Mary Sue hihetetlenül álomszerű és rém kalandos története írta: nereid

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


Mary Sue roppantul veszélyben érezte magát, mikor kiváló szemmértékével megbecsülte, hogy a szakadék, mely felé a Roxfort Expressz menthetetlenül száguld, pontosan száztizenkét méter hatvanhét centiméter és három milliméter mély. Félelme még tovább fokozódott, mikor rádöbbent, hogy ő maga is a biztos pusztulásba tartó vonaton utazik. Rémülete rettegésbe csapott át, mikor észrevette a vonat tetején élet-halál harcot vívó Pókembert és Doktor Oktopuszt.
Gyönyörű, tengerkék szemei kerekre nyíltak, csókra termett, telt ajkai meg-megremegtek a rémülettől. Esendő törékenységében ellenállhatatlanabb volt, mint valaha.

Félelme azonban egy szempillantás alatt elpárolgott, mikor tudatosult benne, hogy több száz diáktársa élete van most kecses, bársonyosan puha tapintású kezeiben. Azonnal a tettek mezéje lépett:
- Vonatusz Megállítusz! – búgta szexi hangján a frissen feltalált varázsigét. A vonat erre lassítani kezdett, majd hamarosan le is fékezett. A diákok ujjongva ünnepelték Mary Sue-t, sorban álltak, hogy közös fotót és autogramot szerezzenek a nap (egész pontosan: minden nap) hősétől. Mary Sue - akiről köztudott, hogy milyen szerény teremtés - azonban nem sütkérezett sokáig a jól megérdemelt dicsfényben, elnézést kért szeretett rajongóitól, és varázslatosan szép, indigókék szemeivel a vonat tetején zajló küzdelemre tekintett.

A villámgyors észjárású Mary Sue azonnal tudta, hogy újfent szükség van a segítségére.
- Oktopusz Legyőzitusz! – duruzsolta szívdöglesztő hangsúllyal, mire a majdnem-katasztrófát okozó gonosz tudós azonnal megadta magát, és szégyenkezve börtönbe vonult, ahová végül nem zárták be, mert az igazságszolgáltatás emberei úgy döntöttek, épp elég büntetés volt számára, hogy nem ismerhette meg Mary Sue-t.

Mary Sue újabb mentőakcióját követően besegítette a vonatba a küzdelemtől és Mary Sue szépségétől félájult Pókembert. A Mary Sue vékony, de erős karjaiban fekvő mugli szuperhős megbabonázva bámulta a lány aranyszőke hajának rézvörösen feketéllő tincseit, angyalian szép arcának festőien szabályos vonásait, és menten szerelmet vallott neki.

A mindig nyílt, egyenes és őszinte Mary Sue azonban nem akart hiú reményeket ébreszteni, így kíméletesen közölte Pókemberrel, hogy bármennyire is szeretné végre megtalálni a nagy Ő-t, jelenleg még nem áll készen egy új kapcsolatra és amúgy sem hisz a házasság előtti szexben. Ebből is látszik, hogy Mary Sue milyen erkölcsös, ártatlan lány volt.

Pókember megértette, hogy el kell engednie Mary Sue-t, hisz megannyi hősies feladat vár még a lányra hosszú, csodás és kalandos élete során. A távolodó Mary Sue lélegzetelállítóan tökéletes alakját elnézve szíve mégis összetört, pókereje elveszett (Mary Sue bájitalának segítségével persze hamar visszanyerte), és élete hátralévő részében Mary Sue-nak szólította Mary Jane-t.

Mary Sue-t ellenben felfedezte magának a mugli filmipar, így az Amerikai Egyesült Államok elnöki tisztsége mellett immár befutott hollywoodi színésznőnek is mondhatta magát. Miután bezsebelt egy tucat Oscar-díjat, megnyerte a létező összes szépségversenyt, és ígéretét betartva (mert Mary Sue sosem szegi meg a szavát!), másodszor is elhozta a földre a világbékét, véget vetett az esőerdők pusztulásának, megmentette a kihalóban lévő állatfajokat, megállította a globális felmelegedést, megfékezte az inflációt és alacsonyan tartotta a benzinárakat, Mary Sue úgy döntött, ideje visszatérnie a Roxfortba, mert már nagyon hiányzott neki a tanulás. Mary Sue ugyanis híres volt szorgalmáról és csillapíthatatlan tudásvágyáról.

Így hát Mary Sue visszatért a Roxfortba. Épp azon fáradozott (fáradozása közben természetesen elképesztően vadítóan festett), hogy összeállítsa idei órarendjét, mikor eszébe jutott, hogy az összes RBF és RAVASZ vizsgán túl van, és, hogy tulajdonképpen még egyik házba sem osztotta be őt a Teszlek Süveg.

