Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<< >>


Mindössze egy hét telt el a démonok látogatása óta, amikor a furcsaságok elkezdődtek. Eleinte nem volt semmi kirívó, csak fáradtság és fejfájás. Mindkét tünetet arra fogta, hogy túl sokat használta a Jegyet. Azon a héten, szinte minden percben égető érzést közvetített áruló halálfalója felé. A hívás és a kínzás fájdalma között volt különbség. A hívás sürgető és egyre forrósodó érzése eltörpült a kínzás okozta tűzforró, égető fájdalom mellett. Ha Tom nagyon koncentrált, még a cruciot is képes volt gyengített formában közvetíteni a jegyen keresztül. Ha ez arra nem is volt elég, hogy Piton összeessen a fájdalomtól, arra mindenképp jó volt, hogy hosszútávon komoly gondokat okozzon az árulónak.

Aznap, amikor az igazán látványos tünetek feltűntek, Tom korán kelt. Óvatosan kimászott Lucifer mellől, felöltözött, aztán lement reggelizni. Egy szelet pirítóst kent meg magának vajjal és lekvárral, majd a teája mellé elfogyasztotta. Miután végzett, még egy almát is megevett, hogy aztán hátradőlhessen a székén. Csak bámult ki az ablakon, és hosszú perceken át nézte a távoli tájat. Végül tekintete visszasiklott az asztalra, majd egy kósza gondolattól vezérelve maga elé rakott egy tálcát. Megpakolta azt étellel, hogy aztán Lucifernek töltsön ki a kedvenc gyümölcs teájából az egyik tiszta csészébe, amit szintén a tálcára helyezett. Ezután magához vette azt és elindult visszafelé a szobájukba.

Már egy ideje észrevette, hogy az érzései megváltoztak a démon irányába. Nem gyűlölte, nem taszította Lucifer közelsége, ahogy a közöny is egyfajta jó érzésbe csapott át. A régebben frusztráló érzés, hogy mindig szemmel tartják, mára boldogsággal töltötte el. A tudat ugyanis, hogy törődnek vele, nem tűnt émelyítőnek, sem helytelennek. Sokkal inkább kedves gesztusnak. És a tény, hogy ezeket be is vallotta magának, sokkoló volt. Ijesztő, de talán megmagyarázható, ha jó helyen keres.

Amikor felért, a Pokol ura még a hasára fordulva, a feje alatt egy párnát ölelve aludta az igazak álmát. Tom egy pillanatra elmosolyodott a látványon, majd lerakta a tálcát az asztalra. Sosem hozott még magától ételt a másiknak, de mi volt ez ahhoz képest, amiket egymással műveltek esténként. Ennyi még belefért. Odament az ágyhoz, hogy leülhessen a szélére. Azt tervezte, hogy felkelti, de mint mindig, mikor ehhez a részhez ért, benn akadt a levegője és nem jött ki hang a torkán.

– Ez egy új szokás nálad? – kérdezte kissé karcos hangon Lucifer, aztán felnyitotta a szemét. Tom meg sem lepődött, hogy szíve őrült tempóba kezd. Már megszokta, ahogy Lucifer mozdulatait is, aki kinyúlt és lehúzta magához Tomot.
– Nem mondanám, de úgy tűnik, hatásos ébresztő – felelte Tom, mielőtt a másik ajkai befedték az övét. – Hoztam reggelit – mondta, amint engedték levegőhöz jutni.
– Hmm... Valóban? – kérdezte Lucifer, miközben azon volt, hogy végigízlelgesse Tom nyakát. Végül beleharapott a fülcimpájába, amire egy kéjes nyögés felelt.
– Igen – sóhajtotta Tom. A Pokol ura még egy csókot nyomott ajkaira, mielőtt felülve nyújtózott volna egyet. Tom figyelte, hogyan mozdulnak és feszülnek meg a férfi bőre alatt az izmok, aztán tekintete végigsiklott a hatalmas szárnyakon. Még mindig olyan csodálatos látványt nyújtottak, mint első alkalommal.

