Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


Másnap hajnalban, amikor Tom magához tért, a szobában még sötét volt, de az ablakokon keresztül már látta a pirkadat összetéveszthetetlen színeit, melyek bágyadt összefonódása megfestette a horizontot.


Hosszan ásított egyet, miközben másik oldalára fordult. A mozdulattól belenyilallt fenekébe a fájdalom. Felszisszent volna, ha nem akad bent levegője, mikor meglátta a mellette fekvő Lucifert, aki felé fordulva, bal karjával Tomot ölelve aludta az igazak álmát. Eszébe jutott az éjszaka és annak minden mozzanata. A képek kezdték felizgatni fantáziáját, de erőt vett magán és elhessegette a feltörő emlékeket. Helyette inkább Lucifer arcvonásait fürkészte. Valahogy olyan másnak tűnt most. Mintha eddig nem is látta volna igazán a férfi vonásait. Lélegzetelállító volt. Minél hosszabban időzött Tom az ajkak, a szempillák és a fül tökéletes vonalán, annál kevesebb levegő maradt a szobában, miközben a hőmérséklet rohamos gyorsasággal emelkedett. Szíve gyors ütemet vert mellkasában, és Tomban az a szörnyű gyanú támadt, hogy talán épp most lázasodik be, hiszen más magyarázata nem lehet különös tüneteinek. Úgy döntött, jobb, ha kiszellőzteti a fejét. Nehezen bár, de elszakította tekintetét Lucifer arcáról és kilépett az erkélyre.


A távolba révedve hagyta, hogy köntösét meglengesse a friss, reggeli szellő. Már az ősz vége felé közeledtek, de felhevült teste kívánta a hideget. Sóhajtva gondolt vissza a tegnapi napra. A vereségre és a szégyenre, ami érte. Mert így élte meg. Hiába volt halott Dumbledore és még néhány rendtag, a legtöbben elmenekültek az áruló Pitonnal együtt. Ez nagyobb kudarc volt, mint azt Dumbledore halálával ellensúlyozni lehetett volna.


– Az az átkozott Piton! – csapott öklével a korlátra.


Hiába gyűlölte a férfit, tudta, hogy a bosszú ideje közeleg. Egy alattvalója sem menekülhet el előle. Ekkor eszébe jutott: hiszen Piton halálfaló! Lenézett csuklójára, és bár Tomnak nem csúfította semmi bőrét, tudta, hogy Pitonon még ott a jel. A billog, mely örökre Tomhoz köti majd, és ami nem csak egyféleképpen használható. Tom diadalittasan nevetett fel. Hát persze! Nem kell személyesen jelen lennie, hogy megkínozhassa a férfit. Sokkal nyugodtabb lett és mivel tegnap sikerült majd minden dühét kiélnie, most már valóban úgy tűnt, képes lesz túl lenni a történteken.


Elnézett a kert irányába, ahol megpillantotta Naginit és Nostust egy rózsaágyás előtt tekeredni. Mosolyogva nézte az állatokat, de amint észrevette, mi közben lesi meg őket, elkapta tekintetét. Vajon amikor tegnap nekiesett Lucifernek az udvaron, azt ugyanígy megfigyelték? Bár a manókon és Naginiéken kívül más nem tartózkodott a birtokon, még előttük sem akart úgy megjelenni, mint ahogy képzeletében ő és Lucifer kinézett a kúria bejárata előtti pázsiton. Érezte, hogy belepirul a gondolatba.


– Jó ég – sóhajtotta, miközben arcát tenyerébe rejtette.


Elfogadhatatlanul viselkedett. Hisz megharapta Lucifert! Sőt, inkább kiharapott belőle egy darabot. Ezért akár halállal is lakolhatott volna. Ami viszont valóban szégyenletes, hogy tetszett neki a hús és a vér íze. Várjunk csak, hiszen akkor megint ivott Lucifer véréből! Ijedten nézett le testére, miközben lázasan járt az agya. Igyekezett visszaemlékezni, legutóbb mennyi idő telt el a vér ivás és a tűz között. Nem történhet meg újra! Azonnal visszament a szobába, de megtorpant a lendületben, mikor meglátta a félig kitakart Lucifert, aki most a hátán feküdt, így teljes rálátást biztosítva kockás hasizmára. Tom nagy levegőt vett, hogy a visszatérő, heves szívdobogását valahogy lecsillapítsa. Most már biztos, hogy megbetegedett.


