Az elfelejtett varázslat írta: Merilwen

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<< >>


VI. Újra Középföldén


– Talán nem kellett volna annyira komolyan venned, amit az Úrnő mondott…

„Lehet, hogy nem kellett volna ennyire komolyan vennem, amit Galadriel mondott?…”

„Azért nem kellett volna ennyire komolyan venned, amit mondtam!”…

Rowena zihálva riadt fel álmából. Lemondóan sóhajtott. Az utóbbi időben egész nap – és most már éjjel is! – ez a mondat zakatolt a fejében. Hol a saját, hol a nővér hangján.
Most azonban másvalaki mondta. Az új hangszín… egész egyszerűen varázslatos volt. Magas és mély egyszerre, lágy, szeretetteljes, bölcsességgel teli, és ugyanakkor kicsit félelmetes is.
A lány újra lehunyta a szemét. Aludni próbált, de képtelen volt rá.

A párnája alá csúsztatta a kezét. Amikor Mîrelinhez ért, felszisszent: a gyűrű már megint izzott.
– Most miért…? – suttogta bosszúsan. Felült az ágyában; körülnézett, de nem látott semmi különöset: szobatársai halkan szuszogva aludtak.

Illetve mégis volt valami furcsa: az ablak résnyire nyitva volt.
„Mi a…? – kelt fel a lány az ágyából, hogy becsukja. – Mitől nyílt ez ki?…”

Az ablakpárkányon fehérlett valami. Közelebb érve a lány már látta is: a szokásos növénydarabkás pecsétes levélpergamen.
Már tudta, kinek a hangja szólt hozzá álmában…

Halkan becsukta az ablakot, de nem ment vissza az ágyába. Az ablakpárkányon ülve felbontotta a levelet, és olvasni kezdett a holdfénynél.

*****


Rowena vail,

Azért nem kellett volna ennyire komolyan venned, amit Mîrelinről mondtam!
Már bánom is, hogy megtiltottam Neked, hogy beszélj róla; ó, ha akkor tudtam volna, hogy ez ekkora fájdalmat okoz majd egyszer Neked és a barátaidnak…
Remélem, nem haragszol rájuk; Elbereth nevére, ha láttad volna, mennyire bánták, hogy ott hagytak… Hát még azután, hogy mindent megtudtak…

Bocsáss meg, rossz kifejezést használtam. Nem mondtam el nekik a valót.

Rowena, ők féltenek Téged. Jobban, mint a saját életüket. Nem engednék, hogy velük menj, ha tudnák, mekkora veszélynek vagy kitéve Mîrelin miatt. Az ellenség már tudja, hogy útnak indultak Völgyzugolyból; félnének, hogy megtudja azt is, hogy a másik gyűrű is velük tart.
Tudom, hogy nem szeretsz hazudni; hidd el, velem is ugyanez a helyzet. De most muszáj volt, és ezután is muszáj lesz, mindkettőnknek. Még egy jó darabig.
Tehát, csak hogy tisztában légy vele: azt mondtam nekik, hogy én fedeztem fel Benned egy szikrányi varázserőt, és titokban továbbfejlesztettem. Hónapok óta tanítalak tünde-módra kezelni a varázserődet, levélben és személyesen egyaránt. Néhányszor jártál már nálam Caras Galadhonban. Én megkértelek, hogy ne szólj erről senkinek, Te pedig kissé túlzottan betartottad a kérést.

Tehát, ők így tudják. Azt is mondtam nekik, hogy a Te mágiád nem pont olyan, mint akármelyik tündéé, természetesen, mert nem vagy az. Hogy pontosan mire vagy képes, azt nem mondtam el, majd Te megteszed.

Gyere el, amilyen hamar csak tudsz! Égek a vágytól, hogy személyesen is lássalak. És a Szövetség is. Nézni is rossz őket, mennyire el vannak keseredve. Mindennél jobban bánják, hogy otthagytak. Most már tisztelnek, amiért ennyire kitartottál amellett, amit mondtam.

Szeretünk Téged, Rowena.
Mellim achen.

Galadriel


*****


Hát megbocsátottak.

