Sziget írta: Szakkara

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<<


A színház után Theresa remélte, egy ideig nem kell majd varázslók közé mennie. Ám két nap sem telt el az előadás óta, Lucius bejelentette, hogy január közepén nem kisebb eseményre hivatalos, mint Hector Caramelnek, a Wizengamot új főbírójának beiktatása alkalmából rendezett bálra. A férfi hanghordozásából félreérthetetlenül ki lehetett következtetni, hogy ha ő hivatalos valahová, akkor természetesen Theresának is vele kell tartania.

– Megint varázslók közé megyünk? – kérdezte ijedten Theresa.

– Drágám, nincs mitől tartanod – Lucius lágyan megsimogatta a lány arcát. – Oda csak igen magas rangú embereket hívnak meg, akik nem fognak tolakodóan viselkedni veled, nem beszélnek majd semmi másról, csak az időjárásról és semleges dolgokról.

– De én a semleges dolgokról sem tudok semmit! Biztos elárulom magam!

– A boszorkányok szépítő bűbájokról, divatról, frizurákról szoktak csevegni, kibeszélik, hogy milyen éttermekben milyen a kiszolgálás, az italkínálat, vagy a legutóbbi estélyhez képest a mostani milyen – jegyezte meg a szőke varázsló nyugodtan.

– Az én legelső és legutolsó bálom a szalagavatóm volt. Erről beszéljek? Vagy miről? – kérdezte Theresa miközben idegesen felpattant az ágyról és fel-alá kezdett járkálni a szobában. – Az italkínálatról, ami a színházban volt? Egy fagyott víztömb is tájékozottabb nálam, hiszen a jégszobor tudta, hogy az a koktél, amit rám akart sózni, milyen versenyen milyen díjakat nyert.

– Tess, nyugodj meg! – fogta meg Lucius a lány karját, hogy Theresa megálljon és ránézzen. – Még van két hosszú hetünk addig, majd kiokosítalak.

Theresa áldotta a szerencséjét, hogy mindig könnyen megjegyezte a felesleges információkat. Szó szerint meg tudott tanulni bármilyen nehéz szöveget, ráadásul úgy, hogy később is emlékezett rá. Ez is egy ok volt, amiért ügyvéd akart lenni. Kiváló memóriájára szüksége is volt, mert Lucius aznap délután, hogy bejelentette: hivatalos a bálra, egy halom boszorkányoknak szóló magazinnal tért haza, emellett „Az illedelmes és bűbájos” című illemtankönyv egy vaskos példányát is odaadta a lánynak.

– Ne ijedj meg, ezt nem egyszerre kell megtanulnod – nyugtatta Theresát a férfi. – A tartalomjegyzéknél bejelöltem azokat a fejezeteket, amik a bálon való viselkedésről szólnak. Így tudhatod, hogy a többiek meddig mehetnek el például a kérdezősködésben, és milyen kérdéseket hagyhatsz megválaszolatlanul, anélkül, hogy bárkit is megsértenél vele.

Ahogy átlapozta a magazinokat, Theresa észrevette, hogy azokban is vannak bejelölve dolgok, és a képek mellé kézzel írott megjegyzések. Mikor ezt szóvá tette a férfinak, az ennyit mondott:

– A boszorkányok a felét sem olvassák el ezeknek. A legtöbben a Cserfes boszorkányt bújják, de arról a bulvárlapról nem illik rendes társaságban beszélni. Azokat a dolgokat jelöltem be, amiről biztos szót ejtenek. Az idei évi tavaszi talárdivatról – mutatott a talárokkal tarkított oldalra, majd lapozott néhányat –, a Merlin-díj jelöltjeiről – bökött harminc, fényképpel ellátott kis cikk felé. A cikkek a jelöltekről szóló rövid összefoglalók voltak. – Ennyit bőven elég tudni róluk, valójában senkit nem érdekel például Octavius Montgomeri halál unalmas Seprű és Üst című naturalista regénye az albániai szegény varázshasználók mindennapjairól. De divatba jött, mert egy híres kritikus ódákat zengett róla, valószínűleg ő volt az egyetlen ember a világon, aki elolvasta. Szerintem még maga Montgomeri sem volt képes újra végigfutni, mert már az első soroknál elaludt rajta. Az is hidegen hagyja a boszorkányokat, hogy Mildred Addams a kiváló gyógyító hogyan tudta például a vérpótló főzet hatásosságát fokozni. Szóval ebben a témában nem fognak többet mondani, mint ami ebbe a néhány sorba van foglalva – mutatott a férfi egy rendkívül csúnyácska nő képe alatti írásra. – Ellenben minden boszorkányt érdekel az Artemiss Diamonds által fémjelzett ékszerek kiállítása, és mindenki el is akar menni rá. – Lucius kettőt lapozott.

Theresának be kellett hunynia a szemét egy pillanatra, mert káprázott a szeme a lapról áradó csillogástól. Vagy száz darab ékszer volt előtte, és bár a mozgó fényképekhez valamelyest hozzászokott már, ez a szikrázó csillogás elámította. Olyan volt, mintha valóban előtte lennének az ékszerek, csak egy vékony üvegdoboz választaná el őt tőlük. Ahogy fordította a fejét, a csillogás úgy változott, mintha a fény is mozgott volna.

– Fontos megjegyezned, hogy az az ékszerkészítő csak a legtisztább nemesfémekkel és drágakövekkel dolgozik, és nem a gyémánt a kedvence, mint sokan gondolnák a nevéből, hanem a rubint. – Lucius az általa melléjegyzetelt szövegre mutatott.


Theresa serényen szívta magába a magazinok információ áradatát, tanulgatta az illemtankönyvet. Lucius minden este kikérdezte tőle a tanultakat.

