Megismételt múlt írta: Ero

[Kritikák - 8]

+++ betűméret ---


NÉV: Ero
CÍM: Megismételt múlt
CSAPAT: Harry
KATEGÓRIA: Professzor
KULCS: "Vannak dolgok, amik nemcsak meghatározzák a sorsokat, hanem be is határolják, és ezen nem segítenek az álmok."

TITKOS KULCS: Privet Drive
JOGOK: Minden jog Rowlingé és sleppjéé. Én csak kölcsönvettem őket a magam és mások szórakoztatására!
MŰFAJ: AU
FIGYELMEZTETÉS(EK): slash, némi őrület, OOC karakterek
KORHATÁR: 16
TARTALOM: Harry váratlanul felbukkan a Privet Drive-on, és megváltozik az élete.





Privet Drive. Ez a hely nem sok jó emléket idézett fel benne, de most, öt évvel a nagy csata után, ismét itt sétált. Nem tudta, mit is keres erre, csak azt, hogy ide kellett jönnie. Hívta őt valami.
A nyári melegben kókadoztak a virágok, az utcák kihaltak voltak, mindenki a házban keresett menedéket. Mély lélegzetet vett, miközben becsöngetett a négyes számú ház ajtaján. Az ajtó kinyílt, és Petunia Dursley kerekre tágult szemekkel nézett az ajtóban toporgó fiatalemberre.
– Harry? – hangja alig volt több a suttogásnál. – Mit keresel te itt?
– Üdv, Petunia néni, bejöhetek? – kérdezte csendesen.
– A nagybátyád nem örülne neki, ha tudná, hogy itt vagy.
– Tudom, csak szeretnék beszélni veled – mondta aggódva. Érezte, hogy valami nem stimmelt a nővel.
– Rendben, öt percet kapsz.
Petuniát követve Harry a nappaliba indult, de dermedten megállt, és a lépcső alatti gardrób felé nézett. Nem akarta elhinni, amit hall; halk hüppögés hallatszott a bezárt ajtó mögül. Mit sem törődve nagynénje tiltakozásával, egy pálcaintéssel kinyitotta a zárakat. A lába földbe gyökerezett az elé táruló látványtól. Az apró, sötét helyiségben egy négy év körüli kislány sírva feküdt a régi, rozoga matracon. Dühösen nézett Petuniára, miközben óvatosan belépett, és felemelte a rémülten összerezzenő gyereket.
– Hogy tehetted?‒ kérdezte vészterhes hangon magához szorítva a kislányt. ‒ Ki ez a gyerek?
‒ Egy abnormális, mint te, meg az anyja ‒ kiabálta magából kikelve az asszony. ‒ Az én Dudlusomnak teljesen elvette az eszét az a nő, biztosan megbabonázta. Csak az esküvő után vallotta be, hogy boszorkány, Dudley nem volt hajlandó elhagyni őt, és most halott, ezt a szörnyszülöttet pedig idehozták a nyakunkra. Nem elég, hogy téged felneveltünk, etettünk, ruháztunk, még egy kölyköt ránk sóztak, meg sem kérdezték, hogy akarjuk-e.
Harry döbbenten figyelte az őrjöngő asszonyt. Most, hogy jobban megnézte, látta rajta a változásokat. Eddig sem vaskos nő most csont és bőr volt, a haja csapzottan lógott, ruhái mintha két számmal nagyobbak lettek volna a kelleténél. Az arcát eltorzította a gyűlölet, ahogy a kislányra és Harryre nézett.
‒ Hogy halt meg Dudley? ‒ kérdezte szinte suttogva. El sem akarta hinni, amit hallott.
‒ Autóbalesetben, néhány hónappal ezelőtt. Ugye, milyen ironikus? ‒ nevetett fel hisztérikusan Petunia. ‒ Évekig azt mondtuk neked, hogy a szüleid autóbalesetben haltak meg, erre Dudley végezte így. Ez is annak a nőnek a hibája, ha nem veti ki rá a hálóját, Dudley még most is élne. Az a szuka elvette tőlem a fiamat.
Harry értetlenkedve nézett az egyre hisztérikusabb nagynénjére. Valahol megértette, hiszen elvesztette az egyetlen gyermekét, akit mindig is imádott, de nem értette, hogyan viselkedhetnek így Dudley lányával.
‒ De ez a kislány mégiscsak az unokátok, hogy viselkedhettek vele így? ‒ kérdezte egyre növekvő haraggal a hangjában. ‒ Ő egy ártatlan gyermek, aki semmiről sem tehet, ahogy én sem, amikor a szüleim meghaltak, és Dumbledore idehozott. Egy gyerek igazi ajándék, őt úgy kellene szeretnetek, mint Dudleyt.
‒ Ez a torzszülött nem az unokám ‒ sikította magából kikelve az asszony. A kislány egyre erősebben szorította Harry nyakát, miközben megállíthatatlanul zokogott. ‒ Az anyjával együtt megölték a fiamat. Ha annyira érdekel a sorsa, fogd és vidd innen, nekünk nem kell. ‒ A gardróbhoz lépett, majd egy tömött párnahuzattal a kezében a fiúhoz lépett. ‒ Itt a holmija, fogd és menj el innen, ne is lássuk őt soha többé, és téged sem. ‒ Ezzel hátra sem nézve felrohant a lépcsőn, és egy hangos dörrenéssel bevágta maga után az ajtót. Harry elkerekedett szemekkel nézett Petunia hűlt helyére. Lenézett a karjaiban tartott kislányra, és csendesen megszólalt.
‒ Menjünk innen ‒ azzal egy halk pukkanás kíséretében örökre elhagyták a Privet Drive-ot.


