Az elfelejtett varázslat írta: Merilwen

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<< >>


XXII. Vég és kezdet


Rowenát a sátorba visszatérve akkora tapsvihar és üdvrivalgás fogadta, hogy kis híján ismét elsírta magát. (Pedig már épp büszke volt magára, hogy sikerült megfékeznie könnyeit.)
– Ne csináljátok már – dünnyögte bokáig vörösen. – Hé! – sikoltott fel aztán félig nevetve, ugyanis Faramir hirtelen a levegőbe emelte, megpördült vele, majd szorosan magához ölelte.
– Köszönöm – suttogta.
– Én nem – hüppögte Rowena. – Most miattad megint elsírtam magam.
A férfi elnevette magát, majd elengedte a lányt, hogy a szemébe nézhessen.
– Azért hamarabb is visszaereszthetted volna!

Mielőtt még Rowena bármit is felelhetett volna erre, Aragorn mellettük termett, szintén könnyekkel a szemében.
– Minden tiszteletem a tiéd – mondta lelkesen. – Hogy a csudába csináltad? A saját szememmel láttam Boromirt meghalni!…
– Azt hittem, Lúthien leszármazottjaként legalább te rájössz erre – mosolygott vissza barátjára a lány.
A férfi lelkesedése azonnal lelohadt, helyét átvette a rémület.
– Mik voltak a valák feltételei?!
– Nyugalom – emelte fel a kezét Rowena. – Minden rendben van. Egyébként mindjárt megtudod.

Megköszörülte a torkát, majd emelt hangon megszólalt:
– Ha lezajlott a boldog viszontlátás első szakasza, akkor megkérném, hogy foglaljatok helyet!
Párszor el kellett ismételnie kívánságát, hogy meghallják, de végül mindenki leült a sátorba behordott zsámolyokra, párnákra.

– Nos – kezdte Rowena. – Először is annak, aki még nem találkozott vele, szeretném bemutatni Isabel úrnőt, titkos másik-világbéli segítőmet. – Az asszony biccentett. – Másodszor: tudom, hogy rettentően kíváncsiak vagytok már Boromir újraéledésének történetére, azonban ennek rengeteg előzménye van. Többek között összefügg a varázshatalmam titkával is. Tudnotok kell, hogy erről még Galadriel Úrnő sem mondott teljesen igazat.
A Szövetség tagjai döbbenten felhördültek.
– Ezt kifejtenéd kicsit bővebben? – kérdezte Faramir értetlenül.
– Inkább elmondom az igazat. Nem mondok rávezetést, mert annak végzetes következményei lesznek; belevágok a közepébe. A birtokomban van – emelte fel a kezét – Mîrelin, a Csillagok Ékessége, közismertebb nevén Earnur Gyűrűje, a méltatlanul elfeledett númenori hatalom-gyűrű.

Rowena összeszorult szívvel várta a hatást, és az nem is késett soká sem a társai, sem a gyűrűje részéről. A döbbent és hitetlenkedő pillantások kereszttüzében Ivor-Aear felizzott, erősebben, mint valaha, és csillagszóróként sziporkázva hányta az ezüst szikrákat. Aztán elcsitult, és a lány biztosan tudta, hogy soha, soha többé nem fog felébredni.

Csak most tudatosult benne igazán, milyen nehéz volt a teher, amit hónapokig cipelnie kellett. Úgy érezte, mindjárt szárnyra kap a megkönnyebbüléstől. Félszegen elmosolyodott, majd visszafojthatatlanul kitört belőle a zokogás.
– Rowena! – sietett hozzá Isabel. – Mi a baj?!
– Baj? Az végképp nincs – idézte anyja korábbi szavait a lány. – De tudod, mennyire jó érzés ezt kimondani végre? Időtlen idők óta titkolóztam a barátaim előtt, és rettegtem, hogy valahogyan mégis kiderülhet az igazság. Mert ha ez megtörténik, ketten haltunk volna meg: én és – Boromir!
– Micsoda?! – ugrott fel egy emberként a társaság.
– És ezt nekem miért nem mondtad?! – kérdezte Isabel dühösen.
– Mert szerintem enélkül is elég dolog volt, ami miatt félthettél – felelte Rowena. – De erre később visszatérünk. Ha megkérhetnélek, ülj vissza… Köszönöm. Szóval – fékezte meg végre könnyeit – a legfontosabb dolgot elmondtam, innentől haladjunk időrendben.

