Az elfelejtett varázslat írta: Merilwen

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


XIX. Két vihar között


– …aztán Gandalf figyelmeztetett, hogy összekevertem a varázsigét, de akkor már nem volt mit tenni. – Rowena majdhogynem egyszuszra hadarta el kétségbeesetten Isabelnek a Minas Tirith-i beszámolót. – Szerinted most mit csináljak?
– Foglaljuk össze – sóhajtott a nevelő. – Egy: Faramir eszméletlenül gondolat-tárgyal veled, és lehetséges, hogy van egy húga, akit se ő, se Boromir, se Tolkien nem említett. Nos, az ő kilétét nem tudod magadtól kitalálni, úgyhogy majd megkérdezed őt, amikor magához tért. Kettő: véletlenül rossz varázsigét mondtál a máglyára. Ezzel sem tehetsz már semmit; bárkivel előfordulhat, hogy egy pillanatra kihagy az esze.
– Na de ilyen szituációban?!
– Sajnos a legtöbb ember stresszhelyzetben tud a legnehezebben összpontosítani. Három: Gandalf gyilkossággal vádolt, de ezt már tisztáztad. Akkor most mi a probléma?

– Mîrelin a probléma! Emlékszel, mit írt Galadriel? Csak akkor varázsolhatok vele, ha az érdekében áll rajtam kívül még valakinek és a jó oldalt szolgálja. Ehhez képest működött a tűz-kiterjesztő varázslatom, aminek pedig nem lett volna szabad sikerülnie! Most akkor nem igaz az Úrnő látomása? Vagy az lett volna a közjó érdeke, hogy elpusztítsam Denethort?!
– Szerintem nem az volt a fontos, hogy te pusztítsd el; az viszont lehetett, hogy Denethor meghaljon. Gondolj bele: így legalább ezentúl békében hagyja Faramirt. – A nővér elhúzta a száját, mikor rájött, mennyire szarkasztikusra sikeredett a mondata.
– Ha élve maradt volna, és lekerült volna róla a rontás, akkor nem lett volna már gonosz vele szemben – vitatkozott Rowena. – Amikor azt hitte, örökre elveszíti őt, szembesült vele, hogy a fia és szereti. Boldog lett volna, ha ő, sőt Boromir is visszakapja az életet!

– Ebben igazad lehet, annak talán valóban örült volna, hogy a fiai élnek – bólintott Isabel beletörődve. – De ha a viselkedése tényleg olyan, amilyennek a könyvben leírták…
– Sőt, még olyanabb – húzta el a száját a lány. Bármennyire is tiltakozott érzései ellen, még mindig gyűlölte a Helytartót.
– …akkor sehogy sem vezetett volna jóra, ha életben marad. Emlékezz, ő maga mondta, hogy nem lenne hajlandó Aragorn oldalán uralkodni, és azt sem nézte volna jó szemmel, hogy a fiai elismerik az ő királyságát.
– A fiai a lelkére beszéltek volna, hogy hagyjon fel ezzel a viselkedéssel – szólt közbe Rowena ismét.
– Lehet. Azonban az szintén gondot okozott volna, hogy Denethor még nyomokban sem olyan jellem, mint Aragorn. Ilyenformán sosem tudott volna együttműködni vele. És ahol az uralkodás viszályokkal és kényszerű megegyezésekkel teli, ott az ország hamar széthullik. Ezt te is tudod, pont te ne tudnád? – nézett a lány szemébe.
Rowena elfordította a tekintetét, és hallgatott. Tudta, hogy Isabelnek igaza van, de még mindig nem volt képes feldolgozni, ami történt. Talán ha nem az ő kezétől, nem az ő szeme láttára halt volna meg Denethor, nem lenne ennyire megviselt…

