Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 7]

+++ betűméret ---
<< >>


Rémálma volt. A sötétség, amibe oly készségesen merült el a fájdalom elől menekülve, elárulta reményeit és börtönbe zárta elméjét. Az áldott feledés helyett csak kín várta álmai acélrácsai között. Újra át kellett élnie a testét beborító lángok gyötrelmét, hiába várva, hogy valaki megmentse. Segély kiáltására csak a sötét erdő némasága felelt. Könyörgése visszhangja hangosan hirdette magányát. Sírt. Soha el nem hullajtott könnyek indultak útnak, amik, bár úgy érezte felemésztik lelkét, a testét mardosó lángokat csillapítani látszottak. Mielőtt az utolsó szikra is kialudt, levegőért kapva pattantak fel szemhéjai. Zihálva kapkodott levegő után, miközben a félhomályon át a baldachin tetejét bámulta. Megkönnyebbülés helyett zavart érzett, és csak abban reménykedett, álombéli könnyei nem törtek át a valósághoz vezető határvonalon.

Hamarosan Lucifer arca úszott be látómezejébe. Tom megkönnyebbülve látta, hogy a démon arca nem torzul undorba, így most már biztos volt benne, hogy jól érzi, és szemei valóban szárazak maradtak. Tom sóhajtva hunyta le a szemét, amikor megérezte a démon hűsítő érintését arcán.

– Rémálmod volt. – Tom megfeszült a kijelentést hallva. Beszélt álmában? Ugye nem kiáltott? – Forgolódtál, még a nyilvánvaló fájdalom ellenére is. Le kellett fogjalak.

Ez volt tehát a fojtogató érzés. Nehezen nyelt egyet, mire a démon keze eltűnt arcáról. Tom nem akart felnézni, nehogy Lucifer vizslató tekintetével találja magát szemben, de nem bírta megállni. A férfi a kis asztalhoz lépett és vizet töltött, amit hamarosan Tommal itatott meg.

– Köszönöm – mondta Tom.

Lucifer nem válaszolt, csak csendben visszavitte a poharat az asztalhoz, majd az ablakhoz sétált. Tom figyelte a férfi hátán nyugvó fekete szárnyakat és eszébe jutott, milyen megkönnyebbülés lett úrrá rajta, amikor ezek a fekete tollak megjelentek a vörösnek látszó erdőben. Aztán eszébe jutott az álom, ahol hiába várta a segítséget, és úgy érezte mondania kell valamit.

– Köszönöm – suttogta alig hallhatóan, Lucifer mégsem mulasztotta el.
– Már megköszönted – felelte.
– Nem, még nem. Köszönöm, hogy megmentettél. – Lucifer felvont szemöldökkel fordult az ágy felé. Tom gyorsan lesütötte szemét. Könnyebb volt úgy túl lenni ezen, ha nem látta azokat a veséig hatoló szürke szemeket. – Bár a te véred okozta a tüzet, miattam kellett használnod. Hagyhattál volna meghalni, de nem tetted, és ezt… ezt köszönöm – hadarta kissé esetlenül, de legalább érthetően.

Nem tudta mire vár, de amikor a percek csendben teltek, végül felnézett a démonra. Lucifer ott állt az ablak előtt és szemei döbbenten meredtek egy láthatatlan pontra. A percek tovább száguldottak az éjszakába, és Tom egyre vidámabban szemlélte a férfit. Bár testét szörnyen kínozta a fájdalom, Lucifer lefagyott ábrázata majdnem minden kínt megért.

– Ritkán lepnek meg az emberek, igaz? – kérdezte Tom, nem is leplezve jó kedvét. Lucifer a kérdés hatására végre kilépett a néma kábulatból és felnézett a vigyorgó Tomra.
– Emberek soha – húzta össze szemöldökét a démon, mintha dühítené, hogy Tom kineveti. Ettől persze még szélesebb lett az a dühítő mosoly. A könnyed légkört kihasználva Tom eleresztett egy fájdalmas nyögést.
– Mond csak, nem akarsz közelebb jönni Jegesujjú? A karom… – Nem fejezte be, de nem is kellett. Lucifer hamarosan hallgatott új becenevére és kezét rátette a sérült testrészre.

Tomnak úgy tűnt, most gyorsabban és könnyebben múlik el fájdalma. Nem tudta ez meddig marad így, de nem játszott a szerencsével, csak behunyt szemmel élvezte azt.