– Ha valaki négyszemközt akar beszélni veled, mit kell mondanod – kérdezte a férfi.

– „Bocsásson meg, de ez a fojtott levegő nincs jó hatással rám. Talán a beszélgetést folytassuk az erkélyen vagy a teraszon”, attól függően, hogy mije van annak az épületnek, ahol a rendezvény folyik. És ha nem akarok beszélni vele, akkor is ezt kell felelni, csak a beszélgetés folytatása helyett azt mondani, hogy „ezt a beszélgetést folytassuk más alkalommal!”

– Így van. Szóval ha valaki ilyesmit mond neked, ne menj ki vele véletlenül sem! És ha erősködik, hogy mégis tarts vele, akkor pedig mit kell mondani?

– Igazán kikísérném, de igen hűvös van odakint, a minap meghűltem kissé, és még lábadozom – darálta Theresa. – Nyáron is ezt kell mondani, amikor odakint harminc fok van? Ez annyira átlátszó szöveg.

– Igen, ezt kell. Lehet, hogy átlátszó, de épp az a lényeg, hogy az ember értsen belőle.

Lucius


Lucius rettentően elégedett volt Theresa tanulékonyságával. A lánynak elég volt például egyszer elmagyarázni és bemutatni a báli vacsorához használandó terjedelmes étkészletarzenált, kezdve a vizes és borospoharakon át a halkéstől a süteményes villáig.

– Semmiből sem szabad sokat enni. Illetlenség egy-egy fogást teljes egészében megenni, legalább a felét ott kell hagynod, de az a legjobb, ha a háromnegyedét. Különben is, ha első körben jóllaksz, képtelen leszel végigkóstolni a menüsort, és a vendéglátó megsértődik, a többiek pedig valami bélpoklos bugrisnak néznek. Azt nem is kell mondanom, hogy teli hassal táncolni sem kényelmes. És én nem akarok üldögélni, ha már ilyen gyönyörű partnerem lesz, mint te – mosolyodott el a férfi.

– Mi lesz akkor, ha felkérnek? – kérdezte a lány, miközben memorizálta a kanalak és kések helyzetét.

Lucius arcáról lehervadt a mosoly, hiszen tudta, hogy muszáj lesz Theresát más férfiakkal táncba engednie, és ez nem igazán derítette fel, de valamit valamiért. Egyrészt neki sem illik egész este a lányt vinnie a parkettre, az ő asztaltárságának hölgy tagjait muszáj felkérnie. Ebből kifolyólag az asztaluknál ülő férfiak is fel fogják kérni Theresát. Lucius, mikor jelezte, hogy elfogadta a meghívást, a szervezők kérésére a levél mellé mellékelt meghívottak listájáról kiválasztotta, hogy kikkel szeretne egy asztalnál ülni. Mind idősebb varázslók és boszorkányok voltak, azok általában csak üldögélni szeretnek, maximum egy táncot táncolnak. Lucius megkönnyebbülésére a fiát és annak feleségét nem hívták meg, mivel tudták, hogy nem fogadhatják el, hiszen Dracónak ideje volt elkezdenie diplomáciai munkáját Olaszországban, és január ötödikén már el is utaztak.

Remélte, hogy a szervezők a kívánsága szerint járnak el, és akkor csupán öt táncot kell kötelezően átengednie. Sőt, talán még annyit sem, hiszen Ernes Goodvin, az idős mágikus drágakő-kereskedő két lépés után levegőért kapkod, szóval alig csendül fel majd a zene, muszáj lesz leülnie, és akkor Tesst felkérhetik a többiek. Csak éjfél után lehet a kijelölt asztaltársaságokat megbontani, s miután az óra elütötte a tizenkettőt, az etikett szabályait sem kell olyan szigorúan betartani, nem kell átengednie Theresát senkinek sem, nem fognak neheztelni rá emiatt.


Theresa

Kelletlenül bújt bele egy halványzöld báli ruhába. Még egy méregdrága ruha, morgolódott magában. Ő személy szerint megint felvette volna a pezsgőszínűt, de Lucius azt mondta, az csak egy estélyi, és különben sem jelenhet meg két ilyen közeli eseményen egyazon ruhában. Azután Theresa azt szerette volna, hogy akkor a szalagavató báljára varratott bordó ruháját vehesse fel, mert rendkívül zavarta, hogy a férfi megint egy új, drága ruhát akar viseltetni vele.

– Drágám, az sem több egy vékonyka estélyinél – szerelte le Lucius.

Theresa a tükörben nézegette magát. Vállpánt nélküli ruhájának felső részén ízlésesen virágmotívumok voltak varrva apró kövekkel – gyanította, hogy smaragdok lehetnek. Szoknyája kibővült, az összes dísz az itt-ott, az anyagból csavart rózsamotívumok voltak. Theresa egy kirakati bábnak érezte magát. Ezt az érzést még inkább növelte a manó által készített mesteri konty, amit egy elegáns, smaragdköves díszfésű díszített; és az a smaragdnyaklánc, amit Lucius akasztott a nyakába. Legalább a sminkjét maga készíthette, azt nem úgy aggatták rá.

Lucius

Hector Caramel beiktatása utáni bált Abraham Wellington rendezte, aki az ifjú főbíró elsődleges támogatója akart lenni, amikor Hector indul a Mágiaügyi miniszteri választásokon. Hector úgy vélte, hogy jó üzletet csinálna, ha Wellington lenne a hivatalos támogatója, a férfi ugyanis híres volt a botránymentességéről, a bőkezű adományairól az árvaházaknak, ispotályoknak... Wellington árnyékában pedig olyan támogatókat bújtathat, akiknek hírén némi csorba esett, de akik ilyen vagy olyan eszközökkel valóban a hatalomhoz tudják juttatni. Ilyen mecénás lehetett Lucius Malfoy is.