Míg Lucifer reggelizett, Tom elment zuhanyozni, majd felöltözött és kisétált az udvarra. Vágyott egy kis friss levegőre és úgy döntött, hogy tesz egy sétát a kertben. Az idő kissé csípős volt, de ez egyáltalán nem zavarta, így sokkal tisztábbnak tűnt a hegyi levegő. Egy melegítő bűbájt szórt a kertben lévő padra, hogy onnan nézhessen el a kúria mögött elhelyezkedő távoli hegyek irányába. A csúcsokat elnyelte a sűrű köd.

Tom még pár percig ült ott a tájat figyelve elmerülten, majd felállva elindult visszafelé. Már félúton járt, amikor hirtelen erős émelygés tört rá. A kúria falához támolygott, megtámaszkodott rajta egyik kezével, míg előre görnyedve kiadta gyomra tartalmát. Egy ideig még öklendezett, aztán köpött egyet és grimaszolva, egy intésével tüntette el a nem túl kellemes látványú masszát. Megtörölte a száját, majd a kúria konyhájában kitisztította a száját.

Ezután beült az irodájába, hátradőlt a székében és lehunyta a szemét. Remélte, hogy nem most fog lebetegedni. Eddig nagyon ritkán esett meg vele. Szinte soha nem gyötörte betegség, főleg nem olyan, aminek tünete ilyen hamar jelentkezett volna. Az étel nem okozhatta, hiszen a manói mindig frissen készítenek mindent. Ha viszont nem beteg és nem is ételmérgezés...

Tom döbbenten nyitotta ki a szemét, majd hirtelen felállt.

– Nem, az lehetetlen – suttogta maga elé, aztán az ajtóhoz sietett, hogy felmenjen a könyvtárba. Bár miért is lenne lehetetlen? Hiszen bármikor megtörténhetett, ő pedig teljesen megfeledkezett róla. Annyi dolga volt mostanában, a felépülés, a minisztériumi eset és a démonok. Teljesen el volt foglalva, és nem is törődött az egésszel.

Bőszen kutakodott a könyvek között, amikor hirtelen újra jelentkezett a nem is olyan rég átélt tünet. Annyi ideje maradt csupán, hogy elhoppanáljon a legközelebbi mosdóba, ahol rögtön a vécé fölé görnyedt. Végül erőtlenül rogyott le a fal mellé, majd döntötte fejét a hűvös csempének. Pihegve hunyta le a szemét, és amint úgy érezte, hogy van ereje felkelni, a mosdóhoz támolygott, kimosta a száját, hogy aztán az arcát is megmoshassa. Amikor felnézett a tükörbe, látta, hogy mennyire sápadttá vált. Talán jobb volna, ha pihenne egy kicsit. Bár azt kívánta, hogy mindez csak egy rossz álom legyen.

Amint összeszedte magát és egy kis szín is visszatért az arcába, kiment a helyiségből, hogy benézzen szobájukba. Ha szerencséje lenne, Lucifer épp máshol tartózkodna és lepihenhetne. De mikor volt neki utoljára szerencséje? Lucifer az ablak előtt állt, miközben a háta mögött összekulcsolt kezekkel nézett a távolba.

– Minden rendben? – kérdezte hátra sem pillantva.
– Persze. Min gondolkodsz? – kérdezett vissza Tom, és ha már lebukott, belépett a szobába.
– A jövőn – felelte röviden Lucifer, mire Tom sóhajtott egyet. Már egészen hozzászokott, hogy szavanként szedje ki a másikból az információt.
– A jövőbeli terveiden?
– Nem. Épp a jövőt szemlélem.
– A jövőt? Úgy érted, te látod a…
– Igen, a jövő legnagyobb részét kristálytisztán látom. Hamarosan eljön az idő, hogy gyümölcs teremjen – felelte elindulva Tom felé. Amikor elé ért, végighúzta ujjait Tom hasa fölött és folytatta. – Ugye, emlékszel, hogy mi is volt a feltétel az erőmért?
– Természetesen. Hogy tudnám elfelejteni? – morogta Tom. – Tisztában vagyok vele, hogy mi a feladatom.
– Ezt örömmel hallom – mondta Lucifer. Kezét az álla alá csúsztatta, hogy maga felé fordítsa az enyhén tiltakozó arcát. Kutatóan vizsgálta Tom vonásait, majd végigsimítva bőrén kérdezett. – Biztos jól vagy? Kissé mintha sápadt lennél.
– Jól vagyok, tényleg – mondta Tom felnézve a férfi szemébe.