×-×-×


Másnap dél körül levest ettek. Ez volt az első, hogy Tomot etették, de kifejezetten büszke volt arra, hogy az ő ápolója nem más, mint maga a Pokol ura. Amikor ezt a gondolatot – bizonyított fej sérülés következtében – kifejtette a démonnak, az úgy tűnt, nem díjazza annyira ezt a felfedezést.

– Nyilvánvalóan nem azért etetlek én, mert olyan nagyszerű vagy, hogy te csak a legjobbat érdemled – mondta Lucifer, miközben egy újabbat kanalazott a levesből.
– Vagy ebben az esetben a legrosszabbat.
– Hanem azért – hagyta figyelmen kívül a démon a közbeszólást. – Mert most csak az én érintésem viseled el. Ha egy manó etetne, az nagy fájdalmakkal járna.
– Minden bizonnyal – hümmögte Tom, majd bekapta a felé tartott kanalat.

Furcsa volt így Luciferrel. A démon mindeddig csak a rossz oldalát mutatta meg. A szótlan, mogorva, őrült, szadista, szexéhes és perverz mivoltát, ami a teljesen kiszámíthatatlan természetével halálos kombináció volt. Most mégis itt ült Tom ágyának szélén és hunyorítva próbálta a leves utolsó cseppjeit belekönyörögni a tányérból a kanálba. Tom nem bírta tovább magában tartani kérdését, ezért amikor lenyelte az utolsó kortyot is, belevágott a közepébe.

– Miért csinálod ezt? – A kérdést csend követte. Lucifer letette kezéből a tálkát az éjjeli szekrényre, és a kanalat a tálba helyezte. Tom türelmetlenül várta Lucifer válaszát.
– Már megmondtam, miért etetlek – válaszolta a démon, miközben visszafordult az ágyban fekvőhöz.
– Miért törődsz velem? – pontosított Tom. – Miért ápolsz és gyógyítasz meg?
– Talán elfelejtetted az alkunkat?
– Elég jól vagyok ahhoz, hogy ne haljak meg – kötötte az ebet a karóhoz. – Lehetőséged lenne teherbe ejteni akár itt és most. Semmit sem tehetnék ellene.
– Épségben kellesz.
– De miért?
– Fontos ez? – kérdezte Lucifer hevesen. Bár nem csattant fel, Tom mégis úgy érezte most kihozta a sodrából a démont. – Mit akarsz hallani? Ész érvet, vagy vallomást? – Bár Tom igyekezett, mégsem tudott annyi figyelmet szentelni a férfi szavainak, mint kellett volna. Figyelmét a világító szürke szemek vonták el, amik földöntúli fénye teljesen megbabonázták őt. Még soha nem látta a szürke szempárt ilyen ragyogóan tisztának és fehérnek. Aztán szép lassan a pillanat elmúlt és a szürke szemek újult erővel tértek vissza, a tömény közönnyel és higgadtsággal. – Miért akarod tudni? – kérdezte Lucifer nyugodt hangon, és Tom végre képes volt józanul gondolkodni.

Lucifer szavaiban igazságot vélt felfedezni. Talán valóban csak magát akarta megnyugtatni, hogy a démon csak egy ésszerű terv miatt hozza őt rendbe. Mi lenne viszont, ha nem azt hallaná, amit remél? Valóban tudni akar a démon tettei mögött lévő szándékról? Nem, jobb lesz így. Hiszen a lényeg, hogy Lucifer meg akarja gyógyítani, és ennek köszönhetően visszatérhet majd a háborúhoz. A többi nem számít.

Mégsem hagyta nyugodni egy gondolat. Lucifer azt mondta, hogy a gyógyításhoz szükség van a megbánásra. Tom lenézett a démon ujjaira, amik épp a mellkasát borító kötés felett jártak, és amik folyamatosan ontották magukból a gyógyító, hűs fuvallatot. Megbánás, mi?

– Igaz, nem számít – mondta, miközben lehunyta szemét.

Lehetett bármi az oka, érezte, hogy szép lassan enyhül a fájdalom a testében, és ezért hálás volt. Azzal viszont minden hálája ellenére is tisztában volt, hogy nem két nap alatt fog rendben jönni. Legalább egy hétre elmarad a munkával, a tervezéssel. Nagyon remélte, hogy Lucius eredményesen zárja majd a feladatát.

