A halálfaló-képzés írta: Halenka

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---


„Nem mindenki lehet szép, én magam sem vagyok az túlságosan, hiszen csak rám kell nézni: szanaszét állnak a fogaim, egyszóval rondák; hullafehér a bőröm; karikás a szemem alja; borzas a hajam, mintha egy madár fészkelt volna belé; olyan hatalmas szemüveget hordok, amilyen csak az üknagyapámnak van; piszkafa az alakom, akár egy két lábon járó deszka. És, ha ez még mindig nem lenne elég, olyan személyiséggel áldott meg ez a semmirekellő, ostoba élet, hogy senki sem képes elviselni. Akit az otromba kinézetem nem üldöz el, a csípős megjegyzéseimmel biztosan nem tud mit kezdeni. Még a saját húgocskáim sem állnak szóba velem. Egyszerűen szégyellnek. Mintha én nem szégyellném őket a viselkedésük miatt, ugyebár… pedig csak tizenöt éves vagyok. És szerintem én volnék az egyetlen mardekáros, aki nem várja az új tanévet. A többiek azzal szekálnak, hogy nem tartozom a Mardekárba, hanem a Hugrabugban lenne a helyem. Úgy bűzlik a Roxfort, ahogy van. Tanulni szeretek, de csak sötét varázslatok kivédését, a tanárok mindig sokat várnak tőlem a húgom, Narcissa Hibázhatatlan Black miatt. Mert az én drága Cissám mindenben tökéletes, de képtelenek felfogni, hogy én nem vagyok az, mintha valami szerencsétlen véletlen lenne, hogy ennyire balul sikeredtem. Szerintük egy ilyen csúnyaságnak biztos nem akad jobb elfoglaltsága, mint a tanulás. Hogy falná fel őket egy troll! És a kedves kis iskolástársaim is görények…” – vallotta világéletében Bellatrix Black.

A lány az egész nyári szünidőt a négy fal között töltötte bezárkózva a szobájába. Régi kódexeket olvasgatott a sötét varázslatokról, amíg testvérei a barátaikkal mulatoztak a szabadban.

- Bellatrix! – lépett be a szobájába az anyja, Druella Rosier. – Nesze, olvass mást is, ne csak a poros könyveket! – az asszony odahajította neki a Reggeli Próféta legfrissebb számát. Bellatrix meg sem próbálta elkapni, így az hatalmasat puffant a padlón. – Így legalább tarthatod a kapcsolatot a kinti világgal.

A lány kényszeredetten felkapta, majd végiglapozta az újságot. Már épp hajította volna a kukába, mikor egy érdekes cikken akadt meg a szeme.

„A halálfaló-képzés!
Az a borzalmas hír járja, hogy a feketemágus, Voldemort Nagyúr átmossa a fiatalok agyát a mániákus elveivel, így akarja kiképezni muglik gyilkolására a szegény gyerekeket. A füles minket is sokkolt. A legmegdöbbentőbb pedig az, hogy az iskola hollétéről fogalmunk sincs, sem a tanárok listájáról. Egy feldühödött anya beszélt riporterünkkel, elvileg a fia is ott tanult, de egy sajnálatos baleset során meghalt. A nőből csak ennyit lehetett kiszedni, mielőtt öngyilkos lett. Aki tud bármit a kérdéses képzésről, azonnal jelentse az auroroknak, vagy keressék riportereinket a Mágiaügyi Minisztériumban! Ne feledjék, még ön is segíthet!”

Bellatrix régi álma volt, hogy halálfaló legyen, csak nem túl kívánatos külseje miatt nem érezte magát méltónak rá. Most viszont egy képzés keretében talán képes lenne megtanulni mindent, amire egy valamire való halálfalónak szüksége van. Ledobta az újságot az ágyára, és az izgatottságtól besózottan lerohant a hallba anyjához, aki épp az egyik manójukat fegyelmezte.

- Anya, anya! Kérlek, kérlek! – sipította.

- Mi ütött beléd, még sose láttalak ilyen izgatottnak. Baj van? – nézett nagyot Druella.

- Járhatok én is a halálfaló-képzésre?

- Ne nevettess, nem lenne helyén való. Az nem kislányoknak való, hanem férfiaknak.

- Sokan tituláltak már annak. Na, hol tartják azt a képzést?

- Az titok. És oda nem járhat akárki, csak az igazán különlegesek.

- Kikérem magamnak! Én nem akárki vagyok, tudhatnád!

- Legyen – sóhajtott fel színpadiasan a nő. – Beszélek apáddal. De ne remélj sokat! Nem hiszem, hogy őt meg tudod győzni. Ha valami csoda következtében be is jutnál, nem bírnád az esti tanórákat a Szellemszálláson.

- Este? Már értem, hogy miért alszanak el az órákon a mardekárosok – tűnődött Bellatrix.

- Hidd el, ők is tudják, hogy te miért vagy ébren – hallatszott a csípős megjegyzés.

- Épp azért akarok oda járni, hogy végre ne lógjak ki a sorból.

Druella egyre inkább kezdte megérteni lánya érzéseit. Már ő is támogatta, hogy Bellatrix a halálfaló-képzésre járjon. Bevetette legjobb meggyőző képességét, hogy rávehesse férjét, de Cygnus hallani sem akart erről.

- Mindenkinek elment az esze? Dehogy járhatsz oda, Bella. Egyszer én is tanítottam ott, és hidd el, nem való az neked! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Cygnus.

- Nem érdekel. Meg akarom próbálni! Vedd rá a Nagyurat, hogy oda járhassak!

- Nem fogja megengedni. Mindenesetre megpróbálhatom.

Cygnus lement alfába, egyáltalán nem aggódott amiatt, hogy a Nagyúr esetleg bevenné lányát a tanoncok közé, Bella túl ostoba ehhez. Ennek annyira megörült, hogy felkerekedett, és azonnal el is ment Voldemorthoz a várva várt ’nem’-ért. De, amint értesült róla, hogy a mágus megtűri a lányt az képzésen, menten elszomorodott. Ilyesmi nem fordul elő túl gyakran.


- Szóval? Mehetek? – kérdezte az izgalomtól remegő hangon Bella, miután apja lagymatagon hazabaktatott.

- Mélységes sajnálatomra, de igen. Mehetsz.

