A másik Potter írta: Helen Miller

[Kritikák - 7]

+++ betűméret ---
>>


Artemisz finoman emelkedett ki a vízből. Vörös haján megcsillant a hold fénye. Közvetlenül mellette felbukkant egy fekete delfin. A lány felé fordult, majd elmosolyodott.
- Örülök, hogy velem tartottál Ciklon.
A delfin a lányra nézett.
- Ugyan már Artemisz. Csak nem hitted, hogy nélkülem jöhetsz a felszínre? - kérdezte kedvesen.
- Nem, eszembe se jutott, hisz ismerlek - nevetett a lány.
Kiúszott a partra, majd felült egy sziklára. Hosszú, izmos, fehér uszonya épp csak beleért a vízbe. Lehunyta a szemét, majd némi koncentrálás után, az uszonya helyén lábak jelentek meg. Leugrott a szikláról, majd kisétált a partra. Némán figyelte a tőle nem messze lévő kastélyt.
- Induljunk! - sóhajtotta a mellette álló fekete macskának.
A macska homlokán ugyan olyan spirális jel volt, mint előtte a delfinen.
A macska egy kecses ugrással gazdája karjába ugrott. Artemisz egy mély sóhaj után elindult. Út közben az anyjára és annak leveleire gondolt. Anyja azt írta, hogy ha betöltötte a tizenegyet jöjjön ide, és keressen egy bizonyos Dumbledore professzort, neki is szólt egy levél. Meg volt még nála vagy négy másik. Idő közben elérte a kastély kapuját. Fölemelte a kezét, és bekopogott a hatalmas tölgyfa ajtón. Néhány másodperc múlva kitárult a kapu. Artemisz előtt egy ősz szakállú, ősz hajú, horgas orrú, félhold szemüveges, háló ruhába öltözött férfi állt.
- Ön Dumbledore professzor?
A férfi bólintott.
- Miben segíthetek az ifjú hölgynek? - kérdezte a férfi kedves, atyáskodó hangon.
Meleg mosolya, lágy tekintette és kedves hangja végre megnyugtatta a lányt.
- Anyám a születésem után hátra hagyott. Minden, amit rám hagyott egy medál, egy gyűrű és néhány levél. Az egyik levélben, ami nekem szólt az állt, hogy jöjjek ide önhöz. A borítékok varázslattal vannak lezárva. Csak az nyithatja ki, akinek címezték. Egyébként a nevem Artemisz Potter, Ő pedig a lelki társam és védelmező kísérőm Ciklon - hadarta el egy szuszra, majd a végén a karjáról figyelő macskára mutatott.
A professzor végig gondolta a dolgot, majd át vette a borítékot a lánytól. Figyelmesen olvasta a levelet. Mikor végzett, intett a lánynak, hogy kövesse. Bevezette a lányt a dolgozó szobájába.
- Ülj le kedves! - mutatott az asztal előtt álló székre, ő maga pedig az asztal mögött álló székre ült le. - Édesanyád levele sok mindent megmagyaráz számomra, de most a legfontosabb, hogy arra kér benne, hogy vigyelek el a nagynénédhez. Ezt meg is fogom tenni, de előtte van még néhány elintézni valóm - miközben beszélt felállt, és oda ment az ajtó melletti állványon ülő főnixhez. - Küld ide Perselust kérlek - mire a madár egy tűzcsóvával eltűnt - Míg várunk kérlek, mesélj magadról Artemisz.
A lány a professzort figyelve bólintott.
- Anyám, aki a sellőkirálynő volt nem tudta, hogy ikrei lesznek, egy halandótól, ezért miután engem a világra hozott az ősanyánál, feljött a felszínre. Úgy gondolta, hogy majd azt mondja mindenkinek, halva születtem. A felszíniek közül egyedül az apám tudta volna az igazságot. Viszont amikor a felszínre ért, megint vajúdni kezdet, és világra hozta az ikremet. Petunia néni úgy fél éves korom körül leúszott a palotába. A szolgálók elmondták neki az igazat. Sajnos többet nem tudok. Anyám meghagyta, hogy ha vele valami történne, tizenegyedik születésnapom követően jöjjek ide, és keresem meg a professzor urat. Én csak ennyit tudok - a professzor elgondolkozva nézte a lányt.
