Dögrovás írta: Hoya Carnosa

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<<


{ 13 }
EGY FEJEZET VÉGE




Priscilla hunyorogva nyitotta ki a szemét, amikor a redőny résein betűző napfény az arcába tűzött, majd kézfejét maga elé tartva körülnézett. Idegen szobában feküdt hófehér ágyon, hófehér falak között – egyedül a barna redőny és az ágya fölött függő giccses csendélet sötétlett.

A szemközti falnál egy másik ágy állt, és a felhúzott takaró alól kibukkanó szőke tincsek egyértelművé tették, ki fekszik benne.

– Penny? – Priscilla hangja rekedten szólt, mintha hetek óta nem beszélt volna.

– Hmm? – fordult felé a lány álmosan. – Mióta vagy ébren?

– Pár perce.

– Ja… szóljak valakinek?

– Mennyi az idő?

Penny kinyúlt a takaró alól, és levette a telefonját az éjjeliszekrényről.

– Hat óra lesz négy perc múlva.

– Akkor még ne. Hol vagyunk? – Most jutott el a tudatáig, hogy idegen helyre hozták, de egyáltalán nem érzett félelmet. Itt ugyanazt a nyugalom vette körül, mint a temetőben.

A temetőben…? Toby! Filmkockákként villantak fel előtte a fiú utolsó pillanatai, és belényilallt a felismerés, hogy akkor tényleg meghalt. Pedig annyira szeretett volna legalább még egyszer édes, párás süteményillatra belépni a kunyhóba, hallgatni Penny méltatlankodását a horrorsütik miatt, aztán Toby nemtörődöm válaszait… Vajon a fiú komolyan gondolta azt az ölelést? Priscilla szerette volna azt hinni, hogy igen, de tudta jól, hogy erről már sosem bizonyosodhat meg.

Aztán visszatért minden más emlék is arról az éjszakáról – Mami árulása, hogy ő is majdnem ott maradt… hogy mindannyian majdnem meghaltak. Priscilla a tenyerébe temette az arcát, és minden porcikájában remegett, de nem sírt… szeretett volna megkönnyebbülni, de nem jöttek a könnyek.

Nem tudott mozdulni – még akkor sem, amikor hallotta Pennyt felkelni, majd lesüppedt mellette az ágy a lány súlya alatt.

– Jól vagy, csajszi? – Penny Priscilla hátára tette a kezét, mire ő csak egy fejrázással válaszolt. – Hé, semmi baj! Most már biztonságban vagyunk. A Közvetítők mindent megoldottak…

– Apu?

– Ő is itt van. Hívjam őt?

– Hol itt?

Penny töltött Priscillának az éjjeliszekrényre helyezett kancsó vízből, majd a kezébe nyomta a poharat.

– A főhadiszálláson. A Közvetítők főhadiszállásán. A pontos helyet ne kérdezd… nekünk is csak annyit válaszoltak, hogy vidéken vagyunk – fintorodott el a lány.

– Mióta vagyunk itt?

– Két napja. Legalábbis nekem ezt mondták, de tegnap este tértem csak magamhoz.

– Te jól vagy?

– Mint akin áthajtott egy kamion, de legalább élek. Tényleg te kented el a doki száját?

– Azt hiszem – bólintott a lány. – Fogalmam sincs, hogy csináltam.

– Nem vagy egyedül, a fejesek sem értik. De a lényeg, hogy jól csináltad. Ügyes voltál, csajszi! – veregette meg a lány hátát Penny.

Erre a végszóra az ajtó résnyire kinyílt, és Carl nézett be rajta. Ezúttal is a szokásos, túlméretezett öltönyét viselte, az arca pedig a szokottnál is sápadtabbnak és nyúzottabbnak tűnt. Szeme alatt karikák sötétlettek, szája szélébe ráncot vájt a szomorúság.

– Sziasztok! Hallottam a hangotokat. Bejöhetek?