Óvatosan felmászott az ágyra, aztán csak ült tehetetlenül. Most mit csináljon? Hogy keltse fel a démont? Jó ötlet egyáltalán felkelteni? Talán dühös lesz. És ha felkeltené, hogy csinálja? Érjen hozzá? Rázza meg? Nem, talán elég lesz, ha szól hozzá. Igen, ez lesz a jó megoldás.


Megköszörülte torkát, majd nagy levegőt vett és inkább még egyszer megköszörülte. Miért ilyen nehéz kimondania a nevét? Olyan nevetségesen viselkedik, mégis mitől fél? Kapott már rosszat és jót is a démontól, nem valószínű, hogy van még új a nap alatt. Miért fél hát attól, hogy újra a szürke szemekbe nézzen? De persze, mint oly sok kérdésre, tudat alatt erre is tudta a választ. A tegnapi nap, az a vad és hosszú, véget nem érő szex sokat jelentett Tomnak. Lucifer tegnap átengedte az uralmat, és hacsak a változatosság kedvéért tette is, a démon akkor is pontosan azt adta, amire Tomnak szüksége volt. Ettől a gesztustól a férfi valahogy más lett Tom szemében. Viszont ha Lucifer most felébred, talán elszáll ez az illúzió, talán megint minden elromlik.


– Ha így bámulod, még a holt is felkel álmából – morogta Lucifer és Tom szíve hatalmasat dobbant a rekedtes hang hallatán.
– Ne haragudj – mondta Tom és lenézett a takaróra, majd vissza a férfira, akinek álmos tekintete az övébe fúródott.
– Minden rendben? – Tom elmosolyodott. Milyen furcsa ezt hallani a démon szájából. Egyenesen bizarr, de valamiért mégis jóleső volt a libabőr, ami végigjárt testén. Ekkor eszébe jutott a tűz, és a rémület elmosta a kellemes borzongás élményét.
– Ittam a véredből. Tegnap.
– Igen, észrevettem – ásította Lucifer.
– Megint meg fogok égni? – kérdezte Tom, nem reagálva a démon érdektelenségére.


Lucifer gonosz mosolyt öltött, miközben várt a válasszal. Tom idegei kezdték feladni. Tudni akarta, hogy mi vár rá. Újra kell-e élnie a kínt, vagy tehetnek ellene valamit? Mikor már úgy érezte, nem bír tovább várni, Lucifer végre megkegyelmezett neki.


– Nem. Mivel a démon alakodban ittad, nem lesz semmi bajod.


Tom kifújta a bent tartott levegőt és már-már vidáman bújtatta vissza a takaró alá lábait. A nyitva hagyott erkély ajtónak hála kezdett hideg lenni a szobában.


– Tehát tényleg démon alakban voltam – állapította meg a tényt, miközben eligazította párnáját a háta alatt. Legalább ebben nem tévedett. Lucifer is felült, miközben válaszolt.
– Igen, ezt az erőt kaptad tőlem. Jó ideig lappangott benned, míg nem szinkronizálódott az emberi éneddel – mondta, és jobb karjával átfogta Tom derekát, majd közelebb húzta magához a ruganyos testet. Tom meglepődött, de amikor Lucifer mellkasához dőlt, már csak azzal foglalkozott, hogy a démon észre ne vegye a láztól felhevült testét és különösen dübörgő szívét mellkasában.
– Megtanítod használni? – kérdezte Tom, majd rádöbbent, mit is tett. Komolyan segítséget kért? Miért tett ilyet? Bizonyára egyedül is meg tudná oldani.
– Lehet, hogy meg tudnád oldani, de hidd el, a segítségemmel gyorsabb.