***



Harry a Roxfort kapujához hoppanált. Pálcájával feloldotta a védővarázslatokat, és besétált a birtokra. Miközben a kastély felé sétált, karjai közt a kimerülten alvó kislánnyal, a gondolatai elkalandoztak. Tizenegy éves kora óta ez volt az otthona. A csata után hónapokig tartott, mire sikerült a kastélyt és a birtokot helyrehozniuk, de már ismét a régi fényében ragyogott. Az elmúlt öt évben rengeteg változás történt az iskolában és a varázsvilágban egyaránt. A tanári kar egy része kicserélődött. Piton, Binns, Bimba, Flitwick és Madame Cvikker nyugdíjba vonultak, Hagrid pedig Franciaországba költözött Madame Maxime-mal. Annyira elmerült a múltban, hogy észre sem vette, hogy már az előcsarnokban jár. Hirtelen megtorpant és a falon lévő márványtáblára nézett. Mélyet sóhajtva egy apró koszorút varázsolt elő, és a falra helyezte azt. Szeme könnybe lábadt, ahogy a táblán lévő nevekre nézett. Hiányoztak neki a szülei, Sirius, Remus, a barátai; Ron, Hermione, Collin, Luna és a többiek, akik a végső csatában vesztették az életüket.
‒ Harry? ‒ A lépcső felől érkező hang felé fordította a fejét, és elmosolyodott.
‒ Szia Draco! Már visszajöttél a nyaralásból? ‒ Draco fintorogva megcsóválta a fejét.
‒ Nyaralás? Ismered Perselust ‒ sóhajtott egy nagyot a szőke fiú‒, neki az a nyaralás, ha elrángathat mindenféle bájital konferenciákra. Hiányzol neki, Harry.
‒ Tudom ‒ indult a lépcső felé ‒, majd meglátogatom.
‒ Mindig ezt mondod, de valahogy soha nem jutsz el hozzá ‒ emelte fel a hangját Draco.
‒ Ne kiabálj ‒ nézett mérgesen a mellette sétáló fiúra Harry ‒, még felébreszted.
‒ Ki ez a gyerek? ‒ Harry nem válaszolt, kinyitotta a lakosztálya ajtaját, majd a kislánnyal a karjában a vendégszobába ment. Miután lefektette és betakarta őt, a párnahuzatból kipakolta, majd a szekrénybe rakta azt a kevés holmit, amit a kislánnyal együtt elhozott. Levegőt is elfelejtett venni, amikor a ruhák alatt egy gyűrött borítékot talált, neki címezve. A levéllel a kezében kilépett a szobából, behúzta maga után az ajtót, de nem csukta be teljesen. ‒ Harry?
Tudta, hogy Draco követi őt, de remélte, nem kell válaszolnia a szőke fiúnak. A nappali sarkában álló bárszekrényhez lépett, és két pohárba Lángnyelv whiskyt töltött. Az egyiket átnyújtotta a szőke fiúnak, a másikat egy hajtásra eltüntette. Rá sem nézett Dracóra, miközben a kanapéhoz sétált, és leült. Elgondolkozva forgatta a megviselt borítékot. Látszott rajta, hogy megpróbálták kinyitni, és amikor ez nem sikerült, mindent megtettek, hogy elpusztítsák, sikertelenül. Óvatosan felnyitotta, majd kihúzta belőle a levelet.