×-×-×


A következő hét különös légkörben telt. Talán Tom újonnan szerzett információja tehetett róla, talán csak a sok semmittevés volt az, ami nem hagyta nyugodni, de még a sokkot sem tudta kizárni, mint lehetséges okot arra, hogy miért beszélgetett Luciferrel hosszan, egyes történelmi, vagy vallástörténeti eseményekről. Persze ez a beszélgetés Lucifer részéről teli volt szép hosszú hallgatásokkal és tömör, egyszerű válaszokkal, Tom mégis élvezte, ha olyan témát talált, amiről Lucifer hajlandó volt vele szóba elegyedni. Könnyű volt felismerni ezeket a témákat, ugyanis ha Tom valami olyat hozott szóba, amit Lucifer nem tartott elég érdekesnek, a démon nemes egyszerűséggel némaságba burkolózott.

– Én úgy tudtam, hogy amikor letaszítottak téged a mennyből, levágták a szárnyaidat. Pedig láthatóan most van szárnyad.

Ezt a kérdést akkor tette fel, amikor Lucifer olvasmányai között megpillantotta a biblia fekete borítóját. Mint oly sokszor Lucifer ekkor sem törődött a kérdésével, nem úgy, mint amikor Hitler került szóba.

– Bizonyos értelemben serkentően hatott Hitler tevékenysége a német gazdaságra.
– Tévedsz, ha azt hiszed, hogy annak az embernek ez volt a célja a háborúval – válaszolta Lucifer a lábai mellől. Épp bal sípcsontját kezelte, amikor felmerült a téma. – Eleget kínozták a pokolban ahhoz, hogy ez mindenki számára világossá váljon.
– Én nem is állítottam, hogy ez lett volna a célja. Én csak azt akartam mondani, hogy ahhoz képest, hogy egy egyszerű mugli volt és őrült, egészen ésszerűnek is lehetett volna nevezni néhány megmozdulását.
– Háború és emberölés. Bár azt mondják ez az én szakterületem, valamiért mégis mindenki sokkal jobban tudja, hogy működnek ezek a dolgok.
– Mindenki szakértő, amíg meg nem cáfolják. Ilyen az emberi természet.
– Nem csak az emberi.

Tom eleinte kifogásokat keresett ezekre a társalgásokra magában, de később rájött, hogy nem akarja becsapni magát. Élvezte a Luciferrel való beszélgetéseket, még akkor is, ha a másik nem volt egy kifejezett szószátyár típus. Ami ennél sokkal ijesztőbb volt, hogy hamarosan valahogy még a hallgatás is kellemessé vált köztük. Ami kifejezetten aggodalomra adott okot. Hogy jutottak el odáig, hogy Tom élvezi a másik társaságát?

– Minden rendben? – kérdezte egyszer Lucifer, amikor észrevette, hogy Tom már fél órája ugyanazt a pontot figyeli a falon.

Tom ezekben a napokban már fel tudott ülni és már a kanalat is ő emelte szájához. Oka tehát nem volt arra, hogy ilyen mély depresszióba essen. A felfedezés, miszerint Tom mennyire leengedte a védelmét a másik jelenlétében, mégis rengeteg átértékelni valót adott a férfinak.

– Nem mondhatnám, de úgysem értenéd.
– A megváltozott kapcsolatunk zavar.

Tom összevonta szemöldökét és némi dühvel nézett a másikra. Megint a fejében járt.

– Nem kellene emiatt aggódnod – folytatta Lucifer. – Amint rendbe jössz, minden a régi lesz. Az alkunk még nem teljesült, ezt nem szabad elfelejtened.

Tom nem felejtette el, és ezek után minden nap az eszébe véste esténként, mielőtt elaludt volna. Ez csak pár napra szól. Így tehát kiélvezte ezeket a békés pillanatokat, amik megelőzték a vihart, ami már közeledni látszott.

×-×-×


A napok teltek és Tom állapota bár lassan javult, de úgy tűnt fokozatosan egyre gyorsul a folyamat. A fájdalom már nem volt állandó vendége. A mozgás még továbbra is kínokkal járt, de legalább már tudott járni, még ha segítséggel is.