És újra látni akarják.

Rowenának többször végig kellett olvasnia a levelet, mire ezt el tudta hinni.
Már egy órája ott ült az ablakban, el is gémberedett rendesen. Nem érdekelte; csak arra tudott gondolni, amit a levélben írt neki Galadriel.

Az óra a hálószoba falán halkan ütni kezdett. A lány a mutatókra nézett: éjfél volt.
Vagyis még bőven van ideje ébresztésig.

Egy pillanat alatt határozott. Leugrott az ablakból, felkapta a köntösét, majd fölé még egy kendőt, február lévén. Kivett néhány ruhát a szekrényéből, összegyűrve az ágyába tette őket, majd rájuk húzta a takarót, úgy elrendezve, hogy ha valaki odanéz, ne vegye észre rögtön, hogy nincs az ágyában.

Kikapta Mîrelint a párnája alól, és a fürdőszobába száguldott. Félt, hogy a varázslat zajjal jár, és felkelti valamelyik lányt. A szájához emelte az ékszert.
Im vi Caras Galadhon – suttogta.

*****


Az „utazás” most nem tartott annyi ideig, mint legutóbb. Talán mert most még jobban vágyott arra, hogy ott legyen.
Szinte egy pillanattal később már egy erdő közepén állt. Ekkor döbbent rá, hogy mezítláb van, de nem bánta, ez úgyis jobban illett ehhez a világhoz, mint az ormótlan árvaházi papucs.
Körülnézett. Magas fák vették körül, a vastagabb törzseken csigalépcső futott körbe olyan magasra, a lány nem is látta, hol ér véget.

Lépteket hallott. A hang irányába fordította a fejét.
Egy nő közeledett felé a tisztáson; a legszebb, akit valaha látott. Magas volt, hullámos szőke hajú, kék szemű. Arannyal hímzett fehér ruhát viselt. És ő sem viselt semmit a lábán.

Csillogó szeme találkozott Rowena tekintetével. Meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Galadriel Úrnő? – kérdezte a lány.
A tünde-nő elmosolyodott, odafutott a lányhoz, és teljes természetességgel átölelte.
– Rowena – suttogta boldogan. – Örülök, hogy eljöttél.
– Én is – súgta vissza a lány. És tényleg boldog volt.

Kibontakoztak egymás karjaiból.
– Így még szebb vagy, mint a Tükörben – mosolygott az Úrnő. Rowena zavartan elmosolyodott. – Igazság szerint nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljössz.
– Amint megkaptam a leveledet, indultam – felelte a lány zavartan. Elég furcsán érezte magát, hogy itt áll egy nagyhatalmú tünde-úrnővel, és közvetlenül beszélget vele. Legszívesebben magázta volna. – Most volt rá alkalmam. Amíg mindenki alszik az árvaházban. Különben lehet, hogy heteket kellett volna várnom a megfelelő pillanatra, és azt nem éltem volna túl.

Az Úrnő mosolygott.
– Gyere – nyújtotta a kezét. – Odavezetlek hozzájuk. De lehet, hogy nem találod őket ébren.
– Nem számít – mosolygott a lány. Megfogta barátnője kezét, és elindultak.

– Egyébként hol a köpenyed? – kérdezte Galadriel útközben.
– Isabelnél – felelte a lány. – Nem volt lehetőségem magamhoz venni.
– Ez furcsa – merengett az Úrnő. – Elméletileg anélkül nem tudnál varázsolni. Legalábbis a Tükröm ezt mutatta…
– Eddig tényleg nem sikerült – vont vállat a lány. – Talán az is számít, mennyire akarom, hogy teljesüljön a varázslat. És hogy mennyire félek közben.
– A legutóbbi alkalommal féltél? – mosolygott az Úrnő.
– Nem is kicsit – vallotta be a lány.

Sétáltak tovább, mindketten a gondolataikba merülve.
– Ugye nem haragszol, hogy hazudtam nekik? – törte meg ismét a csendet az Úrnő.
– Ha te úgy látod jónak, hogy még ne tudják az igazat, én nem nem kételkedem benne – felelte a lány kitérően. Valóban nem neheztelt Galadrielre, de nagyon szerette volna elmondani nekik a valóságot.