Kedves Harry!


Tudod, vannak dolgok, amik nemcsak meghatározzák a sorsokat, de be is határolják, és ezen nem segítenek az álmok. Tizenöt évesen arról álmodoztam, hogy a Roxfort elvégzése után lesz egy jó állásom, egy szép házam, és Cedric-kel boldogan élünk, míg meg nem halunk, de ő elment, és ezek az álmok darabokra hullottak. Hogy miért mondom ezt el neked? Nemsokára megtudod.
A csata után elhagytam a varázsvilágot, és a muglik között kerestem menedéket. Lassan beilleszkedtem, találtam magamnak lakást, munkát, barátokat. Végül megismerkedtem egy fiúval. Nem akartam, de apránként egymásba szerettünk. Miután összeházasodtunk, mindent elmeséltem neki a múltamról, és legnagyobb meglepetésemre tudott a varázsvilágról. Elmondta, hogy az unokatestvére varázsló, a szülei fogadták be, miután a szülei meghaltak. A fiú tizenhét évesen örökre elhagyta őket, azóta nem találkoztak. Azt bánja a legjobban, hogy nem kérhetett bocsánatot tőle, amiért szörnyen viselkedett vele, és tönkretette az egész gyermekkorát. Miután a szülei megtudták, hogy boszorkány vagyok, és Dudley nem hajlandó elhagyni, kitagadták őt. Még az unokájuk születéséről sem voltak hajlandók tudomást venni, ez pedig összetörte Dudleyt. Nem mutatta, de én láttam rajta, csak Lily tartja őt egyben. Miközben ezeket a sorokat írom, a kislányommal játszik az udvaron, és minden apró mágikus megnyilvánulását kitörő örömmel fogadja. Nem gondoltad volna a gyerekkorotok után, igaz? De, miért is írom neked ezt a levelet? Alig két hete találkoztam valakivel, aki azt mondta, a lányom hamarosan árva lesz. Nem mondott semmi konkrétumot, így elkerülni sem tudom a dolgot, Dudley nem is tud róla. Egy szívességet szeretnék kérni tőled, Harry. Kérlek, ha megtörténik velünk a baj, vedd magadhoz a lányunkat, ne a nagyszüleihez kerüljön, hisz sajnos tudod, milyenek. Tudom, hogy Dudley nem bánt veled jól, mikor még gyerekek voltatok, de azóta megváltozott, felnőtt. Írni akart neked, de minden levele a szemétben végezte, nem érezte elég jónak őket, hogy elküldhesse.
Lassan be kell fejeznem, mindjárt bejönnek, és éhesek lesznek. Kérlek, Harry, vigyázz az én kincsemre.
Cho Chang-Dursley

Ui: Kedves Harry!

Nem tudom, mit írt neked a feleségem, nem olvastam el a levelét. Csak a neved láttam, míg ő fürdeti a kicsit, megragadom az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek mindenért, amit veled tettem. Tudom, hogy néhány, sebtében lefirkantott szó nem teheti jóvá azt a sok szörnyűséget, amit elkövettem ellened, de talán egy kicsit enyhíthet rajta. Szerettem volna, ha te leszel a hercegnőm keresztapja. Ő és Cho a mindenem. Remélem nem bánod, hogy édesanyád után neveztük el, de szerettem volna emléket állítani neki. Nagyon sajnálom, hogy nem ismerhettem az édesanyádat.
Dudley



