Az elfelejtett varázslat írta: Merilwen

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


X. Rohan földjén


Az öt lovas álló éjjel vágtatott, csupán egyszer álltak meg pihenni. Rowena szinte leszédült a lova hátáról, és majdnem el is aludt rögtön.
– Gandalf, Rowena beteg még – mondta Aragorn. – Kicsit kevésbé kéne „kínoznod” őt, ha nem haragszol.
– Szerintem inkább haza kéne küldeni – szólt közbe Legolas.
– Na, azt próbáld meg! – felelte alant egy vékony, de határozott hangocska.

Aragorn az ajkába harapott, hogy fel ne ébressze a félálomban lévő lányt a nevetésével.
– Látjátok, bírja ő – mosolygott Gandalf. – Inkább ti is feküdjetek le, mert pár óra múlva indulunk tovább.
– Te nem alszol? – kérdezte Aragorn a mágust.
– Nem tudnék – rázta a fejét Gandalf. – Gondolkodnom kell. Majd én őrködöm.

*****


A varázsló pirkadatkor költötte társait. Rowena zokszó nélkül talpon termett, nem akarván, hogy már megint róla vitázzanak. Hamarabb éber lett, mint a harcosok.
A lánynak mostanra „bevésődtek” a vágta mozdulatai, így végre tudott gyönyörködni a tájban. Azonban néha mélyen leszegte a fejét – amikor a porig égetett rohani falvak mellett haladtak el. A lány ilyenkor azt kívánta, bár lovagoltak volna többet éjjel, amikor a romok belevesztek a sötétségbe. A füstölgő maradványok láttán ökölbe szorult a keze, és még inkább megerősítette az elhatározásában.
Ott lesz a Helm-szurdoki csatánál!

*****


Aznap délben a társaság tagjai már Edoras hatalmas kapuja előtt húzták meg lovaik zabláját. Jöttükre az őrök felpattantak, és lándzsáikat keresztbe téve elzárták előttük az utat, majd beszédbe elegyedtek Gandalffal Rohan nyelvén. A lány egy szót sem értett belőle, kivéve a neveket (Gandalf őt is emlegette), de nagyjából tudta, miről beszélnek. A katonák érdeklődve nézték őt, de ezen nem csodálkozott, hiszen elég szokatlan, hogy egy lány felfegyverezve, férfiruhában ül a lovon, akár egy harcos.
Az egyik őr távozott, majd pár perc múlva visszatért és intett, hogy kövessék.

Rowena leugrott a lováról, délcegen titkolva, hogy kissé elgémberedett a közel egynapos vágtában.
– Csodálatos voltál – suttogta Andúnë-nek, és homlokát a ló arcához nyomta. – Most maradj itt egy kicsit. Nemsokára visszatérek.
Felvetette a fejét, rámosolygott társaira, majd büszkén elindult velük együtt az Aranycsarnok felé.

– Rowena, te lehetőleg maradj háttérben – suttogta útközben Rowenának Gandalf, ő ugyanis nem tudott még a lány gondolat-üzengetős képességéről. – Nem ismered az itteni hagyományokat, félek, magadra vonnád vendéglátóink haragját.
– Szerintem az mindenképp magunkra lesz vonva – jósolta a lány. – De legyen, ahogy kívánod.

Nemsokára felértek a csarnok kapujába. Rowena hátrahúzódott Aragorn mellé.
„Tolmácsolj, ha idegen nyelven beszélnének – kérte a harcost gondolatban. – És segíts, hogy mikor mit kell csinálni.”
A férfi aprót bólintott, majd jelezte a lánynak, hogy innentől ne beszéljen.

Az ajtóhoz vezető lépcsőn őrök sorfala állt. Mikor a társaság elhaladt előttük, tiszteletteljesen biccentettek.
– Legyetek üdvözölve, távolról jöttek!* – lépett előre az egyikük. A Közös Nyelven beszélt. – Én Théoden ajtónállója vagyok. A nevem Háma. Arra kell kérjelek, tegyétek le a fegyvereiteket, mielőtt a csarnokba léptek.*
Gandalf és Legolas zokszó nélkül engedelmeskedtek. Rowena szintén nem ellenkezett, hiszen így is maradt nála fegyver: Mîrelin továbbra is ott ragyogott az ujján. Az ajtónálló nem mutatott meglepetést a lány láttám, nyilván jelentették neki a jövevények státuszát, de azért alaposan végigmérte. Rowena büszke pillantása azonban csakhamar visszaverte a vizslató tekintetet; a férfi a többi vendég felé fordult.