A Pokol ura hosszan nézett rá, majd leült a hozzá közelebb eső fotelba egy könyvvel. Tom elfeküdt a kanapén, hogy pihenjen egy kicsit, remélve, hogy többé nem fog megismétlődni a korábbi rosszullét.

Ébredés után már sokkal jobban érezte magát és az este is esemény nélkül telt el. Vacsorát követően leült sakkozni Luciferrel. Órákon át játszottak, míg végül éjfél után feküdtek le aludni.
Tom öröme azonban nem tarthatott sokáig. A rosszullét, ami nappal kínozta, éjjel álmából verte fel őt és arra késztette, hogy kimásszon Lucifer mellől. Elindult a fürdőszoba felé, de az utolsó lépéseket már futva tette meg, éppen elérve a vécét.

– Látom, nagyon jól vagy – szólalt meg az ajtóból Lucifer. Tom felé pillantott, majd erőtlenül dőlt neki a csempének a háta mögött.
– Ez még nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Sok betegség előjele lehet. Vettem be bájitalt a vacsora előtt, reggelre már semmi bajom nem lesz – mondta feltápászkodva Tom. A mosdóhoz lépve kiöblítette a száját, mielőtt elindult volna vissza a szobába.

Lucifer némán nézett rá, majd elindult utána, hogy visszafeküdhessenek aludni. Tom biztos volt benne, hogy a közeljövőben számíthat arra, hogy a démon ellenőrizni fogja az állapotát. Ez elől nem tud elmenekülni.

× * × * ×


Másnap reggel valóban nem jelentkezett a tünet. Sőt, Tom egész délelőttje bármiféle gond nélkül, nyugodtan telt el, miközben az irodájában dolgozott. Amikor gyomra jelzett, hogy ideje lenne ennie is valamit, felállt a székből és elindult a konyha irányába. Még az ajtóig sem jutott el, amikor hirtelen megszédült és egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Percekkel később a földön támaszkodva érte el újra a tudata. Amikor megpróbált felállni, ismét megszédült, és a következő sötét szünet már sokkal hosszabbra nyúlt. Elájult.

Nem tudta, hogy mennyi idő telhetett el, míg újra magához tért. A hideg kő érzése helyett azonban kellemes meleg, ölelő karok fogadták. Azonnal kinyitotta a szemét, amikor felfogta, hogy az ismerős, erős karok tulajdonosa Lucifer.
– Hogy érzed magad? – kérdezte a Pokol ura, amikor észrevette, hogy Tom felébredt.
– Jól vagyok – felelte egy kis gondolkodás után Tom. Nem érzett émelygést, se szédülést és jól esett neki a másik közelsége. – Tényleg jól. Mennyi ideig voltam kiütve?
– Már vagy hat órája. Odakint már sötét van – felelte szárnyait széttárva Lucifer, hogy Tom is láthassa az ablakon át az esti tájat. – Elmondod, mi történt?
– Nem tudom. Enni indultam, amikor hirtelen megszédültem és elvesztettem az eszméletemet – felelte Tom összevont szemöldökkel. Megfordult a férfi karjai között, így az ölébe ülve, és komolyan nézett az acélos szürke szempárba. – Terhes vagyok?
– Nem ellenőriztem még.
– Hogyan tudod megállapítani? – kérdezte Tom, mert most már tudni akarta, hogy az esetleges terhessége miatt produkálja ezeket, vagy valami teljesen más okból.

Lucifer elmosolyodott, félrehúzta Tom válláról az inget, aztán megharapta. Tom nyögve hunyta le a szemét és megkapaszkodott a másikban, miközben annak ereje végigáramlott a testén, hogy a hasánál gyűljön össze. Érezte, ahogy kavarog benne az erős mágia, majd egy idő után úgy távozott, ahogy belé áramlott. Hihetetlenül intenzív és kimerítő folyamat volt, amin az sem sokat segített, hogy közben Lucifer a vérét vette. Ezért amikor Lucifer ereje távozott belőle, Tomnak kellett pár perc, hogy visszanyerje az erejét.