Harry mélyet sóhajtott, letörölte a könnyeket az arcáról, és összehajtotta a levelet.
‒ Harry? ‒hallotta Draco halk hangját maga mellől. ‒ Minden rendben?
Nem szólt egy szót sem, csak átnyújtotta a levelet, felállt a kanapéról, hogy a vendégszoba ajtajához lépett. Óvatosan a szobába ment, leült az ágyra, majd az alvó kislányra nézett.
‒ Merlin hozott a varázsvilágban, Lily! Megígérem, hogy vigyázni fogok rád, ahogy a szüleid tették volna. ‒ Kisimított egy fekete tincset a kislány szeméből, felállt és visszasétált a nappaliba.
‒ Nagyon sajnálom, Harry! ‒ nézett fel Draco a belépő fiúra. ‒ Mi történt a szüleivel?
‒ Autóbaleset ‒ suttogta halkan Harry ‒, legalábbis Petunia szerint.
‒ Meddig volt azoknál a szörnyetegeknél? ‒ kérdezte a szőke felháborodottan. A háború végén mind a ketten magukra maradtak. Draco szülei az utolsó pillanatban elhagyták Voldemortot, és Harry oldalán harcoltak a Végső csatában. A Sötét Nagyúrnak nem tetszett ez az árulás, megölte Luciust, Narcissával a saját nővére végzett. Draco bosszút állt Bellatrixon, de ő sem úszta meg sértetlenül. Miután Voldemort meghalt, Perselus menekítette ki a két sérült, eszméletlen fiút a győzelmi mámorban úszó emberek közül, és egy elhagyatott házba vitte őket. Míg a két fiú felépült, szoros barátság alakult ki köztük, legjobb barátok lettek. Draco mindent tudott Harry Roxfort előtti életéről, és ott voltak egymásnak az utolsó roxforti évükben. Segítettek egymásnak felkészülni a vizsgákra.
Harry biztatta a szőke hajú fiút, hogy a keresztapja nyomdokaiba lépve bájitalmester legyen. Míg Draco szorgalmasan tanult, Harry képtelen volt eldönteni, hogy mihez is kezdjen az életével. Ron halála és az eddig átéltek miatt nem vonzotta az auror szakma, és mivel nem akart a figyelem középpontjában élni, így sorban visszautasította a kviddics csapatok ajánlatait. Napokat töltött Perselusszal beszélgetve, de nem jutott közelebb a megoldáshoz. Míg egy nap levele nem érkezett McGalagonytól, aki Dumbledore halála után az iskola igazgatója lett, és felkérte őt a sötét varázslatok kivédése tanítására. Harry boldogan elvállalta, így visszatérhetett a Roxfortba, amit mindig is az otthonának tekintett.
‒ Harry? ‒ Draco hangja rántotta vissza a jelenbe. Megrázta a fejét és a szőke felé fordult.
‒ Néhány hónapig ‒ válaszolt a homlokát ráncolva. ‒ Megvizsgálnád őt? Tudom, hogy nem vagy gyógyító, de egyelőre nem szeretném Poppyt terhelni vele.
‒ Persze, hogy megvizsgálom ‒ állt fel Draco ‒, de ha komoly gondot találok, muszáj lesz levinned a gyengélkedőre.
‒ Rendben, és köszönöm. ‒ Harry aggódva figyelte, ahogy Draco a pálcáját végig futtatja az alvó kislány felett. Nagyon remélte, hogy a kicsi nem szenvedett súlyos sérüléseket a Dursley nagyszülők gondoskodása alatt.
‒ Úgy tűnik, hogy az elhanyagoláson és alultápláltságon kívül semmi komoly baja nincs ‒ közölte csendesen Draco, miközben leeresztette a pálcáját. ‒ Egy-két hét rendszeres étkezés, és a korának megfelelően nőni fog, ne aggódj, rendbe jön. Majd hozok neki néhány bájitalt, amit pár napig szednie kell.
