Red & White írta: Dorisia Deer

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
>>


És a Vadász elindult. Tulajdonképpen nehéz döntés volt ez, unalmas, hosszú út, mert egy ilyen nem végződhet sikertelenül. Már vissza szeretne térni a palotába, pedig még szinte el sem hagyta azt. A hegyről lefelé indult, a gyászba borult kastély nem akart eltűnni a szeme elől, és hallani vélte az új király parancsoló ordítozását. Már akkor le kellett volna lépnie egy kocsmába amikor meghallotta az agyig ismert szöveget: ,,Meghalt a király, éljen a király! " Na, ebből semmi jó nem származhat. De arra, hogy őt, az előző király fő vadászát, fő nyomolvasóját, aki minden banditának a nyomára bukkant, holmi elzavart szeretők és fattyú lányaik után küldik, azzal a paranccsal, hogy bármi áron rángassa vissza őket, legrosszabb rémálmaiban sem gondolt.

Valóban, ez volt az új király első hivatalos intézkedése. Semmi támpont, csak egy irány, ahol minden falut át kell kutatni. A birodalom legjobb vadászait küldte szét Északra, Délre, Keletre, Nyugatra, hogy egy Rosalia nevű, fiatal, gyönyörű nőt keressenek. A Vadász sosem értette ezt az igaz szerelem dolgot. Miközben gyalogolt, a kelő nap kegyetlenül a szemébe világított. Monoton menetelés. Csak caplatni, lassan félálomba merülni a léptek ritmusára. Nem törődni az út fullasztó porával, ami elzárja a levegő útját, ködösíti a fényt. Csak arra figyelni, hogy mikor lát meg végre egy templomtornyot, vagy hallja meg tompán a harangzúgást. És csak ment, ment, lefelé a hegyről. A feladatot nem vette igazán komolyan, hiszen ebben a pillanatban három másik társa teszi ugyanezt.

Mire a nap körbejárt az égen, egy faluhoz ért, ahol első útja egy fogadóba vezetett. A kötelező kérdéskör akadozó feltétele után (Rosalie... Nem, nem is biztos, hogy Rosalie... Inkább Rosa. Nem, nem... Na mindegy valami köze van a nevének a virághoz, ja. Na keresem, meg a lányát... Fekete a hajuk, hukk! Valamelyiknek. Azt hiszem... Na mindegy, nem érdekes, akkor nem itt vannak? Annál jobb. Hé, Lujza! Üres a poharam, minek vagy te itt, hallod?), még teletöltötte a poharát párszor a kocsmáros unokahúga, akinek a neve mellesleg Mary volt, és hosszú alvás, kiadós reggeli után a következő falu felé indult.

A Vadász márciusban indult, olvadó hó mellett, és júliusra még mindig nem akadt a titokzatos szerető nyomára. Meleg, nyári nap volt, a határ felé haladva a falvak ritkábban helyezkedtek el, így abba a kicsiny faluba dél körül érkezett meg. Templom nem volt, a lakosok hazafelé igyekeztek éppen a miséről, amit a szomszéd településen tartottak. A ruhája elkopott, a pénze felének a nyakára hágott, már csak a visszaútra volt elég, vagy, hogy kocsit, lovat béreljen, és úgy kevesebbszer kell megállnia. Az irány megint a fogadó volt, ha létezik még egyáltalán a nő, és itt él, akkor itt beszélnek is róla. Leült az egyik szimpatikus asztalhoz, és legelőször valami szomjoltó után nézett. Mikor meglátta a csinos felszolgálót a pultnak dőlve beszélni a kocsmárossal, elordította magát:

- Hé. Lujza! - A lány oda se bagózott. - Hé, Lujza, szomjan döglök! - A lány továbbra sem mutatott érdeklődést. A Vadászt ez meglepte. A Lujzára mindig hallgatnak! - Hé, te ott, Lujza! - próbálkozott megint. A lány tettetett meglepettséggel odafordult:

- Ó, hogy én? Attól tartok, uram, önt félreinformálták a nevemmel kapcsolatban. Az ezzel kapcsolatos esetleges nézeteltéréseket a legnagyobb örömmel teszem jóvá magának. - A lány az asztalához sétált. - Delena Mills vagyok. - A Vadász jobban megnézte magának a lányt. Fiatal volt, nem lehetett több tizenöt, tizenhat esztendősnél. Ha belegondol, még ő is fiatal, huszonegy évesen az ember még igazán nem mondhatja magát agglegénynek.