Aragorn habozott.
– Nincs szándékomban – mondta –, hogy Andúrilt bárki másnak a kezébe adjam.*
– Akárhogy hívják a kardodat – mondta Háma – itt le kell tenned, ha nem akarsz egymagad megvívni Edoras valamennyi emberével.*
– Nem lenne egymaga!* – szólt közbe Gimli, jelentőségteljes pillantást vetve a fejszéjére.
– Fejezzétek be – szólt közbe Gandalf. – Hiszen itt mind barátok vagyunk. Vagy legalábbis annak kellene lennünk: mert ha összeverekszünk, egyetlen jutalmunk Mordor kacagása lesz. Théoden király parancsa szükségtelen, nemet mondani rá haszontalan. Gyerünk, Aragorn!*
„Majd rakok Andúril köré védővarázslatot, jó?” – gondolta hozzá Rowena, és egy pillanatra megérintette az épület falához támasztott mallorn-botot.
Aragorn vonakodva leoldotta kardkötőjét, s kardját függőlegesen a falnak támasztotta.*
– Leteszem – mondta –, de megparancsolom nektek, hogy egy ujjal se érjetek hozzá. Mert ez a Kettétört Pengét őrzi, melyet eggyékovácsoltak. Halálnak halálával hal, aki nem Elendil utóda, s mégis kihúzza Elendil kardját.*
Az ajtónálló hátralépett, s ámulattal nézett Aragornra.*
– Úgy rémlik, te elfeledett időkből jöttél, az énekek szárnyán. Úgy lesz, uram, ahogy parancsolod.*

Gimli, aki – úgy látszik – megfogadta, hogy ő lesz az utolsó, aki megválik a fegyvereitől, szintén letette végre a fejszéjét.
Az ajtónálló még mindig habozott.*
– A botod… – szólt Gandalfhoz. – Bocsáss meg, de azt is itt kell hagynod.*
– Ugyan! – felelte a varázsló szelíden. – Megfosztanál egy öregembert a támaszától?*
Háma egy utolsó gyanakvó pillantást vetett még a botra, de végül félrehúzódott, és intett, hogy tárják ki az ajtót a vendégek előtt.
Rowena ismét Aragorn mellé állt. Mentükben mindketten Gandalf megvitatott eszközére pillantottak, és cinkosan kacsintottak össze.

*****


A csarnok sokkal nagyobb volt, mint a lány gondolta. Falait csatajeleneteket ábrázoló kárpitok díszítették, középen hatalmas tűzhely állt.
A helyiség túlsó végében, egy alacsony emelvényen helyezkedett el az uralkodó trónusa, amelyen ott ült Théoden. Tartása görnyedt volt, arca ráncos, ősz szakálla térdét verte. Lábánál sápadt, duzzadt szemhéjú alak kuporgott. Akár udvari bolondnak is lehetett volna hinni, de fekete ruhája, sunyi tekintete más rangra vallott.
Rowena azonban egyáltalán nem rá figyelt, hanem a király trónusa mögött álló nőre. Fehér ruhát viselt, fejét hosszú, sötétszőke haj koronázta. Arca kissé sápadt volt, de korántsem annyira, mint a lépcsőn ülő férfié; tekintetéből határozottság áradt, vonásain látszott, hogy nemes származású, és semmiben sem kisebb a férfiaknál.
Rowena már most, első pillantásra megkedvelte Éowyn úrnőt.

A jövevények megtorpantak, pár méternyire az emelvénytől. A vendéglátók részéről senki sem mozdult, így végül Gandalf törte meg a csendet.
– Üdv néked, Thengel fia Théoden! Visszatértem! Mert lásd, jön a vihar, s most minden jóbarátnak össze kell fognia, különben egyenként mészárolják le valamennyit.*

A vén király lassan, botra támaszkodva fölállt.
– Üdvözöllek – mondta –, ám bizonyára arra számítottál, hogy szívesen látlak. De az az igazság, hogy jöttödnek nem örvendünk, Gandalf mester. Te mindig rossz hírek hírnöke voltál, csapatostul követtek a bajok. Most megint itt vagy, és veled több rossz, mint valaha. Miért mondanám hát, hogy szívesen látlak, Vészmadár Gandalf? Azt mondd meg nekem. – S lassan visszaereszkedett a trónusára.*