Már vette a levegőt, hogy belekezdjen Earnur Gyűrűjének történetébe, amikor Aragornra esett a tekintete. A férfi összeráncolt homlokkal, erősen koncentrálva nézte a lányt, ezzel mosolyra késztetve őt.
– Elessar, többé nem működik a gondolat-tárgyalás. Vagy mondd hangosan, amit akarsz, vagy várj vele, amíg négyszemközt lehetünk.
– Hogyhogy nem működik? – kérdezte értetlenül a harcos.
– Azzal, hogy kimondtam Mîrelin nevét, elveszett minden varázshatalma.
– Micsoda?! – hördült fel ismét mindenki egyszerre.
– Később megmagyarázom – sóhajtott a lány. – Egyébként ha nem tévedek, Elessar, a fogadalmadat akartad betartani, ugye? – Aragorn bólintott. – Nos, erre már nincs szükség. Nagyjából egy hónapja tudom, amit el akartál mondani.

A férfi hökkenten nézett Rowenára, majd a szorosan egymás mellett ülő Isabelre és Boromirra pillantva elmosolyodott.
– Végül is, gondolhattam volna.
– Beavatnátok? – szólt közbe Trufa.
– Később – felelte a lány azon töprengve, vajon hányadszor mondja ki ma ezt a szót.

Aztán végre-valahára belefogott a történetbe. Úgy érezte, minden kimondott szóval hegyek gördülnek le a szívéről. Elmesélte Mîrelin legendáját, Galadriel jóslatát.
– Egyébként máig nem értem, hogyhogy nem tűnt fel neked a dolog, Gandalf. Neked tudnod kellett a jóslatról, vagy tévednék?
– Tudtam róla – felelte a mágus. – Azonban, mivel eredete egészen mostanáig homályba veszett, sok Bölcs nem hitt ebben a jóslatban; én magam sem. Már-már el is feledkeztünk róla. Galadriel Úrnő szavaiban viszont feltétlenül bíztam, és bár furcsának tűnt a varázshatalmad eredete, elfogadtam az Úrnő magyarázatát. Hiszen a párhuzamos világ is szokatlan volt.
– Értem és köszönöm a magyarázatot – biccentett Rowena. – Tehát Earnur Gyűrűjének nyoma veszett. Most pedig majd’ ezer évet ugrunk az időben; Isabel, Boromir, tiétek a szó.

Bár a leány hallotta már egyszer a történetet anyja szájából, most ugyanolyan feszült figyelemmel hallgatta végig, mint akkor. A nő és a férfi felváltva meséltek; ahogy a részletek egyre egyértelműbbé váltak, úgy mosolyodott el meghatottan a társaság minden tagja egymás után.
– Végezetül, szeretnék elnézést kérni tőled, öcsém, amiért nem avattunk be újabb titkunkba – fejezte be Boromir, majd elmosolyodott. – Így utólag már nem is értem, miért tettünk így.
Faramir lassan felállt.
– Ne haragudj, bátyám – kezdte –, de ha azt hittétek, nem tudok a gyermeketekről, nagyon tévedtetek.

A férfi pillanatnyi hatásszünetet tartott, amíg mindenki leküzdi döbbenetét, majd folytatta:
– Már elég korán észrevettem rajtad az áldott állapot jeleit, Isabel. Bátyám hirtelen elhidegülésével pedig biztos voltam benne, hogy sejtéseim igazak. De nem szóltam; hagytam, hadd tegyétek, amit akartok. Amikor pedig nemrégiben találkoztam Rowenával, azonnal tudtam, hogy ő a félve titkolt unokahúgom.

Húgom!
A lány alig tudta megállni, hogy a homlokára ne csapjon. Hogy mennyit töprengett ezen az egy szón! Most pedig mennyire egyszerűnek tűnik a megfejtés: egész egyszerűen nem testvérhúgra vonatkozott.