- Erről beszéltem – mosolyodott el fölényesen, és büszkén indult összecsomagolni a holmiját. Közben ki tudja, miért, de saját szobája magányában arról fecsegett órák hosszat, hogy milyen is lesz végre részt venni a képzésen, mit fog tanulni, és elképzelte a rettegett feketemágust, Voldemortot. A kinézetét, a jellemét, a ruháját, az illatát… egy apró részletet sem hagyott ki. Egyedül akkor kényszerült hallgatásba burkolózni, mikor az expresszen keresett magának egy fülkét. Mivel mind tele volt, beült mardekáros társai közé, de hamarosan azok felpattantak, és egy perc alatt üressé tették Bellatrix számára a fülkét; átcuccoltak egy másikba, nekik mindegy volt, csak ne kelljen Miss Elmebaj mellett ülniük a vonatozás alatt. Ilyenkor érezte úgy, hogy legszívesebben kiugrana, méghozzá a vonat alá; mindenkinek jobb lenne. Leginkább sírni lett volna kedve, de itt azért mégsem alázhatja magát mindenki előtt. Érkezésig jobb híján „hibernálta” magát.

Megérkezve, a szakadó eső közepedte finom vacsora várta a fáradt nebulókat. Bellatrix nem szerette az étkezéseket, tudni illik ugyanis, hogy Bellának rettentő nagy étvágya van, és képtelen visszafogni magát étel közelében. Körülötte pedig jót mulattak eme feneketlen bendőn minden egyes alkalommal.

- Ha hízókúrán vagy, Black, remek úton haladsz, hamarosan száz kiló leszel – röhögte hangosan Monstro.

- Biztos csak terhes – hahotázott gonoszan Crak.

- Ne nevettess már, ki az a hülye, aki épp vele akarna lefeküdni?

Bellatrix félbehagyta az evészetet, és faképnél hagyta őket. Nem volt képes több sértést befogadni mára. Akkor inkább soha többé nem eszik életében, csak hagyják már békén, amíg meg nem átkozza őket mérgében, és meg nem bántják érte a hülye tanárok. Egy percet sem tudott aludni, a képzésen kívül nem tudott másra gondolni. Elvégre holnap kezdik, és senki se hallott még arról, hogy ő lesz az új diák. Szerencsére apja adott neki egy alapvető útmutatót arról, hogy mit, és hogyan. Egész éjjel csak ült, és azt olvasgatta.

„A tanítás helyszíne: Szellemszállás
Az órák ideje: minden este tíztől hajnali kettőig
Csoportok száma: egy
Tanárok: mindig más, kinek mi a szakterülete
Könyvek nincsenek, helyszíni gyakorlatokkal, vázlatokkal fedett pergamenből kell tanulni.
Tanulók létszáma. 32.
Te, meg egy Alecto nevű debil lesztek csak lányok, ne keresd a társaságát. Senkinek sem szólhatsz a képzésről, és az első számú szabály az, hogy ne panaszkodj.”

Bellatrix nem nagyon izgult az első edzés miatt. Úgy vélte, sőt biztosra vette, hogy remekelni fog. Csordultig volt önbizalommal. Egyik órán se bírt rendesen figyelni, mindig elkalandozott. Ahogyan diáktársai, úgy tanárai is észrevették viselkedését; pedig ő mindig mindenre odafigyel, mi üthetett belé? A lányt azonban nem érdekelte. Minden percben az órát nézte. Még egy óra… tíz perc… öt perc… tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy, INDULÁS!

Bella csak arra várt, hogy a többiek elinduljanak végre. Miután a csapat elkezdett surranni kifelé az épületből, Bellatrix titokban követte őket. Egyedül a Szellemszálláson vették észre, ahol léptei felvonták rá a figyelmet.

- Nocsak, ki van itt! – a csapat Bellatrix köré sereglett. – A kis hugrabugos – szólt Nott.

- Mi a fenét keresel te itt, troll? – kérdezte szinte ráordítva a lányra Dolohov, aki annyira beleélte magát a kiabálás gyönyörűségeibe, hogy nem egyszer leköpte a lányt.

- Örülnék, ha nem köpködnél a pofámba, idióta. Egyébként azért vagyok itt, mert én is részt veszek a képzésen – magyarázta Bella.

- Te. Jó vicc. Na, kotródj! – Monstro megpróbálta fellökni a lányt, de az úgy megátkozta, hogy egy hétig nyafogott utána.

- Na, most legyen nagy a szátok! – kiáltotta diadalittasan Bella. – A Roxfortban talán ti, de itt én vagyok az úr!

- Azt majd meglátjuk – mondta egy férfihang Bella háta mögül. A lány megperdült a tengelye körül, akkor jött rá csak, hogy a tanáruk szólt hozzá, és mindent látott az ő ténykedéséből. – Ki a halál vagy?

- Bellatrix Black. Lány, nem halál. Remélem, tisztáztuk – Bella leült Rodolphus Lestrange mellé. – Ide ülök, vili? – vetette oda neki, amire az természetesen nem tudott mit válaszolni.

A tanár mindenkinek osztott egy pergament, amire átkok tömkelege volt írva.

- Ezek itt azok a varázsigék, melyeket tudnotok kell, ha halálfalók akartok lenni. Hogy megkönnyítsem a dolgotokat, bemutatom most nektek mindet. Bellatrix, gyere ide, ebben te fogsz segíteni nekem.

A lány büszkén kivonult a tanár mellé az emelvényre.

- Mutatom az átkot, várom a javaslatokat, hogy a felsoroltak közül melyik lehet. A halálfaló felemelte a pálcáját, majd elharsogott egy átkot, amitől Bella sikoltva a földre rogyott. Ennyit arról, hogy segíteni fog… inkább ő lesz a kísérleti patkány.

A diákok hangos nevetésben törtek ki. A kín csak egy percig tartott. A közönség soraiból Rabastan Lestrange emelkedett szólásra.

- Ez a Cruciatus-átok – bömbölte teli torokból.

A halálfaló bólintott, és már adta is a következő átkot Bellának, ami ugyan kevésbé volt kínzó, de még így is bőven jutott neki a szenvedésből.

- Consendo-ártás – kiabálta Nott.

- Úgy van – helyeselt a férfi.

Bellatrix úgy az ötvenedik ártás után feladta. Nem tudta pontosan, mikor, de elhomályosodott előtte a világ, és elájult.

- Még szerencse, hogy mára befejeztük, különben nagy bajban lenne – motyogta a tanár. – Elmehettek. Rodolphus! Vidd őt is! A Rodolphusnak szólított fiú felnyalábolta Bellát, és visszavitte a Roxfortba. Ledobta a lányt a portrélyukon beérve, hogy csak nyekkent. Először ott akarta hagyni, de egy lépés után visszafordult, és megvárta, míg a rusnyaság magához tér. Reggel ötkor ébredt fel. Csak egy röpke pillanatra nyitotta ki a szemét, utána elaludt tudván, hogy biztonságban van. Rodolphus meghallva Bellatrix horkolását elmosolyodott, és ő is nyugovóra tért.
Ezúttal Bellatrix is átaludta az órákat. Erre még soha nem volt példa. Próbált ébren maradni, de a kínzás után olyan izomláza volt, hogy alig bírta megmozdítani a karját. Még leckét sem írt. Másra nem tudott koncentrálni, csak a képzésre. Ezúttal remélte, nem szidják le.

