Fandomtalálka írta: BaO2

[Kritikák - 9]

+++ betűméret ---
>>


Alavelnek, Konek0-nak, Merilwennek és nem utolsó sorban Rosának sok szeretettel

Az egész egy borzongató, hideg, nyár végi éjjelen kezdődött. Szentjólhangzófalvára rettenetes vihar csapott le. Csak úgy cikáztak a villámok az égen, az eső úgy verte az ablakokat, hogy azok csaknem beszakadtak. A szél kíméletlenül tépte a falu cégéreit, úgy, mint a félelmetes és rejtélyes Kováts és társa nevű kocsma nagy K betűt ábrázoló felaggatott tábláját is. A gondatlanul nyitva hagyott ablaktáblák egyike hangosan csörömpölve ért földet, de ezt senki sem hallotta, mert csupán a látványkeltés céljából építették be a jelenetet az első pár percbe. Valamennyi falusi az említett ivóban volt, kivéve Peter Jacksont, akinek kedvenc időtöltése az esőben való réparágcsálás volt.

Főhősünk, csöppet sem bízva magában, és abban, hogy a helyet látta-e már az ÁNTSZ, belépett a western filmekbe illő lengőajtókon, s önszántából bizonyára nem ment volna tovább, de hát ez volt a forgatókönyvbe írva. A lány a kapucnija árnyékába rejtőzött, mint a jó fantasy hős, de akik figyeltek, így is látták, hogy természetesen gyönyörű és tökéletes, és nagyszerűen ért a hadászathoz, a nyomkövetéshez és amúgy a katalógus böngészéshez is.