– Miből jöttél rá? – kérdezte Boromir az öccsét.
– Bátyám, nézd meg egy kicsit jobban a lányodat. Nem látsz rajta valami feltűnő hasonlóságot valakivel, akit mindkettőnk számára nagyon fontos volt?
Rowena kíváncsian nézett az apjára.
– Igazad van – sóhajtott fel Boromir. – A szeme teljesen olyan, mint anyánké.
– Tehát ezért bíztál meg bennem annyira, hogy bevezettél Henneth Annúnba – bólintott a lány. „És Denethor ezért viselkedett olyan hidegen.” – De miért nem javítottál ki, amikor árvaként mutatkoztam be?
– Egyrészről akkor úgy tudtam, hogy fivérem halott; másrészről Isabelt évek óta nem láttam, fogalmam sem volt, mi van vele. Teljesen hihető volt, hogy árva vagy.

– Ez igaz. Jól van, haladjunk tovább. Mîrelin idestova hat éve került hozzám… – folytatta Rowena. Aztán végigvett minden fontosabb eseményt, aminél a gyűrű varázslatai beavatkoztak az eseményekbe: megmagyarázta, hogyan került a Gyűrűszövetség az árvaházba, miért tartotta eleinte titokban Mîrelin titkát, hogyan hozta vissza Boromirt az életbe, miért rettegett, hogy kiderül a titok…
– …és szerintem ezért volt jogom belenézni a palantírba pár héttel ezelőtt: mert bizonyos fokig az utolsó Anárion-házi király örököse vagyok – nézett Aragornra, aki helyeslően bólintott.
– Ezek szerint akár te is lehetnél Gondor trónjának örököse? – kérdezte hirtelen Pippin.
Rowena döbbenten nézett a hobbitra. Ez eddig meg sem fordult a fejében.

Aragorn lassan felállt.
– Akkor hát, úrnőm… – kezdte volna.
– Nem! – szakította félbe a lány, és ő is felpattant a helyéről. – Hagyd ezt abba! Szó sem lehet róla!
– Mégis miért? Azt végképp nem mondhatod, hogy nem állsz készen az uralkodásra, hiszen te készítettél fel rá engem.
Rowena elsápadt. Ez nem lehet igaz!
– Igen, ez így van, de… én ezt nem vagyok képes vállalni.
– Úgy? És miért nem? Tessék, Rowena, itt az új feladat: magyarázd meg nekem, miért ne tölthetné be a mester a tanítvány feladatát!

A lány kapkodva szedte a levegőt; barátja arca most még az ő számára is kifürkészhetetlen volt. Támogatást remélve szüleire nézett, és nem is csalatkozott bennük: anyja tekintete nyugtató, apjáé biztató volt.
Vett néhány mély lélegzetet, összeszedte gondolatait, és újra Aragorn felé fordult.

– Kezdjük azzal, hogy nem vagyok mester. Csupán van némi alapfogalmam arról, milyennek kell lennie egy jó uralkodónak. A lelki, jellembéli felkészültség azonban kevés, ettől még könnyen lehetek alkalmatlan; például amiatt, hogy nem ismerem eléggé Gondor kultúráját. Mindent, amit tudok róla, a könyveimben olvastam, és az még köszönőviszonyban sincs azzal, hogy valaki ott élt akár csak egy kevés ideig is – utalt a férfi álnéven való katonáskodására. – Nem állítom, hogy nem tudom megtanulni az itteni hagyományokat, életmódot, de kell hozzá legalább néhány év; és addig mi lesz? Nem érezném tisztességesnek, ha valaki helyettem végezné el pont a legnehezebb részét a feladatnak: az ország rendbetételét a háború után. Továbbá: nem csak az fontos, hogy milyen a király; az is, hogy milyen a nép, hogyan áll hozzá uralkodójához. Gondor téged vár, Elessar; eddig is az adott nekik reményt, hogy te vezetted őket. Szerinted mit szólnának, ha egyik pillanatról a másikra átvenné a helyedet egy gyermek leány?

