Csodák márpedig léteznek... írta: Endra

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


Figyelj a jelenre! Figyelj magadra! Figyelj másokra! A nagy dolgok észrevétlenül lépnek az életedbe! Ne várd a csodát, ha nem úgy élsz, hogy minden pillanatodban a csoda lehetősége rejlik.

Müller Péter


Karácsony napja volt, a hatalmas házban mégis szinte tapintani lehetett a csendet. Az ízlésesen feldíszített fa egymagában árválkodott az egykor gyerekzsivajtól hangos nappaliban.

Nem lehetett érezni a frissen sült húsok, mézeskalács és sütemények illatát.

Harry egyedül ült a dolgozószobájában, és egy unalmas könyvet forgatott a kezében. A szavak összefolytak a szeme előtt, amiket inkább csak nézett, mintsem olvasott volna.

Ginnyvel már évek óta nem voltak házasok, békében váltak el, és időnként össze is futottak egy-egy ebédre, vagy kávéra. A gyerekek megértették, hogy miért történt mindez, hiszen elég nagyok voltak már, hogy fel tudják fogni.

Harry nem bánta meg a döntését. Egy új életet remélt. Újrakezdést, egy esélyt, hogy helyre hozza azt, amit sok évvel ezelőtt elrontott. Azóta sem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne gondolt volna egy bizonyos szőke mardekárosra.

Sokszor lejátszotta magában az utolsó beszélgetésüket, de egyszer sem jutott arra a következtetésre, hogy rosszul döntött.

Most viszont mindent megadott volna azért, hogy újra láthassa, beszélhessen vele, de három év alatt sem sikerült a nyomára bukkannia. Minden követ megmozgatott, de Draco Malfoy úgy eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el.

Számtalan alkalommal elképzelte, hogy vajon, hogyan nézhet ki ennyi idő elteltével a szőke. Mivel foglalkozhat, van-e családja. Erre a gondolatra olyan érzése támadt, mintha jeges ujjak szorongatták volna a szívét. Talán önző dolog, de reménykedett benne, hogy Draco érzései sem koptak még el. Erre viszont az esély, szinte egyenlő volt a nullával. A csodákban pedig már gyerekként sem igazán hitt, nem most fogja elkezdeni.

Az éles, sípoló hangra felkapta a fejét. Az otthonán lévő bűbájok jelezték, hogy valamelyik gyermeke lépett be az ajtón. Talán James, esetleg Lily. Abban nem is bízott, hogy Albus lesz az, mert ő hónapok óta a világot járta, hogy újabb és újabb átkokat, bájitalokat és hasonló dolgokat tanulhasson.

Letette a kezében lévő könyvet, és elhagyta az irodát. Léptek hangja ütötte meg a fülét, és mikor megpillantotta a közeledőt, önkéntelenül is elmosolyodott.

– Albus... – sóhajtott fel halkan.

– Szia, apa! – mosolygott rá a fiatal, és maga is meglepődött, mikor a fiú megölelte.

Mindössze pár másodpercig tartott, de már ez is nagy örömmel töltötte el. Albus ritkán mutatta ki az érzelmeit, ezért a döbbenetén nem volt mit megmagyarázni.

– Egyedül vagy? – kérdezte Al rögtön azután, hogy elengedte.

– Persze. Kivel lennék? – Harry összefonta a mellkasa előtt a karjait, és úgy nézett végig a fián.

– Lily, James... Teddyék, bárki – vonta meg a vállát Albus –, de jobb is, hogy egyedül vagy. Legalább nem kell a lüke bátyám kioktatását hallgatnom.

– Pontosan, miért is kellene Jamesnek kioktatnia téged? – nézett értetlenül a fiára, és fölvonta a szemöldökét.

– Szeretnék neked bemutatni valakit – felelte Al. – Portugáliában találkoztam vele két hónapja, azóta együtt vagyunk.