- Ki az ősanya?
- A legősibb sellő. A világ kezdete óta él, és minden egyes királyi gyermeket, és tiszta vérű sellőt ő segített világra.
Meglepte a lány határozottsága. Egyedül képes volt eljönni egy vadidegen emberhez, egy számára teljesen ismeretlen világba.
- Hatalmas bátorságod van..
Épp ekkor kopogtak az ajtón.
- Szabad!- kiáltott ki a professzor. Az ajtón egy fekete taláros férfi lépet be, a karján lévő utazó köpeny arra utalt, hogy nem a kastélyban tartózkodott. A férfi amint meglátta a lányt megdermedt és a döbbenettől kerekre tágult szemekkel nézte őt.
- Perselus kérem, figyeljen a kastélyra, amíg az ifjú Artemisz kisasszonyt az új otthonába kisérem - mosolygott kajánul a professzor, szinte már nevetett.
A férfi csak bólintott, úgy tűnt nem tud megszólalni. Artemisz ölében Ciklonnal felállt, rámosolygott a még mindig az ajtóban álldogáló férfira, majd a professzor után indult. A kastélyból kiérve a professzor megállt, hogy bevárja a lányt.
- Hogy szoktatok a felszínen utazni? - kérdezte a lányt figyelve.
- Emberi közlekedés mellett, a lelki társunk hátán utazva, akik valódi alakban egyszarvú pegazusok - nézett a lány Ciklonra.
A professzor bólintott, majd a feléjük tartó hatalmas férfira nézett. A lány látta, hogy két fekete szőrű, csont sovány, denevér szárnyú, tejfehér szemű, sárkány fejű ló szerűséget vezet maga után.
- Thesztrálok - alapította meg Artemisz.
- Kegyed látja őket?
- Ők nem tudnak előttem rejtve maradni - nevetett Artemisz.
Dumbledore a másik férfi elé ment.
- Hagrid elég lesz csak az egyikük.
- Rendben van professzor úr.
- Artemisz, kérlek - fordult vissza a lányhoz.
A lány jobb kezét a földre ugró macska fölé emelte szétfeszített ujjakkal.
- Változz! - kiáltotta, mire Ciklon homlokán a jel fehér fénnyel felizzott.
A macskát körül ölelő fénytől már nem is láttak. Amikor a fény eltűnt a macska helyén egy gyönyörű fényes fekete szőrű, fekete sörényű és farkú, lila szemű egyszarvú pegazus állt. Ciklon előre hajtotta a fejét és szarva végéből egy fénykört engedett ki mely kitágult, és az orrától a farkáig elhaladt az állat mellett. Nyomán nyereg, kantár és egy nyeregtáska jelent meg. A két férfi döbbent tekintetétől kísérve Artemisz oda lépett, és kivéve a nyeregtáskából egy ékkövet, a mellkasára illesztette. Szalagok jöttek ki belőle, és körül ölelve a lányt, lovagló ruhává álltak össze. A nyeregtáska eltűnt. A lány könnyed eleganciával ugrott fel Ciklon hátára, kezébe vette a kantárt, és a két férfira nézett.
- Indulhatunk - mondta nyugodtan.
A professzor magához térve felült a hozzá közelebb lévő thesztrálra.