- James Carraway. A Vadász. - Ezt mindig hozzátette. Az öreg király adományozta neki a címet annak idején, alig két évvel ezelőtt, miután megtalálta neki őzzé változott, fiatal szerelmét. Ha belegondol, inkább kerítőnek kéne hívni, aki véletlenül jól bánik az íjjal és a nyíllal. Elvégre, ami akkor nevet szerzett neki, a király menyasszonyának megtalálása volt, és most, hogy megtarthassa a nevét, a király fiának szerelmét kutatja.

Miközben Delena Mills fekete szemébe nézett, csaknem elfeledkezett a lány furcsa modoráról. Egy ilyen kicsi és elhagyatott faluban ilyen kulturált embert látni! És a többi falusi teljesen természetesnek érezte a modorát... A Vadász eddig nem vette komolyan a feladatot, de ebben a pillanatban jött rá: ha sem ő, sem a társai nem találják meg a nőt, könnyen repülhetnek akár mind a négyen a palotából. Talán él erre felé valami lecsúszott nemes. Vagy... Akár egy elzavart király szerető is. De erről nem Delena Mills fog neki beszámolni. Sokkal inkább valaki falusiasabb pletykafészek... Ekkor látta meg a kocsmárosnét, magányosan üldögélve egy hátsó asztalnál. Valószínűleg Mrs. Millsnek hívják. Ha úgy tesz, mint aki ismeri, akkor zavarban lesz, hogy ez nem kölcsönös, és mindent összebeszél majd. Ha esetleg szerencséje van, még valami fontosat is hallhat.

- Örülök a találkozásnak. Enélkül unalmas lett volna a napom... - suttogta bizalmasan, és mosolygott. Persze, hogy unalmas lett volna! Gondolta a Vadász. A lány elment, a férfi pedig felállt, és szinte észrevétlenül lépett Mrs. Mills asztalához.

- Asszonyom... - szólította meg. De tekintsünk el James Carraway és Mrs. Mills minden bizonnyal unalmas beszédtémáitól, a zsúfolt kocsmába majd később visszatérhetünk. Helyette egy takaros házat választok helyszínül, aminek fehérre meszelt falát futórózsa borítja, a kerítést pedig vadrózsasövény helyettesíti. A kertjében pedig két rózsabokor bont szirmot minden tavasszal, egy piros, és egy fehér.

***

Rosalia a kertjében állt. Sok időbe telt mindezt felépítenie. Sosem volt kényeskedő, affektáló úrihölgy, ahonnan jött, ott szegényebb volt a mostaninál. Mégis boldog volt, és most is az. Tulajdonképpen csak egyetlen év volt egész életében amikor a stressz, a melankólia és végül a depresszió a hatalmába kerítette, pont, amikor a legjobb élete lehetett volna.

Persze, arra, hogy királyné legyek, sosem volt esélyem... Fut át az agyán. De mégis, lehettem volna valami nagyon hasonló. Nem, tudom, hogy nem lettem volna képes megtenni. Én eljöttem volna, amint feleségül veszi a menyasszonyát. Ismerem magamat. És soha, soha nem lettem volna boldog. De most, most boldog vagyok és semmi pénzért nem mennék el innen. Van két gyönyörű lányom, egy házam, és egy szerető férjem, akit gyászolhatok. Nem. Nem megyek el. Boldog vagyok.

