Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


Tom döbbenten nézett a lábai előtt heverő holttestre. Nem így akarta. Nem így kellett volna megtörténnie! A néma csend súlyos, halotti fátyolként borult a teremre. Pedig olyan jól alakult minden...


– De tudod, mi a legjobb? Hogy végre nem a jó győz majd – mondta, és felkészülve a csata hevében irányíthatatlanul repkedő átkokra, egy tűzörvénnyel vette körbe magukat, kizárva mindenki mást, aki beleszólhatott volna párbajukba.

Az öreg sem volt rest, míg ő felemelte a falat máris támadásba lendült, ami váratlanul érte Tomot. Nem számított rá, hogy az öreg szinte hátba támadja. Az átok elérte őt, és hatalmasat repítve rajta fájdalmas sebet ejtett. A kín és a vér látványa együtt valamit elindított benne. Varázsereje kitört, leterítve lábáról az ősz varázslót, és már csak azt vette észre, hogy a föld felett lebeg.


A furcsa kontrollálatlan düh ködén át nézett le kezeire. Bőre fekete színű, ujjai helyén karmok, kézfején, alkarján és feljebb éles, szarv szerű kinövések jelentek meg. Oldalra pillantva látta, hogy óriási, fekete denevérszárny egyenletes csapkodása tartja a magasban. Bár teste többi részét nem látta, ennyi is elég volt, hogy rájöjjön: ez a Lucifertől kapott erő. Az a hatalmas erő, amire vágyott.


– Mit tettél magaddal, Tom? – A szánakozó tekintet, ami Dumbledore szemeiben fénylett, csak olaj volt az eddig meglepettségben szunnyadó tűzre.


Támadásba lendült. Bár külseje démoni volt, nem tudta, hogyan használja démoni erejét. Azonban úgy tűnt, átkai is elégnek bizonyulnak, amikor kiderült, hogy mint azt Lucifernél is tapasztalta, Dumbledore varázslatai úgy pattognak le róla, mintha apró labdák lennének. Még csak meg sem érezte, hogy eltalálják őt. Mivel védekeznie nem kellett, játszi könnyedséggel győzte le egyre fáradó ellenségét.


Mikor elvette a földön fekvő Dumbledore-tól a pálcát, már saját, emberi alakjában volt. Bár érezte az átváltozással járó fájdalmat, a diadal édes mámora felülemelte a kellemetlenségen.

– Azt hiszed győztél, igaz? – kérdezte az öreg, kiköpve egy adag vért a szájából.
– Mi tagadás, megfordult a fejemben – gúnyolódott Tom, miközben szórakozottan figyelte a földön fekvőt.
– Ha azt hiszed, hogy én vagyok Harry legerősebb támogatója, nagyot tévedsz. Ő le fog győzni téged.
– Kiről beszélsz? – kérdezte Tom, de a másik nem felelt. Tom dühében kieresztette tomboló varázserejét, ami elmosta a köréjük felhúzott tűzorkánt. – Azt kérdeztem... Crucio! ... Kiről beszélsz?


Dumbledore üvöltött, Tom pedig nem is élvezhette volna jobban a másik fájdalmát, amikor oldalról egy jól ismert hang véget vetett mindennek.


– Adava Kedavra!


Lassítva látta a zöld csóvát, mely egyenesen az ősz varázsló védtelen testét érte, és a következő pillanatban Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore professzor távozott az élők sorából.


Tom döbbent iszonyattal nézte Dumbledore üres porhüvelyét, és még ebben az állapotban fordult fekete ruhásaihoz, akik szintén értetlenül nézték áruló bajtársukat. Perselus Piton kezében még ott volt a célra tartott pálca, ami elvégezte a halálos átkot, szemét le sem vette egykori mesteréről.


– Capitulatus!


Miután a Piton mellett álló Mulciber lefegyverezte a férfit, Travels fogta le és kényszerítette térdre az árulót. Tom mindezt némán figyelte. Agya a kérdések özönében csak lassan fogta fel hűségesnek hitt kéme cselekedetének okait. A düh újra ellepte minden porcikáját, de amikor érezte, hogy átalakulása a következő pillanatban elkezdődik, behunyta szemét és arra összpontosított, hogy visszafogja erejét. A teremben még voltak elfogott, lefegyverzett rendtagok és halálfalói előtt sem akarta leleplezni magát. Az egyetlen, aki rajta kívül látta alakját, már halott. Nem hagyhatja kicsúszni karmai közül ezt a nagy előnyt. Mikor kinyitotta szemét, már hatalma alá vonta saját ösztönét az átalakulásra. Tekintete azonnal megállapodott a vele farkasszemet néző obszidián szemeken.