A bálteremben körbe sorakoztak az asztalok, a terem közepén hatalmas tér várta a táncolni vágyókat. A kerek asztalok, amik mellett tíz fő fért el kényelmesen, hármasával kis háromszöget alkottak, elkülönülve a következő hármastól. A házigazda figyelt arra, hogy a kis háromszögekbe ültetett vendégek hasonló érdeklődési körrel és nézetekkel rendelkezzenek. Lucius jobban örült volna, ha az asztalok különállóbbak, így muszáj lesz az ő asztalukhoz közeli társaság női tagjait felkérnie, és ami bosszantóbb, hogy Theresát is felkérik. Ahogy az asztala melletti csoportot elnézte, több fiatal varázsló is volt ott. Például Winnie unokaöccse is az ifjú özveggyel az oldalán. A fiatal boszorkány nem feketében jött, hanem halványkékbe, pedig a gyászévből alig telt el néhány hónap. A szőke mágus barátai Pan Pyrus és Lester Trent is a szomszédos asztaloknál ültek feleségeikkel. Lucius azonban azt örömmel vette tudomásul, hogy a házigazda olyan embereket ültetett az ő asztalához, akiket maga körül akart látni. Azonban megrándult a szája sarka, amikor egy asztalnál elhaladva Harry Potter szemüvegét látta megvillanni. Ez meg mit keres itt?

Lucius nem emlékezett arra, hogy a vendéglistán, amit kapott, ez a mitugrász is rajta lett volna. A kotnyeles varázsló egy apró fintorral jelezte, hogy észrevette Luciust, egy hosszabb pillanatra megállapodott a tekintete Theresán; úgy tűnt a fiú mintha megakart volna szólalni, végül inkább hallgatott a barátnője és az asztaltársasága felé fordult. Lucius úgy vélte, valami sértést nyelt le a kölyök. A „háborús hősök”, gondolta fanyarul magában ahogy körbepillantott az asztaltársaságon és megállapodott Neville Longbottom és Dean Thomas alakján. Utóbbi pont olyan fintort vágott, mint Potter. Lucius tőle nem is várt mást, ennek a kölyöknek valódi oka volt őt gyűlölni, nem úgy, mint a pápaszemes barátjának, hiszen Deannek annak idején igen sokáig kellett raboskodnia a Malfoy-kúria pincéjében. Végül Dean is inkább másfelé nézett. A szőke mágus remélte, hogy az este további részében is ilyen figyelmesen levegőnek fogják őt nézni ezek a felkapaszkodott félvérűek.

Ahogy körbenézett, több ismerős arcot látott, megfigyelte, hogy az egymással nem szimpatizáló embereket az egymástól a lehető legtávolabbi asztalokhoz ültették. Potter és Lucius között legalább ötasztalnyi távolság volt, így a pápaszemes kölyök nem kellemetlenkedhetett neki, hiszen az ülésrendet éjfélig nem lehet megváltoztatni, illetve a meghatározott háromszögön kívüli társasághoz nem mehettek csak úgy oda.

Az asztalnál ülő idős varázslók és boszorkányok nem zavartak sok vizet az este folyamán. Luciusnak csak két csoroszlyát kellett felkérnie a vacsora után, mert a többieknek igencsak fájt a lábuk. Így Pan és Lester feleségét is táncba tudta vinni már nem sokkal tíz óra után, és Winnie fiatal özvegyével is megtette a kötelező kört. Theresát először a szomszédos társaság tagjai hívták táncolni, majd a végére maradtak az öregek. A saját asztaluktól csak hárman kérték fel.

Theresa nagyon ügyesen hozta a boszorkányt. Mirabella Garrisonnal kedvesen elcseverészett a Merlin-díj jelöltekről, az öreg Ernes Goodvin pedig vevő volt a lány Artemiss Diamond ékszerkollekciójáról való ismereteire.

– Kisasszony, ha igazán egyedit akar, a Diamond kollekciókra rá se nézzen! Az mind unalmas divatékszer, és jövőre már derogáló lesz viselni őket – legyintett a férfi, majd felkérte a lányt táncolni. Igaz, nem sokáig voltak a parketten.

– Lucius, vigyázz, mert ellopom tőled ezt a lányt! – nevetett az idős férfi, miután felkérte Theresát Hector Caramel, a bál díszvendége, akinek kötelező volt minden asztaltól egy hölggyel táncolnia. Luciusék társaságában nem kellett sokáig válogatnia a partnerek közül, hiszen az idős boszorkányok már letudták az egy kötelező táncukat, a parádézást inkább a fiatalokra hagyták.

Az asztalnál ülő hölgyek nagyon belefelejtkeztek a szomszéd társaság boszorkányaival egy beszélgetésbe az új talárdivat túlmodernizált darabjairól, a férfiak pedig, Luciusékon kívül, táncoltak valakivel.

– Nem hiszem, hogy sikerülne – jegyezte meg a szőke varázsló.

– Igazad lehet. Hiába ajánlottam fel neki a Csillagszórót, még csak meg sem csillant a szeme, pedig nem láttam még olyan boszorkányt, akinek annak a gyémánt nyakék csodának az említésére ne öntötte volna el boldog vigyor a képét. Pedig általában csak megemlítem, hogy az enyém, nem mintha bárki előtt titok lenne, de ebből a kis buták azt hiszik, hogy már nekik is adnám. Ezt a kis drágát pedig egyáltalán nem hozta lázba, hogy szó szerint neki ajánlottam, még akkor is úgy mosolygott rám, mint ahogy a fiatal lányok az öregekre. Olyan kissé lesajnáló-kedvesen. Lucius, elég volt ez a tánc, és fülig beleszerettem ebbe a lányba – mondta viccesen a férfi. De a szőke társa szemvillanására lehervadt a mosoly az arcáról. – Barátom, ne nézz így rám! Tőlem nem kell féltened, az biztos. Aki nem ugrik a Csillagszóróra, annál nekem már semmi esélyem. Merlinre! Még jó, hogy a fiatalok akkor vitték táncba, amikor el voltál foglalva a többi boszorkánnyal, mert különben minden ifjú varázsló bőre kilyukadna a pillantásod tüzétől. Csak vicceltem az előbb. Nem gondoltam, hogy ilyen komolyan gondolod ezzel a fruskával. Szerintem nem illik hozzád.