- Te már megint itt vagy? – kötöttek bele ismét a mardekárosok.

- Ha zavar, leléphetsz – vetette oda Bella.

A tanár ezúttal Mr. Rosier volt, aki a veszedelmes bestiákról tartott órát.

- Rendben, sorban fogunk menni! Lássunk fejenként egy bestiát. Vázlatszerű jellemzést is adjatok az általatok választott lényről! Rosier, fiam! Te kezded.

- Acromantula. Egy hatalmas óriáspók, ami emberi beszédre is képes. A nagytestű zsákmányokat kedveli.

- Alecto! – szólította az új „felelőt” a halálfaló.

- Baziliszkusz. Közel 900 évig él. Hossza 15 méter. Méregfogával öl, és a nagy sárga szemeivel. Aki belenéz, meghal.

- Amycus!

- Erkling. Manószerű bestia, hipnotikus hangja főként a gyerekekre hat. Elcsalja őket a felnőttektől, és megeszi őket.

- Nott!

- Erupment. Termetes, afrikai dög, akár egy tonnát is nyomhat. Szarva a fémpáncélt is átlyukasztja, bőrén a legtöbb bűbáj lecsapódik.

- Crak!

- Graphorn. Hegyvidékeken él, szürkésvörös szőrű, hajlott hátú lény. Hosszú hegyes szarva van, nagyon agresszív. Bőréről a legtöbb bűbáj lecsapódik.

- Monstro!

- Griff. Nyers hússal táplálkozik, kivételesen agresszív. Óriássasra emlékeztet, de teste és hátsó lába oroszlánt idéz. Őshazája Görögország.

- Rabastan!

- Jeti. Négy és fél méteres is lehet, feltehetően a troll rokona, mindent megeszik, ami az útjába kerül, a tűztől fél.

- Rodolphus!

- Kappa. Japán vízidémon, embervérrel táplálkozik, sekély tavak lakója, majomra emlékeztet, de testét szőr helyett pikkelyek borítják. Egyedül azt nem támadja meg, aki ad neki egy olyan uborkát, amibe az illető belekarcolta a nevét.

- Fenrir!

- Kelpi. Vízidémon, alakváltó, embert eszik. Akkor győzhető le, ha bűbáj segítségével felkantározzák!

- Augustus!

- Kiméra. Görög szörny. Oroszlánfeje, kecsketeste, sárkányfarka van. Vérszomjas.

- Ennyi? Nehogy már, mondj még egyet!

- Lethifold. Ritka bestia, a trópusokon él. Fekete köpenyhez hasonlít, éjjelenként a földön siklik, így keresei áldozatait.

- Végre valami. Macnair!

- Mantikór. Emberfejű, oroszlántestű, skorpiófarkú szörnyeteg. Bőre visszaveri a bűbájokat, vérszomjas.

- Pollux!

- Nundu. Kelet-afrikai bestia. Óriásira nőtt leopárdra hasonlít. Zajtalanul jár, a lehelete is mérgező. A legveszedelmesebb lény a világon.

- Rufus!

- Quintaped. Emberevő, ragadozó bestia. Skóciában, a Drear-szigeteken honos.

- Még valami? Nincs? Akkor lássunk egy újabbat, mert ez édes kevés.

- Réem. Ritka, aranybőrű óriásbivaly. Vére emberfeletti erőt kölcsönöz annak, aki megissza.

- Valamivel jobb. Corpus!

- Sárkányok. A nőstények agresszívabbak a hímeknél. Tíz fajtájuk ismert, ezek persze kereszteződhetnek. Antipodean opalenye, Helridai feketesárkány, Kínai gömblángsárkány, Magyar mennydörgő, Norvég tarajos, Peruvian vipertoth, Romanian longhorn, Svéd sróforrú, Ukranian ironbelly.

- Lenyűgöző. Dorian!

- Szfinx. Egyiptomi, emberfejű, oroszlántestű bestia. Évezredek óta használják titkos kincsek őrzésére. Rendkívül vadak.

- George!

- Tebó. Kongóban és Zairében honos, hamuszínű varacskosdisznó. Képes láthatatlanná válni. Bőréből pajzs, védőruházat készül.

- Már csak egy van hátra. Azt pedig halljam – itt körülnézett – tőled – mutatott végül Bellára.

A lány nem tudta, mit is kéne felelnie, hát csöndben maradt.

- Nem tudod, vagy csak süket vagy?

- Nem tudom – felelte csendesen.

- Rendben. Rodolphus, mondd meg!

- A vérfarkas, azt hagytad ki – mondta inkább Bellának, mint a tanárnak.

- Pontosan – helyeselt a halálfaló. – Belőled viszont, Bellatrix Black most lett elegem. Nem tudom, hogy mit képzelsz magadról, de nem is akarom megtudni. Már Abraxas Malfoy is panaszkodott rád.

- Mert annak a vénségnek nincs helyes emberismerete – feleselt a lány.

- Ha valami problémád van, miért nem beszéled meg egyenesen a Nagyúrral? Megtalálod a folyosó végén balra. Indíts! Viszlát, Bellatrix! – a halálfaló úgy beszélt, mintha épp a halálba küldte volna a lányt. Bellatrix viszont egyre inkább tartott tőle, hogy tényleg a halál vár rá. Elvégre sosem találkozott még a Nagyúrral, és a halálfaló is megrémült kicsit véleménye szerint, mikor szóba került a mágus. Most végre megismerheti, milyen ember lehet. Bellatrix kopogott a mágus szobája ajtáján, talán idegességében túlságosan is erősen, majdnem betörte az ajtaját, aztán belépett, mielőtt még engedélyt kapott volna a betolakodásra.

- Elnézést a zavarásért, Nagyúr! – Bellatrix alaposan átnézte egyálltó helyében a helyiséget szemüvege mögül, ami Voldemortnak is feltűnt. Egy hálószobára hasonlító szobácskába tévedt. Voldemort az íróasztala előtt ült, félelmet keltő, vérvörös szemeit a lányra meresztette.

- Te meg ki a fene vagy? – kérdezte a fagyos hang.

- Uram, Mr. Rosier küldött ide, mert bunkó volt velem, és nem akarta elismerni, ezért inkább engem tett felelőssé érte.

- Nem gondolod, hogy kicsit nagy a szád? Mutathatnál egy kis tiszteletet a tanároddal szemben.

- Ők se tisztelnek engem – feleselt Bella, bár tudta, hogy kezdi kihozni a mágust a sodrából.

