Nélküled írta: drarryfan

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---


Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnapod,
hogy elmondd, amit el kell mondanod?
Mondd, mit teszel, hanem lesz holnap, hogy megtedd,
amit meg kellett volna tenned?
Mondd, mit teszel, ha hibázol, újra és újra, és nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd?
Mondd el, mire vársz, hogy lépj, hogy boldog legyen életed?
Miért élsz tovább úgy, ahogy soha nem akartál?
Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár?
Mit érnek az évek, ha nem hiányzik, aki vár?
Mondd el, mit kellett volna tenned, és mondanod,
Ha lett volna még egy holnapod?


Édes csókok, perzselő érintések, elemésztő vágy, ez az, amivel jellemezni tudnám a kapcsolatunkat. Valamint egy érzés, amit soha egyikőnk sem mondott még ki, mintha félnénk, hogy csak akkor válik valóra, ha hangosan kimondjuk. Szerelmesek vagyunk egymásba, de mindketten félünk. Hetekig, sőt, hónapokig bizonygattuk egymásnak és magunknak, hogy ez csupán szex, de hamar rá kellett jönnünk, hogy ez mindig is több volt annál. Egyszerűen képtelenek vagyunk egymás nélkül létezni.
Az első csók váratlan volt, mindent elsöprő és feledhetetlen. Ennek már egy éve. Azóta minden időnket együtt töltjük. Imádok vele lenni, és nem csak olyankor, mikor kéjesen nyög alattam, ahogy elmerülök a testében. Minden porcikájába szerelmes vagyok, de ezt már soha nem mondhatom el neki. Fontos dologról kéne beszélnem vele, de képtelen vagyok megszólalni. Kimerülten fekszik mellettem az előbbi szeretkezésünk hatására és én nem akarom elrontani ezt a meghitt hangulatot. Végül mégis összeszedem minden bátorságomat és felé fordulok. Belenézek a csillogó smaragdokba és elszorul a szívem. Alig bírok megszólalni.
- Megnősülök – hangom alig hallható suttogás, de ő meghallotta és most kérdőn tekint rám. – Elveszem Astoriát.
- Nem. Csak szórakozol velem, ugye?
- Komolyan beszélek. Sajnálom. Az apám, a családom, nem fordíthatok hátat nekik. Tovább kell vinnem a Malfoy nevet.
- Csak ezért? És ha lenne más mód?
- De nincs! Sajnálom. Tényleg nagyon sajnálom. Harry, én szeret…
- Ki nem mond! Nem akarom hallani! Takarodj a lakásomból!
- Kérlek, beszéljük meg. Nem akarlak elveszíteni.
- Ez már kicsit késő. Te sem gondolhatod, hogy megelégszem a titkos szerető szerepével.
- Amint lesz egy fiam, elválok.
- És én várjak rád? Eldobsz, és mikor kedved támad visszajönni én tárt karokkal várjalak? Neked elment az eszed. Én nem egy játékszer vagyok, Malfoy!
Rég nem szólított így, és ez most jobban fáj, mint bármi más. Persze sejtettem, hogy ez lesz a vége. Ő egy igazi griffendéles, tudtam, hogy ő túl tisztességes egy titkos viszonyhoz.
- Tűnj el! – üvöltött rám én pedig jobbnak láttam teljesíteni a kérést. Mielőtt a kandalló lángjai elnyeltek volna, még láttam, ahogy zokogva a földre zuhan.