– Hogy érted ezt? – vonta fel a szemöldökét Lucius.

– Nézz csak rá! Van benne valami, nem is tudom. Valami, ami téged nem jellemez.

Persze, hogy van benne valami, ami nem jellemez engem, gondolta Lucius, a lány mugli, én pedig varázsló vagyok, ez pedig igen jelentős különbség köztünk.

– Nem értem, mire akarsz kilyukadni – jegyezte meg szárazon.

– Semmi, semmi. Csak egy megérzés – legyintett Goodvin. – Nem tudom megfogalmazni. Talán csak a nagy korkülönbség miatt van – mondta kitérően, majd hosszú percekig gondolkozott, miközben Theresát figyelte, végül megszólalt: – Nézd csak meg jól – mondta az idős férfi. – Nem látsz rajta valamit?

Lucius Theresa felé pillantott, aki illedelmesen mosolygott, miközben Hector Caramel beszélt hozzá tánc közben. Theresa gyönyörű volt, a ruha kiemelte porcelán bőrét, egy fekete hajtincse pedig, ami most a tánc közben ide-oda szállt a válla és a nyaka között, rendkívül izgatóvá tette. Lucius ezt otthon is megállapította; ahogy megpillantotta, legszívesebben felkapta és a szobájába vitte volna. De persze nem tehette.

Lucius csak most figyelhette meg a lányt korban némileg hozzá közelebb álló férfival táncolni, és a gyomra összeszorult a féltékenységtől. Belegondolt, hogy míg neki más nőkkel kellett táncolnia, addig például Winnie unokaöccse karolta át Theresát. Az a kis nyavalyás képes volt a saját nagybátyja feleségének csapni a szelet...

Hogy meri más átölelni az ő Theresájának a derekát, hogy mer rá nézni? Hirtelen úgy érezte, hogy minden fiatal férfi az ő kincsét akarja magának. Sokan a táncparkett felé néztek, mivel a nagy többséget érdekelte, hogy a főbíró mikor, kivel keringőzik.

– Szóval látod? – bökte oldalba Goodvin Luciust, amikor az nem válaszolt a kérdésére.

– Mit? – morogta Lucius.

– Ez a lány pontosan Narcissa ellentéte. Fiatal, alacsony, fekete szemű és hajú. Csak a világos bőrük hasonlít egy kicsit. A vak is látja, hogy azért pont őt választottad, mert Narcissának akarsz vele visszavágni.

– Ez ostobaság – mondta Lucius. – Nem akarok Narcissának „visszavágni”. De igazad van, tényleg az ellentéte. Talán valóban azért őt választottam, mert egyáltalán nem emlékeztet Cissára, Tess valóban szeret engem és én is őt.

– Neked kellene okosabbnak lenned, és el kellene engedned, míg nem késő – szólalt meg az idős varázsló.

Luciusban megállt az ütő erre a mondatra. Goodvin honnan tudja, hogy fogva tartja a lányt? Nem, ezt senki sem tudja. Senki!

– Jobb, ha minél előbb szakítasz vele – magyarázta Luciusra pillantva a férfi. – Még mielőtt nagyon beleéled magad ebbe az egészbe.

Lucius kérdőn felhúzta a szemöldökét, mire az öreg hozzáhajolt, halkabbra vette a hangját, és magyarázni kezdett.

– Nem kellene ilyen fiatal lányokkal komolyan tervezni, még olyan hajlékonyak, könnyen befolyásolhatóak – sóhajtotta Goodvin. – Az egyik nap még ezt szeretik, a másik nap már azt. Csúnyán megégetheted magad – folytatta az idős varázsló.

Lucius megkönnyebbült, az öreg semmit sem sejt.

– Theresa nem ilyen.

– Persze, hogy nem. Biztos ő lesz a kivétel, aki néhány év múlva, ha egy fiatal varázsló csapná a neki szelet, inkább az öregedő férjét választaná, mintsem a fiatal udvarlót – mondta gúnyosan a férfi.

Új dallam csendült fel, Theresát az asztaltársaságból Francis Madison kérte le Hector Carameltől. Lucius előbbi féltékeny fellángolása enyhült, amiért Theresa most egy idős férfival táncolt. A faliórára pillantott, örömmel nyugtázta magában, hogy pár perc múlva elüti az éjfélt.

A teremben lévő elegáns falióra méltóságteljesen zendült fel és kongatta a tizenkettőt, majd új dallam kapott szárnyra. Lucius úgy döntött, lekéri Theresát, és most már minden táncot vele fog járni. Csakhogy valaki előbb ért oda a Francis-Theresa pároshoz.

– Megengedi, hogy lekérjem a bájos partnerét? – szólt a zöld szemű varázsló. Lucius egy pillanat alatt ott termett.

– Már megbocsásson, Mr Potter, de a hölgy nem kíván önnel táncolni – mondta Lucius, és Theresa vállára tette a kezét, aki még mindig keringő pózában állt Francis Madisonnal. Ez utóbbi izgatottan pislogott a két férfira, látszott rajta, hogy legszívesebben eltűnt volna a színről, de ebben a félbemaradt helyzetben, míg nem kérték le rendesen partnernőjét, nem mehetett el.