- Ezért megérdemelnéd, hogy kirúgjanak!

- Tudom, de képes vagyok fejlődni, bárki bármit mondjon.

- Úgy legyen. De ez akkor sem maradhat így tovább. Látok benned fantáziát, csak ki kéne aknázni. Viszont attól tartok, hogy fogyatékos halálfaló tanáraid nem fordítanak rád kellő figyelmet, ahogyan te is mondtad. Éppen ezért én magam veszem kezembe a tanításodat.

- Igazán kedves, de… várjunk, akkor nem kell bejárom az órákra? – derült fel Bella.

- De, természetesen be kell. Ám a felzárkózásoddal talán kevésbé leszel csökött, mint most. Holnap vacsora után kezdhetünk is. Természetesen ide kell jönnöd, remélem, nem tévedsz el. És vedd le ezt az undorító szemüveget! – Voldemort lerántotta róla a szemüvegét, és ripityára törte.

- De másképp nem látok.

Voldemort meglendítette a pálcáját Bellatrix orra előtt, mire a homályos látása azonnal kiélesedett.

- Ezek után már nem kell a szemüveg. Olyan látást kaptál, mint amilyen egy sasnak lehet csak. Inkább hálálkodnod kéne!

- Köszönöm, Nagyúr! – szólt meglepetten Bella. Nem tudta mire vélni a kedves gesztust. – Nem is tudom, hogy háláljam meg…

- Én csak annyit várok el, hogy tanulj szorgalmasan, légy engedelmes, és soha ne inogjon meg a hűséged.

- Ezt meg tudom ígérni – mosolyodott el Bella. Végre van egy ember, aki nem utálja őt azért, ahogy kinéz. És nem csak az érdekli, hogy mindig a maximumot, más nem számít.

Boldogan settenkedett vissza a portrélyukon át a klubhelyiségbe, ahol azonban olyasvalakibe botlott, akire sosem számított volna.

- Rodolphus, te miért vagy fenn ilyen későn? – kérdezte a lány lassan előrántva a pálcáját.

- Hol a szemüveged? – kérdezett vissza a fiú.

- Már nincs rá szükségem. Legyen elég annyi.

- Meg se kínzott a Nagyúr? – csodálkozott Rodolphus.

- Nem, mert nem volt oka rá.

- Akkor Macnair elvesztette a fogadást, szerinte nem is jösz vissza többet, ha egyszer beteszed oda a lábad.

- Sajnálom, hogy csalódást okoztam – gúnyolódott a lány.

- Nekem nem, én arra fogadtam, hogy visszajösz.

- Nahát, megtisztelsz vele, mivel érdemeltem ki ezt a kegyet? – színlelt lelkesedést.

- Mindenesetre jobban nézel ki szemüveg nélkül – folytatta a fiú.

- Kösz – felelt kurtán Bella cseppet lentebb eresztve a pálcáját.

- Egyébként téged vártalak. A többiek már rég alszanak.

- Akkor felkeltheted őket, megvan a mocskos lutris pénzed, zsebeld ki mindet. Mi kellhetne több pár koszos sarlónál?

- Információ. Mi történt pontosan a Nagyúrnál? Arra felettébb kíváncsi lennék.

- És természetesen minden lélegzetvételemről nyilatkozok, hogy publikálhassa a Reggeli Próféta. Holnap már olvashatja is az egész iskola.

- Na, de mégis.

- Felajánlotta, hogy tanít – csapta össze tenyereit. - Az ő segítségével végre felzárkózhatok hozzátok, és nem röhögtök rajtam többé – Bella felbaktatott a lányok hálóhelyiségébe, és pillanatokon belül el is nyomta az álom. Rodolphus egy ideig még utánanézett, de pár perc múltán ő is nyugovóra tért.

Ezúttal nem aludta át az órákat, helyette inkább álmodozott arról, hogy milyen is lesz a Nagyúrtól tanulnia. Már alig várta, hogy végre jobb lehessen, mint egy kvibli, és végre tiszteljék, ne nevessenek rajta. A vacsoráját is gyorsan befalta, hogy minél előbb tudjon menni a Szellemszállásra.

- Megjöttem, Nagyúr! – köszönt Bella leplezve derültségét.

- Épp ideje volt. Kezdjünk is hozzá minél előbb, még nagyon sokat kell pótolnod. Először is megtanulod azokat az átkokat, melyeket még Abraxas mutatott. Én se fogok másképpen tanítani, az átkok felismerését legjobb saját ízből tapasztalni. Mivel elméletben kell, hogy tudd, melyik átok hogy működik, ezért leghatásosabb tapasztalás után tanulni. A fájdalom mozgatja az agyad, ezt ne feledd el!

- Nem fogom – bólintott.

- Crucio! – hangzott az ismerősen csengő első átok. Bellatrix felsikoltott a hirtelen ért kíntól, képtelen volt megtartani egyensúlyát, a földre zuhanva remegett a fájdalomtól. Miután ki tudja, mikor abbamaradt a kín, zihálva feltápászkodott.

- Erre emlékszem. Ez a kínzás átok. A Cruciatus! – nyögte. – A tiltott átkok egyike.

- Látod, ugye? A fájdalom megragad benned. Mehet is a következő. Incarcerandus!

A varázslat tetőtől talpig beterítette Bellát szoros kötelekkel, míg nem a lány már fuldoklott a nyakára tekeredett tetemes darabtól. Voldemort leeresztette a pálcáját, így Bellatrix újra kapott levegőt. Mohón szívta tüdejébe a felbecsülhetetlen értékű tiszta oxigént.

- Kötöző ártás.

A mágus bólintott, majd küldte a következő ártást a lányra.

- Locomotor mortis! – jéghideg fémbilincsek tapadtak Bella bokáira egymáshoz láncolva azokat. Pár lépés erejéig még eldőlöngélt, azután hangos puffanással a padlóra zuhant.

- Ez a lábbilincselő ártás.

- Nem is olyan nehéz, ha ráérzel, igaz? Obstructo!

Voldemort pálcája közelében megtisztult a terep minden „ellenségtől”. Bella egy pillanatra mintha megbénult volna. Elernyedtek végtagjai, lomhán zuhantak a semmibe a gazdatesttel együtt. Még a nyála is kifolyt.

- Hátráltató ártás – felelt a lány egy perccel később, mikor már újra érezte a végtagjait.

- Relaxo! – Voldemort pálcájának végéből kis szikrácskák röppentek egyenesen Bellatrix felé, aki megint érezte a bénulást, a kábaságot.

- Szikraeső ártás.

- Confringo! – jött az újabb, a robbantó ártás. Bellatrix nem várta meg, míg célba talál az átok, és ő felrobban, egy egyszerű pajzsbűbájjal kivédte a rontást.