– Igazat szólsz, uram – szólalt meg a trónszék lépcsőjén ülő férfi. Hangja mézesmázos volt, de szinte sütött belőle a gonoszság, legalábbis a lány így érezte. – Hiszen most országodban is rossz idők járnak. Fiadat, Théodredet megölték; utód nélkül maradtál, hiszen Éomerre nem lehet rábízni a trónt. S lám, e vándor épp ezt az órát választja, hogy visszatérjen. Hát miért örülnénk jöttödnek, Vészmadár uram? Én Láthspellnek hívlak, Vészhírnöknek; s a vészhír korántsem szívesen látott vendég.*
– Epigon – morogta Rowena az orra alatt. – Majdnem szó szerint ismétli királya szavait.

– Az ember kétféleképpen lehet vésznek hírnöke – felelte Gandalf –: lehet, hogy ő a vész okozója, de lehet, hogy bajban keres fel, hogy segítséget hozzon.*
– Úgy van – bólintott a Kígyónyelvű, szeme sötéten villant. – De van egy harmadikfajta is: a dögevő, aki mások bánatán töltekezik, a háborún hízó dögkeselyű. Te mi segítséget hoztál valaha is, Vészmadár úr? Hoztál magaddal embereket? Hoztál lovakat, kardokat, lándzsákat? Azt segítségnek hívnám. De kik ezek, akik a nyomodban járnak? Három rongyos vándor,* akik nem szégyellik a háremhölgyüket is magukkal cipelni!

Rowena ökölbe szorította a kezét. Ha nála lettek volna a fegyverei, a szolga már holtan hevert volna a földön. Érezte, hogy társai is feszengnek mellette, de Gandalf leintette őket.
– Szavamra, még egy becsmérlő szó, és úgy fejbe ütöm ezt a férget, hogy fel nem kel többé, nem érdekel az illem! – morogta Gimli.
A lány gyűrűje izzani kezdett. Minden erejével fékezni próbálta magát. Most nem szabad varázsolnia!
Îdh** – suttogta maga elé.

– Thengel fia Théoden, mintha csarnokodban az utóbbi időben alábbhagyott volna az udvariasság!* – kiáltotta a mágus, felháborodottságtól túlfűtött hangon. – Vajon a küldönc a kapuból nem jelentette-e útitársaim nevét? Ritkán voltak Rohan bármelyik urának ilyen nevezetes vendégei. Ruházatuk pedig azért szürke, mert a tündéktől kapták, s csak így tudtak eljutni nagy csarnokodba a veszedelmek árnyékában.*
– Szóval igaz, amit Éomer jelentett, hogy ti szövetségben álltok az Aranyerdő varázslónőjével? – kérdezte a Kígyónyelvű megvetően. – Nincs mit csodálkozni rajta; Dwimordenben mindig is a hazugság hálóját szőtték.*

– Nyugalom – ismételte Rowena Gimlinek, aki már előrelépett. – Majd ő elintézi.
A lány jól látta: ezúttal Gandalfnál is elszakadt a cérna. Ledobta rongyos köpönyegét, kihúzta magát; s erősen csengő, hideg hangon szólalt meg:*
– A bölcs csak azt mondja amit tud, Gálmód fia Gríma. Te eszetlen kígyóvá lettél. Hallgass hát, s tartsd benn a szádban villás nyelvedet. Nem azért keltem át tűzön és halálon, hogy hamis szavakat váltsak egy még hamisabb szolgával!*

A mágus fölemelte a botját. Mennydörgés morajlott; a csarnokra éjszakai sötétség borult. Más nem volt látható, csak Gandalf fehér, szálas alakja. Mintha villám csapott volna le; és a következő pillanatban Kígyónyelvű széttárt karral, arcra borulva hevert a földön.*

Rowena remegve állt. Még soha nem látta Gandalfot ennyire hatalmasnak és félelmetesnek. Tekintete öntudatlanul is Éowyn felé fordult: ő félve kapaszkodott a király trónusába, de látszott az arcán: ha bárki ártani akar a nagybátyjának, akár az élete árán is, de nem fogja hagyni!
A sötétség elszállt; nemcsak az, amit Gandalf művelt, hanem a csarnok eredeti félhomálya is. Théoden rég nem láthatott nappali fényt: most felemelte a fejét, és ámulva nézett körül.

