Einstand a mosolyodra írta: Nasu

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


II.
Gesztenyebarna



Csele lakása a Mester utcában helyezkedett el, egy új építésű téglaházban. Mint kiderült, a szüleitől kapta amolyan felvételi ajándékként, amiért bejutott a BME-re első helyen. Bokának leesett az álla, amikor körbenézett. A nappali galériás volt, és olyan óriási, hogy háromszor belefért volna a saját szobája.
Mellette a fiúk ugyanúgy ámuldoztak.

– Jaj, srácok, nehogy azt higgyétek, hogy ez csak az enyém! Valószínűleg októbertől a nővérem is itt fog lakni. Meg a szüleim is mindig ellenőrizgetnek és átjönnek – mentegetőzött Csele fülvégig pirulva, mert ő is érezte, hogy ez az egész milyen kínos. Ő volt az egyetlen, aki külön lakást kapott az egyetemre, a banda nagy része azonban otthon maradt a szüleinél vagy kollégiumban kapott elhelyezést.

– Hát ez aztán nem semmi, basszus! – kiáltott fel Csónakos, majd mindenféle invitálás nélkül levágódott a fehér bőrkanapéra és feltette a lábát a dohányzóasztalra. Boka rosszalló tekintettel nézte barátját.

– Legalább a cipőd vedd le! – szólt rá automatikusan, mire a többiek mindentudóan összevigyorogtak a háta mögött, ő meg kissé zavarba jött. Még ilyen sok év elteltével is benne volt az apáskodás a srácok iránt, pedig már egyikőjük sem volt kisgyerek. Csónakos egy kelletlen nyögés kíséretében teljesítette a kérését.
– Jól van, papuskám.

Ezután már senkire nem kellett rászólni, mindenki szép katonásan lepakolta a holmiját. Kolnay és Barabás persze rögtön összevesztek azon, hogy előbbi miért tette a kabátját a másik által kinézett fogasra, de ezt a civakodást már mindenki elengedte a füle mellett. Évek óta ezt csinálták.
Mellettük Weisz kivett egy kisebb csomagot a táskájából, Geréb pedig szintén egy szatyorral ült le aztán Csónakos mellé.

Boka nem akarta Gerébet nézni, nagyon nem akarta, de akaratlanul is rögtön ráesett a pillantása. A fiú piszkos szőke haja megnőtt mióta utoljára látta őt, már egészen a szemébe lógott. Izzó barna tekintete azonban még így is tisztán kivehető maradt.

Még mindig ugyanolyan gyönyörű. Nem… Nem gondolhatok erre.

Boka egy kellemetlen szorítást érzett a mellkasában, ahogy próbálta elfordítani a tekintetét.


Már több mint egy féléve szakítottak a fiúval, de még most sem sikerült igazán túltennie magát rajta. Ha őszinte volt magához, akkor tudta, hogy ő rontotta el a kapcsolatukat. Dezső mindent megtett, hogy a kedvében járjon, hogy elnyerje a bocsánatát, hogy újra együtt legyenek – természetesen hiába. A télen még képes volt azokat az idióta szolfézsórákat is megtartani, amikbe Boka maga sem tudja, hogy minek ment bele. Azt sem tudta, hogy egyáltalán minek kezdett el zongorán tanulni a végzős évükben, amikor ezer más dologgal kellett volna foglalkoznia.

Ne hazudj magadnak, János. Jól tudtad, hogy Dezső kiválóan játszik a zongorán és zeneiskolába járt. Valójában te provokáltad ki azokat a különórákat.

Boka nagyot nyelt, majd váratlanul megcsóvált a fejét.
Akkor is jól döntöttem, gondolta dacosan, de közben magán érezte Geréb tanácstalan, gesztenyebarna szemeit. És ő is ugyanolyan tanácstalannak érezte magát.

Ha a többiek észre is vettek valamit az egészből, annak nem adtak hangot. Boka tudta, hogy nem azért gyűltek össze, hogy az ő drámázásukkal foglalkozzanak – habár a csapatnak fogalma sem volt arról, hogy valójában mi okozta a hónapok óta tartó folyamatos feszültséget köztük.