– Persze – bólintott Priscilla, Penny pedig felkelt az ágyról.

– Beszélgessetek, addig elmegyek zuhanyozni – mondta, majd magára hagyta Priscillát a férfival.

Az ajtó bezárultával súlyos csend telepedett a helyiségre. Priscilla fejében egymást kergették a kérdések, de nem tudta, melyikkel kezdje. Nem akart rossz hírekkel szembesülni, de szerette volna átlátni az elmúlt napok eseményeit.

– Penny mennyit mesélt neked? – húzott egy széket Carl a lány ágya mellé.

– Nem sokat. Mamival mi lesz? És Dr. Maurice-szal?

– A börtönben várják a tárgyalásukat, közben meg folyik a nyomozás. Annyit sikerült kideríteni, hogy Pagan Shaw volt az a boszorkány, aki bejutott a temetőbe, ő készítette elő a csapdákat, és ő átkozta meg Tobyt.

– Toby… – szorult össze ismét a lány szíve.

– Jövő héten lesz a temetése. – Carl arca megkeményedett. – Nem találták vétkesnek a mulasztások miatt. Nem mintha már nem lenne teljesen mindegy… Mindenesetre a túlvilág határát helyreállították, és az összes varázskört hatástalanították. Szóval most már vége.

De milyen áron… – gondolta a lány, majd folytatta a faggatózást: – Mi lesz Mamival, ha bűnösnek találják?

– Több mint valószínű, hogy bűnösnek nyilvánítják. Az összes boszorkányképességtől meg fogják fosztani, és száműzik az országból. Dr. Maurice viszont életfogytiglant kap, a varázserejéről pedig már gondoskodtál te magad.

– Pagan… vagyis az ő szelleme biztatott. Azt akarta, hogy tépjem ki Dr. Maurice lelkét, de képtelen voltam rá. – Visszaidézve a jelenetet Priscilla hátán végigfutott a hideg.

– Helyesen cselekedtél. Nem váltál gyilkossá.

– Adam? Vele mi történt?

– Őt sem találták bűnösnek, már aznap éjszaka hazamehetett. – Carl elfordította fejét, szája széle megremegett.

– Dühös vagy rá? – Priscilla abban a pillanatban megbánta a kérdést, ahogy kicsúszott a száján. Carl nyilvánvalóan dühös, hogy a csudába ne lenne az?

– A boszorkánynak mást mondtam, de abban a pillanatban meg tudtam volna fojtani a kölyköt. Még mindig nem bocsátottam meg neki, és nem is fogok. Viszont biztosra veszem, hogy ő sem magának. Ezzel a tudattal élni már elég büntetés.

Priscilla bólintott. Igazat adott Carlnak, bele sem akart gondolni, hogy Adam mit érezhet most. Hiszen ő maga azzal sem lett volna képes megbirkózni, ha a doktort öli meg, nemhogy egy barátot!

– Amúgy hogy találtatok meg? – kérdezte. Bár Toby előadta az ő verzióját, de a lány nem tudta, mennyit hihet el belőle az átok miatt.

– Amikor nem jöttél a megbeszélt időpontra, Pennyt megkértük, hogy hívja fel Mr. Routht. Ő mondta, hogy fogorvosnál vagy. Mivel azt hittük, csak elhúzódott a kezelés, hozzáfogtam a rituáléhoz.

– Ami csapda volt… Toby mesélte.

– Toby már az előtt felszívódott, hogy észleltük volna a bajt. Innen sejtettük, hogy vele is történt valami. Ekkor ismét felhívtuk édesapádat, hogy adja meg a fogorvos elérhetőségét, és utánajártunk.

– Honnan voltatok benne ennyire biztosak, hogy tényleg ő áll e mögött?

– Rákerestem a dokira, és kiderült, hogy a birtoka elég közel helyezkedik el a temetőhöz, és ott is törékeny a túlvilág határa. Ekkor küldtem utánad Pennyt és Adamet, mialatt megpróbáltam erősítést szerezni.

