Mindent Jamesért.. írta: Snave

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
>>


- Ezt figyuzd, Tapmancs! – bökött Sirius oldalába James, majd egy fájdalmas nyögés után a fiú észrevette, mire mutogat barátja.
- Ó, vagy úgy – vigyorodott el, majd hirtelen mindketten talpra ugrottak.

Az említett szórakozás oka Lily Evans és Perselus Piton feltűnése volt. A két griffendéles fiúnak ugyanis hobbija volt, hogy amíg Sirius heves sértésekkel bombázza a mardekárost, addig James tud egy kicsit nyugodtan bókolni Lilynek, hátha sok év után egyszer végre összejön neki a dolog. Sirius persze nem hitt benne, de amíg ilyen jól szórakozott Pitonon, nem is nagyon érdekelte.

- Szia, Lily – kiáltott oda már messziről James.
- Már megint kezdődik – suttogta Perselus, s igyekezett minél távolabb irányítani barátnőjét a feléjük közeledőktől.
- Csak nyugalom, Pipogyusz, megvár még az a pince a patkányokkal – nevetett Sirius, miközben a vállánál fogva visszahúzta a fiút. – Vagy netán már ennyire hiányzik?
- Hagyd őt békén, Sirius! – rivallt rá a lány.
- Ne foglalkozz vele, Lily! Egy ilyen szép lánynak nem tesz jót az idegesség – mosolygott James, azonban egy pillanat alatt eltűnt a mosolya, mikor a lány megvető szemei rá vetültek.
- Azonnal tűnj innen, Potter! – üvöltötte, mire a fiú egy lépéssel távolabbra helyezkedett el tőle. – Most rögtön, különben begyűjtesz magadnak egy prefektusi intést!

James meglepetten állt az események között, mivel nem volt hozzászokva, hogy a lány ilyen erőteljesen utasítja vissza a bókjait. Mély döbbenetéből csak Sirius apró lökése térítette észhez, miközben suttogott valamit arról, hogy ideje lenne menni végre.

- Biztosan az a mocsadék beszélte tele a fejét mindennel – dühöngött James nem sokkal később.
- Igen, haver, csak ő lehetett.
- El kéne látni a baját, nem?
- Mint mindig…
- Nem úgy értem. – Sirius meglepetten nézett a barátjára, mivel nem egészen értette, mire gondol. - Úgy értem, hogy valahogy igazán! Tudod, hogy egy életre megjegyezze a dolgot! Mondjuk a saját módszereivel…
- Fekete mágiára gondolsz? – Black hangjában már némi aggódás is megjelent, amitől James hirtelen felkapta a fejét.
- Nem, dehogy – nevette kicsit erőltetetten Potter. – Csak vicc volt.

Ahogy a fiú újra gondolataiba mélyedt, miközben a kastély felé vette útját, Sirius megrökönyödve nézett rá. Eddig is tisztában volt vele, hogy a fiú valóban mindent megtenne Lilyért, de félt tőle, hogy ez a talán soha nem létező kapcsolat már a rögeszméjévé vált. Mélyen, legbelül elismerte, hogy most nem szívesen lenne Piton helyében – sosem tudni, meddig elég a szerencséje.

* * * * *


- Ugyan már, Holdsáp, ne védd annyira azt a szemetet! – förmedt rá barátjára Potter.
- Én csak azt mondtam, James, hogy lehet, hogy félreérted. Nem biztos, hogy Piton hibája volt! Lehet, hogy Lilynek csak rossz napja volt, vagy megzavartatok valami fontosat – érvelt tovább Remus. – Nem kell feltétlenül őt hibáztatni mindenért…
- Mi van, Remus, csak nem bejön neked az a denevér? – ugrott rá James, kiváltva barátjából meg megrovó szemforgatást.

Sirius egész eddig a semmibe meredve ült az ágyán, s igyekezte kizárni a körülötte folyó vitát, mivel már nagyon elege volt az egész napból, főleg az állandó civakodásból James és Lily képzeletbeli kapcsolata okán. Azonban megütötte fülét az a nevetségesnek szánt gondolat, hogy valaki oda lenne egy ilyen gusztustalan emberért, mint Piton.

- Emlékeztetnélek rá, drága barátom, hogy személy szerint nekem semmi problémám Perselusszal. Ellenben nem kellene a semleges érzéseimet a negatív irányba felnagyítani. – Remus feje egy kicsit már sajgott a barátja elfogult dühkitörésétől, de szinte már megszokta, hogy napjában kétszer előadja a műsort.