– Ezek szerint jó utad volt – mosolyodott el Harry. – Majd mesélsz – pillantott a lépcső felé. Kíváncsi volt rá, hogy milyen lány lehet az, akit be akar neki mutatni.

Albus még egyszer sem vitt haza senkit, ezért biztos volt benne, hogy az illető különleges lehet. Jamestől már megszokta, hogy havonta más-más lánnyal az oldalán jelent meg a családi vacsorákon. Persze tisztában volt vele, hogy a másik fia is szereti élvezni az életet, csak valamivel diszkrétebben tette.

– Jó volt – szólalt meg újra Al, és elindult a lépcső felé. – Sok hasznos dolgot tanultam – mondta, miközben lefelé haladt, de mikor a lépcső aljában megtorpant, Harry kis híján nekiment. – Ugye nem vagy beteg? – nézett fel rá a fia.

– Ez meg milyen kérdés? – vonta föl a szemöldökét Harry.

– Hát... csak nem akarom, hogy sokkot kapj – vont vállat a fiatal –, vagy ne adj’ Merlin, szívrohamot.

– Nem vagyok szívbajos, Albus! – pislogott úgy a fiára, mintha annak valami baja lenne.

– Erre alapozok én is, de ismersz, fő az elővigyázatosság – rándult meg Al szája, ahogy láthatóan próbálta elrejteni a vigyorgását. – Talán a pálcádat is el kellene vennem, bár az felesleges lenne, mert anélkül is tudsz varázsolni – morfondírozott.

– Tudod, ha nem a párodtól, akkor tőled leszek idegbajos fél percen belül. – Harry vett egy mély levegőt, közben átadta a pálcáját. – Nem értelek, fiam...

– Majd fogsz, csak várj meg a nappaliban – felelte Al, és azzal a lendülettel magára is hagyta.

Harry kénytelen volt úgy tenni, ahogy a fia kérte. Besétált a hatalmas szalonba, és az egyik fotel mellett várakozott. Nem értette, hogy mire fel ez a nagy felhajtás. Ismerte Alt, annyira nem lehetett rossz a választása. Mindig is jól megfontolta a döntéseit. A mardekáros jellemvonások hihetetlen szinteken mutatkoztak meg rajta.

Érthetetlen volt minden egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látta őket belépni az ajtón.
A kezdeti kíváncsiság, ami a szemében tükröződött, egy másodperc alatt tűnt el. Arca jó néhány árnyalatnyit sápadt el, ahogy felfogta kit is lát.

– Potter! – biccentett neki a férfi azzal a jól ismert gúnyos hanglejtéssel.

– Azt hiszem, a bemutatkozást kihagyhatjuk – jegyezte meg halkan Albus, és rámosolygott az apjára.


Harry tüntetőleg a fiára szegezte a tekintetét, mintha csak tőle várná a csattanót, de mikor az nem jött, a férfira pillantott. – Malfoy... – préselte ki nehezen a nevét.

– Szerintem, üljünk le – szólalt meg ismét Al, és a kezénél fogva vezette a szőkét a kanapéhoz, aki helyet foglalt mellette.

Annyira szürreális volt az egész, hogy Harry alig akarta elhinni, hogy ez nem csak egy rossz álom. – Azt hiszem, ez izgalmasnak ígérkezik – motyogta inkább csak magának. Lezöttyent a mellette lévő fotelba, és megpróbálta rendezni a vonásait, vajmi kevés sikerrel.

Egyszerűen nem tudta felfogni. Képtelen volt a férfira nézni, de meg kellett tennie. Nem túl feltűnőn végigmérte, és meg kellett állapítania, hogy Dracónak jót tettek az évek. A haja semmit nem vesztett a ragyogásából, szürke szeme még mindig ugyanolyan igézőnek tűnt, mint amilyennek húsz évesen is találta. Még a ruhán keresztül is kirajzolódtak az izmai, egyszerűen tökéletes volt.

