A másik Potter írta: Helen Miller

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Miközben London felé tartottak, Artemisz érezte, hogy figyelik az emberek. Zavarba ejtő volt, de már megszokta, otthon is figyelték kivételes szépsége, és uralkodói mivolta okán, így annyira nem is foglalkozott vele, sőt egy kicsit még hízelgett is neki. Nyugodtan lépett be a Foltozott Üstbe. Nem várta meg, hogy az öcsét felismerjék, hanem rögtön tovább ment, Harryt is magával húzva. Hagrid és Petunia néni követték. Hagrid gyorsan megkocogtatta a megfelelő téglát, és mind átsiettek a nyíláson.
- Édes Istenem! - suttogta Petunia néni döbbenten.
- Valóban lenyűgöző - mosolygott rá Artemisz. - Szerintem először talárért menjünk.
- Rendben - bólintott rá Hagrid.
Mind a négyen elindultak az óriás mögött. Hagrid egyszer csak megtorpant. A többiek pedig lendületből neki mentek. Az óriás megfordult, és az előbb a fenekére esett Artemiszt egy lendületes mozdulattal talpra rántotta.
- Előbb ki kéne venni pénzt. - Nézte a lányt, ahogy megpróbálja az egyensúlyát visszanyerni.
- Nem kell. Anya a vagyonunk három negyedét a palotába vitte. - A lány megpróbálta a ruháját valamennyire rendbe szedni.
- Akkor menjünk tovább. - Amikor az óriás elindult ő is utána sietett, nehogy lemaradjon. Mivel Hagrid vágott nekik utat a tömegben, ezért nem lett volna ajánlatos lemaradni.
Madam Malkinnál megvették a lány talárját. Aztán a tankönyveit, Artemisz ezeket várta a legjobban. Pennát, pergament, bájital készletet, üstöt és teleszkópot, kristály fiolákat és kesztyűket vettek. Hála a lány varázs erejének, mely a hangja volt, és mit az énekléssel tudott irányítani, a csomagok ládájában, az pedig zsugorítva a csuklóján viselt ezüst karkötőn landolt.
- Nos, szerintem ebédeljünk, és utána menjünk tovább - vetette fel Artemisz mosolyogva. A többiek egyetértetek vele, így hát visszamentek a Foltozott Üstbe, és jól megebédeltek. Miután fizetek, elindultak az utolsó tárgyért a listáról. A varázspálcáért. Olivander üzlete előtt Hagrid magukra hagyta őket, hogy valamit beszerezzen. Így csak hárman mentek be az üzletbe. Petunia néni leült az üzletben található egyetlen bútorra, egy rozoga székre, Harry pedig megállt közvetlenül mellette a falnál.
- Üdvözlöm Artemisz kisasszony. - A lány lágy mosollyal figyelte a felé lépő idős urat.
- Üdvözletem Olivander úr. - Megfordult a fejében, hogy az öreg vajon honnan tudja, hogy mi a neve, de megkérdezni már nem volt ideje. Olivander úr ugyanis rögtön elkezdett méreteket venni. Miközben méricskélt, elmesélte, hogy a szüleinek milyen pálcája volt, hogy milyet vett néhány hete az öccse, és még sorolhatnám. Végül elindult, és sorba hozta a pálcákat.
- Sárkány szívizomhúr, tizenhét hüvelyk, mahagóni, elégé rugalmas. - Artemisz kézbe adta, de rögtön el is vette.
- Nem ez, nem jó. Nézzük ezt. Magyal, egyszarvú farkszőre, tíz és egynegyed hüvelyk, akár a rugó.
Nem, ez megint nem jó - kapta ki a lány kezéből. - Lássuk csak. Dió, főnix farktoll, tizenöt és fél hüvelyk, merev. - Olivander hozta sorba, de egy se volt jó. Csüggedtség helyet, azonban lelkesedés látszódót az arcán, mintha örülne is neki, hogy ennyire nehezen találnak pálcát a lánynak.