– Mi van a kígyóddal, Naginivel? – kérdezte egy nap Lucifer. Ez volt az egyik ritka alkalmak egyike, amikor maga a Pokol ura kezdeményezte a beszélgetést.
– Hogy érted, hogy mi van vele? – kérdezett vissza Tom felvont szemöldökkel.
– Már nem egyszer láttam eltűnni az erdőben, ahonnan elég sokáig nem jött elő – mondta a démon, miközben segített Tomnak visszaülnie az ágyba, miután a férfi meglátogatta a mosdót.
– Most van a párzási időszaka – kezdett bele Tom és hasra fekve várta, hogy Lucifer neki kezdjen kezelésének. Már napok óta kezelték a hátát, de úgy tűnt, itt vannak a legmakacsabb sebek. – Ilyenkor nem zavarhatom a mágikus kapcsolatunk miatt. Eddig egyszer sem tudott párt találni magának, de nagyon reménykedik.
– Bizonyára horcrux mivolta rémiszti el fajtársait – gondolkodott Lucifer hangosan. Most, hogy a démon is erre a következtetésre jutott, Tom tudta, hogy sejtése helyénvaló volt.
– Igen, minden bizonnyal.
– Nem gondoltál még rá, hogy keress neki valakit? – kérdezte Lucifer kezét végig húzva Tom lapockáin, aki erre jól esőn felnyögött.
– Nem is egyszer – sóhajtotta. – Viszont nem sikerült olyat találnom, aki elviselné a fekete mágiát.
– Ebben talán tudok segíteni – mondta Lucifer. Tom meglepetten kapta fel fejét.
– Segíteni? Hogyan?
– Nostus, a kígyóm tökéletes párja lehetne. A fajuk is megegyezik, így talán még könnyebb lesz nekik.

Tom hirtelen fordult meg az ágyon, minek következtében sikerült félig Lucifer ölelésében találnia magát. Zavartan nézett a szürke szempárba, ami most meglepően közelről mélyedt az ő sötét szemeibe.

– Tényleg megtennéd érte? – kérdezte és szégyellte magát, amiért megbicsaklott hangja.
– Most elég sok mindent megtennék – felelte Lucifer vágytól fűtött, mély hangján.

Tom hangosan nyelt egyet. A rég nem érzett félelem most felkúszott gyomrába, de most valami más volt. Különös módon egyfajta izgatottság lett úrrá rajta. Talán egy józanabb pillanatban érdemes lesz elgondolkodni azon, miért nem volt ellenére a gondolat, hogy Lucifer igenis megtegyen vele pár dolgot, de most koncentrálnia kellett. Valami nagyon fontos dologról beszéltek az imént, de miről is?

– Két nap múlva megfelel? – kérdezte, miután eszébe jutott eredeti témájuk. – Nagini biztos visszatér addigra.
– Igen – felelte a démon, de Lucifer még ezek után sem húzódott el.

Tom kezdte nagyon zavarban érezni magát. Már két napja levették a kötést felsőtestéről, és most, hogy a póznak hála még érzékeny, de többé kevésbé begyógyult bőre a másik fedetlen mellkasának feszült, különös, már-már vágyhoz hasonló érzések öntötték el. Micsoda őrület! Még, hogy ő vonzódjon a Pokol urához?

– Köszönöm – mondta Tom, és kezével gyengéden eltolta magától a másikat. Lucifer nem tűnt meglepettnek, de Tom valahogy mégis mintha csalódottságot vélt volna felfedezni a szürke szemekben.

Igazából Tom várta, hogy Lucifer letámadja és elvegye tőle, amit akar, de ehelyett engedte, hogy visszafeküdjön az ágyra és folytassák a kezelést, ami egyáltalán nem vallott a szadista Luciferre.

×-×-×


Két nap múlva Nostus és Nagini találkozása a lehető legjobban alakult. A két kígyó azonnal érezte a másikról, hogy nem hétköznapi, így már az első pillanattól kezdve elindult a felszabadult flört a két varázslény között, amit Lucifer és Tom közös beleegyezéssel nem óhajtott végig hallgatni. Miután kiebrudalták a két szerelmes hüllőt, Tom meglepő boldogságot érzett. Bár próbálta tagadni, nagyon is aggódott Nagini miatt, aki most úgy látszott, végre megtalálta a neki szánt párt. És mindezt Lucifernek köszönhette.