– Ki szeretné kezdeni? – szólalt meg váratlanul Weisz, miközben kibontotta a kis papírcsomagot, amit korábban ünnepélyesen letett a dohányzóasztalra. A feltáruló látványtól hirtelen mindenki elhallgatott, még Kolnay és Barabás is abbahagyta a civakodást, Boka pedig elfeledkezett végre Gerébről és zavaros érzéseiről.

Az évek óta kiszáradt és megrepedezett gitt-darab farkasszemet nézett velük, és a fiúkat egy furcsa, szomorkás hangulat kerítette hatalmába. Ismét tizennégy éves gyerekeknek érezték magukat.

Senki sem szólalt meg, mindenki csak nézte a fehéres anyagot és várta, hogy valaki más kezdjen bele. Pontosabban azt várták, hogy Boka felszólaljon és magára vállalja a szónok szerepét. A fiú érezte a többiek várakozó tekintetét, és tudta, hogy a kezébe kell vennie az irányítást. Mint mindig. Hiába telt már el lassan öt év a Pál utcai események óta, még mindig őt tekintették vezetőjüknek.
Boka kihúzta magát, majd próbálta összeszedni a gondolatait.

– Egy újabb év telt el – kezdett bele lassan, kimérten, miközben ellepték őt az emlékek. – Egy újabb év, melyben nem lehettél velünk, Ernő.

A szavai hangosan és tisztán szelték át a tágas nappalit, körülötte a fiúk pedig meg sem moccantak a megilletődöttségtől. Így az egész hangulat valahogy még magasztosabb és komolyabb lett. Boka úgy érezte, hogy szúr a szíve. Ernő, vajon hallod ezt most? Látsz minket onnan felülről?
A fiú nagyot nyelt, majd folytatta:
– Talán a többiek nevében is mondhatom, hogy az egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb időszakon vagyunk túl. Az érettségire készülést biztos te is felettébb élvezted volna… – Hirtelen leállt, ahogy a többiek egész halkan felkuncogtak. Boka szíve azonban majdnem kiszakadt a szomorúságtól, egyre nehezebben beszélt. Sokszor, különösen az utóbbi időkben szüksége lett volna az aprócska fiúra. Biztos volt benne, hogy vele meg tudta volna beszélni különös érzéseit és gondjait. Ő megértette volna. Ő mellette állt volna mindenben.

– Képzeld el, mindnyájan bejutottunk arra az egyetemre, amelyre szerettünk volna. Nem volt egyszerű, de nagyon keményen tanultunk egész évben. – Csónakos felhorkantott, ő nyilván nem értett egyet ezzel az állítással, de Boka ezúttal rá sem hederített.
– Egyébként jól telt az év. Ősszel volt egy utolsó osztálykirándulásunk, elmentünk a Mátrába. – Boka ismét leállt, és érezte, hogy akaratlanul is elborítják az érzelmek és nem bír a többiek szemébe nézni, legfőképpen nem Geréb gesztenyebarna tekintetébe. Nem akarta, hogy a gondolatai elkalandozzanak Ernőtől, de már megint a szőke hajú fiúra gondolt. Azon a kiránduláson még együtt voltak és életük egyik legszebb estéjét töltötték ott el. Miért vagyok ilyen szánalmas? Gondolj már másra, János!
A fiú alig bírta összeszedni magát, hogy folytassa.
– Rácz tanár úr segítségével aztán letettem a felsőfokú angol nyelvvizsgát. Képzeld el, Áts Ferivel együtt vizsgáztunk. Ő a Corvinusra megy tovább, ki gondolta volna…

– Azt ki gondolta volna, hogy Kolnay és Barabás ugyanarra az egyetemre és ugyanarra a szakra fognak menni! Az év poénja! – vágott közbe Csónakos röhögve, mire az említettek rögtön fel is csattantak, hogy kikérjék maguknak.

Boka nagyot sóhajtott, majd hálálkodva nézett Csónakosra. A fiú mindentudóan viszonozta a pillantását. Mindig megérezte, ha barátjának segítségre van szüksége.

Természetesen Csónakos közbeszólásával rögtön vége szakadt a borongós és feszengő hangulatnak. A fiúk egymás szavába vágva kezdték el felidézni az utóbbi egy év történéseit, különösen a vicces és érdekesebb sztorikat, miközben mindnyájan úgy tettek, mintha az egészet Ernőnek mesélnék el.
Boka örült, hogy a többiek átvették tőle a szót. Annyira ellepték őt a fájó emlékek, hogy nem biztos, hogy képes lett volna őszinte derűvel a hangjában beszélni. De ezt szerencsére megtették helyette a többiek is.