– Tudom, hogy régen nem kedveltétek egymást, de ennyi év után igazán megbékélhetnétek egymással – szakította ki a gondolataiból a fia hangja, és kissé zavartan nézett a szemébe. A hallottak alapján Harry úgy gondolta, hogy Draco nem beszélt a kapcsolatukról. Ennek részben örült, másrészről viszont bántotta.

Minden, amiben az elmúlt három évben reménykedett, most elúszni látszott.

– Én már túljutottam rajta – szólalt meg az egykori szőke mardekáros, és Harry akaratlanul is ránézett. Bár ne tette volna.

Az a mozdulat, amellyel a férfi Albus derekát ölelte át, annyira ismerős volt. Képtelen volt akár egy hangos is kiejteni a száján, így csak egyetlen apró biccentéssel jelezte, hogy megértette a fia kérését.

– Ezek szerint számíthatok a támogatásodra? – kérdezte Al, és egy nagyon csúnya pillantást vetett a mellette ülőre, de ezt az apja nem láthatta, mert annak a figyelmét lekötötte a szőkeség keze, ami most a fia combjára csúszott.

– Beszélhetnék vele? – szakította el erőszakkal a tekintetét a volt mardekárosról Harry, és Albusra nézett. – Négyszemközt – tette hozzá kissé erélyesebben.

– Természetesen – biccentett Al, de mielőtt elhagyta volna a nappalit, a szőke füléhez hajolt, és valamit a fülébe suttogott.

Harry nem akart találgatni, de azt látta, hogy Dracóra nagy hatással lehettek a szavak, mert egy kisebb köhögőrohamot kapott, ami csak azután csillapodott, hogy Albus már nem volt a közelükben.

– Mi a jó büdös francra készülsz? – tört ki Harryből a feszültség, ahogy egy csendbűbájjal elhatárolta magukat. – Mit akarsz a fiamtól? – pattant fel a helyéről.

– Lenyugodnál? – kérte a tőle megszokott higgadtsággal Draco, és lassan felállt. – Én el sem jöttem volna, ha Al nem beszél rá.

– Ha bármi baja esik a kölyöknek, esküszöm, ízekre szedlek – nézett kissé dühösen a szürke szempárba, és fel-alá kezdett járkálni.

– Már, miért esne baja? – vonta föl a szemöldökét a szőke. – Felnőtt férfi...

– Te meg... – harapott rá Harry a nyelvére, mert nem akarta kimondani, amire gondolt.

– Én meg? – biccentette oldalra a fejét a volt mardekáros.

– Semmi – felelte makacsul a fekete hajú férfi, és lezöttyent a fotelba.

– Folytasd csak nyugodtan. – Draco egészen közel lépkedett hozzá. – Jobb, ha most adod ki magadból, amit gondolsz.

– Ne számíts semmilyen atyai támogatásomra, se másra. Albus az egyetlen oka annak, hogy még nem raktalak ki innen – nézett fel Harry a szürke szempárba.

– Igazán? – állta kitartóan a pillantását a szőke. – Nem is örülsz, hogy újra láthatsz.

– Nem látod? Szárnyalok a boldogságtól – húzta el a száját Harry, noha azt el kellett ismernie, hogy szituációtól függetlenül, érzett valamit.

– Mi van, ha miattad vagyok most itt? Tudom, hogy már nincs Weasley, aki miatt nemet kellene mondanod.

– Miért kellene, hogy elhiggyem, amit mondasz?

Malfoy néhány pillanatra elgondolkodott, legalábbis látszólag nagyon úgy tűnt, hogy erősen arra koncentrál, hogy összeszedjen legalább egy használható érvet.

– Nem én voltam az, aki ellökte magától a másikat – szólalt meg halkan. – Őszintén, Harry. MI zavar jobban? Az, hogy a fiaddal vagyok, vagy az, hogy nem veled?