- Jól van, Remus, értem én – nyugodott meg James tettetett sértődéssel. – Akkor gyerünk, rohanj csak hozzá! Vesd magad rá és akkor talán majd végre leszáll Lilyről, hogy egy kicsit velem is foglalkozhasson.

Siriust ez a monológ végképp kizökkentette mély gondolataiból, mivel baljóslóan határozottan beszélt a barátja. Ha ezt most mind komolyan gondolja, nagyon nagy problémák lesznek…

- Állítsd már le magad, James! – szólt rá erélyesen Remus, majd a fürdő felé vette az irányt. – Mire visszajövök, szeretném, ha emberi témáról is lehetne beszélgetni, nem csak a napi agymenésed lenne a téma.

Miután csukódott az ajtó Remus mögött, a szobára csend telepedett. Sirius agyában végig az járt, hogy őszintén reméli, hogy barátja mindezt valóban csak viccként hozta fel. Elvégre ki lenne rá képes, hogy egy ilyen ember karjaiba vesse magát? Sosem bízhatna meg benne, és folyamatosan résen kellene lennie, hogy mikor akarja halálra kínozni, vagy ki tudja, milyen sötét átkot akar kipróbálni rajta. Elég csak arra gondolni, milyen apa mellett nőtt fel! Bár, ha a családi háttérből viszonyítják a megbízhatóságot, ő sem indul valami sok eséllyel.

Ebben a pillanatban semmi galleonért nem vallotta volna be még magának sem, de egy kicsit még szimpatikusabbá is vált a mardekáros a szemében. Kezdett belegondolni, hogy a kettejük sorsa talán nem is annyira különböző. Ugyanolyan negatív háttérből származnak, egyikük sem számít megbízhatónak az őseit tekintve és egyikük sem kapott szeretetet a családjától. Mindkettejük számára volt egy-két ember, aki fontos volt, és tőlük várták azt, hogy az életük egy nap majd jobbá válik. Kiszolgáltatottak voltak, és ettől váltak olyanná, amilyenek. Az egyetlen különbség, hogy Sirius harcolt ezek ellen, Piton viszont néha úgy tűnt, hogy szeret ebben élni. De valóban így van, vagy csak James akarja így látni?

* * * *


Szombat délelőtt James és Sirius a tó mellett sétáltak, míg Remus a könyvtárban írta szorgosan a házi dolgozatokat – a sajátját és barátaiét. A két fiú azzal a kifogással bújt ki ezúttal is a hétvégi tanulás alól, hogy lelkiekben még fel kell készülniük a szerdai meccsre, mivel ez az év utolsó meccse, tehát ezen múlik a Griffendél ház sorsa. Pontosan tudták, milyen átlátszó kifogás, de azt is, hogy Remusnak nem lenne szíve nemet mondani. Talán titkon még örül is a plusz feladatoknak.

Ahogy a tó mellett sétáltak, részletesen átbeszélték a mardekár csapatát, a tagok erősségét és gyengeségét, és közben Sirius hosszas hálaimákat rebegett fejben, amiért James meg bírta állni, hogy ne Pitonról beszéljen. Természetesen mindegyik mardekáros neve mellett elhangzott egy-egy sértő szó, de mindez persze teljesen érthető és elfogadható volt, tekintve, hogy a sértések valóban igazak.

Ahogy a tó körül haladtak, egyszer csak észrevették, hogy az egyik eldugott fa tövében egy feketeségbe burkolózó fiú ül. A két fiú egymásra nézett, s ahogy James elvigyorodott, az nem sok jót ígért a következő perceket tekintve.

- Kit látnak szemeim? – kiáltott fel az ifjú Potter. – Csak nem a mi kedvenc Pipoguszunk az, Sirius?
- De, csakugyan annak tűnik – válaszolt a fiú, s a mardekáros mellé érve azonnal le is fogta ők, mielőtt elfuthatott volna.
- Remélem, nem sietsz sehová, elvégre akadt egy kis megbeszélni valónk – vicsorgott az arcába James.
- Nekem veled? Mégis miről szeretnél beszélni, Potter? Csak nem az zavar, hogy Lily szemében még mindig egy kis vakarcs vagy? – suttogta könnyednek szánt hangon, mire James pálcája csakhamar a torkán volt.
- Ne bomolj, James – szólt rá Sirius, bár látta, hogy ebből a vitából már nem sok jót hozhat ki.
- Na mi a gond? Csak nem az bánt, hogy nem tudsz mit tenni azért, hogy Lily kedveljen? Nem bukik ő az ilyen kis görényekre, mint ti vagyok.