Végre meglátta őket. Egymás mellett aludtak, arcukon a lány jól látta a könnyek által vájt árkokat, és érezte, hogy nem csak Gandalf halála okozta őket. A neheztelés utolsó cseppje is elszállt a lelkéből.

Galadriel elengedte a lány kezét. Rámosolygott, majd sietős léptekkel, diszkréten magára hagyta.

Rowena néhány pillanatig még mozdulatlanul, csendben állt. Olyan jó volt őket látni. Érzéseit egyszerűen nem lehet leírni; lelkét betöltötte a szeretet.

– Barátaim – szólalt meg végül, nagyon halkan suttogva.
Ennyi is elég volt. A Szövetség szinte minden tagja megmozdult.

– Rowena hangja – suttogta Aragorn lehunyt szemmel. – Álmodom? Igen, ez álom, ő nem lehet itt… Őt nem fogom többé látni azok után, amit tettem vele…
Rowena arcán legördült egy könycsepp.
– Csak nyisd ki a szemed, Elessar – mondta elfúló hangon.

– Elessarnak szólít – suttogta a férfi. – Senki nem nevezett még így rajta kívül… Ó, ha tudná, mennyire bánom, amit tettem… hogy a saját tettem akkora fájdalmat okozott, mintha egy szakadékba löktem volna a testvérem…
– Elessar – szólította újra a lány kissé határozattabban. Elege volt abból, hogy állandóan szándékán kívül kihallgatja mások érzéseit. – Itt vagyok. Nézz fel. Nézzetek fel mind! Barátaim!
A nyolc több-mint-útitárs szeme felpattant.

Rowena szemét elhomályosították a könnyek. A boldogság könnyei.
Aragorn felállt. Most, hogy Gandalf többé nem volt közöttük, neki kellett cselekednie a Szövetség nevében.

Nem volt semmi „ne haragudj, sajnálom, bocsáss meg”. Egyszerűen csak néztek egymás szemébe, hosszan. Aztán pedig egyszerre tárták ölelésre a karjaikat.

*****


Mindannyiuk újra látni, ölelni vágyta a lányt, akiről azt hitték, soha többé nem látják.

Rowena most már csillapíthatatlanul zokogott, de ugyanakkor a boldog mosolyt sem lehetett letörölni az arcáról.

*****


Később sem hangzott el egyetlen szó sem. Csak ültek és mosolyogtak egymásra. A szemük beszélt helyettük; az mindent elmond, szebben és őszintébben, mint ahogy a száj képes.

*****


Az Ithil lassan elhagyta az eget. Rowena felállt.
– Mennem kell – mondta. Hangjában és szemében benne volt a fájdalom, amiért újra el kell tőlük válnia.
– Köszönjük, hogy eljöttél – állt fel Aragorn. – Ég veled.
– Még visszatérek – ígérte a lány.

Mindketten elmosolyodtak. Egyszerű beszélgetés volt, de gyakran az egyszerű szavak többet mondanak, mit a cirkalmasan kidolgozott beszéd.

Cuio vae! – köszönt el a lány tündéül. Lassan megfordult, és kis idő múlva eltűnt a Szövetség szeme elől.

*****


Persze nem örökre tűnt el. Ezután rendszeresen megszökött az árvaházból egy-egy órára, most már úgy, hogy a Isabel is tudott róla. Eléggé leteremtette Rowenát, amiért fél éjszakára eltűnt.
– Mégis hogy képzelted ezt? Képzelheted, mi lett volna, ha valaki észreveszi!
– Kitömtem az ágyamat – vágott közbe a lány.
– Attól még észrevehették volna! Hogy magyaráztuk volna ki magunkat ebből?!
– Magyaráztuk? – döbbent meg Rowena. – Egyedül én vagyok az, akinek ezen bármit is magyarázni kellett volna! Miért vontak volna felelősségre téged miattam?
– Igaz, rossz volt a ragozás – pislogott Isabel zavartan. – De ilyen szökés még egyszer eszedbe ne jusson!
– Jó, jó, rendben! – nyugtatta a lány. – Innentől tájékoztatni foglak.