A lelkes beszámolók közben sikerült meggyújtaniuk egy mécsest is, Csele pedig a konyhából előhozott egy igazán drága és minőségi bort, amelyből aztán szó nélkül töltött mindenkinek egy keveset.

– Igyunk Nemecsek Ernőre, a grund igazi hősére! – szólalt meg Weisz a saját kis beszámolója végén, felemelve a poharát. Az arca piroslott a lelkesedéstől. – Soha nem felejtünk el, barátom!

– Igyunk a kapitányra! – csatlakozott Kolnay is, mire ezúttal Barabás is egyetértően felemelte a poharát és szélesen mosolyogva koccintott a fiúval.

– A kapitányra!

A legjobb barátomra, gondolta Boka, ahogy szomorkásan csatlakozott poharával a többiekhez.


Az ital hatására a fiúk egyre inkább felengedtek és mindenkit kellemesen átjárt a nosztalgia érzése. Egyedül Geréb volt a szokásosnál jóval csendesebb, habár ezt csak Boka vette észre, aki minden próbálkozása ellenére alig tudta levenni a szemét a fiúról. De ő sem róla. Folyamatosan egymás felé pillantottak, hol feltűnőbben, hol pedig óvatosabban, félénken, kutakodva.

Igazából mindkettőjüknek borzalmas volt az éve a szalagtűző után, és ezzel mindketten tisztában voltak. Boka arcát elöntötte a szégyen, hogy Ernő emlékét oda nem illő gondolatok csúfítják el. Ugyanakkor azt is szégyellte, hogy elhunyt barátjának nem mondta el az igazságot – avagy, hogy ez volt élete legrosszabb időszaka, és hogy jelenleg a legkevésbé sem érdekli, hogy mi lesz vele az egyetemen. Nem érdekelte igazán semmi. Ha őszinte lett volna, akkor elmesélte volna Ernőnek, hogy szörnyen magányos. És hogy valójában szörnyen hiányzik neki Dezső, még ha egy áruló is volt már megint.

A jó döntést hoztam meg akkor, igaz? Az volt a helyes és logikus lépés. Ugye?

Geréb vele szemben kiolvashatatlan arccal meredt rá, de a gesztenyebarna szemek nem tudták becsapni. Még mindig vágyakozóan nézett rá, még mindig ott volt az a furcsa, bánatos csillogás a tekintetében. Talán még mindig szeret engem? – gondolta Boka és utálta magát, amiért remeg a gyomra.

És akkor Geréb váratlanul megköszörülte a torkát, Boka pedig összerezzent és feleszmélt a gondolataiból. A szőke hajú fiú az ajkához húzta a poharát, majd mélyen belekortyolt. Addig nem szólalt meg, amíg minden szem rá nem szegeződött, avagy amíg Kolnayék is be nem fejezték a hangos szócsatát.

– Én még nem beszéltem az évemről Ernőnek – kezdett bele határozottan, furcsa ünnepélyességgel a hangjában, mire a többieknek értetlenkedve felhúzódott a szemöldöke. Fogalmuk sem volt, hogy mit akarhat még mondani, azonban látták, hogy valami komoly dologról van szó, ezért csendben maradtak és várakozóan fürkészték őt.
Boka lélegzete kis híján elakadt.

Mit fog mondani? Istenem, mit fog mondani?


– A tanév nekem is nagyon jól kezdődött – sóhajtott nagyot Dezső, ahogy belefogott. A hangja tisztán és élesen zengett Csele lakásában, miközben mindnyájan őt nézték.

– Ezt a dolgot még ti sem tudjátok, fiúk, de akkor már lassan egy éve együtt voltam valakivel. Egy csodálatos valakivel. – Egy pillanatra elhallgatott, majd egy apró mosoly kúszott az arcára. Az a fajta mosoly volt ez, amelyet Boka mindig annyira szeretett és amelytől most majdnem kihagyott két dobbanást a szíve.
– Igen, én is azt hittem, hogy engem senki nem bír elviselni, de ez az illető egyszerűen… egyszerűen csak törődött velem és elfogadott engem olyannak, amilyen vagyok, értitek? Engem, akinek millió hibája van és a legtöbbször egy szar alak, de ő… – Geréb váratlanul ráemelte a szemét Bokára, gesztenyeszínű tekintete teljesen ellágyult.
– Ő minden, ami én nem vagyok. Kedves, hihetetlenül intelligens, becsületes és jószívű. Sokkal jobb ember nálam. Ami azt illeti, a legjobb ember, akit ismerek. Úgy volt, hogy a szalagtűzön végre bemutatom őt a szüleimnek…