– Nos? Mit derítettél ki? – kérdezte, amikor sikerült kiegyenesednie.
– Elég sok mindent. Ravasz kis pokolfajzat lesz – Lucifer büszke mosolya letaglózta Tomot.
– Tessék?
– Még csak 8 napos magzat, de az ösztön már arra sarkallta, hogy elrejtse magát még előlem is – válaszolta a Pokol ura. Tom teljesen összezavarodott.
– Ez lehetetlen. Most azt akarod velem elhitetni, hogy a magzat varázsol? A nyolc napos magzat? – kérdezte elhűlve, némi hisztériával a hangjában. Miféle szörny növekedik benne?
– Ne hasonlítsd őt az egyszerű halandók gyermekeihez. Ő már most sokkal fejlettebb, mint azok az ostoba majmok. A démon kicsinyek szeretnek, hogy úgy mondjam, rosszalkodni. Az, hogy az én fiam már ilyen korán is képes erre, csak azt mutatja, hogy én vagyok az apja. Természetes, hogy ő még a sima démon fattyakon is túl tesz. – Tom, ha akarta volna sem tudta volna figyelmen kívül hagyni a Lucifer hangjából kiszűrődő büszkeséget. Kedve lett volna közbe szólni, hogy az ő fia is, de amint ebbe belegondolt, rosszul lett. – Neked nem kell félned. Lehet, hogy lesznek még furcsaságok, de ez egy idő után el fog múlni – folytatta Lucifer. Tom némán nézett rá, miközben próbálta megemészteni a tényt, hogy egy élet fejlődik benne.

Gondolatai közül Lucifer gyengéd érintése szakította ki, majd lehunyta a szemét, amikor a másik birtokba vette ajkait. Bár nem mondta, Tom látta a férfin, hogy mennyire örül a hírnek. Hiszen mindvégig erre vágyott. Most pedig végre megkapja, amit akar, és aztán elmegy. Nincs ezen mit csodálkozni, ez volt az alkujuk alapja. Ezért van itt Lucifer és nem másért. Semmi másért. A gondolatra megmagyarázhatatlanul dühös lett és eltolta magától a démont.

– Akkor ennyi is volt, igaz? – kérdezte, de nem várt választ. Felpattant a másik öléből, és háttal a másiknak folytatta. – Itt a gyerek. Láthatod, állom az alku rám eső részét. Most már nem kell együtt aludnunk, igaz? Külön alszunk és amíg a kezedbe nem adom a gyermeket, addig maradsz a birtokon.
– Te csak ne szabj nekem feltételeket, halandó! – mennydörögte Lucifer, miközben megfogta Tom karját és maga felé fordította. Tom tajtékzott a dühtől, és amikor meglátta Lucifer szemében ugyanazt a forrongó mérget, elégtételt érzett.
– Bántani akarsz? Úgy, hogy itt a gyermeked a szívem alatt? Hát csak rajta! Öld meg!

Csak védekezésként mondta, de ahogy végiggondolta, rájött, ez lenne a legjobb. Lucifer úgy megkínozza, hogy elvetél, és akkor minden visszatérhetne a régi kerékvágásba. Ahol csak ők voltak ketten és nem emlékeztette semmi, hogy csak egy átkozott szerződés miatt van ez az egész.

– Hát még mindig ezt akarod? Megölni? – Lucifer hangja megváltozott, és Tom nem tudott érzelmet csatolni a különös viselkedéshez. – Rendben, legyen ahogy akarod. De ha megölöd a magzatot, azt te sem éled túl. Világos voltam?
– Mint a nap! – sziszegte Tom és kiviharzott a szobából, hogy maga mögött hagyja azt az átkozott helyet, az átkozott démonnal, akit az ő sanyargatására küldött az ég.

Hát persze, hogy nincs büntetés, ha a drága gyermek élete forog kockán. Hát persze, hogy ez a nyavalyás kis parazita a fontos! Hogy gondolhatta egy pillanatra is, hogy ő is ér valamit annak az átkozott szörnyetegnek a szemében? Bárcsak soha ne találkoztak volna! Akkor most nem égne így a mellkasa és a terhesség sem zavarta volna meg annyira a fejét, hogy a könnyeivel kelljen küzdenie. Átkozott Lucifer!


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)