- Fűzfa, sárkány szívizomhúr, nyolc és három negyed hüvelyk, rugalmas - hozta a tizenkettediket. - Ez se jó. Megint nem találtuk el. - Elsietett hátulra, a következőért. Pár perc múlva egy másik dobozzal jött vissza.
- Meglepő, de miért ne? Mogyoró, tizenhárom hüvelyk, sellőuszonyból ér, kellemesen rugalmas. Különös, mivel ebbe az egy általam készített pálcában van sellő bármely része. - A lány a kezébe vette a pálcát. A pálca végéből lágyan csordogálni kezdett a víz, majd finom hullámokban körülölelte a lány testét.
- Csodás! - lekendezett hangosan Olivander úr. Becsomagolta a pálcát, Artemisz pedig kifizette, és elrakta. Kilépve a lap fölé hajoltak, és átolvasták a listát.
- Minden meg van. Még a szülinapotokra kaptok valamit, aztán édességet vennék, hogy hazavigyük a fiúknak - jelentette ki Petunia néni, és várakozva nézett a két gyerekre.
- Mehetünk?
Amikor a gyerekek bólintottak, elindultak az utcán. Harry egy könyvet kapott, ami sellőkről szolt. Minden benne volt, származásuktól kezdve, a fellelhetőségeiken keresztül, egészen a híres sellőkig. Artemisz pedig egy antik nyakláncot kapott. A szív alakú medált akvamarinok és zafírok díszítetek. A lánc, amin függött ezüst volt, és smaragdok voltak minden második láncszemben. A kapcsoló egy delfint mintázott. Édesség vásárlás közben találta őket Hagrid, egy órával az elválásuk után.
- A csoki pocak is nagyon finom - mutatott egy hordóra, mikor megállt Artemisz mellett.
- Örülnék, ha velem tartanál. Szeretném megvenni a szülinapi ajándékodat.
- Mindjárt megvagyunk - felelte mosolyogva, és valóban alig öt perc múlva már el is indultak. Az Üklopsz Bagolyszalonban időző ajándék, egy gyönyörű, majdnem fekete, erdei füles bagoly volt. A Foltozott Üst felé menet, Artemisz a nyakláncát nézegette, ezért nem vette észre a vele szembejövő lányt. Az eredmény pedig egy kemény ütközés lett.
- Jaj! Sajnálom, nem figyeltem - kért rögtön bocsánatot az ismeretlen lány.
- Semmi baj. Én sem előre néztem - mosolygott rá Artemisz.
- Egyébként az én nevem Nicole McLarka. Téged hogy hívnak?
- Artemisz Potter.
- Hű! Potter? - csodálkozott Nicole.
- Igen - Artemisz nevetni kezdett a lány arcán.
- Ne neves! Azt hittem csak egy Potter van már csak életben.
- Rólam szinte senki se tudott, de nem baj ez - tette hozzá, amikor látta, hogy Nicole mentegetőzni akart. A lányok meleg mosollyal néztek egymásra.
- Artemisz mennünk kell! - hallatszott Petunia néni hangja.
- Mennem kell, de majd írok. Szia - köszönt el Artemisz, és elindult a nagynénje felé.
- Szia. A Roxfortban találkozunk - integetett Nicole. Artemisz a családjához érve, még mindig mosolygott.

Alig néhány óra múlva már az asztal körül álltak mind az öten. Petunia néni kirámolta az asztalra az édességeket. Artemisz büszkén mutogatta Vernon bácsinak az új szerzeményeit. Dudley lelkesen nézte az asztalon egyre csak halmozódó édességeket, majd rá is vetette magát. Harry a nővérét heccelte, hogy meg fog hízni, ha túl sok édességet eszik. Vidám barátságos hangulat uralkodott, a Privet Drive 4. szám alatt. Artemisz rég nem tapasztalt ilyet. A palotában mindig szigorúság és fegyelem volt, soha nem lehetett csak úgy szórakozni. Artemisznek minden napját percre pontosan betáblázták. Nyilván ezért lehetett, hogy a lány a korához képest annyira éretten viselkedett, de ez csak a látszat volt, a lány ugyan olyan gyerek szeretett volna lenni, mint a korosztálya többi tagja. Felszabadultnak, és könnyednek érezte magát. Segített a nagy nénjének a vacsorakészítésben, míg a két fiú felment a szobájába, Vernon bácsi pedig átment a nappaliba TV-t nézni. A vacsora nyugodt, békés hangulatban telt. Evés után segített Petunia néninek elrámolni.