Hosszú csend következett. Priscilla a következő kérdést ízlelgette. Tudta, mire kíváncsi, de nem érezte helyesnek, ha rákérdez… hiszen már a gondolatot is nagyképűnek találta. Végül mégiscsak összeszedte magát, és kibökte:

– Hogy tudtam megcsinálni? Hogy lehettem képes győzni? Láttam az Életet az emberekben, és tudtam, mi a teendő…

Carl elmosolyodott.

– Mi sem értjük pontosan. Talán a túlvilági energia ennyire felerősített téged, vagy a kivételes tehetségednek köszönhető… talán a kettő együtt. Egy biztos: rendkívüli jól helytálltál.

Priscilla halványan elpirult, nem tudott mit kezdeni a dicsérettel. Ő rendkívüli? Nehezen hitte magáról, de jólesett hallania. Pár percig megint csendben ültek, majd Carl megkérdezte:

– Van még kérdésed, vagy beengedhetem Mr. Routht? Szerintem akad megbeszélnivalótok.

Akadt is, de amikor apu belépett, egyikük sem tudott szólni. Mr. Routh egyenesen odament, és leült az ágy szélére, Priscilla pedig a nyakába kapaszkodott, el sem akarta engedni. És amikor apu a karjaiba zárta, a lányból kibukott a sírás. El sem hitte, hogy nem veszített el mindent, hogy nem maradt magára…

– Apu, ne haragudj! – mondta végül, és még jobban a férfi vállába fúrta a fejét. Mr. Routh szakálla szúrta a lány homlokát, az orra megtelt a férfi a ruhájának apu-illatával… Priscilla rég érezte magát ennyire biztonságban.

– Te ne haragudj. Nem tudtam, hogy Juliet… – kezdte, de Priscilla nem hagyta, hogy befejezze.

– Nem a te hibád. Én sem gondoltam, hogy ártani akarna nekünk. Beszéltél vele azóta?

– Nem. Még nem – fonta apu szorosabbra az ölelést, és témát váltott: – Nekem kellett volna megvédenem téged. Vagy nincs szükségetek egy ember védelmére, ahogy anyu is az orrom alá dörgölte annak idején?

Bár apu viccelni próbált, Priscilla így is érezte a szavaiból áradó bizonytalanságot.

– Ő hogy halt meg? Úgy értem, valójában, mert valamit titkoltok, ugye?

– Valóban az történt, amit eddig is mondtam. Felhajtott egy részeg sofőr a járdára, és elsodorta. De Laura azért torpant meg ott, azon a helyen, mert meglátta a tenyerén a jelet. Ha két lépéssel tovább megy, akkor talán…

A férfi nem fejezte be a mondatot, de Priscilla így is sejtette a folytatást. Akkor csak ennyin múlt, és minden másképp történik.

– Ezért nem akartad, hogy a temetőbe menjek, ugye? Hogy ne legyek én is Közvetítő…

– Azt mondták, hogy egy idő után a hozzám hasonló egyszerű emberek társasága kevés lesz neked. Mert te többnek születtél.

– Ez nem igaz! – rázta a fejét a lány. – Az vagyok, aki régen. Nem vagyok több, és mindig szükségem lesz rád, apu!

Többet nem szóltak, csak hosszú percekig maradtak összeölelkezve. Priscilla biztosra vette, hogy bármi is fog vele történni, bármit is tanítsanak neki a Közvetítők, akkor is apu lesz számára a legfontosabb.


*



Priscilla Toby temetése után tért haza először az otthonukba. Az egyszerű, majdhogynem személytelen gyászszertartás után a Közvetítők a kunyhóban maradtak, ám a lány képtelen volt átlépni a küszöböt, ezért inkább hazament.