Mindig is Piton volt az egyetlen, aki bele mert nézni a szemébe, az egyetlen halálfaló, akinek elméjében még nem olvasott. Hatalmas hibát követett el, amikor nem hallgatott megérzésére a férfivel kapcsolatban. Milyen ostoba hiba!


– Most már teljes mértékben tisztában vagyok a hűségeddel, Perselus – szűrte a fogai közt Tom, majd ráfogta a pálcáját. – Crucio!


Piton csak egy fájdalmas nyögést hallatott, miközben a két halálfaló a karjainál fogva tartotta, ahogy ő összegörnyedt a kíntól. Hiába ismételte meg Tom az átkot, Piton kiáltása nem hozott megnyugvást lelkének, és úgy érezte ez egyáltalán nem elég a férfinak. Fejében ezer és ezer sokkal jobb kínzási módszer ötlött fel, amiket kúriája pincéjében hosszú hetekig alkalmazhatna a bájitalmesteren, és talán még úgysem fizetne meg azért, amit most tett.


Mindent elrontott. Elvette az esélyét, hogy megalázza és összetörje Dumbledore-t, hogy megfizessen azért, amit az öreg tett ellene. Hogy megtudja, kiről beszélt Dumbledore, és kiszedjen belőle mindent, amit csak lehet, aztán ő, Voldemort ölje meg. Az egyetlen, akinek joga lett volna ehhez a kegyhez. Perselus mindezt elvette tőle és kínok nélküli, gyors halált ajándékozott a férfinak.


Tom alig bírta visszafogni dühét, mikor kimondta a következő cruciot. Piton kiáltása végre tüdőből jött, de ez még koránt sem volt elég.


– Remélem élvezed, Perselus, mert ez a legkisebb fájdalom, amit a következő hetekben érezni fogsz – ezzel megszüntette a varázslatot és Mulciberhez fordult. – Vigyétek az árulót a birtokomra!
– Nagyúr, az elfogott rend tagokkal mit tegyünk? – kérdezte Bella eszelős mosolyát megvillantva.


Tom megfordult és végignézett a jó pár lekötözött, sérült férfin és nőn. Bár a legtöbbjüknek tudta a nevét, arcra mind egyformának tűntek. Mindegyiken ugyanazt a kifejezést látta, a gyász és harag egyvelegét. Csodás! Elkacérkodott a gondolattal, hogy elengedi őket, hadd mondják el másoknak is, amit itt láttak, de most nem akart sratégikusan gondolkodni, csak gyilkolni.


Már épp válaszolt volna, amikor az áruló felől mozgolódást látott. Mire odanézett, Piton kezében a pálcájával épp megtörte a minisztérium hoppanálás gátló bűbáját. Azonnal rászegezte pálcáját, ahogy a többi halálfaló is, de egy különös, aranyló pajzsba ütközött minden Pitonra kimondott átok. Tom érezte, hogy bűbáj szétomlik, mire több dolog történt egyszerre.


– Most! – kiáltotta Piton, minek hatására több rend tag azonnal dehoppanált.


Ugyanabban a pillanatban aurorok törtek be a terembe, és a halálfalóknak védekezniük kellett ahelyett, hogy a rendtagok után indulhattak volna. Tom viszont csak Pitonnal foglalkozott, akinek végre lehullott a pajzsa.


– Meghalsz! – vicsorgott Tom és már nem érdekelte ha átváltozik, csak Piton fejét akarta.


Miközben ész nélkül lőtte ki a gyilkos átkokat, Piton higgadtan tért ki majd támadott, hogy aztán egy alkalmas pillanatban elhoppanáljon.


– NEE! – kiáltotta Tom, amikor kitört mágiája, és falhoz repítette az összes teremben tartózkodót.


A terem zajait, a kiáltásokat az újra induló, kilőtt átkok hangját tompa zajként érzékelte. Csak holtakat látott maga körül, de ez nem volt elég. Túl kevés és értelmetlen halál. Dumbledore nem lett az övé.


– Nagyuram, mennünk kell! – hallotta meg maga mellett Lucius hangját.