- Mikor szeretnéd elmondani az öcsédnek - óvatosan körül nézett, hogy nem hallgatóznak-e a fiúk - a sellő dolgot? - kérdezte suttogva a néni.
- Nem tudom. Hamar. Bár te már a könyvvel valamennyire utaltál rá - ráncolta a homlokát a kérdezett.
- Nos, igen, de csak jót akartam, hogy könnyebb legyen az egészet tálalni - mentegetődzött a néni. Artemisz szúrós tekintettel nézett rá.
- Dudley tudja már? - fordult végül a nagynénjéhez.
- Igen. Öt éves korában mondtam el neki. - A néni tekintette a távolba révedt, ahogy felidézte az emléket. Mihelyt rend lett a konyhába, a lány visszament a szobájába.
- Jól telt a napod? - kérdezte a vízből épp akkor felbukkanó Ciklon.
- Igen. Remekül - mosolygott a lány.
Elővarázsolta a cuccait, majd el is rámolt mindent. A bagoly az asztalra került kalitkástul. Mikor leült vele szemben, hogy nevet találjon neki, Ciklon macskaként felugrott az ölébe.
- Van ötleted? - kérdezte a farkát lengetve a macska.
- Hm. Talán a Luna, mint anya társa volt.
- Igen. Ez jó ötlet - bólogatott lelkesen macska fejével Ciklon, majd elkezdett mosakodni.
- Idegesítő, hogy macskaként állandóan tisztálkodni szeretnék - morogta bosszúsan.
- Akkor menj vissza a tóba. Én meg elkezdem kiolvasni az új könyveimet.
- Rendben. Jó éjszakát. - A dorombolós ásítást követően, a cica delfiné válva alá merült a tóban.
Artemisz bele lapozott az új könyveibe, majd kiválasztott egyet közülük. Olvasott két órát az ágyán fekve, aztán lezuhanyozott, pizsamába bujt, és a paplan alá bújva lefeküdt, hogy elaludjon.
***
Harry másnap reggel nővére hangjára ébredt. Kinyitotta a szemét, és döbbenten nézett az ágya szélén ülő lányra. Artemisz lágyan, kedvesen simogatta a homlokába hulló tincseit. Meglepő érzés volt mosolygó tekintetétől kísérve felülni az ágyon, de egyáltalán csak erre ébredni. Azelőtt sosem volt vele senki sem kedves. Ennyire legalább is biztos, hogy nem, a lány viselkedése szinte már anyáskodó volt.
- Reggeli után ellátogatunk a szülő földemre - rántotta vissza a merengéséből a lány hangja. Felállt, és az ajtó felé indult.
- Ezt hogy érted? - kapta fel a fejét a fiú.
- Most hosszú lenne elmagyarázni, de később megtudod. Igyekezz. Lassan kész a reggeli. - Egy gyönyörű mosoly, és már ki is fordult a szobából.