– Rendben – emelte fel kezét Aragorn. – Eleget beszéltél arról, hogy milyen rajtad kívülálló okok miatt nem uralkodhatsz. Elfogadom, de engedj meg még egy kérdést: ha semmi ilyen gond nem lenne, akkor mit tennél? Akkor elfogadnád-e trónt?
– Nem – felelte határozottan a lány. – Most egy jó darabig nem akarok még nagy felelősséget igénylő feladatot ellátni. Gyermek akarok lenni családom körében. – Rowena hangja és tekintete elfátyolosodott; Éowyn felé nézve folytatta: – Nem akarok többé harcos leány lenni, nem kelek versenyre többé a nagy lovasokkal, s nem lelem örömöm eztán az öldöklést dicsőítő énekekben. Gyógyítani szeretnék és szeretni mindent, ami él, virágzik és gyümölcsöt hoz, és nem meddő és terméketlen. Nem vágyom rá, hogy királynő legyek.*
A rohani úrnő viszonozta a lány simogató tekintetét.

Rowena megtörölte szemét (bár sejtette, hogy ennek egy perc múlva nyoma sem lesz), és visszafordult barátjához.
– Csupán annyit kérek, Elessar, hogy amikor eljön az ideje (Eru adja, hogy ez minél később legyen), fogadj majd el Helytartódnak.
A férfi elmosolyodott.
– Egy feltétellel: ezentúl ne szólíts Elessarnak.
– De hát miért? – döbbent meg a lány. – Eddig semmi bajod nem volt vele.
– Bajom most sincs. Csupán eddig arra volt szükségem, hogy valaki néha emlékeztessen arra, akinek származás szerint születtem. Ennek azonban most vége; mostantól azt nem szabad elfelejtenem, akinek valójában születtem: Vándornak. Kérlek, szólíts így ezentúl, ha nem esik nehezedre.
– Bármiben boldogan segítek neked, amíg csak időm le nem jár – hajolt meg Rowena komolyan. Szemében őszinte, örökké tartó szeretet csillogott.

– Ezek szerint most már… itt maradtok örökre? – kérdezte reménykedve Samu.
Igen! – kiáltotta csengő hangon a lány; és ettől az egy szótól ismét kitört az üdvrivalgás és a boldog könnyek áradata.

*****


– Azért azt nem gondoltam volna, hogy itteni életem első komoly megpróbáltatása egy vacsora lesz… – nyögte Rowena.
Ez azonban napokkal később történt, az Elessar király trónra lépését követő ünnepi fogadáson, amit Minas Tirith uralkodói csarnokában tartottak. A lány immár nyilvánosan is a Helytartó örököseként foglalt helyet az asztalnál, ijedten szemlélve a tányérja mellett felsorakoztatott, legalább tucatnyiféle evőeszközt és három különböző poharat.

– Pedig az ülésrendet is átszervezted kissé – jegyezte meg apja mosolyogva.
– Az más – legyintett a lány. – Bár a változtatásokat keresztülvinni tényleg nem volt egyszerű…
Szülei tapintatosan hallgattak. Eredetileg csak annyiról lett volna szó, hogy Rowena visszautasította azt, hogy kettejük között foglaljon helyet, „ennyire nem vagyok már kisgyerek!” indokkal. Ebből adódóan kissé felborult a rangsor, és a hosszúkás asztal szemközti oldalát is át kellett szervezni, mert az sem volt mindegy, ki kivel ül szemben. A végleges ülésrend csak hosszú viták után alakulhatott ki.
Az asztalfőn természetesen a király ült, tőle balra Éomer, jobbra Imrahil fejedelem foglalt helyet egymással szemben. Utána következett balról Faramir, jobbról a Boromir (a fivérek), aztán Éowyn és Isabel (az úrnők), majd Gandalf és Rowena (a varázslók). Mellettük ült a négy, a lányhoz hasonlóan igencsak megilletődött hobbit magasított székeken, majd Elrond fiai következtek, utánuk pedig Halbarad és egy rakás, Rowena számára ismeretlen nemes úr és hölgy rangsor szerint. Az asztalsor a csarnok egyik végétől a másikig nyúlt.