Érezte, ahogy Isabel megfogja a kezét.
– Ne emészd magad – mondta a nővér gyengéden. – Nem tehetsz róla.
– De igen! Ki is gyújtotta meg a máglyát Denethor alatt?!
– Ő maga. Rowena, próbáld már meg más oldalról nézni a dolgot! Ha a varázslatod nem gyorsítja fel a tűz terjedését, a Helytartónak sokkal hosszabb és gyötrelmesebb haláltusája lett volna.
– De legalább lett volna esélye elállni a szándékától. Így meg egy csöppnyi sem volt.
– Nem adta volna fel, és ezt te is nagyon pontosan tudod. Szóval, te valójában nem meggyilkoltad Denethort, hanem megkönnyítetted a halálát, ami előbb-utóbb úgyis bekövetkezett volna, bármit is teszel. Különben is, mindketten tudjuk, hogy a bűntudatod valójában csak egy póz. Nem ezek a valódi érzéseid. Hagyd abba az ál-önmarcangolást, és bocsáss meg önmagadnak, különben csak sorvadozni fogsz!
Rowena lehajtotta a fejét. Figyelte, mit érez; bár egyetértett Isabellel, a szívére nehezedő nyomás egy leheletnyivel sem lett könnyebb.

– Beszéljünk másról. Mi lett a csata eredménye?
– Győztünk – felelte Rowena színtelen hangon, majd felkiáltott. – Az ördögbe is! Mentettem volna inkább Théodent, vele nem lett volna ennyi gond! Ráadásul jobban meg is érdemelte volna… Jaj! – A lány a szájára ütött. – Utálom magamat azért, hogy még most sem vagyok képes jót mondani a Helytartóról.
– Akit nem kedveltél addig, amíg élt, azt holtában sem fogod megszeretni – mondta Isabel nyugtató hangon. – Még egyszer mondom: ne hibáztasd magad azért, ami történt. Nem szólhatsz bele állandóan élet és halál dolgába. Örülj, hogy egyszer sikerült.

A lány felsóhajtott, és átölelte a nevelőt.
– Köszönöm. Hála neked, már sokkal jobban érzem magam – suttogta. – Már csak attól félek, hogyan fogok erről beszámolni Boromirnak. Ő is tud a könyvekről, és nem akarom azt hazudni neki, hogy ez nem volt benne. Bocsáss meg, hogy így elszívom az erődet, de nem tudnál esetleg ebben is segíteni?
– Dehogynem – mosolygott a nővér. – Majd én elmondom neki.

Rowenának leesett az álla.
– Te?! Hogyhogy, miért?…
– Én nem vettem annyira a szívemre ezt az egész ügyet, mint te. Tudom, hogy valóságos kínszenvedés lenne neked, hogy ott kelljen állnod Boromir vádló tekintete előtt. Az csak természetes, hogy leveszem ezt a terhet a válladról.
– Te vagy az őrangyalom! – ugrott ismét a nevelő nyakába a lány. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg azt a rengeteg mindent, amit értem teszel, a milliónyi kockázat vállalásáról nem is beszélve…
– Nem kell megköszönnöd; épp ugyanúgy élvezem ezt a kalandot, mint te – felelte Isabel cinkos mosollyal.

*****


Így esett, hogy Rowena legközelebb az „úrnőjével” együtt utazott Középföldére. Céljuk azonban különböző volt: a nevelő Boromir kényszerű menedékéhez érkezett, a lány pedig a Minas Tirith előtt álló sátrak közül a legnagyobbhoz; Aragorn sátrához, ahol a leendő király haditanácsot tartott a Minas Tirith ostromában részt vett seregek vezéreivel. Rowena persze nem tartozott közéjük, de barátja szokás szerint megérezte, mennyire szeretne ott lenni, így a lány is hivatalos lett az ülésre mint jegyző. Ennél többet nem tehetett érte, hiszen még a barátaik sem voltak meghívva; csupán Gandalf, Éomer, Elrond fiai – akik az északi Kószákkal együtt érkeztek Rohanba, majd követték Aragornt a Holtak ösvényén keresztül – és Imrahil fejedelem, Gondor egyik tartományának ura vettek részt a gyűlésen.