Randomfantasynevűcsajszi, vagyis röviden Rani, vagyis legeslegmélyebb, legbelül az író kivetülése, Báókettő gondosan elkerülte Szürke Gandalfot, aki a visszatérni kivánó, két, marcona kivagyi királlyal beszélgetett. A mágus azonban így is kiszúrta őt, és odarántotta a maguk asztalához.
– Mondd csak, nem lenne kedved egy kis kalandra? – emelgette csábítóan a szemöldökeit.
– Bocs, Gandalf, de te nem engem keresel. Megadok három címet, oké? Nem is, négyet – pillantott Rani a kószára, akinek az ócska, kínai piacos dohánya súlyos légúti károsodást okozott Thorin légzőrendszerében.
– Bár, ahogy elnézem, hamarosan csak egy kell – veregette meg a fuldokló törp hátát. Aragorn királyi méltósággal ütögette le a hamut a szivarja végéről, majd letette a bűzrudat.
– Egyébként, tudtad, hogy a dohányzás halált okozhat?
– Az élet is – felelte egykedvűen a sápadt Boromir a másik asztalnál. Az új gótos stílus, ez a sok Lurtz-féle nyilas piercing nem állt jól neki.
– Szóval – folytatta Rani, nagymacskás sporttáskájából előkaparva japán cicás jegyzettömbjét. – Ha hasonló, dinka világot kerestek, akkor Thorin, te meg a többiek menjetek Somogy megyébe.
– Somogy megyébe? Az hol van? – értetlenkedett a Durin-fi.
– Magyarországon. A közlekedés nem a legjobb, szóval szerintem vigyetek pónikat is, mert a vonatnál még hátrafelé menetben is gyorsabban odaértek. Ha azonban Thorin, magadhoz való, hű szeretőt szeretnél, akkor Gandalffal együtt menjetek Zsáklakba. Ha viszont idegesítő, rejtélyes és kiszámíthatatlan rokont, akkor Gandalf, ismered a Kis Túlélőt itt a Játékos Kisló fogadóban, igaz?
– Szerintem te kevered a fandomot – töprengett az ócska dohányt szívva a szürke mágus.
– Valami láthatatlan sötétség mozog a koponyádban a fandomok között, elrejtve a szemünk elől – lépett az asztalhoz kihívóan, laza lófarokba kötött parókával egy magas nő. Megtámaszkodott a szürkés, szálkás, rozoga asztalon a hasonló paraméterekkel rendelkező mágus mellett, majd folytatta drámai megnyilvánulását. – Még nem mutatkozik. Még nem. De minden nappal nő az ereje** – bólogatott jeges tekintettel, majd amilyen gyorsan megjelent, olyan sebesen röppent is az épp megérkezett olivabogyós, jóságos, boszorkányos pizzájáért.
A csapat döbbenten figyelte a jelenetet, majd Rani folytatta.
– Egek, én nem Potterről beszélek, hanem – idézőjeleket rajzolt a levegőbe – Arianáról.
– Ez pont úgy hangzik, mint egy telefonos vásárlás – sóhajtotta semmitmondóan Denethor elsőszülöttje.
– Fogd be, Boromir, te halott vagy. Vagy leszel – vonta össze a szemöldökét a lány. – Vagy... mit tudom én. Mindenesetre, válasszatok.
– „Segítsetek, segítsetek, segítsetek, ó, segítsetek!” – ugrott be a Kováts és társába két, meglehetősen nem előnyös külsejű úr, gitárokkal. Kánonban énekeltek, majd egyszerre fejezték be: – „Oly' nehéz a választás.”* – Ezzel, amilyen gyorsan jöttek, úgy mentek is.
– Hé, ez itt nem az István, a király – kiáltott utánuk egy lassú, sörhasú vendég. – Hanem a király visszatér.
– Na, de melyik? – intett irányukba egy másik alak is.
– De álljunk meg egy szóra – állított le mindenkit Gandalf, mintha csak az ismert rádióműsör vezetője volna. – Nem te vagy a kiválasztott? – A kérdést Ranihoz intézte.
– De... de – nyugtatta meg a csodaszép és csodaokos lány. – Csak nem ezekhez a történetekhez. Én a Sablonhoz jöttem.
– Ja, értem. Ahhoz a hármas számú teremben várják a meghallgatásra jelentkezőket.
– Miről beszélsz? – értetlenkedett Rani. – Nekem el kell jutnom...
– Mordorba?
– A Magányos Hegyhez?
– A mosdóba?
– A horkrukszokhoz?
– A legújabb Karib tenger kalózai filmvetítésre? – kérdezték sorra az okvetetlenkedők.
– Nem – lombozta le a tökéletes lány valamennyiüket. Pár percig a táskájában kotorászott, aztán legyőzötten indult a hármas számú teremhez. Ott a lehető legkényelmetlenebb, zöld, rücskös, ócska rendelőbe illő műanyagszékek várták az érkezőt.
– A hármasba mész? – szólította meg egy ólajtónyi, szőke hajú és szakállú férfi, egy üveg Tokaji borral a kezében. Rani bólintott.
– Én a helyedben nem sietnék. Már vagy egy hete várok a következő jelenetemre. Ahogy a legtöbbünk – intett a díszes társaság felé. – Jó, persze a halottak már csak a gála miatt vannak itt. – Egyesével mutogatott a szereplőkre. A nevüket mindig hangosan és érthetően mondta, a hozzáfűznivalóját csak suttogta. – A Herceg, az az ocsmány, fekete képű szörnyeteg, a lányok, Zaritha, Dea, Katy és Romi, ők a „Le az aggresszióval” kezdeményezés aktivistái civilben. Na, és az a tag ott, Szmaug, az, meg az, meg az, meg az, meg amaz, na, ők a dublőrei. Majdnem minden jelenetben meghal. Tiszta Sean Bean. Ma nem jött el Murazor meg Fendor, de ők is itt szokták rontani a levegőt. A többiek pedig tudják, hogy még rengeteg időnk van arra, hogy kamerák elé álljunk.

Egyetlen alak ült a csúf székeken, és az ölében lévő paksamétával foglalatoskodott. Bő, szakadt ruhát viselt, válláig érő, enyhén göndör, fekete haját egy piszkosbarna kendő terelte el az arcától. Kék-fehér kockás inget viselt, amelynek mindkét ujját felgyűrte. Katonai surranó volt a lábán, barna farmer utánzat nadrágja csupa lyuk volt. Az illető idegesen dobolt az egyik lábával, s egy idő után a szomszédos székre ejtette a papírlapokat, majd álmosan megvakargatta a borostáit. Csak ezután vette észre a bámészkodót.

