Einstand a mosolyodra írta: Nasu

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


III.
Paksaméta



Boka alig várta, hogy végre ebédszünetre mehessen. Az egyik budai könyvesboltban dolgozott diákmunkásként, és egy borzasztóan unalmas és semmittevős délelőttöt fogtak ki. Odakint szakadt az eső, neki pedig szinte semmi munka nem akadt a boltban, ami felettébb bosszantotta. Dolgos fiú volt, nem igazán kedvelte a haszontalanságot, szeretett megdolgozni a fizetéséért. Habár a főnöke így is úgy kezelte, mintha soha nem csinálna semmit, teljesen semmibe vette az erőfeszítéseit. Boka pedig pont ezért szeretett volna bizonyítani. Nem volt hozzászokva, hogy nem ismerik el őt valamiben, sőt, hogy egyenesen lenézik.

Lehet, valami más helyre kellett volna mennem. Nem nekem való ez a munka, ráadásul a fizetés is borzalmas. De hát apának megígértem.

Boka főnöke az egyik visszatérő kuncsaft volt abban a kis férfifodrászatban, ahol a fiú édesapja dolgozott. A fickó mindig zsíros borravalókat hagyott ott és cserébe mindig végigpanaszkodta az egész hajvágást a mai semmirevaló fiatalságról. Talán valahogy így esett, hogy egyszer csak Boka úr kikérte magának, hogy neki van egy komoly, csendes fiacskája, aki bizony igen szorgalmas, jó tanuló és nem haszontalan. A férfi erre csak gúnyosan felhúzta az orrát, majd közölte, hogy szeretné ő azt látni.

És Boka valahogy így kötött ki a szóbeli érettségik után ezen a helyen, mert az apja büszkesége megkövetelte, neki pedig a lelkiismerete nem hagyta, hogy cserbenhagyja az apját. Persze akkor még nem tudta, hogy a napja nagy része tényleg a semmivel fog telni és beigazolódik majd Petróczki úr jóslata: avagy, hogy ő is semmirevaló lesz. Az egészet pedig tetézte a két kiállhatatlan kolléganője, akik mellette egész nap a Facebookot nyomkodták. Boka mindig rosszallóan nézte őket és úgy döntött, hogy ő csak azért sem fog soha telefonozni munkaidőben, és ezt az elhatározását szigorúan be is tartotta. Bár egyre nehezebben.

Kínlódva nézett az órájára, hogy hány perc van még ebédig, mire az egyik kolléganője, Zsuzsa felbukkant a sorok között.

– János, menj nyugodtan ebédelni. Rossz nézni, ahogy itt szenvedsz. Szerintem egy másfél órára is felszívódhatsz, senkit nem fog érdekelni.

Boka felsandított a lányra. Nem tudta eldönteni, hogy ezt most úgy értse-e, hogy ő olyan jelentéktelen, hogy számukra semmit nem számít a távolléte, vagy, hogy a bolt olyan rosszul megy ma, hogy tök mindegy, hogy ott van-e. A fiú szerette volna azt hinni, hogy az utóbbi. De valahogy úgy érezte, hogy az előző.

– Nem akarom megszegni a szabályt. A fél óra ebédszünet az félóra. Ráadásul nem tudhatjuk, hogy délután beindul-e az üzlet. Ebéd után mindig többen jönnek, akkor mindnyájunkra szükség van.

–Ó, Boka a becsületes! – gúnyolódott Zsuzsa, miközben már megint rezgett a telefonja a zsebében. – Ha azt hiszed, hogy Petróczkinál ezzel jobban bevágódsz, akkor óriásit tévedsz. Le sem szar téged.

Boka nagyot nyelt, megpróbálta megőrizni a hidegvérét.

– Ez nem bevágódás kérdése – szólalt meg halkan, de határozottan. – Ha én elmegyek egy másfél órára, meg aztán Eszter is úgy dönt, hogy elmegy másfél órára, akkor te itt maradsz egyedül és senki nem tud váltani. Arra gondoltál, hogy ebben az esetben mi lesz? Te mikor fogsz ebédelni?

Zsuzsa erre látványosan megforgatta a szemeit, majd úgy nézett rá, mint egy elmebajosra.