A ház majdnem olyan volt, mint amikor utoljára itt járt – csak Juliet és Dean fotói hiányoztak a vitrinből. Mégis üresnek érződött az egész, egyszerűen megszűnt otthonnak lenni. Mintha kifakultak volna a színek, és elillant volna a biztonság. És bár tudta, hogy Mami mit tett – legalábbis mire készült –, a jelenléte mégis hiányzott. Az ő tárgyalása még odébb volt… és Priscillának többször is megfordult a fejében, hogy bemegy hozzá látogatóba, de nem tudta rászánni magát. Fogalma sem volt, mint mondhatnának ezek után egymásnak.

– Már ide is értél? – lépett ki apu a konyhából.

– Nem tartott sokáig a temetés – felelte a lány. Azt mondták, a Közvetítők másképp állnak a halálhoz… hogy természetesnek veszik, ezért ennyire rövid és egyszerű náluk a szertartás. Carl arcát látva mégis úgy tűnt, a férfi is azt gondolta, hogy az öccsének élnie kellett volna még.

– Éhes vagy? Most lettem kész a húsos pitével.

– Egy kicsit kérek – bólintott a lány. Rég nem látta aput főzni… legutoljára kisgyerekként, amikor még csak ketten voltak.

Csendben ettek, hosszú ideig csak az edények csörgése hallatszott.

– Hogy döntöttél? – szólalt meg végül apu. – Itt maradsz, vagy elmész?

– Maradok. Bár beiktattak minket, de előbb befejezzük a gimit Pennyvel. Carl fog kitanítani bennünket.

Az eskü letétele komor volt és ünnepélyes… és hiába adták fel képességeik nagy részét, mégsem érezték túl nagy áldozatnak. Nem akartak életek felett dönteni.

A vacsora végeztével a lány a szobájába ment – amit már két hete nem látott. A rózsaszín falak és dekoráció láttán sóhajtott egyet, és ismét megállapította, hogy ez már nem őt tükrözi. Nyáron rá kell venni aput egy felújításra…

Priscilla átöltözött, és hanyatt feküdt az ágyon. Hiába volt ismét minden rendben, legbelül üresnek érezte magát. A csillár kristályai ezúttal is kusza szivárványokat varázsoltak a plafonra, és a lány ekkor vette csak észre, hogy egy részen pont úgy formálják az M-betűt, akár a tenyere vonalai.

Priscilla elmosolyodott, és kezét a szeme elé emelte. A vonal ott volt örök emlékeztetőül, ám tudta jól, hogy a tényleges vég még messze van. Most csupán egy szomorú fejezet zárult le, de a folytatás akár jó is lehet. Ez már csak rajta múlik…





Vége






És eljött ez is… a búcsú ideje. Bevallom, most nehéz nekem mit írni, hiszen ennyire nem szenvedtem meg egy történetemmel sem – és azt sem mondhatom tiszta szívvel magamnak, hogy megérte. Már a történet felénél láttam, hogy az elejével akadnak gondok – nem is kicsik –, és az ingatag alapra nehéz volt építkezni.
De kész vagyok, együtt van, és a nagy-nagy javításnál tudom, hogy miket kell kikalapálnom. A How it’s Made? ehhez a sztorihoz elmarad (higgyétek el, jobban jártok), de a köszisort az állandó segítőim-tanácsadóim ennél a sztorinál pláne megérdemlik.
Szóval köszönöm Kae-nek és Tirának a sok-sok segítséget, ötletet, támogatást, tudom, a sztori vége felé már kiállhatatlan voltam. Tirának pedig még egy extra köszönet jár a bétázásért! És természetesen köszönöm Neked is, kedves olvasó, ki eljutottál idáig, és bocsánatot kérek a hosszú kimaradásért, amikor a fejezeteket vártad!
Folytatás… nem, ennek a sztorinak nem lesz. Mint fentebb említettem, egy nagygenerál várható, de majd jóval később.
Addig is… írok. Ha kíváncsi vagy, hogy mit, nézz fel a blogomra!




<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)