Mary Sue zafírkék szemei bájosan csillogtak az izgatottságtól, mikor gyönyörűséges fejére tette a Süveget. A Nagyteremben helyet foglaló összes tanár és diák irigykedve figyelte az öreg fejfedőt, ahogy az Mary Sue selymes, gesztenyebarna hajkoronájához ért.

A Teszlek Süveg jó darabig szóhoz sem jutott, Mary Sue rózsaillatú fürtjei ugyanis teljesen elbódították. Végül vágyakozó sóhajtások közepette megszólalt:
- Hmm… nagyszerű… nem, nem is... csodálatos… sőt, mit több... ez egyszerűen bámulatos! Okos, szorgalmas és éles eszű, igazi lángelme, de még mennyire! Ugyanakkor bátor, igazságos és hűséges, született világmegmentő, az ám! Ráadásul kedves, segítőkész és önzetlen, ó, sosem láttam még ilyen tiszta szívet! Hová is tegyelek…

Hosszú-hosszú percekig töprengett a Süveg. A Nagyteremben mindenki lélegzetvisszafojtva várta a döntést, többen el is ájultak az oxigénhiánytól és az izgalomtól, remélve, hogy Mary Sue – aki páratlan találékonyságával és lélekjelenlétével hivatásos életmentő is volt – a szájon át lélegeztetés mesés élményében részesíti majd őket.

A Teszlek Süveg végül meghozta döntését és felkiáltott:
- Mary Sue!
Ebben a pillanatban megjelent egy új, ötödik asztal a Nagyteremben, Mary Sue pedig a szűnni nem akaró tapsviharban kecses léptekkel libbent saját házának asztala felé. Mágikus, soha el nem hervadó vadvirágok nyíltak nyomában, és diákok tucatjai csusszantak le aléltan a székükről, ahogy megérezték az elhaladó Mary Sue varázslatos, vanília illatát.

Dumbledore ekkor Mary Sue-hoz sietett, kihúzta a leülni készülő lány székét, majd miután Mary Sue helyet foglalt, szemlesütve így szólt hozzá:
- Nagyon sajnálom, Mary Sue. A helyzet az, hogy már nem tudunk neked semmi újat tanítani a Roxfortban…

Mary Sue gyönyörű, égszínkék szemeiből erre potyogni kezdtek a könnyek. A nehéz, gyémántfényű könnycseppek felsóhajtottak, ahogy végigcirógatták Mary Sue tündérien szép arcát, és minden bizonnyal elolvadtak volna a gyönyörtől, ha nem lettek volna már amúgy is folyékony halmazállapotúak.

Dumbledore szíve majd megszakadt az elragadó bájjal sírdogáló Mary Sue szomorú látványától, ezért gyorsan felajánlotta neki a Roxfort igazgatói állását.
- Ez hatalmas megtiszteltetés, köszönöm… de nem fogadhatom el… - felelte a legőszintébb szerénységgel Mary Sue. Meseszép, türkizkék szemeiben ezúttal a hála könnyei csillogtak. Arca enyhén kipirult a sírástól, így még sokkal ellenállhatatlanabb volt, mint valaha.

- Igazgató úr – tűnt fel ekkor a semmiből Piton, aki Mary Sue lenyűgöző szépségét látva lányos zavarba jött, és mondandója közben idegesen igazgatta füle mögé éjfekete tincseit. – Öhm… az az igazság, hogy régóta szükségem lenne egy hozzáértő segédre az óráimon, és mivel Mary Sue kisasszony olyan tehetségről tett tanúbizonyságot bájitalfőzés terén, mellyel soha korábban nem találkoztam, gondoltam… talán…

- Vállalom! – tapsikolt lelkesen Mary Sue. Arca csak úgy ragyogott a boldogságtól, királykék szemeiben örömkönnyek csillogtak, tovább fokozva valaha volt ellenállhatatlanságának fokozhatatlan mértékét. Pillantása találkozott Piton éjfekete szemeivel, tekintetük összeforrt, csak úgy izzott köztük a levegő. A következő pillanatban a romlatlan Mary Sue szégyellősen elfordította angyalian bájos arcát, a bájitaltan tanár vonásai pedig ismét kifürkészhetetlenek voltak.

De már késő volt. Mary Sue már meglátta a Piton komor álarca mögött rejlő érzékeny, gondoskodó és lepedőakrobata férfiút. Mary Sue abban a percben úgy érezte, végre megtalálta a nagy Ő-t.
Vagy mégsem? Ti döntötök…




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)