– Istenem, János, mondták már neked, hogy mennyire karót nyelt vagy? Bocsánat, hogy felajánlottam neked, hogy lazíts egy kicsit! Nyilván én vagyok a szemét.

Bokának kezdett megfájdulni a feje a lánytól, de végül csak sóhajtott egyet és megcsóválta a fejét.

– Nem vagy szemét, Zsuzsa. Tényleg köszönöm, hogy gondoltál rám, de ez nem így megy. – Azzal ismét az órájára nézett, majd amikor látta, hogy tizenkettőt üt a mutató, akkor megindult a raktár irányába. Még mosolyogva visszanézett kolléganőjére. – Egy fél óra múlva jövök. Aztán leváltalak és te is elmehetsz ebédelni.


Boka egy megkönnyebbült sóhajjal hagyta ott a ledöbbent lányt. Örült, hogy végre megszabadulhat tőle, még ha csak egy kicsikét is. Teljesen elege lett belőle.

Ki akarta őt verni a fejéből, de valahogy még sem tudta elengedni a sértést, amit az előbb a fejéhez vágott. Hogy azt mondta rá, hogy karót nyelt.

Tényleg ilyen vagyok?

Ez nagyon rosszul esett neki. Persze tudta magáról, hogy túlságosan komoly és felnőttes, na meg sokszor szigorú, de nem volt karót nyelt. Vele is ugyanúgy lehetett szórakozni, mint akárki mással. Ő is mindig benne volt a hülyeségekben, a fiúk erről tanúskodhatnának, igaz? Zsuzsa csak nem ismer engem igazán, ugye?

Boka szíve összeszorult. Az iskolában mindig ő volt a bandavezér, a legtöbben csodálták és kedvelték, többnyire mindenki tisztelte őt. De mégis, amit ezektől az emberektől kapott a munkahelyén az szöges ellentéte volt az eddigi tapasztalatainak. Ez lenne a való élet?

És Zsuzsa még csak azt sem tudja, hogy meleg vagyok. Mi lenne, ha még ezt is megtudná? Akkor lennék ám az igazán „karót nyelt”!

Boka arcára egy szomorú mosoly kúszott, miközben mágneskártyáját végighúzta a személyzeti bejárón és belépett a helyiségbe.

Kedvtelenül vette aztán elő ebédjét a kicsiny és ócska hűtőből, miközben arra gondolt, hogy legszívesebben már most hazamenne és soha többé vissza sem jönne erre a helyre. Az egyetlen dolog, ami éltette, hogy munka után találkoznak a fiúkkal és elmennek moziba. És hogy végre láthatja majd Dezsőt.

Dezső.

Boka szíve nagyot dobbant barátja gondolatára, majd eszébe jutott, hogy a hűtőben lennie kell még egy kis csomagnak, amit Dezsőtől kapott.

Reggel ugyanis együtt buszoztak – már egy hete minden nap, mióta csak kibékültek – és Geréb jelentőségteljesen a kezébe nyomott egy szatyrot, mielőtt leszállt volna. Égő arccal azt motyogta neki, hogy „Anyukám küldi. Azt mondta, hogy szerinte nagyon jóvágású fiú vagy, de lehetnél kicsit vaskosabb. Én pedig mondtam neki, hogy ha felmerészel téged hizlalni, akkor nem állok vele szóba többet. Erre beletett még egy adagot! Hát nem hihetetlen?”
Bokának még csak ideje sem volt erre reagálni, mert a fiúnak le kellett szállnia a következő megállónál és csak egy gyors és óvatos ölelésre futotta, miközben Geréb azt suttogta a fülébe: „Ne bontsd ki délig, kérlek. Van még benne egy… valami. Tőlem. Majd meglátod.”

És Boka majdnem el is feledkezett erről az egészről, mert annyira felbosszantotta már korán reggel a munkahelye, pontosabban Petróczki úr, Zsuzsa és Eszter. Most azonban egy széles mosollyal az arcán vette ki a hűtőből a szatyrot, miközben azon morfondírozott, hogy Geréb édesanyja vajon mit süthetett neki és mi lehet az a titkos valami.

Nagyot dobbant a szíve, amikor hirtelen meglátta, hogy a műanyagdobozban egy nagy adag csokis brownie van – a kedvenc süteménye –, aztán kissé elcsodálkozott, amikor mellette egy vastag borítékot talált.