Apám büszke volt rám, anyám lelkesen szervezte az esküvőt, Astoria pedig egy levakarhatatlan liba volt. Magam sem értem, hogy voltam képes elhagyni ŐT, ezért a nőért. Az esküvőnk nagyszabású volt, többszáz vendéggel, de nem tudott érdekelni. Alig vártam, hogy vége legyen és leléphessek. Másnap összepakoltunk és elutaztunk. Azóta is külföldön élek, egyik országból a másikba utazom. Astoriától két év után elváltam, miután kiderült, hogy nem képes kihordani egy gyereket. Egy levél hozott vissza Angliába. Egy roxforti találkozó. Rögtön összepakoltam a cuccaimat és jöttem. Öt év után végre újra láthatom és talán visszakapom őt.
Magabiztosan sétáltam be a Nagyterembe, ami már szinte zsúfolásig volt emberekkel. Nem törődtem senkivel, egyre csak őt kerestem, de sehol nem láttam. Egyszer csak egy gyönyörű, barna hajú nő közeledett felém, talpig feketében. Nem ismertem rá, egészen addig, míg meg nem szólított. A hangja semmit sem változott.
- Nincs itt! – suttogta és láttam egy könnycseppet a szemében.
- Miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül.
- Ne játszd a hülyét. Tudom, hogy Harryt keresed. Tudok rólatok. Mégis hol a fenében voltál eddig?
Az utolsó mondatot üvöltötte, mire mindenki felénk nézett. Weasley azonnal odajött és már csak egy jobbegyenest láttam, ami egyenesen az állkapcsomnak csapódott.
- Te szemét, aljas, rohadék! Esküszöm neked, hogy megöllek!
- Ron, nyugi! Te – nézett rám – Velem jössz!
Én pedig döbbenten és szótlanul követtem őt a tóhoz.
- Hol van Harry? – kérdeztem türelmetlenül.
Granger nem felelt, a semmibe bámult, arcán végig folyt egy könnycsepp. Nem nézett rám.
- Mikor elmentél, nagyon összetört. Visszament az iskolába és befejezte az auror képzést. A munkába temetkezett. Alig láttuk. Sehova nem járt el. Napközben a bűnözőket üldözte, esténként pedig a szobájába zárkózott. Két évig csinálta ezt, míg egyszer csak nem ment haza. Kingsley szólt, hogy a Mungóba vitték. Eltalálta egy veszélyes átok és már túl későn találtak rá. Haldoklott. Alig volt magánál, de álmában is folyton a te nevedet mondogatta. Látni akart téged. Én mindent megpróbáltam. Kerestelek, napokig, még a szüleidhez is elmentem, de nem mondtak semmit. Apád kidobott a házából. Siettem a kórházba, de a mediboszorkány közölte, hogy Harry már nem él. Mellette kellett volna lennem. Ott kellett volna lennem vele az utolsó perceiben, de nem tehettem, mert téged kerestelek. Hiába, mert nem találtalak meg. Nem tudtam teljesíteni a legjobb barátom utolsó kérését. Ő csak annyit akart, hogy még egyszer, utoljára láthasson téged, de te eltűntél. Küldtem egy levelet a szüleidnek, hogy továbbítsák neked. A temetés részletei voltak benne. De nem jöttél el. De mostmár tudom, hogy meg sem kaptad a levelemet. Harry már soha többet nem lesz itt velünk. Godric’s Hollowba temettük, a szülei mellé. Sosem érdemelted meg őt. TE ÖLTED MEG!

Ezzel Granger hátat fordított és eltűnt, én pedig zokogva borultam a fűre. Ez nem lehet igaz. Nem halhatott meg. Az lehetetlen. Godric’s Hollowba hoppanáltam és keresni kezdtem a sírt. Pár perc múlva megtaláltam. Tele volt virágokkal, koszorúkkal, mécsesekkel.

Harry James Potter
1980 július 31 - 2002 szeptember 14

Összeszorult a szívem, fojtogatott a sírás. Hát igaz, örökre elment. És még csak el sem búcsúzhattam tőle. Úgy halt, meg, hogy gyűlölt engem. Sosem mondtam el neki, mennyire szeretem és mostmár késő.
Órákon keresztül ültem a földön és sírtam. Aztán végre összeszedtem magam és a régi nyaralónkba hoppanáltam. A kúriába nem akartam menni, nem akartam látni a szüleimet. Lefeküdtem a kanapéra és álomba zokogtam magam. Másnap egy bagoly kopogtatására ébredtem. Egy levelet hozott.

Találkozzunk 10-kor Harry lakásán.
H.G-W.

Ránéztem az órámra, ami 9:45-öt mutatott. Gyorsan lezuhanyoztam, felkaptam pár ruhát és hoppanáltam. Granger a nappaliban várt rám, kezében egy levelet szorongatott.
- Ezt a mediboszorkány adta nekem. Harry fiókjában volt. A te neved áll rajta.
Elvettem a levelet és remegő kézzel bontottam ki.

Drága Dracóm!
Ha ezt a levelet olvasod, akkor én már nem élek. Bevallom őszintén nem bánom, mert minden nélküled töltött perc maga volt a borzalom. Már nem fáj többé a hiányod. Sajnálom, hogy nem jöttél el, szerettelek volna látni még egyszer, utoljára. Megfogni a kezed, belenézni a gyönyörű szemeidbe, érezni az édes ajkaidat, mielőtt elmegyek. Úgy látszik a sors ezt is megtagadta tőlem. Életem egyetlen felhőtlenűl boldog évét neked köszönhetem. Úgy tűnik nekem csak ennyi jutott. Egy év…
Remélem azért néha gondolsz majd rám, és nem felejted el a közös pillanatokat. Csak hogy tudd, én mindvégig vártam rád. Vártam, hogy visszajössz hozzám. Csak egy szavadba került volna, hogy újra a tiéd legyek. Szeretlek, Draco! Örökké! Még a síron túl is.
A te Harryd!
ui.: Vigyázz Scorpiusra! Legyél jobb apja, mint amilyen én voltam.