Geréb elakadt, Boka arca pedig teljesen ledermedt. Nem akarta elhinni, hogy ez most komolyan megtörténik. Lélegzetvisszafojtva nézte a másikat, és már nem lett volna képes elfordulni tőle. Geréb pedig egyenesen rászegezte azokat az izzó barna szemeit. Félreérthetetlenül és mélyen. Csak rá. Mintha csak ők ketten lennének a nappaliban.

– Ernő, tudnod kell, hogy már megint hibáztam. Óriásit hibáztam. Úgy tűnik, hogy ez benne van a véremben, egyszerűen mindig mindent elrontok. Azon az estén elmartam magamtól azt az embert, akit mindennél jobban szeretek, mert egy gyáva alak voltam. Többet ért az, hogy a szüleim vagy a barátaim mit fognak rólam gondolni. De most kimondom, mert tudom, hogy te is azt akarnád, hogy bátor legyek, hisz te voltál a legbátrabb közöttünk.

Boka ujjai között már majdnem széttört a borospohár, annyira szorította. Fogalma sem volt arról, hogy a többiek milyen arcot vághatnak körülötte, mert most már csak Gerébet látta maga előtt. A szíve a torkában dobogott, és úgy érezte, hogy menten megfullad. Geréb rávillantotta a legszebb, ugyanakkor a legszomorúbb mosolyát, majd ismét megszólalt.
– Homoszexuális vagyok. És szerelmes vagyok ebbe a fiúba. Még mindig és talán még jobban, mint eddig. Nagyon hiányzik és mindig csak ő jár a fejemben. – Geréb arca most már olyan pirosban pompázott, mint egy paradicsom, de továbbra sem vette le a szemeit róla. – Fogalmam sincs, hogy egyáltalán hogyan érettségiztem le, mert mindig az ő arca lebegett előttem. Bármit megtennék neki, hogy megbocsásson. Bármit. Azt hiszem, hogy most már képes lennék felvállalni az érzéseimet bárki előtt. Még apám előtt is. – Ekkor váratlanul elkapta a tekintetét a fiútól, majd a többiekre nézett. – Még előttetek is. Nem érdekel, ha elítéltek. Többé már nem.

A vallomását mély csend fogadta.

Boka csak félig-meddig érzékelte, hogy a többieknek teljesen leesett az álla körülöttük. Jelen pillanatban sokkal inkább el volt foglalva a saját döbbenetével és kalapáló szívverésével. Hogy történhetett ez meg? Nem gondolta volna, hogy Geréb képes lesz felvállalni a másságát. Azt sem gondolta volna, hogy a fiú még ennyire mélyen szereti őt. És ráadásul amiket mondott róla mindenki előtt! Úgy beszélt rólam, mintha tökéletes lennék. Úristen, hogy gondolhat így rám? Hogy mondhatott ilyeneket?

A többiek tekintete úgy cikázott közöttük, mint valami pingpong labda, és ismét mindnyájan azt várták, hogy Boka kinyögjön valamit.

A fiú zavarában felugrott a székről, majd égő arccal Gerébre nézett.

– Ezt nem volt jogod elmondani! – közölte remegő hangon, majd meg sem várva a választ, szinte rögtön az erkély felé vette az irányt. Úgy érezte, hogy ha nem megy ki rögtön a levegőre, akkor megfullad a hőségtől. És a többiek kutakodó tekintetétől.

Nem hiszem el, hogy elmondta mindenkinek! Hogy volt képes erre?!