Érdeklődve és homlokráncolva bontotta ki, majd szinte rögtön fel is tört belőle egy halk nevetés, amikor meglátta, hogy a boríték tele van mindenféle papírral: levélpapírral, jegyzetfüzetből kitépett papírdarabkával, noteszlappal, félbe tépett fénymásoló lappal. Valóságos paksaméta volt. És ezúttal is, mint évekkel ezelőtt, minden egyes kis lap meg volt számozva. A különbség talán annyi volt, hogy Geréb már nem írt annyira csúnyán. Annyira.

Boka pedig jóleső melegséggel a szívében kezdte el olvasni az üzenetet.


„Kedves Jancsi! Drágám! (? Tartunk már a „drágám” fázisnál? Elég hülyén hangzik, inkább szerintem ne erőltessük. Ötlet helyette? Egyetlenem? Szívem? Édesem? Az édesem az egész… elfogadható? Vagy inkább nyálas?)

Ezt a levelet azért kapod, mert nem vagy képes feljönni a facebookra, sem a viberre (én pedig megőrülök) és mert tudom, hogy szereted az ilyen kézzelfogható és jelentőségteljes dolgokat, mint egy szép, régimódi levél. Valld be, hogy még mindig őrizgeted a fiókod alján azt a nagy köteg papírost, amit írtam neked tizennégy évesen! Teljesen kinézem belőled, mert ilyen aranyos vagy és érzelmes, fontosak neked az emlékek. Persze tudom, hogy rögtön letagadnád vagy azt mondanád, hogy az csak hadiemlék, a harcunk része volt, mint a kis postástrombita vagy a piros-zöld sapkák. De azért valljuk be, hogy az kicsit már hasonlított egy szerelmes levélre részemről.

Egyébként, ha már itt tartunk: mikor jöttél rá, hogy tetszem neked? Mert én szerintem akkor jöttem rá – mármint arra, hogy TE tetszel nekem és nem fordítva –, amikor olyan szomorúan néztél rám a grundon az árulásom miatt, és kiabálnod kellett volna velem, de te csak csendesen néztél engem. Furcsa, igaz? De akkor arra gondoltam, hogy ez a srác egy nagyon jó fiú és igazán a helyén van a szíve és bárcsak az enyém lehetne.
Meg aztán arra is gondoltam később, hogy egyébként ennek a fiúnak nem is olyan rossz a feneke. Persze ez már csak egy ilyen mellékes gondolat volt. Mint ahogy az is, hogy szép feketék a szemei. És jó lenne beletúrni a sötét hajába, meg talán magam alá teperni és…

Na, most gondolom az jár a fejedben, hogy ennek a levélnek lesz-e valami értelme is. Már én sem tudom, mert kezd forrósodni a levegő körülöttem. Egyedül vagyok éppen a szobámban és hát lehet, hogy magamhoz kell majd nyúlnom. De nem igazán kéne, mert a szüleim is lefeküdtek már és minden áthallatszódik. Mi lesz, ha majd átjössz és nálunk alszol? Hú, bele sem merek gondolni.

Egyébként anyukám továbbra is nagyon támogató a kapcsolatunkkal és imád téged. Mindig is kedvelt és szerinte nagyon helyes vagy (btw szerintem is), és állandóan azt mondja, hogy jól választottam. Annyira zavarba ejtő! Apum meg… Na jó, apának még most sem mondtam el, ugye nem haragszol nagyon? Neki szeretném majd akkor, amikor te is itt vagy velem. Tényleg készen állok rá, csak… Csak azt akarom, hogy itt légy mellettem, akármit is mond majd. Ez nagy kérés? Kérlek mondd, hogy nem.

Na, lezárom lassan ezt a levelet, mert nagyon késő van és holnap kelni kell. Még annyit akartam mondani, hogy kitartást a munkahelyen. Ne törődj a hülye liba kolléganőiddel, nem érnek annyit. Már amúgy sincs sok hátra a melóból, igaz? Kibírjuk. Én is nagyon szenvedek a cukrászdában. Most, hogy újra együtt vagyunk és minden percet veled töltenék elég nagy kínzás bejönni dolgozni.