– Én inkább tőle hallanám az elutasító választ – mondta Harry Potter. – Vagy szegénynek nem lehet önálló véleménye? – kérdezte kihívóan a varázsló.

A parketten lévő többi pár is megállt, a zene azonban tovább szólt. A feszültség tapintható lett a két varázsló körül. Köztudott volt, hogy Potter mennyire az Azkabanba akarja juttatni a szőke férfit. Mindenki kíváncsian várt a fejleményekre. Ha Lucius partnere elutasítaná Pottert, akkor a fiatal varázsló tovább hepciáskodna, talán még meg is sértené Theresát, amiért „nem saját akaratából” dönt, pedig nem mindenkinek álma Harry Potterrel keringőzni. Egyrészt a fiú igen ballábasnak bizonyult a tánc terén, ezt többen meg tudták erősíteni az asztaltársaságának női tagjai közül, másrészről pedig ha egy kicsit is ivott – de még józanul is előfordult nála, most pedig látszott rajta, hogy elkortyolt már néhány pohár jóféle pezsgőt –, akkor igencsak öntelt tudott lenni. Szívesen sértegette a táncpartnerei kísérőit, ezzel kényelmetlen helyzetbe hozva a boszorkányokat, akik nemigen mertek visszaszólni neki, mivel féltek, hogy Potter aurori hatalmával visszaélne. Volt már erre is példa, a fiatal férfi legtöbbször észre sem vette, amikor többet engedett meg magának a sötétvarázsló-vadász minősítésében.

Minden szem Theresára tapadt, a lány Luciusra pillantott. Potter elégedetten vigyorgott.

A szőke varázsló gyorsan felvázolta magában a helyzetet. Ez az idióta bájgúnár azért kéri fel Theresát, hogy a lány elutasítsa, és utána Potter vérig sérthesse Tesst, amit persze Lucius nem hagyhatna annyiban. Párbajt akar ez a pápaszemes majom, hogy aztán valami koholt vád alapján bezárasson. Nem, abból nem eszik!

Lucius majdnem biccentett egy kicsit a lánynak, hogy fogadja el a felkérést, mire új, rémisztő gondolatok rohanták meg:

De mi van, ha Potter éppen azt akarja, hogy Theresa vele táncoljon? Ez a vigyor lehet, azért ül a képén. Pont ezt akarja. Theresával akar beszélni, talán azt hiszi, valamit megtudhat rólam, azt várja, hogy magam lökjem oda a lányt. Ez a pápaszemes muglik között nőtt fel, ha Tess elszólja magát... Ha Potter mond valamit...

Lucius szíve a torkában dobogott, rettentően félt attól, hogy e néhány percben összetörik minden, amit olyan körülményesen felépített.

Ha Potter megtudja, hogy a lány nála lakik, hogy a lány mugli...

Vizsgálatokat rendel el, és kiderítik, hogy Tess sejtjeibe még ott van beépülve a Béke elixírje... Majd egy év, mire teljesen kiürül. Megvizsgálják a lány emlékeit. Látni fogják, hogy azzal babrált valaki. Az én emlékeimet is kikényszerítik, vagy Veritaserumot itatnak velem. Kiderül, hogy megrendeztem a lány temetését, hogy mennyi mugli memóriáját változtattam meg illegálisan...

Tess is megtud mindent, gyűlölni fog. Az Azkabanba kerülök, elvesztem őt.


Arra gondolt, hogy lehetett olyan ostoba, hogy idehozta a lányt?

De csak azt akartam, hogy Tess jobban érezze magát. Hogy végre megtörjön a jég. Az ostoba vágyaim miatt vége lesz mindennek!

Hogy gondolhatta, hogy valóban eljátszathatja Theresával a boszorkányt? Hogy nem történik semmi baj? Pedig ha Theresára hallgat, most otthon lehetnének, csak ők ketten, semmi sem veszélyeztetné az idillt.

Theresa

Elég kellemesen érezte magát a bálon. A vacsorát gond nélkül elköltötte, még csak le sem ette magát. Az idős boszorkányok és varázslók között pont elég volt az a tudás, amit a két hét alatt összeszedett, senki sem vetemedett több kérdést feltenni a különböző témákban, mint amennyi elvárható volt. Theresa már kezdett felengedni, alig várta már, hogy elmúljon az éjfél, és ne kelljen számára idegen emberekkel táncolnia, hanem csakis Luciusszal koptathassa a báli cipőjét.

Az óra elütötte az éjfélt, a szeme sarkából látta, hogy valaki áll a közelében, de ahogy odapillantott, nem Luciust látta meg, hanem egy kócos hajú, zöld szemű, szemüveges fiatal férfit, aki nem habozott bemutatkozás nélkül felkérni őt táncolni. Az etikett könyv szerint a fiúnak, ha mást nem, Theresa jelenlegi táncpartnerét meg kellett volna kérnie, hogy mutassa be neki a lányt. De a fiatal férfinak, úgy tűnt, sokkal sürgetőbb őt táncba hívni, mintsem olyan apróságokkal törődjön, minthogy megmondja a nevét.

Theresa ekkora bunkóság láttán meg sem tudott szólalni. Jó, ő nem egy hercegkisasszony vagy mi, és nem is ért annyira az etiketthez, de még a sulibálokon is alap volt, hogy az, aki fel akar kérni egy lányt, ha nem ismerték egymást, bemutatkozzon előtte. Utálta az ilyen faragatlan alakokat, főleg mert ahogy a sulibálon sem lehetett őket könnyen lekoptatni, attól félt, itt sem lesz olyan egyszerű.