A két fiú arca már szinte csak centikre volt egymástól, úgy néztek farkasszemet. Sirius jobbnak látta elengedni a mardekárost, mivel amúgy sem fejtett ki ellenállást, ehelyett inkább kettejük közé állt, így próbálva megakadályozni az esetleges fizikai konfliktust.

- Nagyon kinyílt a csipád, Piton! Úgy érzem, rád férne egy kis igazítás – mondta James, majd megpróbálta a pálcáját emelni, azonban Perselus sikeresen lefegyverezte. A következő pillanatban azonban Sirius őt is pálcátlanná tette, s pánikszerűen gondolkodott, hogy mit tehetne anélkül, hogy James rájöjjön, hogy most abszolút nincs kedve bántani a másik fiút.
- Srácok, fejezzétek be! – próbálkozott, de szinte szellemnek érezte magát kettejük között.
- Fogalmam sincs, mivel tömted tele a fejét rólam, de még nagyon megkeserülöd! Lily egy nap még az enyém lesz, hiába próbálkozol az aljas kis mardekáros trükkjeiddel!
- Nem kell nekem semmit tennem, hogy utáljon téged, Potter. Te magad mindent megteszel érte egyedül is…
- Ez hazugság, és te magad is tudod. Majd ha nem leszel a képben, hogy hazudozz rólam, minden rendben lesz. Csak ne jöjjön el túl hamar az a nap, hogy valami történik veled…
- Te most fenyegetsz, Potter? – hajolt közelebb a fiú, s Siriusnak már két kézzel kellett visszatartania a vállainál fogva, hogy ne szabaduljanak el jobban az indulatok.
- Piton, hagyd abba! – suttogta alig hallhatóan.
- Vedd inkább jó tanácsnak, mint fenyegetésnek – heccelte tovább James.
- Na ide figyelj, te kis …

A mondatot azonban nem tudta befejezni, mivel Sirius a nyakánál fogva közelebb rántotta magához, és a száját szorosan az övére tapasztotta. Végső elkeseredésében nem látott jobb kiutat, mint hogy egy csókkal vessen véget az indulatok tömkelegének. A terve amilyen jónak tűnt elsőre, a csók alatt és után annyira meggondolatlannak tűnt. Perselus ugyanis meredten állt a csókban – nem húzódott el, nem csókolt vissza. Mikor Sirius kinyitotta a szemeit, egy hatalmassá kerekedett, meglepődött és egyben ijedt szempárt látott visszanézni rá. Ekkor hamar elhátrált tőle, s pár rövid pillanatnyi szótlan álldogálás után végül Perselus jobbnak látta sietve elhagyni a helyet.


James meglepetten állt az események közepén. Egyik pillanatban még arra készült, hogy nagyon csúnyán bemos egyet annak a gusztustalan Pitonnal, a következő pillanatban viszont azt látta, hogy a legjobb barátja éppen az ő szájában tölti a szabadidejét. Egy pillanatra átsuhant a fejét, hogy most azonnal elhányja magát a látványtól és a gondolattól, hogy valaki képes Pipoguszt megcsókolni, de végül inkább úgy döntött, elneveti magát.

Sirius furcsállta az egészet. Nem tudta, honnan jött a gondolat, hogy megcsókolja a fiút, elvégre mindent érzett iránta, csak vonzódást nem. Különösen azért, mert ő a lányok kegyeit keresi, nem a lecsúszott mardekárosokét… Bár ha jobban belegondol, azért bánni sem bánta a helyzetet, mivel valóban különös eseménynek és érzésnek mutatkozott, elvégre ilyet még sosem csinált. Vajon Piton igen? Vagy egyáltalán lányokat csókolt már?

A gondolataiból James zökkentette ki, aki hangos nevetés közepette zuhant mellette a földre, pont oda, a fa tövébe, ahol ezelőtt még Piton ült. A fiú fogta a hasát a nevetéstől, és nemsokára sorra jöttek ki a könnyei az elhatalmasodó nevetés miatt. Sirius ugyan nem tartotta ennyire nevetségesnek a helyzetet, de azért csatlakozott hozzá, és ő is átadta magát a kitörő nevetésnek.