– Nem értem, hogyan lehet ezzel bajod – csóválta Boromir a fejét. – Az árvaházban nem tanítottak titeket étkezni?
– Dehogynem, de nálunk egy komolyabb díszvacsorán is csupán hat-hétféle evőeszközt használnak – világosította fel kedvesét Isabel, majd a lányához fordult. – Mivel bővebb magyarázatra nincs idő, az lesz a legokosabb, ha folyamatosan figyeled apádat, Gandalfot vagy Éowyn úrnőt, jó?
Rowena bólintott, de már alig hallotta anyja szavait. Figyelmét inkább az asszony kinézete kötötte le. Még sosem látta őt ennyire szépnek; egyszerű szabású, földig omló, lenge ujjú, kissé feketésen színjátszó, mélybordó ruhát viselt, művészien göndörödő haja szabadon omlott a hátára. Sötét szemei derűt és melegséget sugároztak.

– Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Isabel.
– Gyönyörű vagy – suttogta a leány alig titkolt rajongással a hangjában.
Az asszony elpirult kissé; arcának színe közelített öltözékééhez.
– Te sem panaszkodhatsz – kacsintott a lányra.
Rowena mosolyogva vállat vont, mivel tényleg nem volt oka panaszra. Imádta anyjáéhoz hasonló stílusú, ám vízkék színű és ezüst hímzéssel díszített ruháját, amit mintha csak Mîrelinhez terveztek volna. Lábára kényelmes, csillogó hajnalkék topán simult, rakoncátlan tincseit ezüsttel kivert homlokpánt próbálta fékezni, több-kevesebb sikerrel.

Halk zene csendült fel; a lány körülnézett, de nem látta a zenészeket. Nem is érdekelte igazán, hol vannak; figyelmét hamar lekötötte a csodálatos hangzás.
– Milyen csodákat lehet művelni egy hárfával meg egy fuvolával – suttogta mellette Isabel, ő pedig egyetértően bólintott. Soha életében nem hallott még ilyen zenét, ami egyszerre felkavarja és elnyugtatja elméjét.

Gondolatai ismét Haldamirhoz kalandoztak. Már el sem csodálkozott ezen; amióta Osgiliathnál ismét találkoztak, nem volt olyan nap, hogy eszébe ne jutott volna. Felidézte fintorszerű mosolyát, a néha-néha felvillanó fájdalmat a tekintetében. Tudta, hogy a férfi szenved, és nem volt nehéz kitalálnia, hogy mitől. Elég volt elképzelnie, ahogy a harcos felébred az osgiliathi csatamezőn (mert minden kétséget kizáróan csak úgy menekülhetett meg, ha az orkok azt hitték, halott), körülötte vérbe fagyott holttestek – a bajtársai…
Kirázta a hideg. Nagyon remélte, hogy Haldamir komolyan vette a meghívását, mert egyszerűen kötelességének érezte, hogy beszéljen vele. Végül is miatta került ilyen helyzetbe. Rajta áll, hogy elátkozza őt ezért, vagy megköszöni az életet.
A lány annak örült volna legjobban, ha egyiket sem teszi.

Ezenkívül az is bántotta, hogy szinte semmit sem tud róla; csupán azt sikerült kiderítenie néhány sebtében feltett kérdéssel, hogy az apja gondori, anyja pedig nem más, mint a dúnadan Halbarad alvezér testvérhúga. Így Haldamir gyakorta ingázik a két Kósza-sereg, Ithilia és Észak között. Ez magyarázatot nyújtott arra, hogyan lehetett ott a Helm-szurdoki csatában. És bár Rowena eleinte tényleg csak ennyit akart tudni róla, azóta jócskán megnőtt a kíváncsisága.
Sóhajtott, majd nagy nehezen elterelte gondolatait az ifjútól. Ma nem szabad, hogy nyomassza valami, ma boldognak kell látszania! Ha jobban belegondol, ez egyáltalán nem nehéz… Eddig is tökéletesen sikerült: elég végigpillantania önfeledten beszélgető barátain, és mindjárt felderül az arca.

Isabel suttogva megszólalt mellette.
– Konce… Összpontosíts, édes lányom – helyesbített; neki is kissé nehéz volt átszokni arra, hogy Középföldén is közérthető szavakat használjon –: hozzák az első fogást!
Rowena halkan kuncogott, majd minden erejét összeszedte, hogy figyelni és utánozni tudja barátait a következő pár órán keresztül, és viselkedése Helytartóhoz méltó tökéletes legyen a mai vacsorán.