– Az erőnk alig volt elegendő, hogy az első támadást visszaverjük. A következő pedig még erősebb lesz – kezdte Gandalf. – Ezt a háborút fegyverrel megnyernünk reménytelen, akár úgy, hogy itt ülünk és ostromot ostrom után állunk ki egy darabig, akár úgy, hogy kivonulunk, s a túlerővel győzetjük le magunkat. Választhatunk a két rossz közül.*
Gandalf. Választás: visszavonulás vagy támadás; mindkettő biztos vereség – körmölte Rowena az elé tett pergamenre. Aztán jóváhagyást várva felpillantott a mögötte álló Aragornra, aki bólintott ugyan, de közben alig tudta elrejteni a mosolyát az egyszerűsítés láttán.

– Természetesen a győzelemben változatlanul bízom – folytatta a mágus –, de nem a fegyverek győzelmében. A terveket összekavarja a Hatalom Gyűrűje. Szauron tudja, hogy megtaláltuk, és hogy van közöttünk, aki elég erős, hogy használni tudja. Azonban ezt a hatalmat egyszerre csak egy úr gyakorolhatja; ő most tehát viszályra vár, mikor a legnagyobb közülünk kezébe keríti a hatalmat, és letaszítja a többieket. Mert attól kezdve a Gyűrű már neki segít.*
– Kétségei azonban egyre fokozódnak*; ez a vereség teljesen keresztülhúzta a számításait. Szeme itt tapogatózik, szinte mindenre vak, ami máshol mozog. Ide kell kötnünk a tekintetét, távol kell tartanunk az igazi veszedelmétől. Úgy kell tehát tennünk továbbra is, ahogy Aragorn elkezdte, amikor megmutatta magát neki az orthanci Kőben* – biccentett a dúnadan felé.
Rowena ámulva, tiszteletteljesen és boldogan nézte a férfit. Ezek szerint használtak az órákon át tartó beszélgetések a királyság mibenlétéről: Elessar immár fel meri vállani és fegyverként bevetni, hogy ki ő.

– Rá kell kényszerítenünk Szauront az utolsó csapásra. Elő kell csalogatnunk rejtett erejét, hogy országát kiürítse. Be fogja kapni a horgot, mert azt hiszi majd, hogy az elsietett hadmozdulat a Gyűrű új Urának gőgjét tükrözi. Nagyon könnyen bekövetkezhetik, hogy mi magunk teljesen megsemmisülünk; s még ha Barad-dúr megdől is, mi már nem láthatjuk majd az új kort. De ha egyszer így is, úgy is el kell pusztulnunk,* így tegyük, és ne üljünk itt tétlenül, mert akkor nem is lesz új kor – fejezte be hosszú szónoklatát Gandalf.
Senki sem beszélt többet választási lehetőségekről. Rowena vegyes érzelmekkel telve írta le a döntést: Támadás Mordor ellen. Indulás súlime havának tizennyolcadik napján. Egyhangúlag megszavazva.

Ezután már arról folyt a szó, mekkora sereget tudnak összeszedni az indulásig, azaz két nap alatt. A lány szorgalmasan jegyzetelte a számokat, összeadott-kivont, végül jelentette az eredményt:
– Összesen hétezer harcos vonulhat Mordor ellen. További háromezer hátrahagyva Minas Tirith védelmére, ha mi elesnénk.
Imrahil keserűen felnevetett.
– Hát, ez a legjobb tréfa Gondor történetében: kivonulunk hétezer emberrel, ami még annyi sincs, mint hatalma csúcspontján a hadsereg elővédjének létszáma volt, hogy megostromoljuk a Fekete Ország áthatolhatatlan kapuját!* Nem fogja a Sötét Úr úgy érezni, hogy veszélytelenek vagyunk számára? Nem hagy majd minket ott állni, tudván, hogy megostromolni úgysem merjük majd?
Szavait döbbent csend követte. Csakugyan, mi lesz, ha Szauron úgy érzi, nem áll még készen egy újabb csatára, semmisnek veszi a lovagiasság legalapvetőbb szabályait, sőt: még a Gyűrű sem fogja érdekelni, és nem veszi fel a kesztyűt?