Boka nem tudta hirtelen, hogy mit érezzen. Egyrészt mindig is arra vágyott, hogy felvállalják a kapcsolatukat, hogy a fiúk is megtudják végre, hogy mi van köztük – hogy mi volt köztük – másfelől most még is azt érezte, hogy Gerébnek ehhez nem volt joga csak úgy a beleegyezése nélkül. Ráadásul Ernőnek a megemlékezésén! Ennek a napnak nem róluk kellett volna szólnia. De mégis… Az a vallomás, azok az elképesztően szép és csodás dolgok, amiket róla mondott…


Boka próbálta rendezni a légzését, de nehezen ment, főleg amikor meghallotta, hogy nyitódik mögötte az erkélynek az ajtaja. Természetesen Geréb állt mögötte, aki ismét bűnbánóan és tanácstalanul nézett rá. De ugyanakkor olyan mély érzelmekkel a szemében, hogy Bokának összeszorult és szaltózott egyet a gyomra.

– Már megint elrontottam mindent, igaz? – kérdezte a fiú óvatosan és Boka látta, hogy barátja alig bírja visszatartani a könnyeit.

Boka nagyot nyelt.

– Ez nem tartozott a többiekre – mondta szigorúnak szánt hangon, de mégis remegett közben. Mikor lett ilyen gyenge Gerébbel szemben? Egyre kevésbé tudta tartani a felnőttes és rideg maszkját, amit annyira szeretett hordani. A fiú teljesen kicsinálta őt érzelmileg.
– Ez Ernő napja és te képes voltál egy ilyen… egy ilyen bejelentésre! Csak úgy! Mindenki előtt!

– Nem akartam többé hazudni, Jancsi. Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak. – Geréb hangja egyre szomorúbb lett, egyre csalódottabb. – Én csak… én csak az igazságot mondtam – fejezte be halkan, majd még halkabban suttogott. – Borzasztóan hiányzol.

Boka csak nézte őt.

Dezső volt a legszebb fiú, akit ismert. Sötétszőke haja tökéletesen keretezte finom és szép vágású arcát, gesztenyebarna szemei pedig mindig melegséget árasztottak. Meg talán egy csipetnyi kihívást. Azok a szemek mindig szerettek viaskodni, versengeni, mindig szerették a figyelmet, a törődést.
És Boka látta azokban a szemekben, hogy Geréb őszintén beszél és igazak az érzései.

És akkor tudta, hogy el van veszve. Sőt, igazából már akkor tudta, amikor meglátta őt azon az este. Mert akármennyire is próbálta tagadni, egyszerűen még mindig bele volt zúgva ebbe a csintalan fiúba, akinek mindig sikerült valamit elrontania, de aki aztán mindig mindenkinél jobban igyekezett helyrehozni a hibáit. És Boka hazudhatott magának amennyit csak akart, de mindennél többet jelentett neki, hogy miatta, Boka János miatt képes volt még szembenézni a legnagyobb félelmével is. Azaz önmagával.

Mindenki előtt bevallotta, hogy homoszexuális. Mindenki előtt bevallotta, hogy szeret engem. Ezt nem hiszem el!

Geréb továbbra is szomorúan nézett rá, a szemébe könnyek gyűltek.

– H-ha tényleg nem szeretsz többé, akkor most már feladom. Ígérem. Nem kereslek többé. De tudnod kell, hogy az én érzéseim még most sem változtak irántad semmit. És ezt nem fogom titkolni most már senki előtt.

Azzal el akart tőle fordulni, mert láthatóan megindultak az első könnycseppek az arcán és nem akarhatta, hogy ezt a fiú lássa. Boka azonban nem bírta tovább tartani magát.

– Annyira bolond vagy, Dé – suttogta szelíden, miközben az ő szemei is elhomályosultak. Hirtelen megragadta Dezső csuklóját és magához húzta a fiú vékony testét. Mielőtt a másik bármit is reagálhatott volna, az ajkukat egymáshoz tapasztotta.

Az én bolondom. Az én árulóm. Az én mindenem. Az enyém.

Boka szorosan átkarolta a fiú derekát, ahogy szája a másikét ízlelgette. Geréb egy pillanatig nem reagált, valószínűleg szörnyen megdöbbent és fel sem fogta, hogy mi történik. Viszont amikor ráeszmélt, hogy Boka tényleg viszonozza az érzéseit, hogy rózsaszín ajka tényleg a sajátjára tapad, akkor szinte rögtön visszacsókolt. Nyelvét puhatolózóan Boka ajkához érintette, a fiú pedig azonnal utat adott neki. És aztán nem létezett többé senki és semmi más, csak ők ketten.