*****


A lágy muzsika, amely az étkezés alatt végig szólt, most elhallgatott.
– Éljen a Király! – kiáltott fel Boromir, mire az asztaltársaság egy szempillantás alatt talpon termett. A kupák a magasba emelkedtek, és kórusban is felhangzott a Helytartó üdvözlő kiáltása: – Éljen a Király!

Aragorn is felállt, és köszöntőre emelte a poharát.
– Barátaim! Szívem örvend ünnepléseteknek, és egész lelkemből kívánom, hogy ma éjjel ne lankadjon vidámságotok; hogy nyugodt lélekkel, gondtalanul mulassatok hajnalig. Mert holnaptól nehéz munka vár mindannyiunkra, hogy újra élhető világot teremtsünk abból, amit a Sötétség megrontott. S mint király, számítok ebben mindannyiótok segítségére. Tudom, hogy nem okoztok csalódást, hiszen eddig is mind segítettetek, nem csak a harcokban, ki-ki a maga tudása szerint. Természetesen ennek jutalma sem marad el. Lehet, nem fogok tudni mindenkinek oly díjat adni szolgálataiért, amilyet megérdemel, de mindent elkövetek, hogy igazságos ítéletet hozzak. Most pedig emelem poharam rátok, akik itt vagytok, és mindenkire, aki lehetővé tette, hogy ma trónra léphessek, és ne a Sötét Úr üljön itt győzelem-ünnepet. Eru éltessen mindannyiótokat!
– Eru óvja a Királyt! – felelte a sokaság egy emberként, majd kiürítették kupáikat.

Rowena óvatosan, lassan kortyolta a poharába töltött kevés bort, de még így is hatalmába kerítette valami furcsa érzés. Égett az arca, és a füle lüktetett. Persze nem csodálta, hogy az a pár korty is a fejébe szállt, hiszen most először ivott szeszesitalt.
Egyébként egészen büszke volt magára. Szinte mindig magától is kitalálta, melyik evőeszközhöz kell nyúlni, és bár valószínűleg a fogási technikát gyakran elvétette, csak egyszer volt olyan ügyetlen, hogy kiejtette a kezéből.
Az ételek többségét kiválónak találta; persze volt néhány olyan, ami nem ízlett neki, de úgy gondolta, csak idő kérdése, hogy megszeresse őket. Így is annyi fogás volt, hogy bár gyakorlatilag csak kóstolót evett mindenből, mégis bőven jóllakott. Örült is, mikor már minden evőeszköz eltűnt a tányérja mellől.

– Most mi következik? – fordult szüleihez a feltámadt halk beszélgetésben, és visszaült a helyére.
– Néhány perc szünet, amíg mindenki pihen egy kicsit az ebéd után – felelte Boromir. – Aztán átrendezik a termet: az asztalokat kiviszik vagy félretolják, a székeket körberakják a csarnok szélén. Aztán bevonul a zenekar, és kezdődik a táncmulatság. Erről jut eszembe – fordult Isabelhez mosolyogva –: kedves feleségem, megtisztelsz engem egy tánccal?
Az asszony Rowenára pillantott, aki megforgatta a szemét; amióta nyilvánosságra kerültek családi kapcsolatai, azóta anyja alig volt hajlandó elmozdulni mellőle.
– Nem vagyok már kisgyerek, anya – citálta ilyenkor szokásos mondatát. – Persze, menj csak; hiszen látom rajtad, hogy legszívesebben máris táncra perdülnél!

– Ne aggódj, úrnőm, addig sem lesz magányos a lányod – lépett hozzájuk Aragorn. – Felkérhetlek az első táncra, Rowena?
– Nem is tudok táncolni – hebegte a lány fülig pirulva.
– Még addig megtanulhatsz – mosolygott a király. – Majd elmagyarázom az alapvető tudnivalókat, könnyen elsajátítható. Nos?
– Hát… jól van – adta be a derekát Rowena, majd felállt, és barátja oldalán félrevonult egy oszlop takarásába, hogy a férfi zavartalanul mutogathasson, ha kell.