– Thengel fia Théoden, figyelsz-e rám?* – kérdezte a mágus erős, de sokkal szelídebb hangon. – Lásd, nem minden sötét. Szedd össze a bátorságodat, Lovasvég ura, annál nagyobb segítséget senkitől sem kaphatsz. Kérlek, jöjj ki velem az ajtó elé, s tekints le az országodra. Túl sokáig ültél itt a homályban.*
Théoden felállt. Éowyn mellé lépett, a karját nyújtotta neki. A király belékarolva, lassú léptekkel haladt át a csarnokon, oldalán Gandalffal. Rowena és társai kis töprengés után követték. Kint a teraszon a mágus elküldte Éowynt, aki vonakodva bár, de távozott.

Rowena úgy vélte, neki sincs itt semmi keresnivalója, és óvatosan utánaindult. A nő hamar észrevette, hogy követi, és bevárta a lányt.
– Egész idő alatt téged figyeltelek – szólította meg. – Ki vagy te valójában? Azt nem hittem el, amit a Kígyónyelvű mondott.
– Valóban nem igaz – mosolygott a lány. – Harcostársuk vagyok. Mondhatnám, tiszteletbeli férfi.
– A ruházatod alapján én is így sejtettem – mosolygott vissza az úrnő. – Hogyan kerültél hozzájuk?
– Hosszú történet – vonakodott Rowena. – A lényeg, hogy pár napig vendégül láttam őket és még pár társukat útjuk során, és annyira megkedveltük egymást, hogy úgy döntöttem, velük tartok. Miután megmutattam nekik, hogy a fegyverekkel is tudok bánni valamennyire, nekik sem volt ellenvetésük. – A lány még egyszer végiggondolta, mit mondott. Csupán pár apró füllentés volt benne.
– Otthagytad az otthonod az új barátaid és a harc kedvéért? – hüledezett Éowyn.
– Nem teljesen, ugyanis néha hazaugrom. Varázsló vagyok ugyanis, úgyhogy akár több száz mérfölddel is odébb tudok utazni pár szempillantás alatt.
Éowynt ez rettentően felcsigázta, és számtalan kérdést tett fel „új barátnőjének”, aki hirtelen nem tudta, hogyan kerülje el a témát.

Kapóra jött neki, hogy odakint erős férfihang harsant fel.
Éowyn szeme tágra nyílt a döbbenettől.
– Ez a király hangja – suttogta. – Olyan rég nem hallottam ilyennek!
– Nézzük meg, mi történik – javasolta Rowena, bár neki nem volt szüksége arra, hogy odamenjen; anélkül is tudta.
– Nem hinném, hogy szabad lenne – szabódott az úrnő, de követte a lányt.
Aztán meglepve, de boldogan nézte, amint a látszólag több évtizedet fiatalodott király egy kardot nyújt át Éomernek. Rowena érezte, hogy a nő alig tudja fékezni magát, hogy oda ne rohanjon a két férfihoz egy ölelésre, és teljesen megértette. Hiszen eddig hatalmas lelki gyötrelmet jelenthetett neki, hogy a nagybátyja börtönbe záratta a fivérét.

A lány halk lépteket hallott a háta mögül. Megpördült.
Kígyónyelvű próbált elosonni a társaság mellett, egyenesen a lány és társainak falhoz támasztott fegyverei felé. Lehet, hogy csak mellettük vezetett volna el az útja, de Rowena nem kockáztathatott.
– Uram! – kiáltott fel, majd megragadta a szolga karját, és Théoden elé ráncigálta. Erőt adott neki a gyűlölet, így a férfi hiába is próbálta kitépni magát, képtelen volt rá. – Gríma magához tért. Ha jól hallottam, dolgod volna vele.
A király meglepetten nézett a lányra.
– Úgy van – mondta végül. – Gríma, átadtam neked a kardomat megőrzésre. Most pedig parancsolom, hogy add vissza.
A szigorú hangtól a szolga összegörnyedt, és egy percig sem mert tiltakozni.
– I… Igenis, uram – dadogta. – Egy perc, és itt vagyok vele.
– Megállj! – kiáltott fel Rowena. Ismét megragadta a Kígyónyelvű ruháját, és annál fogva a földre rántotta őt.

