Mindent Jamesért.. írta: Snave

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


A pénteki bájitaltan óra előtt Remus és Sirius már alig várta, hogy a nap végére érjenek. Látták, hogy James rettentő lelkes és alig fér a bőrébe, ami nem csoda, hisz azon az órán Lily is az ő asztaluknál foglal majd helyet. Ahogy a terem előtt várakoztak a mardekárosokkal, a két fiú a falnak támaszkodott, míg James továbbra is Lily társaságát kereste. Az ifjú Black örömmel figyelt fel rá, hogy habár Piton alig pár méterre áll tőle, alig másfél hét elég volt hozzá, hogy már ne legyen olyan feltűnően zavarban egyikük sem. Talán jót tett, hogy Jamesnek van más dolga is.

Mikor megjelent Lumpsluck professzor, a diákok beözönlöttek a terembe, s mindenki helyet foglalt. James persze igyekezett előzékeny és kedves lenni, így az eddig Sirius helyének kikiáltott széket azonnal a lánynak kínálta. A fiú értetlenül állt ott, elvégre ezt a kis apróságot nem vették figyelembe, hogy a négyfős asztalnál mégis hogy oldják meg, hogy öten üljenek. De James hamar rávilágított, hogy valahogy így gondolta.

Segítségkérően nézett Remusra, aki tanácstalan arcot vágott, míg mellette Peter könnyes szemmel fojtotta vissza nevetését, és alig láthatóan az egyetlen üres hely felé mutatott. Sirius már szinte hangosan felnyögött, mikor meglátta, merre is néz: a terem túlsó végében valóban volt egy üres hely Lucius Malfoy, Piton, és egy számára ismeretlen diák mellett.

- Mr Black, tán állva szeretné tölteni a mai órát?
- Elnézést, professzor – válaszolt a fiú, majd fejét leszegve indult el a kinézett hely irányába.
- Ha mindenki kényelmesen elhelyezkedett – kezdett bele a tanár, miután Sirius néhány utálkozó tekintet kíséretében helyet foglalt Piton mellett –, akkor kérem, rendeződjenek párokba!


- Na már csak ez hiányzott … - nézett némán az égre. Ahogy a barátai felé fordult, látta, hogy Peter látványosan Remus nyakába ugrik, míg felé nevet, James pedig szintén őt nézi hatalmas vigyorral az arcán, míg Lily értetlenül faggatja valamiről. Bámulatos látkép.

- Na, mi lesz, Black, elő is pakolsz, vagy szemlélődsz még? – hallotta a mogorva hangot a háta mögül.
- Te...? – fordult felé meglepetten. Őszintén remélte, hogy Malfoyjal együtt lelépnek az asztaltól mihamarabb, ő meg ott marad azzal a másikkal.
- Igen, enyém a megtiszteltetés, mivel a drága Malfoy és Monstro elválaszthatatlan párosnak minősül. Ha érted, mire gondolok…

Sirius tudtára adta, hogy érti a célzást, de csak annyiban, hogy a füle tövéig elvörösödött. Igazából nem tudta megmondani, miért jött ki belőle ez a reflex, egyszerűen csak így alakult. Éppen emiatt nagyon izgalmassá vált a cipője tanulmányozása.

- A mai órai feladat egy kissé bonyolultabb főzet lesz, méghozzá a Százfűlé-főzet elkészítése lesz a feladatuk. Természetesen nem kérem, hogy a végén teszteljék le, de úgy látom, vicces jeleneteknek nézhetnénk elébe – nevetett a professzor, majd a szertárhoz ment, és kinyitotta a diákok előtt. – Minderre egy órát kapnak összesen, és elárulhatom, hogy a legjobban együtt dolgozó párosnak egy igen értékes jutalmat szánok. Erről természetesen majd az óra végén. Jó munkát!