Tom nem válaszolt. Nem tudott. Lucifer bal keze ugyanis kalandozó kedvében volt és miután végig járta Tom oldalát, egyre lejjebb araszolt. Amikor elakadt Tom alsónadrágjának pereménél, Tom végre levegőt vett.


– Miért van rajtad ez az izé? – morgott Lucifer.
– Talán, hogy ne botránkoztassa meg az érkezőket, nem úgy, mint te, Császárom.


Négyen álltak az ajtóban, szemben az ággyal. Az egyik pillanatban még rajtuk kívül senki más nem tartózkodott a kúriában, nem hogy a hálóban, a másikban pedig máris ott állt a négy különös vendég, akiket senki nem hívott. A megszólaló a legelöl álló idegen volt.


– Mit kerestek itt? – A kérdés higgadtnak hangzott, de Tom látta Luciferen a jeleket. A Pokol ura dühös volt.
– Beszélnünk kell, most azonnal – válaszolta a kissé hátrább álló, három fejű alak.


Tom jobban megnézte magának, bár biztos volt benne, hogy démonokra mereszti annyira a szemét. A háromfejű volt mindközül a legkülönösebb alak. Egyik feje békára, a másik emberre, a harmadik pedig macskára hasonlított. Tom el sem tudott volna képzelni abszurdabb összeállítást. Miért béka és macska?


– Tűnjetek el!
– De felség…
– Azt mondtam, kifelé! – kiáltotta Lucifer. Tom összerezzent a hang hallatán. Még soha nem hallotta a férfit kiabálni. Ijesztő volt, de valami bizarr okból tetszett Tomnak. Talán csak azért, mert nem felé irányult ez a düh. – Megvárjátok, míg kedvet kapok ahhoz, hogy letépjem a fejeteket. Akkor meghallgatlak titeket.


A négy démon szó nélkül ment ki az ajtón, de miután az becsukódott, Tom sejtette, hogy nem mentek messzebb és most mind odakint állnak, várva, hogy Lucifer csatlakozzon hozzájuk.


– Te hívtad őket? – kérdezte felnézve a szürke szempárba.
– Nem – sóhajtotta Lucifer.


A csend kínosan hosszúra nyúlt. Lucifer nem mozdult, Tom pedig nem tudta, mit is mondhatna. Aztán úgy döntött, vár. Lucifer alattvalói jelentek meg a szobájukban, nem Tom halálfalói, így talán nem ártana, ha most végre Lucifer szabadkozna valamiért.


– Azt várhatod – válaszolt gondolataira Lucifer, majd kipattant az ágyból és felvette nadrágját.
– Pedig megérdemelném, hogy elmond, mi folyik itt. Téged én idéztelek meg, de őket nem én hívtam – állt fel Tom is, de végül csak köntösét húzta szorosabbra. – Kik ezek és mit akarnak?
– Túl messzire mész, halandó – Lucifer hangja vészjóslóan csengett, de Tom már belelovalta magát és nem érdekelte a démon fenyegetőzése.
– Azt hiszed, elmegyek szó nélkül amellett, hogy a neveletlen és láthatóan tiszteletlen alattvalóid csak így megjelennek a hálószobámban? Lehet, hogy démonéknál így megy, de az én házamban nem! Tudni akarom, kik ezek! – kelt ki magából Tom.


Egy másodperc, annyi sem kellett, hogy a falhoz szegezve találja magát. Lucifer jobb kezével a torkát, ballal a csuklóit fogta össze feje felett. Tom meglepődött, de mivel Lucifer nem fojtogatta, állta a démon haragos tekintetét. A férfi a dacos tekintetre válaszolva megszorította Tom torkát, de a következő pillanatban a nyomás enyhült és Lucifer ajkai erőszakosan nyomakodtak Toméhoz. A csók heves volt és durva, de ennél élvezetesebb módot ki sem találhattak volna, hogy mindketten kiéljék dühüket és frusztrációjukat. Vagy talán kitalálhattak volna, ha nem állnak odakint azok az átkozott démonok.


Lihegve szakadtak el egymástól, de amikor Lucifer elengedte Tom csuklóit, a sötét varázsló arra használta fel szabadságát, hogy még egy, határozott, de sokkal gyengédebb csókra rántsa vissza a démont.