Várom a mozit holnap. Remélem Kolnay és Barabás nem fognak már megint üvöltözni a film közepén, mint a múltkor, mert idegbajt kapok és belefojtom őket a popcornba. A hülyék. Ja és GYERE MÁR FEL A FACEBOOKRA, ha ráérsz!! Kérlek. Igazából ez lett volna a levél lényege. :P Bár tudom, kicsit elkalandoztam. Mint mindig.

Hiányzol,

Dé / Dezske (A többiek előtt ne hívj Dezskének, mert ciki!)

U.i.: Szerintem mégiscsak magamhoz nyúlok, szeretek veszélyesen élni. Közben arról fantáziálok majd, hogy ott állsz a munkahelyeden vörös arccal és arra gondolsz, hogy én éppen magamhoz nyúlok és ez téged is izgalomba hoz és a szép hosszú ujjaiddal benyúlsz a nadrágod alá és… oké, befogom. Ne ölj meg. :D

Szeretlek”



Boka arca elvörösödött, majd az utolsó papírdarabkát gyorsan a többi alá rejtette. Aztán ismét elővette, megint elolvasta, majd ugyanolyan égő arccal visszatette. Nagy levegőket vett, miközben minél gyorsabban próbálta kiverni a fejéből a mentális képet, ami– ahogy Dezső megjósolta – őt is izgalomba hozta. Érezte, hogy a nadrágjában valami kezd megmozdulni, ő pedig nagyon-nagyon utálta a barátját abban a pillanatban.

Akkor is meg fogom ölni, gondolta, majd elővette végre a telefonját és bekapcsolta a mobilnetet. (Természetesen csak azért volt a telefonján internet, mert tudta, hogy az egyetemen majd szüksége lehet rá, illetve mert azt is tudta, hogy Csónakos és Dezső mellett bármikor előfordulhat valami vészhelyzet, ami megkívánja a gyors kapcsolódást. És most be is igazolódott a sejtése…)

Boka felhevülten nyomta meg a Messenger ikonját, majd rögtön Dezső nevére koppintott.

Egy pillanatig mindenféle csúnya és számon kérő üzeneten járt az esze – mert hát Dezső mégis mit képzel, hogy ilyeneket ír neki a munkahelyére?! – aztán valahogy az ujjai önálló életre keltek, majd valami egészen mást pötyögött be. Nem ezt akarta, ez csak úgy kijött belőle, és Boka egy sóhajjal elfogadta a vereséget. Geréb ellen mindig vesztett.

Boka János 12:06
Szeretlek.

Boka János 12:07
Köszönöm szépen a süteményt. Te árultad el édesanyádnak, hogy ez a kedvencem, igaz? Nagyon kedves tőle, hogy gondolt rám.

Nem haragszom, amiért nem mondtad el apudnak. Melletted leszek, akármikor is szeretnéd majd elmondani. Nem kell elsietnünk, tudod jól.


Boka félretette egy pillanatra a telefonját, majd betette a mikróba az ebédjét, amit a saját édesanyja készített neki. Már kezdett egészen lenyugodni, ami igazán nagy teljesítmény volt részéről, tekintve, hogy most már minden gondolatát Dezső töltötte ki.

A levegőben szállingózó töltött káposzta illat azonban igazán illúzióromboló tudott lenni és Boka ennek csak örült, mert nem élte volna túl a szégyent, ha valaki rányitott volna, miközben ő… A fiú megrázta a fejét, majd ismét a telefonjára nézett. Egy mosoly kúszott az arcára, amikor meglátta, hogy Dezső már reagált is.

Dezső Geréb 12:09
VÉGRE, hogy itt vagy! :D Ráadásul ilyen szépen indítani! :O Olyan aranyos vagy. Ennyire meghatott a levelem?


Boka arca erre még inkább meggyulladt. Szerencsére ezt senki sem láthatta. Úgy döntött, hogy nem fogja Dezsőnek elmondani a teljes igazságot, mert nem bírja ki, ha a barátja még ennél is zavarba ejtőbb dolgokat mond róla.

Boka János 12:09
Tetszett.


Diplomatikus és egyszerű válasz volt, igazi bokás reakció. Persze a „tetszett” elég enyhe kifejezés volt arra, amit valójában érzett, de Dezsőnek nem szabadott elbíznia magát. A fiú rögtön felcsattant erre a rövidke válaszra.