- Anglia, Surey grófság, Privet Drive 4. - mondta a professzor, mire a rém ló könnyedén a levegőbe szökkent. A lány sarkával finoman megbökte a lovat. Ciklon vágtatni kezdett, majd kizárta a szárnyait. Egy ugrás, néhány szárnycsapás, és máris a thesztrál mögött szárnyalt. Az állatok gyorsan és könnyedén hagyták maguk mögött a mérföldeket. A lány csendben figyelte az alatta elsuhanó tájat. Alig néhány óra múlva a thesztrál hirtelen lefele fordult. Ciklon a levegőben kezdet körözni fokozatosan ereszkedve. Ciklon patái halkan koppantak a betonon, ahogy finoman földet ért. Artemisz lecsúszott a nyeregből, és a professzor mellé sétált. Ciklon visszaváltozott macskává, és követte Artemiszt. A professzor az ajtóhoz sétált, és becsöngetett. Néhány perc múlva megjelent egy szőke hajú, seszínű szemekkel megáldott, hosszú nyakú, lóarcú nő.
- Artemisz végre megjöttél - suttogta boldogan, és szorosan magához ölelte a lányt. Artemisz finoman viszonozta az ölelést.
- Gyere be szívecském
- Köszönöm Petunia néni!
Megismerte, mert otthon a palotában van róla egy festmény emberi alakjában.
A nőt követve bevonultak a nappaliba. A nő kiszaladt és három bögrével tért vissza. Artemisznek forró csokit, a professzornak és magának teát vett el.
- Ezek szerint Artemiszt is befogadja? - kérdezte a professzor. Petunia néni sietve bólogatott.
- Artemisz, Hagrid holnap tizenegy óra körül érted jön.
A lány is bólintott.
- Én most megyek. Szeptemberben találkozunk. Nem kell kikísérni, kitalálok egyedül is - mondta, mosolyogva.
- Gyere kedvesem, megmutatom a szobádat! - hívta a néni, miután a professzor távozott.
Artemisz követte a nagynénjét az előszobán át, a lépcső alatti gardróbig. Kinyitotta az ajtót, majd bement. A lány mögötte állt meg az ajtóban. Ciklon álmosan pislogott a karjáról. A néni lehajolt az oldalához, és óvatosan megnyomott rajta egy kagyló alakú jelet, majd sietve hátralépet. Az ágy felemelkedett. Alatta egy lépcső indult a mélybe. A néni megindult, a lány pedig követte. A lépcső végén egy hatalmas szoba tűnt fel.
- Direkt neked építettem, miután haza jöttem - mondta nagy boldogan a néni.
- Köszönöm szépen nénikém. Ez gyönyörű! Anyu neked is hagyott egy levelet - és átnyújtotta.
Míg nagynénje a levelet olvasta, Artemisz csendben elindult szétnézni a szobájában. A lépcsővel szemben egy hatalmas vízágy terült el. Előtte, a szoba közepén, egy hatalmas és mély sós vizű halas tó volt. A tó felszínén néhány szikla is látható volt. Artemisz kétszer körbejárta, és meg állapította, hogy pont olyan, mint otthon a palotában a szobája. Persze a tó nélkül, hisz a palota az óceánok mélyén van. Odasétált a halas tóhoz, és gyors ugrással alá bukott. Egy kis fényesség, és Artemisz lábai ismét uszonnyá váltak. Lassan úszott lefelé. A tó fenekén két kagyló volt. A lány felismerte őket. Az egyik egy teleport kagyló volt, a másik, ami nyilván nem rég került oda az, az a kagyló volt, amiben ő megszületett. A kagyló segítségével gyorsabban tudta magát regenerálni.
A nénikéje jelent meg mellette. A nagynénje szőke haja egészen a derekáig leért. Uszonya piszkosfehér volt. Artemisz arcán lágy mosoly játszott. Csendben figyelte a felé úszó fekete delfint
- Pihend ki magad szívem! Holnap nehéz napod lesz - súgta halkan a néni. Nyomott egy puszit unokahúga homlokára, majd felúszott a felszínre. A lány néhány perc múlva hallotta, hogy először az ágy, majd az ajtó is csukódik. A lány egy lágy sóhajjal a kagylóba úszót. A kagyló lecsukódott, a lány pedig elaludt.