A csókjukban még enyhén érződött a bor íze, kissé gyümölcsös volt és édeskés, de mégis elmondhatatlanul csodálatos. Hónapok teltek el, mégis megszokottan falták egymás száját és rögtön tudták, hogy hogy kell fordulniuk, hogy a legtökéletesebbé tegyék a csókjukat.
Geréb átkarolta Boka hátát és amennyire csak tudta magához húzta a másik fiú testét. Kis híján átestek a mögöttük lévő korláton, de ez most egyiküket sem érdekelte. Csak az számított, hogy végre ismét együtt lehetnek, egymás karjaiban és végre vége ennek az egész ostoba gyötrődésnek közöttük.

Amikor a levegőhiány miatt szét kellett válniuk, akkor Geréb apró puszikat nyomott a fiú arcára, majd megindult lefelé a nyakán. Boka beleremegett az érintésbe, ahogy barátja puha ajkai a torkára tapadtak. Ezt szerette a legjobban, és ezzel tudta őt leginkább izgalomba hozni a másik. Túl jól ismerték már egymást.

– Dé… – mondta elfúlóan és végtelenül szerelmesen, ahogy beletúrt a másik hajába. Geréb ekkor megállt, majd ismét egy mély csókkal jutalmazta meg. Ezúttal lassú és lágy táncba kezdtek nyelveik, miközben elvesztek egymás karjaiban. Mintha keringőztek volna egymással a kicsiny erkélyen, úgy ringatóztak és feszültek egymásnak percről percre.

A csók végén aztán Boka lágyan összeérintette a homlokukat. És csak nézték egymást hosszasan, mintha csak először néznének úgy igazán egymás szemeibe.

Boka egyik kezével elkezdte cirógatni Geréb arcát, ő pedig belesimult az érintésébe.

– Nekem is borzasztóan hiányoztál – kezdett bele az idősebb fiú, az izzó barna tekintet fogságában. – Ostoba voltam, hogy ellöktelek magamtól. Ostobaság volt, hogy olyasmit vártam el tőled, amire még nem álltál készen. Hisz tudom, hogy milyen fontos apád véleménye és…

– Shhh. Már nem számít – vágott közbe Geréb mosolyogva, és ismét az a szép mosoly volt, amit János annyira szeretett.
– Volt időm átgondolni. Szerintem a szüleim maguktól is rájöttek már régóta. Én voltam az ostoba, nem te. Ne hibáztasd magad.

Boka megcsóválta a fejét.

– Nem bocsátom meg magamnak, hogy ennyi időt elpazaroltam a sértődésre és duzzogásra. Ez a félév nélküled maga volt a pokol. Utáltam az egészet. Minden egyes percét. Alig tudtam létezni nélküled, érted? Annyira hiányoztál.

Boka közelebb hajolt, majd mélyen belecsókolt a fiú nyakába. Hihetetlenül hiányzott már neki a másik testének melege, a közelsége, az illata. Most, hogy ismét a karjai között érezhette őt, hogy végre megérinthette, egyszerűen nem tudott betelni vele.

Tényleg egy baromi nagy hülye voltam. Mindezt elengedni… Hogy lehettem ilyen makacs?

Geréb elkezdte simogatni a tarkóját, majd válaszul a halántékára tapasztotta az ajkait.

– De legalább mindketten normálisan leérettségiztünk – mondta belemosolyogva a bőrébe, próbálva oldani a hangulatot. – Képzeld el, hogy mi lett volna, ha tanulás helyett állandóan… szóval mást csináltunk volna.

– Vagy inkább tanulás közben – jegyezte meg Boka incselkedve, ahogy játékosan beleharapott a kulcscsontja feletti bőrbe. Geréb csak nevetett.

– Majd az egyetemen kipróbáljuk.


Mindketten szélesen vigyorogtak, ahogy ismét játékos és incselkedő csókokat váltottak. Tudták, hogy nem vihetik túlzásba – hisz mégis csak Csele lakásában, a Csele erkélyén álldogáltak –, de egyszerűen annyira mámorító volt ismét együtt lenni, hogy nehezen tudtak maguknak megálljt parancsolni.
Boka agyába egy gonosz kis hang persze folyamatosan visszatért és azt suttogta, hogy fejezzék be, ne legyenek ennyire tiszteletlenek ezen a napon. Mégis mit gondolna erről Ernő?
De Boka valahogy biztos volt benne, hogy barátja örülne neki, ha látná, hogy ők ketten ismét mosolyognak és ismét boldogok. És akármennyire is suttogott az a gonosz kis hang, ő szerette volna azt hinni, hogy ezzel csak még inkább tisztelegnek a bátor kis Nemecsek emlékének. Hisz mi lehetne szebb annál, hogy boldogságban töltik el ezt az estét?