– Ne haragudj, de ez ostobaság – jelentette ki Lucifer ellent mondást nem tűrő hangon pár nappal a kígyó randi után.
– Már hogy lenne ostobaság? – háborodott fel Tom. Épp délutáni teájukat itták, és nagyon felzaklatta, hogy Lucifer ennyire nem ért egyet az ő kikezdhetetlen logikájával.
– Nincs olyan, hogy ártalmas gyümölcs – mondta Lucifer, majd kortyolt egyet teájából. A démon a fekete teát kedvelte, míg Tom inkább a zöld teát választotta.
– A kivi nagyon is ártalmas. Ha sokat eszel belőle, akár...
– Bármi lehet ártalmas, ha sokat eszel belőle.
– Jó, de a kivi…
– Tom! Elég legyen! – szakította félbe Lucifer. Tom döbbenten tátogott. Ez volt az első olyan vitájuk, ahol nem fojtogatta a démon, vagy nem volt kilátásban a fenyítő szex, mint büntetés. – Nem értem, miért rugózol ezen. Ha sok csokit eszel elhízol, ha sok kivit, az csípi a szád és ezzel ennyit erről.
Tom bosszúsan, de mégis mosolyogva kortyolt bele teájába. Nagyon furcsa pillanatok voltak ezek.

Az ölelés óta Tom rohamos sebességgel gyógyult. Nem tudta, mi változott, de most, hogy jobban volt, már nem várta annyira teljes felépülését. Félt, hogy a nyugodt napoknak vége lesz, és bár eddig azt hitte, az lesz a legjobb, ha minden visszatér a régi kerékvágásba, most, hogy jobban megismerte Lucifert, már nem várta, hogy visszatérjen a másik rideg énje.

Öt nap múlva mégis elérkezett az idő az utolsó kezelésre.

– Feküdj le – mondta Lucifer, amikor meglátta az előtte zavartan toporgó Tomot.

Tom nem habozott és hamarosan hason fekve várta, hogy az utolsó sebei, amik még a farpofáján éktelenkedtek végre eltűnjenek. Lucifer hamarosan mellette termett és nekiállt, hogy érintésével csillapítsa fájdalmát.

Tom a feje alá húzott egy párnát, amibe aztán beletemette arcát. Teste megrándult, ahogy a hűvös ujjak végigsimítottak a farpofáján. Egy apró nyögés szakadt fel torkából, amit tompított a párna. Hallotta, ahogy Lucifer felmorrant felette, majd hamarosan ajkak érintették a lapockájánál a bőrt.

– Hmm, hiányzott ez az íz – suttogta Lucifer inkább magának, de Tom meghallotta és most először úgy érezte, neki is hiányzott ez a valami kettejük között.

Megremegett, amikor egy ujj siklott a bejáratához. A hűsítő érzés, mintha hirtelen intenzívebbé vált volna. Oldalra fordította a fejét és a válla fölött pillantott hátra a démonra, akinek szürke szemében ott égett a vágy tüze. A várt félelem helyett izgatottság kezdett úrrá lenni rajta. Lucifer ujja simogatni kezdte a kiszemelt területet, ami lassan feszült várakozássá kovácsolta Tom izgalmát.

Felnyögött, amikor a démon ujja belé csúszott. Megremegve szorította meg a párna csücskét. Hosszas kihagyás után furcsa, de egyben ismerős érzés volt.
– Gyengéd leszek – búgta a fülébe Lucifer, aztán egy csókot nyomott a vállára. Tom érezte, hogy a démon valóban visszafogja magát, pedig biztos volt benne, hogy rég rávetette volna magát.

Ahogy egyre jobban mozgatta testében Lucifer az ujját, Tom annál keményebbé vált, és a kis fájdalmas sóhajok helyét az élvezet hangjai kezdték átvenni. A démon gyorsan felkészítette őt, majd felhúzatta a térdeit, hogy jobba pozícióba állítsa. Végül Tom megérezte a Pokol ura síkos tagját a bejáratánál. A párnába markolt, arcát mélyen beletemette. Lucifer végigsimított a hátán, miközben lassan elmerült benne. Pár másodperc elejéig megállt, eközben ujjai Tom farpofáján jártak, ahol tovább folytatta a bőr gyógyítását.
Lucifer hamarosan mozogni kezdett, először csak lassan, és ahogy egyre jobban magával sodorta a vágy, lökései úgy váltak egyre gyorsabbá, és merült mélyebbre a másik testében. Tomból az élvezet hangjai szakadtak fel, amik egyre sűrűbbekké váltak, ahogy közeledett a gyönyör felé. Néhány jól irányzott döfés után Tom egy kiáltással elélvezett, magával rántva a Pokol urát is.

Tom zihálva nyúlt el a hasán, minden ereje elhagyta. Lehunyta a szemét, míg légzése lecsillapodott, majd jólesően megremegett, amikor Lucifer végigsimított a fenekén.

– Meggyógyultál.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)