– Nem kell elmenned innét, hogy visszaadd, igaz? – sziszegte. Szemei összeszűkültek a dühtől. Lassan félrehúzta a férfi palástját.
A köpeny alól szikrázó smaragdokkal ékesített, arany markolatú kard bukkant elő.
– Hiszen ez a Herugrim! – nyögte döbbenten az egyik ajtónálló.
Théoden döbbenten nézett a férfi arcába. Szeme összeszűkült.
– Hogy merted családom ősi kardját az oldaladra kötni?! Hogy merted, te… te féreg?! –A király halk hangja fenyegetéssel volt teli.
Kígyónyelvű kapkodva oldotta le derekáról a fegyvert.
– Megőrzésre adtad át nekem a kardodat, uram! – mentegetőzött kétségbeesetten. – Úgy véltem, ennél biztonságosabb helyre már nem tehetem! Nem használtam, csupán…
– Csupán ez még inkább erősítette az illúziódat, hogy te vagy Rohan királya! – szakította félbe Rowena.
– Esküszöm, nem így volt!

– Elég! – kiáltott fel Gandalf rettentő hangon, szoborrá dermesztve mindenkit maga körül. – Többé nem tarthatod fenn a látszatot, Kígyónyelvű. Mióta állsz Szarumán szolgálatában? S jutalmul mit ígért neked? Ha minden férfi meghalt, részesedhetsz a kincsből, s megkapod a nőt, akire vágysz? Már eddig is túl régen lesed a szemed sarkából és kíséred lépteit.* És még neked van képed becsmérlő szavakkal illetni Középfölde egyik varázslónőjét?!

Az emlegetett lány dühösen harapott az ajkába.
„Na, ennyit az elővigyázatosságról. Kígyónyelvű ugyan nem jöhet rá semmire, de akármi legyek, ha nem adja tovább Szarumánnak, amit most megtudott. Ő pedig holtbiztos, hogy ismeri a jóslatot… Szentséges egek, mi lesz Boromirral?!”
„Nyugalom, Rowena. Az egyezségben a középföldi barátaidról volt szó. Ha Szarumán rájön, az még nem tragédia: ő ellenség, és mivel kétszeresen áruló, Szauronnak sem fogja továbbadni.”
„Na és mi van a Szarumán hangja című fejezettel? Ha Szauronnak nem is, de nekik továbbadhatja a tárgyaláson!”
A lány arcára kiült a rémület. Elhessegette a gondolatokat. Most nem ér rá ezen töprengeni.

Gríma sápadtan vonaglott a földön. Egy szót sem tudott kinyögni, csupán a fejét rázta kétségbeesett tiltakozással, és hang nélkül tátogta: nem igaz.
– Az a szerencséd – szólalt meg a király vérfagylalóan hideg hangon –, hogy nem mindig voltál áruló. Még emlékszem arra az időre, mikor tanácsaid tényleg Rohan javát szolgálták. Úgyhogy választhatsz: vagy velem lovagolsz a háborúba, hogy csatában mutasd meg, ki vagy valójában; vagy mehetsz, ahová akarsz. De akkor, ha még egyszer elém kerülsz, nem kegyelmezek.*

Kígyónyelvű lassan feltápászkodott. Kivicsorította a fogát; aztán mély lélegzetet vett, és odaköpött a király lába elé.*
Az őrök dühödten felhördültek, és rátámadtak a szolgára, ő azonban félreugrott előlük, és elrohant.
– Ne bántsátok! – kiáltott rá Théoden a katonákra, akik utána indultak volna. – De ügyeljetek, nehogy kárt tegyen valakiben. És ha akarja, adjatok alája egy lovat.*
– Már ha akad olyan, amelyik megtűri a hátán* – tette hozzá Éomer.
– Remélem, nincs – morogta Rowena.
Reménye hiábavaló volt: egy perc múlva már látta a porfelhőt, amit az elvágtató Kígyónyelvű lova vert fel.