Percekkel később, mikor James már csak a könnyeit törölgette, elindultak felfelé a kastélyba. Sirius nem feltétlenül akarta megbeszélni az eseményeket, de bármennyire is reménykedett, tudta, hogy ez elkerülhetetlen hosszútávon.

- Remus! – kiáltotta el magát Potter, mikor átléptek a klubhelyiség küszöbén. A fiú az egyik sarokban ült, szorgosan körmölte a házi dolgozatokat, s szinte a frász kerülgette, mikor ilyen éles kiáltással figyelt fel a nevére.
- Igen?
- Ne haragudj, drága barátom, amiért tegnap olyanokat mondtam rád – fogott bele, s mikor Sirius számára világossá vált, hogy barátja itt, a klub közepén szeretné fennhangon elújságolni a híreket, hirtelen befogta a száját, olyan szorosan, ahogyan csak bírta.
- Ne itt, te állat, itt mások is vannak! – suttogta ingerülten a fülébe, s James valóban úgy látta, vagy ötven ember figyeli őket.
- Öhm… Semmi gond, James. Minden rendben? – nézett furcsállóan a fiú.
- Persze – nevetett vissza Black. – Van egy kis időd? Mi lenne, ha felmennénk?


- Te megcsókoltad Perselust??? – fakadt ki pár perccel később Lupin.
- Ó, de még nem is akárhogy csókolta! Látnod kellett volna a jelenetet! – Mióta belekezdett a történet elmesélésébe, James újra a hasát fogta a rá törő hahotázástól, jelenleg az ágyán fekve mutogatott barátjára.
- Azért nem kell túlzásba esni, James – szabadkozott az ifjú Black, de nem látta sok esélyét, hogy megérti a kérését. – Egyszerűen csak annyira kezdett elmérgesedni a helyzet, hogy ez volt az egyetlen megoldás, hogy elhallgassanak végre. Ne hidd, hogy minden vágyam ez volt!
- Mindenesetre nagyszerű gondolat volt! – ugrott fel az ágyból James. Sirius ekkor másik barátjára nézett könyörgő, kutya szemeivel, s begyűjthetett egy együttérző pillantást Remustól. Úgy látta, legalább egy barátja kezdi érteni, hogy azóta párszor megbánta a tettét, de főleg azt, hogy James előtt történt. – De komolyan mondom, Sirius! Tegnapról jött ez a gondolat, ugye? Úgy értem, hogy te most tényleg benne vagy, hogy elcsábíts az a kis mocskot, hogy összejöjjek Lilyvel? Megmondom őszintén, a leggusztustalanabb gondolat, amire valaha ember gondolhat, deee …

Sirius úgy érezte, hogy ez az a pont, ahol ideje angolosan távozni. Kirohant a szobából, át a klubhelyiségen, majd ki a folyosókra, lehetőleg minél messzebb a barátjától. Nagyon szerette Jamest, olyan volt neki, mintha testvére volna, mégis, mikor előállt a nagy és sérthetetlen érzelmeivel Lily Evans ránt, szíve szerint bemosott volna egyet, hogy térjen már észhez a realitásokhoz.

Lábai akaratlanul is a könyvtár felé vitték. Ez volt az egyetlen hely, ahol végre csendbe burkolózhat. Eszébe jutott, hogy múltkor úgyis hosszú évek után először elkezdett olvasni egy könyvet, talán ideje lenne belefeledkezni. Pár óra múlva talán majd megnyugszik, és nyugodtan térhet vissza a hálókörletbe. Ennyi idő talán elég lesz Remusnak is, hogy elmagyarázza Jamesnek, hogy mekkora marha…

A könyvtárba érve a sportrészleg felé vette az irányt, ahol le is emelte az átlagnál vastagabb könyvet, a Kviddics évszázadait. Nem sokan lézengtek a hatalmas teremben, mivel vacsoraidő volt, ennek ellenére elindult, hogy keressen egy asztalt valahol eldugottabb helyen. Ahogy a sorok között sétált és be-benézett egy-két helyre, egyszer csak észrevette, hogy az egyik rejtettebb asztalnál Piton ugyanúgy a könyvébe temetkezik, mint ahogy ő tervezte. A fiú alapból egész csendesnek és nyugodtak tűnt, Siriusnak pedig eszébe jutott, hogy hányszor zavarták meg ezekben a csendes perceiben Jamesszel, hogy kiszórakozhassák magukat. Ha érzelgős lenne, talán még meg is sajnálná a fiút, vagy legalább csak megbánná, hogy annyiszor ezt tették vele. De amit most érez, az biztosan nem az. Nem tudja, mi, de sajnálkozás biztosan nem. Ő nem olyan…