A könnyek megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Várt rám. Én gyáva pedig nem jöttem.
- Ki az a Scorpius? – kérdeztem Grangert.
Most sem felelt, csupán felment az emeletre, majd pár perc múlva egy kisfiúval kézen fogva sétált le a lépcsőn. Három éves körül lehetett, szőke haja volt és csodás, zöld szeme, mint Harrynek.
- A fiad. A fiatok.
- Mi? Úgy érted, hogy Harry…
- Igen, terhes volt, mikor elhagytad.
- Az nem lehet. Miért nem mondta el?
- Akarta, de te nem figyeltél rá. Leléptél és magára hagytad őt. Nem érdemled meg ezt a gyereket, ahogy Harry szerelmét sem érdemelted meg soha. De Harry azt akarta, hogy megismerd őt, hogy te neveld fel.
- Szia! – guggoltam a kisfiú elé – Hogy hívnak?
- Scorpius Malfoy-Potter! És te ki vagy?
- Figyelj kicsim – szólt közbe Granger – Ő itt Draco Malfoy, az apukád.
- Ő az, aki elment, mikor én még meg sem születtem?
- Igen. De most itt van, hogy vigyázzon rád.
- Miért mentél el? – kérdezte szomorúan – Nem szerettél minket?
- Nagyon szerettem az apukádat és téged is. Ez bonyolult. Majd, ha nagy leszel, elmesélem.
- A papa mindig azt mondta, hogy egyszer vissza fogsz jönni és akkor majd boldogan élünk, mint egy igazi család. De aztán ő is elment. Ő is vissza fog jönni, ugye?
Úgy éreztem, megszakad a szívem, ahogy azokba a reménykedő, szomorú szemekbe néztem.
- Nem kicsim, a papa már nem jön vissza. Ő már a mennyországban van és onnan vigyáz rád.
- De te itt maradsz, ugye?
- Igen, itt maradok veled. Soha nem hagylak el.
Magamhoz öleltem a fiamat és abban a percben eldöntöttem, hogy soha nem hagyom őt magára. Ő az én gyermekem, a közös gyermekünk, a szerelmünk gyümölcse, egy darabka az én Harrymből. Onnantól kezdve ő volt az életem értelme. Soha többé nem voltam szerelmes, és többé nem voltam képes a szüleim szemébe nézni, bár ők rögtön békülni akartak, amint megtudták, hogy van egy unokájuk. Én viszont már csak Scorpiussal törődtem. Igyekeztem, hogy jó apa legyek és hogy a fiam boldog legyen.
Most, tizennyolc évvel később, itt állok a Roxfort udvarán és boldogan nézem, ahogy Scorpius elveszi Granger és Weasley lányát, Rose-t. A fiam mostmár boldog, jó élete lesz. Én viszont tudom, hogy sosem leszek az. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék Harryre, és még mindig könnyek gyűlnek a szemebe ha rá gondolok. Magabiztosan mászom fel a csillagvizsgáló toronyba és vetem magam a mélységbe, mert tudom azt, amit már 23 évvel ezelőtt is, hogy képtelen vagyok létezni nélküle. A zuhanás felszabadító, Harry nevével az ajkaimon hagyom el a földi világot.

Epilógus
Kinyitom a szemem, körülöttem minden hófehér. Lassan felülök, egy üres teremben vagyok. Egyszer csak nyílik az ajtó és egy férfi lép be rajta. Félmeztelenül, hófehér nadrágban.
- Már vártalak!
Megborzongok az ismerős hangtól és ahogy közelebb jön, már semmi kétségem, hogy ő az. Magas, karcsú és szexis, ahogy mindig is.
- Harry! – suttogom halkan.
- Szia!
- Meghaltam?
- Szerinted? Merlinre, kiugrottál a toronyból. Miért?
- Mert nem bírtam tovább élni nélküled.
- És Scorpius?
- Csodálatos férfi lett, igazán büszkék lehetünk rá, de már felnőtt, meglesz nélkülem. De én már nem bírtam együtt élni ezzel a fájdalommal.
- Örülök, hogy itt vagy. 23 éve várok rád.
- Sajnálom, hogy megvárattalak. Fel kellett nevelnem a fiunkat.
- Mostmár örökké együtt lehetünk. Szeretlek, Draco.
- Én is szeretlek, Harry!

VÉGE




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)