Harry megnyugodva hagyta magára a mélyen alvó gyereket.
‒ Mi lesz most vele? ‒ ült le Draco ismét a kanapéra.
‒ Itt marad ‒ válaszolta Harry felháborodottan. ‒ Még, ha Petunia nem tette volna világossá, hogy egyikünket sem akarja látni többé, akkor sem engedném őt vissza. Holnap reggel elmegyünk, és veszek neki néhány dolgot, amire szüksége van.
Draco jól emlékezett az évekkel ezelőtti beszélgetéseikre, amikben Harry elmesélte neki, milyen kevés dolgot tudhatott a magáénak, míg felnőtt. A lakásban elhelyezett tárgyak mind fontosak voltak Harrynek. A sarokban még mindig a Siriustól kapott Tűzvillám állt, a kandallópárkányon azok a fényképek sorakoztak, amik Hagrid ajándékai voltak, kiegészítve az őt és barátait ábrázoló képekkel. A könyvespolcon a Rontól és Hermionétól származó könyvek álltak, és Draco tudta, valahol még Luna retekfülbevalója is megvan, Collin fényképezőgépével együtt.
‒ Azt hiszem, Petunia beleőrült Dudley elvesztésébe. ‒ Dracót Harry hangja rántotta ki a gondolatai közül.
‒ Valószínűleg igazad van ‒ mondta a szőke fiú, miután végighallgatta a délelőtt történteket. ‒ A kicsinek jobb helye lesz itt. Ettél már?
Harryt megdöbbentette barátja kérdése. Eszébe sem jutott, hogy reggel óta nem evett, és már jócskán benne jártak a délutánban.
‒ Nem, de nem hagyhatom magára Lilyt.
‒ Azt hiszem, ezzel nem lesz gond ‒ nézett mosolyogva Draco a vendégszoba ajtajában toporgó álmos kislányra. ‒ Jó reggelt, kisasszony!
‒ Hol van Petunia néni? ‒ A gyerek rémülten nézett szét az ismeretlen lakásban. Harry a kislányhoz lépett, és a karjába emelte.
‒ Nincs itt. Emlékszel, hogy mi történt délelőtt?
‒ Feltakarítottam a konyhát, utána meglocsoltam a virágokat ‒ A kicsi hanga alig volt több a suttogásnál ‒, de véletlenül lelöktem egy vázát az ablakból, összetört, de az valahogy mégis magjavult, utána Petunia néni kiabált, és a gardróbba zárt. Nem tudom, meddig voltam bezárva, de aztán jöttél, és elhoztál onnan. Te Harry bácsi vagy, igaz?
‒ Igen, de honnan tudod? ‒ lepődött meg Harry, és a lánykával együtt a kanapéra telepedett. ‒ Ő pedig Draco.
‒ Az anyukám és az apukám sokat meséltek rólad, és az apukám még fényképet is mutatott ‒ mosolyodott el Lily. De a mosoly gyorsan leolvadt az arcáról. ‒ Vissza fogsz vinni?
‒ Nem kicsim, nem viszlek vissza ‒ ölelte magához Harry ‒, itt maradsz velem a Roxfortban.
‒ Megígéred? ‒ sírta el magát.
‒ Megígérem ‒ válaszolta Harry, és könyörögve nézett Dracóra.
‒ Nem vagy éhes? ‒ kérdezte a szőke fiú a gyerektől. ‒ Én éhen halok.
Lily kuncogva bólintott, és lemászott Harry öléből a kanapéra.
‒ Igaz, már elmúlt az ebédidő, de lemegyünk a konyhára, megnézzük, mit tudunk tenni az ügy érdekében. ‒ Draco nevetve indult az ajtóhoz. A folyosón állva figyelte, ahogy Harry a kicsi kezét fogva elindult utána.