- Sajnálom, Nagyúr, de nem akartam megvárni, amíg apró darabkákra robbanok szét.

- Ne sajnálkozz, helyesen jártál el, épp ezt vártam tőled.

- Valóban? De meg is ölhetett volna – mondta a diáklány elszörnyülködve.

- Meglehet. De tudtam, hogy időben reagálni fogsz. Nem kell minden ártást kivédened, de amiktől komoly bajod lehet, azokat igen. Különben megjárod. Légy résen! – Bella nyelt egyet, mintha valami megakadt volna a torkán, de tudta, hogy az nem lehet más, mint a rettegés. – Confundo!

Bellatrix hirtelen nem tudta, hová nézzen, csak ide-oda meredt a semmibe, mintha nem is tudná pontosan, mit keres.

- Ez a konfúziós bűbáj.

- Exmemoriam! – Bellatrix nem kért a felejtésátok gyönyörűségeiből, ezért védekezett a varázslat ellen, nehogy elfelejtsen valamit.

- Az emlékeimhez ragaszkodom, Nagyúr! – szögezte le a lány.

- Imperio! – Voldemort e varázslat használata közben úgy irányíthatta Bellatrixot, hogy ő nem tudott védekezni ellene. Saját akaratereje cserben hagyta, úgy mozgott ide-oda, mint egy báb, amit dróton rángatnak.

- Imperius-átok. A tiltott átkok egyike.

- Expulso! – Bellatrix nekicsapódott a falnak egy hirtelen löket következtében.

- Robbantó átok – felelte Bellatrix egyre kábultabban.

- Petrificus totalus! – a lány mondhatni, hogy sóbálvánnyá változott egy röpke percre. Képtelen volt mozogni, beszélni, teljesen megmerevedett.

- Sóbálvány-átok.

- Pherecitius mangicus! – egy hideg fuvallat járta át Bella testét, ami egyre inkább erősödött, és szép fokozatosan, pillanatok alatt átfagyosodott a teste.

- Fagyasztó átok – dideregte felolvadva.

- Reducto! – Bellatrix ismét a falra csapva találta magát. Csoda, hogy ebben a rozoga épületben még nem dölt össze a tartógerenda.

- Taroló átok – ásította a lány.

- Avada Kedavra! – a diáklány nem akart meghalni, hát egy pájzsbűbájjal kivédte a főben járó átkot. Egyre nehezebben tudott koncentrálni. Ezt az átkot is alig bírta kivédeni. Pihennie kéne… – Koncentrálj, Bellatrix! Ez egy halálos átok volt, te meg itt bohóckodsz. Szedd össze magad! Sectumsempra!

Bella testén mélyebbnél mélyebb vágások keletkeztek. A lány talárját pillanatokon belül átáztatta a vér, de nem ordított. Ahhoz se volt már elég ereje. Csupán nyögdécselt párat, és elájult. Voldemort föléje hajolt, majd az alábbi varázsigék mormolásával talpra segítette tanítványát:

- Vulnera sanentur! – egyből eltűnt róla minden vágás, még csak nyoma sem maradt. – Suvickus! – ruhájáról eltűnt a vér, tisztább lett, mint újonnan. - Renervate! – Bellatrix azon nyomban magához tért. Lomhán pislogott párat, majd új erőre kapva talpra szökkent. – Szerencséd, hogy készen vagyunk, Bellatrix!

Na, végre! – lelkendezett gondolatban a lány.

- Hatalmas meglepetésemre mindegyik átkot felismerted. Hogy lehet ez?

- Nem tudom én sem. Talán emlékeztem a fájdalomra, és az alapján megjegyeztem – nyögte szerencsétlenül.

- Elismerésem. Tényleg több rejlik benned, mint gondoltam volna. Csak így tovább. Van még úgy fél perced, mielőtt kezdődne az óra. Szedd rendbe magad! És ne viselj többé soha ilyen nagymamás kontyot! – Voldemort kitépte Bellatrix hajából a hajgumit. A hosszú, loboncos, fekete haj a lány vállára zuhant eltűntetve a csakugyan öreges púpot a fejéről. – Mostantól így hordod a hajad. Értetted?

- Igen – dübörgő léptek zaja verte fel a csendet, Bellatrix sietve elköszönt Voldemorttól, és csatlakozott iskolatársaihoz az órán.

- Megjött hozzánk a patkányok királynője is – üdvözölte őt Nott.

- Kit neveztél patkánynak, te kis… – Bella nem tudta befejezni a mondatát, mert aznapi tanára bukkant fel a hát a mögött.

- Mi lenne, ha most ezt a perpatvart berekesztenénk, és helyette mindenki leülne a helyére? – kérdezte a halálfaló. A két hadakozó gyorsan helyet foglalt, és elhallgatott. – Ma én tanítalak benneteket, szólítsatok Mr. Lestrange-nek! Mérgekről, bájitalokról fogtok most tanulni.

- Milyen volt a tanulósdi? – kérdezte suttogva Rodolphus.

- Remek – felelte Bella büszkén kihúzva magát.

Mr. Lestrange szétosztott a diákok között egy-egy pergament, majd így szólt:

- A pergamenon azoknak a bájitaloknak, mérgeknek a listája van, melyeket el kell, hogy tudjatok készíteni. A hozzávalókat és a recepteket is rajta találjátok, hogy könnyebb dolgotok legyen. A feladatotok egyszerű. Párokat alkotva készítsetek el, amennyit bírtok három órán belül. Utána leellenőrzöm őket.

Mindenki felpattant, hogy a számukra legmegfelelőbb pár után induljanak. Bellatrixot természetesen senki nem akarta választani, míg nem:

- Dolgozunk együtt? – kérdezte a mellette ülő Rodolphus Lestrange.

- Hozzám beszélsz? – Bella alig akart hinni a fülének. Valaki őt választotta. Ilyen még soha, semmilyen esetben nem fordult elő.

- Igen, hozzád. Szóval?

- Jó, miért ne? – a lány alaposabban szemügyre vette a pergament. – Felejtés Főzet, Felix Felicis, Smaragdzöld Bájital,Élő Halál Esszenciája, Farkasölőfűfőzet, Zsugorító Főzet, Vér-Pótló Főzet…

> Élő Halál Esszenciája: Hozzávalók: üröm, aszfodélosz, Sopophorus Bab és macskagyökér. Ez egy különösen erős altató bájital…

A diákok elosztották a feladatot egymás közt. Bella, mivel nagyon fáradt volt már, ő csak a leírást olvasta fel, míg Rodolphus megfőzte a bájitalokat.