*****


Rowena minden nap alig várta, hogy eljöjjön a szabad foglalkozás ideje. Ilyenkor rögtön rohant Isabel szobájába, ahol kibontotta a haját, felkapta a lórieni köpenyt és a csizmát, majd teleportált Középföldére.
Az ilyen együttlétek voltak a lány életének fénypontjai. Élvezte, ahogy beszélgethet a Szövetséggel, hogy vannak néhányan, akikkel minden titkát megoszthatja.

Illetve csak majdnem mindet. Mîrelinről továbbra sem beszélt. Megerősítette, amit Galadriel mondott, részletesen elmagyarázta a képességeit, és élvezettel használta őket, például gondolatban értesítette a társaságot mindig, mielőtt elindult volna az árvaházból; a telepatikus beszélgetés ugyanis tünde-köpeny nélkül is működött.

Rowena a Szövetség tiszteletbeli tagjává lépett elő, barátai mindent megtettek, hogy igazán közéjük tartozhasson. Megtanították őt a különböző fegyverek használatára, és arra, hogy ne fogja el szorongás rögtön, amint harchelyzetbe kerül. Tanították, hogyan használja Annát – és Nilmë-t, azaz Barátságot.
Nilmë a lány új saját íja volt. Az a bizonyos, amit véletlenül megbabonázott, mikor használta. Legolas, mikor új íjat kapott Galadriel Úrnőtől, úgy döntött, a lánynak adja régi bakacsinerdei fegyverét, hiszen „úgyis csak Rowena kezében működik rendesen”.
A tünde így mondta, de a lány Legolas tekintetét is figyelembe véve így értelmezte: „te vagy az íj igazi gazdája”.
A nyílvesszőket pedig Galadrieltől kapta, aki – stílusosan – Legolasszal küldette el a lórieni nyilakat a lánynak.

Rowena tökéletes barátságot tartott a Szövetség összes tagjával, bár ez mindenki esetében máshogy nyilvánult meg. Frodóval a mágiáról beszélgetett, Samunak hetente egyszer (többre nem volt hajlandó) beszámolt az árvaházi növények fejlődéséről, Trufával és Pippinnel többnyire ugratták egymást és a különféle étkezési hagyományokról tárgyaltak. Gimlit Ereborról és Suhatagról kérdezgette, a törp pedig szívesen beszélt a feltámadt királyságról. Legolastól célba lőni tanult, Boromirral egymás életéről beszélgettek, Aragornnal pedig… nos, vele mindenről. Múltról és jövőről, Középföldéről, az árvaházáról, a Vándor útjairól, a királykodásról. Utóbbiról a legtöbbet – és a lány továbbra is előszeretettel szólította Elessarnak fogadott testvérét. Eközben pedig egyre jobban megismerték egymást; egy idő után a lány már előre meg tudta volna jósolni a férfi mondatainak a végét vagy reakcióit bizonyos dolgokra, és szó szerint mindent ki tudott olvasni a pillantásából.

Mindeközben pedig minden erejével azon volt, hogy megakadályozza a Szövetség felbomlását, hátha ezzel megakadályozhatja Boromir halálát. Aragornnal erről is sokat tárgyalt, de a harcos egyszerűen képtelen volt meggyőzni Boromirt, hogy ne Minas Tirith felé menjenek. A lány fölöttébb különösnek találta barátjuk viselkedését: amikor Boromirral volt, semmi nyomát nem látta rajta a Gyűrű okozta őrületnek. Máskor azonban nem így volt – legalábbis Aragorn azt mesélte neki, hogy mikor ő nincs ott, a harcos teljesen más.

Rowena nem tudott mit tenni. Csupán remélte, hogy nem lesz baj. És napról napra – bár ez nem kívülről nem látszott – egyre jobban félt.

Mígnem egy napon…

*****


Mígnem egy napon, az árvaházi tanítás alatt, a lány gyűrűje ismét felizzott.
És ugyanabban a pillanatban Rowena különös kürtszót hallott. Gyönyörű, messze hangzó, csengő kürt hangját.
Bár soha nem hallotta még, mégis érezte: ez Gondor kürtje. És azt biztosan tudta, hogy mi fog történni, mikor ez kürt szól.