Tom alig hallotta a folytatódó csata hevében. Ő egy vörös ködön át csak Dumbledore testét látta, semmi mást. Minden terve odalett. Minden!


– Nagyuram! – kiáltotta Lucius immár kétségbeesett hangon.


Tom dühösen ragadta meg az átkozott szőke hajzuhatagot, majd fekete füstfelhővé válva magával vitte a férfit a Malfoy birtokra. Hamarosan több halálfaló is megérkezett, de amikor meglátta, hogy Mulciber is épségben visszatért, elvesztette önkontrollját és azonnal kimondta rá a halálos átkot. A kúria előtt álló tucatnyi halálfaló ijedt némasággal nézte halott társuk holttestét. A döbbent csend zavarta Tomot, ezért minden további nélkül távozott az ostobák gyűrűjéből.


Egyenesen saját kúriája gyepére érkezett és rögtön érzékelte, hogy Lucifer a közelben van. Nem foglalkozott vele, mert most végre kiengedhette elfojtott, tomboló dühét, ami a lelkét mardosta. Kiengedhette volna, de nem sikerült. Egy láthatatlan kéz markolta gyomrát és mintha savat öntöttek volna torkára, levegőt sem kapott. Összegörnyedt a súly alatt, de állva maradt. Hogy történhetett meg mindez?


– Tom?


A hang mögüle jött és valamit felkapcsolt benne. Érezte, hogy átváltozik, de nem akart tenni ellene. Olyan lendületesen fordult meg, hogy szél kerekedett szárnyai nyomán, de őt csak a mögötte álló érdekelte. Rávetette magát, és mind a tíz körmével belemart a húsba. Vörös szemein át az alatta fekvő ezüst szemeket figyelte és azt az idegesítő, mindent tudó mosolyt. Puszta kézzel tépi szét a nyomorultat!


– Csak nem dühös az én kicsi halandóm?


Tom válaszként felmorgott és nemes egyszerűséggel kiharapott egy darabot a másik vállából. Lucifer még csak fel sem szisszent, és a következő pillanatban visszanőtt a kiharapott rész.


– Élvezd ki az állapotod, de jobb ha tudod, hogy még így sem árthatsz nekem.


Tomot nem érdekelte a beszéd, annál inkább a vér íze a szájában és a lehetőség, hogy kiadhatja dühét. Dumbledore és Piton, az az átkozott duó! Tombolva marcangolta az alatta fekvőt. Hús és vér, vér, vér és még több vér. Nem elég, nem elég, ez még mindig nem elég!


Aztán a legnagyobb düh kirobbanása előtt Lucifer megelégelte az élő stressz párna szerepét és leteperte a démoni alakban süvöltő Tomot. Tom harcolt a vasmarkok ellen, és minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon, amikor megérezte Lucifer harapását a vállában. A démon nem finomkodott, tekintélyes darabtól szabadította meg gazdáját.


– Szemet szemért – mondta, de Tom nem törődve a fájdalommal, megfordította magukat és éles fogaival fájdalmas csókot adott az alatta fekvőnek.
– Ma nem!


Tom nem hagyta Lucifert többet felül emelkedni a helyzeten, ő uralkodott és ő irányított. Ő pedig fájdalmat akart, olyat, ami a vállát égette. A fájdalom jó, a fájdalom gyógyír a savra a torkában és a láthatatlan kézre a gyomrán.


Egy rántás és az útban lévő ruhák eltűntek. A következő, amit érzett, hogy felnyársalja magát Lucifer férfiasságára. Durván mozgott, és lassan a fájdalom, a vér és a mozgás okozta gyönyör félelmetes extázissal töltötte el. Még, még, még!


A világ elmosódott, és csak a fájdalom és élvezet beteg keveréke maradt, mely aztán egy robbanással végleg eltüntette a lelkében tomboló, átkozott mérget.




Percek, órák, de talán napok teltek el, míg ő Luciferre borulva próbálta összeilleszteni a széthullott világ darabjait. Lassan érzékelése is visszatért, és érezni vélte a másik ölelő karjait és szapora szívverését. Szapora szívverés? Döbbenten ült fel, és nézett a szürke szemekbe. Nem olvasott ki semmit a nyugodt, de szokatlanul meleg tekintetből, mégis valami más volt. Valami mintha megváltozott volna.