– Veled megyek – jelentette ki Tom, mikor elváltak ajkaik. Lucifer válaszul morrant egyet, de nem ellenkezett.


Miután Tom felöltözött, Lucifer után ment, aki a folyosón várt rá. A négy jövevény sorban a folyosó fala előtt, féltérdre ereszkedve, fejét lehajtva várakozott. Tom elégedetten konstatálta, hogy Lucifer végre némi alázatosságot vert beléjük. Már majdnem ki is mondta gondolatait, amikor rájött, mit készül tenni. Ő sem akarná, hogy Lucifer megalázza az alattvalói előtt. Sőt, Lucifer mindig is tiszteletben tartotta a földi ügyeit és sosem zaklatta, mikor gyűlésre ment. Tom most mégis arra készül, hogy jelen legyen a találkozójukon. A legkevesebb, ha nem szól egy szót sem.


– A tárgyaló megfelelő lesz – mondta Lucifer, de Tomnak kellett egy perc, hogy rájöjjön, ez neki szól. Tom szó nélkül elindult az említett helyiség felé.


Amikor a tárgyalóba értek, Tom az egyik sarokban foglalt helyet, tökéletesen rálátva a teremre és az asztal körül ülőkre. Lucifer természetesen az asztalfőre ült, jobb kezénél a háromfejű után még egy démon, bal kezénél a további két másik foglalt helyet. Tom némi izgatottsággal figyelte a néma csenddel kezdődő ülést. Nem mindennap látni ennyi démont egy helyen.


– Látom, Andras nem jött veletek. Ennyire elfoglalt, vagy bezártad valahova, Paimon?
– Valami közbe jött, de szeretne veled beszélni, felség – felelte a kérdezett.


Tom jobban megnézte a Lucifer balján ülő, Paimon nevezetű démont. Tom első nézésre azt mondta volna, hogy egy nőt lát, de a fedetlen mellkas minden kétségét kizárta annak, hogy valójában férfiről van szó. Az arca gyönyörű volt. Minden nő megirigyelhette volna,, és ezt még inkább kihangsúlyozta a hosszú, szőke haja.


– Valószínűleg meg fog látogatni egy későbbi időpontban – folytatta a démon.
– Akkor várom a választ, mit keres itt a Csonka Tanács? Honnan vettétek a bátorságot, hogy csak így megjelenjetek itt? – Lucifer hangja fenyegetően zengte be a termet, Tom mégsem érzett félelmet, csak elégtételt, amikor látta, hogy a négy démon mennyire fél királyától. – Felség, mivel már régóta ebben a világban vagy, nem tudhatod, de a pokol teljesen felbolydult – szólalt meg a Paimon mellett ülő.


A démonnak teljesen emberi kinézete volt, ha nem vették figyelembe, hogy ugyanolyan fekete szárnya volt, mint Lucifernek. Talán egy kicsivel lehetett alacsonyabb a Pokol uránál. Rövid, barna haja volt és acélkék szeme, ami félelem nélkül nézett Luciferre.


– Azt állítod, hogy a királyaim nem képesek fegyelmet tartani a démonok között, Gaap?


A démon nem felelt. A szobára feszült csend ereszkedett, amit végül az egyetlen valódi női démon tört meg.


– Felség, a démonok türelmetlenek. Tudni akarják, hogy... – a nő Tomra nézett, majd vissza Luciferre. – ... a jövő mit tartogat a számukra.


Tom összehúzott szemekkel fürkészte a nőt. Valamit elhallgat. Bizonyára nem örül, hogy ő is jelen van. Ez zavarta Tomot, főleg, mivel a nő még emberi szemmel is szép volt. A démon jegyek ellenére. Sötét, hosszú, barna haja lágy hullámokban omlott a hátára, de a tincsek között ott rejtőztek a hátrahajló, éles szarvak. Kihívó, sötétvörös ruha volt rajta, ami nem takarta az idegesen hullámzó, fekete, villás farkat a háta mögött.