Ahogy a professzor helyet foglalt az íróasztala mögött, hogy széles mosollyal figyelje a lelkes diákok sorát a szertárnál, Sirius lopva körülnézett maga körül. Látta, hogy a mardekáros fiú már egyáltalán nem tűnik frusztráltnak a közelében, amit azért furcsállt egy kicsit. Vagy lehet, hogy csak ő fújja fel ennyire az egészet? Elvégre mégis csak egy csók volt összesen, na de hát azonos neműek! De mi van, ha Piton a saját neméhez vonzódik? Ez mondjuk megmagyarázná, miért van olyan jóban Lilyvel úgy, hogy még nem kezdett ki vele. Merlinre, akkor ő most megcsókolt egy meleg srácot?!
- Na, iparkodj már, ne csak bámulj magad elé! – rivallt rá Perselus, mire ő hátrahőkölt a székben.
- Tessék?
- Hozz alapanyagot, addig én előkészítek mindent. Ehhez a bájitalhoz közel két óra kell, ha egyedül csinálod, szóval ahhoz, hogy elkészüljünk, sokat kell segítened, tehát kivételesen muszáj lesz a terpeszkedés helyett aktívan részt venni az órán.

Sirius kénytelen volt belátni, hogy nem tehet semmit, így fogta a könyvét, odaállt a polcok elé, és igyekezett olyan arcot vágni, mintha tudná, hogy mégis miket kell levennie a polcról, pedig csak „véletlenül” mindig oda nyúlt, ahová a többiek. Miután összeszedett hat-hét üvegcsét, visszatért az asztalhoz, ahol Perselus már gondosan előkészített mindent.

- Ez meg micsoda? – mutatott az egyik üvegre, amelyben valami különös, zöld színű, kásás dolog kavargott.
- Hát… Ez… Izé… Tudod, az a … - fogott bele Sirius, de a rögtönzési tehetsége valahogy távolabb állt az ilyenektől.
- Van egyáltalán fogalmad arról, hogy miket hozol ide, Black, vagy megint csak úgy teszel az egészre magasról?
- A többiek is ezeket vették le…
- Örülök, mert ezek szerint nagy esély van rá, hogy a fél terem fel fogja robbantani az üstjét. Én viszont nem feltétlenül ragaszkodom hozzá, szóval ezt vidd vissza és hozz egy hasonlót alulról a második polcról. Kicsit sárgásabb színű.

A magas polc előtt guggolva Sirius elgondolkodott, hogy még sohasem látta ennyire magabiztosnak a fiút. Nem tudta eldönteni, hogy most éppen idegesítenie kellene, hogy a másik ennyire tudálékos, vagy imponálnia kellene-e a határozottságának. Mindenesetre persze fogalma sem volt, hogy kellene ehhez megfelelően alkalmazkodnia. Talán, ha kivételesen befogja a száját, nem lesz probléma, bármennyire is nehéz feladatnak tűnik.

- Egyezzünk ki abban, hogy a jobb oldali üvegeket te vágod fel, a baloldaliakat én, rendben? – kérdezte Perselus.
- Rendben. – Sirius minden tudását bevetve állt neki a rá kiszabott feladatnak, s csupán reménykedni tudott, hogy semmit nem ront el. Mikor Piton az üstbe szórta őket, alig volt néhány megjegyzése, ebből adódóan ő igazán büszke volt magára.



- Látom, hogy valamit mondani akarsz – szakította félbe a csendet Perselus, miután már kezdte szörnyen bosszantani, hogy a másik őt bámulja, s néha-néha kinyitja a száját, de elhallgat.
- Én csak… - kezdett bele a fiú, és maga is meglepődött, mennyire nem találja a szavakat. – Szóval csak szeretném veled megbeszélni azt a múltkorit. Tudod, ami odakint történt.
- Hallgatlak. – Piton letett mindent a kezéből, hiszen éppen abban a fázisban volt a főzet, hogy pár percet ráért beszélgetni. Végre Siriusszal szembe fordult és találkozott a tekintetük. Sirius nyelt egy nagyot, majd minden kitartását összeszedve igyekezett folytatni. Egy számára ennyire kényes témát alapból nehezen vetett volna fel, de így, hogy már szemtől szemben állnak, még nehezebb.