– Először is, a felkérés illeme. A tánc bevezető zenéje alatt a férfi meghajol, és megkérdezi: szabad? A hölgy elfogadásképpen bókol. Tudod, hogyan kell?
– Bókolni? – töprengett a lány. – Ja, a pukedlire gondolsz?
– Azt meg én nem tudom, micsoda – mosolygott Aragorn.
Rowena bemutatta: térdek hajlítva, jobb cipőorr a bal láb mögött koppan, szoknyaemelintés, enyhe meghajlás.
– Tökéletes – bólintott a dúnadan. – Tehát, ha a hölgy elfogadja a felkérést (az udvarias elutasítás természetesen megengedett), baljával a férfiba karol, jobb kézzel pedig kissé oldalra megemeli szoknyáját. Hadd lássam!
A lány gyengéden belemarkolt a szövetbe.
– Nem jó – rázta a fejét Aragorn. – Kecsesebben! Annyira, hogy az már neked túlzás!

Rowena fölfelé domborodó ívet formált a karjából, két ujjával elengedte ruháját, és kimerevítette őket. Barátja helyeslő pillantása láttán felnyögött.
– Be fog görcsölni a karom, mire a tánctérre érünk…
– Az hagyján, de tánc közben is végig így kell tartanod a karod – mondta Aragorn együttérzően. – De szerintem ezt is ki fogod bírni. Szóval: a pár a tánctérre ér, ahol megismétlik a felkérés mozdulatait. Ezután a férfi a jobb kezét a háta mögé, a balt a hölgy derekára teszi. A hölgy balja a férfi vállán, jobbjával ugyebár a ruháját tartja. Ezután jön maga a tánc, két neldë-rindë-vel kezdve. Az elsőben minden lépés pontosan meg van rendezve, de elég bonyolultan, úgyhogy ezt most nem mondom el, majd irányítalak; a másodikban szinte semmilyen szabályozás nincs, itt a táncosok szabadon megmutathatják, mit tudnak. A neldë-rindë háromütemű tánc, alaplépése a következő: egyre jobb lábbal lépve elfordulunk negyedkörnyit jobbra, kettőre, mondjuk úgy, hogy tetszőleges irányba lépünk egyet vagy fordulunk ballal lépve, háromra a jobb lábat könnyedén felemeljük, készülve a következő lépésre.** Egy-két-hár’, egy-két-hár’ – mutatta a férfi. – Értetted?
– Nagyjából – felelte a lány. – Csak azt nem tudom, honnan fogom kitalálni, hogy te melyik irányba akarsz épp lépni.
– Kiolvasod a tekintetemből – nevetett Aragorn. – Tényleg: tánc közben végig mindenkinek illik a párja szemébe néznie. Egyébként nyugodj meg, egyértelműek lesznek a mozdulataim. Csak mozogj úgy, ahogy vezetlek. És ha elvétsz valamit, csak egyszerűen lépkedj ütemre addig, amíg vissza nem tudsz állni.

– Egy-két-hár’… – próbált Rowena gyakorolni még egy kicsit, de abban a pillanatban megszólaltak a vonósok.
– Szabad? – hajolt meg a Vándor.
– Rögtön a mélyvízbe… – dünnyögte a lány bókolás közben, majd felvette a görcsveszélyes kéztartást, és barátjába karolva a táncparkettre sietett. Kissé aggódva figyelte a mellettük elvonuló idegeneket, de nem kellett aggódnia: mindenki teljesen természetesnek találta, hogy a Király a Helytartója lányát kéri fel az első táncra.

A kezdetben szelíd, egyszerű hangzás fokozatosan kiteljesedett, átadva a helyét a csodálatos dallamoknak. Rowena persze rögtön az elején elvétette a lépést, túl gyors volt neki a tempó. Minden energiáját összeszedve koncentrált, hogy ne túl sokszor tévesszen. Szerencsére Aragorn tényleg egyértelműen vezetett, így legalább a lépés irányával nem volt gondja. Aztán az ütemet is megtalálta, és a vége felé már-már élvezte a felvonulásszerű táncot.
A zene lelassult, majd néhány rövid levezetőhanggal véget ért. A táncosok megtapsolták a zenekart, majd ismét meghajoltak vagy bókoltak egymás felé.