– Menjünk vissza a fiúkhoz – mondta Boka, miután már tíz perc is eltelt és ők még mindig szorosan ölelkeztek. Szerencsére a redőny miatt a többiek ezt nem láthatták bentről. – Már biztos kibeszéltek minket vagy ötször. Nem kéne őket kétségek között hagyni.

Gerébnek erre csodálkozva elkerekedtek a szemei, Boka pedig szélesen mosolygott, ahogy összekulcsolta az ujjaikat.

– Én sem akarom már titkolni. Igazából soha nem akartam.

– Jancsi… – Geréb meghatottan nézett rá és erősen megszorította a másik kezét. Boka még szélesebben mosolygott.

– Gyere, kíváncsi vagyok Kolnayék arcára.


Amikor bementek az erkélyről, természetesen ismét mindenki elhallgatott és ismét minden szem rájuk szegeződött. Pontosabban az összekulcsolt kezeikre, kipirult arcukra és csóktól felduzzadt ajkaikra. Egyértelmű volt, hogy mi történt. Boka legnagyobb meglepetésére azonban senki sem sokkolódott le, még csak undort sem látott a fiúk arcán, mint ahogy arra számított. Helyette inkább valamiféle furcsa megnyugvás lepte el a Pál utcai fiúkat.

Boka megköszörülte a torkát, majd ünnepélyesen rájuk nézett.

– Dezső és én hivatalosan is járunk – jelentette ki, túlságosan bokásan és túlságosan is határozottan, és érezte, hogy Dezső tenyere izzadni kezd a szorítása alatt.

Mindketten izgatottan és harcra készen várták, hogy a többiek felcsattanjanak, megtámadják vagy kigúnyolják őket, de semmi ilyesmi nem történt.

Csónakos ehelyett egy hatalmasat füttyentett, majd felpattant a fehér kanapéról.

– Hát ennek nagyon ideje volt már, papuskáim! – kiáltotta vigyorogva, majd közelebb lépett hozzájuk és megveregette mindkettőjük vállát. Ugyanabban a pillanatban Barabás is felugrott a székről.

– Úristen, én azt hittem, hogy már soha nem békültök ki! – mondta panaszosan. – Már hónapok óta azért szurkolt mindenki, hogy szedjétek már össze magatokat! Gratulálok, hogy félév alatt sikerült!

– Ti tudtatok rólunk? – kérdezte hitetlenkedve Boka, és mellette Dezső ugyanolyan meglepetten és értetlenkedve nézte a fiúkat. Kolnay és Barabás körülbelül egyszerre horkantott fel és egyszerre forgatták meg a szemüket.

– Egyáltalán nem volt feltűnő, amikor az osztálykiránduláson elvonultatok „beszélgetni” az erdőbe, aztán Geréb vagy három kiszívással a nyakán jött vissza. Komolyan ennyire hülyének néztetek minket? – kérdezte Kolnay gúnyosan, de egy gonosz kis mosoly bújt meg a szája szegletében.

Boka próbált úgy tenni, mintha nem érezné, hogy az arca ismét lángolni kezd. Ez nagyon gáz!

– Ugye az erkélyemen nem szerelmeskedtetek? – vágott közbe Csele is, majd gyorsan hozzátette: – Mármint nem baj. Nyugodtan csinálhatjátok, csak szeretnék tudni róla, mert akkor majd oda is kérek takarítást a bejárónőtől.

Csónakos ezen hatalmasat nevetett, majd igyekezett rátenni egy lapáttal.

– A fejükből ítélve szerintem épp egy hatalmas békülős szexen vannak túl. Ki volt alul? Fogadni mernék, hogy Geréb.

– Szerintem Boka – szólalt meg Weisz tűnődve. – Tuti csak kívülről adja a macsót.

Boka mellett most már Geréb arca is lángolt, paprikavörösen, és alig bírta állni a többiek tekintetét. A fiúk baromi jól szórakoztak rajtuk és erre a reakcióra egyikük sem számított.