- Szóval csak azt szeretném tudni, hogy az a múltkori…
- Amikor megcsókoltál – segítette ki a másik fiú. Sirius gyomra hirtelen összerándult és érezte, hogy az arca kissé vöröses színbe húzódik.
- Igen, szóval amikor az történt. Szóval csak szeretném tisztázni, hogy egy félreértés volt az egész. Én nem akartam semmit, csak már úgy kezdett elmérgesedni a helyzet, hogy azt akartam, hallgassatok el, és nekem ez nem jelentett semmit, nehogy azt hidd, hogy esetleg azért volt.
- Jó, legalább már az indítékot értem. Csak az nem világos, hogy akkor miért nem a pálcádat használtad a szám befogására a nyelved helyett? – Sirius érezte, hogy az eddigi vörös árnyalatból hirtelen falfehérré válik. Erre a lehetőségre nem számított.
- Nos, az akkor nem jutott eszembe.
- Figyelj, Black, a hosszú évek során megtanultam mérsékelt magatartást tanúsítani, mikor Potterrel éppen rátok tör az agybaj és engem választatok feszültség levezetésnek, de úgy érzem, a magánszférám megsértése egy újabb lépcsőfok a beteges hajlamotok kiélésére. Tehát ezennel megkérnélek rá, hogy amint az imént rámutattál, hogy mindenféle pozitív érzelmi kötődés nélkül hajlandó vagy közeledni felém, ezt a perverziót vagy éld ki máson, bármelyik fiún a kastélyban, vagy csak egyszerűen nyomd el. Igazán hálás lennék.

A monológ végeztével Perselus visszafordult az üsthöz, és hogy a másik fiú ne láthassa, szolidan elmosolyodott. A terve, hogy határozott fellépésű lesz, bármennyire is nehezére esik, úgy fest, valóban pozitív változások felé mutat kettejük helyzetét tekintve.

- Már elnézést, de szeretnék leszögezni két nagyon fontos dolgot – zavarta meg ismét Sirius, de ezennel nem hagyta félbe miatta a főzést.
- Első? – kérdezett vissza minél több közömbösséget és unalmat erőltetve a hangjába.
- Először is nem vagyok meleg! Már rengeteg partnerem volt, és egyikük sem volt pasi, pont azért, mivel egyáltalán nem vonzódom hozzájuk. Kérdezd meg bármelyik griffendéles lányt, tanúsítani fogja az igazamat – húzta ki magát büszkén Sirius. – Másodszor pedig, ha már egyszer arra vetemednék, hogy egy fiú társaságát élvezzem az ágyamban, az biztos, hogy nem egy ilyen sötétmágia-mániás, rossz megjelenésű nyápic lenne, mint te vagy!

Ahogy kiadta magából az iménti indulatát, rájött, hogy talán nem kellett volna ennyire elvetnie a sulykot. Tizennyolc éves fejjel még mindig azon a szinten állt, hogy tudta magáról, hogy néha indokolatlanul durvákat tud mondani, ha a saját hiúságát sértegetik.

- Örülök, hogy ezt tisztáztuk, Black. – Piton még mindig nem fordult felé, csupán közömbös hangon szólt. – Most pedig hozz néhány fiolát a polc tetejéről. A jobb oldali sorról, lehetőleg magasabbat.

Sirius az órájára nézett. Még volt három perc az idejükből. Meglepetten gondolt bele, hogy a fiú valóban tehetségesnek bizonyul a bájitalok terén. Levett a polcokról három, az instrukciónak megfelelő fiolát, majd visszament az asztalukhoz. Tudta, hogy egy viszonylag kellemesnek mondható óra után egy ilyen kemény beszólás miatt most bocsánatot kellene kérnie, de fogalma sem volt, hogy állhatna neki. Főleg úgy, hogy Lumpsluck felállt és közölte, hogy az órának vége, mindenki tegyen ki egy kis mintát az asztalára, és következő héten megbeszélik, hogy melyik páros nyerte el azt a titokzatos jutalmat.



A társaság kifelé indult a teremből. Sirius hamar csatlakozott a barátaihoz, s azonnal jelezte, hogy most nem szeretne beszélgetni. James és Lily persze észre sem vették, hogy már ő is köztük van, de ez valahogy még jól is esett neki. Már a folyosó közepén jártak, mikor észrevette, hogy Piton kijött a teremből. Fogalma sem volt, mit csinált eddig, de beszélnie kell vele. Intett a többieknek, hogy menjenek csak, majd találkoznak, s minden feltűnés nélkül indult a mardekáros csoport irányába, akik pont ellenkezőleg indultak el a következő órájuk terme felé.