– Mi kéne? – kérdezte nyersen. Rani elkapta róla a tekintetét. A „halottak” asztala mellől egy meglehetősen magabiztos, ifjú hölgy érkezett, nagy léptekkel. Úgy festett, mintha elfelejtette volna levenni a pizsamáját, és úgy jött volna be dolgozni. Hosszú, szőke haja csak úgy lobogott utána, minden előzetes jel nélkül a rongyos hapsi ölébe mászott, aki értetlenül meredt rá.
– Mit művelsz? Itt kiskorúak is vannak! – próbálta amaz megakadályozni a szőke akcióját.
– A „teremtő idesanyánk” írt egy üzcsit, hogy gyakorolnunk kell a filmes csókot! – bólogatott angyali tekintettel a lány.
– Teremtőm...! Na, engem felejts el! – kelt fel a székről a hetvenes évek rockereit idéző figura, és csapot, papot otthagyva a bárba vonult.
– Veletek legalább történik valami – irigykedett egy másik nő. Egy vacak műanyagpoharat forgatott a kezében.
– Ugyan, mitől jobb egy herpesz, mint a belső vérzés, bordatörés, agyrázkódás, drága Silkém?
– De neked legalább jó pasi jutott – intett lazán a bárpult felé a Silkének nevezett. Leültek egy, a „halottaktól” távolabbi asztalhoz, és dumáltak egy jó csajosat.
– Kettő is – büszkélkedett az előbbi.
– Kettő?
– Gareth és Sjelka. És miért, Einar sem olyan rossz, drágám.
– A filozofálgatásaival inkább ment volna sekszpírhez játszani – forgatta a szemeit Silke. – És mi újság Bellával?
– Bella? Ő... remélem vigyáztak – kacsintgatott a filmes csókos.
– Na, de Lilieth! – háborodott fel Silke. – Csak nem gondolod...
– Pontosan tudom, lelkem.
– Csak irigykedsz. Gareth sosem fog... izé, vigyázni sem.
– Dehogynem, azért a vakolat leveréshez még ő is érthet. Na, meg ha látjuk, hol a konnektor, nem lesz olyan nehéz vigyázni, hogy ne vágjunk a kábelbe. Bár, bevallom, Sjelka talán kaphatóbb volna a házfelújításra – töprengett, ujjaival az asztalon zongorázva, közben csücsörített.
– És a másik lány, Ariana?
– Sokat jár könyvtárba. Tudod, épp őrültet játszik, az meg nem megy mindenkinek kapásból. Dawion meg állítólag folyamatosan zaklatja, mert féltékeny. Szörnyű lehet, ha a pároddal játszol egy történetben, és a producer nem vele hoz össze.
– Mint nálatok?
— Ó, nem, életem. Az én párom Az érem két oldalában játszott. De annak már vége. A főszereplő csávó a második felvonástól lemondta azzal, hogy ő márpedig nem hajlandó hozzányúlni egy tündéhez. Ám a váltás jobbat nem is tehetett volna, az új fickóval csak úgy izzott köztük a levegő. Mármint a női főszereplő és közte. Tudod, a... – elgondolkodva masszírozta két ujjával az orrnyergét – Homokvölgyi Theirif. Ő nemigazán jár le, nem szereti a Kováts hangulatát. Csak Ann-nel futnak össze időnként. Miután véget ért a show, Theirif a hírnevével felfegyverkezve most gyógynövényes szappanokat és krémeket árusít. Meg megbeszéléseket tartanak, Óin, Ann, Galadriel és ő. Meg Ysafha, bár ő csak a szerep kedvéért öltötte fel a sámánruhát. De úgy tűnik, elkezdte érdekelni a téma, és... – Nem folytathatta, mert tapsvihar és ujjongás csapott fel a brigád asztalai felől. Elegánsan öltözött, negyvenes, szemüveges, hátrazselézett, barna hajú férfi lépett be a Kovátsba. Drága órát és figyelemre méltó, köves gyűrűt viselt.
– Ó, köszönöm, köszönöm – hajlongott színpadiasan, majd hasonlóképp, szeretetmentes puszikkal üdvözölte Liliethet.
– Khaműl, kedvesem! Nocsak, valaki kifizette az óvadékot? – ölelte át viszonzásul a lány a „lidércet”.
– „Teremtő idösanyánk" volt az. Megkért, hogy kerüljem a bajt, de oh, mit tehetnék, ha az folyton megtalál? – kérdezte, egy percre sem feledve színészi mivoltát, majd átpártolt a „holtak” asztalához. Állítása szerint ott valahogy otthonosabban érezte magát.
– Srácok, tudna valaki segíteni? – sietett a középpontba egy zilált hajú, fiatal lány. Lilieth odaintette az asztalukhoz.
– Mi a baj, szívem?
– Áh – vakargatta a fejét a szalmaszőke lány, majd lehúzta a hajpántját a fejéről –, tudjátok, én helyettesítem Macikát, most, hogy lebabázott, de fogalmam sincs, hogy kell kiejteni ezeket – mutogatott a szövegkönyvébe.
– Mutasd csak – fordította maga felé a megviselt, gyűrött könyvet Silke. – Ez... valami északi nyelven van, nem? – morfondírozott a Medve főszereplője. – Beszél itt valaki valami északi nyelven? – kiáltotta a terembe, de jól láthatóan senki sem törődött a problémájukkal. Silke motyogva, cifra káromkodásokkal illette a csapat valamennyi tagját.
– Én nemrég kezdtem el norvégul tanulni – suttogta halkan Rani. Silke rögtön felkapta a fejét, és hamarosan Rani is ott ült a három szőke között.
– Téged még nem láttalak itt – húzta össze a szemöldökét az izlandit játszó nő.
– Ne legyél már olyan ellenséges, Sil, drágám. Az én nevem Lilieth, ő Silke, a másik lány pedig...
– Katrin – mutatkozott be a problémás munkatárs.
– Én Rani vagyok. A Sablonra jöttem. – Döbbent, néma csend. – De... akkor lássuk azt a problémát...