– Mindent tudnak, amit tudniuk kell, Astaroth. Erről nem akarok többet hallani. Van más is? – Asag és Murmur teljesen kezelhetetlenné váltak. Az összetűzéseik sokkal jobban elharapódzottak, mint eddig bármikor – folytatta a női démon.
– Próbáltam bölcsességet csorgatni a fejükbe, felség, de már tehetetlennek érzem magam. Nem bírok el velük. Egy ideje már nem engedelmeskedik nekem a gyűlölet köde – vette át a szót a háromfejű démon. Lucifer tekintete átvándorolt Astarothról a mellette ülőre.
– Tudtátok, hogy gyengülni fog az erőtök, ha elhagyom a poklot, Baal. Ugyanakkor a gyűlölet a te asztalod, Gaap. Hol vagy ilyenkor? – kérdezte megrovón Lucifer, mire a kérdezett dühösen az asztalra csapott.
– Miért kéne nekem mindenhol ott lennem?! Épp elég dolgom van! A földi feladatok fontosabbak! Az ÉN munkámból származik a pokol lelkeinek fele! Nem hagyhatom el a feladatom, csak mert ez a két szerencsétlen nem képes lenyugtatni a vezéreit.
– Hiába gyűjtesz annyi lelket, ha egy belső viszály miatt háború alakul ki. Tedd félre egy időre a földi feladataid és oldd meg ezt az ügyet! – parancsolta Lucifer. Gaap nem felelt, csak némán bámult maga elé.
– Rendben – sóhajtotta Lucifer, majd a látszólag unalmasan nézelődő Paimonra esett a pillantása. – Paimon, neked nincs semmi jelenteni valód?
– Nekem? – kérdezte felvont szemöldökkel a kérdezett, majd legyintett egyet. – Nincs. Ura vagyok a helyzetnek. Ott vagyok, ahol kellek, nem úgy, mint egyesek.
– Ezzel rám akartál célozni? – kérdezte felháborodva Gaap, és miközben felé fordult, Tom megfigyelhette, hogyan borzolódnak fel szárnyain a tollak. Vajon Lucifer szárnyai is képesek erre?
– Gaap! – dörrent rá Lucifer.
– Bocsásson meg, felség – mondta a férfi kissé higgadtabban. A Pokol ura egy ideig rajta tartotta a szemét, miközben beszélni kezdett.
– Mivel Andras nincs jelen, nem tud jelenteni a jelenlegi angyal helyzetről. Paimon, Gaap, ti észleltetek valamit?
– Nekem volt pár összetűzésem az őrangyalokkal, de semmi másra nem figyeltem fel. Azok az angyalok időközönként mindig bepróbálkoznak, mintha bármikor is nyerhetnének – felelte Gaap a fejét ingatva.
– Nálam nincs probléma. Egyetlen angyal sem tévedt a területemre – mondta Paimon, majd újra nézelődni kezdett, míg tekintete meg nem találta Tomot. Furcsa elégedettség jelent meg a női arcon, miközben ajkait félmosolyra húzta.
– Egy angyal sem? Nem furcsa ez egy kicsit? – kérdezte Astaroth.


Paimon a kérdésre csak megforgatta szemét, majd miután egy utolsó pillantással végigmérte Tomot, visszafordult a többiekhez.


– Furcsa lenne, ha nem épp abban a helyzetben lennénk, amiben vagyunk – mondta Paimon, de a hangsúly amit megeresztett a nővel szemben, elárulta, mennyire ostobának tartja a kérdést.
– Várakoznak – vonta le a következtetést Baal.
– Hát csak várjanak – mondta Lucifer, miközben hátradőlt a széken. Tom szinte érezte a férfi elégedettségét. Hiába próbálta értelmezni a szavakat, túl kevés információ állt rendelkezésére, hogy értse, miről folyt valójában ez az ülés. – Van még valami?
– Az ördög bárók panaszkodtak a Bugyrok kapujáról… – kezdett bele Astaroth, de Tom már nem tudott figyelni.