Ekkor észrevette, hogy bőre újra régi színében pompázik és feltűnt pőresége is, valamint a tény, hogy épp az igencsak pucér Luciferen ül lovagló pózban.


– Még ennyi együttlét után is zavarba jössz? – kérdezte Lucifer egy félmosollyal szája sarkában, amikor Tom leszállt róla.
– Nem – felelte, de érezte, hogy elpirult. Felvette a füvön heverő nadrágját, és igyekezett minél hamarabb a biztonságos anyag takarásába kerülni.
– Ugye tudod, hogy gyakorlatilag megerőszakoltál? – Tom behunyta a szemét a megfogalmazást hallva. Emlékképek öntötték el elméjét, és ezek között fuldokolva próbálta leküzdeni feltörni készülő vágyát, hogy válaszolni tudjon.
– Akkor megvolt a szemet szemért, nem? – kérdezte kihívón nézve a démonra.


Lucifer elképedve nézett rá, de a következő pillanatban már éhesen csókolta Tom ajkait. Tom semmit sem tett ellene, sőt, még örült is a másik heves reakciójának. Bármi is változott meg, nem akart a változás útjába állni. Ez kellett neki és nem akarta elemezni, miért. Csak érezni akart, gondolkodás nélkül, a puszta állatiasságnak élve.


Hamarosan az ágyon találta magát, és azok a bűnös ajkak a bőrét csókolgatták. Lehunyt szemmel sóhajtott fel, amikor Lucifer a vállába harapott, éppen ott, ahol korábban is tette. Most azonban nem esett csorba a begyógyult bőrön. A vér elmaradt, és Tom szinte sajnálta. Szinte.


Lucifer tovább haladt, néhol harapdálta és szívogatta az érzékeny bőrt Tom mellkasán, hasán és combjain. Tom sóhajtozva, aprókat nyögve markolászta az alatta lévő lepedőt, miközben Lucifer folytatta az édes kínzást. A harapások pedig csak egyre inkább felkorbácsolták vágyát. Beletúrt a démon hajába, amikor az végignyalt a férfiasságán, majd a démon ujjai utat találtak a farpofák között. Felnyögve karolta át a férfi nyakát, ahogy az ujjak belé hatoltak. Nem sokáig élvezhette a tehetséges ujjak mozgását. Lucifer megragadta Tom csípőjét, és lassan, de határozottan beléhatolt, majd hevesen mozogni kezdett. A lökések erősek, mélyrehatóak és durvák voltak, de ez nem zavarta Tomot. Sőt, egyáltalán nem érzett fájdalmat miattuk. Élvezetének hangot adva hangosan nyögött, és egy-egy jól irányzott lökés után az élvezet kiáltásai töltötték be a szoba falait.


A beteljesülés végül újra elérkezett, ő pedig elernyedt az erős karok között. Lucifer kihúzódott belőle, majd pihenőt sem hagyva négykézlábra állította, és a füléhez hajolt.


– Remélem bírsz még egy menetet, halandóm – suttogta Lucifer. Végignyalt Tom fülén, megharapta a fülcimpáját, miközben újra elmerült a testében. Tom felkiáltott, majd a válla fölött visszanézett a sötét angyalra. Sosem látta még ilyen erőteljesnek és hatalmasnak Lucifert. – Csodás látvány – mondta a démon, de Tom úgy érezte, ez az ő száját is elhagyhatta volna.


Ekkor Lucifer rácsapott a fenekére és elszállt minden értelmes gondolata. Tom felnyögött és hátratolta a fenekét. Lucifer elégedetten felmorrant, megragadta a csípőjét, majd vadul újra és újra a magáévá tette őt. Tom minden egyes együttlétük után egyre kimerültebbnek érezte magát.


A düh, amit egykor érzett, abban a másik idősíkban, abban a másik életben mely már rég feledésbe merült, szertefoszlott az időparadoxonban, amelybe az extázis repítette, hála kedvenc, szexéhes démonának.

_________________________________________________
Kedves olvasóimnak!
Sziasztok! ^_^
Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahonnan tehetünk egy kis kitérőt a történetben. Arról szeretnék érdeklődni, hogy szeretnétek-e egy olyan fejezetet, ahol elkanyarodunk Roxfortba egy kis időre, bekukkantani az ottani eseményekbe? ;) A válaszokat írjátok meg a kritika szekcióban. Találkozunk a következő fejezetben! :D


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)