Mikor megérezte a vállán Lucius kezét, jobban érezte magát, amiért könnyedén ki tud térni a felkérés elől, de ez a megkönnyebbülés el is múlt, ahogy a két varázsló szavait hallgatta.

Tapintható volt a feszültség a két férfi között. Nem tudta, hogy döntsön. A fiatalon látszott, hogy nem fogadja el a nemleges választ, neki azonban esze ágában sem volt ezzel a kócos hajú férfival táncolni. Egyáltalán hogy engednek be valakit ilyen fejjel, amikor neki órákig készítette Ezra a haját? Lucius habozásából, hogy nem mondta azonnal: márpedig nem fog az én partneremmel táncolni, fiacskám... Azt szűrte le, hogy a szőke varázsló valami miatt tart a pápaszemes mitugrásztól. Tehát úgy kell elutasítani ezt a férfit, hogy az ne sértődhessen meg. Theresa lázasan idézete fel az etikettkönyv szabályait, de olyat nem írtak, hogy hogyan adjunk kosarat egy olyan férfinak, aki árthat a szerelmünknek, anélkül, hogy ne akarja megtorolni a sértést. Jobb híján a szokásos társalgás elhárításos formulát vetette be egy kicsit átfogalmazva:

– Bocsásson meg, szívesen táncolnék önnel, de ez a fojtott levegő nincs jó hatással rám. Mr. Madison éppen a teraszra akart kísérni, hogy friss levegőt szívhassak.

Madison vette a lapot, hevesen bólintott, Theresába karolt és kivezette a táncparkettről az erkélyre.

– Ügyesen kivágta magát – mondta az idős férfi a lánynak. – Az a Harry Potter nagyon veszélyes egy fickó. Újabban, aki nem tetszik neki, azt addig provokálja, zaklatja míg be nem zárathatja valamiért. Már rég nem az a szerény gyerek, aki valaha volt, nem tett jót neki, hogy valódi hatalom került a kezébe. Most is kötözködni akart, hogy Lucius esetleg elveszítse a fejét, és rátámadjon. Auror elleni támadás miatt pedig egyenesen vinnék őt a varázslók börtönébe.

– Ha visszamegyünk, megint felkér? – kérdezte ijedten Theresa.

– Lehet, hogy megpróbálja – töprengett az öreg. – Túl sok pezsgőt ivott már meg ez a kölyök, hogy szemtelen legyen.

– Akkor nem akarok visszamenni.

– Maradjon itt, én szólok Abrahamnek, hogy jó volna ezt a tacskót eltávolítani – mondta a férfi, megigazította frakkját, majd mint aki csatába megy, kihúzta magát és elindult a világos bálterem felé.

Theresa az erkélykorlátra könyökölt, a zene lágyan szólt bentről, de nem tudta elnyomni a tücskök ciripelését. A lány elé egy gondosan nyírt bokrokkal tarkított park került, ahogy jobban megfigyelte, a bokrok labirintusalakzatot vettek fel. Eddig csak filmekben látott ilyen sövényeket, élőben sosem. Lépéseket hallott maga mögött, azt hitte, Lucius kereste meg. Megfordult, egy lány állt mögötte.

– Szervusz, gondolom, nem emlékszel rám – mondta álmatag hangon a lány, majd a hold fényébe lépett.

– A színházban voltál, nem szereted a befejezéseket – szólalt meg Theresa. Óvatosan az övtájékához kapott, ahol egy erre kialakított tartóban pihent a boszorkány imázsához szükséges pálca. Ez a lány most ne hihesse, hogy mugliktól származik! A végén még felverné a házat, és az a pápaszemes fiú még megjelenik, hogy bezárja őt a börtönbe.

– Milyen kedves, hogy emlékeztél rá.

– Ha megbocsátasz, szeretnék egyedül lenni.

–Mr. Malfoyt várod? Ő most a házigazdával tárgyal. Bizonyára ki akarják dobatni Harryt.

– Te ismered azt a fiút?

– Igen, barátok vagyunk.

Theresa arca megkeményedett erre, bizalmatlanul fürkészte a lány arcát.

– Az a baj, hogy Harryvel barátok vagyunk? Hermione, Mr. Malfoy menye sokkal jobb barátja Harrynek, mint én. Én inkább távoli ismerősnek tartom magam, de Harry azt mondja, hogy barátok vagyunk.

– Lucius menye és az a fickó barátok? – Theresának eszébe jutott a fényképekről ismert barna hajú lány, akit a színházban is látott.

– Igen, már a Roxfort első évétől. Nekem sosem voltak igazi barátaim, úgy érzem, a legtöbben csak sajnálnak. Hermione is a barátjának tart, a színházban is beszélgetett velem, hogy ne érezzem magam egyedül. Kedves volt tőle. Te melyik iskolába jártál? – váltott hirtelen témát Luna. – Vagy magántanuló voltál? Nem az nem lehettél, sosem láttalak a vizsgákon.

– Én...

– Á, ezt meg kell kóstolnod! – kiáltott fel Luna. Egy rózsaszín szalaggal díszített tálca lebegett feléjük, rajta többféle itallal teli poharak voltak. Ahogy Luna elé ért a tálca a lány két kékes árnyalatú koktéllal teli poharat vett le róla, mire a tálca tovább suhant.

– Mi ez? – kérdezte bizalmatlanul Theresa.

– Kék Szellő. Egy nagyon finom koktél, minden boszorkánynak meg kell kóstolnia – nyújtotta Theresa felé Luna az egyik poharat. – Ne félj, nincs benne Nargli ürülék, mint abban a Boszorkányok Álmában.

– Mi van benne? – Theresa elhúzta a száját, ahogy átvette az italt.

– Csilagalma, harmatfű, meg hajnal füge. Az adja a kék színét.

– Ugye nincs benne alkohol, vagy ilyesmi? Olyat nem szívesen innék.