Paimon ugyanis megunta a beszélgetést és inkább felállt, hogy az ablakhoz sétáljon. Tom nem hitt a véletlenekben, ahogy abban sem, hogy Paimon csak azért választotta éppen az ő közvetlen közelében lévő ablakot, mert azon keresztül a legszebb a kilátás.

– Szóval te lennél Voldemort. Sokat hallottam már rólad – mondta a démon, de tekintetét továbbra is a kinti tájra szegezte. Tomnak nem tetszett a hangnem, ahogy az a közvetlen stílus sem, ahogy a férfi megszólította.
– Én rólad semmit sem – Paimon válaszul gúnyosan elmosolyodott.
– Tudod, mikor hallottam, mi történt a Császárunkkal, azonnal felmerült bennem a kérdés, vajon milyen undorító emberi lény volt képes rátenni a mocskos mancsait a királyok királyára, de most, hogy látlak... – Paimon Tomhoz fordult és lassan, tetőtől talpig végigmérte. – … minden világos.


Tom csikorgatni kezdte a fogát. A démon nem sértegetőzött, nem mondott ki nyíltan semmit. Nem kaphatja fel a vizet. Főleg, mivel nem tisztázott, hogy a démonokkal szemben, Lucifer világának ebben a szeletében neki milyen szerepe is van, már ha egyáltalán van szerepe. Úgy tűnt, ezzel Paimon is tisztában van. A gúnyos mosoly, mellyel őt illette legalábbis erre engedett következtetni.


– Paimon! – szólította Lucifer, mire az említett könnyed léptekkel visszaült a helyére.
– Van még valami, felség? – kérdezte Paimon. – Szét akarok nézni, ha már feljöttünk.
– Végeztünk – felelte ingerülten Lucifer. Láthatóan nem tetszett neki a démon viselkedése. Paimon elvigyorodott, majd felállva meghajolt, aztán távozott a helyiségből.
– Mi visszatérünk a pokolba. Engedelmével, felség – mondta Astaroth, majd meghajlás után Baal-lal az oldalán távozott.


Már csak Gaap maradt velük a helyiségben. Lucifer őt fürkészte, majd Tomra nézve intett a fejével. Tom értette a célzást. Némán állt fel és ment át a szobán.




– Mit játszadozol idefent? Mit akarsz ettől a halandótól? – hallotta Tom Gaap mérges szavait, mielőtt becsukta maga mögött az ajtót.


Valójában ez egy igazán helyénvaló kérdés volt. Még ha a stílus, melyben feltették, nem is volt az. Ezen már ő is sokat gondolkodott, főleg most, hogy látta, mennyire szükség van Luciferre a pokolban. Vajon mit válaszolt Lucifer? Talán ott kellett volna maradnia és kihallgatnia a beszélgetést. Mennyire avatja be a dolgaiba a démonokat? Főleg azt a Gaap nevűt. Úgy tűnt, az ő kapcsolatuk szorosabb, mint a többieké. Tom sóhajtva csukta be maga mögött szobájuk ajtaját. Nem gondolta volna, hogy ma még egy démonlátogatást is át kell élnie. A tegnapi nap szörnyen kimerítő volt minden lehetséges értelemben. Egy fáradt sóhaj után ellökte magát az ajtótól, aztán kiment az erkélyre. Nem gondolt semmire, ki akart kapcsolni. Így hát csak nézte az előtte elterülő óriási erdő fáit, amint a délelőtti nap sugarai rávetülnek a zöld lombkoronákra.
Később hallotta, hogy nyílik az ajtó. Bement az erkélyről, és becsukta maga mögött az ajtót, miközben Luciferre pillantott. A férfi látszólag nyugodt volt.


– Gaap? – kérdezte, miközben leült az ágy szélére.
– Elvégzi a feladatát, aztán visszatér a pokolba – felelte Lucifer rápillantva.
– És te bármikor vissza tudnál térni? – kérdezte Tom.
– Bármikor – válaszolta a Pokol ura, aztán hozzá lépve beletúrt a hajába. – De mi még nem végeztünk egymással – mondta, és lehajolva megcsókolta Tomot.


Tényleg nem – gondolta Tom, és hagyta, hogy elragadja őt Lucifer sürgető vágya.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)