***



Harry mosolyogva hallgatta, ahogy Draco türelmesen válaszolgat a kislány kérdéseire. A szőke hajú professzor igazán jól értett a gyerekek nyelvén, ez már az első, tanítással töltött héten kiderült. Most boldogan csacsogott a gyerekkel, miközben a napsütötte parkban sétáltak.
‒ Draco, vigyáznál egy kicsit Lilyre? Beszélnem kell Minervával ‒ fordult az óriáspolipot leső páros felé.
‒ Persze, menj nyugodtan, mi meg leszünk, igaz, Lily?
‒ Igen ‒ válaszolt komolyan a lányka ‒, nem lesz semmi gond.
Harry megcsóválta a fejét, és a kastély felé indult. Már egy ideje érlelődött benne egy gondolat. Szerencsére szinte mindent elintézett az utóbbi időben, így már csak Minervával kellett beszélnie. Tudta, hogy a döntésével cserbenhagyja a boszorkányt, de nem tehetett mást, egyre jobban érezte, hogy ez lesz a helyes döntés. Még be kellett mennie a lakosztályába a papírokért.
Remélte, hogy lesz ideje összeszedni a gondolatait, mielőtt ismét beszélne Dracóval. Igaz, hogy sikerült elterelnie a szőke hajú fiú figyelmét, de ismerte őt, amint alkalma adódik, ismét felhozza a Perselus témát. Nem akart beszélni róla, soha, senkinek. Mélyet sóhajtott, kinyitotta a lakosztálya ajtaját, és földbe gyökerezett a lába.
‒ Szia, Harry! ‒ hallatszott a jól ismert hang a kandalló mellől. Belépett a nappaliba, becsukta az ajtót, és a férfi felé sétált.
‒ Perselus ‒ nyögte ‒, mit keresel itt?
‒ Gondoltam, meglátogatlak ‒ válaszolta a fekete hajú férfi, miközben leült az egyik karosszékbe ‒, ha már te soha nem érsz rá, hogy meglátogass. Hiányoztál, Harry.
‒ Sajnálom, én… ‒ De nem tudta, mit is mondhatna, amivel nem árulja el magát.
A háború vége óta Perselus mindig mellette volt. Dracóval együtt mindent megtettek, hogy könnyítsenek a barátai elvesztése felett érzett bűntudaton. A napok múlásával Perselus mindkettőjüknek egyfajta apafigurává vált, de Harry lassan többet kezdett érezni iránta. Azért vállalta el a tanítást, hogy távol tartsa magától a férfit. Mindig talált kifogást, amikor Draco látogatóba ment, és ő nem tartott vele.
‒ Harry, valami baj van? ‒ kérdezte aggódva Perselus.
A fiú mosolyt erőltetett az arcára, mielőtt válaszolt.
‒ Nem, nincs semmi baj. Mennem kell, muszáj beszélnem Minervával. Draco a parkban van, ha szeretnél találkozni vele. ‒ A sarokban álló íróasztalhoz lépett, kivette a fiókból és a zsebébe rakta az összekészített papírokat.
‒ Potter ‒ mordult fel a férfi, miközben felállt a karosszékből.
‒ Ezt ne ‒ fordult vissza a fiú az ajtóból –, kérlek!
‒ Akkor beszélj velem, Harry ‒ sietett mellé Perselus, és a vállára tette a kezét. Harry megdermedt a nem várt érintéstől. A szíve a torkában dobogott, ahogy belenézett az ónix színű szemekbe. Érezte, hogy valami elpattan benne, miközben a férfihez hajolt, és egy óvatos csókot lehelt az ajkára.
‒ Sajnálom ‒ suttogta rémülten, majd kimenekült a szobából, magára hagyva az értetlenül pislogó Perselust.


***



Harry végigrohant a folyosón. Minerva jobban fogadta a felmondását, mint várta. Ha valaki most látta volna, azt hitte volna, hogy megőrült. Csúszva lefékezett az egyik használaton kívüli terem előtt, bement, majd levédte az ajtót. A fal mellett a földre csúszott, és a fejét a térdére hajtotta. Sikerült eddig tartania magát, de itt végre egyedül volt. A barátai halála óta nem sírt, de most nem tudott gátat szabni a könnyeknek. Úgy érezte, hogy ezzel a tettével mindent tönkretett. Nem tudta meddig kuporgott a koszos padlón, amikor egy bátortalan kopogtatás törte meg a csendet.
‒ Harry? ‒ hallatszott az ajtó túloldaláról. ‒ Tudom, hogy itt vagy, gyere ki, kérlek.
A fiú megtörölte az arcát, lassan felkelt a földről, és kinyitotta az ajtót. Nem merte felemelni a fejét, hogy az előtte állóra nézzen.
‒ Megmagyaráznád ezt? ‒ lobogtatott Draco egy pergament az orra előtt. ‒ Mikor akartad elmondani?
‒ Hol van Lily? ‒ kérdezte Harry suttogva.
‒ Perselusszal, de ne tereld el a témát! ‒ csattant fel Draco. ‒ Mi ez az egész, Harry?
A fekete hajú fiú elvette a pergament, és a zsebébe rakta. Tudta, hogy egyszer eljön ez a pillanat, el kell mondani Dracónak a terveit.
‒ Menjünk a lakosztályodba, ott mindent megbeszélünk ‒ sóhajtott egyet, majd elindult a folyosón, de Draco megragadta a karját.
‒ Nem, a te lakosztályodba megyünk, Perselus ott van, itt az ideje, hogy beszélj vele. Nem titkolózhatsz előtte örökké.
‒ Miről beszélsz? ‒ rémült meg Harry. Draco nem tudhat róla, igaz?
‒ Nem vagyok hülye, Harry ‒ nézett komolyan a szemébe a fiú ‒, nem randizol, ki sem teszed a lábad a kastélyból, mindent megteszel, hogy távol tartsd magad tőle. Mióta itt hagyta a Roxfortot, alig találkoztál vele, csak karácsonykor, a születésnapján és, ha váratlanul betoppan. Nem kerülheted el örökké.
Harry elsápadt, nem gondolta volna, hogy a barátja előtt ennyire nyilvánvaló, miért viselkedik így.
‒ Sajnálom, én ‒ akadt el a hangja ‒, rendben, menjünk az én lakosztályomba, ezt pedig majd később megbeszéljük.