– Egyáltalán nem bántam meg az akkori döntésemet – állt fel Harry a fotelből, és egy pillanatra sem szakította el a tekintetét az ezüstös szempártól –, és őszintén remélem, hogy ezt a kérdést nem gondoltad komolyan – jegyezte meg kissé dühösen.

Draco azonban nem tágított.
– Nem feltételeztem, hogy megbántad volna. Van három... – vett egy mély levegőt, mint aki önmagával viaskodik – nagyszerű gyermeked, de feleséged már évek óta nincs. Tudom, hogy miért váltatok el, ahogy azt is tudom, hogy még mindig érzel valamit, csak ugyanolyan makacs vagy, mint amilyen régen voltál...

– Azért nincs feleségem, mert tökéletesen jól érzem magam egyedül – Harry tett felé egy lépést, és ökölbe szorultak a kezei –, és sürgősen állíts le magad ezzel a győzködéssel. Neked párod van, akinek az apja vagyok. Vége! – Dühös volt, de mit is várt tőle a másik? Beállított hozzá úgy, mint a fia párja, most meg neki akar szerelmet vallani.

– Még el sem kezdődött, Harry! Én ugyanazt érzem, mint amikor otthagytál, és most, hogy esélyem van, nem fogom elszalasztani. – A volt mardekáros minden egyes szónál közelebb lépett hozzá. – Tiltakozhatsz, makacskodhatsz, de elég a szemedbe néznem ahhoz, hogy lássam, tudjam, amit akarok.

– Felejtsd el – csóválta meg a fejét Harry, és hátrált egy lépést.

Malfoy meghülyült, ebben már egészen biztos volt. Lehunyt szemmel próbálta lecsillapítani magát, hogy neki ne menjen a másiknak. Mégis, hogy képzelte ezt? Egészen biztos volt benne, hogy amint lehetősége lesz rá, le fogja beszélni a fiát erről az alakról. Nem fogja hagyni, hogy játszadozzon vele.

Draco viszont egészen más véleményen volt. – Nem. Nem fogom még egyszer engedni, hogy elfuss...

Harry tiltakozni akart, mikor a szőke megragadta a karját, és egy erőszakos szájat érzett a sajátján. Próbálta eltolni magától, de a másik olyan erősen tartotta, hogy mozdulni sem tudott. Szabadulni akart, de képtelen volt rá. A régóta vágyott ajkak érintése, a másik szédítő közelsége, és a mámorító illata teljesen megrészegítette.

Évek óta nem ért így hozzá senki, és a csók, amelynek megadta magát, annyira hiányzott. Lehetetlen volt számára, hogy tisztán gondolkodjon, ösztönösen fonta a karjait a másik férfi nyaka köré, ujjai a szőke tincsekbe mélyedtek, és egyre többet akart kapni belőle.

– Pfuj – jött egy gunyoros hang az ajtó felől. – Muszáj ezt előttem csinálni?

Harry szinte kitépte magát a szőke karjai közül, mikor felismert Albus hangját, és visszaroskadt a fotelbe. Csak most tudatosult benne, hogy mit csinált, dühösen nézett fel a férfira, de még maga sem tudta volna megmondani, hogy kire is haragszik igazán.

– Ezt most muszáj volt? – csattant fel Draco, egyenesen Alra meredve.

– Bocs, tudom, hogy romantikus lett volna épp a fa alatt leteperni, de én is itt vagyok – fintorodott el a fiú.

– Kezdem úgy érezni, hogy nyílik a Mungó zárt osztályának az ajtaja számomra – motyogta Harry, ahogy a másik kettőt figyelte. Mégis, mi történik itt? Albus cseppet sem tűnt dühösnek, sőt, meg mert volna esküdni, hogy még vigyorgott is. Halkan felsóhajtott, és inkább a tenyerébe temette az arcát, hátha össze tudja kapni magát.