– Úristen, fogjátok már be! Mondtam már, hogy ti vagytok a legszemetebb barátok a világon? – csattant fel a szőke fiú, miközben dacosan és látványosan maga után húzta Bokát a kanapéhoz. A többiek csak nevettek, de igazából már ők ketten sem tudták megállni a mosolyt.

A barátaik tényleg oltári nagy szemetek voltak, de ugyanakkor a legjobb fejek is egyben. Csak úgy elfogadták őket. Mindenféle előítélet nélkül. És ezek szerint már ezer éve tudtak róluk és még csak ki sem akadtak rajtuk egyáltalán. Hogy lehettek ilyen vakok, hogy nem vették észre, hogy tudnak róluk? Boka nem akarta elhinni, hogy tényleg mindnyájan ilyen jól fogadták. Ez nagyon jólesett neki, teljesen a szívéig hatolt, hogy a fiúk ilyen támogatóak a kapcsolatukkal.

Csónakos felemelte a borospoharát.

– Ti meg a leghülyébb pár vagytok, akiket látott a Föld. De így szeretünk benneteket.

– Igyunk a leghülyébb párra! – harsogta Kolnay, ahogy ő is öntött magának egy pohár bort.

– A leghülyébb párra! – ismételte Barabás is lelkesen.

Boka ezzel a megnevezéssel már nem igazán tudott vitába szállni. Kivéve persze, ha az intellektusukra gondoltak volna, de egészen biztos volt benne, hogy nem a lexikális tudásukat ócsárolják. Így tehát csak elfogadva a vereséget leült a kanapéra, majd átkarolta Geréb vállát, aki persze megjátszott duzzogással koccintotta össze a poharát a többiekével.

– Szerintem meg a legszuperebb pár. Meg a leghelyesebb pár. Azt is kihagytátok, hogy mi vagyunk a legjobb arcok – mondta Geréb mély meggyőződéssel a hangjában, miközben mosolyogva végigsimított Boka karján. Boka viszonozta a mosolyát. A kedvenc mosolyát.

– Meg a leggusztustalanabbul szerelmes pár. Jézusom, ha így néztek egymásra, még a végén én is kedvet kapok és lesmárolom Barabást!

– Azt merd meg, Pali! Nem lesz többé nyelved. Meg más testrészed sem!


Azzal Kolnayék már megint veszekedésbe kezdtek, és ismét minden visszaállt a régi kerékvágásba. Boka nevetve nézte két idióta barátjukat, miközben Geréb egészen közel húzódott hozzá és fejét a vállára hajtotta. Senki nem szólt rájuk, senki nem vágott ellenkező vagy undorodó arcot. Sőt, Csónakos helyeslően mosolygott, Weisz pedig úgy ült le melléjük a kanapéra, mintha teljesen természetes lenne, hogy ők mellette össze vannak bújva.

Mikor aztán mindenki elcsendesedett kissé, Geréb fogta a gitt-darabka mellett pihenő másik csomagot, majd előhúzott a szatyorból egy könyvet. Verne Gyulától a ’Lángba borult szigettenger’-t. Lassan kinyitotta ott, ahol egy évvel ezelőtt abbahagyták a történetet és kellemes, tiszta hangján elkezdett olvasni.

Olvasott Ernőnek, a fiúknak, Bokának, de legfőképpen talán magának.

A többiek pedig teljesen elcsendesedtek körülötte, ahogy hallgatták a történetet ármányról, megpróbáltatásról, harcokról… és egy szerelemről, amely kiállta az idők próbáját.








-----------------------------------------------------------------------
Megjegyzés: Ez a novella egy ilyen igazi "fix-it" történet lett, szerettem volna, ha a fiúk újra sínen vannak. Remélem, elnyerte a tetszéseteket, nagyon élveztem írni! Akár ezzel vége is lehetne a sztorinak, de aki már ismer, az tudja, hogy nálam semmi sem ilyen egyszerű. ;)
A következőkben jobban is belemélyedünk majd a fiúk kapcsolatába és hogy hogyan is birkóznak meg a "felvállalással" a gyakorlatban.
Addig is szeretettel várom a véleményeket és köszönöm ismét, hogy olvastatok! Puszi

U.i.: Lehet az is ki fog derülni nemsokára, hogy ki van alul. ;)



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)