Ebben a pillanatban kinyílt a kis ház ajtaja, és két kislány lépett ki rajta. Nem voltak ikrek, mégis egymagasak voltak, és nagyon hasonlítottak egymásra. Mindketten kedves, okos lányok voltak, segítőkészek, szorgalmasok. Falusi erények! Rosalia, nem tehetett róla, az egyiküket jobban szerette. Az idősebbik lányát, White-ot, a király gyermekét. A fiatalabbikban, Redben, volt valami büszkeség, lenézés, és keserűség. Csak egy árnyalatnyi mindebből, de volt valami más is: irigység, amit már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Irigyelte a nővérét, mert ő volt az idősebb, pedig ő szinte magasabb volt, és látszott rajta, hogy csinosabb lesz. Irigyelte az anyja aranyszőke, földet söprő haját, pedig az övé bársonyos fekete volt, és a térde alá ért. Irigyelte az elöljáró házát, pedig az túl nagy volt és kongott az ürességtől, ellenben az ő házukkal, a Rózsa-lakkal. Mindent akart, ami nem volt meg neki, minden kellett volna, amit soha nem kaphat meg. De ez most nem látszott rajta, ahogy fehér ruhájukban a rózsabokrok előtt játszottak kacagva, amikről a nevüket kapták. Red és White.

***
- Tudja, Delena, a lányom, nagyon szépen beszél... Gyönyörű kislány, ugye? Tudja, épp eladósorba került, tudja, és én kérők százaira, nem is, inkább ezreire számítanék... És, tudja, Delena mindig is forrófejű volt, tudja? Én a maga helyében, tudja, addig csapnék le rá, amíg nincs gyémántgyűrű a kezén! - Mrs. Mills felnevetett. A Vadásznak kezdett olyan érzése lenni, hogy alaposan túlbecsüli legidősebb lánya külső tulajdonságait. Delena valóban bájos volt, na de gyémántgyűrű? Csaknem felnevetett a képtelen ötleten.

- De ön nem is eztet kérdezte, ugye? Csak tudja, mi vénasszonyok, ilyenek vagyunk, csak dől belőlünk a szó... Tudja, olyan négy-öt éve lehetett, emlékszem, hideg tél volt, a hó térdig ért, tudja? Alig lehetett jönni-menni. Tudja, akkoriban semmi nem történt errefelé, még templomba se nagyon mentünk, tudja, az elöljáró tartotta a misét Mr. Hardwick pajtájában... És pont, mikor Karácsony napján Szűz Máriáról beszélt, nagyon szépen beszélt, tudja? Akkor érkezett meg az a fiatalasszony. Azt mondta, hogy özvegy, de hát lehet hinni az ilyennek? Na mindegy is, mert épp Karácsony volt, hát keresztyéni kötelességünk hinni mindenkinek, aki segítséget kér, nemde? Mr. Hardwick tehát behívta a házába, Mr. Hardwick háza mellesleg a második legnagyobb ház a faluban, de mi csak a pajtába' voltunk, tudja. A nő azt mesélte, hogy Rosalia a neve, tudja? Rosalia, furcsa egy név, az egyszer biztos. - Furcsán mondta, roszáliának ejtette.

-Tudja mi volt még fura benne? A járása meg a beszéde. Egy nagy szőrmebunda vót rajta, nem nagyon lehetett észrevenni a karján a gyereket. Tudja, mit mesélt még? Hogy egy gazdag úr felesége volt, de az úr meghalt, és az úr öccse elzavarta őt meg a lányát, hogy menjenek amerre látnak. Mit is mondott, hogy hívták az urat? Mr. Berton, talán... Tudja, mind nagyon csodálkoztunk, de hát senki nem gondolta, hogy hazudna, hisz mint mondottam volt, olyan úriasan viselkedett, tudja? Meg aztán, nagyon kedves asszony volt, az már biztos. Mr. Hardwick házában éldegélt, segített mindenkinek mindenben. Aztán, az volt csak a meglepetés, tudja! Mr. Hardwick eljegyezte az idegen asszonyt! Jól is tette, nem mondom, mert már pletykáltak is róla. - Ezt úgy mondta, mintha az égvilágon semmi, de semmi köze nem lenne a dologhoz.