– Te fogd be, ha nem akarod, hogy rajtad mutassam be az összes átkot, amit az elmúlt hónapokban tanultam – szólt rá határozottan Albus a szőkére, mikor az tovább folytatta volna a méltatlankodását, közben az apja elé lépett.

Harry döbbenetében felnézett rájuk, maga is meglepődve, hogy Draco engedelmeskedett a fiának. Meglepettsége az arcán is látszódhatott, mert Al halkan felnevetett.

– Ne vágj már ilyen képet, még csak nem is vagyok meleg – mondta, mikor abbahagyta a nevetést.

Kész. Malfoy eddig bírta, és Harryre pillantott.
– Most komolyan, hogy bírod elviselni ezt a gyereket? – pillantott a fiúra, aki újra felemelte a kezét.

– Azt mondtam, fogd be! – Albus szigorú pillantása elegendő volt ahhoz, hogy a szőke elhallgasson.

– Melletted sem egyszerűbb... – jegyezte meg Harry Dracóra nézve, de ahogy felfogta a fia szavait, egy pillanatra megdermedt. – Te meg... Mi a... – csikorgatta a fogait, ahogy az ismerős smaragdokba bámult, közben próbálta összeszedni a gondolatait, ami szinte elképzelhetetlennek tűnt ebben a helyzetben.

Albus láthatóan jól szórakozott a kialakult helyzeten.
– Még pálcával sem piszkálnám meg – fintorodott el –, de ne aggódj, megértem, ha neked ő kell. Én kiegyezek a lányával is – vigyorgott, és ismét vetett egy szúrós pillantást a szőkére, hogy eszébe se jusson ellenkezni.

– Becsüld meg, hogy szeretlek, kölyök. Ugyanis ez az egyetlen oka, hogy nem fojtalak meg most azonnal ezért a húzásért... sem – tette még hozzá Harry, de ahogy a szemébe nézett, ellágyult a tekintete.

– Nyugi, lesz, aki kárpótolni fog – vigyorgott szemtelenül Al –, és örülök, hogy leakasztod a nyakamból. Kibírhatatlan egy alak.

– Pedig megérdemelnéd a büntetést – húzta el egy egészen picit a száját Harry.

– Épp elég volt az utóbbi két hónap, amit vele kellett töltenem.

– Azért ne tégy úgy, mintha nem élvezted volna – jegyezte meg kissé félreérthetően Draco.

Harry lassan felé fordult.
– Malfoy... – szólalt meg vészjóslóan halk hangon –, neked most nem hallgatnod kellene?

– De, pontosan azt is fogja tenni – nézett Al is a szőkére. – Én pedig megyek, mert várnak.

Albus kijelentésére Draco olyan vörös lett, mint akit éppen megsütnek. Dühösen figyelte a fiút, és csak halkan motyogott valami olyasmit, hogy ki fogja nyírni.

– Csak utánam, szöszi – vigyorodott el Harry, mikor meghallotta, majd a fia felé fordult, és felkelt a fotelből.

– Az egyikőtöknek sem lenne jó üzlet – jegyezte meg Albus, ahogy hol az egyiket, hol a másikat figyelte.

– Azt meghiszem – biccentett Harry. – Eredj, ha annyira mehetnéked van – veregette meg a fia vállát. – Ha lehet, ma már senkire ne hozd rá a frászt.

– Egészen más terveim vannak – jelentette ki Al, mire Draco, ha lehetséges, még vörösebb lett a méregtől.

– Úgy gondolom, az ajándékoddal elégedett lehetsz – szólalt meg újra a fiú, Harryhez intézve a szavait – Boldog karácsonyt, apa!


Egy gyors ölelés, ami ismét csak pár pillanatig tartott, és a két felnőtt már csak a hűlt helyét látták a gyereknek, aki dehoppanált a házból.