Lucius a lelkére kötötte, hogy semmilyen alkoholos italt ne igyon, egy részeg nőnél nincs kínosabb a világon. A maga részéről nem is ivott volna ilyesmit. Egyszer rúgott be igazán, tizenhat évesen, Lisa házibuliján, és utána olyan fejfájással és szédüléssel ébredt Lisáék fürdőszobájában, hogy azt hitte, vége van a világnak. Theresa, mivel nem ismerte a felszolgált italokat, a bálteremben csak ásványvizet vett le az ilyen lebegő tálcákról.

– Nem, dehogy. Én sem iszom alkoholos koktélt. Ezért csak a rózsaszín szalagos tálcáról veszem az italt. Az az alkoholmentes koktélok tálcája. Fenékig! – kiáltotta Luna és szempillantás alatt kiürítette a poharát. Theresa nézte a lányt.

– Mi van, azt hiszed, hogy megmérgeznek? – nevetett Luna.

– Nem, dehogy – mondta Theresa, és maga is megitta az innivalót.

Lucius

Lucius elégedett volt, amiért sikerült Pottert kínosabb procedúra nélkül kirakatnia az estélyről, hála a fiú vörös hajú barátnőjének, akit igencsak kínosan érintett szerelme viselkedése, és minél hamarabb el akart tűnni a színről. Lucius azt gondolta magában, lám, mégis van egy Weasley, akibe szorult némi tartás és jó modor. Miután meggyőződött arról, hogy a Weasley-lány dehoppanált Potterrel, Theresa keresésére indult. Az erkélyek felé sietett, mivel Madison azt mondta, ott hagyta a lányt, amíg ezt a mitugrászt elintézik.

Átvágott a báltermen, az erkélyekhez vezető kisebb sikátorszerű folyosón teljes erejéből neki szaladt valaki. A hirtelen támadástól Lucius elveszítette az egyensúlyát és elesett. Haragosan pillantott fel a gázolójára.

– Éppen magát kerestem! – hadarta izgatottan a piszkosszőke hajú lány. Lucius azt a tökkelütött Luna Lovegoodot ismerte fel.

– Én nem éppen magát keresem – morogta, miközben feltápászkodott a földről.

– A barátnőjével valami baj van. Furcsán viselkedik – hadarta Luna. – Jöjjön gyorsan! – mondta, azzal megfogta Lucius kezét és maga után húzta.

A holdfény bevilágította az erkélyt. Theresa éppen kihajolt rajta.

– Repülni akarok! – kiáltotta és kitárta a karjait. Lucius odaszaladt hozzá és berántotta, mielőtt a lány átfordult volna a korláton. Theresa alig állt meg a lábán. Bár az előbb tisztán kiáltotta, hogy repülni akar, most elmosódottan beszélt, szeme félig le volt hunyva. Úgy nézett ki, mintha legalább egy üveg Lángnyelv whiskyt gurított volna le a torkán.

– Mit csinált vele? – nézett gyilkos szemekkel Lunára a varázsló.

– Semmit sem csináltam. Idejöttem, beszélgettünk, aztán ivott abból a koktélból és ilyen lett.

– Leitatta? – mordult a szőke lányra. Ha nem tartotta volna Theresát, biztos pálcáért nyúlt volna, hogy megátkozza Lunát. Úgy vélte, ez a boszorka csellel adhatott Theresának valamilyen alkoholos italt, mert ő meghagyta a lánynak, hogy csak olyan innivalót igyon meg, amiben biztos nincs alkohol.

– Nem, dehogy! – válaszolt sietve Luna. – A Kék Szellőből ivott, az pedig alkoholmentes.

Lucius nem értette, mi történhetett Theresával. Az a koktél valóban nem tartalmazott alkoholt.

– Miből is van az a lötty? – kérdezte Lunát, miközben felhúzta Theresát a földről, akinek a lábai egy pillanattal azelőtt végképp felmondták a szolgálatot és összecsuklottak alatta.

– Csilagalma, harmatfű, meg hajnal füge, ja még víz, meg cukor is – sorolta Luna.

Lucius mindegyik növényt ismerte, egyikről sem hallotta, hogy olyan mellékhatásai jelentkeztek volna, mint amit Theresa produkált. A hajnal füge kifejezetten éberré tette a boszorkányokat... Igen, a boszorkányokat, akikben van mágia. De egy muglinál lehet, teljesen másképp működik. Luciust kiverte a hideg veríték, ahogy rájött, hogy milyen kicsin múlott, hogy Theresa a bálteremben ne igyon ebből a koktélból. Nem, többé nem fordulhat elő ilyesmi. Nem hibázhat. Ez az éjszaka többszörösen bebizonyította neki, hogy Theresát nem hozhatja a mágiahasználók közé, mert a végén így vagy úgy, de elveszíti őt.

Lucius rábízta Theresát Lunára egy kis ideig, majd gyorsan felkereste a házigazdát és kimentette magát és a lányt a bálról. Ezután visszatért az erkélyre.

– Senki sem járt erre – tett jelentést Luna.

Lucius karjába vette a bódult Theresát, és dehoppanált a kúriájába. Talán a dehoppanálás okozta megrázkódtatástól, de Theresa egy kicsit magához tért, és erősködött, hogy tud ő járni, nem kell cipelni. Lucius le is rakta a lányt, aki el is indult, de lábai minden második lépésnél összeakadtak, azonban nem akarta, hogy felvigyék a szobájába. Ezrára is ráripakodott, amikor a manó megjelent, és felajánlotta, hogy a szobájába lebegteti. Lucius jobbnak látta a manót elküldeni, mielőtt Theresa elindult volna Ezra felé a már megtett lépcsőfokokról, mert a lány valószínűleg legurult volna.