Míg ők a szövegkönyv rejtelmeivel foglalatoskodtak, beérkezett a közös helyiségbe a karikás szemű és karikás ostorú, holtsápadt Ariana, alias Hothi, alias Luzayara, alias Rosa Marija Bonfemia Florentina Luciana del Toro del Kóró va Magdalena ila Vienta Cortez Black Cullen Volturi Evans Denem Malfoy Potter King. Lerogyott Gareth mellé a bárszékre és rendelt két whiskey-t. Karikás ostorát a pultra helyezte. Mellette a férfi egy bezonosíthatatlan italt csürcsölt, ami fagyállótól kezdve, moslékon és ló vizeletmintán át egyszerű limonádé is lehetett.
– Elegem van – motyogták egyszerre. Ez egyiküket sem lepte meg, nem úgy a következő, szintén együtt elszusszantott mondat: – Most már komolyan, úgy megölnék valakit. – Egymásra néztek. – Persze, nem téged. — Siettek mindjárt ezt egymás tudomására hozni.
– Mesélj – vetette fel a herceget alakító, korántsem daliás csövi.
– Minden napomat egy hasonmással töltöm, aki totál kezdő és totál gáz. Nem értem, miért nem lehet egy kis CGI-t alkalmazni, vagy valami egyszerű filmes trükköt. Tudod, egy csomó jelenetem van a démonommal. És most mit ad az író, tanuljak meg egy kézzel vívni, mert a másikat levágtam, baromi jó. Ráadásul most újabban törp lettem, anyám családja nem a családom és a párom állandóan hívogat, hogy hívjam vissza, intézzek már valamit a mi teremtőnkkel, mert szerinte ez így nem állapot. Szóval, kicsit összetörtem – kortyolt bele az italába. – És veled?
– Én... Tudod, van az a szabály, hogy házi nyúlra nem... – Zsebéből kivett valamit, és azt szorosan a markába zárta.
– Ellopták tőlünk! – visította egy félmeztelen, részeg tag. Az öltözetéből következtetve vagy Tarzan, vagy egy a spártaiakból, vagy Gollam lehetett. – Drágaszág! – Mielőtt megközelíthette volna Arianáékat, a biztonsági őrök lekapcsolták.
– Gyűrű? – kérdezte lányos izgalommal a bezonosíthatatlan származású lány. – Szauron? – kérdezte rémült tekintettel.
– Dehogy – fanyalgott Gareth.
– Ó, akkor Lili az, igaz? – A férfi félszegen bólintott. Elnyomott egy 'k' betűvel kezdődő káromkodást, melyet az életnek címzett, majd folytatta: – Minden nap rá gondolok, szinte megőrülők tőle...
– Ugyanaz... Virgonccal – merengett megértően Ariana.
– De olyan kib... kiborítóan idegesítő. És sokat fecseg. És nagy a szája. És nem tud viselkedni. És neveletlen.
– És te mégis szereted – paskolta meg a vállát beszélgetőtársnője. – Egyébként... ha lesz esküvő, én szívesen főzök. Van egy remek receptem, Fenyőmagos édességnek nevezem...
– Áh, van valakije.
– Szerintem csak kamuzik. Ha előállsz, mint valami letűnt kor lovagja, tutira összepisili magát az örömtől – mutatott oké jelet a lány, és máris azon töprengett, hogy ilyenkor honnan szerezhetne fenyőmagot.