– Most mi jön? – kérdezte Rowena halkan a Vándort. Ő a karját nyújtotta.
– A férfi újabb táncra kéri a hölgyet, vagy a tánctér szélére kíséri, aztán másik pár után néz. A hölgy pedig vár, hogy érkezik-e újabb felkérő. Jelenleg azonban még várnod sem kell – tette hozzá a lány háta mögé nézve.
Rowena megpördült; szíve őrült dobogásba kezdett, mint mindig, ha ez a férfi megjelent a közelében.
Hát eljött!

– Szabad? – kérdezte Haldamir, enyhén meghajtva magát.
A lány remegő lábbal bókolt, csupán hajszál híján nem vesztve el egyensúlyát. Gyorsan a férfiba karolt, mintha attól félne, hogy megint eltűnnek egymás szeme elől, és szinte kábán hagyta, hogy a tánctérre vezessék. Még anyja döbbent, majd felderülő pillantását sem vette észre.
Ismét vonószene csendült, azonban most pengetve, lágyabb és lassabb ritmusban. Haldamir szembefordította magával a leányt. Ahogy Rowena tekintete találkozott a mélykék szempár lágy pillantásával, és megérezte a gyengéd kezet a derekán, úgy érezte, menten leszédül a lábairól. Márpedig most egy mozdulatot sem szabad elrontania!
Nem is tette. A szédülés nem múlt ugyan, de kellemes biztonságot árasztott, és mintha azt súgta volna neki: add át magad a pillanatnak! Ő pedig engedelmeskedett.

Észre sem vette, mikor indult el a zene, fogalma sem volt róla, hogyan mozognak a lábai; de tudta, érezte, hogy jó, amit csinál. A férfinak egy apró ujjrezdüléséből is tudta, mit akar tőle. Alaplépésben suhantak át a termen, meg-megállva néhány forgásra, ahogy a ringató-hullámzó zene diktálta; ügyet sem vetettek a sokféleképp variáló párokra.
A lány úgy érezte, a tánc eggyé forrasztotta őt és párját, már nem volt képes külön-külön gondolni magukra. Forgott körülöttük a terem, csak ők ketten együtt voltak a biztos pont. Később pedig mintha köddé vált volna minden, csupán a szédítő forgás maradt, meg a biztonságot és, igen: szeretetet sugárzó szempár.
Amikor a zene véget ért, mindketten alig tudtak magukhoz térni. Nem tapsolták meg a zenekart, nem hajoltak meg, csak álltak mozdulatlanul, úgy, ahogy befejezték a táncot.

– Köszönöm – szólalt meg végül nagyon halkan a lány.
– Azt, hogy eljöttem, vagy a táncot? – kérdezte Haldamir. Egyszerű szavai mögött ezernyi rejtett érzés vágyott arra, hogy újra megmutathassa magát.
– Mindet – felelte Rowena. Még mindig nem engedték el egymást, de nem kellett attól tartaniuk, hogy ezt bárki észreveszi; a csarnok legfélreesőbb sarkában voltak.

– Sokmindent meg kell beszélnünk – törte meg újfent a csendet a leány. – De nem itt; ez nem a megfelelő hely erre, azt hiszem.
– Te választasz, úrnőm. Én követlek.
Rowena majdnem kijavította a megszólítást, de eszébe ötlött, hogy most már hozzá kell szoknia. Igaz, hogy nem Haldamirtól, de vele ezt is megbeszélheti.
Hol is beszélhetnének szabadon, nyugodtan, négyszemközt?…

A lány sokértelműen elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a megoldás.
– Menjünk a Fehér Fához – suttogta. És ahogy újfent elmélyedt az ifjú tekintetében, sejtette, hogy sokáig nem tér ma még nyugovóra.
A legkevésbé sem bánta.



*Éowyn szavai J. R. R. Tolkien A Király visszatér című regényéből.
**A tánc teljes egészében általam kitalált.

Zenék:
Evés közben
Rowena és Aragorn tánca
Rowena és Haldamir tánca




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)