- Hisz' csak ők ketten éltek a házban, tudja, meg az idős Mrs. Hardwick, de ő süket is, vak is, meg ágyhoz is van kötve már régóta, tudja. Az egész gyorsan történt, de Rosaliát mindenki megszerette. Csak fura szokásai voltak. Mindig kiengedte a haját, és minden egyes reggel a folyóban mosta. Meg aztán, hogy a lányának is olyan fura neve van, tudja? White Berton. A következő gyermek neve biztos valami jóravaló név lett volna, mint a Mary vagy a July, de Mr. Hardwick még a születése előtt meghalt. Ekkor beköltözött a házba Hardwick húga a családjával, Rosalia pedig megörökölte valaki idős javasasszonyét, akit alig-alig ismertünk, hisz' a falu szélén lakott, tudja, csaknem az erdőben. A második kislány, Red Hardwick akkoriban született. Nem sokat lehet tudni róluk, mondom. Ott élnek a Rózsa-házban, egészen az erdő szélén, tudja. - A Vadász már régóta nem figyelt oda, csak üveges tekintettel bámulta az asszonyt. Hihetetlen, hogy mennyit tud beszélni.

De a lánya. Az a lány valóban gyönyörű. A sötét haja és szeme, telt ajkai, karamell színű bőre... Végül is, nem mindegy, hogy kettő vagy három nőt visz magával? Mert szinte biztos volt benne, hogy sikerrel járt. Persze, a nő története nem stimmelt, de ki akarna azzal dicsekedni a prűd falusiak előtt, hogy egy herceg szeretője volt, egyetlen lánya pedig törvénytelen? Ráadásul színekről nevezni el a gyermekeket... Ez leginkább a gazdagok szórakozása. A Vadász unottan felállt az asztaltól. A falu szélén az erdő mellett, továbbra is Kelet felé. Ideje indulnia, ha nem akarja, hogy az éjszaka közepén ékezzen meg.

És mi történik, ha tényleg ők azok? Kocsit kell bérelnie, vagy vennie, ha ezek a falusiak nem bíznak meg benne, és minden áron elrángatnia a két nőt a királyhoz. Aztán annyi volt! Vesz egy szép házat a városban, elveszi Delenát... Csak abból a pénzből, amennyije most van odahaza, kényelmesen elélne élete végéig. Arról a pénzről meg nem is beszélve, amit a mostani feladatért kaphat! Eközben kilépett a kocsmából, észre sem véve, hogy valaki követi.

***

Delena Mills szimplán meglógott. Elvégre megteheti, és eléggé unta már a részeg férfiak bűzét. Ellenben a Vadász feladata és főleg személye nagyon is érdekelte, így nem túl távolról követni kezdte. Vajon miért érdekelte a férfit annyira Rosalia? Delena azon kevesek közé tartozott, akik ismerték a nő valódi múltját, és nem csak találgattak azt illetően. Ha ezt az embert a király küldte, akkor meg kell előznie és figyelmeztetni a barátnőjét. A köztük lévő öt év ellenére nagyon jól megértették egymást, és a lány hamarosan átvette a stílusát. Tudta, hogy Rosy soha nem akarna visszamenni, és újra játszani a múlt eseményeit a palotában.

Felgyorsította a lépteit. Ha beéri a férfit, akkor mi lesz? Elmegy mellette? Akkor is oda fog érni, még mielőtt elmagyarázná a nőnek a helyzetet. Ha fut, akkor pedig túl nagy feltűnést kelt. Egy őrült terv körvonalai rajzolódtak meg a fejében. Mi van, ha sem ő, sem a Vadász nem mennek aznap a Rózsa-ház közelébe? A férfi mögé ért, és megérintette a hátát. James megfordult, a lány pedig megcsókolta.



>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)