Dezső Geréb 12:10
Csak tetszett?!

Boka János 12:10
Na jó. Nagyon tetszett! Jól bánsz a szavakkal…
Nem is tudtam, hogy már tizennégy évesen szerettél engem. Ez igazán meglepett.

Dezső Geréb 12:12
Mert te nem akkor zúgtál belém? :P
Csak vicceltem, nyugi. Tudom, hogy akkor éppen ki nem álltál és nem lett volna esélyem.

Boka János 12:12
Soha nem utáltalak. Csak azt gondoltam, hogy ez a Geréb egy igazán rossz fiú. Veszélyes lehet a többiekre. Veszélyes lehet… rám.

De talán arra is gondoltam – habár ez csak egy mellékes gondolat volt! -, hogy ennek a fiúnak annyira nem is rossz a feneke.
:P

Dezső Geréb 12:14
TUDTAM!!


Boka felnevetett. Már lassan negyedóra eltelt az ebédszünetéből, de még most sem fogott neki a töltött káposztának. Egyáltalán nem volt már éhes, és egész máshol jártak már a gondolatai. Boldogan nézte a kis ikont, ami azt jelezte, hogy Dezső éppen ír.

Dezső Geréb 12:14
Miket gondoltál még? ;) Sokszor jártam a fejedben?

Boka János 12:15
Azt is gondoltam, hogy ennek a fiúnak igazán szép a mosolya.
És igazán kár, hogy ezt a szép és őszinte mosolyt csak Áts Ferinek tartogatja. Míg rajtunk csak csúnyán nevet.

Dezső Geréb 12:17
Jaj, Jancsi, muszáj ennyire őszintének lenni? :P Megszakad a szívem. Jó nagy szemét voltam már kicsiként is. De… VÁRJUNK. Te féltékeny voltál Áts Ferire??? :D


Boka kezében egy pillanatra megdermedt a készülék. Erre még soha nem gondolt. Igazából tizennégy évesen nem lehetett féltékeny Áts Ferire, mert nem igazán volt még tisztában a nemi irányultságával. Persze valamit sejtett, hisz amit leírt Dezsőnek az félig-meddig igaz volt. Tetszett neki a fiú, bár akkor még inkább csak a barátot látta benne, akivel szeretett együtt lógni és játszani. Nem egészen fogalmazódtak még meg benne olyan letisztult gondolatok, hogy szeretné őt megérinteni, a karjaiba zárni, megcsókolni. De ettől függetlenül marhára fájt, amikor Áts Ferit választotta helyette.

Tényleg féltékeny lettem volna? Boka annyiban biztos volt, hogy valamiért a mai napig vannak fenntartásai a sráccal szemben. Talán az is közrejátszott, ami Ernővel történt, de egyébként sem kedvelte igazán a fiút. Tisztelte és egyenlő félként tekintett rá, de nem szívesen töltött volna vele több időt a szükségesnél.
Úgy döntött, hogy nem fog hazudni Dezsőnek róla.

Boka János 12:19
Nem tudom. Annak kellett volna lennem?

Dezső Geréb 12:19
Nem! Ő nem az esetem, nyugi. Túl magas. :D Nekem legalábbis.
Neked bejön?

Boka János 12:20
Nem. Hozzám is túl magas.

Dezső Geréb 12:20
:D :D :D
Ettél már? Mindjárt lejár a szüneted.

Boka János 12:21
Valaki miatt be kellett kapcsolnom a facebookot.

Dezső Geréb 12:21
És mennyivel izgalmasabban telt az idő! De most már egyél. :) Soká jön még a nachos.


András Csónakos 12:21
cső boka! te meg hogyhogy facebook chaten?! :O geréb erre is rávett, mi?
figyi már, estére tudnál hozni nekem egy 3D szemüveget? képzeld el a múltkor hazamentem részegen és sikeresen széttapostam a sajátom (magam sem értem hogy történt, ne nézz rám így). köszi puszi szevasz

Pál Kolnay 12:21
Tábornok Úr! Vigyek valami piát estére? Vagy nagyon tróger moziba piát bevinni? Barabás szerint tróger. Szerintem nem. Mindig direkt basztat, annyira idegesítő. Én nem akarok vele ilyen viszonyban lenni. Szerinted mit csináljak?