> Farkasölőfűfőzet: Új és bonyolult bájital, enyhíti a vérfarkaskór tűneteit, de nem szünteti meg teljesen. Ha a vérfarkas (amikor ember) teliholdkor iszik belőle csak normális farkas lesz belőle, vagyis tud magán uralkodni. Még mindig jobb, mintha egy vérengző fenevaddá válna… – olvasta a lány.

> Felix Felicis: A szerencse bájitala. A Felix Felicis szerencsét ad a fogyasztójának egy időre, attól függően, hogy mennyit iszik meg belőle. Ez idő alatt minden amit csinál sikeres lesz. De csak mértékkel szabad használni, mert a nagy mértékű fogyasztása szédülést, vakmerőséget és túlzott önbizalmat okoz. Nagy mennyiségben erős méreg lehet, és tiltott szer mindenféle versenyen…

> Smaragdzöld Bájital: Egy titokzatos bájital. Félelmet és önkívületet okoz, és erősen mérgező hatású. A fogyasztója magánkívűl lesz tőle és valószínűleg hamarosan meghal ha nem gyógyítják meg. 

> Veritaserum: Erős igazságszérum. A fogyasztóját arra kényszeríti, hogy minden kérdésre amit feltesznek neki az igazat válaszolja. A Mágiaügyi Minisztérum engedélyével használható csak.

> Zsugorító Főzet: Hozzávalók: hernyó, százszorszép gyökér, piócalé, patkánylép, aszúfüge. Ez egy élénkzöld bájital a harmadévesek tananyagában van benne. Azt nem tudni, hogy a bájital a dolgokat összezsugorítja-e, vagy pedig fiatalítja…

- Végül pedig kavargasd két percig, és kész a Vér-Pótló Főzet! – mondta Bella Rodolphusnak.

- Tegyétek le a hozzávalókat! – szólt Mr. Lestrange. A halálfaló az összes főzetet leellenőrizte. Egyik csoport munkájában sem talált kifogást, kivéve Bellatrix és Rodolphus párosában, ők ugyanis minden főzetet elrontottak. Kiderült, hogy Bella álmatagon rosszul olvasta fel a leírást. Valamit mindig elnézett, ezért nem sikerült egyik bájitál sem.

- Sebaj – szólt a tanár. – Megcsináljátok még egyszer. Én ráérek. A többieknek addig is gratulálok, ti elmehettek.

- De ez azt jelenti, hogy hajnali négyig itt kell lennünk! – háborodott fel Rodolphus.

- Bocs! – súgta oda Rodolphusnak. – Hiba volt velem összeállnod párba.

- Ha én nem választalak, senki sem. Így is, úgy is mellettem kötöttél volna ki. Mindenesetre te ma már eleget tanultál. Ülj le, pihenj, majd én megcsinálom.

Bella megadóan leült egy székre, és azt figyelte, hogy munkálkodik Rodolphus. Közben el is bóbiskolt, mert mikor felébredt, már a Mardekár klubhelyiségében találta magát Rodolphus mellett.

- Felébredtél? – kérdezte a fiú.

- Nem, még alszom – felelte csípősen Bellatrix. – Te hoztál vissza?

- Úgy látszik, ez a feladat mindig rám marad. Mindenesetre most rosszabbul nézel ki, mint máskor. Olyan sápadtnak tűnsz.

- Nahát, honnan tudtad, hogy imádom a bókokat? – szólt keserűen a lány.

- Nem azért mondtam.

- Hogyne – hitetlenkedett Bellatrix. – Nos, köszönöm, hogy visszahoztál, de már nincs rád szükségem. Elvagyok régi barátommal, a hasfájással. Megmondhatod a tanároknak nyugodtan, hogy a mai napot ellógom, csináljanak, amit akarnak.

- Lógni fogsz?

- Miért izgat?

- Mert akkor lóghatnánk együtt. Nekem sincs kedvem bemenni. A bénázásod teljesen kifárasztott.

- Mert te jobban tudod, azt hiszed? – förmedt rá Bella.

- Én még tudok olvasni. Na, de mitől fáj a hasad? Ne mondd, hogy megittad az egyik mérget, mert azt hitted, töklé… – nevetett Rodolphus.

- De szellemes itt valaki. Nem, bármilyen nehéz is elhinni, nem táplálkozom mérgekkel.

- Akkor?

- Semmi közöd hozzá!

- Megjött? – találgatózott tovább Rodolphus.

Bella alig észrevehetően bólintott.

- Ledőlök inkább. A többiek már mind lementek reggelizni, egy ideig tehát nyugtom lesz. Csak az a hülye Alecto… – mérgelődött. – Minek kell neki ellógnia minden második órát? A prefik mind itt fogják keresni, mert mindig ide bújik el. Ők biztos ki fognak zavarni.

- Nálunk nincs ilyen probléma. Gyere, dőlj le nálunk!

- Majd ha hülye lennék. Azt hiszed, hogy nem tudom, mi folyik itt? Csak be akarsz csalni, hogy megtréfálhass. Nem veszem be.

- Nem, dehogy – Rodolphus megragadta a lány kezét, és felvonszolta a fiúk hálótermébe. – Itt az ágyam. A többiek őrjöngenének, ha megtudnák, hogy az övékbe fekszel, de én szívesen megosztom az enyémet veled.

- Ezért most hálásnak kéne lennem? – nyögte Bella, miközben Rodolphus szelíd erőszakkal befektette őt az ágyba. Behúzta az ágyfüggönyt, nehogy még csak véletlenül is meglássa valaki őket. Ahogy az állott lepedőszag megcsapta Bella orrát, egyből szóvá tette.

- Mossák egyáltalán a te cuccaidat? – kérdezte, miközben Rodolphus odafeküdt mellé.

- Azok a hülye manók… már megint elfelejtették – zsörtölődött a fiú. – Bellatrix! Jól vagy? – kérdezte meglepetten, mikor észlelte, hogy a lány a paplan alatt egy kis gömböccé kuporodott.

- Igen, repesek az örömtől – ironizált.

- Ha lehet, ne vérezd össze a takaróm! Ki tudja, meddig kell még ebben aludnom…

- Majd Imperiusszal parancsolok neki, hogy hova folyjon, jó lesz így?

- Meg tudod tenni? – csodálkozott Rodolphus, mire Bellatrix hasba vágta. – Hé, csak vicceltem – a fiú egyik kezével benyúlt a takaró alá, megkereste Bella hasi tájékát, és lágyan simogatni kezdte. – Jobb így?

- Valamelyest.

Nem hitte volna, hogy Rodolphus ilyen kedves, és segítőkész. Teljesen levette a lábáról. És soha nem ismerte volna be, de nagyon megkedvelte a fiút. Már szinte gyengéd érzelmeket táplált iránta.


Voldemort ezúttal a bájitalokat gyakoroltatta vele, melyeket tegnap elrontott. Az egyik fortyogó lötty azonban felrobbant, és szanaszét marta Bellatrix öregnénis ruháit.