A válasz attól érkezett, akitől a legkevésbé gondolták volna.
– Uraim – állt fel lassan Rowena. – Tudom, hogy nem vagyok tanácstag, csupán jegyző; nincs szavam köztetek. De hallgassatok meg, és vegyétek komolyan, amit beszélek. Én biztosítani tudom, hogy Szauron kiálljon ellenünk, és kivonja a seregeit Mordor földjéről, szabaddá téve az utat a Gyűrűhordozó előtt. – A lány nem mondott többet; várakozva nézett végig a tanácstagokon.
– Rowena – szólalt meg végül Aragorn –, most nem látok a fejedbe, nem tudom, mit akarsz tenni. Azt viszont sejtem, hogy nem lehet kockázat nélküli, és magadon kívül még sokakat sodorhatsz veszélybe vele.
– Ennél nagyobb veszélybe? Hogyan? – meresztett nagy szemeket a lány, mire a dúnadan szája széle alig észrevehetően megrándult. – Királyom, biztonságos harci vállalkozás nem létezik. Holnapután mindannyian a halálba indulunk, nincs mit kockáztatnom. Viszont biztosra veszem, hogy annak hatására, amit tenni akarok, Szauron egy percet sem fog várni az erői összegyűjtésével. Kérlek, bízzatok bennem! Ha másért nem, a Gyűrűhordozóért és a végső győzelem érdekében.

– Legyen – felelte Gandalf hosszú hallgatás után. – Szabad kezet adunk neked.
– Köszönöm – pattant fel a lány. – Legkésőbb egy óra múlva visszatérek, remélhetőleg kedvező hírekkel. Addig is ég veletek!
Rowena valósággal kirohant a sátorból, mielőtt még véletlenül bármivel is elárulná szándékát. Mivel úgy találta, az úticéljához vezető távolságot egy óra alatt még megjárni sem tudná oda-vissza, nemhogy közben el is végezze a feladatát, ismét Mîrelint használta.
Im na Gar Gorthrim.

*****


Az utazás tovább tartott, mint eddig bármelyik, pedig most Rowena Középföldén belül maradt, és légvonalban nem haladt többet néhány száz méternél. De a lány nem lepődött meg ezen, hiszen eddig még nem is rettegett soha ennyire.
Tudta, hogy rajta kívül nem jár senki ott, ahol most volt, mégis úgy lopakodott a tárva-nyitva álló, aggasztóan ismerős ajtó felé, mintha ellenséges szemek figyelnék. Pedig az még később jön.
Remegve lépett be a tűz pusztításának nyomait viselő terembe. Nyomban megrohanták a borzalmas emlékek, de ezúttal sikeresen szorította őket vissza. Leoldott a derekáról egy batyut, és elővette belőle a vastag kendőbe tekert palantírt. Letette maga elé, majd felemelte a kezét, hogy levegye a leplet a kőről, keze azonban félúton megállt.
„Ha a Szembe nézel, nem csak a saját életeddel játszol.”

Milyen könnyedén mondta pár perccel ezelőtt Aragornnak: „Ennél nagyobb veszélybe? Hogyan?” Pedig valójában mindig mindent lehet fokozni.
Az életveszélynél azonban nincsen magasabb kategória a maga nemében, csupán a mértékét lehet változtatni. Ilyen értelemben tényleg nem sokat számít, ami a tette miatt történhet.
Vagy talán mégis.
Mindegy. Teljesítenie kell, amit megígért a barátainak. Nem fordulhat vissza.
Remegő kézzel húzta félre a kendőt, és végigsimított az előbukkant palantír feketén csillogó felületén. Abban, pontosan úgy, ahogy képzelte, vörös fény gyúlt, majd megjelent benne a hatalmas, tűzben forgó Szem. A fekete, függőleges pupilla szélesre tágult.

Meglepettség. Fekete gyűlölet.

– Nem rejtegetem magam előled tovább – mondta a lány kemény hangon. – Lásd, a jóslat valóra vált: itt vagyok, kezemen a Csillagok Ékességével. És nem csak viselem, használom is.

Egyre erősödő gyűlölet. Kapzsi irigység.