Egy ideig még töprengve nézett utána, de aztán elkezdett készülődni. A reggelit szokatlanul csendesen költötték el, mintha mindenki feszült lett volna az előttük álló naptól. Mihelyt mindent elrámoltak, és rendet raktak maguk után a három gyerek és Petunia néni a gardróbhoz mentek. Artemiszt követve levonultak a titkos szobába. A lány megfogta az öccse és Petunia néni kezét, a néni pedig Dudley kezét fogta meg. Mind a négyen ugrottak, és alá merültek a tóban. A fény megint jött, és az immáron négy sellő úszott a vízben. Harry csodálkozva nézett végig magukon. Petunia néni derékig érő szőke haján, a nővére testét felhőként körül ölelő vörös hajzuhatagon. Anyának és fiának egyforma piszkosfehér uszony volt, ellenben Artemisznek szinte szikrázóan hófehér. Harry a sajátját is alaposan megszemlélte, az is fehér volt, de nem annyira, mint a nővéréé. A lány megfordult, és a többieket maga után intve, leúszott a tó fenekére. Egymás után mind a négyen az egyik kagylóba ültek. A tegnap kapott könyvben látta, hogy ez egy teleport kagyló. Harry bizsergést érzett minden egyes sejtjében, majd hirtelen kinyílt felette a kagyló. Már nem a kis tóban volt. Ezt az első pillanatban látta. Ha másból nem is, akkor abból, hogy ez a helyiség tele volt vagy száz ugyan olyan kagylóval, mint amiből ő most kiszállt. Elindult a nővére, Petunia néni és Dudley nyomában, ezt nehezítette, hogy még nem igen tudott közlekedni az uszonyával. A lány visszafordult, lehunyta a szemeit, néhány másodpercig koncentrált, mire mind a négyüknek a varázslatból létre hozott uszonyokból, a lapockáik közé szárnyak nőttek, míg a lábaik újra megjelentek. Így mind a négyük hátán nagy pikkelyes szárnyak feszültek, olyan színűek, mint az uszonyuk. Artemisz nyomában mind kiléptek az ajtón. Egy hosszú folyosóra értek, amit végi festmények díszítetek. Tátott szájjal nézte őket. Elképesztően szépek és élethűek voltak. Ahogy egyre jobban közeledtek a folyosó végéhez hallani vélte egy kórus hangjait. A két oldalt elhelyezkedő két utolsó kép első pillantásra Artemiszt ábrázolta. Aztán rájött, hogy a baloldali képen egy legalább tizenöt éves lány van, a nővére pedig csak most töltötte be a tizenegyet.
- Anya - suttogta, kezét a kép felé nyújtva.
Érezte, hogy valaki hátulról átöleli. Az előre omló vörös hajzuhatag azt is elárulta, hogy ki. Megfordult, és a nővére ölelő karjai közé fészkelte magát, megnyugvást keresve a lelkére törő érzelem hullámok elől. Kellett vagy tíz perc mire elégé összeszedte magát ahhoz, hogy tovább menjenek. Jól hallotta korábban, valóban egy egész kórus állt, vagy ült kint, és mind énekelt, ráadásul nekik. Szolgálok siettek oda mellék ajtókon keresztül. Valamennyien mély meghajlással, és udvariassággal köszöntötték a kis csapatott. Melegség járta át a lelkét, hisz itt igazán fontos volt. Nekik sokat jelentett, hogy eljött ide a nővérével. Tisztelettel vették őket körül, és ez szokatlan volt számára, pont ezért zavarba is jött. Valószínűleg ezt Artemisz is kiszúrta, ugyanis gyorsan maga után húzta a megszeppent, fiút egy mellék folyosóra. Délelőtt a lány megmutatta neki a könyvtárat, amitől a fiúnak leesett az áll, olyan nagy volt, a konyhát, ahol legalább ötszáz sellő sürgött-forgott, a királyi család étkezőjét, ahol a fiú öt percig simogatta, és tapogatta a színaranyból készült, asztalfőn elhelyezkedő trón széket, a gyönyörű rózsafa aszalt, amely legalább két méter hosszú volt, Végül pedig megcsodálhatta a kertet. Nem bírt megszólalni, annyi fajtakülönböző növény népesítette be a hatalmas kertet. Megebédeltek, Artemisz hagyta, hogy Harry üljön az arany trónuson. Dudley láthatóan majd megpukkadt az irigységtől, ami Harryt kaján örömmel töltötte el. Ebéd után Petunia néni és Dudley haza indultak, de Artemisz még mutatni, és adni akart valamit az öccsének. Lementek a királyi család kincstárába. Nem győzte tátani a száját a rengeteg kincsen, és egyében, amikkor beléptek. Artemisz a jobb oldalon lévő falhoz lépet, majd levett onnan egy dobozt. Csendben visszaindult felé, és némán átnyújtotta neki a dobozt.