- Beszélhetnénk? – lépett mögé szorosan Sirius. Mivel nem akart nagy feltűnést kelteni, hátulról elkapta a fiú karját, majd nagyon közel a füléhez bújt és suttogott. Mikor a meglepett Perselus felé fordult, orruk szinte súrolta egymást.
- Van még közölnivalód arról, hogy mennyire szánalmas alak vagyok? Nem arról van szó, szívesen meghallgatom, csak furcsa így, hogy Potter nincs melletted, hogy segítsen…
- Ne csináld már! Gyere velem – húzta félre őt az egyik eldugottabb sarokba. Ezt az egyet szerette az alagsorban: sötét volt, és úgysem jár erre senki. Ez kapóra jött már párszor.
- Hallgatlak – nyögte unottan a mardekáros. Ismét olyan közel álltak egymáshoz, hogy Sirius érezte a másik leheletét az arcán. Viszont ha valóban nem akart látszani, muszáj volt tartani az intimitást.
- Az előbb, bent a teremben tudom, hogy egy kicsit durva voltam. – Perselus hangos horkantással jelezte, hogy ő más fajta jelzőt használna. – Rendben, egy tapló voltam veled, így jobb? A lényeg, hogy tudom, hogy nem érdemelted meg. Sem most, sem korábban. Na jó, néha azért igen, de…
- A lényegre, ha kérhetném.
- Szóval bocsánatot szeretnék kérni, amiért durva voltam veled, csak egyszerűen kihoztál a sodromból azzal a feltételezéseddel, hogy meleg volnék – hadarta le levegővétel nélkül a fiú.
- Most akkor tehát bocsánatot kérsz, de rögtön leszögezed, hogy az én hibám, mivel rávilágítottam a ferde hajlamaidra?
- Nincsenek ferde hajlamaim! – suttogta Sirius erős indulattal a hangjában.
- Ha nem volnának, most nem lennénk itt, hanem nyugodtan hagynád, hogy órára menjek.
- Figyelj, kár is volt ennyire felfújnom az egészet. Nekem nincsenek ferde hajlamaim, mint mondtam, nem jelentett ez az egész semmit. Bármikor megtenném újra, és nem zavarna továbbra sem, mivel ez csak egy olyan… Jelentéktelen.
- Az volna? – kérdezett vissza Perselus, s a hangjában volt valami mardekáros, amitől Siriusnak végigfutott a hátán a hideg. – Akkor bizonyítsd, hogy nem jelentett semmit!

Sirius meglepődött ettől a nyílt felkéréstől és egyértelmű célzásoktól. Piton tényleg azt akarja, hogy megcsókoljam? Itt, ahol bárki láthat minket? Jó, persze, most olyan közel állnak egymáshoz, hogy ha megtenné se lenne feltűnő, na de mégis miért? Már megint mik a hátsószándékai?


- Erről beszéltek – húzta gúnyos mosolyra ajkait a mardekáros. – Black, te meleg vagy. Szóval hagyj engem békén!

Egyik kezét Sirius oldalára tette, hogy félretolja az útjából és kiléphessen a folyosóra, ám a fiú a falhoz szegezte, fél kézzel átkarolta a derekát, és szorosan magához húzta. Száját erősen a másikénak szegezte, s Perselus azonnal elmélyítette a csókot. Fél kézzel a griffendéles hajába túrt, s habár lehetetlen lett volna, mégis igyekezte még közelebb húzni és még többet kapni belőle.

Hosszas csókcsata után Sirius végül elhúzódott, s elégedett vigyorral nézett még mindig centiméterekre a másik szemébe.

- Mondtam én, hogy nem vagyok meleg – lihegett.
- Igen, igazad van. A bizonyíték még most is nyomja a combomat – mutatott lejjebb a mardekáros.

Sirius hirtelen nem igazán tudta, hogy mit mondjon. Nagyon élvezte a csókot, de az volt a terve, hogy ezt soha az életben nem vallja be senkinek, még saját magának sem. Erre most képes a saját teste ilyen kellemetlen helyzetbe hozni?

A pillanatnyi hatásszünetet kihasználva Perselus elrohant órára, olyan sebességgel, hogy mire Sirius felocsúdott, már csak a sarkon látta eltűnni. Ő úgy döntött, kihagyja az SVK-t, elvégre úgyis az egyik erőssége volt, vagyis a tanár nem fog haragudni rá, ha az év utolsó előtti óráján nem jelenik meg. Neki most szüksége volt egy kis időre, míg kitombolja magát. Na meg, az ágyára…



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)