– Nincs nálatok egy norvég-magyar szótár? – tudakolta Silke, azonban a kérdésére ismét a csend felelt. Azt üvöltötte, nincs, hiszen sem zsebe, sem táskája nincs a csendnek, ugyan hol tarthatna ő egy szótárat. Azonban a jelenlévők közül senki nem értett a csend nyelvén, legfőképpen Lilieth nem, ezért Silke ismét pázmányi körmondatokban ócsárolta a szereplőgárdát. A helyzetet a világutazó, szemfényvesztő Rowena oldotta meg, aki egy elsuttogott, gyűrűnek szóló paranccsal az otthona, vagyis árvaháza könyvtárából elhozta a kívánt könyvet.
– Pompás – motyogta csípőre tett kézzel Silke, majd átvette a kért, saccra másfél tonnás szógyűjteményt. Óvatosan osont Katrin, Lilieth és Rani asztalához, becserkészte a kopott asztalon terveket szövögető legyet, majd rámondta a halálos ítéletet. Pontosabban ráejtette a halálos irományt. Azzal vidáman foglalt helyet.

Katrin elnézést kért, majd vadiúj MXCFDRELTEN satöbbi típusú okostelójával kislattyogott a Kovátsból. Amikor visszatért örömmel vegyes bánatos izgalom, s még megannyi érzelem, s a gyertyák fénye tükröződött vissza az arcáról.
– Mi történt? – kérdezte a három lány.
– Nem kaptam meg mégsem a szerepet – mondta. A hangsúlyból a társai nem tudták, örüljenek-e vagy sem. – Reménykedtem, hogy így lesz – folytatta, üveges tekintettel. – Hiszen meg sem tudnám tanulni a szövegem. – Megkocogtatta mindkét szemgolyóját.
Aha, szóval innen az üveges tekintet! – döbbent rá Silke.
A harmóniával nem túlságosan túlfűtött helyre egy slampos, fáradt, huszonéves toppant be a büfé titkos bejáratán keresztül egy titkos kulccsal, amit még az előző kihívásról hozott magával. Majdnem minden szem rászegeződött, mintha a jövevény maga lenne egy mágnes, s a többiek szem helyett szögekkel szegezték volna oda. He? Szóval, értitek. A lány megdörzsölte szúnyogcsípéses arcát, majd minden eléjárulót félretolva Rani elé állt.

– Nézd, sajnálom – kezdte fáradt, kocsmaszökevény hangon. – Sajnos, lekéstél a szerepről. Már nem foglalkozom ilyesfajta írásokkal. Mary Sue-t már eljátszották, nem volt sikeres. A tökéletesség ebben az iparban nem nyerő.
Kis hallgatás után Rani egész komoly hangot ütött meg, ami aztán a csenddel karöltve, morcosan tekintett a fandomtársakra.
– Ennek örülök, ugyanis gyűlölöm e színjátékot. Nem vagyok tökéletes. Nem valódi a csodás, mogyoróbarna hajkoronám. – Letépve az említett póthajat, előbukkant szőke hajzuhataga. – Nem vagyok ilyen cingár – szakította el a fűzőjét. Mind a kettőt, mert a heves felindulástól rálépett a cipőfűzőjére, ami menten feladta a harcot.
– És lány se vagy, igaz? – kiáltotta be valaki.
– Az anyádat... láttam a szomszéd faluban – ismerte fel Rani az alakot egy kellemetlen csuklás közepette.
– Vitrin... vagyis Katrin elpötyögte, hogy jó a kiejtésed. Lenne kedved elvállalni a szerepét?
– Persze – lelkendezett a harmadik szöszi.
– Az szuper, mert szerdán szükségem lesz rád, Sjelkára, arra a csövesre...
– Ga-reth – súgta oda valaki segítőkészen.
– Liliethre és Khaműlra. Apropó Khaműl, hogy ízlett a fegyház? Ne válaszolj. A szerdai forgatáson megtisztel minket pár vendég is a magyalföldi színen.
– Megint gyűrűlidérc? – kérdezte panaszosan egy viking kinézetű figura.
– Sajnálom, de igen – vonult vissza a „teremtő idösanya”, és pontot tett élete leghosszabb napjának végére.

Vége

*Részlet az István, a király című rockoperából.
** Dupla köszönet Merilwennek a mondatért. :-)


>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)