***



Megdöbbenve állt meg az ajtóban. A nappali szőnyegén Lily színezett elmélyülve, miközben mosolyogva hallgatta Perselus előadását a varázsvilágról. Draco becsukta az ajtót, majd a kanapéhoz sétált, leült, és várakozva nézett rá. Harry mély levegőt vett, a kandallóhoz sétált, és némán a tűzbe meredt. Amikor összeszedte a gondolatait, hátra fordult, majd belekezdett.
‒ Felmondtam.
‒ Tessék?
‒ Megőrültél?
Az egyszerre elhangzó kérdés mosolyt csalt az arcára, de az olyan gyorsan eltűnt, mintha ott sem lett volna.
‒ Felmondtam ‒ kezdett bele ismét ‒, holnap reggel én és Lily elhagyjuk a Roxfortot, és Godrick’s Hollowba költözünk. A régi ház helyére egy nagyobbat építtettem, ott fogunk új életet kezdeni.
‒ És mihez fogsz kezdeni? ‒ nézett rá a szemöldökét ráncolva Perselus.
‒ Hónapokkal ezelőtt felvettem a kapcsolatot Kingsley-vel, sokat segített, hogy megkaphassam a hivatalos papírokat. Eltartott egy darabig, de végre minden fontos irat és engedély a kezemben van.
‒ Még nem válaszoltál a kérdésre ‒ mordult rá mérgesen Draco ‒, mihez fogsz kezdeni?
‒ Menedéket nyitok árva, elhagyott és bántalmazott mágusgyerekeknek ‒ válaszolta Harry mosolyogva. ‒ Talán Denem sem lett volna olyan, amilyen, ha egy mágikus árvaházba kerül. Segíteni szeretnék az olyan gyerekeknek, mint én és Lily, akiket a mágikus képességeik miatt bántalmaznak.
‒ Jó gondolat ‒ szólalt meg csendesen Perselus ‒, de egyedül nem csinálhatsz mindent.
‒ Tudom ‒ bólintott Harry komolyan ‒, egyelőre ketten leszünk Lilyvel és a házimanókkal, de amint beindul a Menedék, megpályáztatok néhány állást, az első, és legfontosabb a gyógyító. Még a héten lesz néhány megbeszélésem a jelentkezőkkel.
‒ És mihez kezdesz a gyerekekkel? Gondoltál már arra, hogy mi lesz velük, ha kiürül a gringottsi széfed? ‒ Draco tudta, hogy Harry gazdag, nem is kicsit, de aggódott, hogy barátja nem gondolt át mindent.
‒ Nos ‒ válaszolt Harry megfontoltan ‒, a gyerekeknek megpróbálok otthont találni. Ha nem sikerül, ott maradnak, amíg el nem végzik az iskolát. Létrehoztam egy alapítványt, ami ezeknek a gyerekeknek megsegítésére szolgál, és van néhány egészen jövedelmező befektetésem. Egyébként pedig igazán jó vagyok a gyógynövénytanban, termeszthetek gyógynövényeket az üvegházaimban.
Harry elhallgatott és figyelte Lilyt, ahogy lelkesen színezi a Dracótól kapott kifestőt. A kicsihez lépett, felemelte, és egy puszit nyomott az arcára.
‒ Nem vagy éhes, kicsim? Lassan itt a vacsoraidő.
‒ Mesélsz közben az anyukámról? ‒ nézett rá kérlelve a kislány.
‒ Persze, hogy mesélek.
‒ Perselus, velünk tartasz? ‒ kérdezte Draco, miközben a távolodó Harryt nézte. Perselus bólintott. ‒ Szerinted jól átgondolta ezt az egészet?
‒ Úgy tűnik ‒ gondolkozott el a férfi. ‒ De tudja, hogy ránk bármikor számíthat, és segítünk, amiben tudunk.