Elsápadt, és egész testében remegett.
– Jól vagy, Rowena? – kérdezte aggódva a nevelő-tanár.
– Iiiii-gen – nyögte a lány gyenge hangon; a következő pillanatban pedig, csupán félig színlelve, kiájult a padjából.

*****


Fél óráig kellett játszania. Fél óráig tartott, míg felvitték a betegszobába, „magához térítették”, és húszezerszer megkérdezték, hogy érzi magát, van-e valamire szüksége.
A lány a pokolban érezte magát ez alatt az idő alatt. Gyomrát görcsbe szorította a félelem, minden perc örökkévalóságnak tűnt számára.

Mikor aggódó nevelői végre távoztak, a lány azonnal kipattant az ágyból, és az ápolásával megbízott Isabelre kiáltott:
– Hozz ruhákat és a fegyvereimet! Gyorsan! – hadarta. – Ne kérdezz semmit, csak siess!

A nővér meglepetten nézett a lányra, de érezte, hogy komoly a dolog. Rohant a kért dolgokért, és egy perc múlva vissza is tért velük.
Rowena rohamtempóban öltözött át, ugyanazokat a ruhákat viselte, amikben Móriában volt.

Gyorsan megölelte Isabelt.
– Ne haragudj, nincs időm magyarázkodni, félek, hogy máris elkéstem – hadarta, éppcsak érthetően. – Majd üzenek, ha jövök. Ég veled.

Meg se várva nevelője válaszát, a szájához emelte Mîrelint.
Im vi Amon Hen – hadarta.

*****


A teleport ezúttal is csak pár pillanatig tartott. Egy tisztás szélén lyukadt ki. Körülpillantott – és megállt benne az ütő.
Pár méterre tőle Aragorn harcolt egy hatalmas uruk-haival. És nem ő állt győzelemre.

Rowena a fák mögé húzódott. Rohant, ahogy a lába bírta. Közben felaljzotta az íját, és egyszerre két nyílvesszőt tett az idegre.
Pontosan az orkkal szemben állt meg, egy fa mögé bújva. A vesszőket gondosan illesztette, egymástól fél fokkal eltérve.

Aztán egy „most vagy soha” sóhaj kíséretében kifordult a fatörzs takarásából, fektetve tartotta Nilmë-t, akár egy számszeríjat, villámgyorsan húzta meg a húrt, és lőtt.

Aztán nem bírta elhinni, hogy sikerült. Az ork borzalmasan ordított kínjában; szemgödreiből a lány nyilai álltak ki. Aragorn zavartan nézett körbe, nem értette, honnan érkezett a nem várt segítség.

Az uruk-hai vakon elindult abba az irányba, ahonnan a nyílvesszők jöttek.
Rowena nem várhatott, cselekednie kellett. Harciasan felkiáltott, előkapta Annát, az ork elébe rohant, meglendítette a karját – és egy hatalmas csapással átvágta a szörnyeteg torkát.
Az ork hörögve összeesett, majd néhány rángás után örök mozdulatlanságba dermedt.

Rowena döbbenten meredt hol az ork-hullára, hol a vérrel borított pengéjű harci késre. Nem hitte volna magáról, hogy ennyire horrorisztikusan is ki tud oltani egy életet. Még ha ez csak egy átkozott uruk-hai volt is.

Aragorn felpattant. Vetett egy elismerő pillantást a lányra, aztán, mintegy elfeledkezve róla, egy fához rohant. Egy fához, ami alatt feküdt valaki.

– Ne… Jaj, ne… Boromir… – nyögte kétségbeesetten a lány. – Istenem, az nem lehet… Ne…

Az íj és a kés kiesett a kezéből. Tagjaiból kiszállt az erő; térdre rogyott.
– Elkéstem – suttogta megsemmisülten.

Arcát a tenyerébe temette, a földre hajolt, és átadta magát a végsőkig elkeseredett, fojtogató zokogásnak.




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)