- Jaj, ne! A ruhám! – sopánkodott Bella. A szoknyája jelentősen megrövidült, buggyos ruhaujjai elegáns, szétmart pántokká alakultak, garbója nyaka eltűnt, kihívó dekoltázs vette át a helyét.

- Ne panaszkodj, így elviselhetőbb a külsőd! Mindig ilyenekben kéne járnod! Ezt veheted parancsnak is, Bella – mondta hűvösen Voldemort. Bellatrix úgy vélte, ilyen ruhákban járni nem illik egy tisztességes, aranyvérű lánynak, csak egy sárvérű cafka engedhet meg ilyesmit. De, ha Voldemort Nagyúr így kívánja, nem szegülhet ellen. A csoportos képzés során azonban mindenkinek leesett az álla a ruhájától. Ezúttal senki sem szólt be neki, mindenki csak a nyálát csorgatta.

- Veled meg mi történt? – kérdezte Rodolphus.

- Semmi. Beújítottam.

- Ma a mugliivadékokról fogunk beszélni, valamint megtanuljátok, hogy kell a jelet felküldeni az égre – mondta Mr. Lestrange. – A maradék időben pedig felkérdezem a tegnapi bájitalokat. Lássatok hozzá! A jegyet a „Morsmorde” varázsigével tudjátok az égre küldeni. A halálfalók ezt akkor használják, miután megöltek valakit. Próbálgassátok! Fél órátok van megtanulni, utána egyenként be kell, hogy mutassátok. Addig váltok néhány szót a Nagyúrral a következő óratervről.

Ahogy a halálfaló elhagyta a helyiséget, és a diáksereg egyedül maradt, egyedül Rodolphus és Bella kezdtek gyakorolni, a többiek csak lézengtek, és beszélgettek.

- Morsmorde! – próbálgatták, de egy kis zöld porfelhőn kivéve más nem jött ki a pálcájuk végéből. Társaik közben Bellatrixra pillantva sutyorogtak.

- Hé, Black! – lépett oda hozzá előre szegezett pálcával Macnair. – Végre képes voltál magadra ölteni valami normális ruhát? Kár, hogy így nem látszik, de szünetekben megmutathatnád nekem, mi is rejlik a csúf talárod alatt! – Macnair egyre közelebb és közelebb lépett a lányhoz.

- Szállj le rólam, barom! – lökte el magától erőteljesen a fiút.

- Te hálátlan cafka, megtisztelve kellene érezned magad, hogy végre kívánatosnak tart téged valaki! – bődült fel Macnair, miközben nekiszorította Bellatrixot a falnak. Saját testének erejével próbálta megakadályozni, hogy Bella mozogni tudjon. – Ami most következik, azt teljes mértékben megérdemled! – diáktársa már épp kezdte volna megszabadítani őt feleslegesnek ítélt ruhadarabjaitől a többiek nagy élvezetére, mikor egy átok eltalálta, és kifeküdt a padlón.

- Rodolphus! – szólt inkább köszönetképp a felismerés.

- Gyere, Bella! – a fiú átkarolta Bellatrixot, és vigasztalóan magához ölelte.

- Mi a fenét műveltetek? – jött vissza Mr. Lestrange Nott oldalán. – Most hallottam csak, hogy mi történt. Rodolphus, hogy támadhattál neki Macnairnek?

- Megérdemelte. Meg akarta erőszakolni Bellatrixot – a diákok hangos nevetésben törtek ki a lány megszégyenülése láttán.

- Akkor sem volt okod rá! Erről még beszélünk, fiam! Te pedig, Bellatrix! A helyedben meghúznám magam, de nagyon.

- Nem érdekel, miket zagyvál, csak megvédett – mondta a lány. – Ne Rodolphust bűntesse!

- Elég volt, most az egyszer legyen úgy, ahogy te akarod, nem bűntetem meg Rodolphust. Elégedett vagy? De most már lássunk is hozzá a tanuláshoz, elvileg azért volnátok itt. Mutasd meg a többieknek, hogy kell felküldeni a jegyet, okoska!

- Morsmorde! – mutatott pálcájával az ég felé Bella, de megint csak a szokásos füstcsóva jött ki a végéből, semmi más.

- Gyakorold még, Bellatrix! – mondta Mr. Lestrange, majd felkérdezte a többiektől is, akik természetesen mind meg tudták idézni. Utána a bájitalok receptjét is kikérdezte a gyerekektől, és a lány ezt legalább nem tévesztette el. A maradék időben pedig részletes beszámolót tartott a mugliivadékok okozta veszélyről. Bellatrix csak azt várta, hogy végre elmehessen, sok volt neki ez mára.

- Jobban érzed magad? – kérdezte Rodolphus, mikor már a portrélyukon túl jártak.

- Köszönöm, hogy megvédtél. Ha te nem vagy…

- Ne is beszéljünk erről, Bella! A lényeg, hogy nem történt semmi baj.

- Teljesen igazad van, Roddy. Mostantól így foglak hívni. Jó?

- Hívj, ahogy akarsz, nem bánom. Viszont talán tudok valamit, amitől jobb kedved lenne. A legközelebbi roxmortsos hétvégén talán körbevezethetnélek rendesen a faluban. Persze, ha akarod.

- Rendben, miért ne?

A kiruccanásnak az lett a vége, hogy Bella a megszokott helyektől eltekintve véletlenül betévedt egy sminkes butikba is. Kimeredt szemekkel nézte a számára idegen holmikat, míg végül beadta a derekát, és bevásárolt egy nagy rakattal a különféle rúzsokból, körömlakkokból, szemfestékekből. Visszaérve az iskolába órákon át tartó ismerkedés után magára is kente az első adagot.


Bellatrix keményen dolgozott, hogy megfeleljen az iskolában, - és a képzésen is. Rodolphus gyakran segített neki, ha valamit nem értett, cserébe a lány első számú bizalmasává fogadta. Mígnem a karácsonyi szünetben – tanulás nélkül – volt idejük közelebb kerülni egymáshoz némi barátságnál. Az ünnep szívmelengető hangulata átjárta testüket-lelküket, és felszította közöttük az érzelmeket annak ellenére, hogy Bella eddig nem volt túl szerencsés a szerelemben.