Perselus lapozott egyet a könyvben, s mikor felemelte a fejét emiatt, csak akkor vette észre azt a Siriust, aki négy méterre tőle némán áll és őt bámulja, kezében egy vaskos könyvvel. Ha nem lett volna ennyire zavarban az aznapi incidens miatt, még el is mosolyodott volna a meglepetéstől, hogy az ifjú Black tud olvasni, de e helyett elkapta a tekintetét, és frusztráltan a hajába tűrt, hogy így takarja ki látóteréből. Indokolatlanul is úgy érezte, hogy a gyomra összeszűkül, és kivételesen nem aggodalom járja át, félve attól, hogy mi lesz az aznapi szívatás tárgya, hanem zavart érzett. Mire fél szemmel újra arrafelé pillantott, a fiú már nem volt ott. Sóhajtva hátradőlt és fontolóra vette, hogy kiviharzik a teremből.

Sirius közben helyet foglalt a másik soron lévő asztalnál. Meglehetősen frusztrálta a frusztráltsága. Nem értette, mi történik kettejük között, mivel szeretett volna csak úgy szó nélkül elmenni az aznap történtek mellett. Nem volt abban a csókban semmi érzelem, akkor meg minek törődni vele? Piton is majd elfelejti és le lesz tudva az egész egy nap! Más kérdés, hogy mikor jön el az a nap...

* * * * *


A következő napokban nem találkozott a mardekárossal, ami azért annyira nem tekinthető véletlennek, hiszen mindent megtett érte, hogy még csak véletlenül se fussanak egymásba. A közös órákon persze kerülték egymás tekintetét, ami nem volt egy nehéz feladat. Az egyetlen bosszantó dolog az maradt, hogy James számára ez rettentő jó szórakozási formának bizonyult, így napjában többször felmerült kettejük között. Mivel Peter nagyon jól szórakozott vele együtt, a macerálások száma megkétszereződött, így tehetetlen volt az ügy érdekében. Tisztában volt vele, hogy ha tiltakozna, vagy jelezné, hogy őt zavarja, az csak újabb piszkálásra adna okot.

- Sirius! – lépett az ágyához egyik este Remus. – Észrevettem, hogy mostanában sok időt töltesz a könyvtárban. Örülök, hogy így hatodik év végére beláttad, hogy ideje lenne elkezdeni tanulni. – Lupin szemében olyan mély büszkeség csillogott, hogy barátjának semmi kedve nem volt felvilágosítani, hogy csak James miatt lóg mostanában a könyvtárban, a tanulást pedig továbbra is büntetőmunkának tartja.
- Igen, valóban – mosolygott helyette.
- Arra gondoltam, hogy a hétvégére úgyis jó sok házit kaptunk, szóval mi lenne, ha szombaton végre nem egyedül kellene a könyvtárban kuksolnom? Nem lenne kedved hozzá? – Sirius számára igazi kihívást jelentett, hogy legalább semleges arcot tudjon vágni, mert szíve szerint fintorba húzta volna minden arcizmát.
- Öhm… Nos… De, lehet róla szó.
- El sem hiszem, hogy ezt a napot is megértük! – nevetett fel elégedetten a fiú. – Igyekszem majd bevonni esetleg Jamest is, bár nem fűzök hozzá sok reményt, hogy…
- Melyik Jamest? – vágott a szavába az éppen akkor betoppanó fiú, akinek baljóslóan széles mosoly terült el az arcán. – Csak nem az a James, aki épp most intézte el, hogy Lily Evans korrepetálja őt bájitaltanból, mivel szegény nagyon-nagyon le van maradva belőle?
- Tessék?? – kérdezett vissza szinte egyszerre a két fiú.
- Bizony, jól hallottátok. – James arcát és járását elnézve az embernek előbb jutott eszébe egy asztronauta, mint egy hős szerelmes. Látszott a fiún, hogy olyan kábulatban van, hogy elhiszi magáról, hogy ez mind az ő érdeme, és nem a lány önmegadása a hosszú évek óta húzódó szerelmi hadviselése előtt.



>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)