– Teljesen jól vagyok – motyogta. – Csak ez a hülye varázslépcső imbolyog.

Theresa csak az első lépcsőfordulóig jutott el, ott lerogyott, majd úgy csinált, mintha megigazítana egy láthatatlan párnát, végül a fejét az egyik lépcsőfokra tette azzal a felkiáltással, hogy ő nagyon fáradt és aludni szeretne. Lucius hiába magyarázta neki, hogy még nincs a szobájában, és nem kellene a lépcsőn aludnia. A lány erre befordult a fal felé.

Lucius többszöri próbálkozása után Theresa végül hagyta, hogy a férfi belekaroljon és felkísérje a szobájába. Az utolsó métereken szinte már húzni kellett a lányt, de ő továbbra is kitartott, hogy ő márpedig a saját lábán kíván menni, nehogy „teleportáljon” vele a férfi, attól csak még jobban szédülni fog, és hányingere lesz.

Lucius megkönnyebbülve tette az ágyba Theresát, majd megmasszírozta a vállát, ahol a lány belekapaszkodott. Theresa, ahogy vízszintesbe került, próbált kényelmesen elhelyezkedni. Ennek az lett a vége, hogy belegabalyodott az ágytakaróba, amitől morgássá alakult szitkozódás közepette próbált megszabadulni, de csak annyit ért el, hogy az anyag jobban rátekeredett, a kapálózástól pedig a szoknyája felcsúszott a combjáig.

Lucius, ahogy meglátta a kivillanó combokat, nagyot nyelt. Elképzelte, milyen lenne megsimítani. Rettentően kívánta Theresát. Egy röpke pillanatig arra gondolt, talán jobb lenne, ha most itt hagyná a lányt, és Ezrát küldené be hozzá, hogy hámozza ki az ágytakaró-csapdából. Ehelyett azonban maga lépett az ágyhoz segíteni Theresának. A lány továbbra is harcolt az anyaggal, majd nagy nehezen, a varázsló segítségével kiszabadult belőle. Lucius el akarta igazgatni Theresán a ruháját, de ahelyett, hogy lejjebb húzta volna a lány szoknyáját, inkább végigsimított a bársonyos combokon, majd feljebb tolta az anyagot, és elővillant Theresa alsóneműje is. Luciust teljesen elöntötte a vágy, azon vette észre magát, hogy Theresára mászott, és vadul csókolgatta a lány nyakát, arcát, száját, miközben szorosan magához ölelte a forró testet.

– Kérlek ne! Nem érzem jól magam, rettentően szédülök – motyogta Theresa, és mivel a férfi nem engedte el, megpróbálta ellökni magától. De karjai nem tudtak elég erőt kifejteni.

– Nincs semmi baj, drágám – suttogta Lucius vággyal teli hangon, miközben megszabadította a magatehetetlen lányt az alsóneműjétől, majd sietve kigombolta a saját nadrágját. – Minden rendben lesz. Csak szeretni akarlak. Csak szeretlek – nyögte, amikor magáévá tette Theresát.

Lucius teste remegett a gyönyörtől.

– Csodás voltál – suttogta Theresának, miközben csókolgatta.

Ahogy lecsillapult, akkor vette csak észre, hogy a lány nincs magánál, valószínűleg koktél végleg kiütötte, miközben ő kiélte magát rajta. Felemelkedett a lányról. Theresa karjai, melyek védekező pozícióba álltak, most ernyedten hulltak két oldalra a lány mellé. Az egyik kezéből gombok hullottak ki. Lucius végignézett magán, az ingéről több gomb hiányzott, a mellkasán friss karmolások virítottak. Theresa szakította le a gombokat és karmolta ki, miközben el akarta tolni őt magától.

Lucius rettentően elszégyellte magát, amiért megerőszakolta Theresát. Legszívesebben azonnal felébresztette volna a lányt, hogy bocsánatot kérjen tőle. Ahogy az alvó alak válla felé nyúlt, megállt a mozdulatban.

Mi lesz, mikor felébred? Gyűlölni fog engem. Nem, aludjon csak, akár örökre, ha ez az ára, hogy ne gyűlöljön. Csak ne akarjon elmenni! Merlinre, miért kellett ezt tennem?

Lucius a Theresa melletti párnára borult és zokogott. Arra eszmélt fel, hogy a lány megfordult álmában és valamit összefüggéstelenül motyogott.

Lehet, hogy nem is fog emlékezni semmire, annyira nem volt magánál. Szépen elrendezem a ruháját, betakarom, és akkor nem is fogja észrevenni, hogy az éjszaka bármi is történt.

Alig kezdett hozzá terve megvalósításának – éppen visszabűvölte Theresa fehérneműjét és eligazította szoknyáját –, amikor eszébe jutott egy másik ötlet.

Ha most visszaöltöztetem, és úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, ki tudja meddig kell még várnom, hogy újra az enyém lehessen. Ha ismét eltelik egy hónap, és megint nem bírok magammal és ilyesmit teszek... Arra már lehet, hogy emlékezni fog. Nem, nem engedhetem meg, hogy még egyszer idáig fajuljanak a dolgok. Higgye azt Tess, hogy ma este egy nagyot szeretkeztünk, ezután már nem kereshet kifogásokat, hogy miért nem akarja. Igen, ez lesz a legjobb megoldás.

Lucius gyorsan lebűvölt a lányról minden ruhadarabot és szétszórta a szobában, mintha a szenvedély tüzének hevében dobálták volna szét, a saját ruháival is így tett, majd bebújt Theresa mellé, és szorosan magához ölelte a csupasz testet. A vágy ismét fellángolt benne, de uralkodott magán. Ha a számításai bejönnek, ettől a naptól fogva Theresa bármikor az övé lehet.




<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)