***

Harry Potter csendben felkelt az ágyáról, és az ajtó felé indult. Nagyjából két perce folyamatosan dörömböltek az ajtón. Mivel kiabálás nem kísérte, ezért Harry úgy gondolta, hogy nem a nagynénje az. Amint kinyitotta az ajtót eme reménye szerte is foszlott. A nagynénje azonnal hadarni kezdett:
- Mától egy nagyon különleges személy fog velünk lakni. Ezt vedd fel, és gyere le a konyhába! - parancsolta.
Az izgatottságtól suttogva beszélt, közben a fiú kezébe nyomta a magával hozott ruhadarabokat. A néni lendületesen megfordult, és elindult a lépcső felé. Harry egy sóhaj után becsukta az ajtót, és leülve az ágyára megnézte a ruhát. A zöld ing és a fekete farmer kivételesen jó méretű volt. Harry jobban megnézte, és látta, hogy mindkettő teljesen új. Meglepődött, hisz eddig még soha sem kapott új ruhát. Kíváncsi lett, vajon ki lehet az a személy, aki miatt ennyire sok mindent tesz a néni. A fiú gyorsan felvette a ruhadarabokat. Meg állt a tükör előtt. Rakoncátlan tincseit megpróbálta lelapogatni, ekkor már hallotta is a néni hangját.
- Fiúk, kész a reggeli!
A néni hangja különös volt, egészen olyan mintha énekelne. Harry kilépet a szobájából, és látta, hogy a bácsikája és Dudley már mennek lefele a lépcsőn. Sietve ő is utánuk indult. A konyhába lépve, a néni utasítására leültek. Harry izgatottan várta, hogy az ismeretlen belépjen a konyhába. Alig egy perc múlva a néni felkapta a fejét, és elmosolyodott.
- Gyere, drágám! Ülj le szépen ide, máris hozom a reggelidet.
Amint a néni felpattant, mind hárman a belépőre szegezték a tekintetüket. Harry eltátotta a száját. A lány gyönyörű volt. Egész testéből királynői magatartás áradt. Sötétvörös haja egészen a feneke aljáig ért. Meleg, zöld szemei kedvesen figyelték a fiúkat és a bácsit. Harrybe hirtelen az a gondolat hasított, hogy a lány szemei ugyan olyanok, mint az övé. Az öltözéke különös volt. Fehér, nyakpántos, ujjatlan selyemruhát viselt, mely vízként hullámzót a bokája körül. Lábán fehér balett cipőt viselt. A lány telt piros ajkain lágy mosoly játszott. Egyenesen a fiúk felé indult. Harry elképedve figyelte. A lány megállt előtte:
- Drága, kis öcsém!- kiáltotta, majd meleg ölelésben részesítette a fiút.
Harry döbbenten figyelt néhány másodpercig, majd némán visszaölelte. Amikor a néni belépett, a lány megvárta, míg lepakolja a kezében lévő tányért, majd őt is meg ölelte.
- Köszönök mindent nénikém.
- Ugyan drága, nincs miért.
A lány leült, és enni kezdett. Harry egy ideig csendben figyelte a lányt, aztán csak, hogy még véletlenül se kérdezzen semmit, elkezdet enni. Dudley azonban nem ilyen volt. Amint végig gondolta a látottakat, rögtön kitört belőle:
- Ki ez? - fordult az anyjához. Az anyja mosolyogva válaszolt:
- Az unokahúgod. Harry nővére.
Gyengéd tekintete meglepte a fiúkat. Harry csendben figyelte újdonsült nővérét. A lány mosolya, és halk, csilingelő kacagása lenyűgözte. A gondolatra, hogy van egy nővére, megremegett. Reggeli után segített nagynénjének elpakolni. Tizenegykor csengetek. Petunia néni nyitott ajtót. Harry, amikor meghallotta a mély dörmögést, első gondolata az volt, hogy ez tuti Hagrid. Lesietett a lépcsőn. Az ajtóban valóban Hagrid állt. Artemisz épp akkor lépett ki a lépcső alatt gardróbból. Harry kíváncsian és érdeklődve figyelt.
- Indulhatunk, Artemisz kisasszony? - kérdezte kedvesen - Hogy ityeg Harry? - vette észre a fiút. Harry intett neki, de nem szólt semmit.
- Velünk tartasz Harry? - kérdezte a nővére mosolyogva. - Megvesszük a cuccaimat az Abszol úton.
- Igen. Az jó lenne.
- Szuper. Akkor induljunk.


Nagyon örülnék kritikának, ezért kérek mindenkit, BÁRMILYEN vélemény van, azt írja meg. Szükségem lenne bétára, ha valaki tud ebben segíteni az írjon kritikát, vagy e-mailban: hlaviheni@gmai.com Előre is köszönöm.


>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)