A második félévben viszont sokkal jobban, kétezer százalékon kellett tepernie. Bellatrix majd beleroskadt a tanulásba. Mindenképp át kellett mennie a vizsgán, halálfaló akart lenni. Rodolphusnak viszont egyre inkább meggyűlt a baja a tanulással. Amikor Bellával kettesben gyakoroltak, a lány könnyen sújtotta átkaival szerelmét, míg az nem akarta őt bántani. Ezért általában a boszorkány ki szokta nevetni.
És az a fránya RBF. Még arra is tanulnia kellett. Bellatrix nehezen ugyan, de összeszedte magát, és elégséges közelire összecsapta a dolgozatot, hogy minél többet foglalkozhasson a halálfalósággal.
A képzés vége csak egy dolgot jelenthetett: az alkalmassági vizsgát. Voldemort mindenkit a Szellemszállás elé hívatott. Ott gyülekeztek a vizsgázók.

- Annyi a feladatotok, hogy egyenként bementek a házba, és megkeresitek az ott elrejtett halálfalóknak járó maszkotokat. Negyed órátok van. Amelyikőtök gyáva mód megfutamodik, ne reméljen kegyelmet! Véletlenül sem lesz lehetőségetek rá, hogy valaki más maszkját hozzátok el. A sajátotok meg fog szólítani, ha méltóak vagytok rá. Nott, te kezded!

A diák bátran előlépett, és bemerészkedett a rejtélyes házba.

A negyed óra elteltével azonban maszk nélkül tért vissza, ahogyan az utána következő összes társa is – Rodolphust is beleértve. Bella kezdett megijedni. Ő maradt utolsónak. Mi lesz, ha nem fog sikerülni a próba neki sem? Annyit küzdött, hogy átmehessen ezen a vizsgán. Nem bukhat meg. Azt nem élné túl.

Jaj, ne! Ő következik. Mit csináljon most? Képtelen volt logikusan gondolkozni. Nagyot nyelt, és besomfordált a házba.

- Sok sikert, Bella! – kiáltott utána Rodolphus.

Odabent sötét volt, ez azonban nem okozott gondot Bellatrixnak.

- Lumos! – ahogy megvilágította maga előtt az utat, kiderült számára, hogy nem ok nélkül volt ilyen sötét a házban: jópár dementor vette körül, akik a lelkére szomjaztak.

- Expecto patronum! – kiáltotta.

Patrónusa megjelent, pár dementort el is tudott üldözni, varázslata azonban nem futotta mindre. Újra próbálkozott. Egy erősebb, termetesebb patrónus jelent meg ezúttal. Világítóbbra, fényesebbre sikerült, mint az előző. Talán azért, mert az emlék is kedvesebb volt számára. Először arra gondolt, mikor Rodolphus a karácsonyi szünetben megcsókolta őt a fagyöngy alatt. Talán nem volt elég erős az öröm – gondolta. Pedig akkor volt a legboldogabb. Már csak egy valamire gondolhatott, de az még meg sen történt. Arra, hogy végre halálfaló lehet. Egy próbát megér. Kipróbálta a varázslatot, miközben erősen koncentrált felidézni az álmát.

Az összes dementort sikerült elüldöznie, így tovább mehetett szétnézni a házban.

- Invito maszk! – próbálkozott. Várta, hogy majd történik valami, de csalódnia kellett. Morcosan elkezdte pusztakézzel átvizsgálni a szobákat. Sietnie kellett. Összesen negyed órát kapott. Csak összeforgatta a polcokat, és már rohant is tovább.

- Merre lehet? – amikor már a fél házat átkutatta, teljesen kétségbe esett. Közben a csapdákat is kikerülte, mint a Voldemort irányította aurorokat a nappaliban, inferusokat a fürdőszobában, gonosz szellemeket a padláson, gyilkos, röpködő késeket a konyhában…
Valahogy minddel sikerült elbánnia.

A hálószobában különös módon semmit nem látott, mikor belépett, csak a maszkot az ágyon. Rajta volt aranyló betűkkel a neve. Odalopódzott az ágyhoz, de a takaró alól hirtelen előbukkant Macnair. Bella ugyan ezt nem láthatta a paplantól, de valószínűleg túl sok minden nem lehetett rajta.

- Na, mi lesz? Odaadom egy feltétellel – vigyorgott.

- Te nem lehetsz itt! Épp az előbb buktál el! – mondta Bellatrix. Rászegezte a pálcáját. – Avada Kedavra! – próbálkozott, de az átok lepergett róla, mint minden, amivel utána akarta bántani.

- Bizony. Na, gyere ide szépen! Akkor megkaphatod.

- Undorító vagy! – Bella megpróbálta elvenni tőle a maszkot, de az berántotta maga mellé az ágyba. Nem tartotta fel sokáig, csak meg akarta tudni, vajon tényleg hajlandó-e belemenni a dologba. Miután végül hagyni akarta magát, a kezébe nyomta a maszkot, Bellatrix pedig szabadon távozhatott a házból.


- Látom, legalább egyikőtök meg tudta szerezni a maszkját. Gratulálok, Black! Te mostantól halálfaló vagy.

Bellatrix végre átélhette a megtiszteltetést, hogy az alkarjába égette a Nagyúr a sötét jegyet. Ez azt jelenti, hogy ő már teljes jogú halálfaló. Valóban azzá vált? El sem merte hinni. Azonban nagyon zavarta, hogy mire lett volna képes azért, hogy megszerezhesse a maszkot. Nem tudott Rodolphus szemébe nézni, tudta, hogy bűnös.

- Gratulálok, Trixy! – ölelte át szerelme.

Csak egy „köszönöm”-öt tudott suttogni halkan, szégyenlősen.

- Roddy, mondanom kell valamit! – szólt, miután egyedül maradtak a Szellemszállás előtt.

- Nekem is! – Rodolphus letérdelt a lány elé. Elővett a kabátzsebéből egy gyűrűt, majd megragadta a kezét, és mélyen a szemébe nézett. - Hozzám jösz feleségül?

- Én… persze! – Rodolphus felhúzta az ujjára a gyűrűt. – De még nem vagyunk nagykorúak.

- Várunk! – suttogta. – Igaz is, mi a te mondandód?

- Semmi, nem érdekes. Csak sajnálom, hogy te nem mentél át – hazudta.

- Ne törődj ezzel, majd legközelebb. A lényeg, hogy neked sikerült.

Nem tudta elmondani. Képtelen volt rá. Most kérte meg a kezét, ha bevallaná, biztos mindent elrontana. Nem teheti. Ennek titoknak kell maradnia.


…Bellatrix RBF-je kiválóan sikerült. A szülei nagyon büszkék voltak rá. Bellának ezután nem kellett járnia a képzésre, de sajnos Rodolphusnak igen. Mire betöltötték a tizenhetet, addigra át is ment a vizsgán. A RAVASZ-on is jól szerepeltek, nem hoztak szégyent a családjukra, és végre összeházasodhattak. Bellatrix el tudta felejteni a múltat, sosem emlegette még csak gondolatban sem. Új életet kezdett. Szebbet, jobbat, mint amilyet egy halálfaló.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)