– Nagy pofon volt neked, hogy legyőztünk a Fehér Városnál, ugye? Pedig akkor ott sem voltam. De most itt az alkalom, hogy összemérjük az erőnket. Amelyikünk győz, azé a világuralom.

Gúny. Lenézés.

– Persze látókövön keresztül nem küzdhetünk. Itt az ajánlatom: találkozzunk mához kilenc napra a kapuid előtt. Te, én és mindkettőnk seregei a végső csatában! Annyi bosszúságot okozott neked ez a kis ékszer, de most a tied lehet. Illetve lehetne, ha hagynám.

Feszült töprengés. Bosszúság.

– Hiába próbálsz bármi káprázatot kieszelni ellenem, nem tudsz becsapni! Ismerlek, jobban, mint bárki más a világon, Morgoth kutyája! Ha van benned valami halvány foszlánya a bátorságnak, kiállsz ellenünk; ha nem, továbbra is ellened használjuk a mi és a te mágiádat is.

Elszántság. Semmibe vevés.

– Méghogy semmi esélyünk sincs?! A mi oldalunkon van Elendil karja, Mîrelin és az Egy Gyűrű is, szemben a semmivel! Talán inkább én mondhatnám ezt neked – nevetett fel kárörvendően és kissé színpadiasan a lány. – Akkor ne feledd: kilenc nap múlva a Morannonnál!
Rowena visszaborította a leplet a palantírra.

Aztán elgyengülten rogyott a földre. A végére már rettenetesen nehéz volt fenntartania a könnyedség látszatát, miközben elméje folyamatos harcot vívott Szauron rákényszeríteni próbált sötétségével.
Büszke volt magára, hogy kibírta a tárgyalást, és közben egy pillanatra sem ingott meg a hite magában. Ugyanakkor halálosan rettegett. Nem volt elég az eddigi kockázat?!
„Nyugalom. Még mindig megvan az utolsó lehetőség: a Galadriel által említett életmentő varázslat. Ha azt végrehajtod, Szauron semmit sem tud majd kezdeni a hatalmát vesztett Mîrelinnel.”
A lány higgadtságot erőltetett magára, helyreállította kapkodó légzését és rendetlen szívverését. Aztán magához szorította a visszacsomagolt palantírt, és távozott a Holtak Házából, most már mindörökre.

*****


A tanácstagok örökkévalóságnak érezték az eltelt időt, amíg Rowena visszaért, pedig ez még hamarabb megtörtént, mint ígérte. A lány diadalmasan mosolyogva, de szemmel láthatóan fáradtan lépett be a sátorba.
– Szauron elfogadta a kihívást – jelentette, majd Aragornnak nyújtotta a kezében tartott, kendőbe csomagolt tárgyat. A férfi átvette, és egy pillanatig halálos rémület látszott rajta. Gandalf felhördült.
– Rowena, te…
– Tehát akkor maradunk az eredeti döntésnél – vágott közbe a dúnadan –: két nap múlva indulunk a Fekete Kapuhoz hétezer gyalogossal. Köszönöm, hogy részt vettetek a tárgyaláson. Most pedig, kérlek, menjetek; Rowenával még beszédem van.
A harcosok meghajoltak, majd egymás után kiléptek a sátor ajtaján. Gandalf igencsak vonakodott távozni, de a király pillantása végül meggyőzte.

Amint csak ketten maradtak a „tanácsteremben”, Aragorn a lány felé fordult. Látszott rajta, hogy alig tudja visszafogni az indulatait. Vészjósló halkan szólalt meg:
– Rowena, megőrültél?
– Miből gondolod?
– Miből?! Valami kezdettől fogva azt súgta nekem, hogy kérdezzek rá a tervedre, de sajnos nem hallgattam a megérzéseimre. Rowena, tudod, milyen veszélyes ezt használni? – mutatott a kendőbe csomagolt palantírra.
– Te is használtad, nem?
– De igen, de az más… – A férfi összezavarodott. – Rowena, neked ezt nem lett volna szabad!