*****


A Théoden által futtában együnk valamit* címszó alatt bemutatott ebéd a lány szerint felségesebb volt mindennél, amit valaha is evett. Szerencséje volt, hogy neki sokkal kevesebb ételre volt szüksége, hogy jóllakjon, mint harcostársainak (Legolast leszámítva), így nem kellett annyira sietnie, és ki tudta élvezni az ételek ízét.
Théoden kérésére Gandalf részletesen beszámolt eddigi útjukról, leszakadt útitársaikról, és persze Rowena csatlakozásának történetéről (már amennyit tudott belőle).
Amitől a lány leginkább tartott, az viszont nem következett be: a varázshatalmáról Gandalf csupán pár szót ejtett, s látszott: ő sem szívesen firtatja ezt a témát. A lány úgy vélte, azért, mert ő sem érti. Ettől függetlenül nem aggódott azért, hogy kérdéseket tenne fel: Galadriel úrnő bizonyára elmagyarázta neki, amit jónak látott, a mágusban pedig van annyi büszkeség, hogy úgy tesz, mintha értené, még ha ez nem is igaz.
Rowena nagy megkönnyebbülésére a szó hamar a rohaniak helyzetére terelődött. Ezt a beszélgetést pedig csaknem szó szerint ismerte, és nem kellett aggódnia, hogy nemkívánatos dolgok kerülnének szóba.

Evés után Gandalf Keselyüstököt kereste fel, a többi négy útitárs pedig a fegyvertárat.
Rowena kijelentette: neki elég, hogy a saját fegyvereit visszakapta, semmi másra nincs szüksége, Aragorn viszont ezt nem volt hajlandó elfogadni.
– Háborúba megyünk, Rowena – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. – Ez nem egy olyan egyszerű csata lesz, amilyenekben eddig részt vettél. A lesből lövöldözés, amit ezelőtt csináltál már, nem valódi harc. Így, ahogy most vagy, tíz percet sem élnél túl.

A lány megsértődött. Próbálta ugyan leplezni, de barátja – szokás szerint – átlátott rajta.
Maga felé fordította a lány arcát, és a kezébe nyomott egy páncélinget meg egy sisakot.
– Csak annyit kérek, hogy ezeket vedd fel, nem kell semmi több – mondta halkan. – Lehet, hogy fáj, amit mondok, de a te érdekedben teszem. Nem tudnék többé tükörbe nézni, ha azért vesznél el a csatában, mert nem voltam veled elég határozott. Hidd el nekem: vértek nélkül a legjobb harcosok is hamar elesnének. Szóval: nincs harag?

Rowena elszégyellte magát.
– Ezt még te kérdezed? Neked lenne jogod haragudni rám, amiért nem engedelmeskedtem rögtön, pedig tudom, hogy te értesz legjobban a harchoz egész Középföldén…
– Ez azért túlzás…
– Nem túlzás – jelentette ki a lány. – Én tudom… tudod, honnan!

– Szóval: nincs harag – nevette el magát Aragorn. – Egyébként a páncéling csak biztonsági intézkedés, lehet, hogy a mágiád magában is megvéd. Nem fér a fejembe, hogyan vehetted észre Théoden kardját a Kígyónyelvű oldalán…
– Abban pont nem volt semmi trükk – nevetett a lány. – Egyszerűen kivillant a markolat a köpenye alól egy pillanatra. Ne gondold, hogy röntgenszemem vagy mim van…
– Mi az a röntgen?
– Olyasmi, mint az elektromosság: „ezt most bonyolult lenne elmagyarázni” – felelte a lány, mire mindketten elnevették magukat.

– Na, majd meglátjuk, a harcban is ilyen vidám leszel-e – tréfálkozott Aragorn.
– Harcban soha nem leszek vidám – komolyodott el a lány. – Tudom, mivel jár együtt a háború. Fel vagyok készülve.
– Vagy legalábbis azt hiszed, fel vagy készülve – helyesbített a férfi.
– Igazad van – sóhajtott Rowena. – De tudod: bármi történik is, nem fogok megfutamodni. Elég csak rápillantanom a fegyvereimre, amik nem véletlenül vannak nálam, és érezni fogom…
– …hogy köztünk a helyed – fejezte be Aragorn a mondatot.
A lány magára öltötte a láncinget a sisakkal együtt, majd komolyan kezet szorított barátjával.
Mindketten tudták: ez volt Rowena igazi harcossá avatása.



*J. R. R. Tolkien A két torony c. regényéből vett (néha csak majdnem szó szerinti) idézet(részlet)ek.
**Nyugalom




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)