Amikor Geréb profilképe mellé felugrott még Csónakos és Kolnay ikonja is, akkor Boka érezte, hogy ideje abbahagynia a netezést. Biztos volt benne, hogy egy pár percen belül megkeresné őt Barabás is (ugyanazzal a problémával, mint Kolnay), majd valószínűleg Weisz is ráírna, esetleg Richter.
Ő pedig köszöni szépen, de erre nincs ideje. Ettől függetlenül persze a becsülete nem hagyta, hogy válasz nélkül hagyja két barátját, akik megkeresték őt.

Boka János 12:22
Szia! Viszek neked szemüveget. Máskor jobban vigyázz magadra!

Boka János 12:22
Nem lesz szükség italra. Te sem vagy jobb, te is folyamatosan szekálod Barabást.
Miért nem hívod el egy randira?


Boka egy elégedett (és talán egy kicsit gonosz?) mosollyal küldte el az üzenetet. Úgy gondolta, hogy Kolnayt ez majd jól elhallgattatja és magába száll.
Még ugyanabban a pillanatban Dezső profilja villant újra fel.

Dezső Geréb 12:22
Mennem kell. Bejött vagy tizenkét német turista. Ezek fel akarják vásárolni a fél boltot.
Este találkozunk. Millió csók. Ahova szeretnéd. ;)


Boka szélesen (és kissé pirulva) elmosolyodott, miközben megcsóválta a fejét.

Boka János 12:23
Kitartást! Gondolok rád. A csókok helyét élőben megbeszéljük.
Este érted megyek, apa ideadja a kocsit. Ne csinálj addig semmi hülyeséget!

Dezső Geréb 12:23
Szeretlek, ugye tudod? Nagyon!

Boka János 12:23
Tudom.
Én is téged.


Azzal Boka kinyomta gyorsan a mobilinternetet, mielőtt még a többiek újból írhattak volna neki.

Egy boldog mosollyal az arcán tette el aztán a telefonját, majd ismét elővette Dezső kézzel írott levelét és elolvasta. Azt a részt többször is, amelyben a fiú leírta, hogy tizennégy évesen már tetszett neki. Az nagyon megérintette őt. Végül óvatosan visszacsúsztatta az összes papírt a borítékba és gyorsan nekifogott az ebédjének.

Már sokkal jobb volt a kedve, mint délelőtt. Úgy érezte, hogy lazán ki fogja bírni a maradék három és fél órát, még akkor is, ha csak Zsuzsa lesz az egyetlen beszélgetőpartnere is a hátralévő időben. És most már abban is teljesen biztos volt, hogy ő nem lehet karót nyelt.

Geréb Dezső, a mindig meggondolatlan és merész rosszfiú soha nem járna egy karót nyelt sráccal, igaz?

Erre a gondolatra melegség öntötte el a szívét.

De talán az sem számít, ha tényleg az vagyok. Csak az a fontos, hogy neki így is megfelelek. Hogy ő így is elfogad.

És Boka abban a pillanatban tudta, hogy reménytelenül szerelmes és hogy a színes kis paksaméta csatlakozni fog a nagy gonddal őrizgetett elődjéhez a fiókjában.

Mert Dezsőnek igaza volt. Mindennél jobban szerette a jelentőségteljes, kézzel írott leveleket és a személyes ajándékokat. És mindent megőrzött, akármit is kapott tőle.

De ezt az egyet valóban nem fogja bevallani neki soha, mert a végén még Dezső olyanokat mondana rá megint, hogy aranyos vagy jófiú.

És még a végén elbízná magát.








-----------------------------------------
Megjegyzés: Bocsánatot kérek mindenkitől, ez extra fluffos lett. :D Ez a történet igazából most a guilty pleasure-öm. Nem tervezek vele semmi komolyat egyelőre, csak a romantikus énem próbálja kiélni magát.
Remélem, hogy azért pár embernek tetszik ez az oldalam is. :D Várom szeretettel a véleményeket!

U.i.: A következőben megtudjuk, hogy mit alakítanak a fiúk a moziban. ;) (Igazából ebbe a részbe szántam, de most sajnos nagyon kevés időm van írni, szóval ismét éltem a félbevágás lehetőségével.)




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)