– Boldog karácsonyt, Albus! – mondta Harry, miközben arra a pontra meredt, ahol az imént még a fia állt, majd a szőkére nézett. – Na... – akadt el a mondatban, és vissza kellett fognia magát, hogy ne nevessen. – Jól áll a vörös, szöszi – vigyorgott.

– Fogd be, Potter! – mordult rá Draco, és levetette magát a kanapéra. – Tudod, hogy hova ment a fiad? – nézett fel dühösen.

– Vannak sejtéseim, de nem fogom elárulni – vont vállat Harry, és a kanapéhoz sétálva, helyet foglalt mellette.

– A Kúriában van a lányommal – mondta mindezt olyan hangsúllyal a szőke, mintha legalább a muglik lemészárolásáról beszélne.

– Te pedig valószínűleg a saját szellemi épséged utolsó morzsáit őrzöd meg, ha most nem törsz rájuk – jegyezte meg mosolyogva a fekete hajú férfi.

– Nem vagyok ennyire ostoba, Potter! – csattant fel Draco. – Különben meg. Akkor sem tehetném, ha akarnám – morogta.

– Tessék?

– Mit gondolsz, önszántamból mentem bele ebbe a... játszadozásba?

– Nem, de szemet szemért, szöszi. Ne idegeskedj! – vigyorodott el újra Harry.

– Ezért kárpótolnod kell, ugye tudod? – fordult felé Malfoy.

– Nekem, téged? – biccentette oldalra a fejét, és olyan ártatlan arcot vágott, amilyet csak tudott. – Semmi közöm ehhez az egészhez.

– A fiad tehet róla. Ő meg a tiéd – vont vállat Draco. – Kezdetnek megelégszem egy csókkal is.

– A fiamról én tehetek, valóban – jegyezte meg elgondolkodva Harry, majd mártírkodva felsóhajtott. – Jó... legyen, nem bánom.

A második csók sokkal forróbb és szenvedélyesebb volt. Harry belesimult a szőke ölelésébe, és hosszú percekig úgy tűnt, hogy egyikük sem akarja megszakítani ezt az édes kapcsolatot.

Végül Draco volt az, aki kelletlenül ugyan, de elhúzódott tőle.
– Sok mindent kell bepótolnunk – mondta halkan.

– Van időnk... rengeteg – mosolygott Harry elégedetten, és valóban annak is érezte magát.

– Helyes – jelent meg a szőke ajkain egy apró vigyor, amit mindig is annyira szexinek talált –, de azt el kell ismernem, hogy a fiad igazán mardekáros.

– Azt én is elismerem. Bosszantó kölyök – csóválta meg a fejét. – Messze maga mögött hagyja az összes mardekárost, akit ismertem. – Harry elengedte a férfit, és jókedvűen dőlt hátra.

– Ez most dicséret, vagy sértés akar lenni? – vonta föl a szemöldökét Draco.

– A fiamra nézve dicséret...

Harry egy pillanatra sem lepődött meg, mikor a szőke letámadta. Boldogan süppedt bele a kanapéba, ahogy az a hátára döntötte, és zavartalanul viszonzott minden egyes csókot és érintést, amit kapott.

Még mielőtt a józan eszét elveszítette volna, eldöntötte, hogy a beszélgetés egy-két órát halasztható, vagy akár még többet is. Lesz idejük mindent tisztázni, ahogy arra is, hogy Albusból mindent kiszedjen, ami az alatt a két hónap alatt történt, amit állítása szerint azzal a férfival töltött, aki most épp azon fáradozott, hogy az utolsó szuszt is kicsókolja belőle.

A megmaradt gondolatok is kiröppentek a fejéből, mikor Draco megszabadította őt a ruháitól. Minden más várhatott, előbb minden egyes percét ki akarta élvezni annak a beteljesülésnek, amit az ő mardekáros szőkeségével élhetett át aznap éjjel... többször is.



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)