– Mégis miért? Miben lenne más? – Rowena egycsapásra elveszítette a türelmét. – Tisztában voltam vele, kivel beszélek, akárcsak te. Arra használtam, hogy Szauron figyelmét elvonjam, te is így tettél. Ellen tudtam állni neki, ugyanúgy, ahogy te! Eddig te védtél meg azoktól, akik kifogásolták női mivoltomat, és most te is kevesebbnek nézel?!
– Ugyanakkora vagy a szememben, mint eddig, ha nem nagyobb – felelte Aragorn lágyabban. – Minden tiszteletem a tiéd, amiért megtetted ezt értünk, ahogy te is felnézel rám ugyanezért. Egész egyszerűen féltelek, Rowena, de ezt nem kell magyaráznom neked. Hiszen te is aggódsz értünk, rettegsz velünk együtt, pedig előre tudod, mi fog történni. Ebben az ügyben pedig felelősséget érzek érted.
– Mégis miért? Most is a saját fejem után mentem, mint mindig. Ha bajt okoztam magamnak vagy másnak, csakis én tehetek róla.

– Lehet, hogy te így gondolod, de valójában nem így van. Gondornak az a törvénye kevéssé ismert, hogy a látókövek a királynak és utódjainak tulajdonában állnak, az ő engedélyük nélkül a használata tilos. Ezt a törvényt szegted meg most.
Rowena lehajtotta a fejét.
– Hagyományos esetben büntetés járna ezért, de mivel te nem ismerted a rendeletet…
– Elessar – szólalt meg halkan a lány –, nem az a legnagyobb tréfa Gondor történetében, amit Imrahil mondott nemrég. Hanem az, hogy én ismerem, és mindig is ismertem ezt a törvényt.

Aragorn hátrahőkölt.
– Akkor miért nem…?
– Miért nem kértem tőled engedélyt? Egyrészt mert tudtam, hogy nem kapnék, és nem hagyhattam, hogy bármi is megakadályozhasson a tervemben. Másrészt pedig – vett nagy levegőt a lány –, bármilyen hihetetlenül hangzik is, de nekem magamnak is törvény szerint jogom van arra, hogy használjam a palantírt.
Aragorn döbbenten hátrahőkölt, majd elgondokodott.
– Most, hogy így mondod, ebben tényleg van valami…

Rowena úgy érezte, megállt a szíve. Lehetséges, hogy Aragorn tudja? De hát akkor ő miért nem halott még?…
– Egy pillanat! – nézett rá a férfi, és a lány úgy érezte, a veséjébe lát. – Te már tudod, amiről én Vasudvardban megfogadtam, hogy elmondom neked?
A lány úgy vélte, ha valóságos lett volna az a kő, ami ebben a pillanatban leesett a szívéről, mély krátert ütött volna a földbe. Pedig még mindig maradt belőle.
– Szó szerint ugyanez a kérdés motoszkált a fejemben, Elessar – suttogta.

Aragorn meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Lehetséges volna? – mosolyodott el. – Ugyanazt a dolgot titkoljuk egymás elől?
– Azt nem hiszem – rázta a fejét Rowena. – Sőt, biztos vagyok benne, hogy te valami egészen mást tudsz, mint én. Kíváncsi vagyok rá, mi az, de még nem tudhatom meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy nekem még nem szabad elmondanom neked az én titkomat. Nincs még itt az ideje. Viszont szabok magamnak egy határidőt: a koronázásod napja. Ha addig nem tudod meg, hogy szerintem mi jogosított fel engem a palantír használatára, akkor tégy velem, amit akarsz.
– És viszont – nyújtotta a kezét Aragorn. – Áll az egyezség.

– És innentől fogva egy gondolatot se erről! – mosolyodott el a lány is.
– Úgy lesz – bólintott komolyan a férfi.
Rowena enyhén meghajtotta magát. Ismét teljesen nyugodt volt.
– Akkor hát… viszlát kilenc nap múlva a csatatéren – mondta, majd búcsút intve kilépett a királyi sátorból.



*J. R. R. Tolkien A Király visszatér c. regényéből vett (néha csak majdnem szó szerinti) idézet(részlet)ek.




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)