***



A vacsora után Harry megfürdette, majd miután lefektette a kislányt, és elkezdte összepakolni a holmiját. Négy évig tanított, megszerette, hiányozni fog neki, de már döntött, nem fordulhat vissza. A hálószobájában leült az ágyára, kezébe vette a kincseit rejtő dobozt, és óvatosan kinyitotta. A benne lévő tárgyaktól apró mosoly játszott az ajkán. Lassan, egyesével kivette belőle a dolgokat; Luna retekfülbevalóját, Collin fényképezőgépét, Ron utolsó Weasley pulcsiját, Hermione kedvenc könyvét. Arcán legördült egy könnycsepp, hiányoztak neki, mindannyian. Mély sóhajjal visszapakolta a kincseket a dobozba, és a várakozó ládába tette. Felállt az ágyról és az ablakhoz lépve kinézett a sötét parkra. Gondolatai elkalandoztak, miközben a holdfényben fürdő tavat figyelte.
Látta maga előtt a barátait, ahogy a parkban tanulnak, sétálnak és nevetve beszélgetnek a tóparton. A felhangzó kopogásra megfordult, kisétált a szobából, és kinyitotta az ajtót. A meglepetéstől elkerekedett a szeme, de nem szólt egy szót sem, csak félre állt, hogy a vendége beléphessen. Becsukta az ajtót és a fejét a hűvös fának támasztva mély levegőt vett. Nem számított rá, hogy a férfi még a kastélyban van. Azt remélte, hogy a vacsora után elment Dracóval, de tévedett. Tudta, hogy egyszer szembe kell néznie a délután történtekkel, de bízott benne, hogy kap legalább néhány napot, és összeszedheti magát. Lassan megfordult, felemelte a fejét, és az őt figyelő fekete szemekbe nézett.
– Harry…
– Sajnálom, Perselus – szólt közbe Harry –, nem tudom, mi ütött belém. Tudom, hogy az édesanyámat szeretted, és még mindig őt szereted. Ezzel pedig elrontottam mindent. Megértem, ha…
Ám nem tudta befejezni, amit elkezdett. Perselus átszelte a köztük lévő távolságot, és egy csókkal beléfojtotta a szót. Harry egy pillanatra megdermedt, de gyorsan magához tért, és viszonozni kezdte a csókot.
– Buta fiú – suttogta rekedten Perselus, miután szétváltak –, szerettem az édesanyádat, az igaz, de nem úgy, ahogy te gondolod. Ő volt a legjobb barátom, mióta az eszemet tudom.
– De…
– Ne – tette az ujját a fiú ajkára –, hagyd, hogy befejezzem. Miután Dracóval elvittelek a csata után, rájöttem, hogy sokkal jobban hasonlítasz Lilyre, mint gondoltam. Az alatt az idő alatt, míg nálam voltatok valami megváltozott bennem. Megszerettelek, mintha a fiam lettél volna, de a délután történtek rávilágítottak arra, hogy észre sem vettem, mennyire megváltozott ez az érzés. Szeretlek Harry.
– Én is szeretlek – válaszolta a fiú boldogan mosolyogva.


***



Hét évvel később



Harry mosolyogva integetett a távolodó vonat után. Sok minden történt az elmúlt hét évben, de tudta, érezte, hogy ennek így kellett történnie. Miután Lilyvel és Perselusszal beköltöztek a Menedékbe, lassan beindult az élet. Kingsleyvel, Dracóval és néhány önkéntessel bejárták az ország mugli árvaházait, és elvitték magukkal a mágikus képességű gyerekeket. Szinte minden korosztály megtalálható volt a Menedékben, Harry pedig mindent megtett, hogy családot találjon nekik. Szerencsére nem sokan voltak, akik a Menedékben maradtak, de nekik az lett az otthonuk, a benne élők pedig a családjuk. Harry rettenetesen büszke volt a gyerekei elért sikerére.
Hónapokkal később Lily elkezdte apának szólítani őket, Harry legnagyobb örömére, Draco pedig szemérmetlenül elkényeztette az apró lánykát, míg egy nap örökre el nem rabolta a szívét egy szőke hajú, újszülött ikerpár. Otthagyta a Roxfortot, és beköltözött a Godrick’s Hollowban vásárolt házába a kis Luciusszal és Narcissával. Nem sokkal később megismerkedett egy férfival, majd összeházasodtak.
– Perselus – nézett Harry mosolyogva a mellette integető férfira –, menjünk haza.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)