Mégsem írta: Abinor

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---


A sétálóutcában üres fejjel nézem a számtalan kivilágított kirakatot. A lány a hidegtől dermedt ujjait a kezembe bujtatja. Kicsit meglehelgetve melengetem, hálás mosoly a jutalmam, majd visszafordul kirakatot bámulni. Tudom, nem véletlenül nézi olyan sokáig az ékszerek között ízlésesen elhelyezett jegygyűrűket. Elhúzom a szám. Nekem eszem ágában sincs még nősülni, és az, hogy őt vegyem el, teljességgel kizárt. Jó vele az ágyban, de hiányzik az a plusz, amitől a férfiember eszét vesztve rohanna az oltárhoz, hogy magához kösse élete szerelmét.

Persze, mikor megismertem, még azt gondoltam, hogy ő lesz, akivel le akarom élni az életem, de időközben rájöttem, hogy nincs benne semmi érdekes, és mostanra már unalmassá vált számomra. Ragyogását vesztett ékkő. Talán az én hibám, de nem tudok ellene tenni semmit. Már elhatároztam, ma mindenképpen szakítok vele. Nem ámítom magam tovább, és ennyivel tartozom neki is. Nem kezdek a háta mögött új kapcsolatot, gondolván, majd úgyis rájön a lényegre, ennyire nem vagyok aljas.
- Gyere! - mondom, és húzni kezdem a kávézó felé. Bent kellemes meleg fogad. Elvezetem az egyik félreeső sarokasztalhoz, hellyel kínálom. Mosolyogva, csillogó szemmel foglal helyet. Még nem tudja, nem a kezét fogom megkérni. Leülök vele szemben, és megvárom, amíg a pincér kihozza a két forró teát. Átnyúlok az asztal felett, és megfogom a kezét.
- Tudod... - kezdek bele, de ő közbevág.
- Terhes vagyok! - ragyogja felém.

Elrántom a kezem, és bosszúsan nézek rá. A francba! Most aztán tényleg el kell vennem őt! Nem szülhet egyedül, leányanyaként!
- Azt mondtad, szeded a tablettát! - fakadok ki.
- Nem tőled - közli még mindig ragyogva.
Elfelejtek levegőt venni, ezért a tüdőm heveny légszomjjal jelzi, jó lenne már némi oxigén. Néhány mély lélegzettel jóllakatom.
- Nem értelek - nézek rá.
- Olivér megkérte a kezem.
- Olivér?
- Igen.
- Akkor te meg Olivér...?
- Igen. Haragszol? - kérdezi, és ártatlanul csillogó tekintetét rám szegezi.
- Mióta? - teszem fel a következő kérdést.
- Négy hónapja.
Á, igen. A félresikerült születésnapi buli óta. Akkor valami mondvacsinált ürüggyel otthagytam őt, és elmentem egyedül kocsmázni. Azóta nem volt köztünk semmi.
- Haragszol? - kérdezi újra.
- Nem - fogom meg újra a kezét, és érdekes módon valahogy tényleg nem érzem magam dühösnek.

Jobb ez így. Hogy nem nekem kell szakítanom, és hogy mégsem kell elvennem őt.
- Gratulálok, és örülök nektek - mondom őszintén. A rám nehezedő nyomástól megszabadulván a
mosoly automatikusan terül szét az arcomon.
Megissza a maradék teáját, és feláll.
- Akkor én most megyek is - néz az órájára. - Randim lesz - kacsint huncutul, búcsút int, és elmegy.

Ahogy kilép az ajtón, belém szúr a gondolat, hogy mégsem kellett volna elengednem. Talán mégsem lett volna olyan rossz leélni vele az életem. Mindegy, most már nem fogom megtudni. Fizetek, és én is kilépek az utcára. Visszafelé megállok az ékszeres kirakat előtt. Hát mégsem lesz esküvő, mégsem kell gyűrűt vennem. Hangosan felnevetek, és néhány tánclépés után határozott léptekkel hazafelé veszem az irányt.



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)