- Anya hagyatéka a számodra - suttogta csendesen, az arcán lecsorduló könnyek mögül.
Harry alaposan megszemlélte a dobozt. Tölgyfából volt, és drága kövek egész garmada díszítette. Lassan kinyitotta a zárat, majd még egyszer megszemlélte a drága kövek által kirajzolt alakot, az egy egyszarvú pegazust volt, felismerte az előző nap kapott könyvből, óvatosan, és nagyon lassan felnyitotta a fedelét. A dobozban vörös selyem párnán, egy kagylós medál gyűrűjében, egy tojás feküdt. A tojás vöröses feketés volt, és a felületén egy hatalmas aranyszínű villám díszelgett, büszkén hirdetve, hogy hozzá tartozik.
- Érintsd meg! - biztatta a nővére suttogva.
Olyan lassan emelte fel a kezét amennyire csak bírta, és lágyan megérintette a tojás sima felszínét. Az meleg volt, és lágyan lüktettet, mintha élne. Elvette a kezét, mire az érintése nyomán egy apró repedés futott végig, majd egyre nagyobb és hosszabb, és több lett. Végül az egész tojást behálózta. Lélegzet visszafojtva meredt a tojásra, amiből most kifordult egy szép vihar-szürke, összeragadt szőrű kis egyszarvú pegazus csikó, akinek a homlokán egy aranyszínű villám alakú jel volt látható. Szárnyai meglepően nagyok voltak a testéhez képest. Ügyetlenül lépkedve törékeny pálcika vékony lábain megpróbált felállni, de nem sikerült neki. Aztán feladta a próbálkozást, és inkább lefeküdt a dobozba, és elaludt.
- Ez egy egyszarvú pegazus - kezdte Artemisz. -, nagyon kell rá vigyáznod, mert ha te megsebesülsz, akkor ő is, és ha ő megsebesül, akkor te is. Egymáshoz vagytok kötve, vagyis inkább láncolva. - Harry bólintott, hogy érti. - Ha azt akarod, hogy felvegye a valódi alakját, akkor tartsd a kezed fölé, és kiáltsd, hogy „Változz!”. Más alakot magától is fel tud venni. - Újabb bólintás. - Gyors és erős lények, akik bárhova el tudnak vinni, akár a víz alatt, akár a víz felett. Hatalmas varázserejük van, amit többségében jóra használnak, és leginkább csak akkor, ha mi kérjük.
Harry csendesen nézte az alvó kis állatot, szerette volna megsimogatni, de félt, hogy felébreszti.
- Villám - suttogta hirtelen.
- Szép név, és illik hozzá - nevetett Artemisz.
Harry lehajtotta a fedőt, és Artemisszel együtt elindultak felfele, a kagylós terem fele. Útközben csak egy fekete uszonyos lánnyal találkoztak. A lány mélyen meghajolt előttük.
- Üdvözlöm újra itthon felség.
- Szervusz Ginevra - mosolygott rá a lányra melegen a nővére. Mindhárman tovább indultak a saját útjukon, de Harry elméjébe szinte bele égett a lángoló vörös hajjal keretezett szeplős arc, és a két hatalmas mogyoró barna szempár. Haza érve lerakta az asztalára dobozt. A szünetből hátra maradó idő alatt az kötötte le teljesen a figyelmét, hogy Villám teljesen felnőtté válik.

Köszönöm, hogy elolvastad, és örülnék, ha véleményeznéd is. Ha valaki tud segíteni, akkor még mindig szükségem lenne egy bétára. Ha esetleg kérdésed lenne a történettel kapcsolatban, akkor írjál e-mailt a hlaviheni@gmail.com címre. Ha gondoljátok, akkor csinálok egy Facebook oldalt, ahol lehet kérdezni.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)