondják, hogy Merlin pálcája is ugyanebből készült, bár természetesen ez csak spekuláció.

– Nem mondja – jegyezte meg viccesen Perselus, miközben Harry mélyen elpirult.

– És a kiválasztott fémet pedig Hepatizonnak hívják. Manapság már kizárólag koboldok készítik ezeket, de eredetileg megtalálható volt az ősi Görögországban; egykor korinthoszi bronzként emlegették – magyarázta elmélkedve Ollivander.

– És mikor lesz kész a pálca? – akarta tudni Perselus, érzékelve, mennyire ideges Harry Ollivander tekintete alatt.

– Az évnek ebben a szakában általában nincs sok munkám, úgyhogy ha délután négy óra körül beugranak, addigra elkészül – tájékoztatta őt a pálcakészítő, majd kikísérte a két varázslót, hogy azonnal munkához láthasson.

– És természetesen megbízhatom a diszkréciójában – tette hozzá sötéten Perselus, amikor elhagyták a boltot előhívva lényének azt a részét, amitől még a halálfalók is meghunyászkodtak, ha meghallották a nevét. A pálcakészítő bólintott.

– Öröm ilyen pálcát készíteni, és valószínűleg az életben csupán egyszer adódik ilyen lehetőség; bízhat benne, hogy nem beszélek erről senkinek. – Perselus elfogadva a férfi szavát, elköszönt tőle, és kivezette Harryt az utcára. Azért még az egyik szemét rajta tartja majd Ollivanderen; a férfit általában közömbösen hagyták a külvilág történései, és túlságosan a munkájának szentelte magát ahhoz, hogy azzal vesződjön, meséljen valakinek a pálcáról, de ha úgy dönt, hogy beszél… Nos – gondolta Perselus –, balesetek naponta történhetnek. Rámosolygott Harryre, aki még mindig a bolt – most már bezáródott –ajtaját nézte a válla fölött.

– Hát ez… érdekes volt – jegyezte meg a zöld szemű fiú fásultan, mire Perselus kuncogni kezdett. Rendkívül büszke volt arra, ahogy Harry megbirkózott a kétségkívül ijesztő pálcakészítővel.

– Csodálatos lesz a pálcád, Harry – mondta Perselus, mire a fiú arca egyből felragyogott a boldogságtól. – Semmi szükség hazamenni, hogy aztán délután megint visszajöhessünk – vetette fel a bájitalmester úgy téve, mintha nem venné észre az erre kiülő széles mosolyt Harry arcán. – Azt mondom, töltsük itt a napot, és…

– Köszönöm, Pers! – mondta kacagva Harry, és úgy kapaszkodott bele a férfiba, mintha az élete függött volna tőle. – Elmehetünk a Czikornyai és Patzába is? Ó, és a Kviddics a javából boltba is? – kérdezte boldogan csacsogva. Perselus csak nevetett a gyerek bohóckodásán, és bólintott. Nem is emlékezett vissza, mikor szórakozott utoljára ilyen jól az Abszol úton. Talán soha.

A Czikornyai és Patzánál tett hosszadalmas kitérő és egy tucat könyv beszerzését követően a két varázsló a kviddics boltba indult, ahol Harry elmondta mindazt, amit a sportról tudott, hogy mennyire szeretne megtanulni seprűn repülni, vagy elmenni egy kviddics meccsre, ami olyan szórakozás volt, amit az édesapja és Adrian állandóan együtt tettek . Perselus morogva ugyan, de beismerte, hogy ő is élvezte a sportot, vagy legalábbis egykor élvezte, mielőtt James Potter a negyedik éve során az egész élményt valamiképpen el nem rontotta. A férfi elmondta, hogyan próbált James és Sirius csínyt űzni a mardekáros csapattal, és végezték büntetőmunkával, amire Harry kacagásban tört ki. Aztán megebédeltek a Foltozott Üstben, majd amikor elérkezett az idő, visszatértek Harry pálcájáért Ollivanderhez.

– Üdvözlöm önöket újra! – köszöntötte őket boldogan a vén varázsló. – Mr. Potter, büszkén mutatom be önnek az új pálcáját. – Ollivander kinyitott egy fekete pálcatartó dobozt, hátrahúzta a védőszövetet, felfedve ezzel a pálcát. Harry szemet gyönyörködtetőnek találta. A sötét szín jól ment a hepatizon lágy csillogásához, ami finom szőlőmintával ízlésesen körbefonta a markolatot. Harry finoman a kezébe vette a pálcát, és magabiztosan tartotta, amikor az ismerős melegség szétáradt a testében. – Tökéletes illeszkedés! – kiáltott fel Ollivander.

– Mit csinál a fém? – kérdezte Perselus észrevéve valamit a pálcán; és valóban, olyan volt, mintha a markolaton levő fém mozogna, és a pálca töve felé nyújtózna, mintha lágyan belevésődne a fába, és olyan mintát képezne, ami úgy néz ki, mint egy…

– Az egy kelta csomó? – kérdezte Ollivander érdeklődve. – Teljesen normális, hogy egy olyan pálca, mint a maguké, szimbólumot hoz létre a tövén; mondhatjuk azt, hogy ez a pálca módszere az azonosításra, arra, hogy megjelölje magát – magyarázta a pálcakészítő. – Mond ez a szimbólum önnek valamit, Mr. Potter? – Harry egyszerűen csak bólintott, miközben a pálcájába belekarcolódott ismerős csillagot bámulta. Na, tessék – gondolta Perselus magában, mindentudóan összenézve Harryvel, miközben mindketten elmosolyodtak. Annyi a tennivaló, és ez egyszer a világ minden idejét ki kell használni, hogy megvalósítsák azokat. Perselus pedig tervezni kezdett.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)